gyerekgyilkosság

címke rss
Titkos pince volt a Madeleine McCann ügyében átkutatott kertben

Titkos pince volt a Madeleine McCann ügyében átkutatott kertben

A Madeleine McCann ügyében nyomozó rendőrök egy titkos pincét találtak, amelyhez korábban egy faépület is tartozott. A házban a kislány feltételezett gyilkosa, Christian B. lakott, hónapokkal azelőtt, hogy Maddie eltűnt.

Halálra éheztette, majd a kukába dobta kislányát egy anya (18+)

Life.hu2020.07.27, 09:22

Egy anya három és fél hétig nem adott enni kisgyerekének, majd, miután a kicsi éhen halt, a kukába dobta az apró holttestet.

Egy erdőben találták meg egy 3 éves kislány holttestét

Nagyvilág2020.07.14, 12:02

Gyerekgyilkosság miatt emeltek vádat egy fiatal amerikai, Kansas Cityben élő férfi és élettársa ellen, akik azt állították, hogy a férfi hároméves gyereke egyik reggel eltűnt a lakásból, de a rendőrök végül egy közeli erdőben rátaláltak a holttestére.

Ítélet születhet a pásztói gyerekgyilkos anya ügyében (18+)

Life.hu2020.07.05, 10:56

Egy országot sokkolt a pásztói anya története, aki a vád szerint titokban szülte meg gyerekét, majd feldarabolt, és a patakba dobta a testrészeket. Most ismét bíróság elé áll.

Megbánta tettét a sólyi gyerekgyilkos, azért, hogy kevesebb börtönbüntetést kapjon

Itthon2020.07.02, 14:11

Megszületett a jogerős ítélet a sólyi gyerekgyilkos ügyében: jogerősen 15 évet kell a fiatalkorúak börtönében töltenie. A gyilkos beismerte, de eddig sosem bánta meg, amit tett, ma viszont megtette ezt is, de még ez is kevés volt a büntetése enyhítéséhez. A hajmáskéri fiatal 16 éves volt, amikor két éve brutálisan végzett egy kislánnyal a Séd pataknál. 

Meghalt egy csecsemő, akit a forró autóban hagytak

Nagyvilág2020.06.30, 14:33

Teljesen megfeledkezett 11 hónapos gyerekéről egy virginiai férfi péntek délután. A nyári kánikulában órákra a forró autóban hagyta a csecsemőt. Idegenek vették észre az autóban eszméletlenül fekvő kislányt. Azonnal mentőt hívtak, de nem tudták megmenteni az életét.

Megkínozta és halálra éheztette beteg gyerekét egy ausztrál pár

Nagyvilág2020.06.29, 14:08

A rendőröket is sokkolta, amikor rátaláltak a négyéves, Down szindrómás Williow Dunn holttestére. A halott kislány a saját ürülékében feküdt és patkányok szaladgáltak körülötte.

Sorsára hagyta az újszülött gyerekét egy halmajugrai nő

Itthon2020.06.21, 14:11

Emberölés gyanúja miatt eljárást indított a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki szülés után magára hagyta gyermekét, így a csecsemő meghalt - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

Megszólalt a Tarnamérán megölt csecsemő nagymamája: a lányom a gyilkos

Itthon2020.06.20, 00:18

Egy csecsemő holttestét találták meg Tarnaméra határában, egy szántóföldön, ahogy azt korábban megírtuk. A család úgy tudja, az újszülöttet a saját anyja ölte meg, egy cseréppel verte halálra. Ami biztos, hogy a meggyilkolt csecsemőt egy szántóföldön szülte meg. A terhességről mindenki tudott, a nő azonban azt mondta, hogy a szülés után a kórházban fogja hagyni a kisbabát. Akkor is azt állította, hogy a kórházban hagyta a kisbabát, amikor a rendőrök megérkeztek érte.

Lomok közé rejtette újszülött gyerekét egy apa

Itthon2020.06.15, 19:07

Egy 16 évvel ezelőtti gyilkosság ügyében hozott ma döntést a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet.

Most már biztos: Madeleine McCann halott, mégsem ítélik el a tettest

Life.hu2020.06.15, 08:28

A német hatóságok szinte teljesen biztosak abban, hogy a kis Madeleine már nem él, mégsem tudják rábizonyítani a tettesre. 

Kamerák előtt fojtott meg egy gyereket egy bölcsődei dada Ukrajnában

Nagyvilág2020.06.06, 14:26

A középkorú asszony nem tudott mit kezdeni a síró 1 éves kislánnyal, ezért párnát nyomott az arcába, amitől a gyerek megfulladt.

Bosszúból ölte meg két gyermekét egy férfi - Purhabot nyomott a torkukba

Life.hu2020.05.29, 08:59

Bosszút akart állni a feleségén a francia férfi, ezért megölte két közös gyermeküket. 

Csatornába fojtotta autista kisfiát egy nő - Szerinte jobb helyre került

Life.hu2020.05.26, 09:13

A 45 éves Patricia Ripley azt állította, kilenc éves autista fiát elrabolták, de kiderült, hogy ő maga végzett a gyermekkel.

Megölte a hároméves és az egyéves gyermekét egy férfi

Life.hu2020.04.28, 16:04

Hátborzongató: a két gyermek kivégzése után magát is meg akarta ölni. 

Depressziós lehetett a nő, aki meggyilkolta a lányát Budapesten

Itthon2020.04.07, 14:16

Egy 38 éves nő meggyilkolta a saját kislányát a budapesti Havanna lakótelepen szombaton. Az anya másnap feladta magát a rendőrségen. A helyiek a Borsnak elmondták, hogy a nő labilis lelkiállapotba került, ezért gyilkolhatta meg a lányát.

Megölte egyéves kislányát egy nő Budapesten

Itthon2020.04.05, 20:27

Megölte egyéves kislányát egy nő Budapesten, majd feladta magát a rendőrségen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap este.

Megölte gyermekét egy nő Tiszakécskén

Life.hu2020.03.31, 06:52

Megölte újszülött gyermekét egy nő Tiszakécskén - közölte a rendőrség a honlapján. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a tiszakécskei rendőrőrsön hétfőn délelőtt tett bejelentést egy férfi arról, hogy egy helyi nő egy héttel korábban egy halott csecsemőt rejtett el saját udvarában.

Halálra éheztették a csecsemőt, akinek csótányokat találtak a pelenkájában

Nagyvilág2020.03.26, 11:43

A 24 éves, amerikai Crystal Morrow és párja, a 19 éves Dustin Harley annyira elhanyagolta héthónapos ikreit, hogy az egyik baba meg is halt. Akár harminc év börtönt is kaphatnak, ha az esküdtek bűnösnek találják őket. 

Két év után végre békében nyugodhat a meggyilkolt walesi kislány

Nagyvilág2020.02.24, 18:37

2,5 év küzdelem, és ügyintézések sorozata után végre eltemethette apja azt a 22 hónaposan walesi kislányt, akit anyja új párja kegyetlenül megvert, majd halálosan bedrogozott. A gyerek holttestét lovas hintóval vitték a temetésre, sírját rózsaszín és fehér virágok borították. A kislány nevelőapját gyerekgyilkosság miatt életfogytiglanra ítélték.

Megszülte, majd kidobta csecsemőjét egy 18 éves lány az ablakon

Life.hu2020.02.22, 16:00

Egy 18 éves orosz lány, Ljudmila Muradova otthonában szülte meg gyermekét, akit aztán egy törölközőbe csavart, majd kidobott az ablakon. A rendőrség letartóztatta az anyát, akit gyilkossági kísérlettel vádolnak.

Kutyapórázzal akasztotta fel gyerekeit, majd higgadt arccal ült a bíróságon

Nagyvilág2020.02.18, 21:07

Teljesen érzelemmentesen ült a bíróság előtt Lisa Snyder, akit azzal vádolnak, hogy tavaly szeptemberben a lakása pincéjében egy kutyapórázzal felakasztotta a gyerekeit, ráadásul több olyan fotót és videót is találtak róla, melyeken a kutyájukkal fajtalankodott.

Kegyetlen részletek a tatabányai családirtásról

Itthon2020.02.11, 19:27

Miután két kisfiát egy vascsővel agyonverte, a felesége pedig az utcára menekült előle, M. Ferenc elhatározta, hogy inkább véget vet az életének, minthogy börtönbe kerüljön. A férfi saját magát is ugyanolyan kegyetlenül végezte ki, mint két gyerekét.

Gyilkossággal viccelődött a fiatal nő, még aznap bilincs került a kezére

Nagyvilág2020.02.04, 18:27

Sokkoló látvány fogadta a rendőröket egy texasi anya otthonában, holtan találták Down-kóros lányát a szobában. A nőt még aznap letartóztatták, a nyomozás során pedig több, aggasztó részlet is felmerült: a fiatal nő aznap gyilkosságról szóló viccet posztolt Facebook-oldalán, a letartóztatás utáni fotón pedig boldogan mosolygott.

Öt gyerekét ölhette meg egy férfi

Nagyvilág2020.01.28, 17:58

Az 57 éves Paul Perezt azzal gyanúsítják, hogy 1992 és 2001 között megölte öt gyerekét. Egyikük holttestét már megtalálták, azonban további bizonyítékokat keresnek. A férfit őrizetbe vették, letartóztatták, és bíróság előtt is felelnie kell.

Forgó mosógépbe rakta újszülött gyerekét a gyilkos anya

Itthon2020.01.27, 20:40

A 33 éves, orosz Nadezhda otthon szülte meg negyedik gyerekét, majd első dolga az volt, hogy bevágta a mosógépbe, miközben a környezetében mindenkinek azt állította, hogy a gyereke halva született. A barátai, amikor megtudták az igazat, teljesen ledöbbentek. Egészen addig úgy tudták, Nadezhda egy gondos anya, aki imádja a gyerekeit.

A bébiszitter hanyagsága miatt halt meg egy négyéves kisfiú

Nagyvilág2020.01.15, 20:43

Vádat emeltek egy floridai nő ellen, mert 2018 őszén párja négyéves gyerekét magával vitte, majd hosszú órákra egyedül hagyta a forró autóban. A gyerekre később ájultan találtak rá, mire a kórházba értek vele, meg is halt. A nő ennek ellenére egy ideig tagadta az ellene felhozott vádakat, úgy tett, mint akinek semmi köze a kisfiú halálához.

Újszülött ikreit ölhette meg egy fiatal nő Missouriban

Nagyvilág2020.01.14, 20:28

Vádat emeltek egy fiatal anya ellen, mert hanyagsága miatt két újszülött gyereke is megfulladt.

Könyörgött a gyerekgyilkos, hogy vegyék el tőle a gyerekeit, végzett velük

Nagyvilág2020.01.07, 16:47

Egy 20 éves, chicagói nő hajléktalanként élt az utcán, de nagyapja megsajnálta, és a gyerekeivel együtt befogadta őt a lakásába. A nő korábban többször próbált öngyilkos lenni. Napokkal a kegyetlen mészárlás előtt is orvosi segítséget kért, szinte könyörgött, hogy vegyék el tőle a gyerekeket, mert bántani fogja őket. Nem vették. Ez lett a vesztük. 

Hollik István: Súlyos, elfogadhatatlan hibák vezettek a győri gyerekgyilkossághoz

Itthon2019.12.20, 10:17

Két hiba biztosan történt. Az egyik, hogy a vádlott tíz év helyett öt évet kapott. A másik hiba az volt, hogy le sem ülte az öt évet, feltételesen szabadlábra helyezték - mondta Hollik István kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Győri gyermekgyilkosság: korábban feleségét is majdnem megölte az apa

Life.hu2019.12.17, 09:45

Újabb részletek derültek ki a győri gyerekgyilkossággal kapcsolatban.

Néhány hónapja szabadult a börtönből a győri családirtó

Itthon2019.12.17, 09:41

Éveket töltött börtönben és mindössze három hónapja szabadult az a háromgyerekes férfi, aki vasárnap délután brutális módon végzett két idősebb gyerekével a győri lakásában. Csak a hatéves kislányát hagyta életben: mesét nézetett vele, amíg a testvéreit megfojtotta.

Ördögűző lehet a kunszentmártoni gyerekgyilkos anya

Itthon2019.12.10, 11:17

Ismerősei szerint Júlia depressziós volt, amikor novemberben szíven szúrta 3 éves kisfiát a nagykéssel. Emellett arról is beszéltek a Ripostnak, hogy a férjével együtt egy ördögűző vezér szektájának tagjai. 

Letartóztatták a kunszentmártoni gyerekgyilkos anyát

Itthon2019.11.25, 13:31

Elrendelték letartóztatását annak a nőnek, aki pénteken halálra verte 3 éves kisfiát. 

Meggyilkolta gyerekét egy kunszentmártoni nő

Itthon2019.11.22, 17:55

Egy 32 éves kunszentmártoni nő meggyilkolta a 3 éves kisfiát. A rendőrség jelenleg is vizsgálja az eset körülményeit.

Megrázó részletek derültek ki a 11 éves román kislány meggyilkolásáról

Nagyvilág2019.09.29, 17:49

Embertelenül megkínozta 11 éves áldozatát a gyanú szerint a holland Johannes Visscher. Amikor a lány hazafelé tartott az iskolából, a férfi betuszkolta az autójába, ahol összeverte, megerőszakolta, majd nadrágjával, amit előzőleg letépett róla, meg is fojtotta a gyereket. A román és a holland rendőrök közös erővel körözni kezdték a férfit, ám még mielőtt megtalálták volna, a férfi a lakásától 10 percre öngyilkos lett.

Magukra hagyták a gyerekeiket, mire hazaértek, egyikük meghalt

Itthon2019.09.27, 20:17

 A rendőröknek a szülők azt mondták, hogy azért tettek így, mert amikor kora reggel elindultak vásárolni, még mindhárom gyerekük aludt, és abban bíztak, hogy nem ébrednek fel addig, amíg visszatérnek.

Jól főznek a börtönben, mondta a kegyetlen gyerekgyilkos

Itthon2019.09.14, 16:07

Egy férfi megerőszakolta hatéves unokatestvérét, mielőtt egy téglával szétverte a kislány koponyáját. Azonban mivel K. Dániel még csak 19 éves. maximum 30 év börtönbüntetést kaphat – írja a Bors.

Felakasztotta gyerekeit egy férfi, mert a felesége válni akart

Nagyvilág2019.09.09, 19:02

Három gyerek holttestét találtak a rendőrök kedd délután egy dél-afrikai városban. A lakáson kívül megtalálták a negyedik felakasztott holttestet is: egy 16 éves kamaszlányét. A gyerekek apjuk borzalmas bosszújának áldozatai lettek, a férfi ugyanis nem tudta elviselni, hogy felesége válni akar, ezért úgy büntette a nőt, hogy megölte közös gyerekeiket, és a mostohalányát is. 

Halálra rázta kisbabáját egy tini anyuka, mert nem volt érett az anyaságra

Nagyvilág2019.09.09, 20:58

Megölte négy hónapos csecsemőjét egy tini anyuka, mert máshogy képzelte el az anyaságot, mint amilyen a valóságban. Ügyvédje próbálja megóvni az életfogytiglani börtöntől, arra hivatkozva, hogy neki is nehéz gyerekkora volt.

Újabb részletek derültek ki a szekszárdi gyerekgyilkosságról

Itthon2019.09.06, 19:42

A napokban megdöbbentő hírt közöltek a március 8-án Szekszárdon meggyilkolt 6 éves kislány, Leonetta ügyében. A rendőrök hónapokig vizsgálták a patak partján meggyilkolt kislány mellett talált követ: nagybátyja dobta vele fejen a kislányt, legalábbis eddig mindenki ezt gondolta. A kövön azonban most egy másik személy DNS-ét is megtalálták.

Halálbüntetéssel sújtanák a gyerekgyilkos kaliforniai szülőket

Nagyvilág2019.08.29, 19:04

Szerdán jelentette be a kerületi ügyészség, hogy halálbüntetéssel sújtanák a tavaly júniusban meghalt tízéves Anthony Avalos gyilkosait, egy 29 éves nőt és 33 éves barátját. A fiatal pár további két gyereket nevelt, azonban a helyi hírek szerint őket is rendszeresen bántalmazták, illetve testvérük bántalmazására kényszerítették.

Megölte gyerekét egy New Yersey-i nő, holttestét egy sikátorba rejtette

Nagyvilág2019.08.29, 19:00

Őrizetbe vettek egy New Yersey-i nőt szerdán, aki a vádak szerint tavaly nyáron megölte 22 hónapos fiát. Az ügyben még október 11-én kezdték meg a nyomozást, amikor egy járókelő egy kisfiú bomló maradványaira bukkant az egyik camdeni sikátorban.

Brutálisan kivégezte újszülött gyerekét egy fiatal nő

Nagyvilág2019.08.28, 20:07

Elsőfokon elítéltek egy coloradoi nőt gyilkosság miatt, aki újszülött lányát átdobta a kerítésen, majd végignézte, ahogy haldoklik.

Ütötte-verte, megölte nevelt fiát egy budapesti férfi

Itthon2019.06.27, 11:55

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki többször is megverte a nevelt kisfiát. Az utolsó támadását a gyerek nem élte túl, három nappal később belehalt a sérüléseibe. 

Ketten gyilkolhatták meg a szekszárdi kislányt

Life.hu2019.06.21, 17:08

Kiderült: ketten gyilkolhatták meg a hatéves szekszárdi kislányt.

Szita Bence nevelőapja megkönnyebbült, amikor meghalt kisfia gyilkosa

Itthon2019.06.07, 08:05

Meghalt a börtönben Szita Bence egyik gyilkosa: a három gyilkos közül már csak egy férfi van életben. "Másodszor is meghozta a halálos ítéletet az élet" - így reagált a fiú nevelőapja, Gyöngyi Sándor, amikor megtudta, hogyhét év után az 57 éves férfi is meghalt. 

Megölték a szülők a kéthónapos gyereküket, mert nem tudtak tőle szexelni

Nagyvilág2019.05.13, 21:30

Törött bordák, fojtásra utaló jelek, harapásnyomok az alkaron - ilyen állapotban került kórházba 2014-ben a két hónapos Tyler Morgan, ahol már nem tudták megmenteni az életét. A szülők tagadták a tárgyaláson, hogy bármi közük lenne fiuk halálához - írja a Mirror. 

Kínozták, megölték és feldarabolták 5 éves kisfiukat a gonosz szülők

Nagyvilág2019.04.26, 14:16

Kétségbeesetten jelentette be egy illinoisi családapa április 18-án, hogy ötéves gyereke hirtelen eltűnt. Azt állította, épp lefektetni készültek a feleségével két gyereküket, amikor észrevették, hogy sehol sincs az egyikük. A rendőrök a ház összes zegzugát átkutatták, még a közeli mezőt, patakpartot, utcákat és benzinkutat is, míg végül előkerült. Akkor már nem élt. A szülei ellen gyerekgyilkosság, súlyos testi sértés, családon belüli erőszak és a rendőrök félrevezetése miatt indult eljárás – írta meg az ABCNews.

Megölte újszülöttjét a bedrogozott, részeg anya

Itthon2019.04.04, 19:31

Két hónapos gyerekét ölte meg egy 33 éves, angol nő. A baba nem hagyta abba a sírást, ami anyját idegesítette, ezért olyan erővel szorította meg a mellkasát, hogy az összes bordája eltört. 

Elvágta újszülött gyermeke torkát a féltékeny édesanya

Archívum2019.03.23, 06:40

Egy késsel vágta át újszülött gyermeke torkát a 21 éves ukrán édesanya. Állítólag attól félt, hogy a férje jobban szereti a kicsit, mint őt. 

Eltemették a brutálisan megölt ötéves szekszárdi kislányt

Archívum2019.03.21, 10:27

Eltemették a brutálisan megölt 5 éves szekszárdi kislányt, Leonettát.

A tíz legbrutálisabb gyerekgyilkosság - Megrázó, ahogy ezekkel a fiatalokkal végeztek

Itthon2019.03.17, 18:32

A gyerekgyilkosság - noha világszerte igen gyakori - kényes téma még a bűnügyek között is. Aki gyereket ölt, számíthat arra, hogy még azok is elítélik, akik maguk is követtek el gyilkosságot. A börtönökben rendszerint rabtársaik sem akarnak velük érintkezni, sőt, van, hogy az ítélet után komoly támadások érik őket. A legtöbb gyilkos életfogytiglant kapott, de vannak közöttük olyanok, akik egy idő után szabadulhatnak. 10 megrázó gyerekgyilkosságot szedtünk össze, a lista sorrendje teljesen véletlenszerű.

Szekszárdi gyerekgyilkosság: a drog önmagában soha nem elég egy ilyen brutális támadáshoz

Itthon2019.03.14, 10:19

A kóros elme nem ismer határokat. Az Origónak nyilatkozó szakember szerint ezt bizonyítja a múlt héten történt kegyetlen gyilkosság is, amelyben egy 19 éves férfi megölte hatéves unokatestvérét. Azt mondja, a férfi ösztönlénnyé vált, akinél átszakadt a morális gát, a fékrendszer. K. Dánielt most egy hónapig pszichiáterek vizsgálják, hogy kiderüljön, tudatában volt-e annak, amit csinált.

Videó: így fenyegette meg kislánya gyilkosát a szekszárdi apa

Itthon2019.03.11, 19:39

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság ma délután azt a 19 éves férfit, aki múlt héten brutális módon megölte a saját unokatestvérét, egy hatéves kislányt. K. Dánielt a Szekszárdi Járásbíróságra kísérték vezetőszáron, bilincsben. A bíróság előtt a kislány, és egyben a saját családja, rokonai várták a férfit. A kétségbeesett apa azzal fenyegette, hogy megöli őt. 

5 éves kislány holttestét találták meg a szekszárdi patakparton

Itthon2019.03.09, 14:38

Holtan találták azt az ötéves kislányt, akit fél napon át kerestek a szülei és a család ismerősei. A Bors úgy tudja, a gyereket az egyik rokona ölhette meg. A gyilkosságot a rendőrség is megerősítette, egy férfit őrizetbe vettek.

Sírva állította egy fiatal nő, hogy elrabolták a fiát

Itthon2019.02.13, 17:17

Egy 24 éves anya egyik nap kétségbeesett hangon hívta fel a rendőröket azzal, hogy sehol nem találja kétéves fiát. Azonnal keresni kezdték Danielt. 

Kiengedték H. Mónikát, az újszülött gyermekét lefejező anyát

Archívum2019.02.07, 16:43

Egy évet ült előzetes letartóztatásban H. Mónika, a gyermekét megölő és lefejező anya. Most kiengedték, édesanyja fogadta be.

Autósüléssel nyomták agyon a hároméves kisfiút

Itthon2019.01.18, 18:46

A népes angol család vásárlásból ment haza, amikor a tragédia történt. A gyerek mostohaapja addig fészkelődött a túlzsúfolt kocsiban, amíg ráhúzta a mögötte ülő kisfiúra az anyósülést. 

Nyomdai előkészítőként dolgozik a börtönben az anya, aki 108 szúrással ölte meg lányát (18+)

Life.hu2018.12.10, 13:00

Munkát vállalt a Kalocsai Fegyház és Börtönben Á. Anikó, az az asszony, aki 108 késszúrással ölte meg 8 éves lányát, Laurát három és fél évvel ezelőtt. Eleinte nehezen viselte a bezártságot, öngyilkosságot kísérelt meg, ám mára elfogadta, hogy örökre a rácsok mögött marad. 

Két gyereket megölt egy állat, de élve akarják elfogni

Nagyvilág2018.12.05, 14:13

Élve akarnak elfogni a nepáli hatóságok egy leopárdot, amely a gyanú szerint megölt két gyermeket egy faluban az ország középső részén.

Megsütötte unokáját a kegyetlen nagymama

Nagyvilág2018.10.18, 10:52

Valószínűleg minden idők egyik legkegyetlenebb gyerekgyilkosságát követte el egy 48 éves nagymama Mississippiben. A nő olyan brutálisan végezte ki húsz hónapos unokáját, hogy a rendőröket is sokkolta a látvány. 

Anyja ölhette meg az erdőben megtalált floridai kisfiút

Nagyvilág2018.09.05, 12:04

Öt nap után holtan találták rá egy erdőben arra a kétéves kisfiúra, akiről az édesanyja azt vallotta, hogy séta közben elrabolta egy idegen. A floridai rendőrség egyelőre csak annyit közölt, hogy a gyilkossággal az édesanyát gyanúsítják, akit le is tartóztattak.

Két kislányát és terhes feleségét ölte meg az apa

Nagyvilág2018.08.16, 12:20

Az USA Colorado államában szerda éjszaka letartóztatták Chris Wattsot két kislánya és terhes felesége hétfői eltűnésével kapcsolatban. A férfi állítólag bevallotta, hogy ő ölte meg a családtagjait, és hajlandó a rendőröket elvezetni a holttestekhez is.

Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 5 éves kislányt

Nagyvilág2018.08.10, 12:07

Az indiai férfi részeg volt, és pornót nézett azelőtt, hogy megerőszakolta a kislányt és megölte, majd holttestét elrejtette a padláson. 

A világ leggonoszabb apái (18+)

Archívum2018.08.04, 18:48

Az édesapák azok, akik biztonságot nyújtanak családjuknak, segítik és megvédik gyermekeiket. Sajnos azonban több olyan eset is előfordul, amikor épp az ellenkezőjét teszik, mint amit a társadalmi normák elvárnának tőlük.

Öngyilkosságot kísérelt meg a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottja, F. Ferenc

Archívum2018.07.07, 12:42

Öngyilkosságát készítette elő F. Ferenc, aki korábban bevallotta: ő követte el a sólyi gyerekgyilkosságot. A kamasz fiú öngyilkosságát megakadályozták a fegyőrök, majd az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetbe szállítják megfigyelésre.

Előzetes letartóztatásba kerül a 16 éves Ferenc, aki megölhette a 8 éves Adriennt: videó

Archívum2018.05.22, 18:13

Rollerezni indult a 8 éves Adrienn bátyja barátjával, a 16 éves Ferenccel, ám a kislány sötétedéskor sem tért haza, másnap hajnalban holtan találták. A fiú beismerte, hogy megölte a sólyoni kislányt. 

Beismerő vallomást tett a sólyi gyerek gyilkosa

Itthon2018.05.21, 20:16

Beismerő vallomást tett a sólyi gyerekgyilkosság gyanúsítottja, a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását - jelentette be a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője hétfői veszprémi sajtótájékoztatóján.

Előzetesbe kerülhet a sólyi kislány gyilkosa

Itthon2018.05.21, 07:53

Szombat hajnalban találták meg a holttestet, és még aznap őrizetbe vették a gyanúsítottat.

Másik kislányt is találtak 8 éves Adrienn feltételezett gyilkosánál

Life.hu2018.05.20, 09:27

Ahogy írtunk már róla , őrizetbe vettek a rendőrök egy embert, aki megalapozottan gyanúsítható a sólyi kislány megölésével. Kiderült, hogy a 8 éves Adrienn brutális gyilkosság áldozata lett. A kislány korábbi óvónője azt mondta: a feltételezett gyilkos, a 15 éves Ferenc rendkívül problémás gyerek volt már az óvodában is. Most pedig újabb sokkoló tény került napvilágra: másik kislányt is találtak a fiúnál, őt szerencsére élve. 

Megöltek egy nyolcéves kislányt Veszprém megyében

Itthon2018.05.20, 07:59

Egy nyolcéves kislány holttestét találták meg a rendőrök Királyszentistván mellett. A Bors a helyiektől úgy tudja, egy 15 éves fiút gyanúsítanak a gyilkossággal. A rendőrök egy embert őrizetbe vettek. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a 15 éves fiúról van-e szó, de a megyei hírportál szerint a kislány bátyja felismerte a bilincsben elvezetett fiút. Az őrizetbe vett fiatalnál egy másik kislányt is találtak, akit ugyancsak kerestek.

Elévült a körmendi gyerekgyilkosság ügye, Tánczos Gábor nem mozdul otthonról

Archívum2018.04.16, 19:51

Húsz év után április 1-jén elévült a körmendi gyerekgyilkosság ügye, amit a magyar kriminalisztika egyik legrejtélyesebb ügye. Az ügyben bűnösnek talált Tánczos Gábor már leülte büntetését, akit épp olyan sokan tartanak bűnösnek mint ártatlannak. Azt reméli, hogy az ügy elévülésével jelentkezik majd az igazi gyikos.

Megtalálták, de végül meghalt az eltűnt kétéves

Nagyvilág2018.03.19, 11:31

A bejelentés után viszonylag hamar megtalálták az eltűnt kisfiút Colorado Springsben. Életveszélyes állapotban volt, és az orvosok már nem tudták megmenteni.

Megfojtották a nyolcéves kisfiút

Nagyvilág2018.03.13, 11:53

Gabriel Cruz február 27-én a nagyanyjától elindult játszani egy közel lakó barátjához, ahová azonban sohasem érkezett meg. Önkéntesek százai keresték, pedig már az eltűnése napján megfojtották. A rendőrség számára gyanús volt a kisfiú apjának élettársa, ezért figyelni kezdték és hétfőn rajtakapták, ahogy éppen a holttestet akarta másik rejtekhelyre vinni.

Bosszúból gyilkoltak meg egy hétéves kislányt

Nagyvilág2018.02.11, 09:23

2015 áprilisában a hétéves Kirtsen Williams memphisi otthonának udvarán játszott a testvérével és egy barátnőjükkel, amikor három fiatal férfi jelent meg, és pisztolyaikkal szabályosan kivégezték a kislányt. A gyilkosokat pénteken életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Két kilencéves kislány meggyilkolásáért ítélhetik el

Nagyvilág2018.02.02, 16:44

Az 51 éves férfit két brightoni kilencéves kislány megölésével vádolják, harminc év után került bíróság elé a kettős gyerekgyilkos.

Négyéves kislányt ölt meg az anyja a fiújával

Nagyvilág2018.01.09, 14:37

Egy négyéves kislány halt meg az USA Michigan államában, a meggyilkolásával anyját és annak élettársát gyanúsítják, akiket már a szövetségi hatóságok is köröznek az Egyesült Államok teljes területén.

Vérengzés Ohióban: négy halott, egy sebesült

Nagyvilág2017.10.13, 14:28

Eltűnt személyként tartották nyilván a hét éves Devin Holsont. Sajnos csak a holttestét találták meg egy lakókocsiban. Ugyanitt három felnőtt holttestére is rábukkantak, de őket egyelőre még nem azonosították. Pár száz méterre egy másik lakókocsiban egy negyedik felnőttet is meg találtak, aki súlyosan megsérült a fején és a nyakán, őt kórházba szállították.

Egy ötéves kisfiú megölte a húgát

Nagyvilág2017.10.08, 00:55

Észak-Texas Watauga nevű városában borzalmas családi tragédia történt. Talán ember még nem volt ennyire elkeseredve, amikor felmentették egy gyilkosság vádja alól. Kiderült, hogy az apa ártatlan, de nem tud ennek örülni.

Gyerekeket gyújtott fel egy óvoda biztonsági őre

Nagyvilág2017.10.06, 09:20

2 kislányt és 4 kisfiút ölt meg egy óvoda biztonsági őre Brazíliában. A gyerekekre alkoholt öntött, majd felgyújtotta őket.

Vízbe fojtotta mindkét gyerekét egy nő

Life.hu2017.09.30, 15:21

Kegyetlenül meggyilkolta gyerekeit egy dél-kaliforniai nő: szörnyű tettéért 20 év börtönre ítélték. Susan Smith 1994-ben bezárta az autóba a 14 hónapos és a 3 éves gyerekét, majd belehajtott egy tóba.

Megölte az 5 éves kislányt, majd kártérítést kért a gyilkos (18+)

Archívum2017.08.10, 20:08

April Jones 2012. október 1-én, este tűnt el, amikor biciklijével a walesi Machynlleth-i Bryn-y-Gog otthonának kertjében játszott. A nyomozók gyorsan elindították a brit rendőrség történetének addigi legnagyobb keresését; mely közel 110 négyzetkilométeres területen 6 hónapon át tartott.

Ollóval végezte ki újszülött gyermekét egy nő (18+)

Archívum2017.06.13, 12:39

Újszülött gyermekét végezte ki hidegvérrel egy angol nő. A tettére nincs mentség, de az indoklás mégis megdöbbentő. 

Hallotta, hogy sírnak a haldokló gyerekei, de nem érdekelte

Nagyvilág2017.06.11, 15:57

Egy tizenéves anya szándékosan zárta be 1 és 2 éves gyerekeit az autóba. Hallotta a gyerekei sírását, de azt mondta, hogy majd álomba sírják magukat. A gyerekek életét az orvosok sem tudták megmenteni.

Tóba hajtott négy gyerekével, hogy megölje őket

Nagyvilág2017.05.30, 10:51

Húsz év börtönre ítélt egy gyerekgyilkos anyát az egyik ausztrál bíróság. A nő szándékosan belehajtott autójával egy tóba, három gyereke meghalt.

Kiderült: nem a testvérpár felelős a gyerekgyilkosságért

Archívum2017.05.22, 13:39

Közel 20 évvel ezelőtt történt a szörnyű eset. Már azt hitték, hogy lezártnak tekinthető az ügy, de váratlanul kiderült, hogy valójában még mindig senki nem tud semmit a 4 éves kisfiú haláláról.

Mikróba helyezte kisbabáját egy nő - A gyermek meghalt

Life.hu2017.05.10, 20:15

Hihetetlen eset látott napvilágot: egy nő a saját kisbabáját gyilkolta meg úgy, hogy 2 percre mikrohullámú sütőbe helyezte. 

Nem büntetik a gyerekei haláláért a gyilkos anyát

Nagyvilág2017.05.04, 16:29

2014 decemberében egy nő egyszerre 8 gyermekével végzett Ausztráliában azon a napon, amikor - ahogy mondta - "egy galambon keresztül kapta az égi üzenetet, miszerint csak akkor védheti meg a gyermekeit a démonoktól, ha megöli őket". 

Élő közvetítésben ölte meg kislányát a thai férfi

Nagyvilág2017.04.25, 15:51

Vírusként terjed a gyilkosok új divatja: felvételt készítenek a tettükről, és feltöltik a közösségi oldalakra, mire odaérnek a rendőrök, az áldozat már halott. Thaiföldön is egy 11 hónapos kislányt a saját édesapja gyilkolt meg. Felvételt is készített róla. 

Száz késszúrással ölte meg a lányát, életfogytiglanit kapott

Itthon2017.03.29, 18:10

Tényleges életfogytiglanra ítélték azt a nőt, aki meggyilkolta nyolcéves kislányát. Az anya egy tatai panzióba vitte a gyereket, majd begyógyszerezve, részegen egy kilenccentis késsel halálra szurkálta a lányt.

Szita Bence nevelőapja megkönnyebbült a gyilkos nő halála után

Archívum2017.01.30, 08:50

A kegyetlen gyilkosság miatt börtönbe zárt nővel végzett a rák. Bence nevelőapja azonban egyáltalán nem gyászol. 

Bármelyik pillanatban szülhet a ceglédi nő, aki megölte másfél éves kisfiát

Archívum2016.12.18, 06:13

B. Mónikát a tököli rabkórház szülészetén tartják fogva, mindenórás terhes. A nő október 30-án ölte meg kisfiát, a másfél éves Danikát.

Gyilkos vagy áldozat? Valóban felmenthető a ceglédi anya a tette alól?

Life.hu2016.11.08, 21:33

Felmenthető-e a tette alól az a ceglédi anya, aki néhány nappal ezelőtt megölte másfél éves kisfiát? Hol kezdődik a környezet, és hol a személy felelőssége? És a nagy kérdés: valóban gyermekgyilkos az anya, vagy sokkal inkább áldozat? 

Beismerő vallomást tett a ceglédi nő, aki halálra verte kisfiát

Life.hu2016.11.01, 20:05

Őrizetbe vettek egy 31 éves ceglédi nőt , akit egyéves kisfia megölésével gyanúsítanak - közölte kedd reggel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Később megszólalt a kisfiú édesapja is. A nő beismerő vallomást tett. 

17 gyereket öltek meg Magyarországon nyolc hónap alatt

Itthon2016.09.01, 08:11

Idén eddig 17 gyerekgyilkossági ügyben indult nyomozás; ez annyi eset, mint tavaly egész évben – írja az ORFK által közölt adatokra hivatkozva csütörtöki számában a Magyar Idők.

Lincshangulat egy gyerekgyilkosság miatt

Nagyvilág2016.08.29, 14:34

Többtucatnyi romát telepítenek ki egy ukrajnai faluból, ahol megöltek és megerőszakoltak egy kilencéves kislányt. A gyilkossággal egy 21 éves roma férfit gyanúsítanak. Az ügy miatt lincshangulat alakult ki, több roma házat megtámadtak a falubeliek. 

Sóval ölte meg másfél éves gyermekét az amerikai nő

Life.hu2016.08.06, 10:25

Egy anya sót etetett a 17 hónapos gyermekével, mindezt azért, hogy a férje figyelmét felkeltse. A férfival ugyanis jelenleg nem él együtt, és a vádirat szerint nem is fog.

Előző
  • 1
  • 2
Következő