közmunkások

címke rss
Három éven keresztül terrorizálták és szedték el a pénzét a kisbéri férfinak

Három éven keresztül terrorizálták és szedték el a pénzét a kisbéri férfinak

A két férfi évekig fenyegetéssel és erőszakkal vett rá egy közmunkást, hogy adja oda nekik a fizetését, akinek emiatt veszélybe került a megélhetése, és a helyi lakosok szerveztek számára gyűjtést. Az egyik férfi ezenkívül egy másik kisbéri lakost is megfenyegetett, és pénzt követelt tőle. A komáromi bíróság ezt a férfit 7, társát pedig 4 és fél év börtönre ítélte elsőfokon, ám az ügyész szerint ennél mindketten súlyosabb büntetést érdemelnek.

Márki-Zay Péter szerint a vásárhelyi közmunkások lusták

Itthon2019.07.15, 12:11

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere, a főpolgármesteri előválasztást csúnyán elbukó és azóta gyakorlatilag a külvilág elől eltűnt Kálmán Olga könyvében beszélt arról, hogy szerinte a város közmunkásai tudnának többet dolgozni magasabb bérért, de nem akarnak, mert a könnyebbik megoldást választják – írta a Promenad.hu.

A temetőben, fegyverrel támadta meg ismerősét egy férfi

Itthon2019.03.06, 11:36

A hosszúpályi férfi  néhány évvel ezelőtt adott kölcsön 10 ezer forintot az ismerősének, amit állítása szerint nem kapott vissza. Emiatt munka közben kereste meg az ismerősét és riasztópisztollyal megfenyegette.  

Lépett a LEGO: jönnek a közmunkások

Gazdaság2018.12.19, 14:48

A nyíregyházi LEGO gyár néhány évvel ezelőtt még azzal küzdött, hogyan tartsa számon a több mint 10 ezer állásra jelentkezőt, de ma már ők futnak a jelentkezők után a munkaerőhiány következtében. Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR vezetője egy hazai lapnak arról beszélt, hogy egy új megállapodás keretében közmunkásokkal töltik fel az üres pozíciókat.

Közmunkások, menekültek dolgozhatnának a vendéglátásban

Gazdaság2017.03.16, 09:38

A munkaerőhiány miatt hamarosan komplex javaslatcsomaggal fordul a nemzetgazdasági tárcához a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége – írja a Világgazdaság a szervezet főtitkárának nyilatkozata alapján.

400 közmunkásból lehet katona

Itthon2016.03.17, 15:45

 A közfoglalkoztatottaknak kínál álláslehetőséget önkéntes szerződéses állományában a Magyar Honvédség - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A lányom akkor is tanulni fog!

Gazdaság2016.02.11, 13:19

A szegény településeken sokkal több az iskolaelhagyó diák, mint a városokban. Magyarország is csatlakozott ahhoz a stratégiához, amit az Európai Unió dolgozott ki. Ebben azt tűzték ki célul, hogy 2020-ig 10 százalékra csökkenjen az egész unióban a korai iskolaelhagyók száma. Magyarországon most a diákok 11,5 százaléka hagyja ott tanulmányai bejezése előtt az iskolát.

Közmunkások gyűjtik az aláírást a bevándorlók ellen

Nagyvilág2015.11.25, 12:26

Közmunkásokkal gyűjtetnek aláírást a bevándorlókat kötelezően szétosztó uniós kvóta ellen Jákóban. A fideszes polgármester szerint nem munkaidőben történt a dolog.

A közmunkások miatt kell több bölcsőde

Itthon2015.10.21, 14:16

A közmunkaprogram is szerepet játszott abban, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma teljesen átalakítaná a bölcsődei ellátást. A tárca tervezete szerint a jövőben a 10 ezer fő alatti településeken is kötelező lenne bölcsődét fenntartani, létrejönnének a minibölcsődék, megszűnnének viszont a családi napközik. Nem véletlen, hogy a változás éppen a kistelepüléseket érinti a legnagyobb mértékben. 

Czomba: sok közmunkás lesz közalkalmazott vagy köztisztviselő

Itthon2015.08.21, 20:10

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint sok olyan közfoglalkoztatott van, aki munkája elismeréseként később közalkalmazott, vagy köztisztviselő lesz.

Előző
Következő