garázdaság

címke rss

Fejbe rúgott egy alvó fiút egy gyerekfelügyelő Nagykanizsán

A nagykanizsai javítóintézetben az egyik felügyelő fejbe rúgott egy fiút alvás közben, és többször is agresszívan viselkedett.

Egy veszprémi autós lerúgott egy biciklist

Itthon2019.10.15, 16:56

Egy autós és egy biciklis veszett össze egymással Veszprémben október 4-én. Az autós kiszállt a kocsijából és lerúgta a biciklist.

Kutyáját uszította az egyik szomszédjára egy miskolci férfi

Itthon2019.10.14, 15:21

A miskolci férfi azt hitte, hogy szomszédja szándékosan engedte ki a kutyáját, hogy megtámadja őt és két társát. Az állat nem támadta meg őket, mégis bosszút akart állni, ezért odavitte a saját kutyáját, amit ráuszított a férfira. Az állat nem hallgatott rá, ezért a férfi és két társa üldözőbe vette a szomszédot, akit életveszélyesen megfenyegettek. 

Baltával törte be haragosa autójának ablakát

Itthon2019.09.22, 13:12

Tegnap este három verpeléti férfi összeverekedett az utcán egy korábbi vitájuk miatt. A rendőrök garázdaság miatt indítottak ellenük eljárást. 

Bosszúból verte szét szomszédja padját

Itthon2019.09.20, 11:51

A 16 éves külsővati fiú összeveszett a szomszédjával, ezért egy baltával szétverte az utcán felállított padját.

Fejbe vágta, ellökte és meg is rugdosta, mert nem adott neki cigarettát

Itthon2019.09.16, 10:25

Egy fiatal dunaföldvári férfi az utcán megütött és megrugdosott egy idősebbet, amiért nem teljesítette a követelését. Miután elkapták és kihallgatták, azzal védekezett, hogy nagyon részeg volt a támadás pillanatában. A rendőrök most zárták le a nyomozást. 

Megdöbbentő, három kisdiák rommá vert egy romániai iskolát - videó

Nagyvilág2019.09.13, 17:36

Elképesztő képsorok láttak szerdán napvilágot a román sajtóban. Helyszíni tudósítások szerint három kisiskolás vandál módon tört-zúzott a clejani általános iskolában. Olyannyira, hogy nem egész három óra alatt a bútorzat, a tantermek, a berendezések mintegy 90 százalékát tönkretették, azaz szó szerint összetörték. A 8-10 éves gyerekek állítólag egy elhallgatni nem akaró éneklő játék miatt "pöccentek be" - számolt be a példátlan esetről a Maszol.ro erdélyi hírportál.

Nem várt: kikerült a börtönből és azonnal lopott a kaposvári bűnöző

Itthon2019.09.10, 16:16

Az ügyészség lopás és garázdaság miatt emelt vádat azzal a 26 éves kaposvári férfival szemben, aki bár nemrég került szabadlábra, két bűncselekményt is elkövetett nyáron.

A buszon és a buszmegállón töltötte ki a haragját két férfi

Itthon2019.09.08, 11:22

Egy 18 éves bősárkányi férfi, miután szidalmazta a buszsofőrt, betörte a busz ablakát Csornán, szombaton kora este. A másik eset még augusztus végén történt, akkor Nyergesújfalun egy 23 éves férfi veszett össze a barátnőjével egy buszmegállóban, majd szétrúgta a megálló üvegtábláit. A rendőrség a bősárkányi férfit elfogta, a másik esetben az ügy már az ügyészségen van. 

Késsel fenyegetőzött egy férfi a HÉV-en

Itthon2019.08.30, 13:03

Egy férfi több ülést megrongált egy késsel, majd az utasokat is megfenyegette a szentendrei HÉV-en.

Véresre vertek egy fiatal nőt Újpesten

Itthon2019.08.28, 16:06

A férfi két napja úgy megütött egy fiatal nőt, hogy annak felrepedt a szája. Először csak kéregetett, aztán nagyon agresszív lett. A történteket a nő megírta a közösségi oldalára. Megkeresésünkre azt mondta, ezzel szerette volna felhívni a többi nő figyelmét, hogy legyenek óvatosak a környéken.

Téglával, késsel és viperával támadtak egymásra

Itthon2019.08.06, 14:20

Egy hajdúhadházi férfi és a két fia vitatkozott össze másik két férfival hétfő este. A veszekedésből verekedés lett. A férfiak téglával és viperával verték egymást, aztán egy kés is előkerült. A rendőrség garázdaság miatt indított nyomozást.

Gázpisztollyal ijesztett rá vitapartnereire egy 58 éves férfi

Itthon2019.08.05, 12:28

A rendőrség fegyveres garázdaság miatt nyomoz egy 58 éves férfi ellen, aki kétszer a levegőbe lőtt egy gáz- és riasztófegyverrel tegnap este Ludányhalásziban. 

Bottal és biciklivel vertek meg két férfit Pétfürdőn

Itthon2019.08.01, 15:02

Négyen támadtak rá két férfira Pétfürdő központjában. A támadók bottal verték őket, majd az idősebb férfihoz egy biciklit is hozzávágtak. A rendőrség garázdaság és súlyos testi sértés miatt indított nyomozást.

Bevásárlókocsival dobálózott egy férfi Veszprémben

Itthon2019.07.22, 17:07

Egy 25 éves férfi bevásárlókocsival dobálózott Veszprém belvárosában. A rendőrség garázdaság miatt indított ellene eljárást.

Pisztollyal akart ráijeszteni egy férfi a haragosaira

Itthon2019.07.21, 11:22

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy gárdonyi vendéglátóhelyen gázriasztó fegyverrel lőtt egy veszekedés alatt. 

Megharapta kolléganőjét egy bonyhádi nő

Itthon2019.07.19, 18:13

A nő a munkahelyén veszett össze a kolléganőjével, majd megrángatta a hajánál fogva és megharapta.

Elítélték a karácsonyfát megrongáló részeg tüntetőt

Itthon2019.07.16, 16:54

A kerületi ügyészség egy férfi ellen emelt vádat garázdaság miatt egy 2018. évi cselekmény kapcsán, a bíróság büntetővégzésében próbára bocsátotta a vádlottat – olvasható az ügyészség mai közleményében.

Összeveszett, majd rálőtt ismerősére egy mónosbéli férfi

Itthon2019.07.14, 17:56

Két férfi összeveszett egymással Bélapátfalván, majd a mónosbéli férfi a gumilövedékes fegyverével rálőtt az ismerősére.

Késsel és fahusánggal fenyegették egymást a veszekedő sofőrök Oroszlányban

Itthon2019.07.12, 12:05

majdnem késelésig fajult két sofőr vitája tegnap délelőtt Oroszlányban. 

Sörösüveget vágott a rendőrségi autóhoz egy agresszív miskolci nőt

Itthon2019.07.12, 10:32

A részeg nőt szombaton egy körömi dohánybolt előtt igazoltatták, miután az ismerőseivel hangoskodott, veszekedett. Többszöri rendőri felszólítás ellenére sem hagyta abba az üvöltözést, miközben káromkodva szidalmazta ismerőseit, majd dühében a kezében lévő sörösüveget a közelben álló rendőrségi autóhoz vágta. Ezután fogták el.

Meglőttek a szomszédjukra, aztán összeverték és megrugdosták

Itthon2019.07.11, 15:00

Megvádoltak két 40 év körül ártányi férfit, illetve egyikük húszéves vejét, akik az utcán támadtak rá egy falubelire egy korábbi veszekedés miatt. Egyikük még gumilövedéskes pisztollyal is eltalálta testének több pontján. 

Vadászkéssel kezdett ámokfutásba egy férfi Bodaszőlőn

Itthon2019.07.08, 17:27

Egy bodaszőlői férfi részegen összeveszett a barátnőjével és annak anyjával, majd ámokfutásba kezdett. Felfegyverkezve elkövetett garázdasággal vádolják.

Garázdaság miatt indult eljárás a Marina Parton verekedők ellen

Itthon2019.07.04, 20:29

Július 2-án két névtelen bejelentés is érkezett a rendőrségre azokkal az emberekkel kapcsolatban, akik a Marina Part Lakóparkban lévő Úszódaru utcában hangoskodtak egyfajta erődemonstrációként. A főleg férfiakból álló társaság tagjai fel-alá járkáltak, üvöltöztek, késeléssel és veréssel fenyegették egymást. Mindezt több lakóparkban lakó is telefonnal rögzítette. A felvételek kikerültek a netre. Az egyiken kivehető, hogy két férfi szabályosan boxmeccset vív egymással. A lakók hetek óta rettegnek attól, hogy elfajulhatnak ezek az utcai verekedések. A rendőrök most azt vizsgálják, hogy a korábbi bejelentésben érintettek ugyanazok-e, miint ...

Mindent szétvert a baltájával az esztergomi ámokfutó – videó

Itthon2019.06.28, 12:29

A férfi egy kocsmában ivott, amikor az élettársa közölte vele, hogy elköltözik tőle. A férfi ettől olyan ideges lett, hogy mindent szétvert egy baltával.

Bosszúból rúgta szét rokona kapuját egy férfi Gödöllőn

Itthon2019.06.27, 13:40

Garázdaság és magánlaksértés miatt vettek őrizetbe egy férfit Gödöllőn, miután szétrúgta rokona elektromos kapuját, így jutott be az udvarukra - írja a Police.hu oldala. 

Tört-zúzott és fenyegetőzött egy dühöngő győri férfi

Itthon2019.06.06, 14:22

Tegnap este 9 óra előtt bejelentés érkezett a rendőrségre egy hangosan fenyegetőző férfiról, aki szétrúgta egy lakás ajtaját, majd összetörte a postaládát és a kapucsengőt - írja a Police.hu oldala. 

Lépcsőházban tört-zúzott a bedrogozott fiatal Győrben

Itthon2019.05.29, 19:10

Kábítószer birtoklása és garázdaság miatt vettek őrizetbe egy 18 éves győri férfit.

Több embert is megvert egy tiszakécskei testvérpár

Itthon2019.05.26, 17:11

Egy tiszakécskei testvérpár több ember is megvert, amiért eljárás indult ellenük. Ez nem zavarta a két férfit, ezek után is többször keveredtek verekedésbe. 

Nőket vert egy férfi a szegedi fesztiválon

Itthon2019.05.26, 13:07

Többször megütött három nőt, miután összeveszett velük egy férfi Szegeden. Garázdaság miatt indult ellene eljárás.

Kiugrott a kocsiból a dühös sofőr és nekiesett a másik autósnak

Itthon2019.05.24, 14:52

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügyét annak a 37 éves kisvarsányi férfinak, aki vezetés közben vitába keveredett egy nővel, majd rátámadt és ütni kezdte az autóját - írja a Police.hu oldala. 

Bárddal és késsel esett egymásnak két férfi Győrben

Itthon2019.05.22, 17:59

Felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítanak két férfit a győri rendőrök.

Késsel fenyegetőzött és egy autónak is nekiesett egy futár

Itthon2019.05.07, 12:07

A zalai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 42 éves csomagszállítót felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt, a kését is lefoglalták.

Részegen lövöldözött a bankban egy balatonfőkajári férfi

Itthon2019.05.06, 13:59

Egy 52 éves balatonfőkajári férfi részegen ment be a bankba, ezért a fiókvezető nem adott neki hitelt. Egyszer csak előkapta a fegyverét az ügyfél és lőtt.

Több embert is megvert egy alkoholista Pécsett

Itthon2019.04.25, 16:43

Egy alkoholista pécsi férfi több emberbe is belekötött az utcán, voltak olyanok, akiket meg is vert. Egyszer késeket dobált az emberek közé a lakása ablakából.

Baltával és botokkal verekedett egy népes társaság Encsencsen

Itthon2019.04.23, 09:56

Egy hatfős társaság támadt egy ötfősre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben vasárnap este. A rendőrök garázdaság és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást.

Rátámadt egy nőre ez a férfi egy áruház parkolójában

Itthon2019.04.10, 13:40

Garázdaság miatt indítottak nyomozást az ismeretlen tettes ellen a kőbányai rendőrök.

Kiszállt a kocsiból, és szó nélkül arcon ütött egy gyalogost

Itthon2019.03.12, 10:29

A Pécsi Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki Pécs belvárosában verte meg korábbi haragosát.

Betörte volt barátnője autójának szélvédőjét egy egyeki férfi

Itthon2019.02.28, 12:04

Egy egyek iférfi kövel betörte a volt élettársának autójának szélvédpjét, majd a biciklijével elmenekült a helyszínről.   

Ez a két férfi vert meg több embert a Kertész utcában

Itthon2019.02.28, 12:59

A 34 éves Horváth Mihály Alfonz és a 32 éves Szita Tamás Krisztián volt az a két férfi, akik február 22-én, hajnalban több embert is brutálisan megvertek a VI. kerületi Kertész utcában. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásukhoz.

Egy nőt megharaptak a budapesti 17-es villamoson

Life.hu2019.02.27, 17:57

Egy nő ki akarta nyitni az ablakot a budapesti 17-es villamoson. Ezen egy férfi annyira bedühödött, hogy megharapta a nőt. 

Házakat és garázsokat fosztogatott a salgótarjáni banda

Itthon2019.02.22, 12:00

Négy salgótarjáni férfit fogtak el a rendőrök, akik már egy hónapja rendszeresen fosztogattak a környéken. 

Egymásnak esett egy férfi és egy nő a rendőrök szeme láttára

Itthon2019.02.11, 12:31

Egy nő rátámadt egy férfira egy balatonalmádi szórakozóhelyen, aztán a férfi visszaütött. A helyi rendőrök lezárták a nyomozást. 

Őrizetben a villamoson garázdálkodó férfi

Itthon2019.02.11, 11:46

Február 19-én két férfi szállt fel az 1-es villamosra Budapest VIII. kerületében, a Hidegkúti Nándor Stadionnál. Egyikük, a 40 éves T. Sándor megütött egy utast, mialatt a bűntársa sörösüvegével betörte az ablakot.

Kalapáccsal és vasrúddal rongált egy ideges férfi Komáromban

Itthon2019.02.05, 15:40

A komáromi férfi augusztusban megrongált egy lottózót, egy szobrot, valamint a szomszédja házát. Összesen több milliós kárt okozott.

Késsel követelt pénzt az apjától

Itthon2019.02.03, 12:09

A police.hu híre szerint a Balassagyarmati Rendőrkapitányság eljárást folytat egy édesapjára támadó 45 éves őrhalmi férfi ellen.

Kirángattak az autójából és megvertek egy versegi férfit

Itthon2019.01.20, 13:47

Három férfi kirángatott az autójából, majd baseballütővel és egy bozótvágóval megvert egy versegi férfit, aki súlyosan megsérült. A rendőrség elfogta a három támadót.

Kabátjánál fogva rángattak ki egy nőt egy boltból, aztán elverték

Itthon2018.12.17, 14:11

Garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell felelnie annak a tamási lakosnak, aki novemberben rátámadt egy nőre egy boltban. Lezárták a nyomozást.

Egy héten belül kétszer is elítélték a rendőrökre támadó férfit

Itthon2018.11.10, 10:00

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bíróság elé állította azt a lett állampolgárságú férfit, akit a héten már elítéltek garázdaság vétsége miatt.

Mivel az nem adott ki pénzt, megpróbálta szétverni a bankautomatát - videó

Nagyvilág2018.10.15, 12:24

Egy pöstyéni fiatalember nem tudta megemészteni, hogy a bankautomata visszautasította a készpénzfelvételi próbálkozását. Először csak ököllel, majd egy biciklitárolóállvánnyal esett neki az ATM-nek. Vesztére a térfigyelő kamera rögzítette az egész "akcióját", amelyet most tett közzé a szlovák rendőrség a közösségi oldalán.

Összehangolt akcióban csaptak le a rendőrök egy agresszív férfira

Itthon2018.10.11, 10:56

Tegnap hajnalban Gyulán fogták el azt a férfit, aki megverte az egyik ismerősét, többször megütötte a barátnőjét, később pedig egy szociális ügyintézőt is megfenyegetett és meglökött. 

Öngyújtóval fenyegetőzött egy férfi egy pécsi iskolánál

Itthon2018.09.21, 12:26

Öngyújtóval fenyegetőzött egy férfi péntek délelőtt Pécsett, egy kertvárosi iskolánál. 

Betörte az ablakot és üvegszilánkokkal dobálta a gyalogosokat

Nagyvilág2018.09.10, 18:32

A rendőrök megpróbálták megnyugtatni a férfit, aki viszont betörte az ablakot, és az emberekre dobálta az üvegszilánkokat - írja a Kárpátinfo.net.

Kidobta a tévét az ablakon, aztán gyilkossággal fenyegetőzött

Itthon2018.08.22, 19:02

Garázdaság gyanúja miatt indult nyomozás egy fiatal, mohácsi férfi ellen azért, mert tegnap agresszíven viselkedett. Kihajította az ablakon a tévéjét, és több utcán sétálót is megfenyegetett. Azt nem tudni, hogy egy tévéműsor dühítette-e fel, vagy valami más, az viszont biztos, hogy beismerő vallomást tett. 

Biztonsági őröket vertek meg a bulinegyedben - videó

Itthon2018.07.26, 07:19

Tizenhárman támadtak négy biztonsági őrre egy VII. kerületi szórakozóhelyen. Az egyik támadó gázpisztollyal lőtte az őröket, a társa pedig megkéselte az egyik biztonsági őrt.

Vasvillával és kaszával támadt volt apósára egy férfi Somogyapátiban

Itthon2018.07.25, 14:50

Felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsítják azt a 35 éves férfit, aki volt apósára támadt Somogyapátiban. De nem csak a nyugdíjast, magát is megvágta.

Vasvillával fenyegették a rendőröket Beregrákoson

Nagyvilág2018.07.11, 17:06

Tegnapelőtt éjjel egy garázdálkodó csoport miatt hívták ki a rendőröket a kárpátaljai Beregrákos egyik a szórakozóhelyére. Az egyikük először vasvillával fenyegette a járőröket, ezért őt letartóztatták. Ám amíg az ő kezére bilincs került, egy másik férfi vasszékkel ütötte meg az egyik rendőrt. 

Betörte egy mentőautó ablakát egy budapesti férfi

Itthon2018.07.08, 19:33

A rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki vasárnap betörte egy szirénázó mentőautó ablakát.

Összesen 81 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a parlamentbe betörő garázdákat

Nagyvilág2018.07.05, 17:25

Gyilkossági kísérlet vádjával összesen 81 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a szkopjei bíróság azt a hét férfit, akik tavaly áprilisban betörtek a macedón parlamentbe, és súlyos sérüléseket okoztak az egyik parlamenti képviselőnek - jelentette a macedón közszolgálati televízió, az MRT a honlapján.

Közmunkára ítélték VV Lórit

Archívum2018.06.23, 20:27

A ValóVilágból megismert VV Lórit csoportos garázdaság miatt ítélte el a bíróság, és állítása szerint közmunkára is kötelezték. Az eset, amiért a büntetést kapta még  2016 áprilisában történt. 

Részeg férfi zaklatta a kempingezőket Tapolcán

Itthon2018.06.14, 15:29

Vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki megrongált két autót, és egy kempingben zaklatta a vendégeket.

Súlyos helyszíni bírság vár az Amszterdamban garázdálkodókra

Travelo2018.05.30, 06:51

Hollandia fővárosa népszerű a célpontja a turistáknak – ami a helyiek és a városvezetés véleményét illeti, túlságosan is. Az utóbbi időben több intézkedés is a tömegturizmus visszaszorítását szolgálja.

Saját stadionjukat és egy rendőrautót is elintéztek a pécsi focidrukkerek

Sport2018.05.28, 17:46

Csoportos garázdaság és rongálás gyanúja miatt indult eljárás több pécsi futballszurkoló ellen, akik a vasárnapi PMFC-FC Dabas NB III-as labdarúgó-mérkőzés után megrongálták a stadion egyik falát és egy rendőrautót - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

Összeverekedett két autós Békéscsabán

Itthon2018.05.26, 08:59

Úgy összeveszett két autós Békéscsabán, hogy a rendőröknek kellett őket szétválasztani.

Felvette a kamera, hogy káromkodva rátámad egy buszsofőrre egy férfi

Itthon2018.05.11, 16:22

A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt folytat nyomozást az ismeretlen férfi ellen.

Baseball ütővel verték meg a gyerekeket

Itthon2018.04.09, 15:14

A rendőrség súlyos testi sértés és rongálás miatt eljárást indított egy 44, és egy 23 éves férfi ellen . Az idősebb férfit őrizetbe vették. 

A játszótéren, a gyerekek előtt vert össze két embert a kerecsenyi férfi

Itthon2018.04.09, 14:13

A rendőrök elfogtak és kihallgattak egy 28 éves kerecsenyi férfit, aki összeverekedett két másikkal gyerekek és szüleik szeme láttára, egy játszótéren. 

Nem kapott dupla sajtburgert, ezért ámokfutásba kezdett

Nagyvilág2018.03.25, 16:45

Harminc darab dupla sajtburgert rendelt a McDonals's-ban egy 37 éves férfi az Oregon állambeli Sutherlinben. Azaz csak rendelt volna, ha ezt a tételszámot el nem utasítják az étterem dolgozói. A vendég a gyorsétteremlánc jól ismert M-betűjén akart elégtételt venni.

A rendőrségről ment haza, amikor útközben feltört két kocsit

Itthon2018.03.24, 17:02

Először tanúként hallgatták ki egy ügyben a rendőrök azt a kesznyéteni férfit, akit később lopási kísérlet miatt már gyanúsítottként vittek be a rendőrkapitányságra. 

Egy busz tetején őrjöngött egy migráns Palermóban - videó

Nagyvilág2018.03.14, 18:56

Miután az elefántcsontparti migráns megállásra kényszerítette a városi buszt a Piazza Verdin – Palermo belvárosában -, felmászott a busz tetejére, és táncolni kezdett. Aztán a tűzoltók leszedték a – vélhetően kábítószer befolyása alatt álló – 19 éves férfit.

Vádat emeltek 18 Fradi-szurkoló ellen

Sport2018.02.28, 12:07

Vádat emelt az ügyészség 18 FTC-szurkoló ellen garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és könnyű testi sértés miatt a tavaly novemberi, a Groupama Arénában történt verekedés ügyében - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Fiatalok támadtak meg két férfit a nyíregyházi vasútállomáson

Itthon2018.02.04, 10:59

Egy 14, egy 15, két 16 és egy 20 éves fiú ellen nyomoznak a rendőrök, mert megvertek és kiraboltak két férfit a nyíregyházi vasútállomáson.  

Két férfi verekedett össze Szigetszentmiklóson

Itthon2018.01.28, 14:10

A 22 éves és a 42 éves férfi először vitatkozni kezdett, majd összeverekedtek. A rendőrség garázdaság miatt javasol ellenük vádemelést.

Hajánál fogva földre rántotta és fejbe rúgta a nőt

Itthon2018.01.16, 13:41

Garázdaság miatt indult nyomozás az ellen a veresegyházi férfi ellen, aki rátámadt egy nőre.

Megpróbálta eltolni a dísznek kitett Trabantot a férfi

Itthon2018.01.05, 17:40

A rendőrségre január 4-én este érkezett bejelentés arról, hogy a Csornán, a Soproni úti körforgalomban dekorációs céllal kirakott Trabantot megpróbálta egy férfi eltolni.

Ablakokat rúgott be azért, hogy hazavigyék a rendőrök

Itthon2018.01.02, 15:57

Egy 20 éves püspökladányi férfi ablakokat rúgott be Debrecenben, az Ótemető utcában és a Derék utcában. Az volt a célja, hogy a rendőrök hazavigyék. 

Autókra támadt rá egy férfi Budaörsön

Itthon2017.12.21, 14:18

A rendőrök elfogták és kihallgatták a 25 éves férfit, aki több autót is megrongált egy budaörsi utcában. 

Videó: négyen támadtak rá egy férfira a budapesti trolin

Itthon2017.12.17, 10:03

A rendőrség súlyos testi sértés miatt keresi azt a négy fiatal férfit, akik egy trolibusz egy utasát többször is megütöttek. A troli kamerája felvételeket készített róluk.

Egy órán belül elkapták a Gencsapátiban garázdálkodó férfit

Itthon2017.12.11, 16:44

A 21 éves kerecsendi férfi ma délelőtt az utcán ütött-, és sebesített meg egy 20 éves nőt Gencsapátiban. 

Előzés miatt szabadultak el az indulatok

Itthon2017.12.11, 13:10

Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt emelt vádat egy 34 éves leányvári férfival szemben. Megrongálta egy másik férfi kocsiját egy közlekedési vitában.

Vádat emelhetnek a Dózsa György úti gázoló barátnője ellen

Itthon2017.11.23, 08:27

A rendőrség vádemelést javasol K. Szilvia és H. Alexandra ellen, akik Budapesten, a Pozsonyi úton megverték a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd szeretőjét.

Riasztófegyverrel és vascsővel támadtak egy társaságra a Váci úton

Itthon2017.11.06, 12:08

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség négy biztonsági őr ellen, mert 2015 nyarán egy budapesti, Váci úti szórakozóhelynél gázriasztófegyverrel és vascsővel támadtak egy társaságra.

Cikkünk megjelenése után egy nappal elfogták a verekedő taxisokat

Itthon2017.11.05, 16:36

Saját otthonában fogták el azt a 46 és 47 éves férfit, akik összeverekedtek egy erzsébetvárosi kereszteződésben. Az Origo szombaton számolt be az esetről, már akkor megmutattuk azt a videót is, amelyet egy arra járó autós készített.

Fejszével zúztak szét egy autót a zalai kamaszok

Auto2017.10.30, 15:50

A szerencsétlen Mazdát négy fiatalkorú tette teljesen tönkre.

Elkapták a garázsbandát

Itthon2017.10.25, 15:39

A rendőrség B. Gusztávval szemben lopás miatt, négy társával szemben garázdaság miatt indított eljárást. Az öt férfi 58 garázsba tört be Debrecenben.

Lefejelt egy vásárlót, megrúgta a barátnőjét

Itthon2017.10.12, 12:44

Az előzetes letartóztatásban lévő 21 éves tatabányai férfi ellen súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

Nem jutott be a házba, ezért rongálni kezdett

Itthon2017.10.10, 12:17

Tetten érték a rendőrök azt a nyíregyházi férfit, aki egy veszprémi társasház előtt garázdálkodott.

Bosszúból támadtak rá két férfira a falunap után

Itthon2017.09.28, 11:42

A főügyészség életveszélyt okozó és súlyos testi sértés, valamint csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat egy magyar és három román férfival szemben.

Bíróságra megy a Kaposváron dühöngő férfi

Itthon2017.09.28, 11:47

Befejezték a nyomozást a dühöngő kaposvári férfi ügyében, aki több helyi boltban is garázdálkodott. 

Lerúgta ismerőse visszapillantó tükrét

Itthon2017.09.27, 15:52

A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást az iszakszentgyörgyi asszony ellen, aki egy családi vita után megrongálta ismerőse autóját.

Dühös lett a főnökére, betonnal törte be a kirakatot

Itthon2017.09.12, 10:13

Főnökével veszett össze, ezért dühöngött egy férfi Kaposváron. Több üzletet is megrongált, végül elfogták a rendőrök.

Lopott, csalt és verekedett is egy kecskeméti nő

Itthon2017.09.06, 10:19

Vádat emelt az ügyészség egy 22 éves kecskeméti nővel szemben, aki tavaly ősszel négyszer ült be idegen férfiak autójába, meglopta őket, de volt, akit meg is vert. Utolsó áldozata egy nő volt, akit az utcán vert meg és rabolt ki.

Lopott és verekedett egy 19 éves férfi Vasmegyeren

Itthon2017.08.20, 12:41

Kést fogott egy 60 éves ember torkához, majd összeverte, mert nem adott pénzt neki. Másnap rendőrök elfogták és kihallgatták a gyanúsítottat. 

Balesetet okozott, rongált és ostorral csapkodott Mosonmagyaróváron

Itthon2017.08.19, 14:19

Be volt drogozva az a 27 évesi férfi, aki ellen garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség. 

Ketten vertek egy férfit az aluljáróban

Itthon2017.07.18, 14:40

A VII. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai keresik a képeken látható férfiakat, akik egy metrómegállóban megvertek egy férfit.

Feladta magát a Határ úti verekedő

Itthon2017.06.30, 16:22

Feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki egy buszon zaklatott egy nőt, majd megverte a nő segítségére siető férfit.

Előző
Következő