Francesco Totti
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- AS Roma
- olasz foci
- Serie A
- FC Internazionale Milano
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Totti megint megsérült, Roy Keane felépült
Francesco Totti, az olasz labdarúgó-válogatott irányítója a csapat vasárnapi edzésén ismét megsérült, így szerdán nem léphet pályára a Moldova elleni világbajnoki selejtezőn. Roy Keane bordasérülése ellenben rendbe jött, így nincs akadálya annak, hogy a Manchester United ír középpályása pályára lépjen Svájc ellen.
Az olasz fiataloknak sikerült, ami Tottiéknak nem
Miközben a felnőtteknél még javában zajlott az Európa-bajnokság, a 21 éven aluliaknál eldőlt a kontinensviadal sorsa: a németországi tornán a fináléban Olaszország, valamint Szerbia-Montenegró válogatottja csapott össze. A két gárda a csoportmérkőzések során egy kvartettben szerepelt, és akkor a taljánok 2-1-es győzelmet arattak, a döntő pedig még simább volt, hiszen Claudio Gentile tizenegye 3-0-ra nyert. Nem mellékes szempont, hogy a három dobogón végzett válogatott képviseli majd Európát az athéni olimpián.
Emerson depressziós, Crespo közel Milánóhoz
Emerson, a Roma középpályása depressziós lett, mert a fővárosi együttes nem engedi átigazolni a Juventushoz. Mindeközben Ariedo Braida, a Milan ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy a római Francesco Tottiról "nem is álmodnak", viszont valószínűleg a milánói klubhoz szerződik Hernán Crespo a Chelsea-ből. Utóbbi klubtól a dán Jesper Grönkjaer a Birminghamhez igazolt, míg a londoniak 10 millió eurót kínálnak a Benficának Tiago Mendesért. A Barcelona leigazolta Silvinhót, a Celta Vigo brazil balhátvédjét, míg a PSG Overmarsot vinné. Gerd Niebaum, a Dortmund elnöke bízik abban, hogy Tomas Rosicky a Borussia labdarúgója marad.
Totti és Cassano nem lesz olimpikon
A korábbi hírekkel ellentétben Francesco Totti és Antonio Cassano, az AS Roma labdarúgócsapatának két sztárja nem szerepel az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián, viszont az AC Milan klasszisát, Andrea Pirlót meghívták az olasz válogatott keretébe.
Totti után svájci köpést vizsgál az UEFA
Az olasz Francesco Totti után újabb játékosról derült ki, hogy leköpte egyik riválisát a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon: a svájci Alexander Frei a csütörtöki angolok elleni mérkőzésen Steven Gerrarddal szemben követte el a csúnya sportszerűtlenséget.
Totti miatt Trapattoni felforgatja csapatát
A csoportmérkőzések első fordulójában a nagy esélyesek közül a portugálok mellett az olaszok okozták a legnagyobb csalódást, ám míg a luzitánok a leggyengébbnek tartott ellenfelükkel szemben javíthattak, addig a squadra azzurrának éppen a legerősebb ellen kellene kiköszörülnie a csorbát - ráadásul az egyik legjobbnak tartott játékosa nélkül. A C csoport másik mérkőzésén a bolgároknak kellene feledtetniük az első találkozó csúfos szereplését, de a dánok ellen ez szintén nem tűnik egyszerűnek.
Totti három meccset kapott a köpésért
Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága három mérkőzésre szóló eltiltással büntette Francesco Tottit, aki hétfőn leköpte Christian Poulsent az olasz-dán (0-0) találkozón.
Tottit köpés miatt eltilthatják
A dániai DR1 elnevezésű internetes magazin olyan képeket közölt, amelyeken Francesco Totti, az olasz labdarúgó-válogatott irányítója a hétfői Dánia-Olaszország Európa-bajnoki csoportmérkőzésen leköpte Christian Poulsent. Az UEFA illetékesei már felvették a kapcsolatot a dán szövetséggel, és kivizsgálják az esetet, így szinte biztos, hogy a 27 éves klasszist eltiltják.
Emersont megszerezte, Tottiról alkudozik a Real Madrid
Emerson átigazolásával kapcsolatban már megegyezett egymással a Real Madrid és az AS Roma, míg Francesco Tottiról tovább alkudoznak a két labdarúgóklub vezetői.
Görbicz Anita: Elég volt az ezüstérmekből!
"Bebizonyítjuk a dánoknak az olimpián, hogy jobbak vagyunk" - ígérte olimpiai chatsorozatunk aktuális vendége, Görbicz Anita. A győriek világbajnoki ezüstérmes világklasszis kézilabdázója a Társalgóban elmondta, az EHF-kupa ezüstérme ugyan csalódás, de ugyanez a hazai bajnokságban elfogadható eredmény. Szerinte a dánok sikerének titka a felszabadultságban rejlik, a legjobb labdarúgó Francesco Totti, a kedvenc kézicsapat pedig az ETO - ennek ellenére komoly külföldi ajánlatot átgondolna.
Vieri Tottit szeretné ékpárnak
Christian Vieri, az Internazionale és az olasz labdarúgó-válogatott csatára szerint Francesco Tottival a június 12-én kezdődő Európa-bajnokság legjobb ékpárosát alkotná.
Túlságosan Totti-függő a Roma szereplése
Az AS Roma az óriási csalódást jelentő nyolcadik helyen zárta az előző bajnokságot. Ennek legfőbb oka a szakértők szerint az volt, hogy a Farkasok cserepadja jóval rövidebb volt, mint a riválisoké, így Fabio Capello nem tudta pihentetni a kulcsjátékosokat. E téren ebben a szezonban sem változott helyzet, a gárda teljesítménye mégis rengeteget javult: az AS Roma az AC Milan mögött ezüstérmes lett a bajnokságban. Mindez szinte kizárólag egy embernek köszönhető: Francesco Totti minden hétvégén világklasszis teljesítményt nyújtott.
Francesco Totti (Olaszország)
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Francesco Totti, az olaszok középpályása.
Ki megy ma? - Totti, Rivaldo
A Bolton Wanderers közel áll ahhoz, hogy leigazolja a jelenleg klub nélküli Rivaldót. A Chelsea középpályása, Frank Lampard egyelőre nem tudott megegyezni klubjával szerződése meghosszabbításáról, így tovább tartják magukat azok a pletykák, hogy az Internazionaléba tart.
Ikszre végződött a római derbi
Döntetlenül végződött a megismételt Lazio-Roma olasz derbi, amelyet a 26. fordulóból halasztott szerdára az olasz Labdarúgó Szövetség. Az első félidőben Corradi révén a kékek szereztek vezetést, Totti büntetőből egyenlített.
Totti és Capello együtt lehet a Chelsea-é
Nagy változások várhatók a Serie A-ban jelenleg harmadik AS Roma futballcsapatánál, külföldi lapértesülések szerint ugyanis az együttes leigazolja az Auxerre tehetséges francia védőjét, Philippe Mexes-t, valamint a leedsi Mark Viduka is az olasz fővárosba költözhet. A csapatkapitány Francesco Totti viszont a római trénerrel, Fabio Capellóval együtt Angliába, a Chelsea együtteséhez igazolhat.
Újrajátsszák a Lazio-Roma meccset
Adriano Galliani, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke döntött úgy, hogy félbe kell szakítani a Lazio-Roma olasz bajnoki mérkőzést. A vasárnapi derbin több rémhír is elterjedt a nézők között, akik értesítették ezekről a játékosokat, Tottiék pedig nem akarták befejezni a mérkőzést. Az ultrák előbb a stadionon belül törtek-zúztak, majd az olasz fővárosban barikádokat emelve csaptak össze a rendfenntartókkal. Galliani megerősítette, a bajnokit újrajátsszák.
Totti is kikosarazta a Real Madridot
Thierry Henry és Ruud van Nistelrooy után Francesco Totti is kikosarazta a Real Madridot, mondván, mindenképpen az AS Románál akarja folytatni labdarúgó-pályafutását.
Zidane Madridból mehet nyugdíjba
Bár Francesco Tottit nem sikerült megszerezni, mégis erősített a Real Madrid: Zinedine Zidane - sokak szerint a földkerekség legjobb labdarúgója - 2007. június 30-ig meghosszabbította szerződését, mely 2005 nyarán járt volna le. Zidane június 23-án ünnepli 32. születésnapját, ezek szerint - legalább - 35 éves koráig marad a spanyol fővárosban, s ekként nagy valószínűséggel innen megy nyugdíjba.
A Real Zidane mellé hívja Tottit
A Real Madrid sportigazgatója, Jorge Valdano kijelentette: nagy vágya, hogy egy csapatban láthassa Zinédine Zidane-t és Francesco Tottit. Az elmúlt hetekben felröppent a hír, hogy az AS Roma kitűnősége a spanyol sztárcsapathoz igazol, s a Real-elöljáró kijelentése után egyre valószínűbbnek tűnik, hogy nyáron megindítja "hajtóvadászatát" Totti után a királyi gárda.
Totti és Del Piero remekelt, az Inter kikapott
Óriási meglepetésre a tabellán 16. Empoli - Tommaso Rocchi 91. percben szerzett góljával - Milánóban nyert az Internazionale ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. Az éllovas Roma Francesco Totti duplájával verte a Sampdoriát, míg a Juventus Alessandro Del Piero mesterhármasával nyert magabiztosan a Siena ellen. A Milan nehezen győzött Bresciában.
Forradalmi változások előtt a Real Madrid
Spanyol és olasz médiaértesülések szerint a nyáron nagy változások lesznek a Real Madrid labdarúgócsapatánál: Francesco Totti, Thierry Henry vagy Ruud van Nistelrooy érkezik, míg Jorge Valdano sportigazgató távozik.
Totti csak a Real kedvéért hagyná el Rómát
A sokak szerint élete legjobb formájában futballozó Francesco Totti még legalább 2-3 bajnoki címet akar szerezni a Serie A-ban jelenleg hatpontos előnnyel éllovas, veretlen AS Romával, amelyet egyetlen klubért, a Real Madridért lenne hajlandó elhagyni.
Ketten az ötvenből - Totti, Vieri
Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal két olasz szupersztárt, Francesco Tottit és Christian Vierit.
Zizou szerint Beckham megijedt a franciáktól
A sorsolás után pár nappal, valamint közel fél évvel a jövő évi, portugáliai Európa-bajnokság előtt már nagy az izgalom a csapatok házatáján. A franciák játékmestere, Zinédine Zidane szerint nem kizárt, hogy Beckhamékkel találkoznak a július 4-ei döntőben, az angolok megasztárja pedig Henry iránti tiszteletéről beszélt. Morten Olsen úgy véli, hogy Dánia megnyerheti az Eb-t, míg Francesco Totti annak örül, hogy a C csoportban elkerülték a nehéz ellenfeleket. A svájci Fabio Celestini és a bolgár Sztilian Petrov a kiscsapatok esélyeit latolgatta.
Megelőzte a Juvét a Roma és a Milan
A Juventus szombati kínos vereségét kihasználva mind a Roma, mind a Milan labdarúgócsapata előrébb lépett a bajnoki tabellán. A Serie A 11. fordulójában a fővárosiak megkapták első góljukat hazai pályán, Mancini, Carew és Totti találataira Chevanton válaszolt, így alakult ki a Lecce elleni 3-1-es végeredmény. A milánóiak Sevcsenko duplájával a Modenát verték.
Ezüstgól-szabály az Eb-pótselejtezőkön is
Az ezüstgól-szabályt alkalmazzák a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőiben - hozta nyilvánosságra az európai szövetség (UEFA) hétfőn. Az öt szombati pótselejtezőn kívül számos Eb-felkészülési mérkőzést is rendeznek a héten.
A Juve és a Roma is lehagyta a Milant
Az eddig kitűnően szereplő Parma hazai pályán a Bajnokok Ligája-címvédő Milan ellen ért el döntetlent az olasz labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában. A piros-feketék botlásuk miatt a harmadik helyre estek vissza a tabellán, a római derbit ugyanis 2-0-ra megnyerték Tottiék, a Juventus pedig 1-0-s hátrányból - az utolsó negyedórában - fordítva 4-1-re verte az Udinesét.
Megtépázott Inter várja a pénzre éhes Romát
Az Internazionale-AS Roma mérkőzés lesz a csúcspontja az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának. A házigazdával ellentétben Tottiék eddigi teljesítményére nem lehet sok panasz, a farkasok azonban joggal morgolódnak, hiszen négy hónapja nem kaptak fizetést.
Trapattoni szerint Totti Európa legjobbja
Az olasz válogatott szövetségi kapitánya, Giovanni Trapattoni a szombati, Azerbajdzsán elleni Eb-selejtező előtt kijelentette: szerinte az AS Romában focizó Francesco Totti Európa legjobb labdarúgója.
Mégis utaznak angolok a török Eb-selejtezőre
Az angol szövetség (FA) és a belügyminisztérium "utazási tilalma" ellenére várhatóan mégis több száz brit szurkoló kel útra, hogy a helyszínen tekintse meg a szombaton sorra kerülő Törökország-Anglia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt.
Tovább menetelnek Tottiék a Serie A-ban
Továbbra is a Roma vezeti az olasz labdarúgó-bajnokságot, miután a fővárosi együttes hazai pályán 3-0-ra legyőzte az Ancona együttesét. A BL-győztes Milan is könnyedén nyert, a piros-feketék a Leccét verték Milánóban.
Del Pierót és két pontot veszített a Juve
Az AS Roma nevétól hangos Olaszország, a fővárosiak futballcsapata ugyanis a Brescia elleni 5-0 után vasárnap idegenben 2-2-es döntetlent játszott a BL-második és bajnoki címvédő Juventusszal. Fabio Capello együttese hét pontjával - jobb gólkülönbségének köszönhetően - vezeti a Serie A-t, s az együttes szurkolói újra a bajnoki címről álmodnak.
Nedved Tottit isteníti a rangadó előtt
A Serie A hét végi fordulójában a második helyezett Juventus otthonába látogat a remek formában lévő éllovas AS Roma. A torinóiak ásza, az Aranylabdára is esélyes Pavel Nedved a derbi előtt kijelentette: Totti a legjobb olasz játékos. Del Piero nem sértődött meg.
Sztárok hiányozhatnak az Eb-selejtezőkről
Szombaton és jövő szerdán újabb fordulókra kerül a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban, ám úgy tűnik, több sztárcsapat is kénytelen lesz nélkülözni egy-két kulcsjátékosát. Az olaszoknál Totti, Miccoli és Perrotta, a hollandoknál Seedorf és Ronald de Boer, az angoloknál pedig Scholes és Rio Ferdinand dőlt ki.
Most is ötesélyes a Serie A
A Serie A a legkiszámíthatóbb és a legkiszámíthatatlanabb topliga is egyben: a dobogós helyezettek évek óta ugyanabból az öt klub közül kerülnek ki, és ezt az ötöst valószínűleg most sem nagyon fogják megszorítani, mögöttük azonban évről évre más gárdák tűnnek föl a középmezőny élén, hogy egy-egy remek szereplés után megint visszasüllyedjenek a középszerűségbe. A legnagyobb kérdés persze továbbra is az, hogy sikerül-e végre az Internazionalénak elhódítani a scudettót, esetleg a városi rivális Milan végez az élen, vagy a Juventus végrehajtja a triplázást, de beleszólhat még a versengésbe a két fővárosi csapat, a Lazio és a Roma is.
Még Abramovicsnak is drága volt a ManUnited
Keith Harris, az angol labdarúgó-bajnokság korábbi elnöke a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy a Chelsea új tulajdonosa, az orosz multimilliárdos Roman Abramovics több csapatot is megkörnyékezett ajánlatával, mielőtt megvette volna a Chelsea-t.
Totti elmegy Rómából, ha nem jön erősítés
Az AS Roma labdarúgócsapatának legnagyobb sztárja, Francesco Totti csak akkor marad a fővárosban, ha a nyáron 3-4 új, erősítést jelentő játékos érkezik.
- címkék:
- Francesco Totti
- foci
- AS Roma
- Róma
- Címkefelhő »
Madridban már megint beckhameznek
Napról napra változik Jorde Valdano ízlése: kedden még az AS Romát erősítő Francesco Tottiról, 24 órával később már David Beckhamről állította, hogy ő lesz a Real Madrid következő sztárja.
Idén Tottit akarja a Real Madrid
Mióta Florentino Perez a Real Madrid labdarúgócsapatának elnöke, azóta a klub játékoskerete minden nyáron egy világklasszissal gazdagodott. A fővárosiak idei kiszemeltje Francesco Totti, az AS Roma irányítója.
Totti a gyerekek jogaiért harcol
Francesco Totti, az AS Roma és az olasz futballválogatott irányítója az UNICEF nagyköveteként tevékenykedik a jövőben. A népszerű játékos a gyerekek védelmében, illetve jogaik érvényesítése érdekében indított különféle kampányokban is szerepet vállal.
- címkék:
- Francesco Totti
- foci
- AS Roma
- UNICEF
- Címkefelhő »
Nagy tervet dédelget az Inter elnöke
Olaszországban a hét végén nemcsak a Chievo-Inter, illetve a Milan-Lazio összecsapás jelenti az izgalmat, hanem Massimo Moratti bejelentése is, miszerint jövőre az Inter olyan klasszisokat szeretne megszerezni, mint Giggs, Totti és Ronaldinho. Angliában folytatódik az FA-kupa: a nyolcaddöntőben a Manchester United az Arsenalt fogadja.
Csatárínség az olasz válogatottnál
Giovanni Trapattoni, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Alessandro Del Piero és Francesco Totti kiesése után immár Christian Vieri szereplésére sem számíthat a portugálok elleni szerdai barátságos mérkőzésen.
A Vizsla éve - 2002
Közeleg az év vége, a számvetések, éves összegzések és újévi fogadalmak ideje. Mi is utánanéztünk annak, hogy a legnépszerűbb internetes keresőben milyen top tízes listákat tudunk felállítani, vagyis kik és mik voltak a legkeresettebbek idén az interneten.
- címkék:
- Kodály Zoltán
- Halle Berry
- Aria Giovanni
- Kertész Imre
- Cicciolina
- József Attila
- Céline Dion
- Luís Figo
- Anna Szergejevna Kurnyikova
- Szűz Mária
- Brad Pitt
- Kossuth Lajos
- Neumann János
- David Beckham
- Josh Hartnett
- Tom Cruise
- Angelina Jolie
- Mel Gibson
- Babits Mihály
- Széchenyi István
- Jenna Jameson
- Vad Katalin
- Marilyn Manson
- Pamela Anderson
- Olaszország
- Debrecen
- Erdély
- Diablo
- Ossian
- The Beatles
- Carmen Electra
- Daniel Radcliffe
- Westlife
- The Prodigy
- Bruce Willis
- Konta Barbara
- Egyiptom
- Crystal
- színésznő
- Monique Couvet
- Britney Spears
- Heroes
- Zalatnay Sarolta
- zenekar
- Slipknot
- foci
- énekesnő
- Esztergom
- Anastacia
- Golden
- Koncz Zsuzsa
- színház
- magyar
- Shakira
- Sylvia Saint
- filmproducer
- Natalia Oreiro
- producer
- Christina Aguilera
- Sarah Michelle Gellar
- Dél-Európa
- Jennifer Lopez
- Pessuth Rita
- rap
- A Warcraft univerzuma
- Dopeman
- vízilabda
- internetes kereső
- Jennifer Aniston
- Moorhuhnjagd
- Keanu Reeves
- Ady Endre
- Csillagok háborúja
- zeneszerző
- Orlando Bloom
- internet
- énekes
- Salma Hayek
- Vizsla
- Francesco Totti
- StarCraft
- Shrek
- Ronaldo
- író
- Princess (együttes)
- angol
- műfordító
- Linda
- magyar költő
- Knights of the Old Republic
- Harry Potter
- Elijah Wood
- költő
- Natalie Portman
- újságíró
- Maya Gold
- Oscar-díj
- Kylie Minogue
- Viggo Mortensen
- Máté Szabolcs
- Sandra Bullock
- Tankcsapda
- Vanilla
- TNT
- Metallica
- Címkefelhő »
Fiore duplájával verte a Lazio a Juvét
A listavezető Milan idegenben diadalmaskodott a Como ellen, míg az Inter hazai pályán nyert az Atalanta ellen az olasz labdarúgó-bajnokság tizennegyedik fordulójában. A rangadón a Lazio Fiore duplájával meglepetésre 2-1-re verte a Juventust Torinóban. A Roma simán legyőzte a Regginát, a Brescia a Perugiát, az Empoli pedig a Modenát múlta felül hazai pályán.
Ketten az ötvenből
Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal a holland Ruud van Nistelrooyt és az olasz Francesco Tottit.
Totti nélkül a Roma a San Siróban
Két csúcsrangadót is játszanak a Serie A 13. fordulójában: a Milan a Romát, a meglepetésre listavezető Lazio az Intert fogadja szombat este. Egy újabb vereséggel még mélyebbre süllyedhetnek a csak kilencedik Farkasok, márpedig az eltiltott Totti és Candela nélkül sok esélyük nincs a San Siróban.
Totti Manchesterbe szerződhet
Az olasz csapat fanatikusait sokkolná, ha Francesco Totti elhagyná az AS Romát, pedig ez egyáltalán nem kizárt, amennyiben a Manchester United megfelelő ajánlatot tesz.
Totti és Candela nélkül várhatja a Roma az Athént
Elképzelhető, hogy az AS Roma labdarúgócsapatának nélkülöznie kell Francesco Tottit és Vincent Candelát a keddi, AEK Athén elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
- címkék:
- Francesco Totti
- Candela
- foci
- AS Roma
- AÉK
- Címkefelhő »