érme

címke rss

10 érdekesség, amit talán nem tudott a 75 éves forintról

Gazdaság2021.08.02, 09:02

A magyar forint idén 75 éves, és az 1946 óta tartó története számos érdekességet foglal magában. Már a megszületése is egy világrekorder eseménynek volt köszönhető, de a következő évtizedek is bővelkedtek izgalmakban a magyar nemzeti valuta körül. Utánajártunk a forint különlegességeinek, és összeállításunkból az is kiderül, igaz-e, hogy a legendás 200 forintos érme túl sok ezüstöt tartalmazott.

Több ezer éves pénzérméket fedeztek fel az ókori városban

Tudomány2021.07.26, 13:47

Az Orosz Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének régészei bejelentették, hogy egy pénzérmét fedeztek fel Phanagoria ősi városában. Ez volt a legnagyobb ókori görög város a Taman-félszigeten, amit telepesek alapítottak Krisztus előtt 543 körül, ami a Kaukázus déli oldalán fekvő országok között görög kereskedelmi központtá fejlődött.

Akciófigurák, könyvek, mozis jelmezek: elképesztő dolgokért fizetnek egyesek vagyonokat

Gazdaság2021.07.20, 18:05

Az nem meglepő, hogy egyes műtárgyak vagy régiségek már hosszú ideje kiváló befektetéseknek számítanak. Az viszont talán már kevésbé közismert, hogy még olyan gyűjtői tárgyak is hatalmas értékkel bírhatnak, mint - például - egy pokémon kártya. Megnéztük, melyek voltak a legkülönösebb, nagy értékű gyűjtői befektetések az elmúlt években.

Ritka, vaskori érmék kerültek elő egy brit ásatáson

Tudomány2021.07.14, 18:47

Több száz ritka, vaskori érmét találtak régészek egy vasútvonal építése előtt végzett archeológiai feltáráson Nagy-Britanniában.

5 dolog, amit nem tudtál a forintról

Sulilife.hu2021.07.06, 19:52

Magyarország hivatalos pénzneme a forint, minden nap a kezedben van, de biztos, hogy mégis vannak dolgok, amiket nem tudsz még róla. Derítsd ki most, hogy mik azok.

Vikingeknek szánt váltságdíj része lehetett a Lengyelországban talált érmelelet

Tudomány2021.06.14, 13:00

Egy halom különleges érmére bukkantak Lengyelország északkeleti részén. A frank birodalomban mintegy 1200 éve vert ezüstérmék a Párizst a vikingektől megmentő váltságdíj részei lehettek.

Egy ritka érme 19,5 millió dolláros rekordáron kelt el egy New York-i árverésen

Gazdaság2021.06.08, 19:50

A világ legértékesebb numizmatikai ritkaságainak egyike, egy 1933-ban Amerikában vert "dupla sas" aranyérme 19,5 millió dolláros (5,58 milliárd forint) rekordáron kelt el egy keddi New York-i aukción.

Mire használták az emberek a pénztárcát régen a pénz tárolásán kívül?

Gazdaság2021.05.09, 11:34

Életünk egyik legfontosabb tárgya, ami nélkül ma már a lakásból sem lépünk ki, valószínűleg régebb óta társa az embernek, mint az, aminek tárolására használjuk. A pénztárcát már az ókori görögök, sőt, isteneik is ismerték és használták, azóta pedig változó formában az ember elmaradhatatlan társává vált. Összeállításunkban - részbem a Múlt-Kor cikkére támaszkodva - ezt mutatjuk be.

Véletlenül bukkantak a halál gyűrűjére Walesben

Tudomány2021.04.08, 11:34

A fémdetektorok kilenc, felbecsülhetetlen értékű tárgyra bukkantak Walesben, köztük egy arany gyűrűre, amelyet fehér zománcból készítettek, majd kísérteties külsejű koponya díszítést kapott. A leletek a középkorból és a középkor utáni időszakból származhatnak.

Több száz éves érmék segítenek megoldani egy rejtélyes gyilkosságot

Tudomány2021.04.01, 13:04

A világ egyik legrégibb titokzatos gyilkossági ügyét segíthet megoldani egy maroknyi 17. századi arab ezüstérme, amelyekből egyet New Englandban találtak egy Rhode Island-i szedd magad-földön.

Elárverezik a világ egyik legértékesebb numizmatikai ritkaságát

Gazdaság2021.03.13, 22:29

Három gyűjtői ritkaságot, köztük a világ legértékesebb numizmaitikai ritkaságainak egyikét, egy 1933-ban Amerikában vert "dupla sas" aranyérmét árvereznek el júniusban a Sotheby's aukcióján.

Ilyen leletre nem számítottak a régészek a törökországi ásatáson

Tudomány2021.02.09, 20:01

A török régészek több mint hatszáz darab, római kori ezüstérmére bukkantak egy patak közelében, amit egy eltemetett korsóban rejtettek el. A fizetőeszközök nagy részét valószínűleg Olaszország déli részén verték, körülbelül kétezer évvel ezelőtt.

Szavazzon ön is a legújabb forintérmékről!

Gazdaság2021.02.01, 15:46

A forint fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat tervez kibocsátani a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2021. augusztus 1-jén. Az érmék képi megjelenéséről a ma induló közönségszavazás útján kíván dönteni a jegybank, hívja fel a figyelmet az intézmény honlapján.

Több mint tízezer ősi érmét találtak egy közép-kínai ásatáson

Tudomány2021.01.14, 13:20

Több mint tízezer ősi érmét találtak a közép-kínai Hunan tartományban - közölték szerdán helyi illetékesek.

Magyar antik pénzérméket akart engedély nélkül külföldre eladni a debreceni férfi

Itthon2021.01.12, 12:07

Kulturális javakkal való visszaélés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki antik pénzérméket akart illegálisan külföldre juttatni.

Meglepő feliratot találtak a VIII. Henrik idejéből származó érméken

Tudomány2020.12.11, 13:46

Egy angliai család épp gyomlált a kertjében, amikor értékes kincsre bukkant. Mint később kiderült, az 1400-as évekből származó, eddig a föld alatt rejtőző aranypénz halmot találtak, amely – többek között – az angol uralkodókat ábrázolja IV. Edwardtól VIII. Henrikig. Az érméken a tudósok azonban meglepő és furcsa feliratokat fedeztek fel.

103 éves időkapszulát nyitottak fel New Yorkban

Nagyvilág2020.12.03, 11:48

Egy történelmi nevezetesség helyreállításán dolgozó csapat 103 éves leveleket és ritka érméket talált New Yorkban. A padló alá temetve találták meg a leleteket.

Török hódoltságkorabeli éremleletet találtak Simontornyán

Tudomány2020.10.17, 12:31

A török hódoltság kezdetén elrejtett éremleletet találtak Simontornyán, a több mint ezerhatszáz darabos kincs nagy hányada ezüstérme, de vannak köztük Hunyadi Mátyás és Szapolyai János által veretett aranyforint is - közölte a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum.

Értékes 14. századi pénzérmékre bukkantak egy cseh erdőben

Tudomány2020.08.11, 21:14

Több száz darab 14. századi arany és ezüst pénzérmére bukkant egy fiatal pár egy nyugat-csehországi erdőben sétálva, ez az egyik legnagyobb aranypénzkincs, amelyet az országban valaha találtak - jelentette be a plzeni Nyugat-Csehországi Múzeum.

Különös jelenség az USA-ban: alig mozog az aprópénz az országban

Gazdaság2020.08.07, 14:41

Az Egyesült Államokban egy furcsa, talán csak egyedül az országra jellemző hatása van a koronavírus-járványnak: az emberek úgy érzik, hogy eltűntek az érmék a forgalomból. Az állításra felfigyelt a FED, azaz az amerikai központi bank is, amely igyekszik megfelelő intézkedéseket hozni amellett, hogy tájékoztatni próbál mindenkit arról is, hogy az országban van elég érme, azoknak pusztán az áramlása lassult le.

Új forintérmék kerülnek ma forgalomba

Gazdaság2020.07.01, 07:43

2020. július 1-től, azaz mától kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintos érmék. A jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni.

Új forintérmék kerülnek forgalomba, négy hét múlva már fizethetünk velük

Gazdaság2020.06.03, 19:06

2020. július 1-től kerülnek forgalomba az új alapanyagú 100 forintos érmék. A jelenleg használt 100 forintosokkal továbbra is lehet majd fizetni, írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.

Rekordszámú pályamű érkezett a Magyar Nemzeti Bank érmetervezői pályázatára

Itthon2020.05.15, 16:27

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két különböző címletű érme-emlékváltozat kibocsátásával kívánja elismerését, tiszteletét kifejezni a veszélyhelyzetben is helytálló honfitársainknak. Ezért nyilvános pályázatot hirdetett a „Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek" tematikájú 10 és 20 forintos forgalmi érme-emlékváltozatok megtervezésére. A nyilvános pályázatra rekordszámú, 345 pályamű érkezett. A győztes tervet a hódmezővásárhelyi Kovács Krisztina készítette, melynek fókuszában a névtelen hősök szív alakba foglalt, sematikus ábrázolása jelenik meg - olvasható az MNB honlapján. Díjat kapott még az ajkai Pável Andrea és Paulus Noémi, valamint aa ...

1900 éve vert ritka bronzérmét találtak Jeruzsálemben

Tudomány2020.05.12, 10:24

A rómaiak elleni Bar Kohba-felkelés korából, csaknem 1900 évvel ezelőttről származó bronzérmét találtak Jeruzsálemben a régészek - jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).

Több száz éves, ritka érmékre bukkantak Somogy megyében

Tudomány2020.01.25, 12:09

Félezer még be nem mutatott pénzérmét, köztük igazi ritkaságokat láthat a nagyközönség a Rippl-Rónai Múzeum új, állandó kiállításán, amely kedden nyílik Kaposváron. Az elsők között mutatják III. Frigyes dán és norvég király kétszeres aranydukátját vagy épp Báthory István lengyel királyként vert aranydukátját.

Svájc kiadja a világ legkisebb pénzérméjét

Gazdaság2020.01.23, 11:01

Különleges pénzérmét vernek Svájcban. A Nobel-díjas matematikus-fizikus Albert Einstein arcképével ellátott érme lesz a világ legkisebb pénze.

2,5 millió dollár értékben raboltak az egyik mexikói érmekibocsátótól

Nagyvilág2019.08.06, 23:02

Két rabló rontott be a helyi idő szerint kedd reggeli órákban a Casa de Moneda érmekibocsájtó épületébe, miután leterítették a biztonsági őrt, elragadva fegyverét - derült ki a mexikóvárosi rendőrség jelentéséből.

Ősi templomot és titkos kincseket rejtett az elsüllyedt város

Tudomány2019.07.30, 17:54

A Héraklion elsüllyedt városát kutató búvárok újabb, különleges kincsekre bukkantak: az ősi egyiptomi településen egy templom maradványaira, arany ékszerekre, érmékre és egy ünnepségekhez használt hajó darabjaira találtak. Az egykor virágzó Héraklion több mint ezer évig rejtőzött a Földközi-tenger mélyén.

Biztosan nem a szépségével hódított a nagy orrú és hegyes állú Kleopátra

Tudomány2019.07.17, 21:39

Cassius Dio görög származású római államférfi úgy írta le Kleopátrát mint „egy kimagasló szépségű nőt”, és Hollywood is előszeretettel ábrázolja elbűvölő csábítóként. Ha hihetünk a történelmi beszámolóknak, a Ptolemaiosz-dinasztia leghíresebb sarja és az ókori Egyiptom utolsó fáraója számos trükköt alkalmazott szépségének és fiatalságának megőrzésére. Nagy kérdés azonban, hogy mennyire hihetünk az évszázadok során a személye köré szövődött hiedelmeknek és mítoszoknak? Kevin Butcher, a Warwick Egyetem történelemprofesszora szerint itt az ideje megfogalmaznunk a kétségeinket: Kleopátra ugyanis soha nem volt szépségkirálynő, és Elizabeeth ...

Vaddisznók túrták ki a mohácsi csata idején elásott kincseket

Tudomány2019.05.02, 20:54

A szlovákiai Kócs-hegységben lévő Likavka mellett egy pénzgyűjteményt túrtak elő a föld alól a vaddisznók, amely nagy mennyiségű ezüstdénárból és két aranyérméből állt. A kincsekre egy házaspár talált rá kirándulás közben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Újabb utas akart pénzérmét dobni a repülőgép hajtóművébe - videó

[origo] utazás2019.04.04, 14:41

A kisgyerekkel utazó férfit letartóztatták a repülés biztonságának veszélyeztetéséért.

Útközben veszthette el a ritka érmét a lázadó Izraelben

Tudomány2019.02.11, 13:33

Ritka, 1900 éves érmét talált két idegenvezető Izrael déli részén Lákis régió egy poros útján – közölték vasárnap a helyi hatóságok.

Emlékérme sorozat jön az első világháború befejezésének évfordulóján

Gazdaság2018.10.15, 15:25

A Magyar Nemzeti Bank „Az első világháború befejezése" megnevezéssel 10 000 forintos címletű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki október 16-án. Ezzel a magyar katonák hősies helytállása, áldozatvállalása előtt tiszteleg az MNB a Nagy Háború befejezésének centenáriumán. Technikai újdonságként a színesfém emlékérme különleges, forint emlékérméknél eddig még nem alkalmazott fémszínű gépi patinázott kivitelben jelenik meg, erősítve a tematika hangulatát.

György herceg ötödik születésnapjára egy emlékérmet adnak ki

Archívum2018.07.20, 14:44

Vilmos herceg és Katalin hercegné eslőszülött gyermeke, György herceg vasárnap ünnepli ötödik születésnapját. Erre a jeles alkalomra pedig különleges ajándékkal készül a királyi család. 

Jön az új 50 forintos

Gazdaság2018.05.24, 15:54

A Magyar Nemzeti Bank 2018. május 25-én új 50 forintos forgalmi érme-emlékváltozatot bocsát ki a Családok éve tiszteletére. Az új 50 forintosok között lesz 10 ezer forint névértékű ezüst, valamint 2 ezer forint névértékű színesfém emlékérme is. A különleges forgalmi pénz 2 millió példányban kerül forgalomba, közülük 12 000 érme díszcsomagolt első napi veretként, míg az emlékérmék 5-5 ezer példányban verhetőek.

Új 50 forintos jön a hokivébé miatt

Gazdaság2018.04.18, 10:40

Magyarországon rendezik a 2018-as divízió I-es jégkorong-világbajnokságot április 22. és 28. között. Ez alkalomból tiszteleg az MNB a magyar válogatott előtt, és új 50 forintos érmét bocsát forgalomba. A különleges kiadású pénzből 2 millió darab készül.

Így lesz zöld a 2020-as tokiói olimpia

Gazdaság2018.03.08, 12:07

Gőzerővel készül Tokió városvezetése a 2020-as olimpiai és paraolimpiai játékokra, melyek rendezési jogát a japán főváros nyerte. A Quartz oldalán megjelent cikkből az is kiderül, milyen fejlesztéseket valósítanak meg, hogy azok ne csak az olimpiai játékokat szolgálják ki, hanem a metropolisz zöld fordulatát is segítsék a rendezvényeket követően.

Február végéig látható a Fejedelmeink mesés kincsei vándorkiállítás

Gazdaság2018.01.05, 13:01

Tavaly augusztusban nyílt meg a kiállítás, de akkora az érdeklődés, hogy a szervezők a hosszabbítás mellett döntöttek.

Értékes kincsek rejtőztek a cluny apátságnál

Tudomány2017.11.16, 10:10

A 12. századból való arany- és ezüstkincseket fedeztek fel a régészek az északkelet-franciaországi clunyi apátságnál folytatott ásatási munkálatok során.

FONTos határidő, mától nem lehet fizetni a régi érmével

Gazdaság2017.10.16, 06:27

34 év után mától nem lehet fizetni a régi, egyfontos érmékkel Nagy-Britanniában. A kerek érme lecserélésére azért volt szükség, mert egyre több hamisítvány került forgalomba. Az új érme tizenkét szögletű, és a hátlapját egy 15 éves fiú álmodta meg.

Nagy Sándor nyomában – Szenzációs régészeti feltárás az ISIS árnyékában

Tudomány2017.09.26, 17:52

Nemzetközi archeológiai kutatócsoport dolgozik a British Museum legújabb expedícióján az iraki Kurdisztában, alig néhány kilométerre az Iszlám Állam egységeivel folytatott harcok helyszínétől. Ásatásukon nem csupán hihetetlen tárgyakkal gazdagítják a múzeumok kollekcióját, hanem iraki és kurd régészeket oktatnak modern ásatási módszertanra, és a kulturális örökségvédelem legújabb vívmányaira. Az expedíció egyik ásatásvezetője, Pabeschitz Virág magyar ókorszakos régész exkluzívan nyilatkozott az Origónak a nemzetközi viszonylatban is jelentős feltárás eredményeiről.

2000 éves érmének néztek egy múzeumi szuvenírt

Nagyvilág2017.08.28, 17:44

Kétezer éves eredeti érmének néztek egy Ciszjordániában talált réginek tűnő pénzérmét. Kiderült, hogy csak a jeruzsálemi Izrael Múzeum látogatóknak adott értéktelen emléktárgy.

Kétezer éves érmének néztek egy múzeumi szuvenírt

Travelo2017.10.17, 14:54

Kétezer éves érmének néztek egy múzeumi szuvenírt

Kvíz: most kiderül, mennyire ismeri a magyar forintot!

Gazdaság2017.07.30, 12:04

Több szempontból is fontos időpont közeledik a magyar forint történelmében. Már csak július 31-ig lehet fizetni a régi 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel, helyüket újabb, modernebb és biztonságosabb darabok veszik át. Akinek van még az előző szériából, annak sem kell aggódnia, hiszen több helyen is becserélik azokat az új címletekre. Nem csak a csere miatt lesz fontos augusztus 1-je, ugyanis ekkor ünnepli születésnapját a forint, amelyet 1946. augusztus 1-jén vezettek be a pengő helyett. A jeles események alkalmából összeállítottunk egy tesztet, amely több érdekességet is tartalmaz napjaink magyar fizetőeszközéről. Kvíz!

A férfi, aki rengeteg pénzt csinált Magyarországnak

Itthon2017.06.14, 19:12

Új 50 forintos érmékkel találkozhatunk hamarosan a mindennapokban. A Magyar Nemzeti Bank emlékérméket állít forgalomba a Vizes Világbajnokság tiszteletére, ahogy erről korábban már írtunk is. Összesen kétmillió FINA-érme kerülhet majd a kezeink közé. Az érme "írás" oldala ugyanolyan, mint ahogyan azt a jelenleg is forgalomban lévő ötvenforintoson már megszokhattunk, míg a "fej" oldalon az eddigi kerecsensólyom helyett a VB logója jelenik meg. Az érme tematikus oldalát Kósa István tervezte, aki évtizedeken át dolgozott a Magyar Pénzverő vésnökeként, majd fővésnökeként. Az ő munkája a bicolor százforintos és a bimetál kétszázas érme iis, ...

Bevezették a szögletes egyfontos érmét

Travelo2017.10.17, 12:53

Bevezették a szögletes egyfontos érmét

Elpusztult a teknős, amelyik majdnem ezer pénzérmét megevett

Nagyvilág2017.03.21, 10:19

Vérmérgezésben elpusztult kedden az a thaiföldi levesteknős, amelynek gyomrából két hete csaknem ezer pénzérmét operáltak ki orvosok.

Csaknem ezer pénzérmét távolítottak el egy teknős gyomrából

Tudomány2017.03.06, 17:23

Csaknem ezer pénzérmét operáltak ki egy teknős gyomrából Thaiföldön.