gyertya

címke rss

Folynak a könnyeim a húsleves felett: hiányoznak a szeretteim, akiket idén elveszítettem

Archívum2021.11.24, 23:20

Odakint a konyhában gyöngyözik a húsleves, és arrébb a túrógombócok is türelmesen várakoznak forró gõzfürdõjükre, közben a gondolatok úgy cikáznak át az agyamon, mint a furcsán idegen hullócsillagok így december küszöbén. Idén, november végére esik advent elsõ vasárnapja. Ilyenkor számot szoktam vetni, mit és hogyan cselekedtem az évben, sikerült-e megvalósítanom az álmaimból néhányat, és mit törölnék ki örökre a naptáramból, ha tudnék.

Stresszmentes ráhangolódás: így készülj fel az ünnepekre, hogy valóban békés legyen a karácsony

Archívum2021.11.22, 21:45

Az emberek általában szeretik a karácsonyt, mint olyat. És bár léteznek lázadó grincsek is, többségüknek mégiscsak ez a legszebb és legszentebb idõszak a világon. Csakúgy, mint a szervesen hozzákapcsolódó Advent. Ahány ház, annyi szokás. Míg a hagyományt kedvelõknél a nosztalgiát idézõ fenyõkoszorúk, az újítóknál az öko-bio formációk kerülnek az asztalokra és ajtókra egyaránt. Az Advent készülõdést és várakozást jelent. A nagyoknál befelé fordulást, lassulást, míg a kicsiknél izgatott kedélyállapotot és féktelen kíváncsiságot hozhat ez a négy hét, mely idén november 28- al kezdõdik.

Kandalló hangulatú gyertyákkal hódít a magyar szerelemprojekt

Archívum2021.11.21, 17:32

"Imádom az Aurora Candle karácsonyi csomagjait." "A doboz minden évben igényes." "A forralt bor illatú a kedvenc, olyan igazi karácsonyi vásár illata van!" Ezeket és ehhez hasonló véleményeket olvashatunk a fakanócos szójagyertyákkal foglalkozó Aurora Candle Company honlapján, amit Udvaros Márk és Hajdár Lilla ma már menõ családi vállalkozásként igazgat. Velük beszélgettünk egy ilyen ötlet beindulásáról, és arról, hogyan lehet a családi életet és a sürgõ-forgó munkanapokat összeegyeztetni, fõleg karácsony idején, amikor tódulnak a megrendelések.

Nyakunkon az Advent: idén már novemberben meggyújtjuk az elsõ gyertyát!

Archívum2021.11.14, 18:02

Egyre hidegebbek a reggelek, egyre rövidülnek a nappalok, nem jelenthet ez mást, mint a tél elõszelét. Másfél hónap sincs hátra és köszönhetjük az új esztendõt. Ám ezt még megelõzi az adventi idõszak, ami korábban kezdõdik, mint gondolnánk.

Megszületett az ikeás húsgolyó illatú gyertya

Archívum2021.08.05, 12:15

A Kreatív számolt be róla, hogy Huvudroll néven limitált szériás, húsgolyós gyertyákat dobott a piacra az IKEA, új szintre emelve az illatmarketing fogalmát.

Gázrobbantással akarta meggyilkolni feleségét egy magyar férfi

Archívum2021.06.22, 15:13

A Fejér Megyei Fõügyészség gyilkossági kísérlet, és közveszély okozása miatt emelt vádat azzal a férfivel szemben, aki a három évvel ezelõtti szilveszteren egy Fejér megyei településen megfúrta a gázcsövet, majd égõ gyertyát rakott alá, amivel robbanást idézett elõ. Azért tette, hogy megölje a feleségét.

Micsoda ajándék! Orgazmus illatú gyertyát kapott Kim Kardashian Gwyneth Paltrowtól

Archívum2021.04.01, 10:00

Kim Kardhasian egy nem mindennapi ajándécsomagot kapott barátnõjétõl Gwyneth Paltrowtól, amely sikosítót, vibrátort és személyre szabott orgazmus illatú gyertyát tartalmazott.

Forró és érzéki nõnapi meglepetés: használjátok a sokoldalú gyertyát (18+)

Archívum2021.03.05, 18:07

Ékszer és virág helyett kérj idén valami egészen másfajta ajándékot párodtól nõnapra! Az igazi szeretkezés, amikor van idõtök egymás testével és érzékeivel játszadozni, nem igazán a hétköznapok programja. Ám a nõnap igazán jó alkalom arra, hogy engedd magad különleges módon kényeztetni vagy épp fordítva, engedd el magad, és légy igazi vadmacska az ágyban.

Felrobbant Gwyneth Paltrow vaginaillatú gyertyája egy nõ nappalijában

Archívum2021.01.19, 16:38

Egy brit nõ teljesen ledöbbent, amikor felrobbant az ajándékba kapott vaginaillatú gyertyája a nappalijában. 

DIY: karácsonyi gyertyaöntés házilag - így készítheted el az ünnep fényét

Archívum2020.12.19, 15:07

Szeretnéd magad elkészíteni az ünnepi fényeket? Ennek semmi akadálya! Öntsünk együtt gyertyát házilag.

A rendõrök mentettek ki egy idõs férfit a kigyulladt kispesti ház 9. emeletérõl

Archívum2020.11.30, 16:09

Óriási lángokkal égett egy panelház XIX. kerületi Kazinczy utcában vasárnap éjjel. Egy 87 éves férfi a 9. emelet tûz miatt nem tudott kijutni a lakásából, õt a rendõrök mentették meg. Az elsõdleges információk szerint egy gyertya okozhatta a hatalmas tüzet.

Nem volt nála villany, ezért gyertyával világított, amivel majdnem egy egész háztömböt felgyújtott

Archívum2020.11.19, 14:02

Vádat emeltek az ellen az 59 éves férfi ellen, aki aki figyelmetlenségbõl kis híján felgyújtott egy négyemeletes társasházat Egerben, ezután lopással szerzett pénzzel próbálta helyreállítani a lakásban keletkezett kárt.

A sivár valóság ihlette az Angliában megalkotott 2020 illatú gyertyát

Archívum2020.11.05, 15:54

Az angliai székhelyû Flaming Crap vállalat dobta piacra a "2020 illata" nevû gyertyát, melynek négy jellemzõ aromája van, többek között banánkenyér és kézfertõtlenítõ is. A terméket az idei év egyre sivárabb valósága ihlette.

Döbbenet - Orgazmusillatú gyertyát dobott piacra Gwyneth Paltrow

Archívum2020.06.19, 10:13

Azt hittük, Gwyneth Paltrow nem tudja fokozni a vaginaillatú gyertyáját, de sikerült neki.

Gyertyákkal emlékeznek meg este a Hajós Uszodánál Benedek Tiborról

Archívum2020.06.18, 13:51

A Magyar Vízilabda Szövetség és az UVSE csütörtök (ma) 21 órától nyilvános, gyertyás, csendes megemlékezést tart a Hajós Alfréd Sportuszoda bejárata elõtt Benedek Tibor emlékére.

Több milliós kárt okozott a lábatlani házban azzal, hogy nem fújta el a gyertyát

Archívum2020.04.03, 08:11

A férfi a lábatlani ház egyik lakásában a tulajdonos engedélyével töltött sok idõt. A padlást is használhatta, ide tette a dolgait. Tavaly is itt töltötte az éjszakát, és egy gyertyával világított. Azt azonban nem oltotta el.  

21 éves korában meghalt a népszerû gyermekszínész, Lorenzo Brino

Archívum2020.03.16, 14:47

21 éves korában elhunyt a Hetedik mennyország gyermekszínésze, Lorenzo Brino.

Hamburger illatú gyertyával ünnepel a McDonald’s

Archívum2020.02.24, 14:17

Ha te is imádod a hamburgert, örülni fogsz ennek a hírnek.

Hamburger illatú gyertyákat dob piacra a McDonald’s

Archívum2020.02.21, 14:15

A McDonald's nemrég bejelentette, hogy hat gyertyából álló csomagot dob piacra, így a gyorsétterem szerelmeseinek lakásába is beköltözhet kedvenc hamburgerük illata.

Gyertyát gyújtott a felesége szobájában, az asszony belehalt

Archívum2020.02.04, 16:39

Egy borsodi férfi felelõtlenül gyertyát gyújtott a beteg feleségének a szobájában, majd lefeküdt aludni. A gyertyától lángra kapott a szoba, az asszony pedig nem tudott onnan kimenekülni, meghalt.

Felborult gyertya okozott tüzet egy salgótarjáni családi házban

Archívum2019.12.25, 20:29

Egy felborult gyertya okozott tüzet egy családi ház nappalijában a salgótarjáni Füleki úton - írja a katasztrofavedelem.hu.

Petrits Péter: A gyertya lángja közelében az ember nyugalmat és békét érez

Archívum2019.12.22, 09:19

„Amikor a kerékre fellógatott gyertyákkal dolgozom, hiába tûnik a munka monotonnak, mindig eszembe jutnak az õseink, akik egykor pont ugyanígy készítették a mindennapi gyertyáikat" – ezt a hatgenerációs mézeskalács-készítõ és gyertyaöntõ családból származó Petrits Péter mondta, aki szerint abban a családban ahol gyertya ég, ott nincs veszekedés. Vele beszélgettünk százéves eszközökrõl, Szüret gyertyákról, és arról, hogy mit jelent számára ez a mesterség.

Illatgyertya saját kezûleg - Ünnepi aromákkal

Archívum2019.11.25, 17:17

A fahéj, szegfûszeg, vagy éppen a fenyõ illata gyorsan karácsonyi hangulatot varázsol a lakásba. Illatgyertya formájában bármikor élvezheted ezeket az aromákat, amit ráadásul magad is elkészíthetsz. Íme a Life.hu kreatív tippje!

Káprázatos csillogó mécsestartó házilag

Archívum2019.11.25, 17:16

Ha advent idején igazán meghitt hangulatot szeretnél varázsolni otthonodba, a bolti mécses- és gyertyatartók helyett készíts saját kezûleg káprázatos karácsonyi dekorációt. Csak egy kis ügyesség kell hozzá, és otthonod gyönyörû ünnepi fényben fog úszni.

Az elmúlt kétezer év „minden tökéletes igazára” emlékezünk

Archívum2019.11.01, 16:26

A mindenszentek és a halottak napja az emlékezés történetét õrzi, amit a keresztény világ november 1-jén tart. Mai formájában is több mint ezeréves ünnep, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az elsõ keresztény századokra, a Római Birodalom keleti részére. Amikor az ókori rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka az volt, hogy istenként és félistenként tisztelt õseiknek és hõseiknek címeket adományoztak, szobrot emeltek és szentélyt is állítottak. A hagyomány szerint VI. Leó bizánci császár terjesztette ki az ünnep hatályát a vértanúkról minden szentre, a szent életû felesége tiszteletére.

Halottak napján könnyen lángra lobbanhatnak a lakások és a temetõk - Elõzd meg!

Archívum2019.10.25, 10:26

Október végén és november elején ügyelni kell a tûzesetek megelõzésére a lakásokban és a temetõkben egyaránt, ebben az idõszakban ugyanis gyakran riasztják a tûzoltókat a kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság szóvivõje pénteken az MTI-vel.

Vajon meg tudjuk állni, hogy beleharapjunk ebbe a gyertyába?

Archívum2019.03.08, 12:24

Egyre több különös dolog jelenik meg a piacon. Nem gyõzünk csodálkozni! Hallottunk már kék borról, marhahúscsokorról és brokkolis kávéról, de sajtburgerillatú gyertyáról még nem. Na, ennek is eljött az ideje!

Büdös gyertyák gyártásából él az amerikai férfi, Jeffrey Bennett

Archívum2019.01.29, 15:54

Több ezer illatgyertyát értékesít a férfi, csakhogy ezek nem hagyományos, az otthonunk kellemesebbé tételére hivatott mécsesek, hiszen büdösebbnél büdösebbek.

Már gyertyát is ehetünk

Archívum2018.12.07, 15:13

Bizonyos gyertyáknak olyan édes és finom illatuk van, hogy rögtön arra gondolunk: de beleharapnánk! A Smith & Sinclair brit székhelyû cég létrehozott egy olyan gyertyát, amelyet tényleg meg lehet enni.

A szójagyertyáké a jövõ! Interjú Csapó Ildivel, a Greenway Design tervezõjével

Archívum2018.10.09, 20:30

Egy DIY projektbõl nõtt szenvedéllyé a gyertyaöntés Csapó Ildi számára, aki a Greenway Design tervezõjeként az ellenállhatatlan illatú szójagyertyákra specializálódott a hagyományos, ámde egészségkárosító paraffin gyertyákkal szemben. Ildit a Greenway filozófiájáról, tudatosságról és a legújabb illatokról kérdeztük!

Gyertyának hitte a nõ a dinamitot, meggyújtotta

Archívum2018.09.08, 16:06

Áramszünetet okozott Connecticuton átsöprõ vihar, ezért akart gyertyát gyújtani otthonában a kétgyerekes anya csütörtök este. Majdnem az életével fizetett érte.

Tudja-e, hogy ég a gyertya az ûrben, ha nincsen gravitáció?

Archívum2018.04.03, 15:22

A Mir ûrállomáson történt 1996-os tûzeset miatt fogott hozzá a NASA az égés mikrogravitációs környezetben történõ folyamatának kutatásába. Korábban már történt egy másik tûztragédia is, amelynek három asztronauta esett áldozatául.

Gyertyatartó lencsébõl, kávéból, almából

Archívum2018.03.06, 09:54

Igazi egyediséget és meghittséget csempészhet a vacsorához a kamrában található alapanyagokból. Nézze meg a videót, és lesse el, hogyan készül almából, kávéból és lencsébõl gyertyatartó!

Fény az éjszakában - Az ünnepi csillogás elengedhetetlen kellékei

Archívum2016.12.08, 10:27

Az adventi idõszakban az egyik legjobb dolog, hogy otthonodat szebbnél szebb ünnepi dekorációval díszítheted. Jöhetnek a pihe-puha textilek, a kedves kopogtatók, no meg a káprázatos karácsonyi fények. Imádjuk a különbözõ gyertyákat, mécsesek és LED-füzéreket, mutatjuk, idén mik lettek a kedvenceink.

Több mint 200 plasztikai mûtéten van túl a nõ, akinek megégett az arca

Archívum2016.05.17, 15:46

Jeairy Segarra-Veras több mint 200 szépészeti beavatkozáson van túl, de a 17 évvel ezelõtt elszenvedett égési sérülései még ma is látszódnak a testén. Ráadásul mindezt egy ártalmatlan hajolajnak "köszönheti". 

Véletlenül felgyújtotta a haját a 21 éves plasztikkirálynõ, Courtney Stodden

Archívum2016.04.05, 14:03

Túl közel hajolt a gyertyához, ezért kapott lángra a 21 éves celeblány haja. Az esetet az alább látható videó õrzi.

Kreatív mécsestartó ötféle módon

Archívum2016.01.20, 10:47

Szereted otthonodat gyertyákkal és különleges mécsestartókkal díszíteni? Csorba Anita tértervezõ megmutatja, hogyan díszíthetsz fel egy üveg mécsestartót egyszerûen, mégis kreatívan.

Végre újra szépnek érezheti magát a brutálisan összeégett lány

Archívum2016.01.15, 20:13

Shamiam Arif még csak kisbaba volt, amikor egy kiságyába esett gyertya miatt brutális égési sérüléseket szenvedett.

Ünnepi apróságok az otthonodba - Garantált karácsonyi hangulat!

Archívum2015.12.01, 16:10

Az ünnepi dekorációnak nem kell feltétlenül a túlburjánzó giccsrõl szólnia, karácsonykor is érvényes ugyanis az az általános szabáy, miszerint a kevesebb néha több.

Vigyázz! Ne legyen a lakásod az advent áldozata

Archívum2015.11.29, 10:08

Az adventi, karácsonyi idõszakban megkétszerezõdik a lakástüzek száma - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság helyettes szóvivõje.

Isteni illat, fenséges hangulat otthon - készíts magad fahéjas gyertyát

Archívum2015.10.26, 15:48

Az õszi borongós napokon mi más is lazíthatna el bennünket a legjobban, mint egy forró kádfürdõ, különösen, ha néhány gyertya is pislákol közben. A fahéj illata egyedülállóan segít a relaxációban, éppen ezért most megmutatom, hogyan készíthettek otthon ti magatok is isteni illatgyertyát fahéjjal.

Napi cukiság! A kisfiú, aki nem tudja elfújni a gyertyát

Archívum2015.09.23, 17:48

Hiába minden próbálkozás, a kis Marty sehogy sem tudja elfújni a születésnapi süteményén égõ egy darab gyertyát. 

Lenyûgözõ gyertyatrükk – egyszerû magyarázat

Archívum2015.05.20, 16:37

Valószínûleg sokan nemmel válaszolnának a kérdésre, hogy meg lehet-e gyújtani távolról egy elfújt gyertyát. Pedig tévednek, mint az alábbi videó is tanúsítja.

Apokalipszis most: rohamosan fogynak a KFC-illatú gyertyák

Archívum2015.05.14, 14:03

Illatos gyertya készült a nagy KFC-kedvencbõl, a Double Down nevû csirkés-szalonnás szendvics alapján. A limitált ideig elérhetõ étel már nem kapható, így a termék azoknak szól, akik korábban addiktív kapcsolatba kerültek vele.

Nincs rendben a torkod? Gyakorold velünk a gyertyapózt!

Archívum2015.02.01, 20:41

Torokfájás, köhögés, rekedtség – olyan tünetek, amelyek sokakat érintenek és a torokcsakra egyensúlyvesztésére utalhatnak. Ezek a tünetek akadályozzák a beszédet és arra kényszerítenek bennünket, hogy egy kicsit hallgassunk, csendesedjünk el és halljunk meg másokat is, illetve halljuk meg a saját belsõ hangunkat.  

Müller Péter adventi üzenete: a gyertyák fénye bevilágítja a sötétséget

Archívum2014.12.05, 21:34

Ha sötétbe kerülsz, vigasztalan sötétbe, és nem látsz már semmiféle kiutat, gyújts fényt önmagadban! Hidd el: világítasz! Müller Péter adventi üzenete.

Elõzõ
Következõ