Heineken
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megmenekülhet a Csíki Sör
Az Igazi Csíki Sör javára döntött a Heinekennel szemben az európai védjegyhivatal. A székelyföldi kis sörfõzde erre alapozva megtámadja a román bíróság ítéletét, amely szerint egy hónapon belül fel kell számolniuk a márkát.
- címkék:
- védjegy
- csíki sör
- Heineken
- Címkefelhõ »
Bezúzatnák a Csíki Söröket
Elsõ fokon pert vesztett az Igazi Csíki Sör gyártója a Heinekennel szemben, a pénteki ítélet szerint meg kell semmisíteniük az összes terméküket. A sörmanufaktúra nem ijed meg, folytatják a forgalmazást.
- címkék:
- Heineken
- Csíkszereda
- Címkefelhõ »
Olcsóbb is, meg drágább is a négydecis dobozos sör
Új, négydecis sörösdobozokat vezet be a Heineken Hungária, ez a Heineken, a Soproni és a Gösser márkákat érinti. A kisebb kiszerelések olcsóbbak lesznek, bár a doboz fix költségei miatt a literenkénti egységáruk magasabb lesz. A cég szerint szó sincs burkolt áremelésrõl. Tavaly az üveges söröknél vezettek be a félliteresnél kisebb kiszereléseket, azt a vásárlók jól fogadták, a Heineken eladásai 20 százalékkal nõttek.
Imádják a Heineken söröket
Kiemelkedõ növekedést mutatott be a Heineken a ma publikált negyedéves gyorsjelentése alapján. Ezt még az európai fogyasztás visszaesése sem tudta megakadályozni, hiszen az afrikai és ázsiai piacokon elért növekedés ezt bõven pótolni tudta. De a vállalat biztató kilátásokkal néz elébe az idei év kihívásainak is.
- címkék:
- gyorsjelentés
- részvény
- Heineken
- Címkefelhõ »
Színt vall a Tesco is
Olyan nagyágyúk harmadik negyedéves számaival ismerkedhetünk meg a héten, mint a Coca-Cola, a McDonald's, vagy a Microsoft, de például az Alibaba IPO-ja révén felkapott Yahoo! is a héten fog jelenteni. Mellettük már az európai cégekre is igencsak érdemes lehet odafigyelni, a befektetõk itt elsõsorban a két profit figyelmeztetésen is átesõ Tesco számaira fókuszálhatnak.
Figyeljük a sörgyártókat!
2014 szeptemberében a Heineken, a SABMiller, és az Anheuser-Busch is történelmi rekordot döntött, ahonnan lefele korrigáltak az árfolyamok. Mostanra viszont kezdenek érdekes szintekhez közelíteni a papírok, így érdemes lehet egyre szorosabban követni a mozgásukat.
- címkék:
- Heineken
- SABMiller
- Anheuser-Busch
- Címkefelhõ »
Rámozdultak a Heinekenre
Komoly érdeklõdést mutatnak egymás iránt a világ meghatározó söripari cégei, amely alapján akár egy utolsó nagy konszolidációs hullámra is sor kerülhet. Ennek apropóján a Heineken a hétvégén jelezte, hogy a SABMiller szívesen bekebelezni, ugyanakkor a hollandok nem hajlanak a tranzakcióra. A piaci szereplõk mindenesetre belevettek a hírekre a söripari részvényekre.
Sörmámorban úszik a világ
Az év eleje óta ismét jelentõs fellendülést mutatnak a világ meghatározó söripari részvényei, mint a Heineken, az AB InBev, vagy a SABMiller. Ráadásul, ha a most kulcsszinten mozgó papíroknak sikerül áttörniük meghatározó ellenállásaikat, akkor jó eséllyel a történelmi csúcsukat is megcélozhatják. Persze akad olyan is közöttük, aki már a napokban új rekordot döntött.
Nem fogyott elég Heineken
A vártnál kisebb mértékben tudta növelni árbevételét az elsõ negyedévben Európa legnagyobb sörgyártója, a Heineken. A cég elsõsorban Oroszországban és Ázsiában teljesített gyengén.
- címkék:
- gyorsjelentés
- Heineken
- Címkefelhõ »
Most dörren a Heineken-rakéta
Hónapok óta próbálkozik a csökkenõ trend megtörésével a Heineken, most azonban látszólag sikerült a bravúr, és nagyobb tér nyílt az árfolyam szárnyalására.
Óriási profitzuhanás a Heinekennél
A felére esett vissza tavaly a világ legnagyobb sörgyártójának, a Heinekennek a profitja többek között a közép és kelet-európai piac gyengébb teljesítménye miatt. A cég azonban optimista az idei évre, és 2014-ben az eredmények javulását várják.
- címkék:
- gyorsjelentés
- Heineken
- Címkefelhõ »
Nem fogy a Heineken
Harmatos elsõ féléven van túl a Heineken, ráadásul az év hátralévõ részére sem túl optimista a cég. A világ harmadik legnagyobb sörgyártója elsõsorban az európai vásárlók távolmaradása miatt szenved, ugyanis az öreg kontinensen az egy évvel korábbinál 8 százalékkal kevesebb sört értékesítettek az elsõ félévben. A Heineken elsõ féléves eredményszámai a befektetõknek sem tetszenek, a részvényárfolyam ugyanis közel négy százalékkal zuhan.
- címkék:
- Hollandia
- söripar
- Heineken
- Címkefelhõ »
Elutazna bárhova, csak azért mert ingyen van?
Ingyen repjegyet, kétezer dollárt és két éjszaka szállást adott a Heineken azoknak, akik bevállalták, hogy azonnal elrepülnek egy véletlenszerûen kiválasztott célpontra, és veszni hagyják eredeti terveiket. Ön meg merte volna ezt lépni?
- címkék:
- reklám
- repülés
- Heineken
- Címkefelhõ »
A nõk inkább citromosat kérnek
Üdítõbõl kevesebb fogy, a sörösök viszont növelni tudták eladásaikat. Az emberek ugyanis imádják a citromosat meg a narancsosat. A gyümölcslével kevert sörökre fõként a nõk kaptak rá. És jönnek az újabb és újabb ízek.
Megválna a Pepsitõl a Heineken
Piaci információk szerint a világ harmadik legnagyobb sörgyártója, a Heineken vevõt keres holland üdítõitalgyártó- és forgalmazó egységére. A leány többek között olyan világhírû márkák licencjogával rendelkezik, mint a Pepsi, a 7Up vagy a MountainDew. Az elmúlt negyedévekben a holland sörgyártóra jelentõs teher nehezedett Európában, ugyanis gyengén muzsikált a sörértékesítése. Így a várhatóan 500 millió dollárral kecsegtetõ üzlet némiképp vígasztalhatja a Heinekent.
Szakad a Heineken, nem csúszik a sör
7 százalékos zuhanásban található a Heineken árfolyama az elmúlt hónapok raliját követõen. A pesszimizmus oka, hogy a világ harmadik legnagyobb sörgyártójának elsõ negyedéves értékesítése több szempontból is alulmúlta az elemzõi várakozásokat. A társaság öt régiója közül csupán egy tudott növekedést felmutatni, az ázsiai és óceániai térségre az év hátralevõ részében is fontos szerep hárulhat, ugyanis ellensúlyozniuk kellene Nyugat-Európa gyengélkedését. Most is visszaigazolódni látszik, hogy igazán jó döntésnek bizonyult év végén bekebelezni Délkelet-Ázsia meghatározó sörgyártóját, az Asia Pacific Breweriest.
- címkék:
- söripar
- Heineken
- Címkefelhõ »
Továbbra is csúcsformában a Heineken
Továbbra is kicsattanó formában található a Heineken részvénye, amely szerdán csak centekre járt múlt héten felállított történelmi csúcsától. Egyelõre még nem tudni, hogy folytatódik-e az elmúlt hónapok impozáns teljesítménye, de a technikai elemzés szerint rövidesen eldõlhet az irány. A vállalatot követõ elemzõi elõrejelzésekbõl kiindulva még látni növekedést a papírban, ami nagyrészt a fejlõdõ piacokban rejlõ bõvülési potenciálban keresendõ.
- címkék:
- söripar
- Heineken
- Címkefelhõ »
Soha nem látott szintek közelében a Heineken
Továbbra is impozáns képet fest a Heineken tõzsdei teljesítménye, árfolyama az elmúlt héten újabb történelmi csúcsot állított fel. Ebben az is közrejátszott, hogy a holland társaság nemrégiben közzétett 2012-es jelentése többségében pozitív üzenetet hordozott a befektetõk számára. Pozitívum lehet az is, hogy a söripari cégeket tekintve a Heineken továbbra is alulértékeltséget mutat.
- címkék:
- söripar
- Heineken
- Címkefelhõ »
Történelmi csúcsra ugrott a Heineken
Történelmi csúcsra ugrott a világ harmadik legnagyobb sörgyártójának, a Heinekennek az árfolyama a tavalyi eredmények közzétételét követõen. A várakozásokat nem minden tekintetben sikerült teljesíteni, azonban a költségcsökkentési program megemelését és a menedzsment kedvezõ jövõképét pozitívan értékelték a befektetõk.
- címkék:
- söripar
- Heineken
- Címkefelhõ »
Heineken: James Bond kedvence, nem véletlenül
Történelmi csúcsra ugrott a mai kereskedés során a világ harmadik legnagyobb sörgyártójának, a Heinekennek a kurzusa. Az elmúlt években átlagon felüli növekedési ütemrõl számolt be a társaság, ami a jelenlegi évtizedben tovább folytatódhat. Ennek egyik kulcsa az Asia Pacific Breweries felvásárlása lehet, mellyel a nagy növekedési potenciállal rendelkezõ délkelet-ázsiai piacon növelheti befolyását a cég.
- címkék:
- söripar
- Heineken
- HEIA.NA
- Címkefelhõ »
Elkelni látszik a Tiger sör gyártója - Szárnyal a Heineken
A holland sörgyártó, a Heineken NV nagyon közel került ahhoz, hogy felvásárolja a Tiger sör gyártóját, az Asia Pacific Breweries Ltd.-t.
- címkék:
- felvásárlás
- Heineken
- HEIA
- Címkefelhõ »
Felvásárlási csatába keveredett a Heineken
Egy thai milliárdos szemet vetett az ázsiai sör márkára és felvásárlási ajánlatot tett a Tiger sört gyártó Frase and Neave vállalatra. A bérek rohamos emelkedésével az ázsiaiak egyre többet költenek sörfogyasztásra, így nem csoda, hogy a felvásárlások kecsegtetõ profitot rejthetnek magukban.
- címkék:
- Heineken
- HEIA
- Címkefelhõ »
A Heinekennek adja el kocsmáit a Royal Bank of Scotland
Nem tudja törleszteni állami hiteleit a Royal Bank of Scotland, ezért kénytelen eladni nagy-britanniai kocsmáit. A Heineken 422 millió fontot fizet értük.
Megugrott a Heineken profitja
A világ harmadik legnagyobb söripari csoportja 1,4 milliárd euró nyereséget ért el tavaly 192 millió hektoliter sör eladásából. A Heineken magyar részlegének bevétele azonban a becslések szerint kétmilliárd forinttal csökkent.
Nem kell számítani sördrágulásra - interjú a Heineken Hungária vezérével
Új Heineken-márkákat is szeretne bevezetni Magyarországon - mondta az [origo]-nak adott interjújában a cégcsoport hazai leányvállalatának tavaly kinevezett új vezérigazgatója. A legutóbb Nigériában dolgozó Oladele Ajayi szerint a gyártóknak van lehetõségük az alapanyagárak emelekdésének ellensúlyozására és arról is beszélt, hogyan áll a magyar sörfogyasztás más európai országokéhoz képest.
Csökkent a Heineken Hungária forgalma
Kevesebb eladott sörre, és 2 milliárd forinttal kisebb árbevételre számít idén a Heineken Hungária.
V�ls�gh�rad�: Gyeng�lt a forint, esett a BUX, Amerik�ban semmi sem t�rt�nt
A forint a r�gi�s deviz�kkal egy�tt mozgott- ez�ttal lefel�. Az amrikai t�zsd�ken nagyj�b�l semmi sem t�rt�nt, a pesti parketten a vezet� index 1,7 sz�zal�k feletti vesztes�get hozott �ssze. ism�t Magyarorsz�gra j�nnek az IMF szakemberei, a jegybank 2010-ben a GDP 0,9 sz�zal�kos visszaes�s�re sz�m�t. Hajnali v�ls�gh�rad� cs�t�rt�k�n.
A várton felül teljesített a Heineken
A vártnál nagyobb nyereségre tett szert az elsõ fél évben a holland Heineken. A világ harmadik legnagyobb söripari csoportjánál mennyiségben visszaestek ugyan az eladások összehasonlítható alapon, de ezt ellensúlyozta a piaci terjeszkedés, a költségek csökkentése és az árak emelése. A közeljövõben nem tervez komolyabb áremelést a cég.
Szex, sör és Angelina - múzeumok Amszterdamban
Szex, alkohol és sztárok. Ezzel a három szóval is összefoglalható Amszterdam három talán legnépszerûbb múzeuma, természetesen a három nagyon, a Rijksmúzeumon, a Van Gogh múzeumon és az Anne Frank múzeumon kívül. Talán furcsa is klasszikus értelemben vett múzeumnak nevezni ezeket a helyszíneket, itt látni, szagolni, tapintani és érezni lehet mindent. Bemutatjuk önöknek a Heineken Experience-t, a Szex múzeumot és az amsterdami Madam Tusseaud's viaszmúzeumot.
Visszaesett a Heineken profitja
Erõsen csökkent a holland Heineken söripari csoport profitja tavaly annak ellenére, hogy számos országban több sör fogyott az egy évvel korábbinál.
Drágult a Heineken, mégis jobban fogyott
A nyersanyagok és a csomagolás drágulását továbbhárítja a fogyasztókra a Heineken, a forgalomban azonban ez nem érezhetõ - derül ki a sürgyártó féléves jelentésébõl. Különösen Afrikában és a Közel-Keleten nõttek az eladások.
Terjeszkedik a Carlsberg
A világ ötödik számú söripari csoportja, a dán Carlsberg szerdán 87 millió dán koronás veszteséget jelentett adó után az elsõ negyedévrõl, az egy évvel korábbi, 86 milliós adózott eredmény helyett.
Újabb cseh sörgyárat vett a Heineken
Megveszi a Drinks Union cseh söripari részvénytársaságot a holland Heineken. A felvásárlással a Heineken jelentõsen - 8 százalékról 12 százalékra - erõsíti csehországi piaci részesedését, jelentették be Prágában.
Piacvezetõ lett a Heineken Romániában
Piacvezetõvé vált a Heineken Románia, miután a holland sörgyártó cég romániai leányvállalata megvásárolta a Bere Mures sörgyárat Marosvásárhelyen (Targu Mures). A Ziarul Financiar címû gazdasági napilap hétfõi száma szerint a tranzakció értéke 150 millió euró. Ezzel a Heineken 31 százalékra növeli piaci részesedését, és a tervek szerint évente 6 millió hektoliter sört fog gyártani Romániában.
Harmadával csökkent a Heineken profitja
A holland Heineken sörgyár szerdán 807 millió eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 33,4 százalékkal kevesebbet a 2006-os 1,211 milliárdnál, elmaradva az elemzõk jósolta 871 millió eurótól is. Egyszeri tételek nélkül viszont 20,3 százalékkal 1,119 milliárd euróra nõtt az adózott eredmény 930 millióról. Egyszeri tételek nélkül a profit rekord ütemben emelkedett.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- profit
- Heineken
- Címkefelhõ »
Sörrel a Föld körül
Bár a világ legnagyobb sörfesztiválja, az Oktoberfest már régen befejezõdött, de a habzó nedû hazai kedvelõi találatnak szép számmal olyan európai és tengerentúli városokat, ahol különösen fontos és népszerû a sörfogyasztás.
Brit sörgyárat vesz a Carlsberg és a Heineken
A dán Carlsberg és a holland Heineken sörgyár ismét megemelte közös ajánlatát a legnagyobb brit serfõzdére - világszinten a hatodikra -, a Scottish & NewCastle-re. Az emelt ajánlatot a brit cég pénteken végre elfogadásra javasolta a részvényeseknek.
Várakozások fölött teljesített a Heineken
A holland Heineken söripari csoport tavaly egyaránt jelentõsen növelte árbevételét és nyereségét, elsõsorban annak köszönhetõen, hogy felfutott az értékesítés Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban.
Futur, a jövõ söre - a Heinekentõl
A "vöröscsillagos zöld sör", a Heineken forradalmasítja a sörfogyasztást: vadonatúj, jövõbe mutató kiszerelésével, a Futurral, melyet a pimaszul fiatal, francia dizájner, Ora-ito tervezett, s mely május elejétõl kapható Budapesten.
Panamában terjeszkedik a Heineken
A holland Heineken sörgyártó bejelentette, hogy 56 millió dolláros vételi ajánlatot tett a panamai Cervecerias Baru-Panama valamennyi részvényének megvásárlására. A Heineken várakozásai szerint a befektetés két év alatt térül meg. A társaság a közelmúltban Egyiptomban és Libanonban terjeszkedett, s tervei között oroszországi és kínai akvizíciók is szerepelnek.
Heineken: 32 millió eurós nyereség
Az idei év elsõ felében 32 millió euróval, 330 millió euróra nõtt a holland Heineken N.V. sörgyártó tiszta nyeresége. Az elõzõ félévhez képest ez 11 százalékos emelkedés - áll a cég honlapján közzétett jelentésben.
Elhunyt a Heineken világmárka atyja
Csütörtökön noordwijki házában meghalt Alfred Heineken, a holland sörkonszern volt elnöke, aki világmárkává fejlesztette a céget. Heineken 78 éves korában hunyt el.
- címkék:
- Európa
- elnök
- kor
- világmárka
- Heineken
- Címkefelhõ »
A Heineken 15 százalékkal növelte profitját
A holland Heineken sörgyár szerdán bejelentette, hogy 15 százalékkal növelte nettó nyereségét, és az idei évre további növekedésre számít. A közlemény szerint az árfolyamok, a kormányok politikája, a gazdasági fejlemények és az idõjárás ellenére további növekedés várható az idén.
Külföldi kézbe kerülnek a nagy német sörmárkák
Eladó a német Beck sörgyár. Fõnöke, egyszersmind a Német Serfõzõ Céh (DBB) elnöke, Dieter Ammer épp februárban panaszolta, hogy "feldõltek az elsõ dominók", amikor a legnagyobb európai sörgyár, a holland Heineken kisebbségi részt vásárolt két bajor serfõzdében, a Paulanerben és a Klumbacherben. Ammer a napokban már a saját vállalatát, a Becket volt kénytelen meghirdetni, melyre igen jó eséllyel pályázik a napokban a Diebels sörfõzdében is többségi részesedéshez jutott belga Interbrew.
- 1