építőipar

címke rss

Simicska a TV2-vel torolná meg a Közgépet

Gazdaság2015.10.22, 11:36

A TV2 körüli hercehurcával visszatért a médiához az Orbán–Simicska-háború hadszíntere: Simicska Lajos építőipari cégét kizárták a közbeszerzésekből, földjeit elárverezik, plakáthelyeit visszavennék, ő viszont médiaportfóliójához hozzácsapná az egyik legnagyobb kereskedelmi tévét. A Simicska-birodalom hányattatásai nem érnének véget, de egy ütést legalább ő is bevinne. Mindenesetre az építőiparban még mindig minden ötödik forint a Közgéphez, illetve társaihoz vándorol.

Az adóbevallás nem szűnik meg, csak átalakul

Gazdaság2015.10.17, 14:15

Jövőre már a NAV csinálja az adóbevallásokat. Tállai András szervezi át az adóhatóságot. Andy Vajna megvette a TV2-t, de az is lehet, hogy mégsem, mert egy Simicska-közeli cég azt állítja, hogy megelőzte. A Közgép kirúgja a dolgozói felét. A versenyhivatal engedélyezte Csányi Sándornak, hogy megvegye a mezőgazdasági óriáscéget. Több pénzt szán a kormány a Miniszterelnökség Várba költöztetésére. Kötelező lesz visszavinni a megbuherált VW-motoros autókat kiigazításra, legalábbis Németországban, az Uber fontos csatát nyert Londonban. Ez volt a héten a gazdaságban.

Megbotlott az építőipar

Gazdaság2015.10.15, 10:40

Ebben az évben először csökkent az építőipar teljesítménye augusztusban és 6,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Kevesebb építőipari cég szűnt meg

Archívum2015.09.29, 10:22

Augusztusban 258 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, nem egészen a fele az első félévben megszokott havi öt-hatszáznak. Az Opten szerint a visszaesés átmenetinek tekinthető, szeptembertől újra rosszabb adatokra számít. A céginformációs szolgáltató ezt azzal indokolja, hogy sok olyan eljárás van folyamatban, ami megszűnéshez vezet.

Befékezett az építőipar, lehet ez még rosszabb is

Gazdaság2015.09.16, 10:00

Júliusban gyakorlatilag az egy évvel korábbi teljesítményét ismételte meg az építőipar. Az új szerződések visszaesése ugyanakkor erős negatív trendet vetít előre.

Célok nélkül nem érdemes belevágni a felújításba

Gazdaság2015.08.27, 18:28

Az építőipari szakemberek kapnak hideget, meleget a megrendelőktől a Mapei Kft. szerint. A kínos beszélgetéseket ugyanakkor néhány alapszabállyal és időben feltett kérdéssel könnyen elkerülhetik azok, akik lakásfelújítás előtt állnak.

Júliusban kevesebb adós cég dőlt be az építőiparban

Gazdaság2015.08.25, 14:40

Csökkent a cégtörlések száma az építőiparban júniusban, de fellendülés továbbra sem várható. Sőt, a jövőben megugorhat a megszűnési ráta, jól hír azonban, hogy tisztul a piac. A vállalkozó szellemű kisbefektetőknek köszönhetően javulhatnak a kilátások az építőiparban.

Százmilliárdok tűnnek el az építőiparban

Gazdaság2015.08.21, 13:55

Több százmilliárd forint tűnik el az építőiparban a feketekereskedelem miatt: a dolgozókat nem jelentik be, és a magas áfakulcs miatt a számlázás is gyakran elmarad.

A munkaadók 84 százalékánál talált jogsértést az NGM

Gazdaság2015.07.31, 13:45

A vizsgált cégek többségénél találtak szabálytalanságot, a munkások több mint felét szabálytalanul alkalmazták, leginkább a feketefoglalkoztatás jellemző.

Vásárlói roham a budapesti új lakásokért

Gazdaság2015.07.22, 12:06

Hétéves rekordot dönthet idén az új építésű lakások eladása a fővárosban, miközben év végére virtuálisan elfogyhat az azonnal költözhető, eladatlan lakáskészlet. A tavalyi élénkülés után idén látványosan tovább nőtt az új építésű lakások kereslete a fővárosban – olvasható az OTP Jelzálogbank friss elemzésében. Utoljára 2008-ban fogytak ennyire jól az új lakások. 

Nehéz napok várnak az építőiparra

Gazdaság2015.06.15, 10:48

Áprilisban tovább csökkent az építőipar szerződésállománya, 38,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés 10,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál, de márciushoz képest 1,2 százalékkal csökkent.

Sokkal kevesebb az új szerződés az építőiparban

Gazdaság2015.05.12, 10:00

Nagyot nőtt márciusban az ipar termelése, különösen a járműgyártás és az elektronikai termékek gyártása. Az építőipar is jól teljesített, drasztikusan csökkent viszont az építőipari cégek új szerződéseinek száma, és szerződésállománya.

A Balatonnak és a Belvárosnak sem kegyelmez a kormány

Gazdaság2015.05.09, 14:52

A balatoni és a belvárosi boltok sem lehetnek nyitva vasárnap. Jól áll a költségvetés egyenlege, hasít az ipar és a kiskereskedelem, Mészáros Lőrinc 1,8 milliárdos osztalékot vesz ki a cégéből, a jegybank ugyanennyit költ közvélemény-kutatásra. Módosul a reklámadó. Sztrájkolnak a pénzszállítók. Ez volt a héten a gazdaságban.

18 magyarra jut egy vállalkozás

Gazdaság2015.06.16, 09:53

Márciusban csökkent a vállalkozások száma, de még így is több mint 500 ezer működő cég van Magyarországon, írja a Bisnode. A papír- és az építőipar helyzete a legnehezebb, de a csökkenés nem feltétlenül negatív folyamat.

Február óta nem nyert közbeszerzést a Közgép

Gazdaság2015.04.30, 11:21

Legutóbb februárban nyert közbeszerzést a Közgép. Simicska Lajos cége azóta öt tenderen is elindult, de egyszer sem jutott állami megrendeléshez.

Ötnaponta meghal valaki a munkahelyén

Gazdaság2015.04.28, 10:27

2014-ben 15 százalékkal nőtt Magyarországon a munkahelyi balesetek száma. A feldolgozott munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján a munkabalesetben elhunytak száma is emelkedett.

Orbán, Gyurcsány vagy Bajnai miatt nem ad pénzt Brüsszel?

Gazdaság2015.04.18, 12:07

Brüsszel a pályáztatási rendszer miatt befagyasztott 700 milliárd forintnyi támogatást, a kormány és az ellenzék egymásra mutogat. Orbán Viktor veje eközben sorra nyeri a közbeszerzéseket. A Quaestor-károsultakat kártalanítják, a brókerbotrányok összesen 300 milliárd forintjába kerülnek majd a pénzügyi szektornak. A költségvetést módosítják, a balatoni boltosok vasárnap is ki akarnak nyitni, megvannak a netkonzultáció kérdései. Ez történt a héten a gazdaságban.

Ínséges napok elé néz az építőipar

Gazdaság2015.04.15, 09:34

Februárban nőtt az építőipar termelése, ahogy a korábbi hónapokban, részben az út- és vasútépítéseknek köszönhetően. Az építőipari cégek szerződésállománya és új szerződéseinek száma viszont drasztikusan csökkentek.

Nyolc éve még Lázár Jánost perelte volna, most legyőzte a Közgépet

Gazdaság2015.03.30, 08:57

A becsült 2,736 milliárd forint helyett 2,388 milliárd forinttal a Keviép nyerte el a szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztését a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás területén, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A Keviép ügyvezetője 2007-ben még Lázár Jánost perelte volna rágalmazás miatt, de végül megegyeztek. A Közgép, amely közel 800 millió forinttal drágábban vállalta volna a munkát, megtámadta a Közbeszerzési Hatóság döntését.

Négyezerrel csökkenhet az építőipari cégek száma

Gazdaság2015.03.27, 16:13

Négyezerrel csökkenhet az idén az építőipari cégek száma az első két hónap adatai alapján, mivel az ágazat rendelésállománya stagnál vagy csökken - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató pénteken közzétett adataiból.

Feltámadhatnak a magánberuházások az építőiparban

Gazdaság2015.03.27, 08:49

Bár az utóbbi időben az építőipart kizárólag az állami beruházások tartották életben, a piac meghatározó szereplői trendfordulót várnak az idei évtől.

Ettől még az építőipar is hanyatt esik

Gazdaság2015.03.23, 11:09

Hat év után újra energiahatékonysági pályázatot írt ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az Otthon Melege Program pályázatban 10 milliárd forint áll rendelkezésre nem csak a panel, hanem a téglaépítésű társasházaknak, a szigetelésre, fűtéskorszerűsítésre és ablakcseréjére. A cél 22 ezer lakás energetikai korszerűsítése. Szabó Zsolt államtitkár az Origónak elárulta, hogy nyártól a családi házak energetikai korszerűsítésére is lehet majd pályázni.

Korrupció, drónok, algoritmusok és bevallás a NAV-nál

Gazdaság2015.03.21, 11:43

A NAV készítheti 2017-től az adóbevallásokat, az áfacsalókat már most algoritmusokkal és ekáerrel, a cigicsempészeket drónokkal ellenőrzi. És kiderült, hogy sorai közt volt egy korrupt pénzügyőr. Az államháztartás jobban áll, mint tavaly ilyenkor, az átlagkereset pedig nőtt. A benzin drágult, a gázolaj olcsóbb lett, a paksi fűtőelemek ügyében közelebb van a megállapodás. Ez volt a héten a gazdaságban.

Van egy jó és egy rossz hírünk az építőiparról

Gazdaság2015.03.16, 13:00

A decemberi megtorpanás után januárban ismét nőtt az építőipar teljesítménye. Az épületek építése 6,7 százalékkal, az egyéb építményeké 10,1 százalékkal nőtt, így az építőipari termelés volumene 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A pozitív trend megtörhet, mivel január végén 20,6 százalékkal kisebb volt a cégek rendelésállománya, mint egy évvel korábban.

Olcsóbb hitellel pörgetnék fel a lakáspiacot

Gazdaság2015.02.12, 14:15

Az ÉVOSZ alelnöke szerint jó évet zárt 2014-ben az építőipar, de az ING szakértőjével együtt arra is felhívta a figyelmet, hogy lassul a szektor lendülete, ezért lakáspiaci bővülésre lenne szükség a tavalyi teljesítmény megtartásához.

Rekordszámú cég szűnt meg az építőiparban

Gazdaság2015.01.22, 14:38

Több cég szűnt meg Magyarországon tavaly, mint bármikor korábban. A kényszertörlések és a felszámolások száma is emelkedett.

Demján Sándor zsebből fizeti ki a cége beszállítóit

Gazdaság2015.01.19, 17:25

Demján Sándor építőipari nagyvállalatának, a Nemzeti Színházat is építő Arcadomnak bő négymilliárdos adóssága van. A cég felszámolását január 16-án rendelte el a bíróság, ha nem sikerül megegyezni a hitelezőkkel, akkor az alvállalkozóknak járó 960 millió forint 70 százalékát Demján Sándor a magánvagyonából fogja kifizetni.

Vége a vasárnapi csempenézegetésnek

Gazdaság2015.01.19, 11:44

A barkácsáruházakat eddig az építőipar pangása és a lakásfelújítások egyre csökkenő száma húzta le, így számukra is nagy csapás lesz a vasárnapi kötelező szünnap.

Megtorpant az építőipar növekedése

Gazdaság2015.01.16, 11:53

A várakozásoknál rosszabbul teljesített az építőipar, szakértők szerint a növekedés további lassulása várható.

Ha jönne egy varázsütés, megijednénk

Gazdaság2014.12.26, 10:46

A tavalyi év után idén is 15 százalékos növekedés várható az építőiparban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke ugyanakkor a jövő évi kilátásokat bizonytalanabbnak tartja, és hiányolja a privát befektetőket a magasépítés megrendelői közül. 

A kisvállalatok nélkül bővült az építőipar

Gazdaság2014.12.22, 11:58

Bár az idén növekedni tudott a hazai építőipar, az ágazat mikro- és kisvállalatai nem tudtak részesedni ebből.

Nem tud felpörögni az építőipar

Gazdaság2014.12.22, 11:04

Január és szeptember között 550 alatt maradt a havonta megszűnő építőipari cégek száma, októberben és novemberben azonban 650-re ugrott. Az egész éves adat decemberben 6500 fölé emelkedhet, ami 15 százalékos növekedés 2013-hoz képest.

Ezek a legkockázatosabb szektorok

Gazdaság2014.12.18, 16:20

A vendéglátás, az építőipar és a feldolgozóipar számítanak a legkockázatosabb iparágaknak Magyarországon, de a fuvarozás, az élelmiszeripar és a ruhaipar is tartogat kihívásokat.

Megtorpanhat az építőipari növekedés

Gazdaság2014.12.15, 11:56

Jövőre megállhat az építőipar bővülése, és ezt az egész gazdaság megérezheti.

Milliárdos befektetőtársat kapott Bill Gates

Archívum2014.11.29, 10:38

Úgy fest, hogy ismét magára talált az általunk már többször is emlegetett spanyol építőipari óriás, az FCC. Mindehhez az is kellett, hogy az elsősorban távközlésben mozgolódó, de építőiparban is jelen lévő Carlos Slim segítő kezet nyújtson az igencsak eladósodott cégnek. Ennek köszönhetően az árfolyam több meghatározó ellenállást is legyűrni látszik, ami kedvező beszállási pontot eredményezhet.

Az útépítések húzzák az építőipart

Gazdaság2014.10.16, 10:20

2014 augusztusában nőtt az építőipar teljesítménye, de ez elsősorban az útépítéseknek és a vasútfelújításoknak köszönhető. Lakásból egyelőre nem épül jelentősen több, ráadásul kevesebb az új szerződés az építőiparban, ezek nélkül pedig nem lehetséges tartós növekedés.

Semmi sem pótolja a jó szakembert

Gazdaság2014.10.25, 16:44

Az építőipar a válságot követő látványos összeomlásában valójában második mélypontját élte át rövid időn belül: valami nagyon hasonló ment végbe 1990-ben, a privatizációs hullám kezdetén. Ez egyszerre jelentett akadályokat és hozott értékes lehetőségeket – meséli Balanyi László, a 24 éve stabil Merkbau Kft. gazdasági igazgatója.

Építőgép-kiállítás és -vásár kezdődik Délegyházán

Archívum2014.09.17, 15:05

Holnap kezdődik és a hétvégéig tart az ország legnagyobb szabadtéri építőgép-kiállítása, amelyet a délegyházi bányában rendeznek meg.

Négyszáz év alatt újulna meg a lakásállomány

Gazdaság2014.09.16, 16:01

Nyolcvan százalékkal esett a lakásépítések száma az utóbbi években Magyarországon. Ha ez így marad, akkor a hazai lakásállomány csak 400 évente újulhat meg. A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 ezer új lakást kellene építeni, de Magyarországon 2014 első felében 3265 új lakás épült fel.

Sokat markolnak, sokat fognak

Gazdaság2014.09.12, 13:15

Életszerű körülmények között tekinthetik meg – sőt, Európában egyedülálló módon azonnal ki is próbálhatják – a különböző márkájú építőipari- és munkagépeket a délegyházi Építőgép Kiállítás látogatói. Az ingyenes rendezvény szeptember 18-20-ig tart.

Az autógyárak húzzák a gazdaságot

Gazdaság2014.09.03, 10:23

Majdnem négy százalékkal nőtt a GDP 2014 második negyedévében. A növekedésért főleg az autóipar felelős. Fontosabb exportpartnereink kilátásai romlanak, a beruházások üteme pedig várhatóan csökkenni fog, ezért a gazdasági növekedés nem lesz tartós.

Álmai házát nyomtatta ki magának

Techbázis2014.09.01, 21:19

Álma vált valóra, amikor a kertben kiállíthatta a saját maga által tervezett nyomtatóval készült kastélyt Andrey Rudenko. Nem ő az egyetlen építész, aki egy nyomtatott ház koncepcióján dolgozik.

Építőipar: rekord sok törlés júliusban

Gazdaság2014.09.01, 13:50

Feltűnő mélyponton a céglétszám az építőiparban: az ágazatban júliusban megszűnt 815 vállalkozás 73 százalékkal több a bázisnál. 2014-ben eddig csaknem 4000-rel kevesebb az építőipari cégek száma, mint január 1-jén, míg tavaly egész évben összesen 5700 szűnt meg, de a tendencia ezzel együtt biztató, írja az Opten.

A kereskedők optimisták, a lakosság nem

Itthon2014.08.25, 09:13

Az üzleti várakozások javultak, a fogyasztói bizalmi index viszont romlott a júliusi adatokhoz képest – közölte augusztusi felmérésének eredményeit a GKI. A lakosság tart a munkanélküliségtől, és rosszabbnak érzi pénzügyi helyzetét, mint egy hónappal korábban.

Éves szinten már növekedőben az építőipar

Archívum2014.08.21, 08:32

Mind a 18 tagú euróövezetben, mind a 28 uniós tagállam között csökkent az építőipar termelési értéke éves összevetésben. Ebben a bontásban Magyarország statisztikája még javult is, de havi bontásban sereghajtók vagyunk, írja a Napi.hu.

Végre egy jó hír az építőiparból

Gazdaság2014.08.03, 10:08

A közép-magyarországi régióban negyedével több lakást építettek az idén az első hat hónapban, mint a tavalyi év hasonló időszakában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.

Építőipar: rossz a fizetési morál, de van remény a javulásra

Gazdaság2014.07.29, 16:06

Az építőipar teljesítménynövekedését továbbra is az állami beruházások hajtják, a magánszférában továbbra is nagyon magas, 4,83-os az építőipar cégek bedőlési aránya - derül ki a Bisnode elemzéséből.

A kormány szétteríti a megszorítást

Archívum2014.07.18, 15:34

Az államháztartás idei hiánya nem indokolja a csütörtökön bejelentett megszorító csomagot, a háromszázalékos deficit anélkül is tartható lett volna. A kormány célja sokkal inkább a magas és stagnáló államadósság csökkentése lehet. A kiigazítás a túl alacsony infláció miatt vált szükségessé.

Építőipar: még mindig nem elég a megrendelés

Gazdaság2014.07.17, 18:26

Felmérést végzett 400 magyar tulajdonú, épületek építésével foglalkozó kis- és középvállalkozással az ÉVOSZ.

Megéri Sorosra figyelni!

Archívum2014.07.11, 16:28

Úgy néz ki, hogy jó ómennek számít, ha egyszer Soros Györgyöt összeboronálnak egy céggel. Legalábbis erre utal az építőiparban is jártas spanyol FCC esete, amely már két tőzsdei ralin is átesett idén. Igaz, az árfolyamemelkedés nem bizonyult tartósnak, amiben annak is szerepe lehet, hogy a guru hivatalosan még nem szerzett részesedést a cégben.

Lábadozik az építőipar

Gazdaság2014.06.26, 16:30

2014 második negyedévében több mint 550 cég szűnt meg havonta, de a nagy adósságot hátrahagyó, felszámolt cégek száma folyamatosan csökken.

Felpezsdült a spanyol ingatlanpiac

Gazdaság2014.05.29, 08:52

Igencsak felpezsdült az elmúlt hónapok során spanyol ingatlanpiac, Bill Gates és Soros György után ugyanis a kínaiak érdeklődése jócskán megugrott az első negyedévben. Mindemellé pedig jó táptalajt szolgáltathat a befektetések számára a javuló spanyol makrogazdasági helyzet is.

Beszakították a Caterpillart

Gazdaság2014.05.21, 11:09

Nagyot zuhant a Caterpillar árfolyama a keddi kereskedésben, miután a hernyótalpas gépeiről ismert ipari óriás bányaipari eszközeit nem nagyon vitték az áprilisban záródó három hónapos időszakban.

Ukrajna rontja el a képet a Masterplastnál is

Gazdaság2014.05.15, 14:12

Kimondottan jó negyedéve lehetett volna a Masterplastnak, ha Ukrajna nem rondít bele a képbe. Ugyanis az árbevétel újból növekedésnek indult, ráadásul a cég eredményessége is növekszik, ellenben az ukrán feszültségek következtében leértékelődő ukrán deviza nagy veszteségeket okozott.

Forr a spanyol építőipar

Gazdaság2014.04.27, 10:34

Egyre jobb formában található az elmúlt években igencsak szenvedő spanyol gazdaság, aminek köszönhetően az ingatlanipari cégek is kezdenek magukra találni. A GDP-növekedés folytatódó felpörgése pedig további lendületet biztosíthat olyan cégeknek, mint az FCC, vagy a Ferrovial.

2012 ősze óta nem volt ennyi felszámolás az építőiparban

Archívum2014.04.24, 13:24

Sajnálatos rekordot döntött a megszüntetett építőipari cégek száma 2014 első negyedévében, számol be közleményében az Opten: az 1562 törlés harmadával haladja meg a bázist, de az átlagot is felülmúlja.

Megbokrosodott az építőiparunk

Gazdaság2014.04.16, 13:04

Hasít a magyar építőipar, legalábbis a KSH reggeli adatközléséből ezt olvashatjuk ki. Tavaly év eleje óta már folyamatos a növekedés a szegmensben, a februári 28 százalékos megpattanás azonban jóval az eddig látott százalékos gyarapodások fölé magasodik. 

Lakásaink többsége zabálja az energiát

Archívum2014.03.17, 10:48

Minden jel szerint idén sem várható, hogy az új építések szintet lépjenek, és magához térjen az építőipar – tavaly alig 2600 új társasházi lakás kelt el országszerte –, így hát az ingatlanpiacon továbbra is a felújítás marad a varázsszó. Ehhez az OTP Bank most pályázattal igyekszik meghozni a társasházak kedvét.

Megtorpant Gates és Soros befektetése

Archívum2014.02.28, 16:37

Nem muzsikál túl jól Bill Gates és Soros György közös spanyol befektetése, az FCC. Ennek oka, hogy az építőiparban is tevékenykedő társaság a vártnál gyengébb eredménnyel állt elő, raádásul a jövőbeli előrejelzésekkel sem sikerült lenyűgözni a befektetőket.

Zord idők járnak a Masterplastra

Gazdaság2014.02.27, 13:21

Igencsak gyenge negyedik negyedévet zárt a Masterplast a továbbra is nehéz iparági körülmények miatt. A cégnél stratégiát is váltottak, viszont annak gyümölcse egyelőre még nem látszik, de a későbbiekben beérhet ez a politika, persze ehhez nem ártana a javuló iparági környezet.

Júniusig még szép számmal dőlnek be az építőipari cégek

Gazdaság2014.02.27, 12:39

Januárban nem változott a helyzet a bázishoz képest – tavaly 425, idén 426 céget töröltek –, mégis rekord mélypontra számíthatunk: a megszűnő cégek egy része ellen tavaly, sőt 2012-ben indult felszámolási eljárás.

A fordulat éve jöhet el az építőiparban?

Archívum2014.02.13, 17:17

A számok szerint 2013 februárja óta folyamatosan növekszik az építőipar volumene. Tegyük hozzá, a számokat még mindig sokkal inkább a felújítások szépítik, mint az ágazat valódi ébredését hozható új beruházások. Januártól egy jelentős hazai építőanyag-gyártó cég, a Lasselsberger-Knauf szervezésében ingyenes képzésen vehetnek részt azok a kőművesek és burkolók, akik úgy érzik, ráférne szaktudásukra a frissítés, ezt eddig körülbelül 500-an igénybe is vették. A képzés a legkorszerűbb anyagok és a legmodernebb technológiák megismerését veszi célba.

Durvább évet zárt az építőipar, mint 2010-ben

Archívum2014.02.07, 11:56

Nemcsak a téli alvás, a rossz álom is folytatódott tavaly az építőiparban. Az Opten szerint 2013-ban 5672 cég szűnt meg a szektorban. Ez 11 százalékkal több, mint ahány vállalkozás 2012-ben zárt be, de a rosszhírt tetézi, hogy a számok alulmúlták a legrosszabbnak tartott év, 2010 rekordnak számító mélypontját.

Tíz százalékkal az eddigi legrosszabb éve alatt az építőipar

Gazdaság2014.01.31, 10:27

Tavaly 5 672 cég szűnt meg az építőiparban, ami tíz százalékkal több, mint az eddigi legrosszabb évében, 2010-ben. A szektor pedig állítólag túl van a mélyponton, csak ezt még a cégek nem érzik.

Beindult Soros és Gates befektetése

Gazdaság2014.01.21, 09:22

Hihetetlen formában találjuk Bill Gates és Soros György közös spanyol befektetését, az FCC-t, amely röpke két nap alatt több mint 10 százalékot menetelt. Ráadásul mindebből akár az Investor Trader ügyfelei is jócskán profitálhattak, hiszen éppen a héten hívtuk fel a vállalatban rejlő potenciálra a figyelmet.

Ömlik az uniós pénz az építőiparba

Gazdaság2014.01.16, 10:40

A tavaly nyár végén felpörgetett uniós kifizetések tetemes lökést adtak az építőiparnak. Az új szerződések mértéke a gyorsan lehívott uniós támogatások miatt megsokszorozódott.

Az építőipar mozgása októberben

Archívum2013.12.16, 10:27

Szeptemberben 9,3, októberben 10,7 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés 0,8 százalékkal alacsonyabb volt az előző havinál. Minderről a KSH tájékoztatta az MTI-t.

Gyár- és vasútépítések leheltek életet az építőiparba

Gazdaság2013.12.16, 10:02

Főként út- és vasútépítések, illetve az ipari épületek építése húzta a válságban vergődő építőipart, amely októberben 10 százalék fölötti mértékben tudott bővülni az egy évvel korábbi szinthez képest.

Változások a növekedési hitelprogram második fázisában

Archívum2013.12.12, 13:16

2014. január 1-jétől áll rendelkezésre 2 ezer milliárd forint a növekedési hitelprogram második lépcsőjében. A keretből akkor is adható hitel kereskedelmi ingatlan és bérbeadásra készülő más típusú ingatlan fejlesztésre, ha a bérlő a cégcsoporton belüli társaság, mondta el Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége évzáró közgyűlésén, tájékoztat az MTI.

Fújható technológia: az intelligens szigetelés

Gazdaság2013.12.12, 13:19

Magyarország ingatlanállománya elég rossz helyzetben van, a lakóingatlanok 70%-a elavult. Egyes felmérések szerint a fűtésre fordított energia felhasználása akár 2-3-szorosa is lehet a nyugati, energiatakarékos otthonokénak. Köztudott, hogy erre megoldás lehet a professzionális szigetelés. A KontaktBau Szigeteléscentrum üzleti filozófiája éppen erre épül.

Tarlóson keresik a pénzüket a Bálna építői

Itthon2013.12.12, 11:30

A fővárosi Bálnát felépítő magyar vállalkozók szerintük azért nem jutottak hozzá a garanciaként átadott egymilliárd forintjukhoz, mert azt a főváros elperelte a Bálna generálkivitelezőjétől. Tarlós nagyra becsüli a munkájukat, de nem tud mit tenni.

Véleményes növekedés az építőiparban

Gazdaság2013.11.18, 11:26

Szeptemberben 9,3 százalékot javított a bázisértéken az építőipar teljesítménye, adja hírül a Központi Statisztikai Hivatal.

Nehéz a Masterplast élete

Archívum2013.11.13, 15:32

Mostoha körülmények között kénytelen működni a Masterplast, ugyanis még mindig nem látni a fordulatot az újlakásépítések, valamint a felújítások piacán sem a vállalat számára fontos országokban. Ellenben a változó kereskedelmi politika és a költségcsökkentések az eredményességre jó hatással vannak.

Sajnos továbbra is ráférne az újraélesztés az építőiparra

Archívum2013.11.04, 10:08

Egyedül a fővárosban nőtt a használatba vett lakások száma, és ez is mindössze 1127 lakást jelent, ösztövér harminccal többet, mint a tavalyi bázisidőszakban, tájékoztat a KSH.

Feltámadt az építőipar, vagy csak zombi lett belőle?

Gazdaság2013.10.28, 07:55

14,6 Százalékkal nőtt az építőipar termelése idén augusztusra az egy évvel korábbihoz képest. Minden adat arra mutat, hogy az iparág túl van a legrosszabbon.

A forrásoknak is köszönhetően bővült az építőipar

Archívum2013.10.16, 16:33

Gyorsforgalmi utak, autópálya, kerülőutak, burkolaterősítés, körforgalmak, vasúti fejlesztések: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) tovább gyorsította az uniós források lehívását, ez is segítette az építőipari termelés augusztusi bővülését, közölte a tárca az MTI-vel.

Vegyes a kép az építőiparban

Archívum2013.09.16, 10:48

Éves alapon nőtt, havi összehasonlításban csökkent a termelés. Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 19,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Ennél több építőipari cég már talán nem fog eltűnni

Archívum2013.08.21, 16:50

Tavasz óta csökken a megszűnő cégek száma az építőiparban. Más adatok is a cégbedőlések mérséklődésére utalnak.

Nem a házépítés miatt pörgött fel az építőipar

Archívum2013.08.12, 16:26

Az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) felmérése szerint az ágazat első félévi termelési növekedéséhez elsősorban az ipari és egyéb létesítmények építése, a speciális szaképítéssel és az út-, vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá. A bővülés ugyanakkor még nem jelent meg minden szektorban, különösen nem ez az épületek építésében.

Egyre több pláza épül Európában

Gazdaság2013.08.02, 15:14

Egyre több bevásárlóközpont épül Európában. A legaktívabbak a kelet-európai országok és Törökország. Isztambulban ma 37 áruház épül.

Ilyen gyorsan még nem hullottak az építőipari cégek

Gazdaság2013.07.22, 09:44

A megszűnő cégek száma rekordot döntött, a kft.-k kötelező törzstőkeemelése további bezárási hullámot indíthat az építőiparban, viszont az ágazat megrendeléseinek növekedése reményt keltő. Mélypontra kerülhetett az építőipar.

Vége a lánctartozásoknak, stabilizálódhat az építési tevékenység?

Archívum2013.07.18, 17:12

Egy közelmúltban elfogadott törvényjavaslat enyhítheti az építőipari társaságok működését évek óta nehezítő lánctartozások problémáját - hívták fel az Origó figyelmét a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői. A javaslat lehetőséget teremthet a tervezési, építési és kivitelezési tevékenységekkel kapcsolatos meglévő jogviták rövid időn belüli lezárására is.

Cégóriások fedik fel lapjaikat a héten

Gazdaság2013.07.15, 11:04

Indul a gyorsjelentési dömping Amerikában, tovább javulhat az üzleti hangulat Németországban, hét év után végre életjeleket mutat a magyar építőipar. Ez várható a gazdaságban a héten.

Magára talált az építőipar

Gazdaság2013.07.15, 10:28

Májusban az építőipar termelése 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amely igazi mélypontnak számított az ágazatban.

Kapósak az építőipart megtisztító új szervezet helyei

Gazdaság2013.06.28, 09:11

Az építőipari lánctartozások érdemi csökkentésére életre hívott szervezet szakértői helyeire rövid idő alatt sokan jelentkeztek a Világgazdaság szerint.

Csődbe ment, feldarabolják Ausztria büszkeségét

Gazdaság2013.06.24, 14:19

Feldarabolják Ausztria második legnagyobb építőipari vállalatát, az Alpine-t, amely csődbe ment, és megmentésésére tett erőfeszítések nem jártak sikerrel.

A legnagyobb osztrák csőd a második világháború óta

Gazdaság2013.06.20, 09:38

Csődbe ment Ausztria második legnagyobb építőipari cége, a spanyol tulajdonú Alpine - írja a Napi Gazdaság. A vállalat tönkremenetelére az osztrák állam is több millió euróval fizethet rá.

Kitartóan növekszik a tönkrevert építőipar

Archívum2013.06.17, 10:12

Az építőipar termelése 9,8 százalékkal nőtt áprilisban az egy évvel korábbihoz képest a márciusi 9,9 százalékos emelkedést követően. Az épületszerkezet-építés és a vasútépítés húzta a növekedést a tavaly áprilisi alacsony bázis mellett - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Úgy kezdik el, hogy eszükben sincs fizetni

Gazdaság2013.06.12, 09:16

Mire lehet számítani ott, ahol maga az állam is egymilliárd forinttal tartozik egy vállalkozónak? A végletekig elkeseredett és sokszorosan körbetartozó építőipart új hivatallal segítené a kormány. Van, aki szerint elérhető közelségbe került az ágazat kitisztulása, de közel sem mindenki optimista.

Jön az állam, és dönt

Gazdaság2013.06.06, 10:28

A kormány megelégelte, hogy a válság által kiütött korábbi húzóágazatunk, az építőipar továbbra is gyengélkedik, ezért júliusban új szervezetet állítanak fel. Ennek feladata az itthoni építkezések tömkelegét akár örökre lefagyasztó körbetartozások felszámolása és a vállalkozási környezet megbízhatóbbá tétele lesz.

Minden második cég eltűnik öt év után

Gazdaság2013.06.14, 16:53

A kiszámíthatatlan gazdasági és politikai környezet következtében minden második cég lecserélődik öt év alatt Magyarországon. A legrosszabb helyzetben a vendéglátás és az építőipar van.

Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet

Archívum2013.05.20, 14:48

Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések kapcsán felmerült jogviták elintézését - hívta fel az [origo] figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője a már elfogadott, 2013. évi XXXIV. törvény céljaira. Dr. Kapetz Mónika elmondta: a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv hatásköre a Magyarországon történő építési beruházásokra terjed ki, véleményét pedig jogszabályban meghatározott díjazás ellenében fogja nyújtani, a rendelkezések július elsejétől lépnek hatályba.

Átgázolt a márciusi havon az építőipar

Gazdaság2013.05.16, 09:39

Februárban még azért értek el szép mértéket az építkezések, mert jobb idő volt a tavalyinál, de a friss adatok szerint az építőipart a márciusi havazás sem tudta megakasztani. A számokból úgy tűnik, az iparág felkel a padlóról.

Simicska Lajosék cége ontja a milliárdokat

Itthon2013.05.07, 11:36

A számos állami megrendelést elnyerő, a kormányzathoz több szálon kötődő Közgép Zrt. nem érzi az építőipart sújtó válságot: a cégbírósági adatok szerint a vállalat tavaly 61,48 milliárdos árbevételt ért el és 3,2 milliárdot osztalékként tulajdonosai között osztott szét. Tavaly rátettek egy lapáttal 2011-es eredményükre is.

A februári meleg lendületbe hozta az építőipart

Gazdaság2013.04.15, 10:15

Éves szinten 7,2 százalékkal emelkedett az építőipari termelés, részben a februári jó időnek köszönhetően.

Alig akarnak házat építeni

Gazdaság2013.03.18, 11:49

Továbbra is visszaesőben az építőipar, és az új megrendelések sem arra utalnak, hogy nagy szárnyalás előtt áll a szektor.

Bűnhődjenek a lánctartozó gazemberek

Itthon2013.03.04, 06:52

Kizárná a nem fizető cégvezetőket az építőiparból a kormány rendelettervezete, amely az iparágat mérgező lánctartozásoknak akar véget vetni így. Az [origo] által megkérdezett építőipari vállalkozók és szakmai szervezetek szerint manapság sikkes nem fizetni, az intézkedések hatását azonban előre nem lehet kiszámítani: lehetséges, hogy győz az igazság, de az is, hogy az offshore-lovagok így is a felszínen tudnak maradni. A jelenlegi cégek 90 százaléka tartozik valakinek, többségük pedig egészen kicsi vállalkozás. Tisztul-e, vagy inkább összeomlik az építőipar?