Forma-1 technika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Mercedes GP
- Forma-1 szabályok
- Red Bull Racing
- Scuderia Ferrari
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tovább módosították a Forma-1 szabályait
Az FIA Motorsport Világtanács csütörtöki ülésén többek között arról döntöttek, hogy az autók idéntõl nem állhatnak meg a levezetõ körön, hogy a mintavételhez elég benzin maradjon a tankjukban, 2015-tõl pedig betiltják a gumimelegítõ paplanokat.
Szép képek a Renault F1-es turbómotorjáról
Bemutatták az Energy F1 névre keresztelt V6-ost, amely már egy komplett, integrált hibrid rendszert, az ERS-t tartalmazza az eddig használt KERS helyett.
A gyerekeknek rémálmaik lesznek az F1-es autók orrától
A Caterham csapatfõnöke szerint ennyire rossz a helyzet a 2014-es szabályok miatt, ezért muszáj lesz lépni, hogy a közönség ne fordítson hátat a sportnak.
Button: Az elsõ teszt a turbókkal röhejes lesz
A McLaren versenyzõje szerint kezdetben semmi nem mûködik majd rendesen, ráadásul vezetéstechnikailag is rengeteg lesz az újdonság. A változásokat Brawn is extrémnek tartja.
Így kell ripityára törni egy F1-es autót
A Sauber után a Caterham 2014-es kasztnija is átment a tesztelés megkezdéséhez szükséges törésteszten - konkrétan azokon, amelyekkel a frontális ütközést illetve az üzemanyagtartály ellenállását vizsgálják. A csapat egy videót is közzétett a fájdalmas eljárásról.
Az F1-es autók 80-szor hangosabbak az egészségesnél
Egy akusztikai mérnök a Kanadai Nagydíj alatt a pálya három különbözõ pontján mérte meg hangerõt, és a vártnál is durvább eredményre jutott. Tanácsos füldugót viselni.
Interaktív robbantott kép egy F1-es autóról
Rábökhetünk a félbevágott Sauber fontosabb részeire, amelyek zömérõl Nico Hülkenberg és Esteban Gutiérrez tart rövid bemutatót.
Gond van az F1-be szánt átfolyásmérõvel
A turbómotorok 2014-es bevezetésének fontos része a pillanatnyi fogyasztás korlátozása, de a szabványosnak szánt mérõmûszer egyelõre nem elég pontos.
Minek köszönhetõ Vettel fölénye valójában?
Az illegális kipörgésgátló csak a fantázia szüleménye: a Red Bull tökéletesen optimalizálta az autóját a lassú kanyarokból való kigyorsításokhoz, amiben valamilyen motorelektronikai trükknek is lehet szerepe. Szingapúrban a körülmények is irreálisan nagynak mutatták a csapat elõnyét.
Nehezebben szabadulnak el az F1-es kerekek
A nürburgringi bokszutcában történt balesetbõl okulva kétszintû rögzítési mechanizmust tesznek kötelezõvé.
Kétszázszor gyorsabb egy notebooknál az F1-es szuperszámítógép
A csapatok régóta használnak sokprocesszoros szuperszámítógépeket az áramlástani modellezés, azaz CFD elvégzéséhez. A Caterham számára a Dell és az Intel által épített HPC (high-performance computing cluster) átlagosan 17 óra alatt hajt végre egy olyan szimulációt, amely egy otthoni notebookkal 5 hónapig tartana. A módszerrel már azelõtt leellenõrizhetõ és vizuálisan is megjeleníthetõ az új alkatrészek aerodinamikai viselkedése, hogy le kellene gyártani belõlük egy prototípust a szélcsatornában való teszteléshez.
A Red Bull ötlete alapján erõsítik meg az F1-es autók oldalát
Miután a vizsgálatok kimutatták, hogy a Forma-1-es autók oldalsó gyûrõdési zónái túl sérülékenyek nem merõleges ütközések esetén, az FIA hatékonyabb megoldást keresett. A következõ évtõl mindegyik csapat a Red Bull által kifejlesztett új technológiát használja majd.
Gyanús fotó terjed a Red Bullról
Egy szurkoló készítette a felvételt, amely azt sugallja, hogy a csapat illegális kipörgésgátlót használ, de a magyarázat valószínûleg kiábrándítóan egyszerû.
Új csodafegyvere lehet a Mercedesnek
Az egyelõre FRIC néven ismert speciális futómûnek, amelyen 2011 óta dolgoznak, szerepe lehet abban, hogy a csapat idén autója ennyire gyors lett. Valószínûleg a Lotus is rendelkezik hasonlóval.
Nem a McLaren-elektronika romlott el Webber autójában
A Red Bullnál az Ausztrál Nagydíj után azt sugalmazták, hogy Webber autójában a rajt elõtt a McLaren által szállított ECU hibájából adta meg magát a KERS, de ez tévedésnek bizonyult.
A Red Bull is kísérletezik a passzív DDRS-sel
A barcelonai teszten õk is felszerelték az autóra a külön kapcsoló nélkül mûködõ rendszert, amely javítja az autó légellenállását. Sebastian Vettel gyakorolt vele a pályán.
Kiakasztotta a csapatokat a McLaren-elektronika
A MES már 2014-es szoftverrel töltötte fel az összes csapat által használt, egységes motorvezérlést, amely azonban Barcelonában folyton bedöglött.
Az FIA lecsapott a Williams kipufogójára
A rivális Mercedest irányító Ross Brawn szerint legális, az FIA azonban közölte a Williamsszel, hogy sérti a szabályokat - akárcsak a Caterhamé.
Oldanák a konstruktõrökre vonatkozó szabályokat
A kis csapatok örülnének neki, ha egyelõre tiltólistán szereplõ fõdarabokat is vásárolhatnának az autóikhoz a nagyoktól.
Plasztikai sebészet a Forma-1-ben
A szabályok állandóságának köszönhetõen ránézésre nincs sok újdonság az idei autókon a tavalyiakhoz képest, de azért akad. Rajzokkal illusztráltuk a csapatok által követett friss technikai trendeket.
Megmutatta F1-es turbómotorját a Mercedes
Megjöttek az elsõ képek a 2014-ben bevezetésre kerülõ 1,6 literes V6-os turbómotorról. A mérnökök azt ígérik, jó hangja lesz, és a kanyarkijáratoknál a vezetés is nehezebbé válik a nagyobb nyomaték miatt.
A McLaren állandósítaná két másodperces kerékcseréit
A csapat keményen fog dolgozni a téli idõszakban, hogy a következõ szezontól ne csak egy-egy alkalommal, hanem rendszeresen képesek legyenek a szerelõk két másodperc alatt elvégezni a kerékcseréket.
Újabb lépés a hajlékony szárnyak ellen
Újabb megoldással próbálja a Nemzetközi Automobil Szövetség kiszûrni az olyan légterelõket, amelyek túlságosan lehajlanak az aerodinamikai terhelés hatására. A jövõ évtõl több helyen mérik a szárnyak hajlékonyságát.
Hiba volt a dupla DRS, ismerik el a Mercedesnél
A koncepció önmagában jól mûködhetett volna, de túlságosan lekötötte a csapat erõforrásait, akadályozva az egyéb fejlesztéseket.
Kamu lehet a Red Bull rugalmas orra
Egy nappal a vitatott felvételek közlése után szakértõkre hivatkozva már az egyik olasz lap is elismerte, hogy az RB8 orrának mozgása nem feltétlenül rendellenes.
A túl hatékony DRS hátráltathatja a Ferrarit
A BBC technikai szakértõjeként dolgozó korábbi F1-es mérnök, Gary Anderson úgy véli, az autó instabilitása a nagy végsebességrõl történõ lassításokból származik, mert ilyenkor késõn áll helyre a légáramlás az F2012 hátulján. A Ferrari elnöke azt akarja, hogy a csapat önerõbõl harcoljon a gyõzelemért az utolsó két versenyen.
Keresztbe vádolta egymást a Red Bull és a Ferrari
A Ferrari a héten felhívta rá az FIA figyelmét, hogy a Red Bull az idõmérõ és a verseny között két tartályt folyadékkal tölt fel, mire riválisa betiltatott egy trükkös fékrendszert.
Massa egy spéci fejlesztés miatt volt gyorsabb Alonsónál?
Egy spanyol újság szerint a csapat Koreában tesztelte azt a kipufogó-elrendezést, amilyet a Red Bull használ, és élesben is bevetette Felipe Massa autóján. Készülõben van a dupla DRS is.
Lecsapnak a hajlékony szárnyakra
Az FIA a hétvégi Japán Nagydíjtól kezdve az eddigitõl eltérõ módszerrel ellenõrzi az elsõ szárnyak merevségét, miután felmerült, hogy a McLaren és a Red Bull kijátszotta a szabályokat.
Kiplasztikázzák a törött orrú F1-es autókat
A csapatok megegyeztek benne, hogy jövõre egy plasztikai mûtét segítségével megszabadulnak az esztétikátlan lépcsõtõl.
A sikításnak vége, jöhet a bömbölés: visszatérnek a turbók az F1-be
Az 1,6 literes turbók csak 2014-ben lépnek a jelenlegi, elavultnak tartott nagyobb szívómotorok helyére, a prototípusokat a gyártók máris gõzerõvel tesztelik. Nem pusztán technológiai jellegû változást jelentenek, hanem teljesen új szemléletet is hoznak a Forma-1-be, és alaposan felforgathatják az erõviszonyokat is.
A csodafegyver visszalõ: mi a baj a Mercedesszel?
Egy technikai elemzés szerint a nagy találmányként beharangozott dupla DRS lehet az egyik oka a csapat vergõdésének. A Mercedes az elmúlt hónapokban visszafelé fejlõdött.
A Red Bull csalással vádolja a Ferrarit
Miután szabálytalanságról szóló támadások érték a Red Bullt, és az FIA betiltotta a csapat egy vitatott technikai megoldását, Helmut Marko úgy reagált, hogy a Ferrari is használ egy hasonló rendszert.
A McLaren is mérlegeli a dupla DRS bevetését
A csapat még gondolkodik, hogy megéri-e kifejleszteni és kipróbálni a jövõre betiltásra kerülõ eszközt. A Lotus hasonló próbálkozásának sikere dönthet a kérdésben.
Mégis betiltják a dupla DRS-t
Megszabadulnak a Mercedes innovációjától, mert attól tartanak, hogy költekezési versenyt indít el. A Lotus azért tovább dolgozik a sajátján.
Majdnem kizárták a Red Bullokat
Vasárnapra virradóra az FIA technikai ellenõrei rendellenességet vettek észre a motorelektronikai programjukban, de a sportfelügyelõk végül annak ellenére nem léptek a csapat ellen, hogy nem értettek teljesen egyet az érvelésével.
Mégis maradhatnak jövõre a törött orrok
A napokban elterjedt hírrel ellentétben csak opcionális lesz lesimítani az autók orrkúpja mögötti lépcsõt, és a lehetõséggel nem feltétlenül fognak élni a csapatok.
Nincs mese, az F1 nem pazarolhat
A McLaren fõnöke, Martin Whitmarsh is elkerülhetetlennek látja, hogy a sport jobban nyisson a környezetbarát technológiák felé.
Betiltották a Red Bull spéci kerékagyát
A padlólemez után Kanadában az RB8 kerékagyán vágott lyukakat is szabálytalannak minõsítette az FIA, mert szerintük nem kizárólag a fékek hûtésére szolgáltak.
A Red Bullt hidegen hagyja padlólemezének betiltása
Az FIA úgy döntött, a Red Bullnak Montrealtól át kell alakítania a padlólemezét, de a csapatnál azt mondják, ezzel nem fognak veszíteni semmit.
Így kell ülni egy Forma-1-es autóban
A Mercedes gyári csapata készített egy videót Nico Rosbergrõl, aki elmagyarázza, hogy miért kell szinte fekvõ pozícióban vezetnie a versenyautót.
A Forma-1-es kormány titkai
Egy Forma-1-es autó kormánykereke már rég nem csak kanyarodásra való, és leginkább egy számítógépes játék kontrollerére hasonlít. A McLaren mérnöke szokatlan részletességgel mesélt arról az [origo] F1hírek-nek, hogy mire való a rengeteg rejtélyes gomb meg kapcsoló, sõt azt is elárulta, hogy a versenyzõknek mit kell tenniük a rajtolásnál.
A Saubernek túl drága a dupla DRS
Bár Mugellóban sokan azt hitték róluk, a Mercedes rendszerének másolatával kísérleteznek, a csapat fõtervezõje elárulta, hogy még nem fejlesztenek hasonlót.
Bukócsõ kerülhet az F1-es autók orrára
Az FIA azzal kísérletezik, hogy mennyire védi meg a pilótafülkében ülõ versenyzõ fejét, ha az autó elejére egy bukókeretet szerelnek. Az elsõ tesztek jól sikerültek, de még sok további vizsgálatra van szükség.
Körönként 4 tizedet érhet a Mercedes szárnya
A Lotus szerint ennyit számít a DDRS az idõmérõn, ezért csak akkor érdemes lemásolni, ha ez legfeljebb négy verseny alatt kivitelezhetõ.
A McLaren még nem tudja másolni a Mercedes szárnyát
Amíg nem tisztázódik, hogy szabályos-e, egy helyben toporognak vele. Szerintük ez nem etikai kérdés. A McLarennél úgy érzik, szerepet cseréltek a Red Bull-lal.
Így mûködik a Mercedes trükkös szárnya
A riválisok közül a Red Bull és a Lotus máig vitatja, hogy a mozgatható hátsó szárnyhoz kapcsolt F-csatorna szabályos. Sokáig a mûködési mechanizmusa is talányos volt, de most kísérletet teszünk rá, hogy a Mercedes újítását ábrák segítségével elmagyarázzuk.
Olcsó megoldás a Mercedes titokzatos találmánya
Ross Brawn kijelentette, nagyon olcsó kifejleszteni azt a speciális F-csatornát, amely miatt több rivális istálló támadja a Mercedest. A csapatfõnök változatlanul hisz a megoldás szabályosságában.
A Saubert próbálja lekoppintani a Ferrari
Olasz lapértesülések szerint Maranellóban már készül a "Ferrauber", az F2012 továbbfejlesztett változata, amit a Spanyol Nagydíjon fognak bevetni elõször. A Sauber más csapatoknak is felkeltette a figyelmét.
Az FIA újra megvizsgálja a Mercedes szárnyát
Charlie Whiting a Kínai Nagydíj elõtt, a Red Bull és a Lotus kérésére újra megvizsgálja a Mercedes vitatott hátsó szárnyát, de úgy tûnik, az FIA kitart az álláspontja mellett, és az ellenfelek érvei dacára nem tiltja be az eszközt.
A Red Bullt nem hagyja nyugodni a Mercedes-szárny
Hiába nyilvánította kétszer is legálisnak az FIA a Mercedes trükkös hátsó szárnyát, a Red Bull csapatfõnöke továbbra is a szabályok pontosítását kéri. Szerinte az élcsapatok nem szívesen másolnák le a költséges eszközt, ha pár futammal késõbb betiltanák.
Renault-s mérnök kapott vezetõ posztot az FIA-nál
A Nemzetközi Automobil Szövetség a Renault-tól igazolta le Fabrice Lomot, aki a hajtáslánccal foglalkozó csoport vezetõje lesz.
A Mercedes panaszt tett a Red Bull motorjára
A csapatok közötti adok-kapok következõ fejezeteként a Mercedes visszapiszkálta a Red Bullt.
Hiába tiltakoztak a Mercedes spéci szárnya ellen
A Red Bull és a Lotus tiltakozása ellenére Malajziában sem változott az FIA álláspontja a csapat vitatott légterelõjével kapcsolatban: véleményük szerint nincs rajta olyasmi, ami miatt szabálytalannak kellene ítélni.
Schumacher a fotósok elõl takargatta az autóját
Miután az Ausztrál Nagydíj szombat délelõtti szabadedzésén kicsúszott, dühösen elhajtotta a fotósokat, akik a Mercedes spéci elsõ szárnyáról próbáltak készíteni egy értékes felvételt.
Orrmûtétre készül az autókon az FIA
Az FIA képviselõje elmondta, a Technikai Munkacsoport következõ ülésén feltétlenül kitérnek az autók esztétikailag kifogásolható orrára, és igyekeznek megoldást találni rá, hogy azok szebbek legyenek.
A többiek vitatják, mégis szabályos a Mercedes titkos fegyvere
A több istálló által vitatott hátsó légterelõt a melbourne-i gépátvételen legálisnak ítélte az FIA, így várhatóan az egész mezõnyben el fog terjedni az F-csatornához hasonlóan mûködõ szárny.
Mostantól ezt szabad a Forma-1-ben
Szigorúbb védekezési szabályok, még durvább töréstesztek, kevésbé hajlékony elsõ vezetõszárny - az elõírásokat évrõl évre finomítják. Idén is lesz néhány olyan változás, amely látványosan kihathat a pályán zajló küzdelemre.
Jövõre kiplasztikázhatják a lépcsõs orrokat
Többen azt várják, hogy az FIA közbelép, és megszabadul a sokat kritizált, nem esztétikus autóktól - amelyeket valószínûleg a Red Bullnak köszönhetünk.
Miért rondák a Forma-1-es autók?
Ábrák segítségével magyarázzuk el, hogy a mérnökök miért voltak kénytelenek torzszülötteket kotyvasztani dollártízmilliós boszorkánykonyháikban. Az év eddigi legérdekesebb technikai újításait vizsgáljuk meg közelebbrõl.
A McLarennél bíznak a lapos orrú autóban
Pénteken kiderült, hogy a McLarenen kívül minden csapat a lépcsõs orr mellett döntött 2012-re. Martin Whitmarsh csapatfõnök azonban továbbra is biztos benne, hogy jól tervezték meg az autót.
Talányos a Red Bull orrlyuka
Bár Adrian Newey állítja, hogy az új autó orrára vágott nyílás hûtésre szolgál, többen arra gyanakodnak, hogy a csapat agytrösztje megint kitalált egy trükkös mûszaki megoldást.
Az idén még nem született forradalmi ötlet
Peter Sauber szerint a 2012-es autókon egyelõre nincs olyan technikai trükk, amely az F-csatornához vagy a befújt diffúzorhoz hasonló áttörésnek tekinthetõ.
Újra fellángolhat a kipufogó-vita
A csapatok amiatt aggódnak, hogy a kipufogók elhelyezésére vonatkozó szigorú szabályozás sem zárta be a kiskapukat, ezért egyesek vitatott trükkökkel fognak elõrukkolni.
A Lotus dühös a reaktív futómû betiltása miatt
Bár a Lotus vezetõi mérgesek amiatt, hogy az FIA betiltotta a reaktív futómûvüket, azt mondják, ez nem fog jelentõsen kihatni a teljesítményükre.
Az FIA a csapatokat okolja a ronda autókért
Charlie Whiting szerint nem õk találták ki, hogy az orrkúp alacsonyabb legyen a váz elejénél. A Red Bullnál azt ígérik, az õ autójuk nem lesz olyan idétlen, mint a Ferrari.
Trükkös szerszámmal a kallódó anyákért
Egy új légkulcsnak köszönhetõen könnyebb lesz megakadályozni, hogy az autók rosszul rögzített kerékkel hagyják el a bokszutcát.
Ezért tiltották be a Lotus futómûvét
Kiderült, hogy a Lotus és a Ferrari hasmagasság-állítóját tényleg azért találták szabálytalannak, mert úgy vélték, nem a felfüggesztés része, hanem valójában aerodinamikai célokat szolgál.
Máris betiltották az év újítását
Az FIA elõször engedélyezte, majd hirtelen pálfordulással betiltotta a Lotus-Renault fejlesztését, a reaktív felfüggesztést. Már a Ferrarinak is volt.
A Red Bull nem másolja a Lotus futómûvét
A fejlesztést sokan máris az év technikai innovációjának tartják, de Christian Horner nincs meggyõzõdve arról, hogy érdemes foglalkozni vele.
Robot is lehetne a Ferrari szimulátora
Lábakon mozog, két tonnát nyom, hat méter magas, öt 3D-s monitor és 3500 wattos hangrendszer van benne, egy kétemeletes épület kell a befogadásához, mégsem száz százalékig élethû.
Tesztelésre kész a Mercedes turbómotorja
Ha a motoroknak lenne világbajnokságuk, az utóbbi három évben Mercedes nyerte volna, és már a 2014-ben bevetésre kerülõ turbókkal is jól állnak. Azt mondják, a fejlesztések befagyasztása technikai szempontból is hasznos volt.
Így nézne ki egy F1-es autó zárt pilótafülkével
A Felipe Massáéhoz hasonló balesetek miatt felmerült, hogy a Forma-1-es autók pilótafülkéjére is tetõt kellene szerelni. Egy lengyel dizájner megálmodta az eredményt.
A Ferrari keresztbe tett a forró befújásnak
A HRT-vel és a Sauberrel karöltve elutasították a többiek javaslatát, hogy jövõre is engedélyezzék a gázelvétel melletti befújást. Emiatt több csapat üzemanyagtankja túl nagy lehet.
A Ferrari nem érti, miért vibrált megint Massa elsõ szárnya - videó
Indiához hasonlóan Abu-Dzabiban is látványosra sikerült Felipe Massa néhány köre a pénteki szabadedzéseken a 2012-re szánt elsõ szárnnyal: a pálya hosszú egyenesében hol az elem jobb, hol a bal oldala súrolta az aszfaltot, ami látványos szikrázást eredményezett.
Gyári hibás lehetett a Ferrari csapkodó szárnya
Abu-Dzabiba is elviszik az Indiában nagy feltûnést keltett elsõ szárnyat, amely szerintük csak gyártási problémák miatt verdeste az aszfaltot terhelés alatt Massa autóján.
A Red Bull és a Mercedes kerékcseréi a leggyorsabbak
Egy elemzésbõl kiderül, hogy az egyes csapatok mennyire hatékonyan bonyolítják le a bokszkiállásaikat.
Brawn szerint az ügyfélautók árthatnak a Forma-1-nek
A Formula One Commission csütörtöki ülésén számos kérdés kerül terítékre, köztük a csapatok közötti technikai együttmûködés is. Ross Brawn nem tartaná jó ötletnek az ügyfélautók engedélyezését.
Változhatnak a gumiszabályok az idõmérõn
A csapatfõnökök a héten megvitatják, szükség van-e módosításokra azért, hogy ne legyenek versenyzõk, akik a Q3-ban ki se mennek a pályára.
Videón a Ferrari õrülten csapkodó szárnya
A Ferrari az Indiai Nagydíj pénteki edzésnapján azzal keltett feltûnést, hogy ezt a rendkívül hajlékony elsõ vezetõszárnyat szerelte Felipe Massa autójára.
Bezárja a motorvezérlési kiskaput az FIA
Lépnek, hogy a felülre kivezetett kipufogókkal jövõre ne lehessen trükközni gázelvétel közben.
A Sauberé lehet a legjobb szélcsatorna
A csapatfõnök, Peter Sauber nem látja szükségesnek az infrastruktúra fejlesztését, és továbbra is a Ferraritól tervezi vásárolni a sebességváltót.
Vonatokba kerül a Williams lendkerekes KERS-e
Az akkumulátoros változathoz képest fokozottan környezetbarát rendszer ugyanúgy a fékezésnél felszabaduló mozgási energiát tárolja el és hasznosítja újra, mint a Forma-1-es technológia esetében.
Le lehet-e égetni egy Forma-1-es motort?
A kérdés elsõre talán furcsán hangzik, de az elektronika korában már nem egyértelmû rá a válasz. A Ferrari F1-es motormérnökétõl kaptuk meg.
Brawn pártolja az elektromotorokat
Szerinte azok képviselik a jövõt, és Ecclestone-nal ellentétben úgy véli, a motorhang hiánya sem leküzdhetetlen probléma.
Ecclestone: Nem lesz elektromos hajtás a bokszutcában
Noha ez már a 2014-es szabályzat nyilvánosságra hozott változatában is szerepel, Bernie Ecclestone kijelentette, hogy az autók "semmiképpen" nem fognak csak elektromos hajtással közlekedni a bokszutcában.
Önindító, elektromos hajtás, nyolcsebességes váltók az F1-ben
A 2014-ben bevezetésre kerülõ kis turbómotorokat a versenyzõknek önállóan is be kell tudniuk indítani. Az FIA emellett elfogadta a 15 ezres fordulatszám-limitet, és megsokszorozta a KERS teljesítményét.
Mennyibe kerül egy Forma-1-es autó?
Ha szeretnénk magunknak egyet, az üzemeltetési költséget is beleszámolva mintegy másfél milliárd forintot kell félretennünk rá. A motor a legdrágább alkatrész.
Renault-fõnök a szabályokért felelõs bizottság élén
James Allison lett a technikai szabályok kidolgozásáért felelõs munkacsoport elnöke a csapatok szövetségében.
A McLarent durván sújtotta a diffúzortiltás
Ezzel magyarázzák, hogy a silverstone-i idõmérõn gyengék voltak. A csapatok vasárnap reggel ülnek össze eldönteni, hogy ejtsék-e a tilalmat. Martin Whitmarsh "paranoiától" tart.
A Renault megszabadulhat elõrevezetett kipufogójától
A speciális befújt diffúzorok betiltása miatt válik értelmetlenné a különleges konstrukció. Már tesztelték is a hagyományos változatot.
Hivatalosan is megszavazták a V6-os turbókat
Ahogy az várható volt, a Motorsport Világtanács áldását adta a Forma-1 új, 2014-tõl életbe lépõ motorformulájára.
Videó: Hajlik a McLaren új elsõ szárnya?
Az autóra rögzített kamera képei szerint terhelés hatására lefelé hajlik a szárny középsõ része, ami nagy sebességnél csökkenti a légellenállást. Az ilyen konstrukciók használata elvben tilos.
14-16 ezer lehet a V6-os turbók fordulatszáma
A csapatok technikai fõnökei támogatják, hogy 2014-tõl 1,6 literes V6-os turbómotorok legyenek a Forma-1-ben, de azt is szeretnék, ha az eredetileg tervezettnél magasabb fordulatszámra lennének képesek a hathengeresek.
Fél másodperccel lassíthat a motorelektronikai tiltás
Charlie Whiting tagadja, hogy akár ez, akár a trükkös diffúzorok számûzése a Red Bull fölénye ellen irányul, bár tudja, hogy a közvélemény így gondolja.
Ferrari: Új vb kezdõdik a diffúzortiltással
A Red Bull a technikai munkacsoport e heti ülésén fogja firtatni, hogy milyen alapon tiltják be két verseny múlva a diffúzorba vezetett kipufogókat. A Ferrari szerint "második világbajnokság" kezdõdik.
Silverstone-tól betiltják a spéci kipufogókat
Az FIA Barcelonában még haladékot adott a csapatoknak, de szombaton levélben értesítette õket, hogy a Brit Nagydíjtól kezdve mindenképpen be akarja tiltani a forró és hideg befújásos diffúzorokat is.
Az F1-es Mercedes alig halkabb egy vadászgépnél
Egy német lap lemérte az idei forma-1-es motorok hangerejét. Némi meglepetésre nem a Renault végzett az élen...
Új szimulátorral erõsít a Renault
Miután ezen a téren az elmúlt évek során lemaradtak az élcsapatok többségétõl. A szélcsatornájukat is modernizálták.
Miért nem tiltották be mégsem a spéci diffúzorokat?
A Red Bull technikai igazgatója, Adrian Newey bepillantást nyújtott abba, hogy az FIA a múlt héten miért gondolta meg magát hirtelen a diffúzorba vezetett kipufogók kapcsán.