ENSZ

címke rss

Elblicceli a beígért cunami-segélyt sok ország

Archívum2005.02.08, 14:19

A Délkelet-Ázsiát sújtó szökõár után a világ országai által ígért segélyek közel kétharmadát nem kapta meg eddig az ENSZ. A világszervezet attól tart, hogy sok állam megpróbálja kihúzni magát a felvállalt segítség teljesítése alól.

Hágába küldte a racaki mészárost Szerbia

Archívum2005.02.03, 19:15

Koszovói háborús bûntettekkel vádolt nyugalmazott tábornokot küldött Hágába Szerbia. Vladimir Lazarevic egyike annak a négy tábornoknak, akiket az ENSZ a koszovói konfliktus során emberiség elleni és háborús bûnök elkövetésével vádolt meg. Lazarevicet gyanúsítják azzal, hogy parancsot adott a racaki mészárlásra - ez váltotta ki a NATO beavatkozását a konfliktusba. A körözött négy tábornok közül ketten nem hajlandók megadni magukat Szerbiában, egy pedig Oroszországban bujkál.

Az ENSZ cunami-megbízottja lesz Clinton

Archívum2005.02.02, 11:29

A dél-ázsiai szökõár utáni újjáépítés ENSZ-megbízottja lesz Bill Clinton. A volt amerikai elnök a segélyezésen kívül a helyi konfliktusok kezelését is feladatul kapja. A jelenleg Amerikában segélyeket felhajtó Clinton és az idõsebb George Bush volt amerikai elnök februárban a cunami sújtotta térségbe utazik.

Elfogták Zarkávi alvezérét Irakban

Archívum2005.01.24, 18:44

Elfogták Abu Muszab az-Zarkávi iraki terrorista egyik alvezérét. Számi Mohammed Al Szaíd al-Dzsaafot számos nagy veszteséget okozó merénylettel gyanúsítják. Állítólag õ volt az aki Nedzsefben bombával megölte a síiták egyik legfõbb vallási vezetõjét, a hatóságok úgy tudják, hogy a bagdadi ENSZ központ elleni merénylethez is köze volt.

Terrortámadás fenyegeti az acehi segítõket

Archívum2005.01.17, 19:32

Dánia szerint terrortámadás fenyegeti a szökõár sújtotta indonéziai Aceh tartományban dolgozó segélymunkásokat. Az indonéz kormány megalapozatlan pletykának minõsítette a dán értesülést. Az ENSZ biztonsági ügyekben illetékes munkatársai fokozott elõvigyázatosságra intették a világszervezet Indonéziában dolgozó segélymunkásait.

Cunami-árvákat toboroznak a Tamil Tigrisek

Archívum2005.01.13, 16:55

A szökõár miatt elárvult vagy hajléktalanná lett gyerekeket toboroz a Srí Lankán harcoló gerillahadsereg, a Tamil Tigrisek (LTTE) az UNICEF szerint. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete szerint a gerillák a szökõár miatt hajléktalanná lett emberek táboraiban szedik össze a gyerekeket. Az UNICEF eddig három esetrõl szerzett tudomást. A világszervezet szerint a Tamil Tigrisek körülbelül 1300 gyerekkatonát tartanak fegyverben. A gerillahadsereg számára teljesen bevett dolognak számít a gyerekek felfegyverzése és harcba küldése.

163 ezer fölött a szökõár áldozatainak száma

Archívum2005.01.13, 18:05

Százhatvanháromezer fölé emelkedett a december 26-i, dél-ázsiai szökõár halálos áldozatainak száma. Indonéziában még minidig kerülnek elõ holttestek. A legsúlyosabb pusztítást elszenvedett Aceh tartomány szakadár gerillái fegyverszünetet ajánlottak az indonéz kormánynak, hogy mérsékeljék a tartomány lakóinak szenvedését. Eközben megkezdte mûködését a francia hadsereg Indonéziát segítõ központja, amelynek munkáját egy helikopterhordozó hajó segíti majd. A katasztrófa kapcsán Kofi Annan ENSZ fõtitkár az üvegházhatás miatt megemelkedõ tengerek veszélyeire hívta fel a figyelmet.

Fizika - egy évig reflektorfényben

Archívum2005.01.13, 08:38

Huszonötezer eurót nyerhet, aki ötperces videoklipben ismerteti a relativitás elméletét - az ENSZ közgyûlésének döntése értelmében 2005 a Fizika Nemzetközi Éve.

Tanárhiánytól tartanak a fizikusok

Archívum2005.01.12, 07:26

Kevesebben végeznek az egyetemek fizika szakain, mint ahányan nyugdíjba mennek. Ez hamarosan tanárhiányhoz vezethet az iskolákban. Pedig az ENSZ 2005-öt a fizika évének nyilvánította, a tudományág népszerûsítésére Magyarországon is számos programmal készülnek - írja a Népszabadság.

Az ENSZ-ben tudtak az olajért élelmiszert program sikkasztásairól

Archívum2005.01.10, 19:13

Az ENSZ-nek is tudomása volt az iraki olajért élelmiszert program során elkövetett visszaélésekrõl. A világszervezet könyvvizsgálói már a kilencvenes évek végén kiderítették, hogy a hatvanmilliárd dolláros programban résztvevõ cégek túlszámláztak, az iraki kormány pedig több százmillió dollárt tehetett zsebre a programból. A világszervezet 1996-ban engedélyezte a kereskedelmi embargó sújtotta Iraknak, hogy olajat adjon el, de a befolyt pénzt a Szaddám-rezsim elvileg csak élelmiszerre fordíthatta volna.

Tömegsírokat keresnek Ciprus északi részén

Archívum2005.01.08, 02:17

Az ENSZ megbízásából tömegsírok után kutatnak szakértõk Ciprus északi részén - közölte helyi idõ szerint pénteken az ENSZ egyik szóvivõje.

Annan a növekvõ szudáni erõszakra figyelmeztet

Archívum2005.01.08, 10:09

Egyre rosszabb a biztonsági helyzet a polgárháború dúlta szudáni tartományban - hívja föl a világ figyelmét az ENSZ fõtitkára. A körzetben egyre több a fegyver, erõsödnek a harcok, és az erõszak mind nagyobb méreteket ölt.

Szerdán gyászba borul Európa

Archívum2005.01.04, 20:44

Egy sérült gép sokáig elállta az utat, de kedd délutánra sikerült szabaddá tenni a Banda Aceh-i repülõtér kifutóját. A segélyszállító gépek így újra leszállhatnak a december 26-i cunami által leginkább érintett térségben. A szökõár pusztítása nyomán legalább 145 ezren haltak meg Délkelet-Ázsiában. A magyar külügyminisztériumnak húsz, a térségben nyaraló magyar hollétérõl nincs információja. Szerdán délben az összes uniós tagállamban 3 perces csenddel emlékeznek a délkelet-ázsiai katasztrófa áldozataira.

Évek kellenek a szökõár utáni helyreállításhoz

Archívum2005.01.03, 11:16

Tíz évbe is telhet, amíg helyreállítják a korábbi állapotokat a szökõár sújtotta országokban - mondta Kofi Annan, az ENSZ fõtitkára. Az Indiai-óceán térségét sújtó szökõár bejelentett halálos áldozatainak a száma hétfõre meghaladta 140 ezret. A Srí Lanka-i kórház igazgatója cáfolta, hogy kolera ütötte volna fel a fejét. Indonéziában egy hét után bukkantak túlélõre.

Sok helyre nem jut el a segély Délkelet-Ázsiában

Archívum2005.01.03, 20:16

Ötmillió ember vált hajléktalanná a Délkelet-Ázsiára nyolc napja lesújtó szökõárban. Az áldozatok száma jelenleg meghaladja a 144 ezret, de a következõ napokban a szám várhatóan tovább növekszik majd. A legsúlyosabban érintett területeket még mindig nem lehet szárazföldön megközelíteni, csak repülõn tudnak élelmet juttatni a rászorulóknak. A megközelíthetetlen területen éhínség és járvány fenyeget. Az ENSZ eddig másfél milliárd dollárnyi segélyt gyûjtött össze a rászorulóknak.

150 ezer körül jár a szökõár halottjainak száma

Archívum2004.12.31, 23:50

Már 150 ezerre teszik a dél-ázsiai szökõár halottjainak számát. A katasztrófa miatt ötmillió ember maradt otthon nélkül. Turisták százainak halálát erõsítették már meg, de ezrekrõl még mindig nincs hír. Az EU január hetedikén, az ENSZ 11-én tart segélykonferenciát a szökõár sújtotta országok támogatásáért. Az USA 350 millió dolláros segélyt ígért, a térségbe utazik Colin Powell és Jeb Bush.  Magyarországon már hétszázan jelentkeztek, hogy jelképesen örökbe fogadjanak gyerekeket.

Százezer lehet a szökõár halottjainak száma

Archívum2004.12.29, 17:23

Akár a százezret is elérheti a délkelet-ázsiai cunami áldozatainak száma. A helyi hatóságok igyekeznek gyorsan eltemetni a halottakat a járványok megelõzése érdekében. Az ENSZ szerint egy járvány akár a duplájára emelheti az áldozatok számát a térségben. A világ országai és a nemzetközi szervezetek növelik a segélyek mennyiségét.

Felfüggeszti Darfúr segélyezését az ENSZ

Archívum2004.12.13, 23:58

Az ENSZ felfüggesztette darfúri segélyakcióját, mert a nyugat-szudáni válságövezetben megölték egy segélyszervezet két munkatársát. A világszervezet nem közölte, hogy kik voltak a támadók. Az ENSZ mintegy kétmillió rászorulón próbál segíteni Darfúrban, akiket éhínség, betegség és a helyi milíciák fenyegetnek. Idén március óta legkevesebb hetvenezer ember esett áldozatául a Darfúrban tomboló erõszaknak és az éhínségnek.

A Föld lakosságának negyede mobilozik

Archívum2004.12.09, 13:00

Az idei év közepére az ENSZ számításai szerint mintegy 1,5 milliárdra nõtt a világon a mobilhasználók száma, ez hozzávetõleg negyede a Föld jelenlegi összlakosságának.

Semmibe veszik a gyerekek jogait a britek

Archívum2004.11.29, 14:48

Az indokolatlanul nagy számban bebörtönzött fiatalok miatt bírálta az ENSZ egyik szakértõje Nagy-Britanniát. Egy civil szervezet  jelentése szerint az ország alig tesz valamit, hogy a gyerekeket kevesebb sérelem érje, nem lépnek fel a gyerekverések ellen sem.

Megkétszerezõdött az alultáplált iraki gyerekek száma

Archívum2004.11.23, 13:31

Az iraki háború kezdete óta megkétszerezõdött az alultáplált iraki gyermekek száma. Jelenleg körülbelül 400 ezer hat hónap és öt év közötti gyermek nem jut elegendõ élelemhez. Irakban amúgy 6,5 millió ember függ a nemzetközi szervezetek élelmiszersegélyeitõl, de a rossz biztonsági helyzet miatt sokakhoz nem ér el a támogatás.

Virágzik az afgán herointermelés

Archívum2004.11.20, 13:52

Virágzik az ópiumtermelés és a heroin-kereskedelem Afganisztánban: tavaly az ország GDP-jének 60 százaléka származott az iparágból. Az ENSZ szerint az al-Kaida elleni harcnak nincs sok értelme az afgán kábítószer-termelés visszaszorítása nélkül, ugyanis a drogok termelte profitból elsõsorban a terroristák részesülnek.

Botrány az ENSZ háza táján

Archívum2004.11.20, 01:12

Megvonta bizalmát az ENSZ vezetésétõl a világszervezet állandó személyzete, amely Kofi Annan fõtitkárt azonban továbbra is bizalmáról biztosította - közölték pénteken az ENSZ New York-i székhelyén. Ilyen jellegû bizalmi szavazásra még nem volt példa a világszervezet fél évszázados történetében.

Szabványosítják az egyterûek ajtaját

Archívum2004.11.19, 09:13

Elsõ ízben dolgoztak ki nemzetközi mûszaki szabványt az ENSZ szakértõi gépjármûvekre Genfben. A szakértõk meghatározták, hogy az egyterû személygépkocsik oldalsó tolóajtóinak milyen biztonsági elõírásoknak kell megfelelniük.

Korrupciógyanú miatt dühösek Annanra az ENSZ-dolgozók

Archívum2004.11.19, 12:51

Gyakorlatilag bizalmatlansági szavazást tartanak Kofi Annan fõtitkárról az ENSZ alkalmazottjai pénteken. A világszervezet munkatársai több korrupciógyanús eset miatt is kritizálják a fõtitkárt, de az utolsó csepp a pohárban a szervezet korrupcióellenes irodája vezetõjének esete. A szexuális zaklatás és vitatott kinevezések miatt bepanaszolt Dileep Nairt ugyanis kedden tisztázta egy belsõ vizsgálat. Az ENSZ-dolgozók szakszervezete szerint szerecsenmosdatás történt.

Afganisztán drogköztársasággá válhat

Archívum2004.11.18, 18:39

Véglegesen az ópiumtermelés válhat az afgán gazdaság legerõsebb ágazatává. Az ENSZ éves drogjelentésében arra figyelmeztetett, hogy idén az afgán ópiumtermelés kétharmadával nõtt 2003-hoz képest. A világszervezet közölte, hogy jelenleg minden tizedik afgán csak a máktermesztésbõl és feldolgozásból tartja el magát. A vilégszervezet illetékesei arra kérték az Egyesült Államokat és a NATO-t, hogy indítsanak hadmûveletet a további kábítószer-termelés és feldolgozás megakadályozására Afganisztánban.

Elhagyják Elefántcsontpartot a külföldiek

Archívum2004.11.16, 01:07

Evakuálják hétfõn este az utolsó nyugatiakat Elefántcsontpartról, a nyugat-afrikai országban állomásozó francia haderõ felügyeletével. A hat napig tartó légi híd során több mint 5000 embert menekítettek ki a zavargások dúlta afrikai országból. Hétfõn este indul az utolsó két gép Párizsba, illetve Ghánába. Az ENSZ menekültügyi fõbiztossága szerint több mint tízezerre tehetõ azoknak az afrikaiaknak a száma, akik az összecsapások elõl a szomszédos országokba menekültek.

Videó készült az afganisztáni ENSZ-túszokról

Archívum2004.10.31, 14:50

Három túszul ejtett ENSZ alkalmazottról készült videofelvételt sugárzott az al-Dzsazíra arab hírtelevízió Afganisztánból. A filippínó, északír és koszovói ENSZ alkalmazottat csütörtökön ejtették túszul a Moszlimok Hadseregéhez tartozó fegyveresek egy ellenõrzõpontnál. A videón a túszejtõk azt követelték, hogy az Egyesült Államok engedje szabadon a Guantánamón fogva tartott tálibokat, és terrorizmussal gyanúsított foglyokat.

350 tonna robbanószer tûnt el Irakban

Archívum2004.10.25, 16:13

Közel 350 tonna robbanószer tûnt el egy egykori katonai támaszpontról Irakban - jelentette az ENSZ atomügynöksége. A szervezet szerint az amerikaiak hanyagsága miatt kerülhetett ismeretlen kezekbe a veszélyes hadianyag. Szakértõk szerint az eltûnt robbanóanyagból egy kilogramm is elég egy épület földig rombolásához.

Sikeresen klónoztak majomembriókat

Archívum2004.10.25, 14:19

Amerikai kutatók majomembriókat klónoztak és sikeresen ültették be õket anyaállatok méhébe. Az állatok vemhessége nem tartott tovább egy hónapnál, a tapasztalatok azonban értékesek lehetnek a gyógyászati célú emberi klónozás szempontjából.

A szerbek nem szavaztak Koszovóban

Archívum2004.10.23, 21:13

Koszovóban szombaton másodszor tartottak választásokat azóta, hogy az ország az ENSZ gyámsága alá került. Az esélyes albán pártok mind azt akarják, hogy a volt jugoszláviai tartomány jövõre kikiáltsa függetlenségét. A szerbek teljesen bojkottálták a szavazást.

Parlamenti választás kezdõdött Koszovóban

Archívum2004.10.23, 09:04

Megkezdõdött szombaton a parlamenti választás Koszovóban. Az ENSZ irányítása alatt álló dél-szerbiai tartományban a NATO kétezer katonával bõvítette 18 ezres békefenntartó haderejét, nehogy zavargások törjenek ki.

2007-re általánosan elterjedhetnek a robotok

Archívum2004.10.22, 14:28

Egy, az Egyesült Nemzetek megbízásából készült tanulmány szerint 3-4 éven belül általánosan elterjedhetnek a robotok a háztartásokban. A gépek a takarításban és szórakoztatásban segédkeznek majd, de a ház õrzésére is képesek lesznek.

Beengedték a NAÜ-ellenõröket a brazil urándúsítóba

Archívum2004.10.20, 02:54

Felkereste az ENSZ nukleáris szakértõinek egy csoportja kedden Brazília urándúsító üzemét, hogy megkísérelje ellenõrizni, a latin-amerikai országban dúsított uránt valóban csak békés, nem pedig katonai célokra használnak-e fel.

Eldõlhet az emberi klónozás ügye az ENSZ-ben

Archívum2004.10.18, 16:11

Az ENSZ tagországai között 2001 óta folyik a vita az emberi klónozás szabályozásáról, illetve betiltásáról. A szervezet Emberi Jogi Bizottsága október 21-22-én tárgyal újra a kérdésrõl. Az  ENSZ-küldöttek igen eltérõ álláspontokat képviselnek, ezért komoly vita várható. A helyzetet a jelenleg folyó amerikai elnökválasztási küzdelem is befolyásolja.

Brazília akadályozza a NAÜ-ellenõröket

Archívum2004.10.18, 21:49

Az ENSZ nukleáris szakértõinek egy csoportja érkezett hétfõn Brazíliába annak ellenõrzésére, hogy a latin-amerikai államban dúsított uránt valóban csak polgári célra használják-e fel, amint az ország kormánya állítja, s nem térítik-e el a dúsított urán egy részét atomfegyverprogram céljaira.

Blair volt a sztár a balos csúcson

Archívum2004.10.14, 23:28

Tony Blair brit miniszterelnök beszédével végzõdött a baloldali ideológusok budapesti tanácskozása. Blair azt mondta, hogy ha a baloldal nyerni akar, akkor meg kell újulnia. Napközben bizalmi embere rendezett tanácskozásokat. Délután az õszödi konferenciára menet öt további ország vezetõje is felszólalt, az ENSZ-t elavultnak, az EU-t követendõ mintának nevezve.

Arab és kínai nyelvû elõretörés a weben

Archívum2004.10.14, 13:01

Az Egyesült Nemzetek weboldalát felkeresõ felhasználók túlnyomó többsége az angol nyelvû oldalakat látogatja, ugyanakkor egyre nagyobb az igény az arab és a kínai nyelven elérhetõ információkra - adta hírül a világszervezet.

Négy albánt ölt meg a KFOR a tavaszi pogromokban

Archívum2004.10.13, 19:02

Négy koszovói albánt öltek meg a KFOR katonái Koszovóban a tavaszi zavargások idején. Az ENSZ rendõrség szóvivõje szerdán  hozta nyilvánosságra az egy lezárt, és három jelenleg is zajló nyomozás eredményét. A szerb és romaellenes pogromokban összesen 19-en vesztették életüket.

Az ENSZ vizsgálja az afgán választás tisztaságát

Archívum2004.10.12, 11:15

Hamarosan megkezdi munkáját az az ENSZ-testület, amelyet az afgán elnökválasztásokon történt  szabálytalanságok kivizsgálására állítanak fel. A háromtagú független bizottság fõként a lemosható ujj-megjelölõ tinta ügyét vizsgálja majd ki. A válsztáson induló jelöltek közül többen közölték, elfogadják a testület majdani megállapításait.

Afganisztán: elsõ szavazás a káosz közepén

Archívum2004.10.09, 14:16

Kilenc hónapja 1200 ember tanította szavazni az afgánokat. A képregényes oktatóanyagokat Kanadában nyomtatták, a szavazóurnákat Dániából hozták, a biztonságra amerikai, német és sok más nemzet katonái figyelnek. Afganisztánban elõször tartanak választásokat, szombaton az ország elnökérõl döntenek. Azt senki sem tudja, hogy a gyõztes kik fölött gyakorolhatja majd hatalmát.

Félnek az oroszok a terrorizmustól

Archívum2004.10.08, 17:25

A beszlani túszdráma után egy hónappal az újabb terrorcselekményektõl való félelem határozza meg az orosz közéletet. Minden moszkvai iskolás ujjlenyomattal ellátott személyi igazolványt kap a tervek szerint, vagy akár dögcédulát is, amely megkönnyítené az esetleges áldozatok azonosítását. Egy friss közvélemény-kutatás szerint az oroszok nagy része beleegyezne szabadságjogai korlátozásába, ha ezzel a terrorakciók ellen bebiztosítva érezhetné magát.

Veszélyesebb az afrikai sáskajárás a háborúknál

Archívum2004.10.07, 20:05

Veszélyesebbnek ítélte az Északnyugat-Afrikában tomboló sáskajárást a helyi háborúknál az ENSZ egyik vezetõje. Jan Egeland szerint a Mauritánia, Mali, Niger, Szenegál, Tunézia, Marokkó és Algéria egyes vidékeit letaroló természeti csapás olyan éhínséghez vezethet, amely könnyen humanitárius katasztrófával végzõdhet. Egeland további forrásokat kért a sáskaveszély leküzdéséhez.

Megölték a bissau-guineai hadsereg vezérkari fõnökét

Archívum2004.10.07, 00:08

Állítólag békefenntartásért járó zsoldjuk elmaradása miatt elégedetlen bissau-guineai katonák szerdán zendülést robbantottak ki, s megölték a hadsereg vezérkari fõnökét - jelentette be az afrikai ország korábbi gyarmattartója, Portugália külügyminisztériumának szóvivõje.

Világbank: a terrorizmus helyett a szegénység ellen kellene hadakozni

Archívum2004.10.03, 22:07

A Világbank elnöke Washingtonban arra figyelmeztetett, hogy a terrorizmus elleni harc nem szoríthatja háttérbe a szegénység elleni küzdelmet. Azzal érvelt, hogy a tét végsõ soron a világ békéje és a valódi biztonsága. Szerinte fennáll annak a veszélye, hogy a kormányok a közvetlen fenyegetésekre összpontosítva szem elõl tévesztik a bajok alapvetõ okait, a szegénységet és a reménytelenséget.

Izrael: Irán vette át Irak helyét

Archívum2004.09.23, 21:21

Irak helyett Irán lett a terrorizmus elsõ számú exportõre, veszélyeztetve a zsidó államot és az egész világot - jelentette ki csütörtökön Szilvan Salom izraeli külügyminiszter az ENSZ Közgyûlés ülésszakán.

Tömeggyilkosok õrzik a menekülteket Szudánban

Archívum2004.09.21, 17:58

Társaik gyilkosai õrzik a szudáni menekülteket. Az ENSZ szerint a szudáni kormány a menekülteket pusztító Dzsandzsavíd milícia tagjait betagolta a rendõrségbe, amely a menekülttáborok biztonságára felügyel. A szudáni kormányzat tagadja a világszervezet vádjait, de a menekültek szerint a táborok körül ott vannak az egykori gyilkosok.

Irán szembeszegül az ENSZ-szel atomprogramjáért

Archívum2004.09.19, 09:07

Irán az ENSZ felszólítása ellenére sem állítja atomprogramját és nem hagy fel az urándúsítással. Az ország képviselõi vasárnap visszautasították az errõl szóló felhívást. Teherán állítja: a dúsított uránt nem használják majd fegyvergyártásra.

Egyre többeket sújtanak a természeti csapások

Archívum2004.09.17, 19:49

Megháromszorozódott természeti csapások károsultjainak, és másfélszeresére nõtt halottjainak száma az utóbbi 14 évben. Errõl az ENSZ katasztrófa-megelõzési világkonferenciája számolt be. A romlóm mutatók hátterében a több természeti katasztrófa és az egyre népesebb városi szegénynegyedek állnak.

Die Welt: Szíria vegyi fegyvereket próbált ki Szudánban

Archívum2004.09.14, 20:50

Szíriai különleges egységek júniusban vegyi fegyvereket próbáltak ki a nyugat-szudáni Dárfúr fekete bõrû lakosságán, az akciónak emberek tucatjai estek áldozatul - közölte a Die Welt címû berlini lap. A német újság kedden este tette közzé európai szakszolgálatokra hivatkozó beszámolójának néhány részletét. A teljes beszámoló a lap szerdai számában jelenik meg.

Népirtás folyik Szudánban

Archívum2004.09.09, 18:36

Emberi jogi szervezetek után Colin Powell is népirtásnak nevezte a Szudánban zajló eseményeket. Noha az ENSz szudánnak adott határideje már tíz napja lejárt, senki sem lépett, annak érdekében, hogy az országot gazdasági szankciókkal kényszertítsék rá a népirtás leállítására. A darfúri konfliktus eddig legalább ötvenezer ember halálát követelte, és egymillióan kényszerültek elhagyni otthonukat.  

Eredmény nélkül zárultak az indiai-pakisztáni tárgyalások

Archívum2004.09.07, 20:04

Komoly eredmény nélkül zárultak le az India és Pakisztán közti hétfõn megkezdett tárgyalások. A tárgyalások barátságos hangnemben zajlottak, de a felszín alatt továbbra is komoly feszültségek vannak a két dél-ázsiai atomhatalom viszonyában. Pakisztán azzal vádolja Indiát, hogy a Kasmír tartomány hova tartozásával kapcsolatos vitából ki akarja hagyni a tartomány lakosságát. A tárgyalások összes eredménye annyi, hogy a két ország képviselõi hamarosan New Yorkban, ENSZ közvetítéssel folytatják tárgyalásaikat.

Habozik lépni az ENSZ Darfúrban

Archívum2004.09.02, 14:48

Habozik határozott lépéseket tenni az ENSZ Szudán ellen, miután lejárt az országnak adott harminc napos határidõ. Korábban a világszervezet nemzetközi szankciókkal fenyegette meg Szudánt amennyiben az ország vezetése nem fékezi meg a Darfúr tartományban pusztító arab milicistákat. A darfúri felkelõk és a szudáni kormányzat közti tárgyalások továbbra is eredménytelenek. Noha Szudán reményét fejezte ki, hogy az eddig elért eredményekért cserébe az ENSZ nem vezet be szanciókat, az USA kijelentette, keményen lobbizik majd a büntetõintézkedésekért, ha a menekültek sorsa nem fordul jobbra.

Nigériában tárgyalnak a darfúri válságról

Archívum2004.08.23, 07:53

A nigériai fõvárosban ülnek össze a szudáni fekete lázadók képviselõi és a kormányzat, hogy tárgyaljanak a darfúri válságról. Szudánnak még egy hete van, hogy eleget tegyen az ENSZ felszólításának, és véget vessen az eddig 50 ezer halálos áldozatot követelõ erõszaknak a térségben.

Kegyetlen mészárlás egy burundi menekülttáborban

Archívum2004.08.14, 11:07

Több mint 130 embert mészároltak le fegyveresek egy burundi menekülttáborban. Túlélõk szerint az akciót a kongói kormány által támogatott hutu milicisták hajtották végre.

Hepatitiszjárvány tört ki egy darfúri menekülttáborban

Archívum2004.08.12, 18:05

Hepatitiszjárvány tört ki egy menekülttáborban a nyugat-szudáni Darfúrban. Eddig 22-en haltak bele a megbetegedésbe. A táborokban uralkodó tarthatatlan higiéniai körülmények miatt a betegség gyorsan terjed. Eközben jelentésekbõl az derül ki, hogy a menekültek nem tudnak visszatérni falvaikba, mert az õket elûzõ dzsandzsavíd milicisták továbbra is a környéken pusztítanak.

Hiányzik a darfúri segély fele

Archívum2004.07.29, 11:42

Több mint a fele hiányzik a Darfúri menekülteknek szánt segélynek. Kofi Annan ENSZ fõtitkár a világ vezetõ országait arra kérte, hogy sürgõsen juttassanak pénzt a nyugat-szudáni humanitárius válság enyhítésére létre hozott segélyalapba. Eközben a Szudánnal szomszédos államok vitatják, hogy szükség van-e embargóra az ország ellen, Amerika mindenesetre kitart a tervezet mellett. Noha a szudáni kormányzat azt állítja, hogy lefegyverezte a  Darfúrban pusztító dzsandzsavíd milicistákat,  a tartományból ismét kegyetlenkedésekrõl érkeztek hírek. Eközben újabb menekülthullám indult meg a tartománnyal szomszédos Csád felé.

Aknák, csecsemõhalál és szegénység ellen küzd az ENSZ

Archívum2004.07.16, 14:55

Az ENSZ négy évvel ezelõtt a Millenniumi Nyilatkozatban fektette le a következõ 15 évre tervezett programját, melynek célja az életszínvonal javítása. A célok között szerepel az éhezõk számának felére csökkentése és a csecsemõhalandóság visszaszorítása mellett az AIDS elleni harc is. Az értékelések szerint semmi ok az elégedettségre.

Magyarország a 38. az ENSZ fejlettségi listáján

Archívum2004.07.15, 10:36

AZ ENSZ idei évre vonatkozó jóléti listájának élén Norvégia, Svédország, majd Ausztrália végzett, Magyarország a 38. helyre került. A listán hazánk elõtt található Szlovénia, Csehország és Lengyelország is.

Nemzetközi AIDS-statisztika

Archívum2004.07.14, 11:17

Az ENSZ által az AIDS elleni küzdelemre létrehozott szervezet, az UNAIDS a július 11-16-i bangkoki nemzetközi konferencia alkalmából kiadott jelentésében a járványról a következõ fõ adatokat tette közzé.

Izraeli katonák ENSZ-konvojra lõttek

Archívum2004.07.14, 20:27

Izraeli katonák rálõttek a palesztin menekülteket segélyezõ ENSZ-szervezet, az UNRWA vezetõjének konvojára szerdán a Gázai övezet északi részén - közölte a világszervezet egyik szóvivõje. Az izraeli hadsereg szerint a támadás célpontja nem az ENSZ konvoj volt.

Az ENSZ élesen bírálta Arafatot

Archívum2004.07.13, 21:47

Mély válságban, az összeomlás szélére jutott a Palesztin Hatóság - jelentette ki az ENSZ közel-keleti különmegbízottja kedden New York-ban. A palesztinok elismerték a gondokat, ám azokat a Izrael politikája következményének tulajdonítják.

Tavaly rekordütemben terjedt az AIDS

Archívum2004.07.06, 16:55

Minden eddiginél nagyobb ütemben növekszik az AIDS-fertõzöttség világszerte - áll az ENSZ éves AIDS-jelentésében. A világszervezet szerint tavaly közel ötmillióan fertõzõdtek meg a betegséggel. A helyzet továbbra is Afrikában a legsúlyosabb: egyes országokban akár 35 év alá zuhanhat az átlagéletkor a magas halálozási arány miatt. A járvány ugyanakkor jelentõsen elõretört Kelet-Európában és Ázsiában.

ENSZ-megbízottakat öltek meg Afganisztánban

Archívum2004.06.26, 12:38

Afgán tálibok által elkövetett pokolgépes merényletben szombaton életét vesztette az ENSZ három megbízottja, akik részt vettek az afganisztáni választások szervezésében. További tizenhét személy is megsérült, amikor felrobbant a választási szervezõbizottság által bérelt busz.

A kannabisz a legnépszerûbb drog

Archívum2004.06.26, 09:17

A világ felnõtt lakosságának körülbelül 5 százaléka fogyaszt valamilyen illegális drogot, a legnépszerûbbek ezek közül még mindig a kannabiszszármazékok, melyeknek a fogyasztását nem büntetik mindenhol. Magyarországon a felnõttek 6-7 százaléka, vagyis minden tizenötödik ember élete során legalább egyszer kábítószerezett már. Az ENSZ kábítószer-ellenes hivatala június 26-án, a drogellenes világnapon részletes jelentést tett közzé a droghelyzetrõl.

Találkozni akar az amerikaiak foglyaival az ENSZ

Archívum2004.06.25, 18:57

Nyilatkozatot adtak ki az ENSZ emberi jogi szakértõi, amelyben azt követelik az Egyesült Államoktól, hogy engedje be õket afganisztáni, iraki és a guantánamói fogolytáboraiba. A világszervezet az utóbbi idõk "riasztó fejleményei" miatt követel belépést az amerikai táborokba. Az ENSZ már korábban is megpróbált ellenõröket küldeni a táborokba, de az USA eddig az összes próbálkozásnak útját állta.  

Megoszlik a volt kormányfõk véleménye Irakról

Archívum2004.06.15, 17:26

Orbán Viktor (Fidesz) és Boross Péter (MDF) volt miniszterelnökök szerint fel kell készülni a magyar csapatok Irakból történõ hazahívására. Horn Gyula (MSZP) volt kormányfõ szerint viszont a közelmúltban született ENSZ BT-határozat hatására elindulhat a konszolidáció a térségben, amihez a magyaroknak is hozzá kell járulniuk.

Puccsot akadályoztak meg Kongóban

Archívum2004.06.11, 18:16

Újabb puccsot akadályoztak meg a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Kabila elnök tv-beszédben közölte a lakossággal, hogy sikeresen letörték a katonai hatalomátvételi kísérletet. A puccsal kapcsolatban eddig tizenkét embert tartóztattak le, a hatalomátvételi kísérlet feltételezett vezetõje megadta magát. Az ENSZ kongói missziója közölte, hogy a puccs csak a fõvárosban okozott felfordulást, a harcok nem terjedtek át vidékre.

Drága a békefenntartás

Archívum2004.06.05, 09:34

Miniszterelnöki utasításra a Külügyminisztérium felülvizsgálja a magyar szerepvállalásokat a különbözõ nemzetközi békefenntartó akciókban. Jelenleg tíz országban teljesítenek feladatot magyar katonák, a feladatok között június közepéig kell felállítani fontossági sorrendet, írta a Népszabadság.

Koszovóban lelõttek egy szerb fiatalt

Archívum2004.06.05, 11:01

Egy elhaladó gépkocsiból lelõttek egy 16 éves szerb fiút szombaton kora reggel Koszovóban. Az ENSZ szóvivõje szerint a rendõrség letartóztatott két albánt.

Két kongói tüntetõt megöltek az ENSZ katonák

Archívum2004.06.03, 20:41

ENSZ katonák két embert megöltek, amikor feldühödött tömeg támadta meg a világszervezet több épületét is a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A helyiek azért tiltakoztak, mert az ország keleti határán fekvõ Bukavut lázadó fegyveresek kerítették hatalmukba. A tuszi lázadók ugyanis elégedetlenek voltak a térségbe kinevezett politikai vezetéssel. Joseph Kabila elnök Ruandát vádolja a város elfoglalásával, általános mozgósítást rendelt el és rendkívüli állapot bevezetését kezdeményezte. A lázadók azonban már megkezdték a kivonulást a városból.  

1982 forintot kap, aki nõket védõ törvényt talál

Archívum2004.06.03, 12:08

A nõk jogait védõ, a nõi egyenjogúságot elõsegítõ törvények felkutatására írt ki pályázatot a Habeas Corpus Munkacsoport jogvédõ szervezet. A pályázat nyertese 1982 forintot kap, Magyarország ugyanis 1982-ben csatlakozott az ENSZ nõjogi egyezményéhez.

Kipucolják a rákokat az ENSZ székházából

Archívum2004.06.02, 17:14

Rákok és halak vertek tanyát az ENSZ New York-i központjának pincéjében, Az öreg épület teljes belsõ felújítását tervezik, mivel igen elöregedett a gépészeti rendszer, foszlik az azbesztszigetelés, ötven évesek az elektromos vezetékek. Az 5-6 évig tartó felújítás 1,2 milliárd dolláros költéségét azonban még nem sikerült elõteremetni.

Kész az ideiglenes iraki kormány névsora

Archívum2004.05.30, 16:47

Az ideiglenes kormány tervezett listáját várhatóan a hét elején közzéteszik, de az ideiglenes iraki államfõ személyérõl még nincs egyetértés - jelentették be vasárnap Bagdadban. A kormány élén valószínûleg Ijád al-Allávi áll majd. A síita politikust pénteken jelölte ki a kormányzótanács a kormányfõi posztra, és az ENSZ-nek nem volt ellene kifogása.

Csokitortát vágtak egy ENSZ-vezetõhöz

Archívum2004.05.29, 08:55

Tortát vágott a Pékek Határok Nélkül nevû globalizációellenes szervezet egy nõtagja az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési szervezetének fõtitkárához egy elõadáson. A hölgy szerint a szervezet többet tesz a nemzetközi szabadkereskedelem érdekében, mint a szegénység elleni harcért.

Nem találtak atomfegyvert Líbiában

Archívum2004.05.28, 23:23

Dúsított uránnyomokra, illetve atomfegyverekkel kapcsolatos kutatásokra találtak az ENSZ atomellenõrei Líbiában, azonban jelentésükben arról számoltak be, hogy az országnak nem volt olyan létesítménye ahol kifejezetten atomfegyvert gyártottak volna. Az ellenõrök azonban további kutatásokat javasolnak, hogy kiderítsék, honnan származik a megtalált urán. Az ellenõrök jelentése szerint a líbiai fél mindenben segítette munkájukat.

Hamarosan nyilvános az iraki kormánytagok névsora

Archívum2004.05.21, 21:16

Az amerikai külügyminiszter szerint egy-két héten belül ismertté válhat azoknak az iraki személyiségeknek a neve, akik az átmeneti iraki kormány tagjai lehetnek. Colin Powell pénteken egy amerikai rádióadónak nyilatkozva jelentette ki, hogy már folynak az egyeztetések Lahdar Brahimi ENSZ megbízottal a szóba jöhetõ iraki személyiségekrõl.

ENSZ-határozatot sürget a kormány Irak ügyében

Archívum2004.05.20, 14:32

A magyar kormány azt javasolja: az ENSZ felügyelje az iraki hatalomátadást, erõsítse meg az ideiglenes kormány legitimitását és adjon keretet és mandátumot a nemzetközi erõk iraki tartózkodásához. A külügyminiszter emellett az amerikai külügyminiszternek írt levelében tájékoztatást kér az iraki fogolykínzásokról.

Százéves a FIFA

Archívum2004.05.20, 12:32

Száz éve Párizsban, a Rue Saint Honore 229. szám alatt hét ország (Svájc, Franciaország, Belgium, Dánia, Hollandia, Spanyolország és Svédország) alapította meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA), amely ma az Egyesült Nemzetek Szervezeténél is több, 204 tagot számlál. Az elsõ elnöknek 1904. május 23-án a francia Robert Guerint választották.

Újabb húsz palesztin sebesült meg Rafahnál

Archívum2004.05.19, 02:11

Izraeli katonák szerda hajnalban lelõtték az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai radikális palesztin szervezet helyi vezetõjét a dzseníni menekülttáborban. Az izraeli erõk legkevesebb húsz harckocsival és terepjáróval vonultak be két helikopter támogatása mellett a menekülttáborba - közölték palesztin biztonsági és egészségügyi források. Arafat amerikai csapatokat szeretne ütközõ erõként az izraeliek és a palesztinok közé.

Szexuális zaklatás miatt perelnek egy ENSZ-vezetõt

Archívum2004.05.19, 09:46

Szexuális zaklatás miatt perelte be az ENSZ menekültügyi fõbiztosát egyik beosztottja. Ruud Lubbers fõbiztos, volt holland kormányfõ megerõsítette az ellene indított per hírét, de tagadja a vádakat.

Állítólag al-Kaida-beszállítót is foglalkoztat az USA

Archívum2004.05.17, 17:11

Állítólag az amerikaiaknak is szállít Irakban Victor Bout hírhedt fegyverkereskedõ egyik légifuvarozó társasága - írja a Financial Times. Az orosz származású Bout rossz hírét annak köszönheti, hogy különbözõ, szankciók alatt álló afrikai államokba csempészett fegyvert, például Charles Taylor volt libériai diktátornak, de neve felmerült mint az al-Kaida és a tálibok fegyverellátója is. Libériai szerepe miatt vagyonának befagyasztását szeretné elérni az ENSZ, ám az USA és a britek ezt ellenzik.

Már rombolja a palesztin házakat Izrael

Archívum2004.05.14, 18:03

Több száz palesztin ház lerombolására kapott engedélyt az izraeli hadsereg. Jelentések szerint péntek délelõt már tíz házat tettek a földdel egyenlõvé a bulldózerek, komoly pánikot okozva a helyi lakosok körében. A lépést az ENSZ és a palesztin hatóság is elítélte, utóbbi nemzetközi segítséget kért a rombolás megakadályozására.

Megbukott az iraki katonák hazahozásáról szóló javaslat

Archívum2004.05.11, 18:27

A Fidesz tartózkodott, az MSZP pedig nemmel szavazott arra az MDF-es javaslatra, hogy vonják ki a magyar katonákat Irakból, ha az ENSZ nem veszi át az irányítást június végén. Az SZDSZ szerint maradniuk kell a katonáknak, mert a kivonulás engedmény lenne a terrorizmusnak, a következmény pedig a teljes káosz lenne. A Fidesz már a héten négypárti egyeztetést akar az iraki magyar szerepvállalás ügyében. A Gallup felmérése szerint a magyarok 77 százaléka inkább helyeselné, és csak 15 százalék ellenezné az Irakban szolgáló magyar katonák hazahozását.

Sok az embercsempész, de ritkán kapják el õket

Archívum2004.05.11, 17:06

Három évre kiutasították Magyarországról azokat az ukránokat és moldávokat, akik péntek éjjel szerették volna illegálisan - egy kamionban elbújva - átlépni a nyugati határt. Magyar szállítójukat embercsempészet gyanújával vették õrizetbe. Az ehhez hasonló eseteket a hatóságok általában különálló ügyként kezelik, az embercsempészt elítélik, a szállított külföldi állampolgárokat kitoloncolják. Az esetlegesen háttérben álló emberkereskedõ-hálózatig ritkán jutnak el, pedig az ENSZ adatai szerint Magyarország a legveszélyeztetettebbek közé tartozik az emberkereskedelem szempontjából.

Letartóztatási parancs egy indonéziai elnökjelölt ellen

Archívum2004.05.11, 14:28

Letartóztatási parancsot adott ki az ENSZ Wiranto tábornok, az indonéz hadsereg volt parancsnoka ellen. A tábornok ellen az 1999-es kelet-timori vérengzések miatt emelt vádat egy ENSZ-irányítású helyi törvényszék. A vádak szerint a tábornok 1400 ember haláláért és 200 ezer ember erõszakos kitelepítéséért felelõs. A jelenleg az indonéz elnökségre pályázó Wiranto tagadja az ellene felhozott vádakat, és politikai támadásnak minõsítette az ENSZ döntését. Indonézia pedig közölte, nem tartóztatja le a tábornokot, aki ellen hamarosan az Interpol is letartóztatási parancsot ad ki.

Nyugatra viszik a magyar lányokat az emberkereskedõk

Archívum2004.05.07, 12:32

Ausztriába, Olaszországba és Franciaországba viszik elsõsorban az emberkereskedõk azokat a magyar lányokat, akik jól fizetõ állás reményében külföldi állásajánlataikra jelentkeznek. A becsapott lányokat kint prostitúcióra kényszerítik. A rendõrségen hamarosan külön részleg foglalkozik majd az emberkereskedelemmel. Az ENSZ nyilvántartásában az emberkereskedelem szempontjából Magyarország a legveszélyeztettebbek közé tartozik. A televíziók várhatóan hamarosan bemutatják az ENSZ nõkereskedelem-ellenes televíziós kampányát.

Éheztetik a menekülteket Szudánban

Archívum2004.05.07, 09:03

Az ENSZ szerint etnikai tisztogatás és a menekültek szisztematikus kiéheztetése zajlik a nyugat-szudáni Darfur tartományban. Emberi jogi megfigyelõk szerint több mint egymillió embert ûztek el a törzsi falvakból kormányhû arab milicisták és a szudáni hadsereg egységei. A szudáni kormány tagadja, hogy köze lenne az emberek elûzéséhez és éheztetéséhez. A Darfurban élõ törzsek között 2003-ban kormányellenes mozgalmak bontakoztak ki, amelyeket a kormány arab milicistákkal akar felszámolni.

Mexikó és Peru diplomáciai lépéseket tesz Kubával szemben

Archívum2004.05.03, 16:56

Mexikó és Peru kormányzata bejelentette, hogy hazarendelik kubai külképviseleteik dolgozóit, tiltakozásul az ellen, hogy Fidel Castro kubai diktátor május elsejei ünnepi beszédében hevesen támadta a két országot. Castro egy tömeggyûlésen intézett kirohanást azon országok ellen, amelyek nem fogadták el Kuba emberi jogi jelentését az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában.

Az ENSZ hamarosan kijelölné Irak ideiglenes kormányát

Archívum2004.04.28, 01:51

Az Irakban dúló harcok ellenére lehetségesnek véli Lahdar Brahimi ENSZ-különmegbízott, hogy május végéig kiválasszák az arab ország ideiglenes kormányának tagjait, egy hónappal az Egyesült Államok által a politikai hatalom átadására kitûzött határidõ elõtt.

Washington több országtól újabb erõket remél Irakba

Archívum2004.04.24, 02:53

Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy az ENSZ még a június 30-i iraki hatalomátadás elõtt új határozatot fogadjon el, és ennek alapján újabb országok kapcsolódhassanak be a békefenntartásba, a jelenlegi résztvevõk közül pedig többen növelhessék iraki kontingensüket, vagy hosszabbíthassák meg annak megbízatását.

Bush nem bízik az ideiglenes iraki kormányban

Archívum2004.04.24, 12:58

Az amerikai kormányzat és Lahdar Brahimi, az ENSZ iraki különmegbízottja úgy határoztak, hogy a jövendõ iraki kormányból kihagyják azoknak az iraki politikusoknak a többségét, akik tagjai a jelenlegi ideiglenes kormányzótanácsnak - adta hírül szombaton a The Washington Post.

Parlamenti röplapozók: "Gyávaság lett volna ezt nem megtenni"

Archívum2004.04.23, 18:15

Az iraki háború ellen a Parlamentben röplapozó Ahimsa-csoport tagjai vendégeskedtek az [origo] Társalgójában. A beszélgetésbõl kiderült, kinek akarnak jót, hogyan jutottak be a Parlamentbe, milyen büntetést várnak tettükért az aktivisták, akik sok más mellett azt is elmondták, mi az az Ahimsa és bánják-e, hogy a média így felkapta õket.

Kuba mégsem akar szavazást Guantanamóról

Archívum2004.04.22, 15:08

Kuba lemondott arról, hogy szavazásra kerüljön az a határozati javaslata, amelyet az ENSZ emberi jogi bizottságához nyújtott be a guantánamói támaszpont ügyében, ahol terrorizmus gyanújával tartanak fogva 600 embert. A Fidel Castro által vezetett ország képviselõje azzal indokolta a visszakozást, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei állítólag úgynevezett tétlenségi indítvánnyal akarta megakadályozni a szavazást. Kuba korábban Magyarország támogatását is kérte a határozati javaslathoz.

Kuba magyar támogatást kér Guantánamo ügyében

Archívum2004.04.20, 18:13

Kuba Magyarország támogatását kéri az USA guantánamói támaszpontját emberi jogi sérelmek miatt elítélõ, az ENSZ-hez benyújtott határozati javaslatához. A kubai nagykövet szerint a javaslat támogatásával Magyarország bebizonyíthatja: emberi jogok tekintetében nem alkalmaz kettõs mércét. A Külügyminisztérium egyelõre nem reagált a kubai kérésre. Ugyanakkor volt guantánamói foglyok az amerikai legfelsõbb bírósághoz fordultak, hogy a testület állapítsa meg: az USA jogellenesen tart fogva több mint hatszáz embert a haditengerészeti bázison.

Visszahívják a spanyol csapatokat Irakból

Archívum2004.04.16, 00:51

Kivonják Irakból a spanyol csapatokat, ha június 30-ig "az ENSZ nem veszi át az országban a politikai ellenõrzést és katonai irányítást" - jelentette ki José Luis Rodríguez Zapatero leendõ spanyol kormányfõ csütörtök este a parlamentben.

Tiltott fegyvereket vetettek be az amerikaiak Irakban

Archívum2004.04.16, 15:54

Az iraki szunnita fegyveresek kezén lévõ Fallúdzsát ostromló amerikai erõk péntekre virradóra tiltott fegyvereket, kazettás bombákat is bevetettek a város lakónegyedei ellen. Ezt a fajta bombát az ENSZ nemzetközi konvencióban tiltotta be. Az irakiak attól tartanak, hogy az amerikai erõk szombaton megkezdik Nedzsef ostromát. Ennek kapcsán a lengyel külügyminiszter kijelentette, hogy a lengyel parancsnokság alatt álló nemzetközi hadosztály nem vesz részt a síiták elleni harcban. Közben szabadon engedtek egy olyan kínai túszt Irakban, akinek elrablása nem is volt ismert. Egy amerikai állampolgárt pedig elraboltak Bászrában.

Önmagukat hibáztatják a népirtásért a Ruandaiak

Archívum2004.04.07, 19:53

A ruandai elnök szerint népe felelõs azért, hogy a nyolcszázezer áldozatot követelõ népirtás megtörténhetett. Az elnök szerint ugyanakkor a nyugat is felelõs, mert nem avatkozott be, hanem hagyta, hogy a hutu szélsõségesek büntetlenül gyilkoljanak. Ugyanakkor a Ruandában tartózkodó ENSZ csapatok egykori parancsnoka is a nyugati országokat vádolta a be nem avatkozásért. Az áldozatok emlékére szerdán nemzeti emlékhelyet avattak föl a fõvárosban.

Papveréssel vádolják a Karadzicot keresõ SFOR-t

Archívum2004.04.07, 15:20

Állítólag agyba-fõbe vertek boszniai NATO-katonák egy szerb papot és fiát, amikor Radovan Karadzic háborús bûnöst keresték a palei parókián. Karadzicot ugyan nem találták - állítólag órákkal a katonák megérkezése elõtt meglógott -, ám Pavle szerb pátriárka szerint a pap és fia kómába esett a veréstõl. A szerb papságot a NATO-n kívül az ENSZ boszniai fõképviselõje is háborús bûnösök bújtatásával vádolja.

Saját kézbe venné az ENSZ az internetet

Archívum2004.04.05, 11:17

Az internet igazgatásával foglalkozó globális fórum (Global Forum on Internet Governance) során az Egyesült Nemzetek Szervezete kifejtette: az egyre kiterjedtebb globális hálózat irányítása terén nagyobb beleszólást kíván.