foglalkoztatás

címke rss

Minden harmadik építõmunkást feketén foglalkoztatják

Gazdaság2016.04.01, 18:05

Kevesebb szabálytalanságot találtak tavaly a munkaügyi ellenõrzések során, mint egy évvel korábban. A jogsértések közül még mindig meghatározó a feketefoglalkoztatás.

Két uniós országban már elérték, amit Orbánék szeretnének

Gazdaság2016.02.02, 14:21

Az unióban 9 százalék volt a munkanélküliség 2015 decemberében, az eurózónában 10,4 százalék. Hét országban volt alacsonyabb a munkanélküliség, mint a magyar 6,2 százalék.

Varga Mihály nagyon elégedett

Gazdaság2016.01.15, 13:53

Magyarországnak a foglalkoztatáspolitikában nagyon jó eredményei vannak, érdemes megosztania azokat a tapasztalatokat és az elmúlt években kialakított gyakorlatokat, amelyek eredményeként nõtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliségi ráta, valamint jelentõs hátrányos helyzetû csoport kapcsolódott be a foglalkoztatásba, jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Tízbõl hat közalkalmazottat elküldene a kormány

Gazdaság2016.01.06, 15:44

A kormány 600 ezer fõvel csökkentené a közalkalmazottak számát – ismertette a kormány hosszú távú terveit Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Még ebben a ciklusban több mint százezer közalkalmazottat terelnének át a versenyszférába.

Jelentõsen változik a bejelentés

Gazdaság2016.01.04, 15:27

Január elsejétõl már nem elég a foglalkoztatásra vonatkozó adatokat megadni, egy plusz adminisztrációs feladattal is számolnia kell a HR és bérszámfejtési szakembereknek, amikor új munkavállalót jelentenek be.

Nem akarnak több munkatársat a cégek

Archívum2015.12.23, 11:13

A hazai kkv-k döntõ többsége nem akar több munkavállalót felvenni a következõ egy évben, így nem várható a szektorban a foglalkoztatás látványos bõvülése. Fizetésemelésre közel minden negyedik cég készül – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.

Nálunk több kisvállalkozás van, mint az Unióban átlagosan

Archívum2015.12.11, 13:38

Magyarországon 100 munkavállaló közül 71 kis- vagy középvállalkozásnál dolgozik, míg az Unióban ez az arány 66-67 százalék. Tavaly 13 milliárd forintból 6500, majd 2-3 milliárd pótlólagos forrásból még 1600 új munkahely létesült.

Tõzsdézett, ötletelt és a rezsicsökkentésrõl beszélt a kormány

Gazdaság2015.11.02, 08:31

Az emberek majdnem fele nem tudja, mibõl fog élni idõskorában – a miniszter szerint spórolni kell. Az állam megszabadult több mint 14 millió OTP-részvénytõl, amelyekért mintegy 75 milliárd forintot kapott. A kormány tovább ötletel a multikkal szemben, és jön a legújabb rezsicsökkentés is. Az, hogy kié lesz a TV2, ezen a héten sem derült ki, viszont Simicskáék már ki is fizették, míg a GVH szerint Vajnáék akár meg is vehetnék. Ez történt a héten a gazdaságban.

Lenne elég munkahely a menekülteknek Európában

Gazdaság2015.09.18, 10:37

Van bõven szabad munkahely Európában. Nagyban függ a menekültkérdés megoldása attól, hogyan tudnák integrálni és foglalkoztatni a határon beözönlõ menekülteket az Európai Unió országai. Erre részben választ adhat a még betöltetlen állások száma. Ezekre a munkahelyekre ugyanis nem találnak megfelelõ embert saját hazájukban a munkáltatók.

A GDP ötödét elviszi a feketegazdaság

Gazdaság2015.09.17, 13:50

Magyarországon a feketegazdaság bruttó hazai termékhez, a GDP-hez viszonyított aránya 22,1 százalék, ami megfelel a közép-európai országok átlagának, közölte a Feketelista.hu a Randstad Holding felmérésére hivatkozva.

Történelmi lehetõség a vállalati adózás átalakításában

Archívum2015.09.09, 17:07

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége egy, az adózást érintõ javaslatcsomaggal állt elõ a gazdaságpolitikai döntéshozóknál, amelyet eljuttatott a Nemzetgazdasági Miniszternek is. A szervezet csökkentené a munkáltatók adóterheit és a közszférában dolgozók számát.

A jövõ legjobban fizetett szakmái – ezeknek érdemes tanulni

Life.hu2015.09.18, 13:56

Ma már nem az az álma egy tinédzsernek, hogy egész nap papírokat tologasson egy irodában. Ennél sokkal izgalmasabb és korszerûbb munkára vágynak, amivel ráadásul jobban is kereshetnek – esetleg külföldön is dolgozhatnak. Aki igazán elõrelátó, az az alábbi szakmák közül válogat, mert ezek lesznek nemzetközi szinten a legkeresettebb és legjobban fizetett állások a jövõben.  

Egyre több nyugdíjast alkalmaznak a Daimlernél

Gazdaság2015.07.22, 12:38

Egyre több nyugállományba vonult korábbi munkatársát foglalkoztatja tanácsadóként a Kecskeméten Mercedes-gyárat üzemeltetõ német Daimler.

Lázár: Munkaerõhiány van Budapesten

Gazdaság2015.07.16, 14:43

Foglalkoztatás és a munkanélküliség tekintetében már megelõztük Lengyelországot is, és beértük Csehországot, mondta Lázár János a csütörtöki Kormányinfón.

Jövõre már nem kell Londonban munkát keresnie

Gazdaság2015.06.18, 07:30

Jövõre hatvan-hetvenezer új munkahely jön létre a versenyszférában, azaz az elsõdleges munkaerõpiacon - mondta Czomba Sándor munkaerõpiacért és képzésért felelõs államtitkár. 

Diákmunkával akár ezer forintot is kereshet a nyáron

Gazdaság2015.06.12, 12:44

600 és 1100 forint között mozognak az átlagos bruttó órabérek a meghirdetett állásokban. A NAV tanácsa szerint senki se írjon alá olyan szerzõdést, amelyet nem olvasott át.

Lelkes, pontos, elhivatott: így dolgozik egy megváltozott munkaképességû

Gazdaság2015.06.11, 17:09

A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. kapta a közönségdíjat az idei CSR Piacon. A cég az alapítás óta alkalmaz megváltozott munkaképességûeket. Úgy látják, hogy õk sokszor lelkesebben végzik a munkájukat, mint egészséges társaik. 

Két hónapig is keresik a megfelelõ jelöltet

Gazdaság2015.06.10, 17:08

A vártnál jelentõsebb létszámbõvítéseket hajtanak végre a magyarországi szolgáltató központok. IT Services Hungary a napokban jelentett be, hogy 400 fõt vesz fel. A központok toborzóit nehéz feladat elõtt állnak, mert évrõl évre hosszabb idõbe telik informatikai szakembereket találni. Egy vezetõ megszerzése pedig fél évbe is telhet.

Budapest hidat, Mészáros Lõrinc tízmilliárdos megbízást kap

Gazdaság2015.05.08, 13:49

Bõvül a Déli vasúti összekötõ híd, és épül az M0-s északi része, Mészáros Lõrinc cége pedig közbeszerzést nyert. Jövõre már a GDP egy százaléka mehet közmunkára, csökkent a munkanélküliség, nõtt a foglalkoztatás. Japánt és Görögországot leminõsítették. Ez volt a héten a gazdaságban.

Több a munkanélküli, mint egy éve

Gazdaság2015.04.24, 17:37

Márciusban 462 ezer álláskeresõ szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában: több, mint egy hónappal, illetve egy évvel korábban. 

Orbán: Most ér véget a szocializmus

Gazdaság2015.03.06, 14:28

Segély helyett munkáért tüntetnek az emberek, valójában itt ért véget a szocializmus, sõt ez az igazi rendszerváltás, mondta Orbán Viktor. A rezsicsökkentés, a bankelszámoltatás és a családi adórendszer a múlt sikerei. A jövõben kiegyeznek a bankokkal, szigorítják a pénzügyi felügyeletet, egyszerûsítik az adózást és megkezdik a déli nyitást. A kormány gazdasági terveirõl hamarosan hosszabb cikkel jelentkezünk.

Milliárdos pályázati felhívások zárultak

Gazdaság2015.02.03, 10:01

Lezárult a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program két pályázata. Az egyik a rugalmas foglalkoztatást, a másik a fiatal vállalkozókat támogatja.

Nõtt a foglalkoztatás

Gazdaság2015.01.28, 11:25

Egy hónap alatt nem, éves szinten viszont nõtt a foglalkoztatottság Magyarországon.

A válság elõtti szinten teljesít Magyarország

Gazdaság2015.01.20, 17:23

Hiába volt 2014 több makrogazdasági mutató szerint is sikeres év, közgazdászok szerint a növekedés nem fenntartható, az fõleg külsõ tényezõknek köszönhetõ.

Az államtitkárt nem aggasztják a munkahelyek

Gazdaság2014.12.18, 16:02

A kereskedelemben dolgozók létszámát a fogyasztás élénkülése, az ország gazdasági teljesítménye határozza meg, mondta Czomba Sándor.

Csökkent a munkanélküliség

Gazdaság2014.11.27, 14:40

Az augusztus-októberi idõszakban 193 ezerrel dolgoznak többen, mint egy évvel korábban. Továbbra is erõs a közmunka, de a versenyszférában is egyre több állás születik.

A megváltozott munkaképességûeket 64 ezer állás várja

Gazdaság2014.11.26, 12:02

Egyre nagyobb számban kapnak munkát a fogyatékossággal élõk. A javulást nem az állami beavatkozás, hanem a céges világból induló szemléletváltás okozta.

Önnek is lehet helye a közmunkások között

Gazdaság2014.11.03, 17:24

Jövõre 1,3 százalékos foglalkoztatottságbõvülést vár a kormány, tehát mintegy 54 ezerrel több munkahely jöhet létre. A bérükre meg is van a fedezet, hiszen a benyújtott költségvetésben, számításaink szerint, az ideinél 39 milliárddal többet különítettek el a közmunkásokra. Sok valódi új munkahelyre tehát nem nagyon számíthat a kormány 2015-ben.

224 milliót kapott a Siemens

Gazdaság2014.10.21, 14:47

A miniszterelnök el akarja érni, hogy 2018-ra teljes foglalkoztatottság legyen Magyarországon. Ehhez helyre kell állítani a szakképzés becsületét, mert a magyar iskolarendszer elhibázott, túlságosan elméletorientált. Nincs elég szakmunkás, ezért munkahelyek ezrei maradnak betöltetlenül.

MSZP: Kozmetikázott adatokat kaptunk

Nagyvilág2014.09.04, 16:55

Ujhelyi István szerint a Fidesz a közmunkásokkal és a külföldön munkát vállalókkal szépíti a foglalkoztatás adatait.

Papír is van róla, nem lesz itt egymillió új munkahely 10 év alatt

Gazdaság2014.05.06, 10:38

A 2010-es választásokra készülõ Fidesz egyik szimbolikus ígérete volt a tíz év alatt létrejövõ egymillió új munkahely, most, a 2014-es választások után pár héttel a Fidesz-kormány által készített dokumentumból derül ki, jó, ha szûk két kormányzati ciklus alatt az ígért új állások egyharmada összejön.

Minimum 200 ezer közmunkást akar látni mindig a kormány

Gazdaság2014.05.03, 13:02

Az év végéig havi átlagban 200 ezer fõs közfoglalkoztatásról határozott a kormány.

Van munka. Havi 70 ezerért

Gazdaság2014.04.02, 11:51

Bizonyos állások az ország legtöbb megyéjében évek óta betöltetlenek. Sok helyen megszûnt a szakiskolai képzés, Ausztriában pedig kétszer-háromszor annyit fizetnek ugyanazért a munkáért, így, aki csak teheti, az iskola után azonnal csomagol. A kormány is hiába próbált javítani a helyzeten, a hiányszakmák nem véletlenül hiányszakmák.

Vastag ceruzával írták a kormány büszkeséglistáját

Gazdaság2014.02.12, 10:10

Csökken az államadósság, nem tartozunk az IMF-nek, növekedésbe fordult a gazdaság, több a munkahely - mutogatja gazdasági sikereit a kormány. A leegyszerûsített számok valóban mellette dolgoznak, de a gazdaságban valójában zajló folyamatok óvatosságra intenek.

Nincs itt semmilyen munkahelyteremtés

Gazdaság2014.01.16, 11:14

Növekszik ugyan a foglalkoztatottak száma, de csak a közmunkának és a külföldi munkavállalásnak köszönhetõen. A hazai, nem közmunkás munkahelyek száma nemhogy nem nõtt az elsõ három negyedévben tavaly, de körülbelül négyszázzal csökkent is.

Így húztak el mellettünk a szlovákok

Gazdaság2013.10.30, 11:12

Hét éve még 25 százalékkal többet vitt haza egy magyar alkalmazott, mint egy szlovák. Ma már a magyarok irigykedhetnek, mert a szlovákok nemcsak beérték õket, de 10 százalékkal többet is keresnek. A kétezres évek elején a cseheknél is jobban éltünk, a lengyelek pedig messze mögöttük kullogtak, de mostanra sereghajtók lettünk a négycsapatos versenyben. A kilátások pedig egyáltalán nem biztatók.

A kormány a nyugdíj elõtt álló nõknek készít munkaprogramot

Gazdaság2013.10.08, 15:11

A nõk 40 év szolgálati jogviszony után nyugdíjba mehetnek, de vannak olyan 55 évnél idõsebbek, akiknek már csak kevés kellene, de munkanélküliként nem tudják elérni a határt. A kormány nekik indít programot.

A kormány elégedetlen a kusza munkapiaci statisztikával

Archívum2013.10.07, 17:14

Kétféle munkaerõpiaci statisztikát is készít a KSH, a kormány viszont azt mondja, egyik se elég jó a foglalkoztatási folyamatok mérésére. Ezért készít egy harmadikat.

Csúnyán ferdít a kormány a csodás adatokkal

Gazdaság2013.10.04, 08:25

Való igaz, hogy a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most, de a foglalkoztatottak között rengeteg a közmunkás és az állami alkalmazott. A versenyszektorban közel sem ilyen vidám a helyzet. A kormány kezére játszik a kivándorlási hullám is.

Újra 10 százalék alatt a munkanélküliség

Gazdaság2013.09.27, 10:19

A munkanélküliek 52,7 százaléka egy éve vagy régebben keres állást. A munkanélküliség átlagos idõtartama 18,6 hónap volt.

67 ezerrel többen dolgoznak, mint tavaly ilyenkor

Gazdaság2013.09.27, 09:51

A nõknél és a férfiaknál is nagyobb a foglalkoztatottak aránya, mint 2012 harmadik negyedévében.

Tényleg torzítják a statisztikát a külföldön dolgozó magyarok

Gazdaság2013.09.18, 11:14

A külföldön dolgozó magyarok kedvezõ irányban torzítják a foglalkoztatási statisztikát - mutatta meg januárban a GKI Gazdaságkutató. Orbán Gábor államtitkár az elsõ kormánytag, aki ezt a hatást elismerte.

Foglalkoztatási program ötven felettieknek Komárom-Esztergom megyében

Archívum2013.09.10, 15:02

Kétszáz ötven év feletti és alacsony iskolai végzettségû álláskeresõnek fordulhat a sorsa Komárom-Esztergom Megyében egy munkaügyi programnak köszönhetõen, tájékoztatta az MTI-t Pákozdi Szabolcs, a helyi Munkaügyi Központ igazgatója.

55 ezerrel többen dolgoznak, mint tavaly ilyenkor

Archívum2013.07.30, 09:20

A Központi Statisztikai Hivatal kedd reggel közzétett gyorstájékoztatója szerint 55 ezer fõvel emelkedett a foglalkoztatottak összlétszáma 2012 azonos idõszakához képest.

A kormány százezer közmunkást dolgoztat a télen

Gazdaság2013.07.29, 14:52

Kétszázezer fõ téli közfoglalkoztatásáról döntött a kormány. Három év alatt csak pár tízezerrel nõtt a versenyszférában dolgozók száma, a közmunkaprogramoknak viszont sokat köszönhet a három év alatt négyszázezer új munkahelyet ígérõ kormány: közmunkásokkal együtt bõ 150 ezerrel többen dolgoznak ma az országban, mint három éve.

A pályakezdõk könnyebben boldogulnak a munkaerõpiacon

Gazdaság2013.07.01, 16:55

Egy felmérés szerint a magyarok többsége elutasítaná, hogy munkaadójuk 55 év felettieket alkalmazzon.

Munkát keresnek tízezer rokkantnak

Gazdaság2013.05.30, 14:16

A fogyatékossággal élõ, illetve megváltozott munkaképességû emberek nyílt munkaerõ-piaci foglalkoztatását és képzését támogatja egy most elindított uniós program - jelentette be az Emberi Erõforrások Minisztériumának szociális államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kinek a munkahelyét tudta megvédeni a kormány?

Gazdaság2013.05.28, 13:55

Tavaly év elején hirdetett soha nem látott szociális adócsökkentést a kormány. A fiatalok és az idõsek munkához jutását próbálták meg segíteni, a jelek szerint kisebb sikerekkel és kudarcokkal. Leginkább a nyugdíj felé járók jártak jól, bár lehet, hogy ez csak statisztikai torzulás. A fiatalok viszont továbbcsúsztak a lejtõn, pedig megnyílt elõttük sok új lehetõség. Hogy a kismamákkal mire ment a kormány, azt senki nem tudja.

Több a munkanélküli, de a dolgozó is

Gazdaság2013.01.29, 09:27

Az egy évvel korábbinál kilencezerrel több a munkanélküli, de 58 ezerrel többen is dolgoznak, igaz, javarészt közmunkások.