gazdasági válság

címke rss
Hatalmas jobboldali győzelem várható Görögországban

Hatalmas jobboldali győzelem várható Görögországban

Minden előzetes felmérés alapján az ellenzéki jobbközép Új Demokrácia nyerheti meg a mai előre hozott parlamenti választást Görögországban. Négy évvel ezelőtt került hatalomra a szélsőbaloldali Sziriza, de ígéreteivel szemben nem sikerült a görög emberek életszínvonalának a zuhanását megállítania, az állástalanok száma továbbra is az egekben van, míg a gazdaság csupán stagnál.

Csősz Boginak meg kellett válnia néhány cégétől

Life.hu2019.06.04, 13:55

Csősz Boginak a törökországi pénzügyi válság miatt meg kellett válnia néhány cégétől.

Világosan kiderült, Orbán Viktor politikája sikeres

Itthon2019.04.03, 13:21

Orbán Viktor és kormánya 2010 után politikai választ adott a válságra, és ez kiverte a nyugati elit körében a biztosítékot – mondta Schmidt Mária a megújult XXI. Század Intézet budapesti konferenciáján, ahol a 11 évvel ezelőtt kezdődő gazdasági válság hatásait vizsgálták. A Terror Háza Múzeum főigazgatója beszélt arról is, hogy mára a magyar válságkezelés eredményét a legnagyobb kritikusok is elismerik, ami azt mutatja, hogy a gazdasági célokat érdemes a politikai célkitűzések alá helyezni. Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója arról beszélt, hogy a gazdasági válság világosan megmutatta, hogy a nyugati gazdasági és politikaai ...

Kiderült, a gazdasági vagy a klímaválságtól tartanak-e jobban a magyarok

Gazdaság2019.03.18, 11:58

A Cofidis Hitel Monitor országos reprezentatív kutatása az "Anyagi helyzet, elővigyázatosság, jövőbeli lehetséges gazdasági válságtól való félelem" témaköröket vizsgálta meg. Az aktuális kutatás arra kereste a válaszokat, hogy az embereknek mi a véleménye a jelen gazdasági helyzetről. Érintette-e őket a 2008-as gazdasági világválság, és ha igen, milyen károkat szenvedtek. A kutatás egyik legérdekesebb kérdésköre az volt, hogy a lakosság milyen válságoktól, krízisektől tart, ide sorolva a természeti katasztrófákat, a globális felmelegedést, illetve a népmozgásokat.

Szocialista alkalmatlanság vezetett a venezuelai válsághoz

Nagyvilág2019.02.01, 18:12

Ahhoz, hogy megértsük, mi is történik Venezuelában, illetve hogyan került a totális csőd szélére a világ legnagyobb, feltárt olajkészletével rendelkező országa, érdemes kicsit visszamenni az időben, méghozzá az első, Hugo Chavez vezette szocialista kormány megalakulásáig.

Lesz válság előbb-utóbb, de most felkészültebbek vagyunk

Archívum2018.10.19, 11:22

Válság előbb-utóbb lesz, de jobban fel vagyunk rá készülve, mint 2008-ban. Ezt Regős Gábor, a Századvég közgazdásza mondta a Piac&Profitnak adott nyilatkozatában. A szakember szerint az állami és az uniós források apadásával nagyrészt a nemzetközi pénzügyi helyzeten múlik, hogyan juthatnak tőkéhez a magyar vállalkozások.

A régióban kiemelkedő Magyarország stressztűrő képessége

Gazdaság2018.09.26, 12:05

Az elmúlt évtizedben nagy mennyiségben özönlött az olcsó pénz a feltörekvő piacokra. Ez a tendencia egy ideje azonban ellenkező előjelűre váltott. Az emelkedő kamatok, valamint az USA és Kína közötti kereskedelmi háború kiterjedése gyors tőkekivonást hozott a fejlődő piacokon. Olyannyira megváltozott a légkör a feltörekvő gazdaságokban, hogy a török líra és az argentin peso árfolyama az elmúlt időszakban összeomlott, a kínai tőzsdék pedig a medvepiac terheit nyögik. Magyarország viszont a stressztűrő képességet tekintve igen előkelő helyen áll a feltörekvő gazdaságok között, régiónkban például mi számítunk az éllovasnak.

Feloszlatta a kormányt a szudáni elnök

Nagyvilág2018.09.09, 23:57

Feloszlatta a kormányt Omár el-Basír szudáni elnök vasárnap. Az elnök ezt a kelet-afrikai ország gazdasági válságával indokolta, illetve azzal, hogy lépéseket kíván tenni a válság leküzdésére.

Menekülnek az emberek Venezuelából, teljes a csőd

Nagyvilág2018.08.28, 11:28

Közel 100, a gazdasági válság elől Peruba menekülő embert vitt haza a venezuelai kormány egy különgéppel. A családok azért döntöttek úgy, hogy inkább visszatérnek hazájukba, mert nem találtak munkát.

A gazdasági válság emelte milliós iparággá az esportot

Sport2018.03.30, 19:17

Az Intel Extreme Masters megnyitói folyamán elhangzó beszédjeiben Michal „Carmac" Blicharz előszeretettel hívja fel az ifjú generáció figyelmét arra, hogy a kezdetek kezdetén az esport nem a stadionokban ezrek, és tízezrek előtt lejátszott mérkőzésekről szólt. Mai szemmel nehéz lehet elhinni, hogy ez a több tízmilliós nézőszámokról, és hasonlóan magas nyereményekről ismert sportág hajdanán délutáni időtöltésként született, és hogy egy gazdasági válság lett a felelős a felvirágoztatásáért.

Venezuela a virtuális pénze miatt menekülhet meg?

Gazdaság2018.02.21, 10:42

Venezuela romokban hever. Gyakorlatilag hiperinfláció van az országban, így nem csoda, hogy a hatalmon lévő elnök nem hagyományos eszközökkel is megpróbálja egyenesbe hozni a latin-amerikai nemzet gazdaságát.

Súlyos válság fenyeget Olaszországban

Nagyvilág2018.01.29, 10:30

Egyelőre a teljes politikai bizonytalanság felé sodródik Olaszország, ha a következő hetekben sem változnak meg alapvetően a politikai blokkok közötti erőviszonyok. A március 4-i parlamenti választáson várhatóan egyetlen politikai erő sem szerzi meg a többséget, így pedig vagy előrehozott választások jönnek, vagy pedig egy nagykoalícióval vágnak neki a következő éveknek. A voksolás egyik nagy visszatérője a már sokszor leírt Silvio Berlusconi, aki három alkalommal (egészen pontosan hivatalosan, technikai értelemben négyszer) volt már az ország miniszterelnöke.

Továbbra is hiány van alapvető élelmiszerekből Venezuelában

Nagyvilág2018.01.07, 10:33

Kötelező árcsökkentést írt elő a venezuelai kormány 26 üzletláncnak több alapvető árucikk esetében, az intézkedés hatására a hétvégén hosszú sorok alakultak ki a boltoknál, amelyek bejáratát a hadsereg ellenőrizte.

A válság előtti szintre csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2017.12.12, 16:26

A világ 35 iparilag fejlett országát tömörítő OECD-ben először csökkent a munkanélküliség a 2008. évi válság előtti szintre októberben.

Keserédes privatizációs rémtörténet a rendszerváltás hajnaláról

Tudomány2017.10.25, 11:36

Mi köze van a magyar cukoriparnak a műholdakhoz és a világtengerekhez? És miért volt az 1989-es év a nagy fordulópont? Mit is jelentett valójában, hogy  „vitték, mint a cukrot”? Bertalan Péter történész-politológus ezekre a kérdésekre is választ ad legújabb, az Egy „keserédes” történet című könyvében, amelyben a magyarországi cukoripar hányatott sorsú magánosításának példáján keresztül mutatja be  a rendszerváltás korszakának privatizációs ellentmondásait.

Ezek a világ legdrágább ételei – a legszegényebb országokban

[origo] Gasztro2017.10.16, 21:51

A világ legszegényebb országaiban az alapvető élelmiszerek ára elérheti akár az egy napi keresetet is, ez fokozottan igaz a polgárháborús övezetekre vagy a gazdasági válságban szenvedő országokra.

Egyre kevesebb embert fenyeget az elszegényedés az Unióban

Gazdaság2017.10.16, 13:13

Tovább csökkent az elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség által fenyegetett lakosok aránya az Európai Unióban, de az egyes tagállamok között jelentős a különbség – ez derült a szegénység elleni küzdelem világnapjához időzített jelentésből.

Európa legbefolyásosabb pénzügyminisztere újabb válságra figyelmeztet

Gazdaság2017.10.11, 15:17

Fel kell készülnünk egy újabb válságra, mert nem lesz mindig ilyen kedvező a világgazdasági környezet, erre figyelmeztetett Németország most távozó pénzügyminisztere, Wolfgang Schäuble, aki mostantól a német szövetségi parlament irányítását veszi kezébe. Schäuble szerint túl sok olcsó pénzt helyeztek ki a piacokra a jegybankok, és ismét gyors az eladósodás. Távozásával egy korszak lezárul az uniós gazdaságpolitikában, kérdés, utóda enyhébb álláspontot képvisel-e az eurózóna leszakadó perifériájával kapcsolatban.

Századvég: Elsöprő európai többség az erős határvédelem mellett

Nagyvilág2017.06.29, 13:49

Az Európai Unió késve reagált az utóbbi évek legsúlyosabb politikai- és gazdasági válságaira az emberek többsége szerint - ez derült ki a Századvég azon közvélemény-kutatásából, amit az unió összes tagállamában elvégeztek. A Figyelőben megjelent elemzés szerint a megkérdezettek túlnyomó többsége hatékonyabb határvédelmet szeretne.

Kína hozhat újabb recessziót a világgazdaságra

Gazdaság2017.06.26, 15:20

Komoly recessziós aggodalmakat fogalmazott meg befolyásos brit bankárok egy csoportja. Kína és más feltörekvő országok gazdasága szerintük olyan jeleket mutat, mint amilyenek az USA-ban és az Egyesült Királyságban jelentkeztek a 2007-2008-as válság előtt. A rohamléptékű fejlődés ára a súlyos eladósodás, amely összeomlással fenyegeti az érintett országokat és azok hitelezőit is.

A Vatikán tárgyalásra szólította fel a Venezuelában szembenállókat

Nagyvilág2017.06.22, 12:34

A Vatikán komoly és őszinte tárgyalásra szólította fel az egymással szemben álló feleket Venezuelában.

Padlót fogott a világgazdaság egykori fenegyereke

Gazdaság2017.03.10, 16:53

Brazília gazdasága történelmi mélypontra süllyedt. A latin-amerikai ország a kontinens legfőbb hajtóereje kellene legyen, de a megszorító intézkedések sem hozták még meg a kívánt hatást.

Vége az ingyenhiteleknek Amerikában

Gazdaság2016.12.14, 20:12

Bejött a várt forgatókönyv, kamatot emelt a Fed. Nyolc éve gyakorlatilag nulla százalék körüli az amerikai alapkamat, amellyel a Fed a hitelezés fellendülését segítette és a gazdasági élénkülést támogatta. Most azonban az alacsony kamalábak miatt félő volt, hogy egy újabb hitelbuborék alakulhat ki. Miután az amerikai gazdaság mutatói is rendbe jöttek, ma 0,5-0,75 százalékos sávba emelte a kamatot a Fed.

Putyin újabb országot hódíthat meg

Nagyvilág2016.10.30, 06:52

Az oroszbarát elnökjelölt győzelmével zárulhat a moldovai elnökválasztás első fordulója. A kelet-európai állam geopolitikai törésvonalakon fekszik, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy folytatódik-e a Nyugat-párti politika. Az euroatlanti integrációt sürgetők pozícióját nagyban rontja, hogy az elmúlt években nem tudtak látványos eredményeket felmutatni, és még egymilliárd dollár is szőrén-szálán eltűnt. Vlagyimir Putyinnak nagyon jól jönne a térségbeli sakkjátszmában, ha Moldova első embere egy oroszbarát politikus lenne.

Ez nem a Deutsche Bank napja volt

Gazdaság2016.09.30, 17:44

A tegnapi nem túl jó hírek hatására a reggeli tőzsdenyitás után nem sokkal csúnya történelmi mélypontra zuhant a Deutsche Bank részvényárfolyama. A papírokért már 10 eurót sem adtak. Ezzel együtt elemzők szerint nem fog bedőlni a legnagyobb német bank.

Újabb pofonokat kaphat a válságban lévő baloldal

Nagyvilág2016.08.08, 13:17

A nyugat-európai szociáldemokrata pártok jelentős része komoly válságban van, választási győzelmi esélyeik nem túl jók. Az okok között meghatározó szerepe van a személyiségek hiányának, de annak is, hogy hatalmon sem tudják végrehajtani az általuk ígért programokat. 2017 újabb negatív fordulatot hozhat a szociáldemokrácia történetében.

Így semmisül meg a régi Európa

Nagyvilág2016.08.03, 14:32

Egyre inkább háttérbe szorulnak a hagyományos baloldali és jobbközép pártok az Európai Unió több országában, miközben a radikális és elitellenes erők egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a választói tortából. Míg a közép- és észak-európai országokban a jobboldali radikálisok erősödnek, addig Dél-Európában a szélsőbaloldal nyer teret. A radikálisok igazi tesztje a jövő évi francia és német országos választások lesznek.

A budapestiek eldobták autóikat

Gazdaság2016.07.04, 12:08

A gazdasági válság óta kevesebb budapestinek van autója. Egyre több a 60 év körüli autótulajdonos, és egyre nő az autók átlagéletkora is.

Aggasztó a helyzet Venezuelában, gyógyszert küldenek a brazilok

Nagyvilág2016.06.07, 09:59

Brazília aggodalommal figyeli a Venezuelában kialakult élelmiszer- és gyógyszerhiányt, és kész az ország lakosságának gyógyszert küldeni, amit nemzetközi szervezetek oszthatnának szét - mondta hétfőn José Serra brazil külügyminiszter.

Totális káosz fenyegeti Spanyolországot

Nagyvilág2016.06.04, 11:11

Nagy valószínűséggel a június 26-i spanyolországi előrehozott választásnak sem lesz egyértelmű győztese, mivel a négy nagy párt közül egyelőre egyik sem emelkedett ki. A kampányban a politikai erők nagy része a baloldali-populista Podemost támadja. Az országnak újabb gazdasági reformokra lenne szüksége, de várhatóan folytatódik a hónapok óta tartó politikai huzakodás. 

Ciudad Valdeluz, az örök magányra ítélt város

Life.hu2016.05.27, 19:09

Spanyolországban 2014-ben több mint 3 millió lakás állt üresen. A 2008-as gazdasági válság igencsak megtépázta az ország ingatlanpiacát: félkész városok és nyomasztó, üres ingatlanok tanúskodnak a hajdani grandiózus tervekről. 

Újabb globális válság is jöhet

Gazdaság2016.05.26, 15:05

A világ legfejlettebb ipari országait tömörítő G7-csúcstalálkozóján nézetkülönbség alakult ki a globális gazdasági válság megismétlődésének kockázatáról. Emiatt újra kell majd fogalmazni a tanácskozás zárónyilatkozatának tervezetét - számolt be csütörtökön a Kyodo japán hírügynökség.

Sör után kóla sincs

Nagyvilág2016.05.24, 09:20

A cukorhiány miatt a Coca-Cola leállította az üdítőital gyártását Venezuelában.

Lázadnak az európai választók

Nagyvilág2016.05.01, 21:46

A hagyományos bal- és jobbközép erők folyamatosan tért veszítenek Európa-szerte. Legutóbb Ausztriában szenvedtek súlyos vereséget a mérsékelt erők, de Írországban és Spanyolországban is egyre kevesebben kérnek belőlük. A háttérben az európai gazdaság problémái és a menekültválság húzódhatnak meg. 

Hiába győzött, egyedül maradhat a jobboldal

Nagyvilág2015.12.21, 11:22

Nehéz lesz stabil kormányt alakítani a vasárnapi választások után Spanyolországban. Hiába győztek a négy éve kormányzó konzervatívok, messze vannak az abszolút többségtől. A voksolás abból a szempontból is történelmi volt, hogy gyakorlatilag megszűnt a több évtizede fennálló kétpártrendszer, és új, meghatározó erők kerültek a törvényhozásba. A kormányalakítás hetekig is eltarthat, és könnyen lehet, hogy 2016-ban új választás lesz.    

Hatalmas léket kapott Sarkozy dédelgetett terve

Nagyvilág2015.12.07, 13:37

A baloldal mellett Nicolas Sarkozy volt a vasárnapi regionális választások legnagyobb vesztese. A volt elnök célja az volt a mostani voksolással, hogy előkészítse 2017-es visszatérését az elnöki palotába. A választók azonban inkább a radikálisokra voksoltak a régi elit helyett. Sarkozy a pártján belül is hátrányba kerülhet a gyengébb eredmények miatt.

Politikai káoszt hozhat a baloldal veresége

Nagyvilág2015.12.05, 18:21

A 16 éve hatalmon lévő Szocialista Párt vereségét jelzik előre a felmérések Venezuelában, de ez nem jelenti azt, hogy az ellenzék fog nyerni. A kormánypárt semmilyen eszköztől sem riad vissza, mivel nem lesznek nemzetközi megfigyelők, így a csalás sem kizárt. A kampányban egy ellenzéki jelöltet is agyonlőttek. A gazdasági összeomlás szélén álló országban csak egy forradalmi hangulat kényszeríthetne ki jelentős változást.

Ahogy csökkent a GDP, úgy nőtt az öngyilkosságok száma

Nagyvilág2015.11.11, 19:31

A globális gazdasági válság és a nyomában bevezetett megszorító intézkedések jelentősen növelték az öngyilkosságok számát - állapították meg a Webster Bécsi Magánegyetem és a brit Portsmouthi Egyetem szakemberei. Az Euróövezetben most először mutatták ki az összefüggést.

Teljes zűrzavar fenyegeti Törökországot

Nagyvilág2015.11.01, 06:59

A választások után sem várható, hogy valamelyik párt egyedül megszerezze a kormányalakításhoz szükséges többséget a törökországi előrehozott választáson – vélekedtek az Origo által megkérdezett elemzők. A patthelyzet csak tovább mélyítheti az ország válságát, miközben a térségben is meglehetősen nagy a zűrzavar.

Léket kaphat a nagy baloldali menetelés

Nagyvilág2015.10.04, 06:59

A súlyos gazdasági válságon és megszorításokon átesett Portugáliában akár hatalmon is maradhat a 2011 óta kormányzó jobbközép koalíció a vasárnapi parlamenti választáson. A baloldali ellenzék jóléti ígéretekkel kampányol, de lehet, hogy ez nem lesz elég a sikerhez a korábbi kudarcos szocialista kormányzás miatt.

Már nagyon közel van a görög megállapodás

Gazdaság2015.08.08, 12:01

Néhány napon belül létrejöhet a megállapodás a görög kormány és a hitelezők között a Görögországot a csődtől megmentő harmadik hitelcsomagról – közölte egy neve elhallgatását kérő bennfentes a Reuters hírügynökséggel.

Orbán Viktor sem tud gátat szabni a cigarettacsempészetnek

Nagyvilág2015.08.01, 14:08

A téli hónapokban szociális robbanás is kialakulhat Ukrajnában, ha addigra nem sikerül stabilizálni a gazdasági helyzetet – mondta az Origónak Brenzovics László. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint a cigarettacsempészetnek nem lehet határt szabni, amíg az előállítási költségek és az eladási árak között hatalmas különbség van.

Bajban leszünk, ha kipukkan a buborék

Gazdaság2015.07.30, 12:24

Megismétlődhet a 2008-as pénzügyi válság, azzal a különbséggel, hogy a kötvénypiaci buborék kipukkanása indíthat el csődhullámot. Ezt Alan Greenspan, az amerikai jegybank korábbi legendás elnöke mondta egy interjúban.

Putyin kirúgott 110 ezer belügyest

Nagyvilág2015.07.25, 11:26

Meg kell húzni a nadrágszíjat a válság miatt Oroszországban, ezért Vlagyimir Putyin elnök egyetlen tollvonással elbocsátott 110 ezer embert a belügyminisztérium állományából.

Nagykoalíció jöhet Görögországban

Nagyvilág2015.07.17, 05:59

Aléxisz Cíprasz egyértelmű kudarcának értékelték az Origo által megkérdezett elemezők, hogy a görög miniszterelnöknek a korábbinál lényegesen nagyobb megszorítócsomagot kellett átvinnie a parlamenten. Ráadásul a Sziriza belső egysége is megbomlott, így könnyen lehet, hogy nagykoalíció alakul Athénban.

Új válságra készülnek a befektetők

Gazdaság2015.07.15, 18:19

A 2008-as Lehman-csőd óta nem tartottak annyi készpénzt az alapkezelők, mint most, és nem részvényt vesznek, hanem biztosítást, árfolyamcsökkenés esetére. A gazdasági növekedésbe vetett bizalom is visszaesett, Kínától pedig nagyon félnek.

Nyugalomra intettek Görögországban

Nagyvilág2015.06.27, 11:32

Nyugalomra szólította fel a görög lakosságot az ország védelmi minisztere szombaton reggel, órákkal azt követően, hogy Alekszisz Ciprasz miniszterelnök népszavazás kiírását jelentette be a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról. A referendumot a tervek szerint július 5-én tartják.

Több tárgyból is megbukott Magyarország

Gazdaság2015.03.16, 15:41

Magyarországon jelentős visszaesés van a gazdasági reformok megvalósítása terén - állítja a BusinessEurope nevű, európai vállalkozói szövetségeket tömörítő ernyőszervezet Reformbarométer jelentése.

Ciprasz: Nem akarjuk szétzúzni az EU kereteit

Gazdaság2015.02.04, 15:09

A görög miniszterelnök az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökével is tárgyalt.

Előző
Következő