fészek

címke rss

Farkastörvények uralkodnak a gemenci gólyafészekben

Tudomány2020.06.08, 12:41

Kissé „elszabadultak az események" a gemenci fekete gólya fészekben, ami miatt az internetes közvetítést biztosító Gemenc Zrt. a hétvégén megszüntette az évek óta népszerű webkamerás megfigyelési lehetőséget. Az idei száraz tavasz és a dunai árvíz elmaradása ugyanis nehéz helyzetbe hozta az ártéri erőben fészkelő fekete gólya párokat: nem tudták biztosítani a fiókák élelmezését.

Ez az állat ösztönös túlélő biológiai programmal rendelkezik

Tudomány2020.06.06, 18:28

Különleges erdei fülesbaglyot nevelnek a Pécsi Állatkertben, amely Alberta napján került gondozásunkba, ezért az Alberta nevet kapta. A teljesen egészséges, életrevaló fióka kalandos életutat járt be, de ma már nagyon jól eszik és próbálgatja a szárnyait.

Fadarabokkal torlaszolta el a gyurgyalagok fészkét egy méhész Söjtörön

Itthon2020.06.04, 19:58

A Söjtörön élő, méhészettel foglalkozó férfi úgy próbált védekezni a méheit felfaló madarak ellen, hogy fadarabokkal zárta le a fészkelőhelyüket. Azonban nem a legjobb módszert választotta, ugyanis ezzel veszélybe sodorta a fokozottan védett madarak életét.

Jót tesz a teknősöknek a turisták elmaradása

Tudomány2020.04.20, 15:10

Húsz éve nem látott mennyiségű fészket raktak a ritka kérgesteknősök azokon az egyébként turisták által sűrűn látogatott thaiföldi tengerpartokon, melyek a koronavírus-járvány hatására elnéptelenedtek.

25 éves tradíciót szakítanak meg, hogy óvják a fészkelő madarakat

Travelo2019.06.14, 12:01

Sandy Hook New Jersey-ben ilyentájt tele van zenével és dallamokkal, immár 25 éve. Ám ebben az évben másképp alakultak a dolgok.

Új gólyapár érkezett Tóbiás és Sára helyére

Tudomány2019.03.12, 15:43

Ma reggel 7 órakor újabb madár érkezett a bekamerázott fészkébe. A fiatal fekete gólyapár neki is látott új otthonuk építésének, szépítésének.

Tudja-e, miért köröz a kutya lefekvés előtt?

Tudomány2018.09.30, 17:53

A kutyatulajdonosok minden bizonnyal jól ismerik kedvenceiknek azt a szokását, hogy mielőtt elfekszenek szundikálni, gyakran köröznek a fekvőhelyük előtt. Most elmondjuk, hogy miért viselkednek így az ebek.

Kirabolták az Év madarának a fészkét

Itthon2018.06.07, 09:23

2018-as Év madara a fokozottan védett vándorsólyom, amiből mindössze nyolcvan pár él az országban. A fészektolvajt rögzítette a fészket figyelő éjszakai kamera, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.

Kikeltek az első kisgólyák a kamerával figyelt fészekben

Nagyvilág2018.05.10, 13:43

Szerda este kikelt az első, csütörtök reggel a második kisgólya a kamerával megfigyelt magyarfenesi fehérgólya-fészekben.

Horrorfilmbe illő jelenet fogadta a garázsba benyitó rovarirtót

Tudomány2017.11.27, 15:16

Komplett darázsvárost pusztított el egy garázsban egy amerikai rovarirtó. A szakember szerint az ilyen nagyságú fészkek nagyon ritkák.

Tudja-e, hogy varjak segítségével tervezték elfogni Oszama bin Ladent?

Tudomány2017.09.05, 12:53

Kutatások igazolják, hogy a varjak rendkívül intelligens állatok, olyannyira, hogy a CIA is felfigyelt képességeikre, és segítségükkel tervezték felkutatni Oszama bin Ladent, a hírhedt terroristavezért. A varjak rendkívüli intelligenciájával kapcsolatos kutatást a Proceedings of the Royal Society B magazinban publikálták.

Fekete gólya költözött Ungvárra

Nagyvilág2017.08.03, 11:17

A kárpátaljai megyeszékhely egy fekete gólyával gazdagodott az idén, amely elsősorban az Ung folyón szerzi be táplálékát.

Cigarettacsikkel védik fészkeiket a madarak

Nagyvilág2017.07.03, 19:07

A városi madarak cigarettacsikkeket építenek a fészkükbe, hogy távol tartsák a kullancsokat és más parazitákat a fészküktől - igazolta egy mexikói kísérlet.

A madárfészkek alakja látszólag visszafejlődött az evolúció folyamán

Tudomány2016.08.22, 15:26

Emberi logikával nézve úgy tűnik, mintha az énekes madarak fészkei visszafelé fejlődtek volna. A legtávolabbi ősök valószínűleg összetett, tetővel ellátott szerkezeteket építhettek. Az egyszerű, nyitott tetejű, csésze alakú fészkek később jöttek divatba.

Elpusztult a webkamerás sas

[origo] utazás2016.05.04, 13:37

A Duna–Dráva Nemzeti Park területén lévő bekamerázott rétisasfészek életét sokan nyomon követik az interneten keresztül, ezért is megrázó, hogy a hím egyed a napokban – egyelőre ismeretlen okokból – elpusztult.

Műfészket kaptak a pilismaróti fekete gólyák

Travelo2017.11.27, 13:35

A fekete gólyák nem építenek új fészket, ha elpusztul a régi, ezért a nemzeti park munkatársai február végén egy fémből készült műfészket helyeztek ki.

Bekameráztak egy rétisas fészket a Gemenci erdőben

Travelo2017.10.19, 13:45

Webkamerán követhetjük egy rétisaspár életét, költését, de a fiókák nevelése és kirepülése is látható majd a Duna-Dráva Nemzeti Park területéről.

Testőrként használják a héjákat a kolibrik

Tudomány2015.09.09, 15:37

Bár gyakorlatilag soha nem érintkeznek egymással, Arizonában a héják mégis segítik, hogy a kolibrik túléljék a gyilkos mexikói szajkók támadásait.

Segítség! Madárfiókát találtam

Life.hu2014.06.04, 10:28

Az Yvette-ciklon viharai miatt rengeteg kismadár pusztult el vagy pottyant ki a fészekből. Ha ezzel találkozunk, természetes, hogy segíteni szeretnénk, no, de hogyan? Íme, a megoldás.

Védett madarak fészkei pusztultak el nádastűzben

Időjárás2012.04.24, 12:44

Védett és fokozottan védett madarak fészkei és tojásai pusztultak el a Kisvárda és Kékcse között, mert tűz ütött ki a nádasban. Még nem tudni, hogy a madarak visszatérnek-e később a területre, vagy más költőhelyet keresnek maguknak.

Zavarok a szerelmi fészekben

Női Lapozó2005.10.27, 11:16

Hogy a mi a közös a délen fekvő kerti tó, a nyugatra épített főbejárat, és délnyugati erkély között? Ha a Vaszati szemszögéből nézzük, ezek mind-mind károsak lehetnek a párkapcsolatunkra: félrelépésekre, az intimitás hiányára, és a kapcsolat stabilitásának meggyengülésére figyelmeztetnek.

Megfigyelés alatt

Való Világ 32004.04.07, 13:15

Új csapat figyeli a Hatok tevékenységét. Frenki a "vidámság szobájaként" definiálja saját, új fészküket, ellenben a volt társak lakhelyét a "búbánat házának" véli. Csúnya, kitolós feladatokra számíthatunk a nap során, mivel a fuvaros legény nem szívbajos, ha valami gonoszkodást kell belevinni a játékokba.

Madárritkaságok a Dél-Alföldön

Tudomány2002.05.09, 10:32

Tavasz közepére elérkezett az utolsó látványos madárvonulási szakasz az Alföld déli részén: most a legkésőbb felmelegedő északi-sarki tájak madarai pihennek meg a térségben, valamint a hazai költöző fajok legkésőbb fészket rakó madarai érkeznek meg ezekben a hetekben.

Amerikai helikopterek támadták Kandahárt

Nagyvilág2001.10.15, 23:16

Hétfő éjjel is folyamatosan bombázza az amerikai hadigépezet Kabult, a tálibok fészkének számító Kandahárt pedig harci helikopterek lövik.

Előző
  • 1
  • 2
Következő