fejlesztés

címke rss

Karácsonyék látványberuházásai állnak, miközben a kormány fejleszti Budapestet

Itthon2022.02.11, 13:00

Karácsony Gergely folyamatosan azt hangoztatja, hogy „a kormány kivérezteti a fővárost", közben viszont ötmilliós jutalmat osztogat a fővárosi vezetőknek. De hogy halad a munka? - teszi fel a kérdést a Metropol. A portál összegyűjtötte, hogy is állnak a legfontosabb budapesti fejlesztések a Blahától a Városligetig, a Nagykörúttól a parkokig.

Több mint 400 millió forintos fejlesztést hajt végre egy lámpagyártó cég

Gazdaság2022.02.10, 11:06

Több mint 400 millió forintos technológiai fejlesztést valósít meg idén a lámpagyártással foglalkozó simontornyai Simotrade Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Kásler Miklós: Befejeződött a gyömrői szakrendelő fejlesztésének első üteme

Itthon2022.02.09, 11:19

Befejeződött a gyömrői szakrendelő fejlesztésének első üteme, a rendelő komplex megújítására a kormány 311 millió forinttal, míg a Pest megyei település 21,4 millió forint önrésszel járult hozzá - mondta el az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Óriási lehetőség előtt a magyar vasúti szállítmányozás

Gazdaság2022.02.08, 16:31

A keletről érkező áruk vasúti áruszállításának egyik kiemelt szereplője lehet hazánk azzal, hogy létrejön egy magyar-orosz vegyesvállalat az RZDL Europe Kft., a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a CER Cargo Holding részvételével. A vegyesvállalat létrejöttéről, a CER Cargo Holding, valamint Záhony- Port jövőbeni szerepéről is szó volt Vladimir Putin és Orbán Viktor találkozóján - olvasható a Záhony-Port Zrt. közleményében.

Varga Mihály: 400 millió forintos állami támogatással jött létre egyedülálló egészségipari fejlesztés

Gazdaság2022.02.07, 15:22

Egyedülálló egészségipari fejlesztésnek nevezte a pénzügyminiszter a Gemitech Kft. izolációs kórházi ágyrendszerének pilisvörösvári gyártását, amely az Egészségipari Támogatási Program (ETP) 400 millió forintos állami támogatásával jött létre.

Vízi szörnyet csinált utcai monstrumából Elon Musk

Gazdaság2022.02.07, 12:16

Az emberi kreativitás egyszerűen határtalan. Különösen akkor, ha pénzről van szó. Az embernek kétszer is meg kell törölnie a szemét, hogy elhiggye, amit lát, pedig igaz. A Cybertruck-ot akár a vízen is használhatjuk egy egyszerű kiegészítővel - olvasható a villanyautosok.hu cikkében. 

Egy fontos fejlesztésnek köszönhetően újjáéledhet a vizek városa - képek

Gazdaság2022.02.03, 13:59

Győrnek, a folyók városának életét nagyban befolyásolja az a beruházás, amely most fontos állomásához érkezett.  

Extrém körülmények között, különleges állványzatokkal épül a Mol Campus - galéria

Gazdaság2022.02.02, 14:24

A Mol Campus építésének grandiózus projektje különleges megoldásokat követel a magasban folyó munkákhoz. Rendkívüli szélterheknek ellenálló, statikailag is helytálló állványzat segíti a szakemberek munkáját.

Átfogó útfejlesztési programban újulnak meg a mellékútvonalak Magyarországon

Gazdaság2022.02.01, 13:11

A Magyar Közút beruházásában mellékútvonalakat újítanak meg a dél-alföldi, dél-dunántúli, észak-alföldi, észak-magyarországi, közép-dunántúli és közép-magyarországi, továbbá a nyugat-dunántúli régióban.

Különleges városnegyed jön létre a királynék városában - képek

Gazdaság2022.01.31, 14:35

Veszprém belvárosának legnagyobb zöld projektje valósul meg, aminek köszönhetően létrejön egy egybefüggő sétálóövezet, több szolgáltatással és szabadidős lehetőséggel kiegészülve.

Varga Mihály: A kormány támogatja a vidéki Magyarország fejlesztési terveinek megvalósítását

Gazdaság2022.01.28, 13:30

A vidéki Magyarország fejlesztéseinek támogatásáról beszélt a pénzügyminiszter pénteken a Baranya megyei Komlón, ahol átadták a csaknem egymilliárd forintból felújított buszpályaudvart és annak környezetét.

Átlépte a 16 milliárdos éves forgalmat a Regio Játék

Gazdaság2022.01.27, 10:34

A piacvezető Regio Játékkereskedelmi Kft. 14 százalékos növekedés mellett 16,031 milliárd forint bevételt realizált 2021-ben. Az év során eladott 7 millió darab játékból döntően társasjátékot, Legot és kreatív játékot vásároltak. A legforgalmasabb napokat az ünnepi időszak adta, az online térben a Black Friday hétvége, az üzletekben december 22-én voltak a legtöbben. A vállalat tavaly is több online piactérhez csatlakozott, valamint elkezdte a törökbálinti logisztikai központjának részleges automatizációját is.

Hamarosan új utakon juthatunk el a Művészetek Völgyébe

Gazdaság2022.01.26, 12:26

Két nyomvonalon is dolgozhatnak már a tervezők, hogy a Balaton-felvidék településeit közúton könnyebben el lehessen érni. A Veszprémből Kapolcsra és a Művészetek Völgye felé vezető 77-es út részben négysávossá válik, részben a településeket elkerülve halad Tapolca felé. Eközben a 8-as főút Bakonyt elkerülő részét is négysávossá bővítik.

A digitalizáció segítségével válnak akadálymentessé az írott szövegek

Gazdaság2022.01.26, 16:42

Látássérülteken segít egy szövegeket hangfájlokká konvertáló, magyar fejlesztésű program. A Dramatizált Elektronikus könyvszerkesztő és Hangoskönyv konvertáló (DEX) szoftver az Informatika a Látássérültekért Alapítvány legújabb innovációja. Az előző verzióhoz képest a mostani fejlesztés képes a könyveket és egyéb papíralapú dokumentumokat, illetve szöveget tartalmazó képfájlokat és PDF állományok tartalmait felolvasható elektronikus fájl formátumba alakítani. A szoftver legfrissebb, 3.0-ás verziójának fejlesztéséhez a szervezet a 2020-as Vodafone Digitális Díj keretében nyert támogatást a Digitális Esélyegyenlőség kategória első hellyezettjeként ...

Orosz cégek is bekapcsolódnának a Budapestet elkerülő vasútvonal építésébe

Gazdaság2022.01.25, 13:32

A magyar-orosz együttműködés egyik újabb ígéretes területévé válhat az elsősorban teherforgalmi V0 vasútvonal fejlesztése - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

Nagy István: 4265 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar vidék fejlesztésére 2027-ig

Gazdaság2022.01.25, 12:46

A magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül 2027-ig 4265 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből az összegből az idén és jövőre 1529 milliárd forint jut - mondta az agrárminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Elektromos járműveket fejleszt és gyárthat Magyarországon a Kamaz

Gazdaság2022.01.24, 13:43

Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja. Két éven belül kétszer ennyi szakember foglalkozhat az elektromobilitással a cég hazai bázisán, amely ezzel eléri teljes létszámát. Az évtized közepétől a vállalat gyártókapacitásokat is Magyarországra telepíthet – erről írtak alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a KAMAZ vezetői 2022. január 24-én, egy videokonferencia keretében.

Újabb fontos szakaszához érkezett a főváros legújabb hídjának kivitelezése - videó

Gazdaság2022.01.19, 21:06

Már a második régi hídszerkezet bontása is folyamatban van a budapesti Déli összekötő vasúti hídon, annak érdekében, hogy a helyére a harmadik új vasúti híd is felépülhessen a Duna felett.

Új fővárost szavaztak meg egy 273 milliós országnak

Gazdaság2022.01.18, 13:51

Jóváhagyta az indonéz törvényhozás azt a törvényjavaslatot, amely áthelyezné az ország fővárosát Jakartából a távolabb fekvő és gyérebben lakott Kalimantán, más néven Indonéz Borneó régióba - közölte kedden Puan Maharani parlamenti szóvivő.

Szijjártó Péter: A gazdasági növekedés egyik előfeltételét az erős, nemzeti tulajdonú cégek jelentik

Gazdaság2022.01.18, 12:07

Nincs gazdasági növekedés beruházások nélkül, nincsenek beruházások erős nemzetgazdaság nélkül, erős nemzetgazdaság pedig nincs erős, nemzeti tulajdonú vállalatok nélkül - jelentette ki a tárca közleménye szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ez történik most a Szuezi-csatornában ott, ahol az Ever Given tavaly keresztbe fordult

Gazdaság2022.01.17, 20:13

A Szuezi-csatorna egyes részeinek kiszélesítését célzó projekt várhatóan kétévnyi munka után, 2023 júliusában fejeződik be - közölte vasárnap a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke. A részletekről a gCaptain számolt be.

Minden idők legjobb nyarát zárta a hazai turizmus

Gazdaság2022.01.14, 12:56

A tavalyi, eredményes évet követően idén kiemelt figyelmet kap a hivatásturizmus, a vendéglátás, a vallásturizmus és az egészségturizmus fejlesztése. Cél, hogy a turizmus újra a magyar gazdaság húzóágazata legyen - mondta közösségi oldalra feltöltött videójában Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese.

Jó hírt kaptak az M0-áson közlekedők, újabb fejlesztések jönnek

Gazdaság2022.01.13, 14:38

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben megjelentette az M0 autóút és az 5103 jelű összekötő út csomópont fejlesztésének befejezéséről szóló ajánlati felhívást.

Bejelentették az M44-es záró szakaszának építőjét

Gazdaság2022.01.11, 15:24

A Hódút Kft. építheti meg az M44-es gyorsforgalmi út utolsó, Kecskemét-Szentkirály közti szakaszát csaknem nettó 107 milliárd forintért. A szerződést várhatóan még idén megkötik - tájékoztatta a beruházó Nemzeti Infrastruktúrakezelő (NIF) Zrt. kedden az MTI-t.

Gyopáros Alpár: Megnyílt a Falusi civil alap

Gazdaság2022.01.10, 10:45

A kistelepülési önkormányzatok, az egyházközségek és az iskolafenntartó tankerületi központok mellett hétfőtől az ötezernél kevesebb lakosú településeken működő civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu programban - tájékoztatta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-t.

Rengeteget fejlesztést végzett tavaly a MÁV

Itthon2022.01.08, 09:27

A tavalyi évben több forgalmas állomás karbantartását, felújítását fejezte be a MÁV. Aluljárókat, lépcsőket és mosdókat újítottak fel, valamint több mint ezer parkolót alakítottak ki.

Idén folytatódik a nagyszabású útfejlesztési program

Gazdaság2022.01.07, 11:58

Országszerte zajlanak a gyorsforgalmiút-építési munkálatok, ám a korábbi évekhez képest az idén kevesebb négysávos út átadására lehet számítani, ugyanakkor több fontos beruházás is elindulhat.

Szijjártó Péter: Két hatalmas beruházási rekorddöntés történt tavaly

Gazdaság2022.01.05, 10:36

Miközben a világgazdaságból érkező hírek szinte kizárólag negatívak voltak tavaly, "mi két hatalmas, beruházásokkal kapcsolatos rekordot is megdöntöttünk" - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségimédia-bejegyzésében.

Egy fiatal magyar fizikus és csillagász, aki kutatótársaival együtt történelmet ír

Tudomány2022.01.04, 20:38

Detre Örs Hunor még friss diplomásként, 2008-ban került a világhírű heidelbergi Max Planck Intézetbe, ahol rövid időn belül ő lett a James Webb-űrtávcsövet (JWST) fejlesztő csapat, napjaink legnagyobb űrkutatási vállalkozásának az egyik vezető fejlesztője. A fiatal magyar tudóst talán a családi háttere is eleve erre a nem mindennapi feladatra teremtette. Nagyapja, Detre László akadémikus, aki a berlini Frigyes Vilmos Egyetemen többek között Albert Einsteintől és Max Plancktól tanulta az elméleti fizikát, a változócsillagok kutatásának nemzetközi hírű szaktekintélye, nagyanyja, Balázs Júlia pedig az első magyar női kutatócsillagász vvolt. ...

Újabb híd épülhet a folyók városában

Gazdaság2022.01.04, 14:55

Kihirdették az uniós közbeszerzési közlönyben a győri tehermentesítő út és az új Mosoni-Duna híd építéséről szóló eljárás nyertesét. A Strabag kivitelezésében épülhet meg a megyeszékhely új elkerülő útja.

Nagyléptékű útfejlesztések folynak a Dunántúl középső részén

Gazdaság2022.01.03, 13:14

Lendületesen zajlik a Dunántúl középső részét kiszolgáló főút, a 8-as gyorsforgalmi fejlesztése. A Herend és Devecser közötti, balesetveszélyes szakaszt már tervezik, a Veszprémet elkerülő gyűrű épül, egyik szakaszát a napokban adták át - számol be a projekt állásáról a Magyar Nemzet.

Sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban

Gazdaság2021.12.29, 16:19

Szerencsésnek mondhatja magát, aki szívesen töltekezik hazánk természeti örökségének felfedezése közben. Élménygazdag programok, sokszínű élővilág és felújított, családbarát szálláshelyek várnak mindenkit, a védett természeti területektől csupán egy karnyújtásnyira - olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

Magyarország tizenhét közlekedési projekthez kér uniós támogatást

Gazdaság2021.12.29, 14:14

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF2) hétmilliárd eurós keretösszegű közlekedésfejlesztési felhívására január közepéig nyújthatnak be pályázatokat a tagállamok, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslata alapján Magyarország tizenhét projekthez kér összesen közel 110 milliárd forint támogatást a pénzügyi ciklus első kiírásában - közölte az ITM.

Nyalogatható tévéképernyőt fejlesztettek ki Japánban

Gazdaság2021.12.23, 14:39

Egy japán professzor olyan nyalogatható tévéképernyő prototípusát fejlesztette ki, amely képes az ételek ízét utánozni, ezzel egy lépéssel közelebb kerültünk a multiszenzoros nézési élmény megteremtéséhez. A részletekről a ChannelNewsAsia számolt be.

Látványos felvételek a legújabb magyarországi híd építéséről - galéria

Gazdaság2021.12.22, 13:14

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászberényt elkerülő út harmadik, záró ütemének kivitelezése 2020 áprilisa óta zajlik. A NIF beruházásában a munkák kétharmada már elkészült a 4,5 kilométeres útvonalon, 2022 nyár végén várható az átadó. Az utóbbi időszak leglátványosabb munkálatait egy, a Zagyva felett átívelő híd létrehozása jelenti.  

A kormány korábban sosem látott mértékben fejleszti a közúthálózatot

Gazdaság2021.12.21, 14:25

A kormány korábban sosem látott nagyságrendű fejlesztéseket hajt végre a magyar közúthálózaton - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Veszprémben, a 8-as főút Litér és Veszprém közti, kétszer kétsávosra bővített szakaszának átadásán.

Újabb hat megye lakosai jelentkezhetnek a napelemes pályázatra

Gazdaság2021.12.20, 15:36

Ma indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat harmadik szakasza, amelyben újabb hat megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg lakói igényelhetnek támogatást családi házak napelemes rendszerének telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez. A felhívás célja, hogy az átlagjövedelem alatt kereső háztartások környezetszennyező fűtési rendszereit megújuló energiaforráson alapuló, modern és környezetkímélő megoldások váltsák ki, ezzel a háztartások olcsó, saját maguk által termelt áramhoz jussanak, megőrizve a rezsicsökkentés ereedményeit ...

A kormány 2010 óta csaknem 1850 kilométer kerékpárutat hozott létre

Gazdaság2021.12.16, 14:06

A kormány 2010 óta mintegy 160 milliárd forintból csaknem 1850 kilométer kerékpárutat hozott létre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Így újult meg a bajnai Sándor-Metternich-kastély - videó

Kultúra2021.12.14, 13:47

Ahogy arról az Origo beszámolt, a napokban átadták a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében megvalósult „A bajnai Sándor-Metternich-kastélyegyüttes és parkjának turisztikai célú fejlesztése" nevű projektet. A fejlesztést bemutató kisfilm most megtekinthető az alábbi videós beágyazásban:

Tíz év alatt több mint 1500 egyházi közösségi tér újult meg vagy épült fel

Itthon2021.12.09, 22:01

Tíz év alatt több mint 1500 katolikus, görögkatolikus és protestáns egyházi közösségi ház és közösségi tér újult meg vagy épült fel a Kárpát-medencében - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

120 milliárd forintos gazdaságfejlesztés zajlik Zalaegerszegen

Gazdaság2021.12.08, 18:45

Zalaegerszegen 2024-ig mintegy 120 milliárd forint értékű gazdaságfejlesztés zajlik, ami 1500 új, elsősorban kvalifikált munkahelyet teremt majd - közölte a város polgármestere szerdán, évértékelő sajtótájékoztatóján.

Sugárhajtású mentőautók és drónokkal ingázó városi dolgozók lepik el az égboltot

Gazdaság2021.12.03, 16:59

Sugárhajtású mentőautók, repülő autókkal közlekedő határőrök és drónokkal ingázó városi dolgozók – ez ma még mind sci-finek tűnhet - azonban ezek az elképzelések a fejlett légi mobilitás (AAM) fejlesztési tervének részét képezik; ez a piac 2025-re már várhatóan 17 milliárd dollárt érhet. A részletekről a Reuters hírügynökség számolt be.

Palkovics László: Magyarország a kutatásban is legyen high-tech

Gazdaság2021.12.03, 16:41

A kormány célkitűzése az, hogy Magyarország ne csak a gyártás területén, de a kutatás-fejlesztésben is high-tech legyen, ezért is növeli folyamatosan a k+f tevékenységet támogató ráfordításokat - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Zalaegerszegen.

Jövőre ismét 70 milliárdos a keretösszeg a Magyar falu programban

Gazdaság2021.12.02, 16:56

Jövőre ismét 70 milliárd forint forrásra lehet pályázni a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten.

Repülő orral vadásznak az alattomos szagokra

Tudomány2021.11.29, 17:35

Spanyol mérnökök drónra szerelhető elektronikus orrot fejlesztettek ki, amelyet egy szennyvíztisztítómű környékén röptetnek, hogy szagtérképet készítsen. A berendezés cirkálás közben érzékeli, ha elkezdenek kellemetlen szagok terjengeni, így az üzemben azonnal tudnak intézkedni.

Oroszország saját nemzeti űrállomás megépítését fontolgatja

Tudomány2021.11.29, 18:19

Olyan univerzális, újrafelhasználható űrhajót fog létrehozni Oroszország az új orbitális állomás számára, amely űrhajósok és rakomány szállítására is egyaránt képes lesz - jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz állami vállalat vezérigazgatója újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Bölcsőde épül Jászjákóhalmán

Itthon2021.11.27, 13:08

Huszonnégy férőhelyes, kétcsoportos bölcsőde épül Jászjákóhalmán - mondta a csaknem háromezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere.

Világító kerékpárutat adtak át Zala megyében

Gazdaság2021.11.26, 14:29

Világító burkolatjelekkel ellátott kerékpárutat adott át Zalalövőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken; Schanda Tamás az eseményen elmondta, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) 2018 áprilisában létrehozott egy kísérleti építési bizottságot, amelynek pályázatán azóta 28 innovatív termék vagy technológia bizonyíthatta gyakorlati alkalmazhatóságát a mindennapi közlekedésben.

Erősítenék a kis- és középvállalkozások részvételét a magyar kivitelben

Gazdaság2021.11.24, 17:08

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség célja, hogy a jelenlegi 20 százalékról 30 százalék fölé emelje a kis- és középvállalkozások (kkv) részarányát a magyar exportban - mondta az ügynökség üzletfejlesztési és vállalati kapcsolatok igazgatóságának igazgatóhelyettese egy, a külföldi piacra lépésről szóló szerdai online szakmai konferenciáján.

Látványos fotók egy új magyarországi híd próbaterheléséről - galéria

Gazdaság2021.11.24, 11:50

Miután hagyományos hordógurítással felavatták az M4-es gyorsforgalmi úton épülő Tisza-hidat, újabb jelentős esemény történt a műtárgyon; rendben lezajlott a próbaterhelés is – derült ki a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. sajtóközleményéből.

Egymilliárd eurós gázerőművet jelentettek be

Gazdaság2021.11.23, 16:49

A Siemens Energy német energetikai társaság megrendelést kapott egy gáztüzelésű erőmű felépítésére, üzemeltetésére és karbantartására Brazíliában.

Kásler Miklós: Több fejlesztés és beruházás is megvalósul a miskolci központi kórházban

Itthon2021.11.19, 14:27

Beruházásokkal, korszerűsítésekkel újul meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gyermek- és ifjúsági pszichiátriája, valamint a gyermeksürgősségi ellátás - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Három újabb fejlesztés indul a Nagyvállalati Beruházási Támogatás programban

Gazdaság2021.11.19, 12:01

Három cég összesen 5,3 milliárd forint értékű beruházást valósít meg 2,3 milliárd forintos kormányzati támogatással a Nagyvállalati Beruházási Támogatás keretén belül - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Ilyen lesz az első rozsdaövezeti fejlesztés a fővárosban

Gazdaság2021.11.18, 11:25

Múlt héten jelent meg a kormányrendelet az első rozsdaövezeti akcióterület kijelöléséről és már az egykori Láng Gépgyár területén megvalósuló beruházás tervei is ismertek. A XIII. kerületi fejlesztésben lakó- és irodaépületek, hotel és zöldövezet váltja fel az ipari területet. A fejlesztés kapcsán az OTP Ingatlanpont szakértője áttekinti a kerület jellemzően aktív ingatlanpiacát, az újépítések helyzetét és a most bejelentett ingatlanberuházás várható hatásait.

Magyar vállalkozástól érkezhetnek a közeli jövő okosotthon és okostársasház trendjei

Gazdaság2021.11.16, 16:25

A piacon egyedülálló fejlesztéssel, az okosotthont az okostársasházzal és okosvárossal összekapcsoló alkalmazással mutatkozott be a Dubaji Világkiállításon az okosotthon-rendszer kidolgozásával foglalkozó magyar startup, a ChameleonSmart Home Zrt. A Chameleon felhő alapú applikációja világelsőként köti össze a smarthome – smartbuliding – smart city hármasát, hiszen a piacon eddig minden szolgáltatás csak külön alkalmazással volt elérhető. A magyar fejlesztés iránt a nagy nemzetközi smarthome-gyártók is érdeklődnek. Szarvas Péter, a vállalkozás vezérigazgatója kiemelte: az okosváros alapköve az okosotthon, a gazdaságosabb és zöldebb ...

FIFA skillfejlesztő - 2.rész: Mindenható csellók

Sportslife.hu2021.11.16, 13:43

A labdarúgás legnépszerűbb virtuális verziója, a FIFA idén sem könnyebb, mint a korábbi években. Az egyre növekvő gamer tartalmaknak köszönhetően azonban a kevésbé gyakorlott játékosok is komoly előnyre tehetnek szert ellenfeleikkel szemben.

Képeken az ország egyik legnépszerűbb bevásárlóközpontjának megújítása

Gazdaság2021.11.15, 13:31

Átadta a teljes körűen modernizált Szeged Plazát a bevásárlóközpont üzemeltetője és tulajdonosa, az Indotek Group. A pláza „facelift" munkálatait két ütemben végezték, így korábban már sor került a belső terek és a mélygarázsfelújítására, amelyet a külső homlokzatrekonstrukciója követett. Az Indotek Group mintegy egymilliárd forintból valósította meg a projektet, amelynek köszönhetően egy látványos és modern bevásárlóközpont várjaa látogatókat. Mindemellett a közelmúltban számos új bérlőis érkezett, amelyek az üzletek mellett a szolgáltatások sorát is tovább bővítik. A Szeged Plaza az Indotek Group 4éve tartó fejlesztési programjánaak ...

Újabb pályázati kör indul a népszerű Gyorsítósáv pályázaton

Gazdaság2021.11.12, 11:25

A ma megkezdődő társadalmi egyeztetést követően akár már novemberben megjelenhet a rendkívül népszerű Gyorsítósáv pályázat újabb felhívása – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese emlékeztetett: az első körben nyertes projektekben közel hárommilliárd forintos támogatással hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából állítanak elő magas hozzáadott értékű új termékeket és eljárásokat. A tárca a tömeges piaci igények és a pályázatok kiváló szakmai színvonala miatt jelentősen megemelt keretösszeget szán az idei fordulóra - áll a szaktárca közleményében.

1100 milliárdos pályázati csomag vált elérhetővé a vidék számára

Gazdaság2021.11.11, 12:16

Az Agrárminisztérium (AM) Megújuló vidék, megújuló agrárium programjának keretében 2021-ben 1100 milliárd forintnyi pályázat jelenik meg, amelynek célja a vidéki gazdaságok megerősítése, a magyar mezőgazdaság és élelmiszertermelés modernizációja - jelentette be Feldman Zsolt szerdán este az orosházi gazdafórumon az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Így újul meg Gyula városa - képek

Gazdaság2021.11.10, 14:55

Gyertyafényes éjszakai várséta tárlatvezetéssel, csónakázás az Ó-Fehér-Körösön, Várfürdő és Várszínház – csak néhány élmény, amelyben a Gyulára látogatóknak része lehet. A Világgazdaság számolt be róla, hogy a pandémia alatt is látványos fejlesztések történtek a történelmi fürdővárosban, ami az idei turisztikai szezon sikerében is szerepett játszott.

Kisállattartó nemzet a magyar, de a piaccal együtt kell fejlődnie a tudatosságnak is

Gazdaság2021.11.10, 11:08

Kisállattartó nemzet a magyar, és ennek kapcsán örvendetes, hogy a hobbiállat-tartók egyre nagyobb arányban döntenek a minőségi állateledelek mellett, a konyhai maradékok helyébe a házi kedvencek tudatos táplálása lép. Lehetne azonban még hova fejlődni a kisállattartásban, például a kutyabarát munkahelyek kialakításával vagy az idősebb menhelyi állatok örökbe fogadásával. Megnéztük, mik jellemzik a hazai kisállattartási gyakorlatokat, és ennek kapcsán a Magyarországon állateledel-gyárat is működtető Nestlé Hungária állateledel üzletágának vezetőjével, Hanzel Lajossal is beszélgettünk.

Fontos közlekedési csomópont jön létre Pest megyében

Gazdaság2021.11.09, 14:32

Már keresik a tervezőt az Üllő térségében kiépülő utak előkészítéséhez a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. TED-en közzétett ajánlati felhívása szerint. A beruházásban két út épül majd meg új nyomvonalon, ezek előkészítése lesz a nyertes feladata.

Újabb óriásberuházást valósít meg a Nestlé Magyarországon

Gazdaság2021.11.08, 12:04

Az egy éve bejelentett 50 milliárdos fejlesztés után ismét nagyszabású beruházásba kezd büki gyártóbázisán a Nestlé Hungária: 35 milliárd forintból a legmodernebb technológiákkal bővítik az üzemet, 120 új munkahelyet hozva létre, és 50 ezer tonnával megtoldva az éves termelési kapacitást. A mostani beruházás tovább erősíti a Vas megyei település, valamint a térség magyar nemzetgazdaságban betöltött pozícióját.

Több mint egymilliárd forintos fejlesztést adtak át Törökszentmiklóson

Gazdaság2021.11.08, 10:21

Befejeződött az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. 2020-ban elindított, 3,4 millió euró értékű fejlesztési projektje. A saját forrásból megvalósult fejlesztéseket a vállalat 25 éves jubileumi évének kezdete alkalmából adták át Törökszentmiklóson, és a projekt keretében átstrukturálták és optimalizálták a teljes termelést.

FIFA skillfejlesztő - 1.rész: Végy egy jó…taktikát

Sportslife.hu2021.11.06, 13:40

A labdarúgás legnépszerűbb virtuális verziója, a FIFA idén sem könnyebb, mint a korábbi években. Az egyre növekvő gamer tartalmaknak köszönhetően azonban a kevésbé gyakorlott játékosok is komoly előnyre tehetnek szert ellenfeleikkel szemben.

A kormány erősíti a teherfuvarozás versenyképességét

Gazdaság2021.11.05, 13:25

A kormány a következő öt évben több mint 26 milliárd forintot fordít a teherfuvarozás versenyképességének erősítésére - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Bejelentették egy régen várt elkerülő út megépítését

Gazdaság2021.11.05, 12:58

Déli elkerülő út épül Mosonmagyaróváron 6 milliárd 209 millió forint kormányzati támogatásból, a városi forgalom tehermentesítése érdekében - jelentette be Nagy István agrárminiszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője pénteken sajtótájékoztatón a szigetközi városban.

Így tér vissza a Caola

Gazdaság2021.11.04, 15:27

A múlt hét csütörtökön megrendezett BÉT50 konferencián mutatott be 50 újabb hazai sikersztorit a kkv-szektorból a Budapesti Értéktőzsde. A legfrissebb kiadványban szerepel a 190 éves múltjával a második legrégebbi, folyamatosan működő magyar cégnek számító Caola Zrt. is. Dr. Bándi Imre és befektetőtársai 2020-ban az utolsó pillanatban mentették meg a vállalkozást.  A helyzetet sikerült stabilizálni, új gyártócsarnokok épülnek határon innen és túl, higiéniai és kozmetikai termékekből álló termékcsaládot pedig folyamatosan fejlesztik - olvasható a Caola Zrt. közleményében. 

Több kétoldalú gazdasági és oktatási megállapodást kötött Magyarország és Dél-Korea

Gazdaság2021.11.04, 13:59

Magyarország és Dél-Korea megállapodott a két fővárost összekötő légi járatok sűrítéséről, a magyar élelmiszerexportot érintő kérdésekről és a magyarországi koreai nyelvoktatás kiszélesítéséről is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten, a visegrádi országok és Dél-Korea csúcstalálkozóját követően.

Élettel telnek meg a falvak a Magyar Falu Programnak köszönhetően

Gazdaság2021.11.04, 12:02

Lassan eléri majd az ezermilliárd forintot a Magyar falu programra fordított költségvetési támogatások összege, a programnak köszönhetően újra élettel telnek meg a falvak - mondta Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2021 rendezvényén.

Elindult az ország legnagyobb volumenű kórházfejlesztése - képek

Gazdaság2021.11.03, 13:34

Tatabányán elindult az ország jelenleg legnagyobb volumenű kórházfejlesztése. A 18 milliárd forintos beruházásban a Szent Borbála Kórház egy 16 ezer négyzetméteres épülettel bővül.

Nézze meg a sümegi Püspöki Palota megújításáról készített kisfilmet - videó

Kultúra2021.11.02, 10:52

2021. október 31-én, vasárnap rendezték meg – a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében – „A Sümegi Püspöki Palota turisztikai célú fejlesztése" nevű projekt ünnepélyes megnyitóját. Az Origo tudósítását az eseményről képgalériával ide kattintva olvashatja. Most megérkezett a fejlesztést bemutató kisfilm is, melyet az alábbi videóban tekinthet meg!

Közel 600 milliós fejlesztés zajlik a Balaton környékén

Gazdaság2021.10.31, 16:11

A kilátók, kilátópontok összekapcsolását célzó csaknem 600 millió forintos fejlesztés valósul meg a balatoni turisztikai térségben - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vasárnap.

Fontos felüljáró épült egy Budapest közeli városban - képek

Gazdaság2021.10.29, 13:43

A Gödöllő és Hatvan közötti vasúti pályakorszerűsítés során a kivitelezési munkák fővállalkozója, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. 143 méter hosszú közúti felüljáróval váltotta ki a korábbi szintbeni kereszteződést Gödöllőn, a Köztársaság útnál. A projekt már az utolsó fázisánál tart.

Magyarországon folyamatosan zajlik a stratégiai nemzeti képességek megteremtése

Gazdaság2021.10.29, 10:33

Magyarországon folyamatosan zajlik a stratégiai nemzeti képességek megteremtése, ugyanis a koronavírus-járvány fontos tanulsága, hogy ezek hiánya kiszolgáltatott helyzetet eredményez a rendkívüli helyzetekben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

Több mint 200 milliárd forintból fejlesztik a magyarországi úthálózatot

Gazdaság2021.10.28, 10:24

Az elmúlt évtizedben országosan hatezer kilométernyi útszakasz újult meg, az idén pedig ezer kilométer felújítását tervezték, de már több mint 1200 kilométeren eljutottak legalább a munkakezdésig - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Komárom-Esztergom megyei Bajnán tartott sajtótájékoztatóján.

Felavatták az Eiffel Műhelyházat

Kultúra2021.10.26, 13:39

Saját kulturális identitásunk megerősítésének is fontos pillanata ez - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházának ünnepi megnyitóján hétfő este Budapesten.

Vállalkozói képességeket fejleszt a MOME

Gazdaság2021.10.25, 16:10

Mostantól a hallgatók vállalkozói képességeinek fejlesztésére is hangsúlyt fektet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). A másfél éves program a piackutatás, a pozicionálás és az értékesítés korszerű módszertanaira is kiterjed majd, és 2022-től minden alapszakos hallgató képzésének kulcsfontosságú része lesz - olvasható a MOME közleményében.

Az elmúlt években több mint 120 milliárd forintot fordított a kormány bölcsődei és óvodai férőhelyekre

Itthon2021.10.22, 15:41

A családok támogatásának fontos része a bölcsődei és óvodai infrastruktúra fejlesztése is, és ez nemcsak a gyerekek számára jelent jobb és színvonalasabb ellátást, nemcsak az óvodai és bölcsődei dolgozóknak jelent jobb munkakörülményeket, de a férőhelyek növelése a szülőket is segíti abban, hogy ha szeretnének visszatérni korábbi munkájukhoz, gond nélkül megtehessék azt - írja közösségi oldalán a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra közölte, hogy az elmúlt években több mint 120 milliárd forintot fordított a kormány bölcsődei és óvodai férőhelyekre. 

Hatmilliárd forinttal támogatják az egyetemi energiahatékonysági fejlesztések előkészítését

Gazdaság2021.10.22, 14:17

Megjelent a "Középületek energetikai fejlesztéseinek előkészítése" című felhívás, amely 6 milliárd forintos keretösszeggel támogatja a felsőoktatási intézmények energiahatékonyságot fokozó beruházásainak előkészítését - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára a minisztérium közleménye szerint.

Folytatódhatnak a strandfejlesztések

Gazdaság2021.10.22, 13:00

A Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy Strandfejlesztési Programja folytatódik. Újabb 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból fejleszthetők tovább a Balaton, a Tisza-tó, a Velencei-tó, valamint a Duna és a Tisza mentén lévő szabadvizű strandok. A pályázati felhívások tervezetei már nyilvánosak, elérhetőek a kisfaludyprogram.hu oldalon. Pályázatot benyújtani csak később lehet, ennek pontos időpontjáról szintén ezen a honlapon, valamint közlemény formájában ad majd tájékoztatást a kiíró - adta hírül a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményében.

Raktárbázist épít Vácon a CECZ kínai cégcsoport

Gazdaság2021.10.21, 17:16

A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon, az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg, a fejlesztést csütörtökön mutatták be a helyszínen.

Megalakult a Magyar Hidrogénszövetség

Gazdaság2021.10.21, 14:16

Budapesten megalakult a Magyar Hidrogénszövetség - tájékoztatott az MTI.

Hatalmas egészségügyi fejlesztés valósul meg Csepelen

Gazdaság2021.10.21, 10:59

Csepel 3,5 milliárd forinthoz jut az Egészséges Budapest Programban (EBP) - mondta el Németh Szilárd, a Fidesz választókerületi elnöke, országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár a XXI. kerületi Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatnál tartott tájékoztatón.

210 milliárd forint fejlesztési forrást kaphat 1700 magyar vállalkozás

Gazdaság2021.10.21, 08:50

Kiemelkedően magas, 210 milliárd forintnyi fejlesztési forrásról döntött a kormány 1700 vállalkozás részére - jelentette be a pénzügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Új városrész születik, Magyarország első számú pályaudvara lesz a Nyugati

Gazdaság2021.10.20, 17:00

"Kétfordulós, nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdetünk a Nyugati pályaudvar és környezetének teljes megújítására. A feladat rendkívül összetett: parképítés, minőségi városi terek, középületek és vasúti mélyállomás tervezése. A 44 hektár megújítására 12 építészirodától várunk terveket" - tette közzé Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár legújabb közösségimédia-bejegyzésében. 

Látványos felvételek egyik forgalmas hidunk felújításáról - képek

Gazdaság2021.10.20, 15:06

A felújítás végéhez közeledve, megkezdődtek az Erzsébet királyné Tisza-híd tokaji oldalán található körforgalom utolsó negyedének bontási és újjáépítési munkálatai. Az év végéig elkészül az átkelő teljes felújítása.

Átadták a Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpontot Békéscsabán

Gazdaság2021.10.20, 13:17

Átadták a Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpontot Békéscsabán szerdán, amelyet a Modern városok program (MVP) részeként közel kétmilliárd forintból valósítottak meg két év alatt.

A XXI. századi mezőgazdaság nagymértékben múlik a technológiák fejlődésén

Gazdaság2021.10.19, 15:44

A 21. századi mezőgazdaság a termeléstől a feldolgozáson át egészen a fogyasztók eléréséig nagymértékben múlik a technológiák fejlődésén és azok gyakorlati alkalmazásán - közölte Nagy István kedden Lajosmizsén.

Jelentős fejlesztések a Miskolci Egyetemen

Gazdaság2021.10.19, 14:49

A Miskolci Egyetemen az úgynevezett Green and Smart Campus projekt keretében átfogó beruházás valósul meg, amely öt részből tevődik össze.

Európa legnagyobb szuperszámítógépét fejlesztik Magyarországon

Gazdaság2021.10.19, 13:37

Európa legnagyobb szuperszámítógépének fejlesztésébe kezd az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az OTP Bank - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, Balatonfüreden az Infotér konferencia nulladik napján tartott előadásán.

Különleges áruházat nyitott a Tesco Londonban

Gazdaság2021.10.19, 13:33

A Tesco megnyitotta első pénztárgépek és termékszkennelők nélküli áruházát London központjában. A részletekről a BBC adott hírt.

Karnyújtásnyira van Oroszország attól, hogy az év 365 napján hajózzon az Északi-sarkvidéken

Gazdaság2021.10.13, 11:49

Yuri Trutnev miniszterelnök-helyettes nyilatkozata szerint Oroszország azt tervezi, hogy 2022-től vagy legkésőbb 2023-tól már gyakorlatilag folyamatosan, az év minden napján hajózna az Északi-sarkvidéken áthaladó tengeri útvonalon. A részletekről a gCaptain szakportál számolt be.

Új vasúti híd épül a főváros déli részén

Gazdaság2021.10.13, 10:43

Folytatódik a fővárosban a Gubacsi híd és környezetének fejlesztése: a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felhívást tett közzé a Gubacsi vasúti híd és a Corvin csomópontig tartó vasúti infrastruktúra megvalósítására. 

Kérdőíven mondhatják el a budapestiek, mit gondolnak a Ferihegyre vezető út fejlesztéséről

Itthon2021.10.12, 11:51

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára közösségi oldalán tette közzé, hogy október 31-ig várják az emberek véleményét a repülőtéri gyorsforgalmi út és a Gyömrői út fejlesztésével kapcsolatban. Fürjes szerint a cél, hogy gyorsan, kényelmesen és biztonságosan lehessen megközelíteni a ferihegyi repülőteret.

Kiderült, milyen hosszú lehet a fővárostól északra létesülő új Duna-híd

Gazdaság2021.10.15, 13:25

Áprilisban jelent meg a váci új Duna-híd előkészítése érdekében közzétett ajánlati felhívás az uniós közbeszerzések honlapján. A jelentős hídberuházás a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. égisze alatt zajlik, és most kihirdették a nyertes tervezőket.