fejlesztés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- beruházás
- Magyarország
- devizapiac
- támogatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újabb fejlesztést jelentett be a kecskeméti Mercedes
A Mercedes-Benz közel 600 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg a közeljövőben Magyarországon, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Hartmut Schickkel, a Daimler Buses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetőjével folytatott megbeszélését követően.
Szálloda épül a budapesti reptéren
Magyarország első, közvetlen terminál-összeköttetéssel rendelkező szállodájának időkapszuláját helyezték el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A 145 szobás, konferenciatermekkel tervezett Ibis Styles Budapest Airport Hotel építése várhatóan mintegy másfél évig tart.
Jövőre nőhetnek a beruházások
A beruházások 20,3 százalékkal csökkentek a második negyedévben, az első negyedévi 12,6 százalékos visszaeséssel együtt az év első felében 17,3 százalékkal kevesebb beruházás valósult meg. Elemzők szerint a meredek zuhanás mögött az áll, hogy befejeződtek az uniós beruházások. A kormány a következő időszakban a beruházások jelentős erősödésében bízik, csak a nagyvállalatok közel 1000 milliárd forint értékben jelentettek be fejlesztéseket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Igazi bivalyerős aksival jönnek a mobilok jövőre
A SolidEnergy szakemberei olyan új megoldással rukkoltak elő, amelynek köszönhetően a lítiumakkumulátorok kétszer annyi ideig bírják szuflával, mint elődeik.
Kínában épít fejlesztőközpontot az Apple
Az Apple fontos stratégiai döntést hozott meg, ugyanis Kína szívében építenek egy termékfejlesztési és kutatási központot. A munkálatok ősszel kezdődnek meg, év végén pedig már át is adhatják a létesítményt.
- címkék:
- Kína
- fejlesztés
- kutatás
- központ
- Apple
- Címkefelhő »
Orvosi szenzáció: speciális vázzal sétáltak a lebénult betegek
A tudósok számára is meglepő eredményeket értek el nyolc 3-13 éve megbénult betegnél, akiket egy különleges tréning keretében egy évig járni tanítottak egy fejükre adott érzékelősisak és robotikus külső váz segítségével: mindegyik páciens tapintásérzékelésében és izomműködésében is javulást tapasztaltak.
- címkék:
- fejlesztés
- terápia
- gyógymód
- bénultság
- Címkefelhő »
A B-vitamin ihlette az új bioakkumulátort
Új dimenziót nyithatnak a folyadékáramos akkumulátorok gyártásában az energiatárolásra képes szerves molekulák.
Szemereyné Pataki Klaudia: Bizonyítottak a kecskemétiek
A polgármester büszke rá, hogy új Mercedes-gyár épülhet a régi mellé Kecskeméten. Szerinte a megyeszékhely lakói jelentősen hozzájárultak a németek sikeréhez, de a németek is fejlesztésre és beruházásra ösztönözték Kecskemétet. Gyors tempót diktáltak, de a város tudta tartani az iramot.
Tombor András: A szocializmus örökségét Tokajban is le kell bontani
Felmérte a Tokaj-hegyaljai borvidék lehetőségeit, újradefiniálta a tokaji bort, és új koncepciót alkotott, amely kivezetheti a borvidéket a válságból. Tombor András vállalkozó válságmenedzserként végzett, munkájának eredménye már most látszik, de tervei szerint 2019-ben fog igazán. Elképzelései szerint akkorra már nyereséges, nemzetközi szinten pedig nagy, prémium borvállalatnak számít majd az egykori Tokaj Kereskedőház.
Elkészült az első magyar madárhatározó applikáció
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Farkaskölykök Ifjúsági Egyesület ingyenesen letölthető, madárhatározó applikációt készített okostelefonokra.
Turisztikai ügynökség: a minőségi turizmus a cél
A kormány eltökélt a SZÉP-kártya fenntartásában, így a 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési forrást áttekintik és szükség szerint átcsoportosítják az új turisztikai stratégiának, a minőségi turizmusnak megfelelően. Erről beszélt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerdán Siófokon. Eszerint nem elvonnak a Balatontól, hanem átcsoportosítják a támogatási összeget.
A siker már csak idő kérdése!
Intenzív nyári képzéssel zárult a Design Terminál külhoni vállalkozásfejlesztő programja.
Kártyajátékkal a stroke ellen
Az egyszerű kártyajátékok is segíthetnek a stroke-on átesett betegek állapotának javulásában - állapították meg kanadai kutatók.
- címkék:
- fejlesztés
- Wii
- játék
- stroke
- kártya
- Címkefelhő »
A tesztelő dönti el, milyen legyen az új iPhone
Minden egyes fejlesztést komoly felmérések és kutatások előznek meg. A leendő ügyfél határoz róla, mit tudjon egy új termék, nem maga a tulajdonos.
Tovább okosodik Budapest
Kerekasztal beszélgetéssel indult a 2016-os #köszibudapest kampány. A szakmai beszélgetés témája a sokat használt smart city (okos város) kifejezés mögötti megoldások, szándékok, viszonyulások voltak, amikkel élhetőbbé tehetjük Budapestet. A tavaly életre hívott #köszibudapest kampány idén is arról szólt: hogyan lehet élhetőbb és okosabb város Budapest? A város jövőjéről Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettessel is beszélgettünk.
Ha mindig is kém akart lenni, ez lehet a B terv
Képesítés és állásinterjúk nélkül szeretne egy kis plusz munkát? Szívesen elmondaná a véleményét az appokról, kütyükről és szolgáltatásokról, mielőtt azok megjelennek? Esetleg még hibákra is vadászna, úgy, hogy fizetséget is kap ezért? Legyen tesztelő!
Sejtsebészet lézeres nanopengével
Kaliforniai tudósok olyan eszközt fejlesztettek ki, amely a másodperc törtrészére parányi lyukat nyit a sejtek burkolatán. A nyíláson át bármit bejuttathatnak, ami a kutatás vagy orvoslás szempontjából érdekes – például módosított sejtszervecskéket, amelyek súlyos öröklött betegségeket gyógyítanak.
India is újrahasznosítható űrhajót tervez
India is beszállt a többszöri űrutazásra alkalmas űrhajók kifejlesztésének versenyébe: hétfőn sikeres tesztet hajtottak végre egy kisméretű modellel, amellyel a hiperszonikus sebességet és az önálló visszatérést vizsgálták.
Tízmilliárdot kap kórházakra az Irgalmasrend
Három év alatt tízmilliárd forintból fejlesztheti kórházait és ingatlanjait a Betegápoló Irgalmasrend a kormány döntése szerint.
A SOTE-n tervezik 150 milliárdért az új szuperkórházat?
Jelentős fejlesztést tervez a Semmelweis Egyetem - értesült az Origo. A mintegy 150 milliárd forintos beruházással kialakítandó budai campuson szinte minden lesz a szülészettől a pszichiátriáig, és ide helyeznék át a gyermekgyógyászatot is. Nem kizárt, hogy ez lesz a titokzatos szuperkórház.
Tovább szépül az egri vár: palotaudvar, mozi, középkori pékség épül
Tovább szépül az egri vár: palotaudvar, mozi, középkori pékség épül
- címkék:
- Magyarország
- Eger
- fejlesztés
- vár
- Címkefelhő »
280 milliárd forint jut idén közúti fejlesztésekre
280 milliárd forintot szánnak idén kiemelt közútfejlesztésekre. Az M2-es Budapest–Vác szakaszának és az M4-es Berettyóújfalu–Nagykereki szakaszának pályázati kiírásai még májusban megjelennek.
- címkék:
- fejlesztés
- közút
- Címkefelhő »
Önállóan hajtott végre bélműtétet egy robot
A világon először hajtott végre önállóan lágyrészsebészeti műtétet egy robot - jelentették be amerikai orvosok.
- címkék:
- fejlesztés
- robot
- műtét
- sebészet
- Címkefelhő »
Több tőkére lenne szüksége a hazai vállalkozásoknak
Ma a magyar vállalkozások egyharmada végez valamilyen innovációs tevékenységet, ami jelentősen elmarad az EU csaknem 50 százalékos arányától. A különbség oka elsősorban a tőkehiány. Egy újító, hiánypótló, esetleg forradalmi megoldás kifejlesztése komoly pénzügyi hátteret igényel egy kkv-tól, ami saját forrásból, de a forgótőke biztosítása mellett még pályázatokból is nehezen megoldható. Ezért jelent jó hírt a hazai vállalkozások számára, hogy a finanszírozási piac egyre inkább a kockázati tőke felé mozdul el.
Hamarosan látogatható lesz az új pécsi állatkert
Május 20-án nyílik meg a nagyközönség előtt a régi létesítmény helyén kialakított új pécsi állatkert, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintos beruházással alakítottak ki.
Saját nyereségből ruháznak be a kkv-k
A mikrovállalkozások 65 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig a 77 százaléka valósított meg különböző beruházást az elmúlt öt évben, a fejlesztésekhez, beruházásokhoz 94, illetve 92 százalékuknál a saját nyereség jelentette a forrást - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megrendelésére a Kutatópont által készített felmérésből.
Másfél millió eurót kapott a magyar fejlesztés
Másfél millió eurót kapott egy nemzetközi konzorciumtól a SignAll Technologies Zrt. az amerikai jelnyelvet valós időben fordítani képes technológia továbbfejlesztésére. Az innováció tavaly elnyerte Brüsszelben az LT-Innovate díjat.
Jönnek az új GINOP-pályázatok áprilisban
Még ebben a hónapban megjelennek a kis- és középvállalatok fejlesztését célzó új pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében.
A kisvállalkozó jövőképe
Optimizmus, sodródás, beruházás önerőből, terv nincs, óvatosság van – ezek a kkv-k kulcsszavai, ha az előttük álló időszakokról van szó.
Félmilliárdból újult meg a katalinpusztai kirándulóközpont
Kerti kisvasutat, kilátót, szálláshelyeket adtak át kedden a Nógrád megyei Szendehely-Katalinpusztai Kirándulóközpontban, ahol az erdei kisvasutak népszerűsítésén is dolgoznak.
Megdöbbentő emberszerű robotot mutattak be - a jövő ideért!
Sophia, a robot egy az egyben olyan, mint egy igazi ember. Amikor beszél, az arcizmai mozognak, mosolyog, fintorog és remekül társalog.
- címkék:
- fejlesztés
- robot
- ember
- gép
- színész
- Címkefelhő »
UV-fénnyel tisztuló wc-t fejlesztett a Boeing
Az öntisztító wc minden használatot követően UV fénnyel mentesíti a kórokozóktól az összes felületet, és mindez csak három másodpercbe telik.
- címkék:
- fejlesztés
- repülőgép
- öntisztító
- Boeing
- Címkefelhő »
Ingyenes szolgáltatásokkal is fejlesztheti vállalkozását
Ingyenes tanácsadás és szakmai programok, a bankinál általában kedvezőbb hitelek – számos lehetőséget tartogat a vállalkozóknak a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A hétfői turisztikai konferenciájuk apropóján arról beszélgettünk a kuratórium elnökével, milyen lehetőségeket kínálnak a fővárosi vállalkozásoknak.
Újdonság a Tinderen: legyél te a kerítő a társkereső alkalmazáson!
Egyes felhasználóknál már megjelent a népszerű társ- és szexpartnerkereső alkalmazás újítása, amellyel már akár te is ajánlhatsz olyan tinderezőket a barátaidnak, akik szerinted tökéletes párost alkotnának.
Tízből egy cég szeretne okostévét
A hazai kkv-k többsége nem tervezi lecserélni informatikai eszközeit idén. Akik azonban fejlesztésben gondolkodnak, elsősorban asztali számítógépet, laptopot és monitort, valamint munkaszoftvereket terveznek vásárolni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.
- címkék:
- fejlesztés
- kkv
- K&H
- Címkefelhő »
Hátha így több kórházat tudunk majd építeni
Magyarország csatlakozna az unió neves fejlesztési bizottságához. Még az idén sikerülhet. A szóban forgó támogatási bizottság vezetője mindenesetre örülne nekünk.
- címkék:
- fejlesztés
- OECD
- DAC
- Címkefelhő »
Globális problémára talált megoldást a magyar cég
Az Aquajet Zrt. nyerte el a Hannoverben zajló Tire Technology Expo 2016 „Környezeti teljesítmény" díját. A világ legnagyobb, az abroncsok gyártásával foglalkozó kiállítás és konferencia történetében először lett díjazott magyar vállalkozás magyar fejlesztésre épülő teljesítményével.
- címkék:
- fejlesztés
- díj
- abroncs
- Címkefelhő »
210 milliós tőkével segítik a fejlesztést
210 millió forintos tőkeemelést hajt végre a Széchenyi Tőkealap a nyíregyházi SYSX informatikai cégben. A társaság egy, az acéliparban használatos hegesztőgépek hatékonyságát növelő rendszert fejleszt, amely a magyar és a nemzetközi piacokon is hiánypótló megoldást jelent. A SYSX célja a termék továbbfejlesztésén túl, annak bel- és külpiaci értékesítése, a cég kutatás-fejlesztési tevékenységének bővítése.
Az Internet Explorernek vége: nem támogatja többet a böngészőt a Microsoft
A Microsoft a mai naptól nem támogatja tovább az Internet Explorer 7, 8, 9, és 10 változatát.
Kína felé nyitna Tokaj
A napokban kerül a kormány elé a Tokaj Kereskedőház négyéves fejlesztési terve, amely alapján az évtized végére a most még komoly anyagi támogatásra szoruló cég vélhetően nyereséges lesz. Jelenleg elsősorban a volt keleti blokk országaiba szállítanak, azonban a következő években nyitni szeretnének Kína, az Egyesült Államok, a skandináv országok és az Egyesült Királyság felé.
Az innováció új világot épít
Öt éve „Győr büszkesége” az Attrecto állandó jelzője, de ők ezt még mindig nem merik elhinni. A mobilmegoldásokat fejlesztő vállalkozás egy üzleti kudarcnak köszönheti a szakmai sikerét, és azt is, hogy a világ top 10 cége között is akad ügyfele. Az alapítókkal beszélgettünk.
- címkék:
- fejlesztés
- startup
- mobil
- applikáció
- Attrecto
- Címkefelhő »
Százmilliós befektetést kapott a magyar fejlesztésű injekció
Az ízületi kopások gyorsabban és hatékonyabban lesznek gyógyíthatóak. A magyar fejlesztésű ízületi regenerálódást segítő vérszérum-injekció az Euroventures százmillió forintos befektetésének köszönhetően jövőre már elérhető lesz a piacon.
Egészségturistákat is vár a megújult tatai hotel
Mesterséges intelligencia menti meg a Wikipediát
A Wikipedia, a legnagyobb online enciklopédia ma már világszerte az egyik legfontosabb internetes ismeretterjesztő adatbázisnak számít. A minőség javítását, és a szócikkekbe történő szakszerűtlen beavatkozás megakadályozását egy új rendszer bevezetése segíti.
Több száz millió forintos fejlesztés a szarvasi baromfitermelőnél
A szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.-nél új piacok és termékcsoportok mellett a szarvasi üzemterület fejlesztésére irányult a legnagyobb figyelem. A cég több mint 300 millió forintos beruházás keretében a takarmánykeverő üzem kapacitását és technológiáját fejlesztette.
Elkészült a Normafa fejlesztésének első üteme
Elkészült a Normafa rehabilitációjának első üteme, amiben felújították az Anna-réti játszóteret, helyreállították a hegygerincen futó ösvényt és utcabútorokat helyeztek ki.
- címkék:
- Budapest
- Normafa
- fejlesztés
- Címkefelhő »
Szükséges volna átrendezni a hatalmi viszonyokat
A fejlődő világ öt vezető országát összefogó BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság) vezetői a G20-ak vasárnap kezdődött plenáris ülését megelőzően külön tanácskoztak, a megbeszélésükről kiadott közlemény szerint a globális gazdaságot továbbra is számos kockázati tényező veszélyezteti, az erőfeszítések ellenére nem sikerült elérni tartós növekedést.
Orbán: Nyíregyháza gazdasági központ lehet
A kormány által biztosított fejlesztési forrásokkal Nyíregyháza 2020-ra az ország egyik gazdasági központjává erősödhet – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Nyíregyházán, Kovács Ferenc (Fidesz–KDNP) polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján, ahol azt is leszögezte: a kormány teljesítette a magyar polgárok iránti kötelezettségeit.
101 éves lenne Hedy Lamarr, akinek először volt orgazmusa a nagyképernyőn
Az osztrák származású, sokoldalú szépség nem csupán a filmvásznon alakított nagyot, hanem a technológia terén is.
Hoppá! Jövő héttől érkezik a Facebook híralkalmazása
Lapértesülések szerint jövő héttől érkezik a Facebook híralkalmazása a Notify, mely a cég partnereitől venne át híreket, cikkeket.