Genfi Autószalon

címke rss

Toyota-miniből bőrdzsekis Aston Martin

Archívum2010.03.05, 11:53

A sportkocsigyártók közül is egyre kevesebben tudják, merik kivonni magukat a járműiparra világszerte jellemző károsanyag-csökkentési hullámból. A teljesítményhajszolásban egymásra licitáló cégek megoldásai közül a Genfi Autószalonon több hiteltelen megoldást láttunk: ilyen volt a már korábban említett Ferrari-ötlet, amely szerint a Forma-1-ből kibukott energia-visszanyelő rendszert (KERS) építettek egy 599 GTB Fioranóba, amelyet aztán zöldre festettek. És ilyen az Aston Martin Cygnet is.

Panda-születésnap és Avatar-fa a Fiatnál

Auto2010.03.05, 18:13

Ahogy Frankfurtban, úgy Genfben is a Fiat standja volt a leginkább emberközeli hely, a dekorációt gyermekrajzok alapján készítették el.

Tágas luxushibrid Olaszországból

Auto2010.03.05, 14:38

Sofia néven mutatta be genfi tanulmányát az olasz I.DE.A. Institute. Öt méter hosszú, tengelytávja három méter, hibridként 500 lóerős.

Magyar jövőkapucniban feszítenek a Chevrolet Volt standján

Auto2010.03.05, 20:46

Első díjat nyert tavaly a Young Creative Chevrolet versenyen magyarországi fordulóján a MOME öt hallgatója; az általuk tervezett, kabriótető ihlette merev kapucnis kreációt viseli a genfi Chevrolet-standon a Volt mellett pózoló fotómodell. Még több fotó a galériában, a képre kattintva, több információ az alkotókról itt .

Amperával érkezett Genfbe az Opel-főnök

Auto2010.03.05, 14:42

A genfihez hasonló kaliberű autó-kiállításokon emberek százainak a feladata nyitástól zárásig az ujjlenyomatok, és porszemek törölgetése a kiállított kocsikról. Az Opel standján az egyik Ampera viszont nem volt makulátlanul tiszta, persze joggal. Az Opel standján az elektromos Ampera volt az egyik fő attrakció (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Retrós malajziai luxuslimuzin Genfben

Auto2010.03.04, 11:45

Luxuslimuzint mutatott be a malajziai Bufori a Genfi Autószalonon, a kiállítás tiszteletére a Bufori Geneva nevet kapta a tanulmány.

Itt a Genfi Autószalon legextrémebb tanulmánya

Auto2010.03.04, 12:00

A genfi Palexpo területén sétálgatva néha furcsa szerzetekbe botlik az ember. Ilyen a Sbarro Autobau névre keresztelt tanulmánya is, amely talán az egész kiállítás legextrémebb darabja.

Kétüléses Alfa-kabrió a Pininfarinától

Auto2010.03.08, 16:12

Az olasz formatervező cég genfi standján egy csodaszép, kétüléses kabriót mutattak be, amellyel az Alfa Romeo századik születésnapja előtt tisztelegtek.

Bemutatkozott a terepes Subaru Impreza

Auto2010.03.04, 11:47

Genfben mutatta be a Subaru az Impreza terepcsomagos változatát, az XV emelt hasmagassággal és strapabíróbb futóművel érkezik.

Shakira a Seatnál

Archívum2010.03.03, 14:07

Amikor valahonnan hangos zene szól, és a környéken egy gombostűt sem lehet leejteni, akkor biztos, hogy egy világsztár van a közelben. Így volt ez a Seatnál is, ahol James Muir, a Mazdától tavaly igazolt új vezérigazgató hívta be a Shakirát a színpadra. A szőke énekesnő élőben is megnyerő egyéniség, a spanyol autókról ugyan láthatóan nem tud túl sokat, de nem is ezért volt itt, hanem azért, hogy alapítványát megismertesse az emberekkel. Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Dacia Duster: olcsó szabadidő-autó Romániából

Archívum2010.03.03, 09:53

Genfben bejelentették, hogy a Dacia új szabadidő-autójának alapára kétkerék-hajtással 11900 euró lesz, tehát valószínűleg nálunk sem éri majd el a 3,5 millió forintot. Ugyan a 4x4-es verzióért 2000 euróval többet kérnek majd, de ebben többlengőkaros futómű lesz hátul - csatolt lengőkarok helyett - és a terepjáró-specialista Nissan elektromos tengelykapcsolóval vezérelt összkerékhajtását építik bele Romániában. Annyira nem titkos, hogy a Qashqai a műszaki donor, hogy még a hajtásmód kapcsolója is egy az egyben a Nissan sikermodelljéből jött. Ezzel a forgótárcsával egyébként elsőkerekessé változtatható a 4x4-es Duster is, és fix 50-500 ...

Tornacipőszagú autót mutatott be Genfben a kínai BYD

Auto2010.03.05, 13:01

Több szemtelen koppintás mellett (Aygo, előző Corolla) a kínai BYD standján a G3 fantázianevű csúcsjárművükbe ültünk be. Bár ne tettük volna. Olyan szag csapta meg hirtelen az orrunkat, hogy egymást kérdezgettük: te, ez mihez hasonlít? A válaszok a gumitalpú tornacipőtől a tisztítószerig terjedtek, dönteni nem sikerült. Lenne még mit javítani a kínai BYD G3 minőségén (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Bemutatkozott az Infiniti első hibridje

Auto2010.03.03, 11:05

Genfben mutatta be első hibrid modelljét az Infiniti, a benzines-elektromos M35-be 68 lóerős villanymotor került.

Genfben is a visszahívás a fő téma a Toyotánál

Auto2010.03.03, 16:57

A Toyota genfi standján Andrea Formica, az európai divízió elnökhelyettese tartott beszédet. Azzal kezdte mondandóját, hogy emlékeztette a publikumot az alapító, Kiichiro Toyoda 70 éve elmondott vezérelvére, amely így szól: "azt akarom, hogy a cégemnél mindenki tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy kivételesen jó minőségű járműveket gyártsunk." Ez a mondat egyébként az összes európai kereskedésükben kint lóg a falon. Hiába a kedves mosoly és csillogás, még Genfben is a visszahívás volt a fő téma (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Fejbeverős, de életmentő az új Volvo S60

Auto2010.03.03, 17:02

Talán az új Volvo S60-as a legszimpatikusabb a Genfben bemutatott összes tömegautó közül. Élőben a forma és az arányok harmonikusak, de ezt eddig is sejtettük a korábbról ismert sajtófotók alapján. Az utasok mellett a gyalogosokra is vigyáz az új Volvo S60 (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Elektromos Kia Venga Genfben

Auto2010.03.03, 10:05

A Kia is készül az elektromos korszakra: a Genfi Autószalonon bemutatkozott a Venga konnektoros változata.

Tata Nano: 2012-ben jön Európába az olcsó mini

Auto2010.03.03, 13:50

"Very difficult" - ezt a választ kaptam a leggyakrabban, amikor a Tata standján a Nanóról faggattam V Seethapathit (nem maradt le semmi, így szerepel a névjegykártyáján). A hatalmas indiai járműgyártó minije az elkövetkező években jó eséllyel a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott autója lehet, amelynek európai forgalmazását a Tata ügyfélmenedzsereinek a főnöke kivételesen meg tudta mondani: 2012-től lesz kapható. Igaz, még nem nálunk, először Nagy-Britanniában, Olaszországban és Spanyolországban kínálja magát az olcsó miniautó, a térségben a lengyeleknél árulják majd. Magyarországon "később" kezdik kínálni az élőben a várttnál ...

Felfrissült a Hyundai i30

Auto2010.03.03, 10:30

Testvérmodelljéhez, a már tavaly kicsinosított Kia cee'dhez hasonlóan a Hyundai i30 is apró frissítésen esett át. Genfben mutatkozott be a plasztikázott kompakt.

Szemétdomb és csillogás

Auto2010.03.05, 15:40

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=llTGyFTDCEi1H7LR  

Részletek a frissített Toyota RAV4-ről

Auto2010.03.03, 15:55

Genfben bemutatkozott a Toyota RAV4 frissített változata, az SUV a kifutó modellnél vonzóbb, divatosabb lett.

Terepcsomagot is kapott a frissített Skoda Fabia

Auto2010.03.03, 11:02

Nemcsak a Fabia sorozat frissített modelljei és az új sportváltozat mutatkozott be Genfben, megújultak a terepes Scout kivitelek is.

Emészthető Nissan

Auto2010.03.03, 11:31

A legvadabb formájú népautó kétség kívül a Nissan Juke nevű "kis crossovere" volt a Genfi Autószalon nyitónapján, ahogy a déli bemutatón Carlos Ghosn Renault-Nissan vezér pozícionálta az újdonság kategóriáját. A nagyfőnökön leginkább az tűnt fel, hogy természetesebb hatású hajfestéket használ, mint korábban, a Nissan prezentáción pedig az, hogy a főszereplő autót már a bemutató előtt meg lehetett nézni. Sőt, be is ültünk. Nissan Micra bemutató (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Még extrémebb sportautó a Lamborghinitől

Auto2010.03.02, 13:55

Az olasz sportautógyár egy még erősebb és könnyebb Gallardóval készült a Genfi Autószalonra. A Gallardo Superleggera nevű újdonság 570 lóerős és a végsebessége állítólag 325 km/óra.

Befutott az elektromos Audi A1 és hibrid A8

Auto2010.03.02, 11:18

Valóban az új A1 elektromos változata volt az Audi genfi meglepetése, a mini igazából egy konnektoros hibrid Wankel-motorral. Kétliteres benzinmotor került a hibrid A8-ba.

Hibrid Swift és családi szedán a Suzukitól

Auto2010.03.03, 08:17

A Suzuki egyike volt azon gyártóknak, amelyek nem tartottak sajtótájékoztatót a Genfi Autószalonon, mégis volt miért betérni hozzájuk. Európában elsőként állították ki a konnektoros hibrid Swiftet és a középkategóriás, Volkswagen Passat méretű Kizashi szedánt. Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Élőben megnyerő a Honda CR-Z

Archívum2010.03.02, 21:19

Bár kipróbálni természetesen nem lehetett, azért így is mély benyomást tett rám a piac egyetlen hibrid sportkocsija, a frissen bemutatott Honda CR-Z. Kompakt és lapos formája a kilencvenes években igen népszerű CR-X-re emlékeztet, széles a nyomtávja, amitől valószínűleg jól fog kanyarodni. Élőben látva sokkal több kedvet kaptam a birtoklására, mint korábban a fotók alapján. A Hondánál mindenki a CR-Z-re volt kiváncsi (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Elektromos tanulmány a Seattól

Auto2010.03.02, 09:52

IBE néven háromajtós elektromos tanulmányt mutatott be a Seat a Genfi Autószalonon. A villanymotor ugyanaz, amely az Audi A1 e-tronba is került.

Bemutatták a Ford Focus kombit, jön az új ST és RS

Auto2010.03.02, 10:16

A sajtónapokkal kedden hivatalosan is elkezdődött a Genfi Autószalon, a Ford a Focus kombi leleplezésével kezdte programját. Már fejlesztik az új ST-t és RS-t is.

Képek a Genfi Autószalon nyitónapjáról

Auto2010.03.02, 16:22

A szakma számára március 2-án nyitotta meg a kapuit Európa egyik legrangosabb négykerekű seregszemléje, a 80. Genfi Autószalonon. A gazdasági válság és az egyre dráguló üzemanyagárak miatt szinte az összes autógyár előrukkolt valami alternatív meghajtású járművel, még a Ferrari is beállt a sorba egy hibrid tanulmánnyal. Képes beszámoló a nyitónapról.   A nyitás előtti utolsó simítások - kattintson a képre a galériáért!

Megnéztük az új Ford Focust

Auto2010.03.02, 17:17

Testközelből is megnéztük a 80. Genfi Autószalon sztárjaként emlegetett Ford Focust. Délelőtt 11-kor gördült ki egy oválpályán a mintegy félezer újságíró és egymást könyékkel finoman lökdöső fotós elé a világ egyik legnépszerűbb kompaktjának következő generációja. Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!

Reklámrobot Timberlake és zöld Ferrari - tudósítás Genfből

Auto2010.03.03, 11:10

Dübörgött az új Ford Focus, lerepült a színpadról a főszereplő táncoslány a Hondánál, miközben Justin Timberlake is az égből a föld felé tartott, csak az már betervezett show-elem volt a Genfi Autószalonon. Érkezésekor a hoszteszek ujjongtak, fotóztak, majd leléptek. Voltak ősrégi sztárok is: Luis Mandoki például elárulta az [origo]-nak, hogy milyen luxusautót rendelt, Luca di Montezemolo pedig megvillantotta tízenmilliós karóráját, majd bemutatta a szerinte gazdaságos Ferrarit. Tudósítás Svájcból.

Nyitott tetős szuperhibrid a Porschétől

Auto2010.03.02, 10:14

918 Spyder néven új hibridet mutatott be a Porsche a Genfi Autószalonon, a tanulmány átlagfogyasztása mindössze három liter.

Elektromos sportkocsi-tanulmány a Citroëntől

Auto2010.03.02, 11:16

Elektromos sportkocsit mutatott be a Citroën a Genfi Autószalonon, a Survolt a GT by Citroën és a Revolte tanulmányok keveréke.

Videón az új Ford Focus

Auto2010.03.02, 17:06

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=swjAtz9w4MuQ1PNZ  

A Genfi Autószalon lányai

Archívum2010.03.03, 11:29

Érdekes módon az idei évben nem a dögös, szexi ruházat a divat a Genfi Autószalonon, de azért így is sok szépséggel összefutottunk az autómárkák standjain. Ha ennél többet mutató képekre vágyik, akkor kattintson a képre, és nézze meg galériánkat!

180 lóerős a Skoda Fabia RS

Auto2010.03.02, 12:04

Genfben bemutatkozott az új Skoda Fabia RS, a cseh kisautó sportváltozata a Volkswagen Polo GTI motorját kapta.

Fotókon a hibrid Ferrari

Auto2010.03.01, 09:45

Hivatalos fotók bukkantak fel a Genfben debütáló, az 599 GTB-ből készült hibrid Ferrariról.

Új Koenigsegg-szupersportkocsi Genfben

Auto2010.03.01, 10:31

Új modellt mutat be a Genfi Autószalonon a Koenigsegg, az Agera 910 lóerős motort kapott.

Itt az új Volkswagen Sharan

Auto2010.03.01, 11:26

Nyilvánosságra hozta a Volkswagen az új Sharan sajtóanyagát, 22 centivel hosszabb elődjénél az új modell.

Új Ford Focus kombi Genfben

Auto2010.03.01, 09:48

Genfben mutatkozik be a nagyközönségnek az új Ford Focus kombi, kezdetben csak Európában forgalmazzák majd.

Meglepetéssel készül az Audi Genfre

Auto2010.03.01, 10:55

Korábban bejelentett újdonságai mellett egy titokzatos tanulmányt is leleplez az Audi a Genfi Autószalonon. Elektromos A1 érkezhet.

414 lóerős hibridet mutat be a Lotus

Auto2010.02.25, 15:07

Genfben mutatja be 414 lóerős hibrid tanulmányát a Lotus, az újdonság az Evorából készült.

Tanulmányként jön a hibrid 5-ös BMW

Auto2010.02.25, 10:47

Tanulmányként mutatkozik be a Genfi Autószalonon az 5-ös BMW hibrid változata, a soros, hathengeres benzines és elektromotor kettőse igéretes kombinációnak tűnik.

Új információk a kéthengeres Fiat-motorról

Auto2010.02.25, 16:28

A Fiat 500-asban debütáló 0,9 literes Twin Air motorról a teljesítményadatokat már eddig is lehetett tudni, most azonban a fogyasztását és szén-dioxid-kibocsátását is elárulták.

Hyundai-újdonságok Genfben

Auto2010.02.25, 15:42

Az első grafika után hivatalos képet hozott nyilvánosságra a Hyundai a Genfi Autószalonon debütáló i-flow tanulmányról. Jön a frissített i30 is.

Bemutatkozott az új Porsche Cayenne

Auto2010.02.25, 12:32

Megjelentek a Porsche Cayenne második generációjának hivatalos fotói, a szabadidő-autó a Genfi Autószalonon mutatkozik be a publikumnak.

Háromkerekű Honda Genfben

Auto2010.02.25, 09:54

Együléses, háromkerekű tanulmányt mutat be a japán gyár a Genfi Autószalonon, 3R-C néven érkezik a városi közlekedés megreformálását célzó újdonság.

Felfrissül a Nissan Pathfinder és Navara

Auto2010.02.23, 11:01

Apró frissítésen esik át a Nissan Pathfinder és platós testvére, a Navara. Inkább műszaki jellegűek az újdonságok.

Új Volkswagen Sharan Genfben

Auto2010.02.22, 11:47

Genfben mutatja be a Volkswagen a Sharan új generációját. A németek megmutatták az első előzetest.

Sportváltozat készült a Citroën DS3-ból

Auto2010.02.22, 12:04

Genfben mutatkozik be a limitált szériás Citroën DS3 Racing, amellyel a Mini és a John Cooper Works vadászterületére merészkedik a francia gyár.