futóverseny
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- futás
- útlezárás
- félmaraton
- forgalomkorlátozás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A főváros egyes pontjain lehetetlen lesz autózni a hétvégén
A 12. Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig a Hősök tere környékén, vasárnap pedig a NATO-futóverseny miatt lesznek forgalomkorlátozások Budán, az Alagút térségében.
Kicsik és felnőttek futóverseny közben szedték a szemetet
Fiatalok és idősebbek, kicsik és nagyok együtt szedték a szemetet a Futafok futóverseny Campona által indított és támogatott plogging futamain. A környezettudatosság iránt elkötelezett jelentkezőket futóedzők vezették végig a kijelölt útvonalakon. A megtisztított utcák látképe NO PLASTIC feliratot rajzolt ki, ezzel is hangsúlyozva a kezdeményezés mottóját és célkitűzését.
Harmincezer futó állt rajthoz az idei SPAR Budapest maratonon
Vasárnap reggel folytatódott a szombaton indult 34. SPAR Budapest maraton. Az esemény két napján mintegy 30 ezer sportoló és futni szerető állt rajthoz. A vasárnapi fő számot Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára indította el.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- maraton
- Spar
- Címkefelhő »
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten a Bryan Adams koncert és a futóverseny miatt
Ma reggeltől vasárnap estig forgalomkorlátozásra kell számítani a főváros több részén a SPAR Budapest Maraton miatt, valamint a Bryan Adams koncert miatt is változik a közlekedés.
Futóversenyt rendeznek Budapesten, egész hétvégén forgalomkorlátozás lesz
Ma reggeltől vasárnap estig forgalomkorlátozásra kell számítani a főváros több részén. Mutatjuk, hogy melyik nap, hol kell lezárásokra számítani.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- Címkefelhő »
Futóverseny miatt lezárások lesznek Budapesten vasárnap
A Wizz Air Budapest félmaraton futóverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap a fővárosban, a közösségi közlekedés járatai a megszokottól eltérően közlekednek.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- lezárás
- Címkefelhő »
Szakaszosan lezárják az alsó rakpartot vasárnap
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap a fővárosban a Wizz Air Budapest félmaraton futóverseny miatt. A közösségi közlekedés járatai is a megszokottól eltérően közlekednek.
Bocs, azt hittük, csak férfi nyerhet egy ilyen nehéz futóversenyen!
A napokban olvastam, hogy egy ultramaratonista, Ellie Pell mindenkit legyőzött a Green Lakes Endurance 50K nevű versenyen. Hegyen-völgyön, árkon-bokron át futott, ötven kilométeren át.
Fusson egy jól eső félmaratont Szerbia egyik legszebb szecessziós városában!
Újra itt a villányi rozé-felhős fesztivál ideje!
400 km, napi egy óra alvás – Élete legnehezebb versenyére készül az ultramaratonista Lubics Szilvia
Lubics Szilvia élete eddigi legnehezebb megmérettetésére készül. A háromgyermekes anyuka 2006 óta teljesít ultratávokat, idővel pedig egyre inkább érdekelni kezdték azok a versenyek, amelyeket extrém körülmények nehezítenek. A háromszoros Spartathlon (246 km)-nyertes Szilvi hamarosan elindul élete legnagyobb kihívásokat jelentő versenyére.
Több ezren futottak a Nemzeti Futóversenyen
5151-en neveztek a Hősök terén első alkalommal megrendezett Nemzeti Futóversenyre. A kezdeményezés az egészséges életmód és a rendszeres sport fontosságára hívja fel a figyelmet. A közösségi médián keresztül, a #futanemzet használatával szerte a világból csatlakoztak a versenyhez a magyarok. Nevezési díjaikból a résztvevők a Magyar Vöröskereszt preventív, egészségmegőrző programjait támogatták.
Color run: ez nem verseny, ez egy különleges fesztivál
Idén is lefutható a bolygó legboldogabb öt kilométere
Idén ötödik alkalommal hozza el Magyarországra A The Color Run szervezői csapata a futófesztivált, amit bárki lefuthat, ha időben nevez a thecolorrun.hu weboldalon.
- címkék:
- futóverseny
- futás
- Címkefelhő »
Vége a futóversenynek, újra járható a főváros
Május 12-én több kiemelt fontosságú helyszínen nem közlekedhettek autók, és nem jártak a BKK járatai egy futóverseny miatt. A rendezvény véget ért, ismét járhatóak az érintett útszakaszok.
- címkék:
- futóverseny
- BKK
- Címkefelhő »
Futóverseny miatt lezárásokra kell számítani Budapesten
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani ma délelőtt Budapesten, szakaszosan és időszakosan lezárják például a budai és a pesti rakpartot, valamint a Margit hidat.
- címkék:
- futóverseny
- Címkefelhő »
Ingyen csobbanhat, ha benevez a fürdők futóversenyére
Futhatnak jótékonysági célból, indulhatnak a családdal, a barátokkal, de akár a kutyával is kocoghatnak a májusi rendezvényeken, ráadásul a fárasztó mozgás után ingyenes, fürdős lazuláson vehetnek részt.
Végre egy futóverseny, ahol végig hegynek felfele megyünk!
Futóverseny miatt lezárásokra kell készülni a hétvégén Budapesten
A hétvégén rendezik meg a Telekom Vivicittá Városvédő Futást, amely miatt szombaton és vasárnap is forgalomkorlátozásokra kell készülni Budapesten – közölték a szervezők az MTI-vel.
Most nagyokat aktívkodhat Tokaj környékén
Futók lepik el Sopron történelmi belvárosát
Keith Flint utolsó fotója: futóversenyen volt a halála előtt
Öngyilkos lett essexi otthonában Keith Flint, a Prodigy együttes frontembere. Most napvilágot látott az utolsó fotó, amely róla készült 48 órával a halála előtt.
Esélyük sem volt a valódi nőknek a transznemű futók ellen
A transznemű diákok gyakorlatilag ismét lemosták a pályáról egy amerikai futóversenyen a velük egy számban induló, valódi lányokat.
- címkék:
- futóverseny
- transzneműek
- Címkefelhő »
Szoptatós anyuka nyerte Európa legdurvább ultramaratonját
Bombaként robbant a hír, hogy szoptatós anyuka nyerte Európa legdurvább ultramaratonját, a Montane Spine-t. Mi több, bő 12 órát javított az eddigi rekordon. A versenyen idén januárban 136 versenyző - köztük 125 férfi - indult, tizenöt ország legprofibb ultramaratonistái.
Ez lesz az év legpiásabb sporteseménye
Futóverseny miatt borul a közlekedés Budapesten a hétvégén
Jelentős forgalomkorlátozásra, ezzel összefüggésben a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell készülni Budapesten szombaton és vasárnap a Budapest Maraton Fesztivál miatt.
- címkék:
- Budapest
- közlekedés
- futóverseny
- Címkefelhő »
Egyetlen ember teljesítette a világ legkegyetlenebb futóversenyét: a magyar Szőnyi Ferenc
Kimondani is hihetetlen, nemhogy még végigcsinálni: ez jutott először eszünkbe Szőnyi Ferenc teljesítményéről, aki a világ legembertpróbálóbb terepfutó versenyén ért egyedüliként célba. A magyar ultratriatlon világbajnok 480 km-t teljesített a Himaláján, a 10 ezer méteres szintkülönbséget is leküzdve.
A migránstáborok miatt kellett lefújni idén a párizsi futóversenyt
A szervezők azért fújták le a „Grand Paris" nevű tíz kilométeres futamot, mert a hagyományos útvonalon a Saint-Denis-csatorna mentén a migránsok táborokat létesítettek. Véleményük alapján miattuk már nem biztonságos a helyszín.
Futóverseny miatt forgalmi változások lesznek Budapesten
Forgalmi változások lesznek ma és vasárnap Budapesten futóverseny miatt, ezek a többi között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- forgalom
- Címkefelhő »
Futók akadályozzák a forgalmat hétvégén a fővárosban
A tömegközlekedésben is változásokra kell készülni a hétvégi fővárosi futóverseny miatt – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
- címkék:
- futóverseny
- Vivicitta
- BKK
- Címkefelhő »
Futóverseny miatt hétvégén felborul a főváros
Forgalmi változások lesznek szombaton és vasárnap Budapesten futóverseny miatt, ezek többek között a margitszigeti központi utat, az Árpád hidat, a Margit hidat, a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai, valamint a pesti alsó rakpartot érintik – tájékoztatta a Budapest Sportiroda csütörtökön az MTI-t.
- címkék:
- futóverseny
- Vivicittá
- Címkefelhő »
Tatár Csilla futóversenyen vett részt: fotó
Tatár Csilla egy futóversenyen indult ebben a hazavásban. És nagyon büszke magára.
- címkék:
- Tatár Csilla
- futóverseny
- futás
- Címkefelhő »
Futás, gulyás és kakaós csiga a Mikulásgyár GP-n
Idén a Hungaroring is csatlakozott a Mikulásgyár kezdeményezéséhez. A magyar F1-es versenypálya megnyitott egy gyűjtőpontot kapuin belül, és hagyományteremtő szándékkal megrendezte az első Mikulásgyár GP-t, amelyen hazánk legnevesebb autóversenyzői - és persze a gyerekek - vettek részt.
Ezek az utak lesznek ma lezárva a fővárosban
A „32. SPAR Budapest Maraton" futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás van Budapest I., II., III., IV., V., VI., IX., XI., XIII. és XIV. kerületében.
Futóverseny miatt zárják le a hétvégén Budapest egy részét
Futóversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén, ezért szombaton a Városliget, majd vasárnap több budapesti fő közlekedési útvonal forgalmát korlátozni fogják - írja a BKK honlapja.
- címkék:
- futóverseny
- Címkefelhő »
Futóverseny akadályozza a forgalmat hétvégén
Szombaton csak a Városliget környékén, vasárnap több budapesti fő közlekedési útvonalat lezárnak. Lezárják többek között a Budai és a Pesti alsó rakpartot, az Andrássy utat, a Lánchidat és a Szabadság hidat, valamint az Árpád híd és a Margit híd több sávját - közölte a BKK. Csokorba szedtünk mindent, amit a lezárásokról tudni kell.
30 ezren futnak most hétvégén a Budapest Maratonon
Rekordszámú, 30 400 előnevezés érkezett a szombaton és vasárnap sorra kerülő 32. SPAR Budapest Maraton Fesztivál - V4 futóhétvégére.
Délelőtt zárva lesz a Lánchíd és a Szabadság híd is
Forgalomkorlátozások lesznek ma a fővárosban a Wizz Air Budapest félmaraton futóverseny miatt. Délelőtt lezárják a Lánchidat és a Szabadság hidat is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
- címkék:
- Szabadság híd
- Lánchíd
- futóverseny
- Címkefelhő »
A Villányi Rozé Fesztivál szódaháborúval is készül a hétvégére
Korlátozzák a budapesti futóversenyek számát
A budapesti futó sportesemények számának csökkentéséről döntött rendeletmódosítással a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- Címkefelhő »
Medve végzett egy futóverseny résztvevőjével
- címkék:
- futóverseny
- medvetámadás
- Címkefelhő »
Futóverseny miatt több BKK-járat menetrendje is változik vasárnap
Futóverseny miatt vasárnap lezárják Budapesten az Olof Palme sétányt és a Zichy Mihály utat, a Dózsa György úton pedig csak félpályán lehet majd közlekedni, emiatt több BKK-járat menetrendje is módosul.
- címkék:
- menetrend
- futóverseny
- útlezárás
- Címkefelhő »
Futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz Budapesten
Futóverseny miatt forgalomkorlátozás lesz vasárnap a főváros I., II., III., V. és XIII. kerületében, lezárják délelőtt a budai és a pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát is.
Érzéketlen kampánya miatt magyarázkodik az Adidas
Bocsánatot kért az Adidas a finoman szólva érzéketlen gratuláló kör e-mailje miatt.
- címkék:
- futóverseny
- futás
- Boston Maraton
- Adidas
- Címkefelhő »
Szeneszsákcipelő verseny Gawthorpe-ban, Angliában
1963 óta rendezik meg évente az angliai Gawthorpe-ban a szeneszsákcipelő bajnokságot. Eredetileg egy kocsmai szóváltás volt az első verseny alapja, azóta is ettől a pubtól indul a pálya. Kicsivel több mint egy kilométert kell megtenniük a versenyzőknek, az első helyezett pénzjutalmat kap.
- címkék:
- szén
- futóverseny
- verseny
- Címkefelhő »
Hatszoros maratoni távot teljesítenek a marokkói sivatagban a legelszántabb ultrafutók
Idén áprilisban 32. alkalommal rendezik meg a világ legnehezebb futóversenyét a Marathon des Sables-t. Közel 1200 elszánt futó vállalkozott arra, hogy tíz nap alatt 250 kilométert tesz meg a marokkói sivatag viszontagságos körülményeivel dacolva. A Marathon des Sables olyan emberfeletti erőpróbák közé tartozik, mint az autós Dakar-rali, a hawaii Ironman Triatlon, az amerikai Barkley Maraton vagy a vitorlás Vendée Globe.
Itt lesznek forgalomkorlátozások ma a futóverseny miatt
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani ma délelőtt és délután Budapest több fő közlekedési útján is futóverseny miatt.
Futóverseny lesz a debreceni repülőtér futópályáján
Jótékonysági futóverseny lesz április 22-én a Debreceni Repülőtéren. A rendezvény különlegességét az adja, hogy a résztvevők a repülőgépek futópályáját használhatják. A pénzből a "Láthatatlan Iskola" című projektet támogatják, ami hátrányos helyzetű gyermekek mentorálását, oktatását segíti.
- címkék:
- futóverseny
- jótékonyság
- Wizz Air
- Címkefelhő »
Kilométerekkel az éhezés és az élelmiszer-pazarlás csökkentéséért
„Fuss, hogy más jóllakhasson" jótékonysági kampányához várja vállalkozó szellemű futók jelentkezését az Élelmiszerbank. A futónagykövetek április 8-9-én a Telekom Vivicittá Városvédő Futáson a Magyar Élelmiszerbank Egyesület színeiben versenyeznek, és adománygyűjtésükkel támogatják a rászorulókat.
Futó Mikulások özönlik el a budapesti belvárost
Futó Mikulások özönlik el a budapesti belvárost
Futóverseny közben meghalt válogatott futballista
Futóverseny közben összeesett és meghalt Gabriel Badilla, a Costa Rica-i labdarúgó-válogatott volt játékosa.
- címkék:
- haláleset
- futóverseny
- focista
- Címkefelhő »
Műtött szívvel áll a futóverseny rajtjához Majka
Bár kétszer is műtötték a szívét ritmuszavar miatt, Majka elindul élete első futóversenyén. A műsorvezető fittnek érzi magát a komoly erőpróbához.
Fél Budapestet lezárják a hétvégén
Nem lesz egyszerű az autósoknak a hétvégén Budapesten közlekedni, egy futóverseny miatt ugyanis több helyen lesznek lezárások.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- lezárás
- Címkefelhő »
Útlezárás Budapest szívében
Szombat reggeltől vasárnap reggelig lezárják a Lánchíd utcát és a Várkert rakpartot, valamint szombaton késő este a Palota utat a Dísz tér és a Váralja utca között futóverseny miatt. A közösségi közlekedési járatok útvonala is módosul.
Figyelj, merre közlekedsz ma! Forgalomkorlátozások Budapesten
Rendezvények miatt szombaton és vasárnap is forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten több forgalmas útszakaszon, rakpartokon és hidakon is. Az útlezárások miatt a tömegközlekedésben is menetrendi változások lesznek.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- forgalom
- Vivicitta
- Címkefelhő »
Fehér Balázs a futásról: "A testem ellazul, és egyszerűen csak úszom a levegőben"
Fehér Balázs életében új fejezetet nyitva, készen áll az új élményekre és kihívásokra. Ennek jegyében elindul a tavaszi futószezon első nagy versenyén, amire profi segítséggel készül. Korompay-Túróczi Réka hosszútávfutó, triatlonista motiválja Balázst az edzéseken.
- címkék:
- Fehér Balázs
- futóverseny
- kihívás
- Címkefelhő »
Lefutotta a félmaratont egy véreb az Államokban
Óriási szenzációt keltett a hír, hogy Alabamában egy vadászkutya lefutotta a félmaratont, méghozzá nem is rossz eredménnyel: hetedikként ért be, megelőzve minden női versenyzőt. A hozzá hasonló vérebek számára azonban ez nem egy leküzdhetetlen táv, hiszen akad, hogy egy-egy vadászhajsza idején 10-12 kilométert lefutnak – sprintben.
Futóverseny akadályozza a belvárosi forgalmat
Futóverseny miatt ma délután forgalomkorlátozások lesznek Budapest belvárosában, módosul a 2-es villamos, a 83-as trolibusz, továbbá a 15-ös és a 115-ös busz közlekedése is.
- címkék:
- futóverseny
- Címkefelhő »
Futók elütésével viccelődött Árpa Attila
- címkék:
- Árpa Attila
- futóverseny
- Címkefelhő »
Nézze élőben a Spar Budapest Maratont!
A Városligetből rajtol vasárnap a 30. Spar Budapest Maraton. Nagyjából 17 ezer futó lesz Budapest utcáin, az Origo végig élőben közvetíti a versenyt. Kövesse az eseményeket itt!
- címkék:
- futóverseny
- futás
- Budapest Maraton
- Címkefelhő »
Futók és biciklisek fogalják el Budapestet
Futóverseny, és kerékpáros felvonulás is lesz ma a fővárosban, sok helyen módosul a forgalmi rend. A belvárosi tömegközlekedés is átalakul erre az egy napra.
A cél előtt halt meg egy futó Nagykanizsán
Vasárnap délelőtt rosszul lett, és a helyszínen meghalt egy férfi a X. Kanizsai Futófesztiválon.
- címkék:
- halál
- futóverseny
- verseny
- tragédia
- férfi
- Címkefelhő »
A cél előtt halt meg egy futó Nagykanizsán
- címkék:
- Nagykanizsa
- futóverseny
- meghalt
- Címkefelhő »
Kenyai futó nyerte a Wizz Air Budapest Félmaratont
Több mint 16 ezren indultak el vasárnap a budapesti 30. Wizz Air Budapest Félmaratonon, amelyet a férfiaknál a 2013-as győztes, kenyai Henry Kemboi, a nőknél Kácser Zita nyert meg.
Nézze élőben a Wizz Air Budapest Félmaratont!
A Városligetből rajtol vasárnap a 30. Wizz Air Budapest Félmaraton. Az eseményre előzetesen több mint 15 ezren neveztek. Az Origo reggel 9 órától élőben közvetíti a versenyt. Kövesse az eseményeket itt!
- címkék:
- futóverseny
- futás
- félmaraton
- Címkefelhő »
Tizenötezer ember szalad majd Budapesten
Összesen nyolc kerületben lesznek kisebb-nagyobb forgalomkorlátozások Budapesten egy futóverseny miatt, vasárnap reggeltől. A szervezők előre elnézést kérnek.
Jörg felfelé erős, Thomas lefelé gyors
Az Alpokat átszelő Transalpine-futóverseny résztvevői egyetértenek abban, hogy ez a megmérettetés azért más, mint a többi, mert itt párban futják végig a 268 kilométert. Németh Csabáék különösen jól tudnak együttműködni, még mindig tartják a kategória második helyét.
- címkék:
- Alpok
- futóverseny
- futás
- ultrafutás
- Címkefelhő »
A fél karjukat odaadnák egy savanyú uborkáért
Húzódások, gyulladások a lábon, megfázás és erőteljes édesség-túladagolás - a kilométereken kívül a hatodik napon még ezekkel is meg kellett küzdenie a magyar futócsapatnak az Alpokban, mindezek ellenére stabilan tartják második helyüket a kategóriájukban.
Lélektani hadviselésbe kezdtek a magyarok az Alpokban
Nagyon nehéz napon van túl az Alpokat átszelő 268 kilométeres futóverseny magyar csapata. Németh Csabának és Karlowits-Juhász Tamásnak ma majdnem három kilométert kellett futniuk felfelé, a teljesítendő táv pedig összesen 45,7 kilométer volt az ausztriai Landeckből a svájci Samnaunba.
- címkék:
- Alpok
- futóverseny
- futás
- ultramaraton
- Címkefelhő »
A gumicukor fontos, a víz luxuscikk az Alpokban futó magyaroknak
Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás változatlanul tartják a második helyüket az Alpokat átszelő nyolcnapos futóversenyen. A magyar páros hátránya 12 perc az első helyezett svájciak mögött. Hétfőn az ausztriai St. Anton am Arlbergből futottak el Landeckbe.
- címkék:
- futóverseny
- futás
- ultramaraton
- Alpok
- Címkefelhő »
Remekel a magyar futócsapat az Alpokban
Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás csapata továbbra is a második helyen áll a kategóriájában az Alpokat átszelő nyolcnapos futóversenyen. Eddig hét és fél órát futottak és közel négyezer métert másztak fölfelé.
- címkék:
- Alpok
- futóverseny
- futás
- ultrafutás
- Címkefelhő »
Hoppá! Kulcsár Edina extrém pózban is dögös
A szexi szépségkirálynő nem akármilyen képet töltött fel közösségi oldalára: kézen állva terpeszt.
Futóversenyt rendeznek a repülőtéren – irány a futópálya
Különleges élményben lehet részed, akárcsak a repülők, úgy suhanhatsz majd Ferihegyen.
Tudjuk, kiket fog ma szidni Budapesten
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani szombaton délelőtt Budapesten, több közösségi közlekedési járat menetrendje pedig módosul.
- címkék:
- futóverseny
- útlezárás
- Címkefelhő »
Vasárnap lezárják fél Budapestet - A 30. Telekom Vivicittá városvédő futás programja miatt lesznek forgalmi változások,
Futóverseny miatt ma reggel 7 órától délután 5 óráig ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- Vivicitta
- Címkefelhő »
Nézze élőben a 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futást!
A Margitszigeten rendezik a hét végén a 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futást. A kétnapos eseményre előzetesen több mint 25 ezren neveztek. Az Origo vasárnap fél 9-től délután fél 4-ig élőben közvetíti, mi történik. Kövesse az eseményeket itt!
- címkék:
- futóverseny
- Telekom Vivicittá
- Címkefelhő »
Már 25 ezren neveztek a Vivicittára
A szervezők szerint Magyarország leglátogatottabb szabadidősport-eseménye lehet a 30. Telekom Vicicittá Városvédő Futás. Ha nem tud ott lenni, az Origón élőben is nézheti a vasárnapi versenyt.
- címkék:
- futóverseny
- Telekom Vivicittá
- Címkefelhő »
Fusson, ha kedves a városa
A hétvégén rendezik meg Budapesten a Vivicittá futamot, a rendezvény miatt vasárnap több kerületben is forgalomkorlátozások lesznek. Megmutatjuk, merre induljon, ha együtt futna a versenyzőkkel, vagy ha inkább kikerülné őket.
Ismét lesz jótékonysági futás a budapesti repülőtéren
Ismét lesz jótékonysági futás a budapesti repülőtéren
Vasárnap elözönlik a futók Budapestet
Vasárnap rendezik Budapesten a legnagyobb magyarországi félmaratont. Az utóbbi években nagyon felfutott a fővárosi futóturizmus: több mint 60 ország indulói állnak rajthoz.
- címkék:
- futóverseny
- félmaraton
- Címkefelhő »
Berki kifutott, de nem szállt el - legalábbis nem a "Futópálya futáson"
Európa egyik legkülönlegesebb futóversenyének adott helyet szombaton a repülőtér futópályája: a Runway Run nevű versenyre több országból, még Amerikából is érkeztek a média képviselői. 600 futó népesítette be a betoncsíkot.
Célba értek a 10 kilométeres Irongirl indulói: Kiss Orsi is megcsinálta
Ahogy azt a Life.hu megírta, Kulcsár Edina is ott volt a vaslady-k között a 10 kilóméteres Irongirl versenyen. De nem ő volt az egyetlen híresség, aki teljesítette a távot.
Indul az Irongirl! Kulcsár Edina is ott van a vaslady-k között
"Lassan indul a 10 km-es futás! Szurkoljatok hogy ne ájuljak el!"
Fuss, Forrest, itt a szezon!
A túrák és a hegymászás mellett az utóbbi időben új hobbim akadt. Sosem gondoltam volna, hogy szeretni fogom, de nem kellett hozzá sok, hogy én is csatlakozzam a futók egyre szélesedő lelkes táborához.
Így dicsőül meg egy közepes brit futó Észak-Koreában
Először engedtek külföldi amatőröket futni az észak-koreai félmaratonon. A brit William Marks élt a lehetőséggel, de ami kint fogadta az egyszerre volt elámító és röhejes számára.
- címkék:
- Észak-Korea
- futóverseny
- Címkefelhő »
Kinga kész a kihívásra
Lassan véget ér a hosszú felkészülési időszak – Kinga a Vitalteam szakértői szerint is meglepően eredményes munkát végzett. Néhány nappal a Telekom Vivicitta futóverseny rajtja előtt Gajdos Tamás és Kropkó Péter mozgáskoordinátoroknak már nem is a 10 km teljesíthetőségéről kellett őt meggyőzniük, inkább csak a "finomhangolással" foglalkoztak.
Kinga besokallt! Feladja?
Kinga nemrégiben egy amatőr futóversenyen próbálta lemérni jelenlegi fizikai állapotát: kíváncsi volt, mennyit bír egyhuzamban futni. A megmérettetésen jól szerepelt, aminek hatására edzői, a Life.hu sztárszerzői, Kropkó Péter és Gajdos Tamás mozgáskoordinátorok nyilvánosan bejelentették, hogy Kinga a Vivicittá 10 km-es távját fogja áprilisban teljesíteni. Kinga nem vette jó néven, hogy edzői nem avatták be a döntésükbe, és mivel lelkileg amúgy sincs túl jó passzban, kissé megorrolt mestereire.
Őszinte vallomás Kingától: olvasd te is blogbejegyzéseit
Saját bevallása szerint is sűrű hét áll mögötte. Kingának egyre kevesebb ideje maradt a felkészülésre, megállíthatatlanul közeleg az április 13-ai nap, vagyis a Vivicittá napja.
Hasznos tippek a helyes táplálkozáshoz
Ahhoz, hogy Kinga megfelelő táplálkozással tudja támogatni a szervezetét a Vivicittára való felkészülés idején, az OÉTI dietetikusai a NutriComp Sport 3 étrendelemző program segítségével kiértékelték Kinga 3 napos táplálkozási naplóját, amit megfelelő módon otthon vezetett. Az elemzés elkészítésekor fontos szempont volt, hogy Kinga onkológiai betegségen esett át, testösszetétele a fő paramétereket nézve a normál tartományba esik (nem kell fogynia, nem alultáplált), most kezdte el az áprilisi Vivicittára a felkészülést.
Kemoterápia után is tartogat csodákat az élet
Kinga edzéstervének és étrendjének összeállításához egy átfogó állapotfelmérésre volt szükség.
Megcsinálom: Teljesítem a Vivicittát!
A Kezdj új életet a Life.hu-val! felhívásunkra több ezren küldtétek be újévi fogadalmaitokat. Hosszas megbeszélések, éjszakába nyúló egyeztetések eredményeként kiválasztottuk azt a három szerencsés hölgyet, akinek szakértői csapatunkkal karöltve segítünk megvalósítani az álmait. Elsőként Kinga történetét ismerhetitek meg.
Magyar családanya nyerte a Spartathlont
Lubics Szilvia több mint egy napon keresztül futott egyfolytában. A verseny alatt férje tartotta a lelket a sportolóban - tudta meg a Life.hu.
Meghalt egy versenyző a budapesti félmaratonon
Meghalt egy fiatal, külföldi férfi a budapesti félmaratoni futóversenyen vasárnap - erősítette meg az MTI értesülését az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
- címkék:
- haláleset
- futóverseny
- félmaraton
- Címkefelhő »
Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek vasárnap Budapesten
Jelentős forgalomkorlátozásra és a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell számítani vasárnap Budapesten a félmaraton miatt.
- címkék:
- közlekedés
- futóverseny
- félmaraton
- Címkefelhő »
Futóverseny miatt útlezárások lesznek a hétvégén
Vasárnap lesz a Telekom Vivicittá városvédő futás, napközben több helyen útlezárásokra kell számítani.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- lezárás
- Címkefelhő »
Futók forgatják fel Budapestet a hétvégén
Útszakaszokat zárnak le az autósok elől, felborul a trolik menetrendje, és másképp jár majd a 4-6-os is.
Embertelen hőségben futották körbe a Balatont
Eszméletlen volt a hőség, a forró aszfalt a 45 fokban embertelen, én meg csak vezettem a kisbuszt, és izgultam értük, nehogy rosszul legyenek - meséli Eszter, aki amatőr futókból álló csapatával váltóban, pihenés nélkül, 20 óra alatt futotta le a 212 kilométert. Hosszú órákon át tartó futás a tűző nap alatt, hajnali sírás a kimerültség miatt, és a célba érés leírhatatlan pillanata. Ez az Ultrabalaton.
Bringával is teljesíthetjük a Fertő-tó kört
Ezen a hétvégén rendezi meg a Zöldgömb Sport Klub a hagyományos Fertő-tó kört, ami a második legnagyobb tavunkat körbekerülő futó- és kerékpárverseny.
Jön Budapesten a futóversenyadó
A Fővárosi Közgyűlés meghatározta, évente hány futóversenyt lehet rendezni Budapesten, és díjat is szed utánuk. Az indoklás szerint a futóversenyek sokaknak reklámlehetőséget, üzletet jelentenek, s ha mindehhez kereskedelmi tevékenység is van, akkor az a minimum, hogy a városnak is fizessenek díjat, akárcsak más rendezvényeknél.
Díjat szedne a főváros a futóversenyek után
Maximálja a közterületeken rendezett futóversenyek számát a fővárosi önkormányzat, és a jövőben közterület-használati díjat is szed az ilyen sportesemények után.
- címkék:
- Budapest
- futóverseny
- díjszedés
- Címkefelhő »