gazdasági növekedés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- GDP
- Kína
- Magyarország
- gazdaság
- Varga Mihály
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meddig erősödhet a forint?
Számos pénzügyi szakértőben indított el találgatást a forint árfolyamában nemrégiben tapasztalt erősödés. Áttörést produkált ugyanis augusztus elején a forint, 2015 májusa most jegyezték a legerősebb szinten. Jogosan ad okot a spekulációra az, hogy vajon meddig erősödhet még a hazai fizetőeszköz?
- címkék:
- forint
- kamat
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Nagy magabiztossággal őrzi előnyét a Fidesz
Ha most vasárnap lenne választás, a 2014-es voksolással közel azonos eredmény születne, ami egyértelmű pozitív visszajelzés a kormánypártoknak – mondta Fodor Csaba az Origónak a Fidesz-KDNP első félévét értékelve. A Nézőpont Intézet elemzője szerint fontos szempont, hogy az ellenzék jelenlegi állapotában nem lenne képes kormányozni az országot, mely a választók széles csoportja számára is nyilvánvaló. A kabinet mozgásterét az is nagyban növeli, hogy az idei évben a várakozásokat is felülmúlta a gazdaság teljesítménye.
György László: Ekkora bérnövekedés lehet a következő években
A világgazdaságban betöltött pozíciónkon nagyon nehezen lehet változtatni, a közgazdászok többsége még mindig úgy gondolja Magyarországon, hogy a 90-es években éltanulók voltunk az átalakulásban, de valójában a sereghajtóvá válásban jártunk az élen - többek között erről is beszélt az Origónak adott interjújában György László. A Századvég Gazdaságkutató vezető közgazdásza szerint a magyar gazdaságban középtávon a korábban mértnél nagyobb növekedési potenciál van, mivel a háttérben olyan átalakítások zajlanak, amik a későbbiekben nagyon kedvezően befolyásolhatják a bővülési lehetőségeket. A szakember szerint elképzelhető, hogy a követtkező ...
Századvég: Idén és jövőre is 4 százalék körül bővülhet a magyar gazdaság
A Századvég Gazdaságkutató Zrt. az első negyedéves kedvező növekedési adat nyomán 2017-re és 2018-ra is felfelé módosította növekedési előrejelzését. Ennek megfelelően az idei és a jövő évre is 3,8 százalékos növekedést vár.
Így még nem látta a világ gazdasági növekedését
A Világbank szerint 6500 milliárddal fog nőni a Föld országainak gazdasága a következő három évben. Az adatokból kiderül, hogy a világ gazdasági növekedésének több mint felét Kínának és az Egyesült Államoknak köszönhetjük.
Görögországba visszatért a recesszió
Egyetlen ország volt az Európai Unióban, amelynek nem növekedett a gazdasága 2017 első negyedévében. Görögországba nemcsak, hogy visszatért a recesszió, de a közelgő megszorítások miatt szakszervezeti tüntetések is várhatóak.
Elemzők a GDP alakulásáról
Hasonló, bár valamivel négy százalék alatti gazdasági növekedést prognosztizálnak elemzők: a K&H Bank elemzése szerint 3,7 százalékkal növekedhet idén a gazdaság, míg a Takarékbank elemzésében azt írja, az éves átlagos növekedési előrejelzését, a részletes adatoktól függően 4 százalék közelébe módosítja 3,6 százalékról.
Varga Mihály: Idén 4 százalék felett teljesíthet a gazdaság
Rendkívül kedvező a gazdaság egészének első negyedévi növekedése, ami elsősorban az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor teljesítményének eredménye – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a legfrissebb GDP-adatokat értékelve. A minisztérium szerint egész évben 4 százalék fölött teljesít a magyar gazdaság.
Kilőtt a magyar gazdaság
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a magyar gazdasági növekedés 2017 első negyedévében. A gazdaság teljesítménye 4,1 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez több szempontból is rekordnak számít.
Brüsszel már nagyobb GDP növekedést jósol Magyarországon
A gazdasági és pénzügyi főigazgatóság friss felmérésben emlékeztetett, hogy tavaly 2 százalékkal emelkedett a GDP, ami visszaesés a 2014-es 4 százalékos növekedéshez képest.
Benyújtották a 2018-as költségvetést
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter május 2-án benyújtotta a 2018. évi költségvetési törvényjavaslatot. A miniszter szerint a jövő évi tervezet a munkából élők költségvetése. Jövőre több adónem is csökken, és a költségvetés 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
Négy százalék fölötti növekedést vár Varga Mihály
Tovább csökkenhet az adózásra fordtott idő, és még ebben a félévben intézkedéseket terjeszt be a Nemzetgazdasági MInisztérium - jelentette be Varga Mihály a Századvég Gazdaságkutató csütörtöki konferenciáján. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a következő években négy százalék fölötti gazdasági növekedés lehet, valamint hogy május közepén helyezik el a zalaegerszegi tesztpálya alapkövét.
Fontos adatokat közölt a jegybank
Nem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank, hiszen nem változtatta meg a jegybank Monetáris Tanácsa az alapkamatot. Az MNB a 2016-os inflációs várakozást 2,6 százalékra emelte.
Négy százalék körüli bővülést vár a Századvég
A Századvég Gazdaságkutató legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2017-ben 3,6, míg 2018-ban 3,4 százalékkal bővülhet. Bizonyos feltételek teljesülése esetén azonban a gazdasági növekedés ennél magasabb, akár 4 százalékot is meghaladó lehet. Eközben a GDP-arányos deficit továbbra is 3 százalék alatt maradhat, az infláció pedig a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja közelében, attól némileg elmaradva alakulhat.
Emelkedett a hazai GDP
A bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi utolsó negyedévében 1,6 százalékkal nőtt a 2015-ös év azonos időszakának GDP-jéhez képest. Az emelkedés elsősorban a szolgáltatásoknak és a mezőgazdaságnak köszönhető.
Brüsszel szerint a magyar gazdaság tovább nő
Idén 3,5 százalékos, jövőre pedig 3,2 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon az Európai Bizottság, amely hétfőn tette közzé Brüsszelben az esedékes téli gazdasági előrejelzését mind az unió egészére, mind az egyes tagországokra nézve.
3 százalékkal nőhet a magyar gazdaság
A tavalyi 2 százalék után idén 3 százalék körüli lehet a magyar GDP növekedése. Főként az EU-támogatások újraindulása következtében a tavalyi jelentős beruházási visszaesést idén érdemi növekedés váltja fel, miközben a már a múlt évben is nagyon gyorsan növekvő fogyasztás lendülete folytatódni fog - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisában.
- címkék:
- Trump
- gazdasági növekedés
- Brexit
- GKI
- Címkefelhő »
Orbán Viktor merész húzása is kellett a sikerhez
A kvótanépszavazás, a tanárok tüntetése, a vasárnapi boltzár, az amerikai elnökválasztás, valamint a gazdaság területén hozott könnyítő lépések határozták meg a kormányzat és a Fidesz–KDNP idei évét. A kormánypártok az őket ért kihívásokra megfelelő válaszokat adtak, mivel a pártok népszerűségi listáját továbbra is ők vezetik, és bizakodva tekinthetnek 2017, majd 2018 elé.
A nagyobb növekedés lehet a béremelés fedezete
Gyorsulhat jövőre a gazdasági növekedés, ez pedig Varga Mihály miniszter szerint ellensúlyozhatja a járulékcsökkentést, ami több százmilliárd forintos kiesést okoz a költségvetésnek. Orbán Viktor kormányfő 1,6 százalékos nyugdíjemelést jelentett be, amit ráadásul még az idén 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal is megfejelnek. A KSH szerint már 4,4 millió magyar dolgozik, viszont 2,5 millióan élnek szegénységben. Más néven, de már hétfőn folytatódik a Morning Show: Sebestyén Balázsék végül a Rádió 1-hez írtak alá. Megegyeztek az OPEC tagjai az olajtermelés visszafogásáról, emiatt emelkedik az olaj ára. Ez volt a héten a gazdaságban.
Még nagyobb gazdasági növekedést jelentett be Varga
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre magasabb lehet a gazdasági növekedés üteme a kormány által várt 3,1 százaléknál.
Csökkenhet a tranzakciós illeték
Teljesülhet az idei 2-2,5 százalékos gazdasági növekedés, ehhez dinamikus negyedik negyedéves teljesítményre van szükség, amelyet a karácsony előtti időszak is segíthet - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Deloitte Magyarország Gazdasági növekedés és versenyképesség című konferenciáján. A miniszter arról is beszélt, hogy csökkenhet a tranzakciós illeték is.
Két százalékos növekedést prognosztizál a GKI
Az idei harmadik negyedévi 2 százalékos növekedés alátámasztotta a GKI egész évre várt 2 százalékos éves növekedési prognózisát, az EU-támogatások újraindulásának köszönhetően az idei jelentős beruházás-visszaesést jövőre érdemi növekedés váltja fel, miközben az idén nagyon gyorsan bővülő fogyasztás lendülete megmarad - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb prognózisából.
- címkék:
- növekedés
- gazdasági növekedés
- GKI
- Címkefelhő »
2 százalékkal nőtt a magyar GDP
A GDP 2 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a múlt év azonos időszakához képest, jelentette a KSH. A második negyedévben 2,8 százalékkal nőtt a GDP, amelyet a mostani jelentésben vizsgált felül a KSH a korábban közölt 2,6 százalékról.
Megmaradt a gazdasági lendület
Szeptemberben is 2 százalék fölött bővült a magyar gazdaság a Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó szerint.
- címkék:
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Jövőre nagyobb lehet a gazdasági növekedés
A magyar gazdaság az idén 2 százalékkal, míg jövőre 2,7 százalékkal bővülhet a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya a kormányzati várakozásoknál kissé rosszabb, idén 2,3 százalék, jövőre 2,5 százalék lehet GDP-arányosan, az államadóssági ráta pedig a tavalyi 75,3 százalékról idén év végére 74,5, míg jövőre 73,7 százalékra csökkenhet.
Sötét jövőt jósolnak a nagy reménységnek
Kínának szakítania kellene azzal a gyakorlattal, hogy éves növekedési célokat határoz meg, helyette inkább előrejelzéseket vagy legalább széles sávban mozgó növekedési irányszámokat kellene közzétennie – írja a Nemzetközi Valutaalap Kínáról szóló jelentése.
- címkék:
- Kína
- gazdasági növekedés
- IMF
- Címkefelhő »
Hogyan érhető el a sikeres gazdasági felzárkózás?
Magyarország a rendszerváltáskor a gazdasági felemelkedés és teljes felzárkózás reményével lépett be a demokratikus országok sorába. Ma már megállapíthatjuk, hogy ezt a célját az azóta eltelt 25 évben nem tudta teljesíteni. Az elmúlt években sikerült a gazdaság finanszírozási helyzetét stabilizálni és megfelelő gazdasági növekedést elérni, de annak érdekében, hogy a növekedés hosszú távon is biztosítsa a sikeres felzárkózást, további tartalékok mozgósítása is szükséges. Újra kell gondolni, hogy Magyarország miként lehet képes a tartós növekedést és a gazdasági felzárkózást elérni.
A bizonytalanság marad, de nem kell aggódni a növekedés miatt
A brexit okozta izgalom az előttünk álló negyedévben is velünk marad, a globális növekedés azonban nincs veszélyben. Egyelőre maguk a nagy jegybankok is kivárnak, így a befektetők számára is a türelem, és a hosszabb távra előretekintés ajánlatos - javasolják a K&H Alapkezelő szakemberei a harmadik negyedévre.
Mi jöhet a meglepő magyar adat után?
Idén 2,1, jövőre 3,3 százalékos lehet a magyar GDP-növekedés a Takarékbank szerint. Az első negyedéves visszaesés csak technikai jellegű volt, az EU-s forráslehívás lassulásával függhet össze, mert közben más mutatók emelkedtek – mondták a szerdai sajtórendezvényén a bank elemzői.
Varga Mihály elmondta, mi lesz, ha kilépnek a britek
Közel fél százalékpontos növekedési lassulást okozhat Magyarországnak, ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból – mondta az Origo kérdésére Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint mindenki léphet előre a 2017-es évben a hétfőn elfogadott költségvetés alapján.
Varga: Jövőre mindenki tehet egy lépést előre
Magyarországnak erősnek kell lennie ahhoz, hogy érdemi támogatást és segítséget tudjon nyújtani az anyaországon túl élőknek - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a térség országgyűlési képviselője a csillaghegyi országzászlónál a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott vasárnapi ünnepségen Óbudán.
Maradt még erő a magyar gazdaságban
A 2 százalékos gazdasági növekedést idén még könnyedén megugorhatja Magyarország, viszont azzal számolni kell, hogy uniós források nélkül, gyengélkedő építőiparral nagyon nehéz tartani a növekedési ütemet. A lakosság támogatásában még maradt potenciál, ahogy a járműgyártásban is, így az Origo által megkérdezett elemzők szerint még nem kell aggódni.
A gazdasági növekedés önmagában nem segít a kkv-k helyzetén
Hiába bővült az elmúlt években a magyar gazdaság a jelentős exportnak és az erőteljes hazai keresletnek köszönhetően, a jövedelmek még mindig a legalacsonyabbak között vannak az OECD tagországok között.
- címkék:
- kkv
- gazdasági növekedés
- OECD
- Címkefelhő »
Varga Mihály: Itt valami nem stimmel
A hitelminősítők veszélyt látnak abban, hogy Magyarországnak egy stabil parlamenti többséggel bíró, gyorsan reagáló kormánya van, amit ők bizonytalanságnak értékelnek, és vélhetően ezért maradt el a piac által is várt felminősítés – mondta az Origónak adott interjújában Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint tarthatóak a jövő évre vállalt számok, ezt alátámasztja a 205 milliárdos költségvetési tartalék is. A politikus szerint már az is nagy eredmény lenne, ha abból a 73 háttérintézményből, amelyet Lázár János megszüntetendőnek mondott, párat fel tudnának számolni.
A politikai kockázatok nyomják a magyar gazdaságot
A kedvező egyensúlyi adatok, a lassuló növekedés, a továbbra is fennálló regionális lemaradás jellemzi a magyar gazdaságot 2016 első negyedévének végén, mondta Vértes András, a GKI Gazdaságkutató elnöke a 2016-os előrejelzésük ismertetésekor. A cég prognózisa szerint Magyarországon folytatódott a piacgazdaságot, a jogbiztonságot és az átláthatóságot kiiktató modell felépítése.
Idén 2,3 százalékos lehet a növekedés
A Pénzügykutató Zrt. szerint a beruházások csökkenése miatt tovább mérséklődik a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme, ami prognózisuk szerint 2,3 százalék lesz idén a tavalyi 2,9 százalék után.
Jók a kilátások, de nem borítékolható a fellendülés
Erősödött a gazdasági növekedés üteme márciusban az euróövezeti magánszektorban, miközben makacsul tartja magát a deflációs nyomás a nyomott keresletre válaszul nyújtott árengedmények miatt - derült ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet beszerzésimedzser-indexeinek előzetes adataiból.
Szárnyalnak a tőzsdék, kéthavi csúcson az indexek
Lendületes emelkedéssel indult a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, az indexek két hónapos csúcsokat döntöttek folytatva a tengerentúli és európai piacon a hét elején indult felívelést. A befektetők hangulatát tovább javíthatják az amerikai munkaerőpiacról és a világ legnagyobb gazdaságának állapotáról ma megjelenő adatok. Ez történt, amíg aludt és ez vár ránk ma.
Újabb figyelmeztetést adott ki az IMF
Az uniós becslésnél gyengébb növekedést vár a KFI
A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint idén még 2,2 százalékos lehet a GDP növekedése, azonban 2017-től 2 százalék alá lassulhat a gazdaság bővülése.
Ekkora Magyarországot sem látott még senki térképen
A magyar gazdaság várhatóan 3,33 százalékkal növekedhet 2024-ig. Ezzel az egyik leggyorsabban fejlődő ország lehet Európában. Ezt a potenciált ábrázolta egy térképen a Howmuch.net.
54 havi csúcson az euróövezet növekedése
Négy és féléves csúcsra emelkedett a gazdasági növekedés üteme novemberben az euróövezetben. Az adatok mögött többek között a közös európai fizetőeszköz árfolyamának gyengülése és az árak csökkentése van.
A baloldal már menekülne Lengyelországból
Nyolc év után jöhet kormányváltás Lengyelországban, ami a várakozásokkal szemben sokkal kevésbé lesz radikális, mint ami Magyarországon történt 2010-ben. Elemzők szerint a konzervatív Jog és Igazságosság győzelmében a menekültválság játszhat döntő szerepet, valamint az, hogy az elmúlt évek gazdasági fejlődését a kisemberek nem igazán érezték meg.
Magyarországnak reménye sincs a gyors felzárkózásra
A Kopint-Tárki gazdaságkutató szerint a magyar gazdaság valamivel lassabban fog nőni 2015-ben, mint korábban várták, 2016-ban viszont egy picivel jobban. Magyarországra lassú, fenntartható növekedés vár az intézmény szerint, a gyors felzárkózásra remény sincs. A költségvetési hiánycél tartható, az államadósság lassan csökken a Kopint-Tárki szerint. A Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi jelentése szerint a magyar versenyképességet legjobban az állami intézményrendszer hátráltatja.
Kilőtt a spanyol gazdaság
Kövér szerint már kevésbé támadja Brüsszel Magyarországot
Az elmúlt időszakban gyengült Brüsszelben az ellenállás a magyar kormány politikájával szemben, és csökkentek az országot ért támadások, ami részben a Magyarország által elért eredményeknek köszönhető, részben pedig annak, hogy a tágabb térség frontövezetté vált – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a III. Martosi Szabadegyetem nyitó fórumán.
Komoly pofont kaphat Orbán egyik példaképe
Akár még a parlamenti többségét is elveszítheti a tizenhárom éve kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja a vasárnapi törökországi választásokon. A kormánypártot a belső korrupciós botrányok és a gazdaság gyengébb teljesítménye vetette vissza. Most először pártként is bejuthatnak a parlamentbe a kurdok.
Egyre fényesebb jövőt lát Magyarországon az OECD
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet felfelé módosította a magyar gazdaság növekedésére adott előrejelzését a Gazdasági kilátások című félévente megjelenő kiadványában.
- címkék:
- Varga
- gazdasági növekedés
- OECD
- Címkefelhő »
Megtorpant a brit gazdaság
Jelentősen lassult a brit gazdaság növekedési üteme az idei első negyedévben. Londoni pénzügyi elemzők szerint ugyanakkor valószínűleg csak átmeneti megtorpanásról van szó, és az év későbbi szakaszaiban a növekedés várhatóan ismét gyorsul.
Százmilliárdokat szabadítottak rá a kínai piacra
A kínai jegybank egy százalékponttal csökkentette a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját, hogy ezáltal is támogassa a növekedést a világ második legnagyobb gazdaságában.
Négy éve nem nőtt ilyen gyorsan az európai gazdaság
Márciusban 53,3-ról 54 pontra, tizenegy havi csúcsra emelkedett a feldolgozóipar és a szolgáltató szektor adatainak összevonásával képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) az euróövezetben.
- címkék:
- BMI
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Jelentősen lassulhat a gazdasági növekedés
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a mai napon publikálta a tavaly kiadott, 2015-re szóló globális gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásainak felülvizsgálatát, és bár nem telt el sok idő azóta, a szervezet még az akkor leírtaknál is pesszimistább. A globális kilátásokat 3,8 százalékra, 0,3 százalékponttal vágták vissza a 3 hónappal ezelőttihez képest, és több mint 12 országban rontottak az idei és jövő évre szóló várakozásokon.
- címkék:
- gazdasági növekedés
- IMF
- Címkefelhő »
Rossz hír az IMF-től
Lefelé módosította a Nemzetközi Valutaalap a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét. A Magyarországra vonatkozó adatokon nem változtattak. Az IMF szerint 2015-ben 2,3 százalékos magyar gazdasági növekedés lehet.
Pillanatokon belül várható a költségvetési politika szigorítása Magyarországon
A költségvetési politika szigorítására számít az Európai Fejlesztési Bank Magyarországon a tervezett felvásárlások miatt. A gazdasági növekedés pedig lassul, mert elmúltak a növekedést pörgető egyszeri hatások, például a rezsicsökkentés. Ráadásul az euróövezet gazdaságai gyengélkednek, az orosz válság pedig a teljes posztszovjet térségre kihat.
Gőzerővel robog a kínai építőipar
Bár az elmúlt időszakban egyre inkább lassul a kínai gazdaság, az országban folyó gigantikus építkezések egyelőre nem ezt mutatják ennek jeleit. Sőt, az országban jelenleg is számos világrekorder építmény vár befejezésre. Szakértők szerint azonban hatalmas veszélyt jelenthet, ha valahol szükségtelen beruházásokkal próbálják felpörgetni a gazdaságot.
- címkék:
- Kína
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Lassulhat az európai gazdasági növekedés
A Dagong szerint a francia és az olasz adósságállomány növekedése az egész eurózónára kihathat. A kínai hitelminősítő újabb gazdasági válság kialakulására figyelmeztet.
Románia is jobban teljesít
Matolcsy: A jegybank miatt nő a gazdaság
Magyarország stabil pályán van, de még sebezhető. A gazdasági növekedés feléért a jegybank unortodox monetáris politikája a felelős. A jegybank alapítványai az unortodox megoldások terjesztéséhez kellenek. Matolcsy György interjút adott.
Varga Mihály az alacsony olajárban is bízik
Varga Mihály továbbra is úgy látja, hogy tartósan alacsony olajár mellett az idén akár fél százalékponttal is magasabb lehet a növekedés a kormányzati prognózisnál, az ukrán válság azonban kockázatot jelent, így a kabinet – hacsak nem történik rendkívüli esemény – legkorábban a konvergenciaprogram benyújtásakor dönt arról, hogy változtat-e az előrejelzésen.
A nagyvállalatok fele fejlesztene jövőre
Ezért léptük át a hagyományos gazdasági dogmákat
Magyarország bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés érdekében át kell lépni néhány hagyományos gazdasági dogmán - írta Orbán Viktor miniszterelnök. Azt is leírta, hogy miben láthatók ezek a sikerek.
Orbán: Át kell lépni a gazdasági dogmákon
Orbán Viktor szerint Magyarország bebizonyította, hogy a gazdasági növekedés érdekében át kell lépni néhány hagyományos gazdasági dogmán.
Optimisták az európai családi vállalkozások
Az európai családi vállalkozások nagy része ugyan optimista, de sokan panaszkodtak a jövedelmezőség visszaesésére.
Nőtt a GDP az Unióban
Az unió országainak GDP-je az idei harmadik negyedévben 0,3 százalékkal nőtt az Eurostat becslése szerint. Az eurózónában átlagosan 0,2 százalékos volt a növekedés.
Nem pörög az európai gazdaság
A vártnak megfelelően 0,8 százalékkal bővült az eurózóna gazdasága a harmadik negyedévben éves alapon.
- címkék:
- eurózóna
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Jön az európai munkahelyvédelmi program
A 21 milliárd eurós Európai Stratégiai Befektetési Alap segítségével tizenötször ennyi pénzt, vagyis összesen 315 milliárd eurót akar "mozgósítani" Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az unióban a munkahelyteremtés és gazdasági növekedés érdekében.
Az OECD javította a magyar gazdaság idei kilátásait
Felfelé javította a magyar gazdasági növekedés várható ütemét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szokásos féléves előrejelzésének Magyarországról szóló fejezetében. A szervezet a következő két évben lassuló gazdasági fejlődést vetít előre.
- címkék:
- GDP
- növekedés
- gazdasági növekedés
- OECD
- Címkefelhő »
Mellár: Nem ez a fenntartható növekedés
Mellár Tamás szerint nem fenntartható a növekedés, Orbán Gábor szerint az. Cséfalvay Zoltán körbe tekint, és nem aggódik. Az OECD Állandó Képviseletének vezető szerint a hitelezéssel és a beruházással kapcsolatos problémák nem magyar sajátosságok.
Meglepetést okozott a magyar GDP
A harmadik negyedévben 3,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest. A GDP növekedése jóval meghaladta az előzetes várakozásokat, a bővülés szerkezete kiegyensúlyozottabbá és hosszú távon is fenntarthatóvá vált, írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.
- címkék:
- GDP
- gazdasági növekedés
- NGM
- Címkefelhő »
Pörög a magyar gazdaság
A harmadik negyedévben 3,2 százalékos volt a magyar gazdasági növekedés az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a KSH. Ez a vártnál kissé magasabb bővülésnek felelt meg.
ÁSZ: Az elmúlt négy év legjobb költségvetése
A kormány nagy, 300 milliárdos ráhagyással tervezte a 2015-ös költségvetést. Az Állami Számvevőszék szerint a büdzsé a jogszabályoknak megfelel, teljesíthető, és nincsenek benne nagy kockázatok. Viszont egyelőre nem látszik, lesz-e annyi adóbevétel, amennyit a kabinet vár.
Brüsszel szerint nem stimmel a költségvetés
Orbán ellentmondott Matolcsynak
Orbán Viktor szerint a gazdasági növekedéssel minden rendben, a pénzügyi egyensúllyal viszont vannak problémák. Matolcsy György szerint a helyzet épp fordított. A 2015-ös költségvetésből nem látszik, hogy bármelyikük céljai megvalósulnának.
Jövőre 2,5 százalékos növekedéssel számol a kormány
Varga Mihály szerint óvatos optimizmussal lehet tervezni a következő év költségvetési kereteit, jövőre 2,5 százalékos növekedéssel kalkulál a kormány.
Matolcsy nem bánja, ha a külföldi bankok kivonulnak
A magyar bankrendszer átalakulását segíti, ha a külföldi bankok kivonulnak Magyarországról, és leányaik állami kézbe kerülnek, mondta Matolcsy György.
GKI: Drágulás és gyenge forint jöhet
Javította az idei gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését a GKI. A gazdaságkutató prognózisa szerint a GDP 2014-ben 3 százalékkal, jövőre pedig 2 százalékkal bővülhet, ugyanakkor a bankrendszert sújtó újabb teher jelentősen rontja a fejlődést.
Még nem látni, tartós-e a növekedés
Tovább robog az amerikai gazdaság
A várakozásokat meghaladó mértékű gazdasági növekedésről számoltak be az USA-ban, amiben fontos szerepet játszottak a vállalati beruházások.
- címkék:
- USA
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
A Moody's szerint jövőre gyorsul a gazdasági növekedés
Várhatóan átlag alatti év lesz 2014 a világgazdasági növekedés szempontjából, de jövőre már jobbak a kilátások – jósolta hétfőn Londonban ismertetett globális előrejelzésében a Moody's Investors Service.
- címkék:
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Az IMF szerint lassul a növekedés
Lefelé módosította az éves gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését az IMF. A feltörekvő piacok, köztük Magyarország, könnyen nehéz helyzetbe kerülhetnek.
A Kopint-Tárki 3 százalék körüli növekedésre számít
Csak öregszünk, és elszegényedünk
Egyre több a földön a szuperkorú társadalom, ahogy a globális elöregedés vészesen felgyorsult. A jelenség a világ legfejlettebb és az elmúlt évtizedekben leggyorsabban fejlődő országaiban a legdrámaibb, és teljesen átrajzolhatja a világgazdaság 21. századi térképét.
4 százalék feletti növekedést szeretne Orbán
Az MR1 rádiónak adott ma reggel interjút Orbán Viktor, aki kiemelte, hogy a kormány célja a 4 százalék fölötti GDP-növekedés és a teljes foglalkoztatottság elérése.
Vége a lúzerségnek
Viszik az itt gyártott német autókat, dől az uniós pénz, és a választásokig átadtak mindent, amit csak lehetett. A gazdaság többek közt ezeknek köszönhetően nyújtott kirobbanóan jó teljesítményt az év első három hónapjában, amivel a régióban is felzárkóztunk az élbolyba. Az idei növekedés nagyobb lehet az eddig vártnál, de az egyszeri nagy ugrás még nem jelenti azt, hogy száguldás jön.
- címkék:
- GDP
- gazdasági növekedés
- KSH
- NGM
- Címkefelhő »
Nagy gond előtt a világ
Tartós recesszióval nézhet szembe a világgazdaság néhány éven belül, ami többek között az évek óta fújódó hitellufinak, a globalizációnak és az egyre nehezebben elérhető energiaforrásokért zajló versenyfutásnak lesz majd betudható. Ezt állítja a Tullett Prebon elemzőcég szakértője, akinek feltevései nem sok jóval kecsegtetnek.
Begyorsult Európa
Folytatódik az eurózóna gazdaságának javulása, mivel az Eurostat délelőtt közzétett GDP-adatai szerint tovább gyorsult a gazdasági növekedés a régióban. Ez elsősorban a két legnagyobb tagállam, Németország és Franciaország lendületbe jövetelének köszönhető.
- címkék:
- eurózóna
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Nem siet a világgazdaság
Az elmúlt bő 80 év gazdasági válságai utáni fellendülések közül egyik sem zajlott olyan lassan, mint a jelenlegi, 2008-as depresszióból történő feltápászkodás – mutatott rá Barry Ritholtz tőzsdeguru.
Lassulnak az oroszok
A vártnál nagyobb mértékben lassult tavaly az orosz gazdaság, mivel 2013-ban csupán 1,3 százalékos volt a GDP növekedése.
Jó erőben van Soros és Gates befektetése
Több mint 4 százalékot ugrott a spanyol FCC árfolyama, amiben a spanyol gazdasági miniszter is kulcsszerepet játszott. Elmondása szerint ugyanis az 1 százalékot is megközelítheti idén Spanyolország GDP-növekedése, amire a válság óta nem volt példa. Bill Gates mellett Soros György is dörzsölheti a tenyerét, hiszen tavaly mindeketten jelentős részesedést vásároltak a vállalatban.
Begyorsulhat a világgazdaság
A korábban jelzettnél magasabb lehet idén a világgazdasági növekedés a Világbank szerint. A szervezet a fejlett országokban enyhülő fiskális megszorításokkal indokolja optimistább várakozásait, mivel azoknak köszönhetően az előrejelzettnél nagyobb lehet gazdasági növekedés a a leggazdagabb régiókban. Ez pedig magával húzhatja a globális gazdaságot.
Megállíthatatlan az amerikai gazdaság
4,1 százalékos évesített GDP-növekedést produkált a harmadik negyedévben az USA a harmadik, azaz a végső olvasat szerint. Eközben az elemzői várakozások "csupán" 3,6 százalékos bővülést jeleztek előre.
- címkék:
- USA
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Magához tér a gazdasági csodaindikátor?
Van egy mutató, ami a válság nagy mészárlásában szinte minden második befektetői prezentációnak kelléke volt, hiszen a gazdasági folyamatok jó előrejelzőjének bizonyult. Igen, a Baltic Dry indexről lesz szó, ami a hosszas lábadozás után most megint új lokális csúcsra futott.
Bepörgött a magyar gazdaság!
A várt 0,4 százalék helyett 0,8 százalékkal bővült a magyar gazdaság a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest. A forint nagyobb erősödéssel reagált a statisztikára.
Benyomhatja a turbót Amerika
Jövőre az ideinél jóval gyorsabb lesz az amerikai gazdaság növekedése, elsősorban a lakáspiac folytatódó fellendülése, és az egyes szektorok egyre jobb pénzügyi helyzetének köszönhetően. Mivel Amerika már túl van a brutális költségvetési megszorítások nagy részén, az már nem fogja hátráltatni a gazdaság fellendülését - véli a Calculated Riskblog szakértője.
- címkék:
- USA
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
Így húztak el mellettünk a szlovákok
Hét éve még 25 százalékkal többet vitt haza egy magyar alkalmazott, mint egy szlovák. Ma már a magyarok irigykedhetnek, mert a szlovákok nemcsak beérték őket, de 10 százalékkal többet is keresnek. A kétezres évek elején a cseheknél is jobban éltünk, a lengyelek pedig messze mögöttük kullogtak, de mostanra sereghajtók lettünk a négycsapatos versenyben. A kilátások pedig egyáltalán nem biztatók.
Lelassulhatnak az ázsiai országok
A korábban jelzettnél alacsonyabb lehet Kína, és a többi kelet-ázsiai ország gazdasági növekedése idén és jövőre a Világbank legfrissebb elemzése szerint. A szervezet úgy véli, hogy az amerikai pénzpumpa fokozatos elzárása, az adósságplafon-problémák, a kínai gazdasági modellben végbemenő változások egyaránt kockázatot jelentenek a térség országai számára.
Faber: Kína szimplán beleáll a földbe
Mindössze 4 százalékos gazdasági növekedést vár idén Kínában Marc Faber, a borúlátó jóslatairól elhíresült guru. A befektető az arannyal kapcsolatban viszont optimizmusának adott hangot, és szerinte viszonylag olcsónak számít a nemesfém.
Dollármilliárdokkal segíthet a japán kormány
Egy 50 milliárd dolláros gazdasági ösztönző program indításán gondolkozik a japán kormány, amivel a forgalmi adó egyre valószínűbb emelésének fogyasztást visszafogó hatását kívánják ellensúlyozni. Az adóemelésekről október elején dönthet Abe Shnizo miniszterelnök, így a kormány szakembereinek addig kell kidolgoznia a részleteket - tudósított a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
- címkék:
- Japán
- gazdasági növekedés
- Címkefelhő »
2 százalékos növekedést vár Orbán
2 százalékos gazdasági növekedést vár jövőre Orbán Viktor hazánktól, ami gyakorlatilag megegyezik a kormány korábbi prognózisával. Ennek ellenére az elemzőkhöz képest még mindig túl optimistának tűnik a kormány várakozása, ugyanis a szakemberek többsége ennél kisebb bővülési ütemet vár, a konszenzus 1,4 százalékos expanzíót vetít előre.
Megdorgálta Amerikát az IMF
Kicsit helyretette az amerikai jegybankot az IMF vezérigazgatója, amikor úgy nyilatkozott, hogy a Fed nem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a fejlődő országokat, amikor pénznyomdájának visszafogásáról dönt. Ugyanis a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlások mérséklése közvetetten visszaüthet a fejlett országok gazdasági növekedésére is.