gyerek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- család
- szülő
- anya
- baba
- gyereknevelés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A gyereked a legjobb barátod? Remek, de akkor ki neveli?
"Anyám és apám a szüleim voltak, nem a barátaim. Mindent megkaptam, amire szükségem volt, de nem kaptam meg mindent, amit szerettem volna. Akkor nem esett jól, de ma már elismerem, hogy ez így volt helyes." (Náray Tamás)
Kiderült, kivel tölti a hétvégéjét Kulcsár Edina elhagyott férje - kép
Ahogy korábban megírtuk, már hivatalosan is elvált Kulcsár Edina és elhagyott férje, Szabó András Csuti. A férfi mögött nehéz időszak áll, ugyanis még egy éve sem hagyta el gyerekei anyja egy másik férfiért, de Kulcsár máris teherbe esett az új párjtától, G.w.M-től. Az elhagyott férj gyerekeibe próbál vigaszt találni, ugyanis már két kapcsolata is zátonyra futott az elmúlt időszakban.
"Apa velünk marad" - így ünnepelték a gyerekei, hogy a francia sztárfocista lemarad a vb-ről - videó
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa francia balhátvádje, Lucas Digne többek között korábbi sérülése miatt nem került be a franciák világbajnoki keretébe. A védő nagyon bánja, hogy lemarad a jövő héten kezdődő katari tornáról, a gyereki viszont érthető módon egyáltalán nem szomorúak, hogy az édesapjuk otthon marad.
„Anyu, fütyiből mit lehet inni?” - Kínos helyzetek, amikor legszívesebben elsüllyedtem volna
Az internet és a modern technika világában azt gondolnánk, hogy csak a kanapéhuszár kommentelők tudnak trollkodni időnként. Pedig, akinek van legalább egy gyereke, az tudja, ez nem így van. Nekem rögtön négy is jutott. Hogy mire tanítottak meg? Kezelni a kínos helyzeteket és frappáns válaszokat kitalálni.
- címkék:
- kibeszélő
- gyerekszáj
- gyerek
- kínos
- Címkefelhő »
Hetek óta az életéért küzd egy kétéves kisfiú, aki elemet nyelt
A gyereket megműtötték, lélegeztetőgépre került, az állapota még mindig válságos - írja a Blikk.
- címkék:
- gyerek
- életveszély
- baleset
- elem
- műtét
- Címkefelhő »
Így ünneplik nagyobbik fiuk születésnapját Majkáék - fotó
Már több mint tizenegy éve alkot egy párt Majka és felesége, Dundika, akit még csak tavaly vett hivatalosan is feleségül a rapper. Időközben két kisfiuk született a kapcsolatból és idősebbik gyerekük, Marián már szinte a kapcsolatukkal egyidős. A család így köszöntötte fel a kis Mariánt, aki már igazi kamasz és egyre jobban hasonlít az édesapjára.
Hónapokon át kutyaként bántak egy kennelben tartott kisfiúval
Egy kilencéves észak-karolinai kisfiút találtak meg október 19-én a rendőrök egy ház kertjében. A gyermekre egy kutyakennelben bukkantak rá, aki állítása szerint április óta élt ott, mivel nem volt saját szobája a családi házban. A fiú csupán egy pólóban és egy nadrágban, mezítláb próbálta átvészelni a hideg éjszakákat - írta a Tények.
- címkék:
- Egyesült Államok
- gyerek
- rendőr
- kínzás
- kutya
- Címkefelhő »
Budapesttől Manchesterig zokogott egy kisfiú a repülőgépen, mert nem ülhetett édesanyja mellett
Végigsírta az utat a fiút, aki egy másik utas és egy informatikai hiba miatt nem tudott édesanyja mellé ülni a Buzz Budapestről Manchesterbe tartó járatán.
Gyebnár Csekka anya szeretne lenni - 48 évesen sem adja fel a reményt
Már gyerekkorában is azt mondogatta, neki nyolc gyereke lesz. Nagyon vágyik ré, de egyelőre még egyszer sem sikerült teherbe esnie a 48 éves színésznőnek.
Curtis 3 hét után láthatta újra kisfiát
Ahogy azt a Life is megírta, a Celeb vagyok, ments ki innen! című reality Curtis győzelmével zárult.
Ezt csinálja a börtönben az RTL Klub bukott sztárja
Ahogy korábban megírtuk, az RTL börtönbüntetésre ítélt egykori realitysztárja, Aurelio Caversaccio jelenleg is büntetését tölti, melyre drogfogyasztásért és emberrablásért ítélték. A három év és öt hónapos szabadságvesztésből már több mint nyolc hónapot letöltött, most elárulta, hogy mivel foglalkozik a börtönben és mihez akar kezdeni a nem tervezett gyerekével.
Jennifer Aniston vallomása: még a mesterséges megtermékenyítést is vállalta
A Jóbarátok színésznője rengeteg támadást kap, amiért nincs gyermeke, holott ő mindent megpróbált azért, hogy teherbe essen. Egy friss interjúban őszintén vallott a gyermekvállalásért tett erőfeszítéseiről és kudarcairól.
Ritka pillanat: Lilu fotót posztolt két kisfiáról
Szicíliában nyaral Lilu és családja. A műsorvezető több fotót is posztolt az emlékezetes pillanatokról, köztük - tőle nem megszokott módon - a gyermekeiről is megosztott egy képet a közösségi médiában.
Ha utálom a családomat, akkor szemét vagyok?
A testvért, na, azt szeretni kell! Ez az elvárás. Mert ugyanott nőttünk fel, ugyanazok a szüleink, közösek az élményeink, közös a gyerekkorunk. És ezért szeretni kell.
Hódi Pamela a gyerekei nélkül töltötte a hétvégét, meg is kapta a magáét
Hódi Pamela az Instagramon mutatta meg, hogy a barátnői társaságában töltötte a hétvégét. Szerinte minden anyának szüksége volna ehhez hasonló időtöltésre.
- címkék:
- Hódi Pamela
- gyerek
- család
- hétvége
- Címkefelhő »
Selena Gomez megrendítő vallomása: nem lehet természetes úton gyereke
Selena Gomeznek sok nehézséggel kellett megküzdenie mind fizikailag, mind mentálisan. Ezekről beszélt most a Rolling Stone magazinnak.
- címkék:
- Selena Gomez
- gyerek
- gyerekvállalás
- Címkefelhő »
Dudás Miki nem érzi cikinek, hogy 31 évesen is szájrapuszival köszön a szüleinek
Október 20-án, apás szüléssel jött világra Dudás Miki kisfia. Világbajnok kajakozónk szerint, bár sokan erre figyelmeztették, egyáltalán nem volt kiábrándító a szülés: sőt, nagyon érdekes és izgalmas élmény volt, ráadásul Ivett is nagyot nőtt a párja szemében.
"Mi soha nem leszünk a tévében acsarkodó pár" - Kovács Áron nem akarja kiárusítani a kapcsolatát
Kovács Áron évek óta boldog párkapcsolatban él, de eddig nem beszélt a magánéletéről. Most elmondta, milyen közös terveik vannak.
- címkék:
- Kovács Áron
- gyerek
- család
- Címkefelhő »
9,7 milliárdot nyert a lottón egy férfi - felesége és gyerekei előtt is titkolja a nyereményt
Egy dél-kínai férfi titkolja 219 millió jüanos, azaz 9,7 milliárd forintos lottó főnyereményét felesége és gyermeke előtt, mert attól tart, hogy a nyeremény miatt családja ellustulna.
12 évesen rajtakaptam az anyámat egy idegen férfival, azóta nem bízom a nőkben
Szeretem az anyámat, de talán a mai napig nem bocsátottam meg neki, amit azon a bizonyos őszi délutánon tett velem. Persze nem akart ő semmi rosszat, a saját vágyait követte, ez viszont az én életemre is rányomta a bélyegét.
Megszületett Caramelék második gyereke
Kislányuk után megszületett Caramel és Szilágyi Szilvi második gyermeke is, egy kisfiú. A szülés komplikációk nélkül zajlott.
- címkék:
- Caramel
- Szilágyi Szilvi
- gyerek
- baba
- család
- Címkefelhő »
Tündériek együtt: Mariah Carey és kislánya dívastílusban pózol az Instagramon - Fotók
Az aranytorkú énekesnő és 11 éves lánya, Monroe múlt hétvégén a nyakukba vették a várost, és ha már szépen felöltöztek, le is fotóztatták magukat hasonló stílusú outfitjeikben és frizuráikkal.
- címkék:
- Mariah Carey
- gyerek
- stílus
- Címkefelhő »
Terepjáró ütötte el a nővére életét megmentő 13 éves fiút - a sofőr elhajtott, az anya igazságért könyörög
A 13 éves Tyler Phillips és nővére az édesanyjuk barátjának háza felé sétáltak, amikor elszáguldott az úton egy terepjáró. A fiú, hogy nővére életét mentse, a jármű elé ugrott. A gázolás következtében a gyerek agysérülést szenvedett, és a gerincvelője is elszakadt.
Újabb titkok derültek ki az RTL Klub bukott sztárjának nem tervezett gyerekéről
Ahogy korábban megírtuk, az RTL börtönbüntetésre ítélt egykori realitysztárja, Aurelio Caversaccio jelenleg is börtönbüntetését tölti, melyre drogfogyasztásért és emberrablásért ítélték. A három év és öt hónapos szabadságvesztésből már nyolc hónapot letöltött, mégsem csitul körülötte a botrány, ugyanis időközben kiderült, hogy született egy gyereke. Most egyik legjobb barátja, Pumped Gabo osztott meg róla további részleteket.
Rihanna ismét a vörös szőnyegen - gyermeke születése óta először jelent meg nyilvánosan az énekesnő
A Fekete párduc második részének szerdai premierjén, Los Angelesben tért vissza a vörös szőnyegre Rihanna, és gyémántként ragyogott.
Egy eltévedt golyó ölt meg egy 7 éves kisfiút Chicagóban
Chicagói otthonában éppen kezet mosott egy 7 éves kisfiú, amikor eltalálta egy eltéved golyó. A gyerek a kórházba szállítás után meghalt - írja az ABC News.
Kis Grófóék fájdalmas emlékkel pecsételték meg szerelmüket
A mulatós sztár Kis Grófo és felesége már 11 éve vannak együtt, de szerelmüket újra megünnepelték, egy különleges módon.
- címkék:
- Kis Grófo
- tetoválás
- gyerek
- család
- Címkefelhő »
Kiszámolták, hogy mely országokban születik meg a következő ezer csecsemő
A világon négypercenként hozzávetőleg ezer csecsemő születik. Egy friss kutatásban azt is megvizsgálták, hogy statisztikailag mely országokban születnek meg a gyerekek a legnagyobb valószínűséggel.
15 éves volt Dudás Miki édesanyja, amikor világra hozta az egykori kajakozót
Egy hete született meg Dudás Miki és Szigligeti Ivett második gyermeke.
Démonnak hitte a fiát egy amerikai nő, ezért meggyilkolta
Az 5 éves kisfiú, Cairo Ammar Jordan holttestét év elején találták meg Indiana államban egy bőröndben, bár sokáig nem sikerült azonosítani. A fiút az anyja és a barátnője ölhette meg, mert azt gondolták, hogy a gyerek testében egy 100 éves démon él. Az anya elszökött a hatóságok elől.
- címkék:
- Amerika
- démon
- gyilkosság
- gyerek
- Címkefelhő »
Anya-fia kapcsolat: köztünk még mindig él és működik a gyermeki varázslat
Álltam a fiam szobájában a vitrin előtt és néztem ki a fejemből. Azon tanakodtam, mi történt az éjjel. Nem csak most, hanem több, egymást követő éjjelen is. Ugyanis minden reggel más és más kép fogadott. Esküszöm, egyik játék figura sem ott állt, ahol lefekvés előtt hagytuk.
Megsérült egy gyerek egy építkezésen Miskolcon
Pénzbüntetésre ítélhetinek egy egyéni vállalkozót és egy alkalmazottat, mert a figyelmetlenségük miatt egy OSB-lap rázuhant egy kislányra, aki emiatt megsérült.
Szenzációs halloween-i gyermekjelmezek
- címkék:
- gyerek
- Halloween
- jelmez
- Címkefelhő »
Így lehet lefárasztani egy kisgyereket egy hosszú repülőúton - videó
Az alábbi felvételt egy Londonból induló éjszakai repülőjáraton készítette egy utas arról, hogyan próbálja levezetni gyermeke energiáját egy apuka mások zavarása nélkül. A videó készítője szerint a módszer működött, a gyerek élvezte a játékot.
- címkék:
- utazás
- gyerek
- repülőút
- Címkefelhő »
L.L. Junior kislányáról posztolt fotót, nekiestek a kommentelők
Ismét egy „van rajta sapka-nincs rajta sapka" jellegű vitát generált egy híresség által megosztott gyerekfotó – most épp L.L. Juniort pécézte ki magának az internet népe.
- címkék:
- L.L. Junior
- gyerek
- autó
- Címkefelhő »
Gyereket vár a ManCity válogatott sztárfocistájának barátnője - képek
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City sztárjának, John Stones-nak a barátnője, Olivia Naylor gyereket vár.
Megszületett Dudás Miki és Szigligeti Ivett második gyereke
Megszületett az olimpikon Dudás Miklós és a modell Szigligeti Ivett második babája.
Hihetetlenül aranyos: így nézett ki kisfiúként a Fradi válogatott focistája - fotó
A Magyar Kupából nagy meglepetésre az NB III-as Iváncsa ellen 3-2-s hosszabbítás utáni vereséggel búcsúzú Ferencváros védője, Botka Endre különleges gyerekkori fotót osztott meg a közösségi oldalán. A magyar válogatott védő egy motoron ülve pózolt pici gyerekként.
"Megszültünk" - világra jött Dudás Miki és Szigligeti Ivett második gyereke
Instagram-oldalán számolt be a büszke apuka, hogy megszületett a második gyerekük.
"Apa és a kis herceg" - megszületett a Real Madrid magyar sztárkosarasának gyereke - fotó
A spanyol élvonalban szereplő Real Madrid magyar válogatott kosárlabdázója, Hanga Ádám a közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett a kisfia, Dominic.
- címkék:
- Hanga Ádám
- Születés
- kosárlabda
- gyerek
- bulvár
- Címkefelhő »
Vizsgálja a hatóság a Celeb vagyok, ments ki innen! botrányos jelenetét
Nagy felháborodást keltett a Celeb vagyok, ments ki innen! egyik jelenete, melyben Vadon Jani egy helyi kisfiúval beszélgetett, sokak szerint megalázó módon. Kiderült, hogy a hatóság már vizsgálja a műsor kérdéses részét.
"Gyuri a mi őrangyalunk, mindkét fiam életét megmentette" - a két kisfiún ugyanaz a mentős segített
Juhász-Fekete Nikoletta négy gyermek édesanyja, közülük ketten kerültek már életveszélybe. Szerencséjükre mindkettejüket megmentették, ráadásul ugyanaz a szolgálatban lévő életmentő.
Megszületett napjaink legjobb olasz focistájának negyedik gyereke - képek
Megszületett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Lazio sztárjának, Ciro Immobilének és a modell feleségének, Jessica Malenának a negyedik gyereke, Andrea.
Hajmásy Péter szerint baromság, hogy egy gyerek megmenthet egy rossz kapcsolatot
Annak ellenére, hogy Hajmásy Péter és Nádai Anikó közös életébe nagyon hamar érkezett kisfiuk, Alex, az újdonsült édesapa cseppet sem bánja, hogy kapcsolatuk elején érkezett szerelmük gyümölcse.
Ha beteg a gyermeked, nem omolhatsz össze, menned kell előre és megtalálni, neki mi a legjobb!
Azt hiszem, mindenki, amikor gyermeket vár, elképzeli, milyen a kis pocaklakó. Elképzeli azt is, milyen lesz, amikor megszületik. Vajon hasonlít majd arra a képre, amit látni vélünk? S vajon, milyen utat szán neki a sors?
Ezektől a videójátékoktól szívinfarktust kaphatnak a gyerekek
Egy új tanulmány szerint szívbetegségben szenvedő gyerekeknél súlyos – akár halálos kimenetelű – szívproblémák is jelentkezhetnek a videójátékok miatt.
Férfivélemény: A párod fontosabb a szüleidnél és a gyerekednél is!
Amikor belekezdünk a párkapcsolatosdiba, akkor az életünk nagy kördiagramjának csak az egyik kis szeletét alkotja a tanulás/munka, a család, a barátok, a hobbi és a szórakozás mellett. De ahogy haladunk előre, ez egyre inkább megváltozik.
Seprűnyéllel szúrta ki a saját szemét a kegyetlen gyilkos, így megúszhatja a börtönt
Kiszúrta a saját szemét egy brutális gyilkos egy olaszországi börtönben. A férfi a gyereke anyját ölte meg, amiért a nő elhagyta őt. Igaz, az sem volt véletlen, hiszen rendszeresen és brutálisan verte a nőt. És az sem biztos, hogy véletlenül fordult maga ellen. Így ugyanis szakember vizsgálja majd, hogy egyáltalán büntethető-e.
Hihetetlenül aranyos: ilyen nagy már a Fradi magyar válogatott focistájának a kisfia - fotó
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) címvédő és első helyen álló Ferencváros védőjének, Botka Endrének nem lehet felhőtlen az öröme, mivel vasárnap a Fradi 2-1-re kikapott a Mezőkövesd vendégeként. A magyar válogatott védőnek azonban nincs oka a szomorkodásra, mivel a Fradi csodálatosan szerepel az El-ben, ráadásul a családja is mindenben támogatja a védőt.
- címkék:
- Botka Endre
- gyerek
- labdarúgás
- bulvár
- Címkefelhő »
"Ne vállalj gyereket, mert ő is fogyatékos lesz" - rengetegen bántották a magyar paralimpiai bajnokot
A világ- és Európa-bajnok, paralimpiai bajnok magyar paraúszó, Illés Fanni rengeteg negatív véleményt kapott, sokan akarták lebeszélni az életben sok mindenről, így a gyermekvállalásról is, ő azonban rácáfolt a gyűlölködőkre és a hitetlenkedőkre.
Tökéletes anyós-meny viszony? Ára van, de megválaszthatod, kivel éljen a fiad
Egy jó család ajándék. A lehető legnagyobb, amit csak kaphatunk. Ha az alap, a család rendben van, az felbecsülhetetlen bázis és útravaló az élethez. A család adja a gyökereket, a szárnyakat. Ha egy családban várnak, szeretetben élsz, akkor tudod és érzed, hogy jogod van az élethez.
Lemásolta az SMA-val küzdő Tomika szüleinek profilját, úgy gyűjtött pénzt magának a csaló
"SMA Gyűjtés Tomikáért" - ezen a néven indított el egy oldalt a közösségi médiában egy ismeretlen, aki egy az egyben lemásolta képekkel és posztokkal együtt a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Tomika szüleinek a profilját, mellyel az anya és az apa gyermeke génterápiájára gyűjti a pénzt.
Borzalmas: 12 éves kislány szült gyereket egy 46 éves férfinak (18+)
Szexuális zaklatással vádoltak meg egy 46 éves vermonti férfit, miután a DNS-teszt állítólag bebizonyította, hogy az ő gyerekének adott életet egy 12 éves kislány.
2,5 millió forint tartozás miatt árverezhetik el a csontrákos kislány, Hanna családjának a házát
Zuckermann György Ferencné, Krisztina és férje kezdik elveszíteni a reményt. Kislányuk betegsége miatt nem tudták fizetni a hiteleket, 2,5 millió forintos tartozást halmoztak fel, emiatt elárverezhetik a négygyermekes család házát.
A nővérem barátnője szerint örülhetek annak, hogy szingli vagyok
A születésnapomon azzal vigasztalt a nővérem, hogy a barátnője szerint igazán szerencsés vagyok: van jó munkám, biztos anyagi hátterem, nem korlátoz senki, azt csinálok, amit csak akarok. Igaz 41 évesen szingli vagyok, de szerinte a boldogsághoz nem kell férfi, sőt...
Megszületett Pindroch Csaba újabb gyereke
Pindroch Csaba és Verbes Linda negyedjére is szülők lettek. Pindroch Csaba az apaság öröméről beszélt a Család-barát műsorában.
Magára hagyta gyerekeit a magyar édesanya: ötéves kisfia életveszélyes mennyiségű gyógyszert vett be
Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy harmincéves nő ellen, aki többször magára hagyta gyermekeit családi házukban; gondatlansága miatt a felügyelet nélkül maradt ötéves kisfia gyógyszerrel megmérgezte magát - közölte a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
- címkék:
- veszélyeztetés
- kórház
- gyerek
- anya
- Címkefelhő »
Lékai-Kiss Ramóna éjszakákon át zokogott a hirtelen rászakadt felelősség miatt
Egy gyermek születése mindig öröm, anyává válni az egyik legjobb érzés, ám ez nem jelenti azt, hogy a babával járó változást könnyű lenne megélni. Lékai-Kiss Ramónának sem volt könnyű feldogoznia a kisfia születésével kapcsolatos érzéseit.
Rafinált trükkel sikerült beosonnia a kislánynak a játszótérre - videó
Az alábbi videót melbournei-i állatkert játszóközpontja előtt készítették, ahol éppen zárás volt. Egy kislány szeretett volna visszamenni játszani, de egy alkalmazott elállta az útját. Amikor látta, hogy nem sikerül bejutnia, elcsalta a nőt, majd visszafutott, és így sikerült beosonnia.
- címkék:
- trükk
- utazás
- gyerek
- játszótér
- Címkefelhő »
Jennifer Lawrence elvesztette a kontrollt az Oscar-díj átvétele után: családja térítette észhez a sztárt
Jennifer Lawrence bevallotta, hogy karrierje elején, népszerűségének rohamos növekedésével párhuzamosan veszítette el az élete irányítása feletti kontrollt, amit férjének és gyermekének köszönhetően szerzett vissza.
Megmutatta fiát a magyar luxusfeleség - kép
Polgár Tünde nemrég még a flordiai hurrikán miatt aggodalmaskodott a közösségi oldalán, de úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben a családdal. Nagy örömére fia, Dani is hazatért hozzá, ezért egy különleges programra kísérte el a magyar luxusfeleség.
Eleged van a tinderes szoknyapecérekből? Itt a családra vágyók társkeresője
Bár sokak számára evidens, hogy a piros lángos alkalmazáson a többség nem kifejezetten a holtomiglan-holtodiglanra hajt, egyesek még mindig képesek hatalmasat csalódni, mikor ezt élesben megtapasztalják.
Több tucat gyereket érhetett bántalmazás egy hollandiai gyermekfaluban
Több gyereket érhetett fizikai, szexuális és mentális bántalmazás az 1980-90-es években a De Glind nevű hollandiai gyermekfaluban - írta csütörtökön a Dutchnews hírportál, az Omroep Gelderland regionális televíziócsatorna tudósítására hivatkozva.
- címkék:
- Hollandia
- gyerek
- bántalmazás
- Címkefelhő »
Segítség, egyet szültem, mégis két gyerekem van!
Zsófi azt mesélte, hogy neki két gyereke van. Először nem esett le, néztem tányér szemekkel. Aztán persze rájöttem.
Fejsérüléssel találtak az utcán egy kétéves gyermeket Liverpoolban
Október 4-én 23 óra 30 perckor érkezett bejelentés a liverpooli Bootle városából, ahol egy kétéves kisgyereket komoly fejsérüléssel találták egy társasház előtt. A kiérkező rendőrök kordonnal vették körbe az érintett területet, a gyermeket pedig a kiérkező mentők kórházba szállították, az állapota stabil - írja a Dailymail.
- címkék:
- baleset
- gyerek
- Liverpool
- Címkefelhő »
Elütöttek egy 12 éves biciklis gyereket Budapesten - Küzdenek az életéért
Elütöttek egy 12 éves, biciklis gyermeket a Nagykőrösi út és az Ár utca kereszteződésében.
- címkék:
- Budapest
- gyerek
- baleset
- gázolás
- Címkefelhő »
Folytatódik a botrány: Angelina Jolie súlyos gyermekbántalmazással vádolja Brad Pittet
Augusztusban robbant a hír: Angelina Jolie azt állítja, hogy 2016-ban Brad Pitt bántalmazta őt egy magángépen. Most újabb vádak láttak napvilágot: a színész állítólag fojtogatta az egyik közös gyereküket, egy másikat pedig megütött.
Nagypapa lett a Fradi edzője: megszületett Sztanyiszlav Csercseszov első unokája
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencvárost irányító Stanyiszlav Csercseszov fiának, a szintén Sztanyiszlav Csercseszov nevet viselő kapusnak megszületett kislánya.
Megszületett az olimpiai ezüstérmes magyar sztársportoló kisfia - kép
Megszületett az olimpiai ezüstérmes birkózó, Lőrincz Viktor második gyermeke, Lőrincz Áron. A kötöttfogásúak magyar válogatott edzője a közösségi oldalán osztotta meg a rajongóival az örömhírt.
Ez a kisfiú még csak 10 éves, de már 100 ezer dollárért veszik a festményeit
Eltűnt egy gyerek a Blaha Lujza téren
Közzétették annak a kislánynak a fotóját és személyleírását, akit már a rendőrök is keresnek.
Szakított ukrán menekült barátnőjével a férfi, aki korábban a családját hagyta el a nőért
Szakított 22 éves barátnőjével az a brit férfi, aki 10 nappal azután, hogy az ukrán menekült lányt befogadta a családja, elhagyta érte a feleségét és a gyerekeit. Ám a románc nem tartott sokáig: négy hónappal azután, hogy összejöttek, a férfi már véget is vetett a kapcsolatnak.
Így teszi tönkre a mobilozás a gyermekek szemét
A digitális készülékek előtt töltött idő csaknem átlag napi 7-8 órára növekedett az elmúlt időszakban. Különösen jelentős ez a változás, hiszen egyet jelent a szemünk túlzott megerőltetésével. Dr. Barcsay-Veres Amarilla, a Budai Szemészeti Központ gyermekszemésze figyelmeztet, hogy a gyerekeknél hosszú távú, vissza nem fordítható látásproblémákhoz vezethet a túl sok monitoros elfoglaltság. Csemeténk szemének egészségéért határozott és következetes szülői fellépéssel tehetünk sokat. Jöjjenek hát a jó tanácsok!
- címkék:
- látás
- gyerek
- mobil
- Címkefelhő »
Kivette az ételt a zsiráf a gyerek kezéből - videó
Az alábbi videót egy szafarin készítették, ahol egy zsiráf bedugta a fejét az autó ablakán, majd óvatosan, de határozottan kivette az ételt, amelyet egy gyerek szorongatott a hátsó ülésen.
- címkék:
- szafari
- utazás
- gyerek
- zsiráf
- Címkefelhő »
Agydaganatos kislánynak szervez gyűjtést Curtis és Barnai Judit
A harmadik osztályos Noémi hét éve küzd a gyilkos kórral, mely bármelyik nap véget vethet az életének. A szörnyűségek ellenére a kislány képes volt megőrizni optimizmusát, családja pedig bízik a csodás gyógyulásban.
Két kisfiú rabolt ki egy harmadikat Emődön
Egy 12 éves fiú a 11 éves társával együtt az utcán támadott meg egy iskolába tartó kisdiákot. Megverték, és elvették tőle a pénzét.
Összeesett egy 15 éves fiú egy budapesti focipályán
Focizás közben lett rosszul az a 15 éves gyerek, aki előzetes panasz nélkül hirtelen összeesett és nem mozdult szerda este Budapesten egy focipályán. Társai azonnal mentőt hívtak, és közben telefonos utasítások alapján megvizsgálták társukat, aki ekkor már nem lélegzett - olvasható a Tények.hu oldalán.
- címkék:
- Budapest
- focipálya
- gyerek
- újraélesztés
- Címkefelhő »
A piacon elsőként online nyithatnak számlát kisiskolások is a Gránit Banknál
Kisiskolás kortól bevezethetik a szülők gyermeküket a pénzügyek világába a GRÁNIT Bank GRÁNIT Family mobilapplikációjával, amely több elemében is előnyösebb megoldásokat kínál, mint a piacon elérhető egyéb pénzügyi gyermekalkalmazások. Különlegessége többek között, hogy már 6 éves kortól használható, és olyan teljes értékű Junior bankszámla kapcsolódik hozzá, amelyet a gyermek a szülővel közösen otthonról online megnyithat, bankfiók felkeresése nélkül. A hasonló fizetős fintech megoldásokkal ellentétben az app díjmentes, nincs számlavezetési díja a hozzá kapcsolódó GRÁNIT Family Junior bankszámlának és a bankkártyának sem, miközben ...
Nem teheted attól függővé a boldogságod, hogy épp van-e párkapcsolatod
Az egész eddigi életem szinte arról szólt, hogy hajkurásztam a nagybetűs férfit, az igazi szerelmet. Ezzel keltem, ezzel feküdtem, szinte ez adott értelmet az életemnek, miközben rengeteg energiát is elvett tőlem. Ma már úgy gondolom, nem szabad függővé tenném a boldogságomat attól, van-e épp valaki az életemben.
Hatalmas örömhírről számolt be a zenész: újabb gyerekkel bővül a családjuk
Óriási örömhírről számolt be a Sum 41 frontembere, Deryck Whibley: érkezik a második babájuk.
- címkék:
- Deryck Whibley
- apa
- gyerek
- Sum 41
- Címkefelhő »
Minden szülő rémálmát élte át a kerékteleki házaspár: nem lélegzett 5 hónapos gyerekük
Altatás után azt vette észre a kerékteleki házaspár, hogy 5 hónapos gyerekük nem lélegzik.
- címkék:
- szülő
- fulladás
- gyerek
- Címkefelhő »
65 évet vártam arra, hogy megtudjam, a szüleim gyerekként örökbe fogadtak
Pokoli érzés, amikor leélsz egy életet abban a tudatban, hogy habár minden változik a világban, legalább a családunk, legfőképp a szüleink állandó tényezők. Majd rájössz, hogy az a két ember, akik gyakorlatilag életünk első pillanatától kezdve megszabják, pontosan kik vagyunk, nem azok, akiknek mindig is gondoltad őket.
Hatéves ikerlányai védtek meg egy anyát az exétől
Kedden megtámadta volt barátnőjét egy 33 éves férfi Melbourne-ben. A nőt az ikerlányai juttatták elég időhöz, hogy ki tudja hívni a rendőrséget.
- címkék:
- család
- anya
- megmentés
- védelem
- ex
- hajszárító
- erőszak
- ikrek
- gyerek
- Címkefelhő »
Meglőtte az apját, majd fejbe lőtte magát egy 12 éves kislány Texasban
Bűntársként kezelik azt a lányt, aki szövetkezett egy másik lánnyal, hogy a családjaik kiírtása után elszökjön vele. Barátnője meglőtte az apját, aztán fejbe lőtte saját magát, a bűntársa viszont végül nem tett semmit - írta meg a Crime Online.
- címkék:
- Texas
- családírtó
- lövöldözés
- gyerek
- Címkefelhő »
Ennyire cuki Palácsik Lilla kisfia - Fotó
Palácsik Lilla második gyermeke, Ábel augusztus 23-án látott napvilágot. A büszke anyuka most közös fotót posztolt.
- címkék:
- Palácsik Lilla
- gyerek
- fotó
- kisfiú
- Címkefelhő »
A párom gyereke vagy, de nem tudlak szeretni!
Amikor megismerkedtünk, tudtam, hogy van egy kisfia. Akkor még felesége is volt. Nem vagyok hülye, amikor a nőt szidta, nem adtam alá a lovat. Az volt az eszemben, hogy én is voltam már feleség, én is elváltam már.
Stohl András megmutatta kislányát
Stohl András júliusban ismét apa lett, de feleségével, Stohl Vicával közös gyereküket eddig nem mutatták meg a nyilvánosságnak.
- címkék:
- Stohl András
- színész
- gyerek
- baba
- Címkefelhő »
Tűzforró autóban találtak holtan egy kétéves gyereket Alabamában
Holtan találtak egy kétéves gyereket egy felforrósodott autóban egy alabamai óvoda előtt. Idén csak az Egyesült Államokban 27 gyerek halt meg azért, mert az autóban felejtették - írja a Fox News.
Meztelen, maszatos gyerekek a hírfolyamban - Kérlek, ne szégyenítsd meg a gyermekedet!
A közösségi média jó pár éve biztosít platformot, hogy megosszuk életünk legapróbb részleteit is. Addig, ameddig felnőttként úgy döntesz, kiteszel magadról a fürdőkádban ejtőzés közben egy fotót, amin sejtelmesen meztelen vagy, maximum csak irigyeket vagy sajnálkozókat szerzel. Ám, ha a gyermekedről teszel közzé hasonló fotót, azzal bizony már vétkezel!
"Anyuci, ne sírjál, fogok azért hazajönni."
Csak álltam a szoba ajtajában és néztem a fiamat meg a barátnőjét. Eleve felfoghatatlan, hogy már ekkora. Hogy ilyen komoly kapcsolata van. Mindig az unásig ismételt kérdések kavarognak a fejemben: Mikor nőtt meg ennyire? Hova lett a kisbabám? Ki ez a felnőtt férfi? Szóval csak álltam és néztem őket.
Két gyerekével együtt tűnt el egy anya Kisújszállásról: nagy erőkkel keresi őket a rendőrség
A karcagi rendőrök a lakosság segítségét kérik, egy anya ugyanis eltűnt két gyermekével együtt.
- címkék:
- Kisújszállás
- anya
- eltűnés
- gyerek
- Címkefelhő »
Shakira férje őrjöngve rohant ki az ügyvédektől
A kolumbiai származású énekesnő, Shakira és a focista Gerard Piqué álomélete a megcsalási botrány óta teljesen széthullott. Shakira és Piqué most a gyerekekért harcolnak, de úgy néz ki Piqué ezt a kelleténél nehezebben viseli.
- címkék:
- Gerard Piqué
- Shakira
- harc
- gyerek
- válás
- Címkefelhő »
A magyar válogatott focista tablettel vonult ki a pályára: megható oka volt - videó
A török élvonalbeli labdarúgó bajnokságban szereplő Fenerbahce magyar válogatott labdarúgója, Szalai Attila egy tablettel a kezében sétált ki az Alanyaspor elleni bajnokira, így váltva valóra egy beteg kisfiú álmát.
Szívszorító: világ körüli útra indul a család, mielőtt mind a négy gyermekük megvakul
Egy ritka genetikai rendellenesség miatt vakságra vannak kárhoztatva egy kanadai család kiskorú tagjai. A szülők mindent megtesznek, hogy a fennmaradó idő alatt a kicsik a világ minél több szépségét megcsodálhassák.
- címkék:
- világ körüli út
- betegség
- Vakság
- gyerek
- Címkefelhő »
Milliárdos lett a kisfiú, miközben apja a börtönben raboskodott
Super Siah, polgári nevén Messiah Bentley életét bizonyára rengeteg gyerek irigyli: a kissrác még csak kilencéves, de már több millió forint értékű dizájnerruhákat hord, illetve mára 1,6 milliárd forintnak megfelelő összeget halmozott fel a bankszámláján.
- címkék:
- Amerika
- rapper
- gyerek
- milliárdos
- Címkefelhő »
Örömhír: megszületett a Sztárban Sztár leszek! énekesnőjének gyermeke
Egészséges kislánynak adott életet a Sztárban Sztár leszek! kubai származású kismamája, Yuli. A baba a spanyol Miel nevet kapta, mely magyarul mézet jelent.
- címkék:
- Yuli
- gyerek
- baba
- Sztárban sztár leszek!
- Címkefelhő »
Távol az otthonáról, holtan találtak rá egy amerikai kisfiúra
Húsz rendvédelmi szerv emberei keresték 12 órán át azt a 2 éves gyereket, aki hétfőn reggel tűnt el oklahomai otthonából. A házuktól fél mérföldre lévő Okfuskee megyében bukkantak rá. Akkor már nem élt. Az apja az mondta, ő hajnalban még látta, aztán reggelre eltűnt - írta meg a CrimeOnline az Oklahoma Highway Patrol közösségi oldalán látható közleménye alapján.
- címkék:
- USA
- Oklahoma
- gyerek
- halál
- Címkefelhő »
Borzalmas tragédia! Kilenc embert, köztük két gyereket tapostak halálra egy zenei fesztiválon
Legalább kilencen meghaltak, köztük két 12 éves gyerek egy nagyszabású szabadtéri rockkoncerten, a nyugat-guatemalai Quetzaltenango városában – közölték csütörtökön a hatóságok és a segélyszolgálatok.
Házi kedvencet a szorongó gyerekeknek!
Most, hogy elolvastam Michelle Obama könyvét, leszűrtem belőle a legfőbb tanulságot: a gyereknek kutya kell!
Gépek tartják életben a 6 éves kislányt, akit a saját anyja késelt meg Apostagon (18+)
Ahogy arról mi is hírt adtunk, kis híján megölte saját, 6 éves lányát egy apostagi nő. A kis Fannit jelenleg gépek tartják életben.