Emmi
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Emberi Erőforrások Minisztériuma
- Kásler Miklós
- egészségügy
- koronavírus
- oktatás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Válaszolt a minisztérium a családi pótlék emelésére
Mégsem változik a családi pótlék összege. Tegnap írtunk arról, hogy a magyar kormány figyelemmel kíséri a Lengyelországban bevezetett "500 plusz" családtámogatási programot, amelynek keretében gyerekenként havi 500 zlotys (körülbelül 35 500 forintos) támogatást kapnak a családok. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta, a családtámogatások rendszerét folyamatosan fejlesztik, de nem egyetlen elem változtatásán keresztül.
- címkék:
- Novák Katalin
- családi pótlék
- Emmi
- Címkefelhő »
Kajak-kenusok perlik az államot az elmaradt jutalomért
Nem akar fizetni az Emmi a maratoni kajak-kenusoknak egy 2013-as világversenyen elért érmek után. A minisztérium szerint nincs is miért.
- címkék:
- kajak-kenu
- Emmi
- Címkefelhő »
140 milliós tartozás miatt perlik a kajakosaink a minisztériumot
A kajak-kenusok szerint a 2013-as világjátékokon elért eredményeikért 140 millió forintnyi jutalommal tartozik nekik az Emberi Erőforrások-minisztériuma. Az EMMI azonban azzal védekezik, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság a jogszabályban előírt határidőn túl hozta meg a jutalmazottakról szóló döntését.
- címkék:
- tartozás
- Emmi
- Címkefelhő »
Segítenek a fogyatékkal élőkön
Több olyan kormányzati intézkedés előkészítése zajlik, amely a fogyatékkal élő emberek helyzetét pozitívan hivatott befolyásolni - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Sneider Tamás kérdésére reagálva.
Új iskolákat építenek
Országszerte 24 helyen tanterem, 24 tanuszoda, 25 tornaterem és öt komplett iskola épül a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében – válaszolta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdésére.
- címkék:
- Rétvári Bence
- uszoda
- iskola
- Emmi
- Címkefelhő »
Felmentette egy államtitkárát Balog Zoltán miniszter
Köpeczi-Bócz Tamásnak a 2014–2020-as uniós fejlesztési programok szakpolitikai koordinálásának hiányosságai miatt kell távoznia.
Hetvenezret kapnak az iskolákban dolgozó nem pedagógusok
Idén kétszer 35 ezer forint béren kívüli juttatást kapnak a nem pedagógus végzettségű, nevelést és oktatást segítő dolgozók, az első összeghez még a nyáron hozzájutnak - mondta Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár.
Egyre több az iskolakerülő gyerek
Tavaly hatezer diáktól vonták meg a családi pótlékot 50 óránál több igazolatlan hiányzás miatt.
Egymilliárdot kapnak a munkahelyi bölcsődék
A munkahelyi bölcsődék működtetését jövőre egymilliárd forinttal támogatja a kormány. Ez azt jelenti, hogy az ilyen bölcsődéket fenntartó cégek az e célú működtetési költségeiket leírhatják a társasági adóalapjukból.
- címkék:
- bölcsőde
- Emmi
- Címkefelhő »
Emelik az orvosok és az ápolók fizetését, a technikai dolgozók még várnak
Komoly, 171 milliárdos pluszforrás kerül a 2017-es egészségügyi költségvetésbe, aminek nagy részét az orvosok, ápolók béremelése teszi ki - jelentette be Rétvári Bence államtitkár. Az emeléssel a szakorvosok átlagosan nettó 138 ezer, az ápolók 58 ezer forinttal kapnak többet, a technikai dolgozók béréről pedig továbbra sem döntött a kormány.
Költöznie kell a MÁV Szimfonikusoknak
Az Origótól tudta meg a MÁV Szimfonikus Zenekar, hogy új otthont kell keresnie – jövő áprilistól egy ortodox egyház kapja meg fővárosi, Múzeum utcai központjukat. A Károlyi-palota kiürítéséről kormányhatározat döntött, de erről még az ott lakóknak sem szóltak. Az sem világos, milyen közfeladatot lát majd el itt az elérhetetlennek tűnő egyház, a Patriarchátus.
Rétvári: Folytatódik a béremelés
A jövő évi béremeléssel 2011-hez képest 50 százalékkal nő a pedagógusok bére – mondta Rétvári Bence, az Emmi államtitkára. Az állam az intézmények fenntartására is 104 milliárd forinttal többet költ az idén.
- címkék:
- Rétvári Bence
- oktatás
- pedagógusbér
- Emmi
- Címkefelhő »
Átfogó programok kellenek a szegénység ellen
A leghátrányosabb helyzetű keleti országrészekben jár a legtöbb gyerek iskolába – hangzott el az Emberi Erőforrások Minisztériumának mai konferenciáján. A szociális ügyekért felelős államtitkár szerint a területi különbségek csökkentéséhez ágazatokon átívelő programokra van szükség, de a gyorsuló gazdasági növekedés is segíthet.
Hatpercenként gyilkol, mégis legális
A felnőtt lakosság közel 30 százaléka dohányzik. Magyarországon évente 8500-an halnak meg tüdőrákban. Május 31-e Dohányzásmentes Világnap. A WHO idei kampánya arra hívja fel a figyelmet, hogy a dohánytermékek egységes csomagolásával letörhetik a cigaretta vonzerejét, és tönkretehetik a nagystílű ragyogását. A fiatalokat a legnehezebb meggyőzni, egyre több tini dohányzik.
Csökkentené az iskolai szegregációt a kormány
A kormány az inkluzív, befogadó oktatásban hisz, célja az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek együtt tanuljanak a nem hátrányos helyzetűekkel - jelentette ki Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az állami tévében.
- címkék:
- Czibere Károly
- óvoda
- szegregáció
- Emmi
- Címkefelhő »
Százötvenmillió a roma lányok oktatására
151 millió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait az általános iskola elvégzése után is. Míg a többségi társadalom 16-24 éves fiataljainak 11 százaléka hagyja ott az iskolát, a romák körében - fiúk és lányok együtt - ez 38 százalék.
- címkék:
- oktatás
- roma
- Emmi
- Címkefelhő »
Egy tanárnő végső elkeseredettségében nyílt levelet írt az EMMI-nek
„Szakképzésben tanul a magyar fiatalok két harmada. Ha elveszik a tanítványaink jövőjét, az ország jövőjét is elveszik. Ez nem praktikus. Nem szakszerű. Nem gazdaságos. Nem igazságos. És nem emberséges” – írta egy szakközépiskolai tanár az EMMI-nek a szakképzés tervezett átalakítása kapcsán.
Emmi: Továbbra is jár olimpiai járadék Kiss Lászlónak
A Sportért Felelős Államtitkárság álláspontja szerint Kiss László nem vált érdemtelenné az olimpiai járadékára, miután nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban. A csoportos nemi erőszakért 21 hónapot börtönben töltő úszóedző ennek megfelelően továbbra is felveheti a havi 123 ezer forintos összeget.
- címkék:
- Kiss László
- olimpiai járadék
- Emmi
- Címkefelhő »
Az ÁSZ több problémát is talált az Emmi egyik háttérintézményénél
Több területen vagyongazdálkodási, vagyon nyilvántartási szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye, a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ellenőrzésekor.
Jövőre már csökkenhet a tananyag
Konkrét javaslatcsomaggal áll elő a kormány a diákok leterhelésének csökkentésére a köznevelési kerekasztal keddi ülésére - mondta Rétvári Bence.
- címkék:
- Rétvári Bence
- közoktatás
- tananyag
- Emmi
- Címkefelhő »
Megállapodást kötött az Emmi és a WHO
Két évre szóló együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Egészségügyi Világszervezet Európai Regionális Irodája, az együttműködés középpontjában a betegségek megelőzése és az egészségfejlesztés áll.
- címkék:
- egészségügy
- WHO
- Emmi
- Címkefelhő »
Az Emmi eláll az 1,6 milliárdos Híd a munka világába projekttől
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma keddtől szabálytalanságok gyanúja miatt eláll az Országos Roma Önkormányzattal a Híd a munka világába projektről kötött szerződéstől.
Levelet küldött az Emmi arról, hogy hétfőn tanítási nap lesz
Levélben emlékeztette a tankerületi vezetőket és az iskolaigazgatókat Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, hogy 2016. február 29-én tanítási nap lesz, az órákat pedig akkor is meg kell tartani, ha a diákok egy része nem megy iskolába. Az államtitkárság az Origónak azt írta, a média félreértelmezte a levelet, mert azzal részben azt akarták megelőzni, hogy "az iskolák tudtukon kívül törvényt szegjenek".
- címkék:
- iskola
- Emmi
- Klik
- Címkefelhő »
Áder húga lesz a Klik új elnöke
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtök este közölte: 2016. március 1-jével az intézményfenntartó elnöki pozíciójára az oktatásért is felelős miniszter Pölöskei Gábornét, Áder János köztársasági elnök testvérét nevezi ki.
Schilling Árpád így már nem kér az Emmi díjából
Schilling Árpád színházi rendező nyílt levelet írt az Emberi Erőforrások Minisztériumának, amelyben közölte: az Emmi öt hónapig nem talált alkalmat arra, hogy átadja a neki korábban megítélt díjat, és most postán szeretnék elküldeni. Schilling szerint ez a gesztus paródia, a minisztérium szerint a rendező nem is szerette volna személyesen átvenni a díjat.
A bezárás rémével már szembenéztek a kisiskolák
A minisztérium állítja, nem készül a kis falusi iskolák leépítésére, de a tanárok szerint a térségi iskolaközpontok létrehozása veszélyt jelenthet. Egyeztetés most sincs.
- címkék:
- Nézsa
- iskola
- falusi iskola
- Emmi
- Klik
- Címkefelhő »
Összeült az alternatív köznevelési kerekasztal
Az ülésre mintegy 100 közoktatási civil szakmai szervezet kapott meghívást és nagyjából 45 ott is volt.
Újabb négyszázmillió forintot keresnek a Roma Önkormányzaton
Tizenegy újabb ügyben kezdeményezett vizsgálatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Országos Roma Önkormányzat ellen szabálytalan pénzköltések miatt. Ha minden esetben megállapítják a törvénytelenséget, akkor a szervezetnek négyszázmillió forintot kell visszafizetnie. Pongó Ignác, a Magyarországi Cigányok Országos Fórumának képviselője szerint minden szabálytalanságért Farkas Flórián, miniszterelnöki biztost terheli a felelősség, miután a kérdéses időszakban neki volt utalványozási joga.
Egyetlen fillér béremelést sem kaptak az ápolók
Nem kaptak egy fillér béremelést sem az egészségügyi dolgozók. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint az egészségügyi kormányzat nem tartotta be ígéretét.
Csak 357 szakorvos kapott fizetésemelést
Elmaradt az szakorvosok fizetésemelése, pedig a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is hónapok óta a 270 ezer forintos minimálbér ígéretével csillapítja felháborodásukat. Nem kapták meg a beígért pluszt az ápolók sem. Emelésre ugyan van mód - csak kevesen tudják, hogy külön kell kérni. A szaktárca visszautasította a riogatást, de továbbra is csak lehetőségként említi a béremelést.
- címkék:
- egészségügy
- orvos
- béremelés
- ápoló
- OEP
- Emmi
- Címkefelhő »
Mi leszünk az új migránsok
Hány zsák pénzt küldött Soros? Miért csonka az oktatási kerekasztal? Hová menjen Orbán Viktor? Miért figyelt Miskolcra szerda este az ország?
Czunyiné: szeptembertől ismét nőnek a pedagógusbérek
Szeptembertől ismét nőnek, 3,4 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, ami havonta 3-15 ezer forint közötti összeget jelent az érintetteknek.
- címkék:
- pedagógusbér
- Emmi
- Címkefelhő »
Kétszázezer forintos karácsonyi ajándékkal kedveskedett Lázár János
Irigykedhetnek a Miniszterelnökségben dolgozókra a többi tárca alkalmazottai – legalábbis, ha az év végi juttatásokat nézzük. A Lázár Jánoshoz tartozó minisztériumnál ugyanis fejenként 200 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt osztottak ki a dolgozóknak, miközben volt olyan tárca, ahol semmit sem kaptak az alkalmazottak.
Nyolcszáz orvos várja Balog Zoltán válaszát
Egye többen írják alá az internetes nyílt levelet: már 781 orvos kérdi az Emberi Erőforrások Minisztériumát, meddig tűrik a hálapénzt, mit tesznek idén az egészségügyi dolgozók megbecsüléséért és kivándorlásuk megfékezéséért.
7 milliárd forintot ért a kormánynak a többletteljesítmény
Hétmilliárd forintot biztosít a kormány az egészségügyi intézményeknek a betegek ellátásában nyújtott többletteljesítményükért az E-alap maradványából, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága.
- címkék:
- egészségügy
- beteg
- betegellátás
- Emmi
- Címkefelhő »
Szigorodhat a magán- és alapítványi iskolák szabályozása
Szigorodhat a magán- és alapítványi iskolák szabályozása, ugyanis az elmúlt időszakban több szabálytalanságra is bukkantak az ellenőrzések során - mondta Czunyiné Bertalan Judit egy háttérbeszélgetésen.
- címkék:
- magániskola
- alapítvány iskola
- Emmi
- Címkefelhő »
Doppingügyben eminens Magyarország
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség alapító tanácsának döntése szerint a magyarországi doppingellenes tevékenység, intézmény- és szabályozórendszer teljes mértékben megfelel a WADA előírásainak.
- címkék:
- dopping
- doppingvizsgálat
- WADA
- Emmi
- Címkefelhő »
Dohánytermék lesz az elektronikus cigaretta
A Jobbik és az MSZP bírálta az egészségügyi államtitkárság előterjesztését, amely dohányterméknek minősítené az e-cigarettát. Érvelésük szerint a döntés az egészségvédelem ellen hat. A két pártnak a spermabankokkal kapcsolatban is egyezik a véleménye. Követtük a vezérszónoki felszólalásokat.
Semmink nincs még az iskolai futballoktatáshoz
A tanárok nem értik, hol kellene futballt oktatni, még ha nem is kötelezően, amikor a tornaórákat sem lehet mind megtartani. Azt sem tudják, ki tanítaná a gyerekeket – pedig az ő képzésükre már uniós pénzt is kértünk. Az Origónak nyilatkozó edző szakmaiatlannak tartja a futballt az iskolai tananyagba illesztő programot.
Orbán Viktort a nemzeti minimumról kérdezték
Váratlanul Orbán Viktor is válaszolt képviselői kérdésekre az Országgyűlés plenáris ülésén. A miskolciaknak tett ígéretekről, a férfiak 40 év utáni nyugdíjazásáról és a nemzeti minimumról kérdezték. A kormányzati álláspont az, hogy a Fidesz-KDNP tett legtöbbet a gyermekéhezés felszámolásáért, a program jobban haladt, amíg a pártok nem avatkoztak bele. Az Emmi kapta a legtöbb kérdést, de nem kímélték a földművelési tárcát sem. Lázár János kiállt Németh Lászlóné mellett.
Sokkoló, mennyi pénzt költünk Orbán Viktor akadémiájára
A magyar sportfinanszírozás korrupcióra bőven lehetőséget adó rendszerének problémáira hívta fel a figyelmet a Transparency International. Az elemzésben nincs sok újdonság, a legtöbb ténnyel tisztában volt, aki követi a magyar sport eseményeit, de így összegyűjtve mellbe vágja az embert, mennyi pénzt költ a miniszterelnök hobbijára a magyar kormány. Az Emmi szerint nem közpénz, úgyhogy mindegy.
Félmilliárd forinttal több jut hit- és erkölcstanra
Több mint ötszázmillió forinttal többet fordíthat az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hit- és erkölcstan oktatásával kapcsolatos kiadásokra - derül ki a csütörtökön megjelent Magyar Közlönyből.
- címkék:
- oktatás
- hittan
- erkölcstan
- Emmi
- Címkefelhő »
Sok százmillió forintot ad a kormány a kínai iskola bővítésére
743 millió forintot ad a kormány a megszüntetett Neptun utcai iskola épületének felújítására, ha a kínai két tannyelvű iskola költözhet az épületbe. Az iskolát a költöztetés mellett átveszi a Klik és 12 évfolyamosra bővítik. Az átalakításra Budapest 15. kerületének még rá kell bólintania, a Neptun utcai épület az övék, ha a kínai iskola odaköltözik, az önkormányzat lesz a működtetője. A régi Neptun utcai iskola bezárását 2015 áprilisában meglepetésszerűen jelentették be. A kerület alpolgármestere szerint minden diákja és tanára talált azóta új helyet.
800 milliót kap a magyar sport a rendkívüli tartalékból
A Magyar Közlöny péntek este megjelent 2015. évi 142. számában megtalálható az a kormányhatározat, amely a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 800 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el különböző sporttámogatásokra.
- címkék:
- állami támogatás
- MLSZ
- Emmi
- Címkefelhő »
Négy év alatt 267 milliárdot költött sportra az állam
Eddig csaknem 267 milliárd forint jutott a sportolási lehetőségek javítására az országban a 2011-ben bevezetett társaságiadó-támogatás révén - közölte pénteki számában a Magyar Idők az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárságának közlésére hivatkozva.
- címkék:
- sporttámogatás
- TAO
- Emmi
- Címkefelhő »
Balog Zoltán: Templomépítő nemzet lehetünk
Templomépítő nemzet lehetünk; amikor templomot építünk vagy újítunk fel, akkor a közösséget erősítjük és közös jövőnket építjük - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
- címkék:
- Balog Zoltán
- templom
- Emmi
- Címkefelhő »
Megalakult a Mindennapos Éneklés Bizottsága
Megalakult a Mindennapos Éneklés Bizottsága, a csütörtökön létrejött munkacsoport a mindennapos éneklés megújítását tűzte célul, jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
- címkék:
- mindennapos éneklés
- Emmi
- Címkefelhő »
Főleg használt lakáshoz kell a csok
- címkék:
- lakástámogatás
- csok
- Emmi
- Címkefelhő »
Több magyar gyerek született
34 év után nőtt az élveszületések száma Magyarországon. Az Emmi államtitkára a kormány családpolitikáját dícséri.
- címkék:
- Novák Katalin
- Születés
- Emmi
- Címkefelhő »
Balog miniszter énekelt az Origónak
Nem lesz mindennap énekóra a közoktatásban - mondta az Origónak Balog Zoltán. A miniszter viszont fontosnak tartja, hogy naponta énekeljenek az iskolások. Sőt elénekelte a szerinte legfontosabb magyar dalt is.
Az Emmi naponta daloltatná az iskolásokat
A mindennapos testnevelés után a napi éneklést is meghonosítaná a közoktatásban az emberi erőforrások minisztere.
- címkék:
- Balog Zoltán
- közoktatás
- Emmi
- Címkefelhő »
Saját halottjának tekinti az Emmi Sinkó Lászlót
Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sinkó Lászlót. A Kossuth-díjas érdemes és kiváló művész pénteken hunyt el életének 75. évében.
- címkék:
- Sinkó László
- Emmi
- Címkefelhő »
Boldogan élek bonyolult kémiaképletek nélkül is
Ősszel a kormány elé kerülhet az Emmi kilencéves iskoláról szóló javaslata. Az új iskolamodell bevezetéséről még a becslések is óvatosak. A 2016-os indulást Czunyiné Bertalan Judit korainak tartja. Az államtitkár évet értékelt, az Origo ott volt.
2017-re korszerűsítik a felsőoktatást
Időszerű az egyes felsőoktatási szakokhoz tartozó képzési és kimeneti követelmények tartalmi modernizációja - mondta Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten.
- címkék:
- felsőoktatás
- Emmi
- Címkefelhő »
A szaktárca ellenőrzést indított a Debreceni Terápiás Ház ügyében
Ellenőrzésre utasította az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Debreceni Terápiás Ház fenntartóját, miután az ombudsmani hivatal ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.
Megvan a kiskapu a menekültek visszafordítására
Magyarország a jövőben az uniós szabályokkal összhangban listát készíthet a biztonságos származási országokról, az onnan érkezőket pedig automatikusan nem fogadja be - mondta el az Origo kérdésére Gulyás Gergely. A törvényhozási bizottság elnöke arról is beszélt, szerinte nincsen ellentét Lázár János és Rogán Antal között.
Tüntetést szerveznek, mert a NAV rászállt a Flippermúzeumra
Tüntetést szerveznek a Flippermúzeum bezárása miatt, helye és ideje még bizonytalan. A múzeumot tulajdonosa azért zárja be, egyelőre ideiglenesen, mert hiába kapott engedélyt a kormánytól arra, hogy muzeális intézményként működjön, az adóhatóság szerint vonatkoznak rá a flipperek üzemeltetésének szabályai. A múzeum félmillió forintos büntetést kapott, a továbbiak elkerüléséért a gépek nagy része után egyszer 120 ezer, és minden gép után minden hónapban 9000 forintot kellene fizetni.
A Neptun utcai iskola megszüntetése ellen tiltakoztak
A főváros XV. kerületében működő Neptun utcai általános iskola tervezett megszüntetése ellen tiltakoztak diákok, oktatók és szülők csütörtökön Budapesten.
Augusztus végéig minden iskola megkapja a tankönyveket
Augusztus 3. és 25. között minden iskola megkapja a szükséges tankönyveket - közölte Hegedüs István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tankönyvellátásért felelős miniszteri biztosa szerdán Debrecenben, az Alföldi Nyomdában.
- címkék:
- tankönyv
- Emmi
- Kello
- Címkefelhő »
Izgulhatnak a diákok, kezdődik az érettségi
A magyar nyelv és irodalom valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel kezdődnek ma az idei érettségik.
Születési statisztikákkal ünnepli az Emmi az anyák napját
Húsz hónapja folyamatosan növekszik a születések száma, és a kormány a jövőben is mindent meg kíván tenni azért, hogy ez a pozitív trend folytatódjon, ne forduljon vissza – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára anyák napja alkalmából vasárnap a budapesti Szent Imre kórházban, ahol köszöntötte a kismamákat.
- címkék:
- anyák napja
- Emmi
- Címkefelhő »
Újabb alapképzés maradhat meg az egyetemeken
Ha a műszaki menedzser alapszak képzési színvonalát emelni tudják a felsőoktatási intézmények annak érdekében, hogy jobban pozícionált, jobb elhelyezkedési lehetőségeket biztosítson, akkor megmaradhat a szak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára.
Véget ért a Deák tér blokádja
Másfél órán át tartott az Andrássy út és a Bajcsy- Zsilinszky út blokádja, hazamentek az útkereszteződést elfoglaló tüntetők. A helyszínen korábban megjelent Mécs Imre és a Raul Wallenberg szakiskola tiltakozó diákjai is.
Tízet rendel a kormány a magyar csodazongorából
Tíz Bogányi-zongora megvásárlásáról döntött a kormány. A hangszerek magyarországi és külföldi közintézményekbe kerülnek. A határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
- címkék:
- Bogányi-zongora
- Emmi
- Címkefelhő »
Emmi: okafogyottá vált a diáktüntetés
A tömeg a Ludovika térre vonult, ahol a Raoul Wallenberg Szakiskola diákjai "együtt maradunk" transzparenssel fogadták őket. Mintegy 3500-4000 demonstráló és rengeteg fiatalkorú diák lehetett a helyszínen. A tüntetők korábban elhaladtak az ELTE BTK előtt, de tudósítónk szerint ott nem csatlakoztak az arra felszólított bölcsészek. Egyébként egyetemi autonómiát, és a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását követelték az egyetemisták.
Elutasítják az egyeztetés nélküli döntéseket az ELTE-n
Több száz hallgató és oktató vett részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán a több alapképzési szak tervezett megszüntetéséről szóló hétfő esti fórumon. A diákok több egyetem érintése után az Emmi épülete előtt kötöttek ki. Ha a kormány szerdáig nem vonja vissza a felsőoktatási törvény tervezett módosítását, ismét demonstrálnak.
- címkék:
- felsőoktatás
- ELTE
- Emmi
- Címkefelhő »
Botrányra és fórumra készülnek este az ELTE-n
Molinókkal, plakátokkal készül az ELTE Társadalomtudományi Karának hallgatói érdekképviselete a ma este hat órára meghirdetett fórumra. A lágymányosi campusra tervezett eseményen a kormány felsőoktatási koncepciója ellen tiltakoznak.
- címkék:
- felsőoktatás
- ELTE
- Emmi
- Címkefelhő »
Nem tudni, ki fizeti az ingyenebédet
Kevésnek bizonyulhat a bölcsődések és óvodások 90 százalékának térítésmentes étkezésére szánt évi 10-11 milliárd forintos költségvetési keret. A pénzt ráadásul eredetileg nem is erre, hanem a minőség javítására ígérték.
- címkék:
- Novák Katalin
- óvoda
- bölcsőde
- ebéd
- Emmi
- Címkefelhő »
A NAV egyetlen kérdéssel elintézte a nyomozást
Elutasította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Nyomozó Főosztálya Hadházy Ákos LMP-szóvivő feljelentését, amit az Országos Roma Önkormányzat munkaprogramjánál gyanított visszaélések miatt tett.
- címkék:
- NAV
- Emmi
- Címkefelhő »
Oda a családi pótlék, ha lóg a gyerek az óvodából
A kötelező óvodába járás szeptemberi bevezetésével nemcsak az iskolakerülést, hanem az óvodai mulasztásokat is lehet majd pénzmegvonással szankcionálni.
- címkék:
- családi pótlék
- óvoda
- Emmi
- Címkefelhő »
Plakátról üzennek a cigány hősök
Plakátok és hangszórók mesélnek a magyar történelem fontos roma alakjairól a fővárosi 4-6-os villamos megállóiban. Nem csak a hírességek számítanak: a hétköznapi hősöket, óvónőket, kutatókat, munkásokat is díjazzák a Nemzetközi Roma Nap alkalmából.
Módosítaná a közmunkatörvnényt az ombudsman
A szociális törvény pontosítását kérte Székely László ombudsman, szeretné elérni, hogy a közfoglalkoztatásban töltött időtartam minősüljön a munkaügyi szervvel való együttműködési időszakna.
- címkék:
- ombudsman
- közmunka
- Emmi
- Címkefelhő »
"Fű alatt" legalizálhatják az iskolai szegregációt
„Fű alatt” bevezetné a szegregációt az Emberi Erőforrások Minisztériuma - állítja az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány. A szervezet vezetője szerint álcivil konferencián készítik elő a külön "felzárkóztató" iskolákat, osztályokat.
Emmi: a betegek érdeke a vényköteles fogamzásgátló
Betegbiztonsági szempontok miatt vényköteles továbbra is a sürgősségi fogamzásgátló tabletta - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtó és kommunikációs főosztálya. Az Európai Gyógyszerügyi Hivatal korábban úgy foglalt állást, hogy a sürgősségi fogamzásgátló nem tartozik a vényköteles készítmények közé. Ez nem kötelező érvényű az uniós tagországokban, így Magyarországon csak receptre lehet kapni azt a fogamzásgátlót amely 72 órán belül használva megakadályozza a terhességet.
- címkék:
- fogamzásgátló
- Emmi
- Címkefelhő »
Több ezren voltak a pedagógustüntetésen
Nem fogják hagyni az oktatás töntkretételét, többek között ezt üzenték a kormánynak a szombati pedagógustüntetésen. Petíciót is elfogadtak, és figyelmeztettek: a költségvetési tervezet tönkreteszi a gyermekek és az ország jövőjét.
Magyarországon nyomoz az EU csalásellenes hivatala
- címkék:
- Európai Unió
- OLAF
- Emmi
- Címkefelhő »
A kormány tárgyalna a szociális munkásokkal
Családtámogatási akcióprogram indul
A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek és ezzel fenntartható demográfiai fordulat álljon be, ezért családtámogatási akcióprogramot indít a kormány.
- címkék:
- támogatás
- család
- kormány
- Emmi
- Címkefelhő »
Baltát kért a pizsamás beteg
Megszokott látvány a pizsamás, fürdőköpenyes járókelő Pomázon: a közeli pszichiátria betegei gyakran jönnek le a városba italért vagy kéregetni. A helyi óvoda környékén sétálgatott az a férfi is, aki egy nappal később bicskával szúrta nyakon egy betegtársát. Egy másik pizsamás ápolt baltáért kopogott be az elmegyógyintézet melletti házhoz. A lakók aggódnak, de nem tehetnek semmit - a pszichiátriai osztályok nyitottak, egy ápolt csak akkor kerülhet zárt intézetbe, ha már komoly bűncselekményt követett el.
Gyerekek a rácsok mögött
Már érezhető a Btk. szigorítása: idén négy gyermekkorú gyanúsított, illetve elkövető került javítóintézetbe Budapesten, valamint Aszódon – tudta meg az Origo. Ugyanakkor egyelőre nem igazolódott azok félelme, akik azt gondolták, hogy tömegével kerülnek majd rács mögé gyerekek a szigorítás miatt.
Osztolykán Ágnes pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen
Adatigénylési pert nyert Osztolykán Ágnes, az LMP politikusa az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszéken.
- címkék:
- Osztolykán Ágnes
- Emmi
- Klik
- Címkefelhő »
Bűnben élnek a házasság előtt szexelők
A házasságon kívüli nemi érintkezés bűn, ahogy az azonos neműek tudatos közeledése is, írja a Szent István Társulat hetedik osztályosoknak szánt hittankönyve. A kötet csak a keresztény egyház nézeteit közvetíti – véli a kiadó, az oktatásért felelős államtitkárság szerint pedig a hittantanár felelőssége, hogy mit ad át a gyerekeknek. Ma Magyarországon több mint 400 ezren élnek élettársi - az egyházi felfogás szerint bűnös - kapcsolatban.
Eltüntettette az Origo az iskolai horrorvideót
Brutális rajzfilm látható az Apáczai Kiadó egyik tankönyvének CD-mellékletén: "A méhek a barátaink" című Paint-animációban egy pálcikafigura baltával veri szét egy kislány fejét, majd utána a méhek kiszúrják a baltás ámokfutó szemét - hívta fel a figyelmünket egy felháborodott olvasó. Az Origo ezt szóvá tette a minisztériumnál, kérdéseink hatására a kiadó új illusztrációs lemezt küld minden iskolába, ahol rendeltek a tankönyvből.
Fizet a kiadó, ha késik a tankönyv
Mindent megtettünk azért, hogy augusztus végére minden iskolába meg érkezzenek a tankönyvcsomagok - jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár. Ha egy kiadó mégis késne a kiküldéssel, nyilvánosságra hozzák a nevét, és kifizettetik vele a plusz költségeket.
Hívatlan esküvői vendég a kormány
Három év alatt 110 ezer üdvözlőkártyát küldött ki a kormány a polgári házasságot kötőknek. A gyerekvállalásra buzdító, kormányzati linkeket tartalmazó lapokat közvetlenül az anyakönyvvezetőtől kapják meg a párok. Az akció eddig közel ötmillió forintnyi közpénzbe került. A TASZ szerint sérti a magánszférát a kéretlen jókívánság.
Jöhetnek cigányfilmek a fesztiválra, de nem azok
A Duna DOCK dokumentumfilmes csoport szerdán arról számolt be, hogy a miskolci Cinefest politikai okok miatt visszadobta a cigány tematikájú filmjeiket, és a teljes műsorból is törölték a roma szekciót. Bíró Tibor, a filmfesztivál igazgatója cáfolta a hírt. Öt, cigányokról szóló film is lesz a szeptemberi programban, csak éppen nem a Duna DOCK produkciói. Igaz, azok a botrány után kerültek a műsorba.
Az esetleges bankcsőd után sem járhat rosszul a devizahiteles
A bankok eddig többször kerültek kedvező helyzetbe az elmúlt években, így – bár biztosan veszteséggel jár majd – tudomásul kell venniük a devizahiteles mentőcsomagot – mondja Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára. Az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslatnak köszönhetően szerinte akkor sem maradnak kompenzáció nélkül az adósok, ha egy bank csődöt jelent. A devizahitelek kivezetése után pedig jöhet a magáncsőd intézménye is. Interjú Rétvári Bencével.
Az államra hivatkozva akarnak lakást venni csalók
Vélhetően szélhámosok, akik uniós projektre hivatkozva azt mondják, az állam lakásokat akar venni jó áron. Százezer forintot kérnek a közbenjárásért. Ne dőljenek be nekik!
Balog Miskolcra költözne a minisztériumával
- címkék:
- Balog Zoltán
- Orbán-kormány
- Emmi
- Címkefelhő »
Újabb és újabb buktatókkal gáncsolják a nevelőszülőket
Több száz órás tanfolyamot kell elvégezniük egy januártól élő szabályozás szerint a nevelőszülőknek. Az állam ötlete elméletben jól hangzik, de vannak érintettek, akik arra panaszkodnak, hogy ez a gyakorlati életüket nagyon megnehezíti, és pont a gyerekekre marad kevesebb idejük.
- címkék:
- nevelőszülő
- Emmi
- Címkefelhő »
Több ezren kapnak újabb esélyt a diplomára
Elindult a regisztráció a Diplomamentő programra, kibővítették a választható nyelvek körét.
- címkék:
- diplomamentés
- Emmi
- Címkefelhő »
70 millió forintot kap a romagyilkosságok 30 túlélő sértettje
- címkék:
- kárenyhítés
- romagyilkosság
- Emmi
- Címkefelhő »
A tanár fizetett a gyereknek, hogy ne menjen iskolába
Rettegésben tart egy egész iskolát egy hatodikos kisdiák, állítják a XVII. kerületi általános iskolába járó gyerekek szülei. A Blikk cikke szerint a fiú a tanári kart is terrorizálja, de Hoffmann Rózsa emberei már rajta vannak az ügyön.
- címkék:
- iskola
- Emmi
- Címkefelhő »
Három nappal Jancsó halála után szólalt meg az Emmi
- címkék:
- Jancsó Miklós
- Emmi
- Címkefelhő »
Emmi: 2006 óta 50 ezren nem kaptak diplomát a záróvizsga után
A legtöbb nyelvvizsga miatt be nem fejezett képzés a műszaki és a gazdaságtudományi területen van. A minisztérium szerint főleg vidéken.
Eusebio lelki üdvéért miséztet a Puskás Akadémia és a kormány
Több mint százezer nő ment kedvezményesen nyugdíjba
- címkék:
- nyugdíj
- nyugdíjazás
- Emmi
- Címkefelhő »
Zárolták több egyetem pénzét
Erről levélben értesítették a felsőoktatási intézmények vezetőit. Az első számítások szerint ez három-négymilliárd forintos megszorítást jelent az ágazatban. Az Emmi szerint az egyetemek érdekében most hajtották végre a a túlzott deficit eljárás miatt az összes ágazatot érintő májusi kormánydöntést.
Két diplomám van, három nyelven beszélek, közmunkás vagyok
Régész, művészettörténész, építészmérnök, könyvtáros, magyartanár. Ilyen és más diplomával rendelkezők is kénytelenek közmunkásnak jelentkezni. A jelenleg folyó kulturális közfoglalkoztatási programok résztvevői közt rengeteg a diplomás, őket a kormány most újra meg akarja tanítani dolgozni. A közintézményeknek és a munkanélküli diplomásoknak is jól jönnek ezek a programok, de méltatlannak tartják a helyzetet.