Fodor Gábor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kuncze Gábor
- SZDSZ Országos Tanácsa
- Kóka János
- MSZP
- Gyurcsány Ferenc
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Medián szerint Kóka esélyesebb Fodornál
A népesség egészében Fodor Gábort, az SZDSZ-szavazók körében Kóka Jánost tartják többen alkalmasabbnak az SZDSZ elnöki posztjára - derül ki a Medián kutatásából, amelyet a közvélemény-kutató a HVG számára készített. A Szonda Ipsos korábban ezzel ellentétes eredményre jutott.
Szonda: A liberálisok közt Fodor a népszerûbb
A liberális választók egyharmada Fodor Gábor, egynegyede Kóka János elkötelezett híve - derül ki a Szonda Ipsos felmérésébõl. Fodort többen látnák szívesen elnökként, népszerûbb az SZDSZ szavazói közt, és többen tartják a 2010-es jó szereplés zálogának, mint Kóka Jánost.
Elutasítja az elvárt adó új formáját az SZDSZ
Elvárt adó helyett a hatékonyabb adóellenõrzéssel növelné az állami bevételt Kóka János gazdasági miniszter, aki szerint az új adónem nem volna elég hatékony, és nem felelne meg a közteherviselés alapelveinek sem. A politikus szerint elképzelhetõ, hogy jövõ héten pártja nem szavazza meg az elvárt adóval kapcsolatos kormányhatározatot.
Piszkálódásig ment el csak Fodor és Kóka
Melyik szót fogja szajkózni az SZDSZ a következõ pár évben? Ha Fodor Gábor nyer, akkor azt, hogy hitelesség, ha Kóka János, akkor azt, hogy siker. Ez kiderült a két jelölt vitáján, ahogy az is, Kókának fogalma sincs Orbán Viktor és a távközlés viszonyáról, Fodornak pedig egy lepelhez hasonlít a csapata. Összefoglalónk a kétórás vitáról, amely mindkét táborban borított ki híveket. Az érdekesebb részeket pedig nézze meg videón!
Kóka alapszervezete Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökéül
Az SZDSZ tisztújítása elõtti kampányában a II. kerületi szabad demokrata csoport, amelynek Kóka János is tagja, hétfõ este a gazdasági miniszter riválisát, Fodor Gábort jelölte az SZDSZ elnökének.
Gyurcsány még nem döntött a beszédrõl
Egyelõre mérlegeli Gyurcsány Ferenc, hogy mondjon-e beszédet március 15-én. A miniszterelnök korábban azt mondta, elképzelhetõnek tartja, hogy az idei ünnepségeken nem szólal meg. Fodor Gábor, az SZDSZ elnökjelöltje hétfõn azonban arra kérte Gyurcsányt, ne maradjon távol az ünnepségektõl.
Amatõrökkel vonulunk a klímaháborúba
Merész klímaváltozásos álmai vannak Kóka Jánosnak, de kérdés, mire megy a hallgatag képviselõkkel, a merengõ Baja Ferenccel, vagy a legyintõ Répássy Róberttel. Szili Katalinra számíthat, õ már Al Gore-t is meghívta, és sokat tud a felmelegedésrõl, amely egyre komolyabb kihívást jelent Magyarország számára is. Tudja meg, miért vagyunk lemaradva a britektõl és tesztelje tudását kvízjátékunkban!
Fodor utcai ünneplésre hívta Gyurcsányt
Sorra nyilatkoznak a politikusok március 15-érõl: az SZDSZ-es Fodor Gábor a kormányfõt is szívesen látná az utcán, Gyurcsány Ferenc azonban nem visz tömegeket az utcára és nem mond harcias beszédeket, szerinte ugyanis nem ehhez kell a bátorság. A Fidesz elnökségi ülésen vitatja meg a közös ünneplés lehetõségét, miközben Dávid Ibolya elvenné a politkusoktól az ünnepet.
Orbán beperli a polgárháborút emlegetõ Kókát
Orbán Viktor polgárháborút szeretne csinálni március 15-ébõl - jelentette ki kedden a Magyar Rádióban Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter. Ezért a mondatáért a Fidesz elnöke perrel fenyegette meg a gazdasági minisztert.
Rágalmakat számol Kóka János
A gazdasági és közlekedési miniszter hétfõtõl egyesével válaszol honlapján azokra a bírálatokra, támadásokra, amelyek az elmúlt hetekben érték. Kóka János olyan, általa rágalomnak nevezett állításokra reagál, mint hogy hasznot húzna a vizitdíjból vagy hogy 10 millióért bálozott volna.
Nyilvánosan vitatkozik Kóka és Fodor
A nyilvánosság elõtt vitatja meg az SZDSZ jövõjét, programjaikat márciusban az SZDSZ két elnök-jelöltje, Kóka János és Fodor Gábor.
Feltörték Kóka honlapját
Bocsánatot kért Kóka Jánostól az a férfi, aki feltörte a gazdasági miniszter honlapját. Kóka ezzel lezártnak tekinti az ügyet.
Változtatna alapszabályán az SZDSZ
Az alapszabály módosítását javasolja az SZDSZ országos tanácsa - dõlt el a testület szombati ülésén. A testület létszáma 12 marad, de bevezetik a választókerületi elnöki rendszert, és megszüntetik a külön fõvárosi és vidéki listát az ügyvivõk választása esetében. Kuncze Gábor pártelnök az ülés utáni sajtótájékoztatón bírálta Orbán Viktor Fidesz-vezetõ pénteki évértékelõ beszédét
Saját generációját cserkészné be Kóka
Jóban van Fodor Gáborral, akivel a liberális párt elnöki tisztségéért verseng, és úgy gondolja, Horn Gyula nem vele, hanem a reformokkal veszett össze - errõl is beszélt Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Mint mondta, a magánéletét azért tárta a nyilvánosság elé, hogy ezzel megelõzze az ellenfeleit, akik ezt más "tálalásban" tették volna.
Kóka az SZDSZ menedzsere szeretne lenni
A kõkemény munkát tartja legfõbb erényének Kóka János gazdasági miniszter, aki hivatalosan is bejelentette, elindul az SZDSZ elnöki posztjáért. Kóka maga mögött tudhatja a régi vezetést is, akik azt várják tóle, hogy új szavazókat szólítson meg. A rendezvényen a rivális is tiszteletét tette.
Fodor kivizsgálná a a baranyai tagtoborzást
Senkinek nem lehet érdeke, hogy megkérdõjelezõdjön az elnökválasztás eredménye - mondta a szabad demokrata Fodor Gábor, reagálva arra a hírre, mely szerint Wekler Ferenc Baranyában 700 új SZDSZ-tagot toborzott. Fodor ellenfele a pártelnökségért Kóka János lesz, Wekler pedig nyiltan õt támogatja.
Új tagokat toboroz a Kóka-párti Wekler
Mintegy 700 új taggal bõvült az elmúlt hónapokban az SZDSZ Baranyában. Ez azért érdekes az elnökválasztás elõtt álló pártban, mert az új küldöttek akár el is dönthetik a szorosnak ígérkezõ Kóka-Fodor párharcot az elnökségért. Wekler Frenc baranyai pártelnök az [origo]-nak úgy fogalmazott, "nem cáfolja", hogy õ és emberei Kóka János pártján állnak.
Fodor Gábor: "Nem tennék ízetlen megjegyzéseket"
Idén nem csak becsületbõl indul harcba az SZDSZ elnöki posztjáért, hanem nyerni akar Fodor Gábor, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. Elmondta, hogy nem tervez Kóka János szerelmi vallomásához hasonló kitárulkozást a bulvárlapokban, helyesli a tandíjat és változtatna a kormány összetételén. Olcsó demagógiának tartja viszont a képviselõk költségtérítési rendszerét ért kritikákat, mert az uniós átlaghoz képest szerinte keveset keresnek.
Horn Gyula primitívnek tartja Kóka reakcióját
Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök durvának, primitívnek tartja, ahogy Kóka János SZDSZ-es gazdasági miniszter reagált vizitdíjas nyilatkozatára. Horn szerint árt a díj, Kóka szerint viszont "a valamikori államszocializmus és a mai Fidesz politikájának szelleme járja be" a volt miniszterelnök nyilatkozatát.
Fodor Gábor átalakítaná a kormányt
Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivõje szerint a kormányzati hitelvesztést a kormány átalakításával lehet visszafordítani; errõl a párt elnökjelöltje vasárnap este beszélt az ATV kereskedelmi csatorna, Pont Hét címû mûsorában. A politikus azt nem árulta el, melyik posztokra gondolt.
Fodor Gábor hivatalosan is elnökjelölt
Hivatalosan is bejelentette Fodor Gábor, hogy megpályázza az SZDSZ elnöki székét tavasszal. A másik jelölt várhatóan Kóka János lesz, aki még nem jelentette be indulását, de Fodor Gábor elárulta az [origo]-nak, hogy õk ketten már megegyeztek: személyeskedéstõl mentes kampányt folytatnak Kuncze Gábor leköszönõ elnök pozíciójáért.
Fodor az iWiW-en már bejelentette indulását
Fodor Gábor ismerõseinek küldött levélben az iWiW közösségi portálon jelentette be: indul az SZDSZ pártelnöki székéért. Ellenfele várhatóan Kóka János gazdasági miniszter lesz.
Beolvasztaná a 13. havi nyugdíjat Kuncze
Beolvasztaná a havi nyugdíjakba és megszüntetné, vagy csakis a kisnyugdíjasoknak adná a 13. havi nyugdíjat Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint eredetileg úgyis a utóbbiaknak találták ki a rendszert.
Kunczének nem tetszik Petrétei tárcája
Nem tartja sikeresnek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot Kuncze Gábor SZDSZ-elnök. Kuncze nem tud arról, hogy a kormányzat a tárca átalakítására készülne, jóllehet több napilap is arról cikkezett a napokban, hogy önálló rendészeti minisztériumot terveznek létrehozni.
Bringautakért csengettek Kókának a biciklisek
Kerékpárútalapot, KRESZ-módosítást, a kerékpározás népszerûsítését követelte szombaton több ezer biciklista a fõvárosban. A Retour de voks nevû felvonuláson tavaszi ígéreteikre emlékeztették a kormánypártokat a bringások, õk maguk pedig azt ígérték, ha minisztérium felé járnak, csöngetnek Kóka János gazdasági miniszternek, hogy ne feledkezzen el róluk.
Beismerés és kritika a költségvetési vitában
Nem hallgathatják el, hogy a gazdaság jelenlegi helyzetének kialakulásában a kormánypártoknak is felelõsége van, mondta a szabaddemokrata Fodor Gábor, míg Becsey Zsolt, a Fidesz európai parlamenti képviselõje antiinflációs politikát szorgalmazott a jövõ évi költségvetés általános vitájának harmadik napján.
Fodor Gábor fontolgatja az elnökjelöltséget
Fodor Gábor gondolkodik azon, hogy jelöltként ringbe szálljon az SZDSZ elnöki posztjáért. Ezt maga a politikus jelentette be csütörtökön Egerben.
Kóka most már magyarázza a dübörgést
A túlzásra alapuló hazugságok közé sorolta pénteki parlamenti beszédében a kormányfõ gazdasági minisztere, Kóka János korábbi szavait, miszerint "dübörög a gazdaság". Kóka az [origo] kérdésére úgy reagált: emiatt érheti õt kritika, de az ellenzék kergette bele, hogy ezt mondja.
Össztûz alá vették Sólyomot a kormánypártok
Ellentámadásba mentek át a kormánypárti politikusok Sólyom László vasárnapi, a kormányfõt élesen bíráló beszédére reagálva. Az MSZP szóvivõje szerint a köztársasági elnök is erkölcsileg kifogásolható módon szerezte meg a hatalmat annak idején. Szili Katalin házelnök az egész beszédet minõsítette méltatlannak az államfõi tisztséghez, míg Kuncze Gábor SZDSZ-elnök példátlannak és "elég furcsának" nevezte Sólyom mondatait. Az [origo] összegyûjtötte a rendszerváltás utáni legsúlyosabb konfliktusokat, amikor az államfõ és a miniszterelnök ütközött egymással.
Demszky fricskát adott Tarlósnak
Bár Demszky Gábor, az SZDSZ jelöltje maradt a fõpolgármester, Kuncze Gábor pártelnök csalódott az eredmények miatt. Az újraválasztott fõpolgármester beszédében Tarlóson élcelõdött, és köszönetet mondott a szavazóknak. Kuncze szerint nem a bukott polgármesterek hibáztak, inkább a Gyurcsány-csomag miatt nem tudtak gyõzni. Olvassa el tudódításunkat az SZDSZ választási estéjérõl, amely egy jampec-zenekarral zárult!
Kuncze Gábor: A politikának bocsánatot kell kérnie
Kuncze Gábor szerint a politikának bocsánatot kell kérnie az országban kialakult helyzetért. Errõl szekszárdi sajtótájékoztatóján beszélt az SZDSZ elnöke, aki az MSZP-vel közös polgármesterjelöltjüket, Kocsis Imre Antalt ajánlotta a választók figyelmébe csütörtökön. Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetõje visszautasította, hogy a politika egésze lenne felelõs az országban kialakult helyzetért.
A padlót emlegeti Kóka egyik analfabétája
Meggazdagodni és spórolni meg lehet tanulni - állítja Kóka János, aki szerint ennek ellenére a magyar lakosság nagy része pénzügyi analfabéta. Ezért a középiskolások számára bevezetnék a pénzügyi ismeretek tantárgyat. Az [origo] által megkérdezett iskolaigazgató vitatja az elképzelést. Nem reprezentatív körkérdésünkre egy fizikai munkás pedig azt mondta, a legjobb módszer, ha néhányszor padlóra kerül az ember.
Kevesebb önkormányzati képviselõt akar a Fidesz
Csökkentené az önkormányzati képviselõk számát a Fidesz, amelynek két politikusa Répássy Róbert és Kontrát Károly már kedden benyújtja erre vonatkozó törvényjavaslatát. Az ellenzék hétfõn még nem szavazta meg a Gyurcsány-kormány reformjavaslatát, amellyel szintén a megyei és fõvárosi testületek kisebb létszámát akarták elérni. Kuncze Gábor ezért hiteltelennek nevezte az ellenzéki javaslatot.
Depressziós kampányt vár Demszky
Az SZDSZ egyetért a kormány megszorító csomagjával, annak néhány elemét azonban másképp csinálna a kisebbik koalíciós párt - jelentette ki Kuncze Gábor, az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülése után. Kuncze az önkormányzati választások kapcsán elmondta: jelöltállításban jobban állnak, mint négy évvel ezelõtt. Demszky Gábor depressziós kampányra számít az ellenzék részérõl.
Molnár nemet mondott Kóka cigis kérdésére
Szembekerült egymással két SZDSZ-es miniszter: gazdasági tárca élén álló Kóka János idén is engedélyezné a Forma-1 Magyar Nagydíj idejére a már öt éve betiltott cigarettareklámokat, az új egészségügyi miniszter viszont a magyar lakosság egészségi állapotára hivatkozva elutasítja ezt. Molnár Lajos véleménye ugyanakkor nem kötelezõ érvényû, így minden bizonnyal lesznek cigihirdetések a Hungaroringen.
Kuncze már bánja az áfacsökkentést
A kormánypártok felelõsek az elmúlt négy évért és annak következményeiért, amelyeket most nekik kell elhárítaniuk - jelentette ki az SZDSZ elnöke a közszolgálati televízió reggeli mûsorában, kedden.
Válság-intézkedésekrõl beszél Kuncze
Válsági-ntézkedéseknek nevezte a kormány államháztartási hiány csökkentését megcélzó döntéseit Kuncze Gábor a 168 óra címû hetilap csütörtöki számában. Az SZDSZ elnöke szerint ugyanis ez az utolsó esély a megrendült pénzügyi és politikai hitelesség visszanyeréséhez.
Az SZDSZ-nek is új az áfaemelés
Az SZDSZ nem tudott az áfaemelésrõl, melyet nemrég jelentettek be. Az emelés Kuncze Gábor szerint ellentétes az SZDSZ filozófiájával. Az áfakulcsok két- és három százalékos emelésérõl kedden döntöttek az Országos Érdekegyeztetõ Tanács (OÉT) ülésén.
Az SZDSZ-en is bukhat egy új kormányjavaslat
Az SZDSZ nem szavazza meg a kormány most benyújtott önkormányzati módosító csomag azon részét, hogy a helyhatóságokat kivételesen hat évre választanák meg.
Számok helyett nyelvtudásáról beszélt Veres
A sokat hangoztatott nagy reformokról parlamenti bizottsági meghallgatásukon sem árultak el részleteket a hamarosan megalakuló új kormány miniszterjelöltjei. Nagy érdeklõdés övezte a leendõ külügyminiszter, Göncz Kinga meghallgatását, az egészségügyi tárca élére érkezõ Molnár Lajossal a fideszes Mikola István zsörtölõdött, Lamperth Mónika a kátyúk egységesítését ígérte, Veres Jánosról pedig kiderült, hogy angoltudását csak háttérbeszélgetéseknél kamatoztatja. Olvassa el az [origo] összefoglalóját a miniszterjelölti meghallgatásokról!
A minisztériumi dolgozók harmadát küldik el
Már idén ötödével csökkentik a minisztériumok összlétszámát, két éven belül pedig egyharmadával lesz kevesebb dolgozó a mostani helyzethez képest - derült ki Gyurcsány Ferenc kijelölt és ügyvezetõ miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján. Gyurcsány a reformok végrehajtása érdekében minden miniszterével aláírat egy dokumentumot, amely tartalmazza a feladatokat. A Fidesz szerint Gyurcsány mellébeszél. Eközben a három SZDSZ-es tárcavezetõ a saját területeiken várható leépítésekrõl és fejlesztésekrõl beszélt egy külön sajtótájékoztatón.
Megkapta az egészségügyi tárcát az SZDSZ
Az eddig is birtokolt gazdasági és környezetvédelmi mellé az SZDSZ az új kormányban megkapta az egészségügyi minisztériumot is. Az egészségügyi tárcát Molnár Lajos korábbi kórházigazgató irányítja, a gazdasági minisztérium élén marad Kóka János, a környezet- védelmi minisztériumot pedig továbbra is Persányi Miklós vezeti.
Kuncze nem megy az MDF-hez "veszekedni"
Kihagyja a csütörtök délelõtti, parlamenti pártok közötti tanácskozást Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint úgyis veszekedés lesz a kétharmados törvényekkel kapcsolatban kezdeményezett megbeszélésen. Az egyeztetés fél kilenc után pár perccel elkezdõdött.
Másfél évig jegelik az SZDSZ fõ egészségügyi ígéretét
Legkorábban 2008-tól vezethetik be az egészségügyi reform eredményeként a több-biztosítós modellt, addig kell megteremteni ennek jogi és intézményi feltételeit az MSZP és az SZDSZ megállapodása szerint. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök szerint az egészségügy kérdésében volt vita a koalíciós pártok között, de végül kompromisszumos megoldás született.
Kuncze maradt az SZDSZ frakcióvezetõje
Ismét Kuncze Gábort választotta frakcióvezetõnek az SZDSZ, és Világosi Gábort jelöli az Országgyûlés alelnökének. Az új frakcióban is maradnak a szigorú szabályok a hiányzás és a kiszavazás esetére.
Nincs kihívója Kunczének a frakcióvezetõi posztra
Az egyetlen jelölt az SZDSZ frakcióvezetõi posztjára a párt elnöke, Kuncze Gábor, aki már korábban bejelentette, hogy jelölése esetén elvállalja a képviselõcsoport vezetését.
Egymásnak adják a kilincset a pártelnökök Sólyomnál
A parlamentbe jutott pártok elnökeit fogadja pénteken hivatalában a köztársasági elnök. Orbán Viktor a megbeszélés után kijelentette: "a koalíció jelöltje tûnik miniszterelnök-jelöltnek". Ezt megelõzõen Kuncze Gábor azt közölte Sólyommal, hogy a kaolíciós tárgyalások megfelelõen haladnak. Dávid Ibolya azt közölte, pártja érdekelt a mielõbbi kormányalakulásban.
Kuncze maradna frakcióvezetõ
Ha felkérik, akkor marad a frakcióvezetõi poszton Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, aki szerint jól haladnak a koalíciós tárgyalások, de személyi kérdésekrõl továbbra sincs szó.
Szijjártót követné a legifjabb fideszes
Ebben a ciklusban ismét lesz házaspár a képviselõk között, anya és fia is közösön politizálhat az MSZP színeiben. Elõször szerzett mandátumot kerekesszékes politikus, egyedül az SZDSZ elnökének, Kuncze Gábornak sikerült ötödszörre is nyernie ugyanabban a választókerületben, és több mint 60 év választja el egymástól a most alakuló parlament legidõsebb és legfiatalabb képviselõjét. A legifjabb fideszes már 16 éves korától tagja a pártnak, és abban bízik, Szijjártó Péter szóvivõhöz hasonló karriert futhat be. Az [origo] összeállítást készített a képviselõi legekrõl, érdekességekrõl.
Több témára nem marad idõ Balatonõszödön
Csak általánosságokat árultak el a kormányprogramról a Balatonõszödön folyó egyeztetéssel kapcsolatban a koalíciós pártok elnökei. Hiller Istvánt és Kuncze Gábort telefonon kérdezték egy péntek reggeli tévémûsorban. Hiller szerint a már megvitatott témák nagy részében egyetértés van közöttük, Kuncze azt mondta, több témára csak a jövõ héten kerül sor.
Együttmûködést kér az ellenzéktõl az SZDSZ
Hét témában ajánl együttmûködést az SZDSZ az ellenzéknek. Kuncze Gábor pártelnök szerint a parlamenti és önkormányzati képviselõk számának csökkentése, az államháztartás ügye, az euró 2010-es bevezetése, valamint a kétharmados többséget igénylõ önkormányzati, pártfinanszírozási és médiatörvény módosítása olyan ügyek, amelyek az ország sikerét szolgálják.
Kunczét szíven szúrta a bácsizás
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a választási gyõzelem jegyében tartotta meg beszédét a Városháza parkban, ahol az SZDSZ-esek figyelik az eredményeket. Kuncze örült annak, hogy csökkent a frakció átlagéletkora, és sajnálkozott, hogy kevesebb lett a nõ az SZDSZ-ben. Az [origo] a második fordulóban is folyamatosan tudósít az SZDSZ választási központjából.
Koalícióra készül az SZDSZ
Valószínûleg nem lesz az MSZP-nek abszolút többsége, és koalíciós kormány alakul - Kuncze Gábor szerint. Az SZDSZ elnöke bízik abban, hogy most olyan koalíció lesz, amely hozzá mer nyúlni "olyan szent tehenekhez", mint az egészségügy, a közigazgatás, az adórendszer és a szociálpolitika.
Beperli a Fidesz Kóka Jánost
Személyiségi jogok megsértése miatt beperli a Fidesz Kóka János szabad demokrata gazdasági minisztert. A politikus azt állította, hogy az OTP csõdjérõl szóló hamis sms mögött a Fidesz aktivistái állnak.
Gyurcsány és Kuncze együtt zárja a kampányt
Közös kampányzárót tart az MSZP és az SZDSZ április 20-án a Városligetben. A rendezvényen a tervek szerint Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor is beszédet mond majd.
A rendszerváltókat figyelmezteti Kuncze
Nyílt levélben szólította fel csütörtökön Kuncze Gábor a "rendszerváltó liberális" szavazókat arra, hogy a második fordulóban a jelenlegi koalíció jelöltjeit támogassák. Kuncze szerint egyedül az SZDSZ képviseli a rendszerváltás örökségét. Orbán Viktor korábban a Fidesz Kossuth téri és a budai Várban rendezett nagygyûlésén is próbálta megszólítani a liberális szavazókat.
Mégis maradhat a kötelezõ OSZK-vizsga
Hiába örültünk nemrég, hogy megszûnt a engedélyhez kötött népszórakoztatás - és csupán egy elporosodott jogszabály okozta a galibát -, az evidensnek látszó intézkedés elakadt. Kóka János gazdasági miniszter törvénymódosító javaslata ugyanis nem emelkedett jogerõre, és kérdés, hogy az új kormány gazdasági minisztere elavultnak, avagy idõszerûnek látja majd, hogy dj-k és a más "népszórakoztatók" csakis OSZK-vizsgával léphetnek föl.
- címkék:
- Kóka János
- dj
- Fodor Gábor
- Kuncze Gábor
- Címkefelhõ »
Dávid a Fidesz halálos ölelésétõl tart
Komoly fenntartásokat fogalmazott meg a Fidesszel szemben Dávid Ibolya, aki szerint egyik pártot sem segítik hatalomra. Az MDF nem kíván egy halálos ölelés részese lenni - mondta a párt elnöke hétfõn a Nap-keltében. A mûsorban ugyancsak megszólaló Kuncze Gábor SZDSZ-elnök elismerte, hogy az általa emlegetett 8 százalékos eredmény igencsak ambiciózus cél volt, Hiller István szocialista elnök pedig úgy fogalmazott: "még jobban belehúzunk".
Az SZDSZ-t is meghívták az MSZP-gyûlésre
A Batthyány-örökmécseshez invitálta holnapra a választóit Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor az estét záró közös sajtótájékoztatón. A liberálisok felváltva ünnepelték a politikusokat, azok feleségeit és Kovács Pistit, a párt kampányarcát. Demszky Gábor szerint a liberálisok budapesti gyõzelmüket a Fidesz "Budapest-minisztérium" ötletének köszönhetik. Beszámolónk a szabad demokraták választási estéjérõl.
Kóka vesztésre áll egyéniben
Vesztésre áll a budapesti 1. számú körzetben az SZDSZ-es Kóka János. A szavazatok 73 százalékos feldolgozottságánál az I. kerületben a Fidesz-KDNP jelöltje, Nagy Gábor Tamás áll nyerésre.
A pókerbalek, a blöffmester és a kispénzû licitálók
Az [origo] a póker alapstratégiái szerint elemezte a négy parlamenti párt listavezetõjének csütörtöki vitáját. A választás részben önkényes, ugyanakkor a pártvezetõk számos okot adtak rá, amiért egyik vagy másik kategóriába soroltuk õket, és a pókeres párhuzam legtöbbször tanulságosnak is bizonyult. Miért Gyurcsány Ferenc a pókerbalek a héten tartott két vita után? Miért volt szürke és unalmas Kuncze Gábor? Mivel kockáztat a legnagyobbat az MDF? Miért Orbán lett a blöffmester? Olvassa el cikkünket, amibõl megismerheti a vitában részt vevõk álláspontját, a hangulatot és a fenti kérdésekre is választ kap.
A döntõ után megvolt az elõdöntõ is
A szerdai Gyurcsány-Orbán csörtéhez képest már-már baráti hangulatban zajlott a négy parlamenti párt listavezetõjének csütörtöki vitája. Gyurcsány ezúttal nem ugrott neki Orbánnak, Dávid Ibolya viszont kritikus hangú kérdéseket intézett Orbánhoz a minimálbér emelése kapcsán. Az [origo] összefoglalójában meg is nézheti a vitát.
Korainak tartja az SZDSZ a posztjai piszkálását
A kiélezett választási hajrának tudja be Magyar Bálint oktatási miniszter, hogy a miniszterelnök a szerdai vitában azt mondta, hogy egy szocialista minisztert látna szívesebben az oktatási tárca élén. Magyar Bálint és Kuncze Gábor is úgy nyilatkozott az [origo]-nak, hogy még nincs itt az ideje, hogy a következõ kormány minisztereirõl beszéljenek. Magyar Bálint arról nem nyilatkozott, hogy mit tesz majd, ha ismét lehetõséget kap a tárca vezetésére.
Kóka maradt a leggazdagabb nem képviselõ miniszter
Vagyoni szempontból maradt a nem képviselõ miniszterek rangsora. A kormány hét érintett tagjának vagyonnyilatkozatából kiderül: továbbra is Kóka János a leggazdagabb és Bozóki András a legszegényebb.
Orbán felelõsségre vonná az ijesztgetõket
A Fidesz elnöke szerint a mostani választási kampány arra jó volt, hogy a párt visszatalált gyökereihez. Orbán azt is mondta: törvény elé fogják állítani azt, aki rájuk akar ijeszteni. Fodor Gábor egykori alapítótag, jelenlegi SZDSZ ügyvivõ szerint a Fidesz hátat fordított egykori önmagának.
Tervezett lejáratásokról tud Kuncze
Az SZDSZ szerint több zavart kelt a választási törvény azonnali módosítása, mint amennyi hasznot hoz. A liberálisok ezért nem támogatják a parlament rendkívüli ülésének összehívását. Kuncze Gábor pártelnök közölte, tudomása van arról, hogy két jelöltjüket, Kóka Jánost és Molnár Lajost személyükben fogják támadni.
Visszalép az MSZP jelöltje Kóka javára
A szocialista párt I. kerületi jelölje visszalép Kóka János szabad demokrata képviselõjelölt javára. Cserébe az SZDSZ visszalépteti azt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei jelöltjét, akinek Szekeres Imre lett volna a szocialista ellenfele.
Kóka a nagymamájával kampányol
Az SZDSZ Kovács Pistivel, a párt egyik meghatározó alakja, Kóka János gazdasági miniszter pedig a nagymamájával kampányol a fõvárosi Várnegyedben. A pártban liberálisan kezelik a különutas kampányelemeket.
Ügyészséghez fordul a Fidesz egy gázüzlet miatt
A Fidesz a Legfõbb Ügyészséghez fordul az állami tulajdonú, úgynevezett párnagáz eladása miatt, mert a párt szerint a gazdasági tárca áron alul értékesítette a tározók technikai mûködtetéséhez szükséges gázt a Molnak. Elõnyös volt a párnagáz eladási üzlet - reagált Áder felvetésére Kóka János gazdasági miniszter, aki szerint "teljesen értelmezhetetlen" az állítás, amely szerint az állam 15 éven át évi 9 milliárd forintért visszabérli a gázt.
Katonai álbehívót küld az SZDSZ a fiataloknak
Az SZDSZ valódinak látszó behívóparancsot küld a azoknak a fiataloknak, akiket érintene a sorkötelezettség, ha azt nem törölték volna már el - jelentette be Fodor Gábor ügyvivõ szerdai sajtótájékoztatóján. Az SZDSZ kampányfõnöke közölte: 127 ezer fiatal kap ilyen behívót.
Elfogadták az SZDSZ országos listáját
Elfogadta a Szabad Demokraták Szövetsége országos listájának elsõ harminc helyét a liberális párt országos tanácsa - közölte Kuncze Gábor pártelnök a testület szombati ülése közben tartott sajtótájékoztatón. A listavezetõ Kuncze Gábor, aki egyben a liberális párt miniszterelnök-jelöltje is.
Kóka jött ki jobban a vitából egy felmérés szerint
Kóka János gazdasági miniszter kedvezõbb benyomást keltett, mint az õt kihívó fideszes Áder János az eddigi legjelentõsebb választási vitában - derül ki a Marketing Centrum által végzett telefonos felmérésbõl. A késõi idõpont ellenére közel 2 millió embert érdekelt Áder és Kóka szócsatája.
Kütyüboltot nyitott a Fidesz
Kütyüboltot nyitott a Fidesz, a párt rajongói vehetnek Fidesz-emblémás tollat, öngyújtót vagy széldzsekit is, de mindenbõl csak narancssárga színût tartanak. Boltot ugyan nem nyitott a többi párt, de relikviákat azért rendeltek. Az SZDSZ hívei Kuncze Gábort ábrázoló kártyapaklit kaphatnak, a szocialisták ajándékba frizbit és bevásárlószatyrot is adnak.
Áder és Kóka számháborúzott
Folyamatosan elbeszélt egymás mellett és kilátástalan számháborút vívott Kóka János és Áder János szerda esti vitájában. A Fidesz frakcióvezetõje az MSZP négy évvel ezelõtti ígéreteit kérte számon az egyébként másfél éve politikussá lett, SZDSZ-es gazdasági miniszteren. Áder János támadásait a gazdasági miniszter rendre a liberálisok programjának vázolásával próbálta visszaverni, és folyamatos csúsztatással vádolta az ellenzéki politikust. Egy dologban értettek egyet: Kóka János azt mondta, ma rosszabbul élünk, mint négy év múlva. Áder János szerint ez igaz, de csak akkor, ha Orbán Viktor alakít kormányt.
A megélhetésrõl vitatkozik Kóka és Áder
Ma este tízkor tartják az elsõ kormánypárti-ellenzéki vitát: Kóka János gazdasági miniszter Az Este címû mûsorban csap össze Áder János Fidesz-frakcióvezetõvel.
Új arcokat tesz befutó listás helyre az SZDSZ
A korábbi évek gyakorlatával ellentétben most nem kapják meg az SZDSZ ügyvivõi az országos lista elsõ 12 helyét. Kuncze Gábor pártelnök szerint új arcok kellenek a befutónak számító listás helyekre, több nõt és több fiatalt akarnak a parlamentbe juttatni a liberálisok. Ahhoz persze, hogy a listáról bárki is bejusson, az SZDSZ-nek el kell érnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
Kuncze és Dávid is ott lehet a nagy vitán
A Fidesz azt tervezi, hogy a keddi kormányülés elõtt politikusai személyesen hívják meg vitára az érintett kormánytagokat, miután a kormánypártok azt mondták, hogy szerintük addig nincs értelme vitázni, amíg az ellenzéki párt nyilvánosságra nem hozza programját. Közben kiderült ugyanakkor, hogy nagy valószínûséggel Dávid Ibolya és Kuncze Gábor is ott lesz az áprilisi miniszterelnök-jelölti vitán.
Öt miniszterrel vitázna a Fidesz
Nyílt levelek sorában hívott ki nyilvános vitára a Fidesz öt minisztert és egy államtitkárt. A vitasorozatot a március 8-án megrendezendõ Kóka János és Áder János közötti vita mintájára szerveznék. A Fidesz szerint ez azért fontos, mert "az emberek véleménye szerint Magyarország elmúlt négy esztendejérõl valódi elszámolásra van szükség". Az MSZP szerint a viták helyett a Fidesznek inkább a választási programját kellene bemutatnia.
Kóka János
A többi párt ifjú titánjával ellentétben, kifejezetten rövid pártkarrier áll mögötte, hiszen csak januárban lépett be az SZDSZ-be, és az sem volt sokkal korábban, hogy eldöntötte, pártpolitikával akar foglalkozni.
Nõnapon vitázik Kóka és Áder
Március 8-án, élõ televíziós mûsorban vitázik egymással Kóka János és Áder János. Az MSZP hétfõn közölte, hogy amíg nem nyilvános a Fidesz programja, addig a kormánytagok nem tudnak mirõl vitatkozni az ellenzék politikusaival. Az SZDSZ-es gazdasági miniszter azonban kiáll a Fidesz frakcióvezetõjével.
Rögtönzött vitát tartott Áder és Kóka
Kóka János gazdasági miniszter egy keddi sajtótájékoztatója után felment Áder János irodájához, hogy vitatkozzon a Fidesz frakcióvezetõjével a gazdaság helyzetérõl. Az éppen távozni készülõ Áderrel rövid, rögtönzött vitát is tartottak a gázárakról.
MSZP: 100 milliárdba kerülne a fideszes autósprogram
Az MSZP szerint 100 milliárd forintot venne ki a közös kasszából a Fidesz elnöke által pénteken bejelentett autósprogram. Az Orbán Viktor bejelentésére reagáló Kóka János pedig felvállalhatatlannak és indokolatlannak nevezte Orbán javaslatát, aminek alapján szerinte sok magyar hátrányba kerülne a külföldi autósokkal szemben az autópályákon.
Zavaros pártügyekrõl is ír Medgyessy
Medgyessy Péter volt miniszterelnök Polgár a pályán címmel könyvet írt. Hamarosan megjelenõ kötetével kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta: az írásból kiderül, miket tart a pártok zavaros ügyeinek, de beszámol Kovács Lászlóval és Fodor Gáborral kapcsolatos konfliktusairól, továbbá kémelhárító múltjáról is. Elmondása szerint Gyurcsány Ferenc mellett Veres Jánost, Vadai Ágnest, Molnár Gyulát, Botka Lászlót és Kóka Jánost tartja a baloldalon kiemelkedõ politikusnak.
Nem akar újabb "Horn-modellt" az SZDSZ
Nem lép újra koalícióra a liberális párt a szocialistával, ha az MSZP abszolút többséget szerez a választásokon - közölte Kuncze Gábor SZDSZ-elnök a Magyar Televízió Nap-kelte címû mûsorában szerdán reggel. A pártelnök ugyanakkor egyetért Gyurcsány Ferenc kormányfõvel abban, hogy sikeres volt a koalíció.
Kisfiúval értékelte az évet az SZDSZ
Egy ötéves kisfiú segítségével gúnyolódott az SZDSZ Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor évértékelõ beszédén. A kisebbik kormánypárt elnöke, Kuncze Gábor szintén tartott évértékelõt, ebben azonban a múlt helyett inkább választási ígéreteirõl beszélt.
Újra kormányra készül az SZDSZ
Ismét kormányra akar kerülni az SZDSZ, Kuncze Gábor szerint csak így akadályozható meg, hogy a gátlástalanság és a demagógia hatalomra kerülhessen. A vasárnapi kampány-nyitó rendezvényen egy embert máris sikerült megnyerniük: Kóka János végre belépett a pártba.
Olajra állítják át a hazai nagyfogyasztókat
Az ukrán gázszállítás leállítása miatt 25 százalékkal kevesebb földgáz érkezik Magyarországra. A MOL felkérte a nagyfogyasztókat, hogy álljanak át olajra. A társaság szerint ez még nem korlátozás. Kóka János gazdasági miniszter szerint a magyar fogyasztók nem érzik majd meg a csapok elzárását.
A Várnegyedben indítja Kókát az SZDSZ
A fõvárosi Várnegyedben indul a képviselõségért 2006-ban Kóka János gazdasági miniszter az SZDSZ jelöltjeként. Kóka ellenfele a fideszes Nagy Gábor Tamás lesz, aki négy évvel ezelõtt már nyerni tudott a körzetben.
Tartanak Kókától az SZDSZ-ben
Bár magabiztosnak és dinamikusnak tartják, sokan mégis óvatos távolságtartással tekintenek az SZDSZ-ben Kóka János gazdasági miniszterre, aki várhatóan hamarosan belép a kisebbik koalíciós pártba. "Demszky Gábor óta nem nyomott itt senki sikerpropagandát, de õt sem szerették emiatt" - mondta az [origo]-nak egy szabad demokrata képviselõ a pártpolitikusi terveket is dédelgetõ miniszterrõl.
Össztüzet nyitottak Kókára a minisztérium dolgozói
A gazdasági minisztérium dolgozói ötvenkét pontos feljegyzést intéztek Kóka Jánoshoz a tárca átszervezésével kapcsolatos leépítések miatt - írja a Népszabadság. A miniszter szerint azok tiltakoznak, akiknek nem érdekük a változás.
Fizetett hirdetésben bírálja Kunczét az MSZP
Fizetett hirdetésekben bírálja szigetszentmiklósi választókörzetében Kuncze Gábort, az SZDSZ elnökét és a liberális pártot a helyi MSZP. A reklámokat feladó szocialista alapszervezet élén az a Varjú László áll, aki Kuncze kihívója lesz - írja a Népszabadság.
Három párt írta alá Kóka nyilatkozatát
Az Országházban, a miniszterelnök jelenlétében írta alá három párt, az MSZP, az SZDSZ, valamint az MDF azt a közös gazdaságpolitikai nyilatkozatot, amelyre Kóka János gazdasági miniszter tett javaslatot - írja a Népszabadság. A Fidesz nem írta alá a dokumentumot. A párt szerint ugyanis ez egy semmitmondó nyilatkozat, amit a kormány nyilvánvalóan kampánycélokra kíván felhasználni
A Fidesz szerint Szilirõl alkudozik Gyurcsány az SZDSZ-szel
A Fidesz tudni akarja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatja-e Szili Katalin államfõvé választását, vagy meg akarja buktatni a szocialista politikust. A Magyar Nemzet szombati száma szerint Gyurcsány titokban lepaktált az SZDSZ-szel, hogy megakadályozzák Szili Katalin megválasztását. A kormányszóvivõ spekulációnak nevezte Deutsch kérdését, az MSZP szerint pedig csak kósza pletykáról van szó. Eközben az SZDSZ országos tanácsa egységes viselkedésre kérte a frakciót a köztársasági-elnökválasztáson.
Távolmaradással segíti Sólyomot az SZDSZ
Az SZDSZ hétfõ délelõtti frakcióülése után Kuncze Gábor pártelnök bejelentette: az SZDSZ képviselõi nem vesznek részt a június 6-7-i elnökválasztáson. Ha az SZDSZ távol marad a szavazástól, az ellenzéki képviselõk pedig fegyelmezetten szavaznak, akkor az MSZP-nek esélye sincs arra, hogy saját jelöltjét, Szili Katalint válassza köztársasági elnökké. Ennek ellenére az MSZP már jelezte, hogy kitartanak Szili jelölése mellett. A Fidesz Sólyom Lászlót jelöli.
Kuncze még lát esélyt államfõjelölés-ügyben
Az SZDSZ elnöke szerint a köztársaságielnök-jelöltrõl tartandó parlamenti szavazás június 6-i elsõ fordulója után újra megnyílik az államfõjelölés lehetõsége, s ezzel az, hogy közös jelöltet fogadjanak el a kormánypártok. Kuncze Gábor errõl hétfõn egy kereskedelmi rádiónak nyilatkozott.
A Fidesz elajándékozná Kóka helikopterét
Két fideszes képviselõ azt javasolja Kóka János gazdasági miniszternek, hogy a tulajdonában lévõ helikoptert ajándékozza az egészségügynek. Így szerintük gyarapítani lehetne a mentõhelikopter-állományt.
Anyázott Kuncze a parlamentben
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnökének száját a "kurva anyád!" kifejezés hagyta el a parlament hétfõi ülésén egy kétperces hozzászólását követõen. A megjegyzést az [origo] által megkérdezett fideszes politikusok nem vették magukra, sõt elmondásuk szerint a káromkodást az ülésteremben nem is lehetett hallani.
Az emberek segítségét kéri Kuncze
Az SZDSZ elnöke olyan levelet küldött szét, amelyben arra kéri az embereket: segítsenek a pártnak a köztársasági elnök személyérõl folyó vitában. Vagyis hogy mit tegyen az SZDSZ: továbbra is nemet mondjon a pártpolitikusok jelölésére vagy bólintson rá az MSZP által javasolt Szili Katalin jelölésére. "Sokat segítene, ha megosztaná velünk véleményét" - írja Kuncze.
Megállapodtak az ügynöktörvényrõl
Megállapodott a két kormánypárt az ügynöktörvény utolsó vitás kérdésében is. E szerint a rendszerváltás után a nemzetbiztonsági szolgálatoknál tovább dolgozók adatai csak leszerelésük után tíz évvel válhatnak nyilvánossá - jelentette be Fodor Gábor SZDSZ-es ügyvivõ és Burány Sándor szocialista frakcióvezetõ-helyettes vasárnap. A két párt javaslata szerint a jelentéseket anonimizált formában tennék megismerhetõvé, de az internetes nyilvánosság csak a megfigyelt hozzájárulásával lesz lehetséges.
Az SZDSZ kész egyeztetni a köztársaságielnök-jelöltrõl
Kész az egyeztetésre az SZDSZ az MSZP-vel a köztársaságielnök-jelölt személyérõl. Kuncze Gábor pártelnök elmondta: természetesnek tekinti, hogy egyeztetnek a nagyobbik koalíciós párttal.