Genf
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Genfi Autószalon
- Svájc
- japán autó
- ENSZ
- WHO
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Terepes Seat õsztõl
A Genfi Autószalonon bemutatott Altea Freetrack-et õsztõl kezdik gyártani a spanyolok. Bár nem számít igazi terepjárónak, emelt futómûvével és összkerék-hajtásával azért a földutakkal jól elboldogul majd.
- címkék:
- Genf
- Genfi Autószalon
- terepjáró
- Seat
- Címkefelhõ »
Modellcsalád lesz a Toyota Priusból
A Toyota azt tervezi, hogy az elkövetkezendõ években minden piacra dobott hibridautója a vásárlói körökben jól csengõ Prius néven jelenne meg. Jelenleg három típus van tervbe véve, ezek 2009-ben, 2010-ben, illetve 2011-ben jelennének meg.
ENSZ-határozat tiltja a vallásgyalázást
Az ENSZ emberi jogi tanácsa olyan határozatot fogadott el pénteken Genfben az iszlám országok nyomására, amely szorgalmazza a nyilvános vallásgyalázás globális betiltását.
Képes beszámoló: gyönyörû lányok Genfbõl
Már megint nem az autók voltak a legszebbek a Genfi Autószalonon. Az olasz márkák idén is kitettek magukért, de a többiek is jeleskedtek a lökhárítókban. Képes beszámolónk a legszebb gyöngyszemekrõl.
- címkék:
- Genf
- Genfi Autószalon
- márka
- lökhárító
- Címkefelhõ »
Vadonatúj modell a Ladától
A Genfben bemutatott, agresszív külsejû C-class Concept Coupé a gyári sajtóközlemény szerint a közeljövõ új modellcsaládját vetíti elõre
Mini sportkocsi és társai a Hondától
A Hondánál is a környezetvédelem kapott kiemelt szerepet Genfben, hiszen bemutattak egy hibrid sport koncepciót, valamint egy új, tiszta dízelmotorról is beszéltek. Elhozták az igen különleges fényezésû, 2007-es Formula-1-es versenyautót is.
Egy új márkával és csinos lányokkal érkezett Genfbe a Fiat
A Fiat-csoport összességében nem sok világpremierrel készült a jelenleg is zajló Genfi Autószalonra. Az egyedüli dolog, amit ki lehet emelni, az az, hogy mostantól az Abarth tuningrészleg külön utakon jár a Fiattól, saját márkanév alatt.
Új Nissan X-Trail és 350 Z Genfben
A Nissan egy csomó apró módosítás mellett az X-Trail megújult változatával próbálta felhívni magára a figyelmet Genfben. A szabadidõ-autó kívülrõl alig változott, de a lemezek alatt sokkal fejlettebb technika lapul. Emellett a 13 lóerõvel erõsebb 350 Z-t is bemutatták.
Szériaközeli BMW M3-as tanulmány
Egészen összetett csomaggal érkezett Genfbe a BMW, hiszen nem csak az új sportmodelljük koncepcióját mutatták be, hanem azt is, hogy milyen elképzelésük van a jövõre nézve.
- címkék:
- Genf
- német autó
- Genfi Autószalon
- BMW M3
- Címkefelhõ »
Az Audinál az A5 a nagy szám Genfben
Az Audi hivatalosan a Genfi Autószalonra idõzítette új kupéjának a bemutatását, amelybõl egybõl egy izgalmas sportváltozatot is lelepleztek.
- címkék:
- Genf
- német autó
- kupé
- Genfi Autószalon
- Audi
- Címkefelhõ »
Opel újdonságok Genfbõl
Az Opel igazán sportosan készült a Genfi Autószalonra, hiszen az újdonságok közül a Corsa OPC és a GT egyértelmûen sportkocsi, míg a GTC-tanulmány inkább egy túrautó.
A környezetvédelem a központi téma Genfben
Az autógyártók részérõl egyre nagyobb figyelmet kap a környezetvédelem és a károsanyag-kibocsátás csökkentése. Az idei Genfi Autószalonon legalábbis egyre több autógyártó beszélt errõl, és láthatólag tett is érte.
- címkék:
- Genf
- japán autó
- Genfi Autószalon
- Toyota
- Címkefelhõ »
Jön a Kia hibrid
Számos újdonsággal készül a Kia a Genfi Autószalonra. A Cee'd kombi változata mellett egy teljesen új tanulmányautó, és a Rio hibridváltozata is debütál.
Az új smartból is lesz Brabus
A Genfi Autószalonon két átdolgozott smart is bemutatkozik, méghozzá nem is akármilyenek. A smart házi tuningcége, a Brabus ugyanis a második generációs fortwo-hoz is hozzányúlt.
- címkék:
- Genf
- Genfi Autószalon
- roadster
- Brabus
- Címkefelhõ »
Hibriddel készül Genfre a Honda
Új hibridtanulmánnyal érkezik a márciusi Genfi Autószalonra a Honda. A japán gyártó a hasonló autók gyártásában élen járó rivális Toyotát próbálja utolérni.
Új Spyker-szuperautó Genfben
A márciusi Genfi Autószalonon mutatja be a nagyközönségnek legújabb modelljét a Spyker luxusautógyártó cég. Az eddig rendre veszteséges Spyker 2006-ban, története során elõször, pozitívan zárta az évet.
- címkék:
- Genf
- Genfi Autószalon
- modell
- Spyker F1
- Címkefelhõ »
Mazda MX-5 rivális a Dodge-tól
A márciusi Genfi Autószalonon mutatja be új roadsterét a Dodge, amely elsõsorban a Mazda MX-5-tel szeretne konkurálni.
Arctalan rabokat aláznak a begõzölt vallatók
Az amerikai hadsereg normái és nyilvános kézikönyvei tiltják a foglyokkal szembeni erõszakos, embertelen bánásmódot, az elmúlt két évben mégis szinte állandósultak az amerikai katonákhoz köthetõ, rabokkal szemben elkövetett kegyetlenségek. A hadsereg évek óta titkolja a vallatási módszereket, bár a legfrissebb hírek szerint az amerikai védelmi tárca hamarosan nyilvánosságra hozza az összes technika részleteit. A rabok kínzásáról elhíresült, iraki börtönöket megjárt amerikai vallatótiszt szerint nem feltétlenül a szabályzatokkal van a baj, még a legjobb érzésû embereket is könnyen elkapja a gépszíj. A magyar jogi szabályok a vallatókk ...
Akár negyven országos tévé is lehet
Magyarország számára akár 30-40 földfelszíni sugárzású digitális televízió- és több új rádiócsatorna mûködtetését teszi lehetõvé az elmúlt hét végén Genfben, a nemzetközi frekvencia-értekezleten aláírt egyezmény - közölte Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke hétfõn, budapesti sajtótájékoztatóján.
Négyet lõtt a selecao, Ghána is remekelt
A pénteken kezdõdõ labdarúgó-világbajnokságra címvédõként készülõ Brazília sima gyõzelmet aratott Új-Zéland ellen a svájci Genfben. A dél-amerikai elitalakulat tucatnyi helyzetet puskázott el az elsõ félidõben, és a folytatásban is csak nehezen tudta gólokra váltani mezõnyfölényét a világranglista 120. helyezettje ellen. A 30 ezer nézõ elõtt lejátszott találkozót 100 országban közvetítették.
- címkék:
- Hollandia
- Brazília
- Genf
- Ghána
- Címkefelhõ »
Európai foci-mentes zónák hölgyeknek
Az egyik legnagyobb európai fapados légitársaság arra bíztatja a hölgyeket, hogy a júniusban kezdõdõ labdarúgó világbajnokság idején ne maradjanak otthon, míg párjuk a focimeccseken szurkol, hanem utazzanak el messzire, Európa valamelyik futball-mentes területére.
Tagadja a kínzást az ENSZ elõtt az USA
Elutasította az õt kínzások miatt ért vádakat az USA az ENSZ kínzásellenes bizottsága elõtti meghallgatáson. A genfi székhelyû bizottság egész hétvégén a terrorellenes háború nevében bevezetett intézkedésekrõl és az azokkal kapcsolatba hozható kínzásokról faggatja a 30 fõs amerikai küldöttséget Genfben.
- címkék:
- USA
- Irak
- Genf
- iraki konfliktus
- kínzás
- bizottság
- ENSZ
- Címkefelhõ »
Autósmozi a Genfi Autószalonról
A kismillió cikk és kép után íme egy kis videó a Genfi Autószalonról - fõszerepben a meghökkentõ, izgalmas koncepciók.
Világméretû madárkór-ellenes tervet készít a WHO
A következõ hetekben teszik közzé azokat a dokumentumokat, amelyek a madárinfluenza emberrõl emberre terjedõ vírusának esetleges kialakulása esetére vonatkozó világméretû intézkedési tervet tartalmazzák. A megelõzési és nemzetközi koordinációs terven Genfben dolgoznak a WHO szakértõi.
- címkék:
- Genf
- madárinfluenza
- vírus
- terv
- WHO
- Címkefelhõ »
Az Alfa Brera Spider az Év kabriója
Ahogy minden esztendõben, idén is kiosztották Genfben az Év kabriója-díjat: a nyertes az Alfa Brerából faragott nyitott tetejû, a Spider lett.
Képes beszámoló a Genfi Autószalonról 2.
Szerdán a második sajtónappal folytatódott a 76. Genfi Autószalon, egyre több újdonság mutatkozik be a gyártók standjain.
- címkék:
- Genf
- Genfi Autószalon
- autószalon
- Címkefelhõ »
Roddick kikészült a Davis-kupában
Az oroszok, a franciák, a horvátok, az argentinok, a chileiek és a fehéroroszok már a páros után a negyeddöntõre készülhetnek a tenisz Davis-kupa Világcsoportjában, s bár az ausztrálok még nem ünnepelhetnek, de vezetnek Genfben. Az amerikaiak váratlanul nehéz helyzetbe kerültek otthon, és Andy Roddickért izgulhatnak.
Sztrájkoltak az Egészségügyi Világszervezetnél
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több száz dolgozója sztrájkolt szerdán. A munkabeszüntetõk azt kifogásolták, hogy világszervezetnél a korlátozott munkaidõben dolgozók szerzõdését csak négy alkalommal lehet meghosszabbítani. Hasonló akció eddig nem fordult elõ a WHO-nál.
- címkék:
- Genf
- hasonló akció
- világszervezet
- ENSZ
- WHO
- Címkefelhõ »
Owen a hajrában fordított Argentína ellen
Az angol labdarúgó-válogatott Michael Owen utolsó két percben szerzett góljaival fordított az Argentína elleni barátságos mérkõzésen, melyet Genfben 30 ezer nézõ elõtt rendeztek.
Amerika ragaszkodik internetcím-jogaihoz
Az Egyesült Államok nem akarja feladni ellenõrzését az internet fölött, és nem hajlandó átruházni azt egy ENSZ-testületre, jelentette ki David Gross amerikai ENSZ-nagykövet Genfben
- címkék:
- internet
- Genf
- ENSZ-nagykövet
- ICANN
- Címkefelhõ »
Patrick Zahnd: Mindannyian tudjuk, hogy kockázatot vállalunk
Patrick Zahnd Vöröskereszt-diplomataként bejárta a világ legkeményebb válságövezeteit: menekülttáborokat létesített, hadifoglyokat szabadított ki, a legszörnyûbb háborúkban próbálta védelmezni a civileket és a hadifoglyokat. Húsz évet töltött Afrikában: olyan válságövezetekben képviselte a humanitárius értékeket, mint Etiópia, Szudán, Zaire, Nicaragua, Afganisztán. Az [origo] olvasói saját élményeirõl és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának akcióiról faggatták a svájci diplomatát.
Genfben élnek a legszívesebben az emberek
Többségében nyugat-európai városok szerepelnek a világ legélhetõbb városainak listáján, amelyet a Mercer Human Resource Consulting felmérése alapján állítottak össze. Az életminõség tekintetében az elsõ helyen Genf áll, második lett Zürich, harmadik Bécs. A tavalyi felmérés eredményéhez képest a leginkább a német városok törtek elõre, hat város is a lista elején van. A legkevésbé élhetõ helynek Bagdadot tartják a megkérdezettek.
- címkék:
- Irak
- Ausztria
- Bécs
- Genf
- Bagdad
- Zürich
- alap
- felmérés
- életminõség
- Címkefelhõ »
Innovációs díjat nyert a Citroën
Az elismerést európai autós magazinok fõszerkesztõibõl álló Presse Auto Europe ítélte oda a francia gyárnak, a véletlen sávelhagyásra figyelmeztetõ rendszer kifejlesztéséért.
Genfi autósmozi I.
Volt egyszer egy 75. Genfi Autószalon, ennek örömére és apropóján pedig íme mozisorozatunk elsõ része Peugeot-val és Renault-val.
Orvosok is részt vettek az iraki kínzásokban
Amerikai katonaorvosok és pszichiáterek segítséget nyújtottak az iraki és a guantanamói kínzásokhoz - állítja egy amerikai orvosi szaklap. A lap szerint a doktorok segítettek a rabok fizikai és szellemi állapotához szabni a kínzásokat. A Pentagon tagadja a vádakat, míg mások az ügy teljes kivizsgálását követelik.
Jagr Oroszországban, Heatleyt szemen lõtték
Az orosz Avantgard Omszk csapatához szerzõdött Jaromir Jagr világhírû cseh jégkorongos. Súlyos szemsérülést szenvedett Dany Heatley, a HC Bern kanadai sztárja a Servette Geneve elleni svájci bajnoki mérkõzésen.
Öngyilkosságban Kelet-Európa vezet
Közel egymillió ember hal meg évente a világon öngyilkosság következtében - közölte Genfben az Egészségügyi Világszervezet(WHO) annak kapcsán, hogy szeptember 10. az öngyilkosságok megakadályozásának világnapja.
- címkék:
- Kelet-Európa
- Genf
- öngyilkosság
- Címkefelhõ »
Amit az UEFA-kupás ellenfelekrõl tudni kell
Az UEFA-kupa selejtezõ második fordulójában két magyar csapat próbálja kiharcolni a fõtáblára jutást, az Újpest a svájci Servette, a Budapest Honvéd a lengyel Amica Wronki ellen lép pályára. Az elsõ mérkõzésre augusztus 12-én, a visszavágóra két héttel késõbb kerül sor.
Összefogást sürgetnek a spam ellen
A kéretlen e-mailek elleni küzdelem témájában nyílt szerdán nemzetközi értekezlet Genfben: a tanácskozáson mintegy hatvan ország illetékesei vizsgálják, mit lehet tenni a felhasználók munkáját mindinkább nehezítõ reklám-üzenetáradat ellen.
- címkék:
- összefogás
- Genf
- Címkefelhõ »
Véradási világnap június 14-én
Véradási világnapot tartanak mostantól kezdve minden évben június 14-én - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben.
- címkék:
- Genf
- világnap
- WHO
- Címkefelhõ »
EU: dohányzás után az elhízás az ellenfél
A világ számos országából gyûltek össze miniszterek Genfben, a WHO (Egészségügyi Világszervezet) és a FAO (Élelmezésügyi és Mezõgazdasági Világszervezet) közös konferenciáján, hogy megvitassák a fejlett országokat sújtó krónikus elhízás ellen a két ENSZ-intézmény által kidolgozott stratégiát.
- címkék:
- Genf
- dohányzás
- ellenfél
- Európai Unió
- WHO
- FAO
- Címkefelhõ »
Amerikai tiszteket dorgáltak meg a kínzásokért
Hat Irakban szolgálatot teljesítõ vezetõ tisztjét dorgálta meg az ameriki hadvezetés, amiért katonáik 2003 õszén iraki hadifoglyokat kínoztak egy börtönben. Az eljárás akár a tisztek elbocsátásával is végzõdhet. A kínzásokban részt vevõ hat katona ellen már büntetõeljárás folyik. A kínzásokról még a katonák készítettek felvételeket, amelyeket egy arab hírtelevízió hozott nyilvánosságra a múlt héten.
Romániában vannak Európa legszegényebb régiói
Európában a svájciak a leggazdagabbak. A vásárlóerõt tekintve élenjáró térségek közül az elsõ öt Svájcban van: Zürich, Észak-Nyugat-Svájc, Kelet-Svájc, a Svájci-medence (Mittelland) és a Genfi tó környéke - derül ki egy német-osztrák felmérésbõl. A kontinens legszegényebb régiói Romániában vannak.
- címkék:
- Románia
- Svájc
- Európa
- Genf
- Zürich
- svájci
- régió
- vásárlóerõ
- Címkefelhõ »
Földrengés volt Svájcban
A Richter-skála szerinti 5,1-és erõsségû rengéseket észlelték Lyonban, Besanconban, Strassbourgban és Genfben is.
Élõ közvetítés az internet-csúcsról
Csütörtök délután online közvetítés révén tekinthetnek bele az érdeklõdõk a héten Genfben zajló internetes csúcstalálkozóra.
- címkék:
- internet
- élõ közvetítés
- Genf
- Címkefelhõ »
Artúr király szexi amazonja
Artúr király és a Kerekasztal lovagjainak legújabb hollywoodi feldolgozása várhatóan minden eddigi interpretációtól különbözik - legalábbis ez derül ki a nemrég nyilvánosságra került standfotók alapján. A fényképek Ginevra királynét - illetve az õt alakító Keira Knightley-t - bõrszíjakból összevarrt, nagy testfelületet szabadon hagyó jelmezben, tetoválásokkal ékítve, harci kiáltással az arcán ábrázolják.
Repülõgép-eltérítési kísérlet egy üres dobozzal
Egy üres dobozzal akart eltéríteni egy utasszállítógépet egy légikalóz. A középkorú férfi azzal fenyegetõzött, hogy a dobozban gránát van, amelyet felrobbant, ha nem repülnek azonnal Genfbe.
- címkék:
- Genf
- gránát
- doboz
- utasszállítógép
- Címkefelhõ »
Kína lekerült a SARS-listáról, Peking maradt
Kína egyik tartományából sem jelentettek az utóbbi hetekben jelentõs számú újabb SARS-megbetegedést, ezért az Egészségügyi Világszervezet pénteken levetette az atípusos tüdõgyulladás által leginkább fertõzött országok listájáról. Peking és Tajvan viszont továbbra is a listán kell hogy maradjon - döntöttek Genfben.
- címkék:
- Kína
- Peking
- Tajvan
- Genf
- tüdõgyulladás
- WHO
- Címkefelhõ »
Sebesült rendõrök és tüntetõk a G8-demonstrációkon
Kisebb, jól szervezett csoportok robbantottak ki zavargásokat a Svájcban zajló, több tízezer embert megmozgató globalizációellenes tüntetéseken. A zavargások során tüntetõk és rendõrök is megsebesültek. A hatóságok Lausanne-ban négyszáz embert vettek õrizetbe.
- címkék:
- Svájc
- Genf
- Lausanne
- tüntetés
- zavargások
- Címkefelhõ »
Határok nélküli többezres tüntetés a G8-csúcs miatt
Vasárnap kezdõdik a világ vezetõ hatalmait tömörítõ G8 csoport állam- és kormányfõinek csúcsértekezlete. A találkozó fõbb témái: az Új partnerség Afrika fejlesztésért (NEPAD) program, a világgazdaság és a nemzetközi kereskedelem legidõszerûbb kérdései, a nemzetközi terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni küzdelem, Irak újjáépítése és a közel-keleti rendezési terv. A helyszínre megérkeztek a globalizációellenes csoportok tagjai, akik már lezártak egy hidat, tiltakozó megmozdulásokat tartanak, többek között a francia-olasz-svájci határon.
Könnygáz és gumilövedék a G8-csúcs ellen tüntetõknek
Komoly összetûzések voltak a globalizációellenes tüntetõk és a biztonsági erõk között vasárnap az eviani G8-csúcs helyszínére vezetõ utak mentén és néhány városban. A tüntetõk utakat, hidakat torlaszoltak el, több városban törtek-zúztak, a rendõrség pedig válaszul könnygázt vetett be. A tüntetõk globalizáció- és háborúellenes jelszavakat kiabáltak, és a legszegényebb országok adósságának elengedését követelték.
Európában ellenõrzés alá vonták az atípusos tüdõgyulladást
Az új, Ázsiában felbukkant betegséget Európában sikerült ellenõrzés alá vonni. Az Egészségügyi Világszervezet ezt szerdán közölte Genfben. Az eddigi kutatások szerint a betegséget okozó vírus abba a kórokozócsaládba tartozik, amelynek a tagjai többek között a mumpszot vagy a bárányhimlõt okozzák.
- címkék:
- Európa
- Ázsia
- Genf
- betegség
- vírus
- bárányhimlõ
- WHO
- Címkefelhõ »
Svájc lezárja légterét
Svájc a semlegességi jog alapján lezárja légterét, amennyiben az ENSZ felhatalmazása nélkül indul támadás Irak ellen - közölte hétfõn a svájci külügyminiszter Genfben, s újra leszögezte, hogy az iraki beavatkozáshoz országa újabb ENSZ-határozatot tart szükségesnek.
A népszavazásra 88 millióért fejlesztik a rendszert
Az április 12-i EU-népszavazás pénzügyi elõkészítéséhez, lebonyolításához szükséges pénzügyi, logisztikai rendszer bõvítését, fejlesztését 88 millió forintért a zalaegerszegi Zalaszám Informatikai Kft. végezheti el - derül ki a Közbeszerzési Értesítõbõl.
Hazaérkezett az Amerika-kupa gyõztese
Egy héttel a történelmi gyõzelem után megérkezett Genfbe a vitorlás Amerika-kupa gyõztes Alinghi csapata. A svájci együttes a világ legrégebbi, 152 éves versenysorozatán elsõ európai gárdaként diadalmaskodott Aucklandben.
WHO: dohányzásellenes egyezmény
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagállamainak Genfben tanácskozó megbízottai március 1-jére, szombatra virradóra elfogadták a dohányzás elleni küzdelemrõl szóló elsõ nemzetközi egyezmény szövegét.
- címkék:
- Genf
- dohányzás
- egyezmény
- WHO
- Címkefelhõ »
Humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki Afrikában
Valóságos tragédia zajlik Afrika déli részén az éhínség és az AIDS-járvány miatt - hívták fel a világ figyelmét a legfõbb nemzetközi humanitárius szervezetek kedden Genfben kiadott nyilatkozatukban.
- címkék:
- Afrika
- Genf
- AIDS-járvány
- Címkefelhõ »
Az ENSZ az iraki háborúról tanácskozik
Az ENSZ emberbaráti szervezetei vasárnap a Genf melletti Versoix-ban tanácskozásra ültek össze, hogy megvizsgálják, milyen sürgõs humanitárius intézkedésekre lesz szükség a Közel-Keleten, ha az amerikai haderõk megtámadják Irakot.
Magyarok Európa elsõ számú asztrobiológus diákjai
Huszonhárom ország nyolcvan csapatából egy magyar lett az elsõ Genfben, az eddigi legnagyobb nemzetközi csillagászati versenyen.
- címkék:
- Európa
- Genf
- Föld
- csillagászat
- vetélkedõ
- magyar
- Címkefelhõ »
Tûkön ül a magyar Eb-küldöttség
A magyar küldöttség részérõl hatalmas várakozás elõzte meg csütörtök délelõtt a 2008-as futball Európa-bajnokság helyszínének kijelölését Genfben. A görög és török külügyminiszter meg levelet írt.
- címkék:
- foci
- Európa-bajnokság
- Genf
- Címkefelhõ »
Csütörtökön döntenek a 2008-as Eb helyszínérõl
A Magyar Labdarúgó Szövetség mindent megtett az eddig 275 millió forintba kerülõ pályázat sikeréért, így nyugodtan és esélyesként várja a 2008-as Európa-bajnokság házigazdájának csütörtöki kijelölését - mondta Bozóky Imre MLSZ-elnök a küldöttség Genfbe utazása elõtti napon tartott sajtótájékoztatóján.
Királyék a veretlen Fulhammel játszanak
Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken Genfben elkészítette az UEFA-kupa 3. fordulójának sorsolását. A magyar érdekeltségû csapatok közül a német Hertha az angol Fulhamet, a török Denizlispor a francia Lyont, az osztrák Sturm pedig a Laziót kapta.
Abszolút többség kell az Eb-rendezéshez
Az Európai Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága koppenhágai ülésén úgy döntött, hogy a 2008-as Európa-bajnokság házigazdájának kiválasztásánál abszolút többség kell a gyõzelemhez. A szavazásra december 12-én Genfben kerül sor.
Macedónia WTO-tag lett
Acélügyben egyeztet az EU és az USA
Annan a dzseníni vizsgálóbizottság feloszlatását javasolja
Az izraeli hadsereg április eleji dzseníni akciójával kapcsolatos vádak kivizsgálására létrehozott ENSZ-bizottság feloszlatását javasolja Kofi Annan ENSZ-fõtitkár, mert az izraeli kabinet keddi döntése, amely szerint nem fogadja a tényfeltáró testületet, értelmetlenné teszi a jelenleg Genfben várakozó bizottság további együtt tartását.
Húsvétkor sztrájkolnak a spanyol vasutasok
- címkék:
- Svájc
- Barcelona
- Genf
- Zürich
- Bern
- sztrájk
- vasútforgalom
- Címkefelhõ »
Karácsonyfa-fesztivál Svájcban
December elseje és január 15. között Genf ad otthont az elsõ Nemzetközi Karácsonyfa-fesztiválnak. A mûvészi díszítésû karácsonyfákat Genf elõkelõ részein állítják fel.
- címkék:
- Svájc
- Genf
- karácsonyfa
- otthon
- Címkefelhõ »
Amerikai biológus lehetett a lépfenés levelek feladója
Biológus szakmai körökben nagyon is kézenfekvõnek tartják azt a washingtoni nyomozati hipotézist, hogy a lépfenespórákkal fertõzött leveleket az amerikai biológiaifegyver-program egyik magas beosztású tudományos kutatója küldte szét az Egyesült Államokban - írta pénteken a Le Monde.
A világ lakosságának 1,2 százaléka HIV-fertõzött
Az AIDS az egész világon tovább terjed: mintegy 40 millió a fertõzöttek száma, idén eddig mintegy ötmillió ember fertõzõdött meg és hárommillióan hunytak el a betegségben - ez derül ki az ENSZ AIDS-programja által szerdán a december 1-jei AIDS-világnap alkalmából Genfben, Bécsben és Moszkvában közreadott statisztikájából.
A védelmi minisztériumból származnak a lépfenespórák
Amerikai tudósok szerint az egyesült államokbeli lépfenefertõzéseket okozó baktériumtörzsek valószínûleg egy amerikai kormánylaboratóriumból származnak. Genfben feltehetõleg felülvizsgálják és kiegészítik a Biológiai- és Toxinfegyver-tilalmi Egyezményt.
- címkék:
- Genf
- lépfenespóra
- lépfenefertõzés
- Címkefelhõ »
Király nem játszik Genfben
Bár elutazott a Hertha BSC labdarúgócsapatával, nem lép pályára csütörtökön a svájci Servette elleni UEFA Kupa-mérkõzésen Király Gábor.
Roger Milla az ENSZ szolgálatában
Roger Milla, korábbi kameruni válogatott labdarúgót az ENSZ az AIDS visszaszorítására irányuló program nagykövetévé nevezi ki jövõ csütörtökön, Genfben.
- címkék:
- Roger Milla
- foci
- ENSZ
- AIDS
- Genf
- Címkefelhõ »
Biológiai és toxinfegyverek
Genfben ma kezdõdött az a tanácskozás, amelyen annak a közel másfélszáz országnak a delegációi vesznek részt, amelyek csatlakoztak a biológiai (bakteriológiai) és toxinfegyverek betiltásáról kötött 1972-es egyezményhez.
- címkék:
- Genf
- biológiai fegyver
- Címkefelhõ »
Tovább tart a vörössapkások lázadása
Ismét szembeszálltak a szerb kormánnyal a lázongó elitrendõrök: bejelentették, hogy a jövõjüket csakis az állambiztonsági hivatal (RDB) keretein belül képzelik el, s nem a közbiztonsági szolgálatnak alárendelve, amirõl szerdán határozott a kabinet.
- címkék:
- Genf
- állambiztonság
- szolgálat
- Címkefelhõ »
Dárdai elégedett a sorsolással
Dárdai Pál, a Hertha BSC válogatott középpályása elégedett a labdarúgó UEFA Kupa sorsolásával. Csapata a 3. fordulóban a svájci Servette-tel találkozik. A párharc elsõ felvonását november 22-én Genfben rendezik.
Vegyi és biológiai fegyverek alkalmazása a múltban
A vegyi fegyverek elsõ ízben ismeretes tömeges bevetése 1915. április 22-én történt a belgiumi Ypres-nél. A németek alkalmazták elõször a vegyi fegyvert a francia állások ellen - olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben közzétett történelmi visszapillantásában.
- címkék:
- Genf
- biológiai fegyver
- WHO
- Címkefelhõ »
A WHO készenlétbe helyezte felügyeleti hálózatát
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) készenlétbe helyezte felügyeleti hálózatát, miután több országban is felmerült a lépfene-megbetegedés gyanúja, de eddig - négy egyesült államokbeli esettõl eltekintve - nem kapott hírt bizonyítható megbetegedésrõl.
Háborúellenes tüntetések szerte Európában
Több ezer ember tiltakozott szombaton Franciaország és Németország nagyvárosaiban, valamint Genfben és Londonban az afganisztáni célpontok elleni amerikai-brit légicsapások miatt. A megmozdulásokra baloldali és környezetvédõ pártok, szakszervezetek és társadalmi szervezetek felhívására került sor.
Kína WTO-tag lehet
Tizenöt évi összetett és megfeszített tárgyalások után Kína pénteken elérte egyik fõ külgazdasági és -politikai célját: Genfben megállapodás született az ázsiai országnak a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) történõ csatlakozásáról.