Emberi Erőforrások Minisztériuma
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Emmi
- Balog Zoltán
- oktatás
- Kásler Miklós
- egészségügy
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Harrach megvédte Simicskó Istvánt
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint méltatlan támadás érte szülei vagyoni helyzete kapcsán frakciótársukat, Simicskó Istvánt.
Tüntetést szerveznének a ságváris diákok
Hatalmas indulatokat váltott ki az Origo cikke, amelyben arról írtunk, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindenképpen átnevezi a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumot.
Az MSZP Orwellt emlegeti: újbeszél szótár az Emmitől
Orwell 1984-ét ajánlja Balog Zoltán miniszter figyelmébe az MSZP, miután elismerték a tárcánál, hogy belső körlevélben írják elő a kollégáknak egyes szavak használatát, más szavak tiltását. Mellőzendő a tárcánál a „stadion” és a „szegénység”, de csak az egységes kommunikáció miatt.
Több pénzt ad a kormány a civileknek
Kétmilliárd forinttal több, összesen bő ötmilliárd jut idén a Nemzeti Együttműködési Alapból civil szervezetek támogatására. Lesznek kiemelt programok, amikre a pénzt fordítják majd, pédául a családtámogatás és a határon túli magyarok támogatása.
Az állítólagos KDNP-pártolótag rejtélyes iszlamista kapcsolata
A KDNP volt pártoló tagjának mondja magát a Magyar Iszlám Közösség vezetője, a párt viszont cáfol. Elítéli az iszlamista terrorcselekményeket, ugyanakkor egy elszámolási vita miatt egy terrorizmussal is kapcsolatba hozható személlyel találkozott Szudánban. A Magyar Iszlám Közösség közvetve iskolákat tart fenn Magyarországon, a minisztérium pedig október óta nem válaszol az Origo kérdéseire.
Palkovics: Több diplomás kell, nem több hallgató
A felsőoktatási államtitkár szerint több diplomásra van szükség, nem arra, hogy minél több, diplomát nem szerző hallgató legyen a felsőoktatási intézményekben.
A kormány egyeztet a kisegyházakkal a kártérítésről
Itt a nagy alkalom! Most lecserélheted a hűtődet, kazánodat
Még a héten három új lakossági energiahatékonysági pályázatot ír ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amelyek a háztartásigép-cserét és a nyílászáró-cserét célozzák meg. A fűtéskorszerűsítésre azonban már szeptember 22-től lehet jelentkezni. Érdemes mielőbb megtenni! Összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a pályázatokra!
Elismerték a kormány családpolitikáját
Az Erzsébet-program létrehozásáért a magyar kormány elnyerte az Európai Nagycsaládosok Szövetségének díját, amelyet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-és ifjúságügyért felelős államtitkára vett át az Európai Nagycsaládosok Szövetségének konferenciáján a portugáliai Cascais városában.
A rabokat kevesebb pénzből etetik, mint a betegeket
Az állam nem tudott választ adni arra, hogy kórházanként mennyit költöttek tavaly a betegek étkeztetésére, az viszont kiderült, hogy többet, mint a fogvatartottak kosztjára.
Rejtély a tankönyvek körül
Miközben hamarosan megkezdődik a tanév, az iskolákba kerülő új tankönyvekkel kapcsolatban egyre több a kérdés. Még a nyár elején távozott a minősítésükre létrejött tanács egyik tagja, mert nem értett egyet a bírálati módszerrel. Majd arról lehetett hallani, hogy a tankönyvtanács elnöke is feladta a munkát. Ám hiába kerestük a szaktárcát, érdemi válasz nem érkezett.
74 ezer felvételiző örülhet
A kormány a saját eredményének tartja, hogy az idén tízezerrel többen felvételiztek, mint tavaly. Minden ötödik jelentkező az ELTE-re akart menni.
Az esetleges bankcsőd után sem járhat rosszul a devizahiteles
A bankok eddig többször kerültek kedvező helyzetbe az elmúlt években, így – bár biztosan veszteséggel jár majd – tudomásul kell venniük a devizahiteles mentőcsomagot – mondja Rétvári Bence, az EMMI miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára. Az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslatnak köszönhetően szerinte akkor sem maradnak kompenzáció nélkül az adósok, ha egy bank csődöt jelent. A devizahitelek kivezetése után pedig jöhet a magáncsőd intézménye is. Interjú Rétvári Bencével.
Az államra hivatkozva akarnak lakást venni csalók
Vélhetően szélhámosok, akik uniós projektre hivatkozva azt mondják, az állam lakásokat akar venni jó áron. Százezer forintot kérnek a közbenjárásért. Ne dőljenek be nekik!
Államtitkárságot kapnak a családok
A leendő emberierőforrás-miniszter a parlamenti meghallgatásán arról beszélt, hogy külön államtitkárságba szervezné a család- és ifjúságügyeket. Összevonná a felzárkóztatást és a szociális ellátásokat is.
A turisták a Citadellát, Veres a gyógyszereit és a pénzét bukta el
Az állam és Veres István vállalkozó tavaly kezdődött vitája miatt maradnak le a turisták a Citadelláról nyíló budapesti panorámáról. A Citadelláról nem először akarják kitenni Verest, de eddig sikertelenek voltak az akciók, és még most is jöhet váratlan fordulat.
A régi történelematlasz még belefér az új tankönyvrendszerbe
Nem lesz több visszadobott Kossuth-díj
A Kossuth- vagy Jászai Mari-díjra jelölt művészeknek egy kiküldött adatlapon nyilatkozniuk kell arról, hogy ha nekik ítélik oda a díjat, hajlandóak-e átvenni azt - írja a Blikk.
Emmi: átutalták a magániskolák pedagógusainak bérét
A kormány jövő ősztől akarja bevezetni a kötelező óvodát
Eltűnnek a nosztalgikus ízek a menzáról
Jövőre megújul a menü az iskolákban. A lurkók már nem élvezhetik a csokis piskótakocka és tejben áztatott túrószsömle mennyei ízét.
Hetven évben maximálnák az egyetemi oktatók korát
Csak középfokú nyelvvizsgával lehetne valakiből rektor, oktatói és kutató munkakörben pedig legfeljebb 70 évesen lehetne dolgozni. Ezt tartalmazza a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó törvénytervezet, amelyet a Magyar Nemzet ismertet.
Kötelező lesz az úszás, de alig van uszoda
Néhány nappal ezelőtt döntött a kormány a kötelező iskolai úszásoktatásról, de az adatok szerint az országban nincs elegendő tanuszoda. A köznevelési államtitkárság szerint jelenleg 297 úszásoktatásra alkalmas hely van az országban, de a közeljövőben újabb 30 épül, egyenként nagyjából 400 millió forintért. Amelyik településen van uszoda, ott kötelező lesz a gyerekeket úszni tanítani, de a szülőknek ez egy fillérbe sem kerülhet.
Nincs felelőse a miskolci csecsemőhalálozásoknak
Több tényező együttes hatása okozta a miskolci koraszülöttek halálát augusztusban - közölte az egészségügyi államtikárság. A vizsgálat megállapította, hogy járvány volt a koraszülött osztály egyik részlegén, de a szakértők szerint mindenki a szabályok szerint járt el, és nincs egyértelmű személyi felelőse a történteknek.
Államosítják a Pető Intézetet
A kormány csak úgy tudja garantálni a Pető Intézet működtetését, ha állami fenntartású lesz.
Véget vet a kormány a szuvenírháborúnak
Harminc napon belül el kell hagyniuk a Citadellát az ott működő cégeknek, mert az állam szerint nem jól használták a világörökség részének számító területet. Hogy pontosan mi volt a hiba, azt a minisztérium nem árulta el, csak annyit mondanak, hogy a cégek miatt nem tudnak fejleszteni. Igaz, egyelőre tervük sincs arra, hogy mit csinálnak a Citadellán.
Könyvtáros? Tanár? Könyvtáros-tanár?
Bizonytalan, melyik iskolai könyvtárost tekintik tanárnak a köznevelési törvény végrehajtása során, és melyiket nem. Sok könyvtáros tart attól, hogy lecsúsznak a tanárok idei béremeléséről, és 2015-ig várhatnak. A köznevelési államtitkárság szerint az számít, kit, milyen munkakörre neveztek ki.
Új felelőse van a társadalmi felzárkózásnak
Társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárt nevezett ki a kormány. Garai Péter tíz éve dolgozik a roma integráció területén.
Ingyen járna a tankönyv, mégis kaptak csekket
A családnak kell igazolnia a könyvtárellátónál, hogy a gyerek jogosult a térítésmentes tankönyvellátásra.
Mi fizetjük a politikusok bankszámláit
Az Emberi Erőforrások Minisztériumában még mindig létezik a folyószámla-költségtérítés, amelyet a vezetők a bankszámláik fenntartásáért kapnak. A havi tízezer forintos költségtérítést több minisztériumban már megszüntették, Balog Zoltánnak, Hoffmann Rózsának és Szócska Miklósnak még mindig jár.
Tárt karokkal várják az államot a patikusok
A kormány azt szeretné, ha minden patika az ott dolgozó gyógyszerész tulajdonába kerülne, ahol pedig ez nem sikerül, ott az állam veszi meg a patikát. Az állam akár a gyógyszertárak harmadában is tulajdonrészt szerezhet, és több patikus szerint így könnyen befolyásolni tudja majd az egész piacot. A saját patikával nem rendelkező gyógyszerészek közel sokan kifejezetten örülnének, ha ismét állami alkalmazottak lennének, mert szerintük így kevesebb a felelősség, de nem lennének rövid pórázon.
Drágulhat a menza januártól
Egy napra majdnem hatszáz forint lehet az iskolai étkezés januártól, ha bevezetik a kötelező reformkonyhát.
Hahások rohanták meg az Emmit
Több aktivista bejutott az épületbe, és most az Emmi munkatársaival együtt ott ragadt, mert a biztonsági őrök rájuk zárták az ajtót.
Jelentősen drágulhat a menza
A közétkeztető vállalkozók szerint a minisztérium rendelettervezetének az előírásait nem lehet teljesíteni a jelenlegi nyersanyagnormából. 35-70 százalékos drágulás jöhet.
Milliókat kapott a Miniszterelnökségtől az államtitkár cége
Hiába lett az Emmi sajtófőnöke, majd államtitkára, a cége hónapokon keresztül szerződésben állt a Miniszterelnökséggel és a KIM-mel. Ez idő alatt 8,5 millió forintot kereshetett. Cége vezetését formálisan a felesége, a Barackfát eléneklő Gergely Éva látta el. Doncsev nem reagált arra, hogy ezt etikusnak tartja-e.
Évente orvoshoz kell mennünk
Elkészült a nemzeti szűrőprogram, amelynek értelmében bizonyos időközönként különböző szűréseket rendel el az egészségügyi államtitkárság. Fogorvoshoz évente kell járnunk, 40 év fölött kétévente kell laboratóriumi vizsgálatot elvégezni.
Kitiltják a zsíros pörköltöt a menzáról
Rendeletben szabályozná a közétkeztetést az állam, az erről szóló törvénytervezet a kormányzati honlapon jelent meg. 2014-től csak tíznaponta egyszer jöhet majd a sült krumpli, a rántott hús, a tejszín, és nem adható akármilyen szörp sem. Előírnák a só és a hozzáadott cukor mennyiségét, a húsok zsírtartalmát is.
Ismét lehet pályázni az ócsai bérházakra
Május 10-ig lehet pályázni az ócsai szociális és családiház-építési programban való részvételre. Immár azok is pályázhatnak, akiknek rezsitartozás miatt árverezték el a házát, lakását.
A kormány nem szívatja tovább a cukorbetegeket
A kormány eltörölt néhány szigorú feltételt, amelyeknek a cukorbetegeknek meg kellett felelniük, hogy hozzájuthassanak a drágább, de jóval modernebb inzulinhoz.
Állami párválasztó: ez vicc, vagy komoly?
Fontos, hogy legyenek olyan rendezvények, ahol a fiatalok kulturáltan szórakozhatnak és ismerkedhetnek - a kormánypárti képviselők többsége legalábbis ezért támogatja azt, hogy a szociális államtitkárság mozgalmat indít, amellyel a fiatalok párválasztását segíti. Kocsis Máté pár évvel ezelőtt örömmel csajozott volna egy Bergendy-koncerten, Hoffmann Rózsának azért tetszik az ötlet, mert nem szívesen engedné a mostani diszkókba a gyerekeit, a fideszes Gulyás Gergely szerint azonban biztosan vicc, hogy a kormány a párválasztással foglalkozik.
Mindenki használhatja az egyház megnevezést
Módosítanák az egyházi törvényt, a kormány javaslata szerint minden vallási közösség használhatja a jövőben az egyház megnevezést.
Táncházzal és Bergendyvel segít párt találni a kormány
Utcabállal, társastánccal, táncházzal és a Bergendy zenekarral szeretne segíteni a kormány a fiataloknak, hogy könnyebben találjanak párt. Budapesten és az ország kilenc nagyvárosában szerveznek tízmillió forintból olyan rendezvényeket, amelyeken a kormány szerint "izgalmas és sokakat érintő pártalálással, párválasztással, családalapítással kapcsolatos beszélgetések és előadások is várják a résztvevőket".
Önálló tananyag lett a kerékpározás
Az új tantárgyat már ősztől taníthatják az általános iskolák harmadik és negyedik, illetve ötödik és hatodik évfolyamain. A kétéves tanmenet célja, hogy a gyerekek a közlekedés tudatos és egyenrangú szereplőivé váljanak.
A kormány a társkeresésben is segít
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindent megtesz a családokért: elindítják a Családbarát munkahely pályázatot, a családbarát közgondolkodást segítő pályázatot, és Társválasztás, párválasztás címmel mozgalmat indítanak egyetemista korú fiataloknak, hogy azokat is segítsék, akiknek elfoglaltságaik, a tanulás, a munka mellett gondot okoz a társkeresés.
Távozik Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár
Távozik a posztjáról a közoktatásért felelős helyettes államtitkár, Gloviczki Zoltán.
Félmilliárdból gyorsítanák a spórolást
Nem elégedett a kormány a rokkant-felülvizsgálatok ütemével, ezért félmilliárd forintos ráfordítással gyorsítaná a folyamatot. A cél, hogy milliárdokat lehessen megtakarítani az ellátáson.
Szaniszló este válaszol Balognak
Saját műsorának különkiadásában válaszol Szaniszló Ferenc a Táncsics-díja visszaadását kérő miniszternek.
Az amerikai nagykövetnek sem tetszik a legújabb Táncsics-díjas
Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet is azt érte a magyar kormánytól, hogy vonja vissza Szaniszló Ferenc Táncsics-díját. A diplomata csalódást keltőnek nevezte a díj odaítélését.
Összeszámolták az egyházak devizakölcsöneit
Összeszámolta az egyházak devizakölcsöneit az emberi erőforrás tárca, hét egyháztól kértek adatot, a református egyház toronymagasan vezeti a listát 14 millió svájci frankkal. A katolikus egyháznak nincs kölcsöne, de egy "egyházi természetes személy" 881 ezer svájci frankos, jelenlegi áron több mint kétszázmillió forintos jelzálogkölcsönt vett fel.
Leváltják L. Simon Lászlót
A kultúráért felelős államtitkár utódja Halász János, az eddigi politikai államtitkár lesz. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, az L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett a leváltásához. Az új politikai államtitkár Doncsev András eddigi sajtófőnök lesz, aki korábban Orbán Viktor beszédírója és balatonfüredi alpolgármester is volt.