elmúlás

címke rss
Már rég nem ölelhetlek meg, de a jelenléted még most is érzem

Már rég nem ölelhetlek meg, de a jelenléted még most is érzem

Nagyon szeretem az emlékezés időszakát. Szeretek kimenni sötétedés után a temetőbe, és csodálni a varázslatos fényeket, melyek elárasztanak mindent. Pislákolnak a lángok, szebbnél szebb mécsesek, díszek kerülnek a sírokra. Szépséges hagyomány emlékezni az eltávozott szeretteinkre.

Úgy akarok meghalni, hogy ne teherként emlékezzetek rám...

She2022.11.30, 19:24

Szeretett a ház előtti padon ülni. Délutánra már kellemes árnyékot vetett oda az öreg fenyő, amit még a férjével ültettek ötven évvel ezelőtt, amikor beköltöztek ebbe a házba.

Évek óta csak az emlékeimben élsz, de ha tükörbe nézek, téged látlak

She2022.11.15, 15:47

Amikor elmentél, fel sem fogtam, hogy soha többé nem látlak. Mégis, ki tudja ezt felfogni? A soha, és az örökké olyan szavak, amiket használunk ugyan, de nem tudjuk ép ésszel felfogni, mit jelentenek. Én sem, mégis napról napra biztosabb vagyok abban, hogy ha nem is úgy, ahogy én szeretném, itt vagy velem, és erről a tükörképem árulkodik.

A tükörből néz vissza rám az elhunyt édesapám

She2022.10.23, 00:13

Sosem volt szoros a viszonyunk, és ez csak rajtam múlt. Ő próbált közeledni, próbált szeretni, sőt szeretett is, én viszont mindig anyához húztam, mindig neki adtam igazat a vitás helyzetekben, és fájó visszaemlékezni arra, mennyire örültem, amikor apa elment otthonról.

Joshi Bharat szívszorító vallomása: " Itt szeretném befejezni a földi pályafutásomat"

Life.hu2022.09.07, 15:30

Joshi Bharat 67 évesen ismét egy új szakasz előtt áll: sok változás, csalódás után ismét újra kell építenie az életét. Bár számára is ismeretlen, hogy mit hoz az élet, egy dologban biztos: itt, Magyarországon szeretne kilépni a testéből.

Elmondta a szakértő: ilyen jelei vannak, ha valakinek már csak napjai vannak hátra

Life.hu2022.08.20, 19:16

Szakértők dokumentálták, hogy milyen jeleket kell figyelembe venni, ha a szerettünknek már csak hetei vagy napjai vannak hátra. Ha odafigyelünk ezekre a jelekre, nagyobb segítséget nyújthatunk, hogy minél nagyobb komfortot biztosítsunk neki az elmúlás előtti időszakban.

Mit mondjunk a gyereknek a halálról?

She2022.08.14, 14:24

Dilemma előtt állok. Ha a családban történik egy haláleset, akkor kell-e beszélni erről egy kisgyerekkel? Ha igen, akkor hogyan?

Anna néni elfogadta a halált, de férje elvesztését mégsem képes

She2022.08.09, 16:22

Anna néni korán ébredt, mint mindig. Köntösbe bújt, és ráérősen lefőzte a kávéját. Szigorúan a régi kotyogósát használta, a gyerekeitől kapott kávéfőző már jó ideje visszakerült a dobozába. Persze, remek caffé lattét és caffé cremát készít, de Anna néninek elég egy kis tejszín a feketébe, nincs szüksége a flancolásra, ahogy ő nevezi. Meg az a sok gomb is rajta csak összezavarta.

Egy lyukas, fekete kukászsák. Ennyi az élet?

She2022.08.02, 07:58

Minden telefoncsörgésre hangosan zakatolni kezd a szívem és összeszorul a gyomrom. Félek. Aztán meglátom a kijelzőn, hogy „Réka", „Öcsi" vagy „Peti" és megnyugszom. Az adrenalinfröccstől azonban fájni kezd a fejem, még akkor is, ha nem az hívott, akitől úgy rettegtem. Mert tudom, hogy hívni fog. Napok vagy hetek kérdése, de egyszer csak egy ismeretlen szám jelenik majd meg a kijelzőn, és amikor felveszem, akkor egy halk, részvétteljes hang közöli azt, amitől olyan régóta tartok.

Búcsúzom - Legyen könnyű álmod, Mama!

She2022.07.26, 09:27

Itt fekszik. Halovány arccal, törékeny testtel. A takaró alatt látom, ahogyan kirajzolódik a keze, a lába, a csípőcsontja szinte átböki a vásznat. Sovány. Szinte áttetsző, éteri. A nagymamám, aki már sosem lesz olyan, mint régen.

Már nem luxusfeleség: Csősz Boglárka hivatalosan is elvált a férjétől

Tévé2022.07.25, 10:00

Tizennégy év együtt töltött idő után hivatalosan is felbontották a házasságukat, békésen, zárt ajtók mögött egyezett meg a házaspár.

Van, hogy az élet fonalát el kell engedni

She2022.07.23, 12:45

Itt fekszem... hol is? Kicsit bizonytalannak érzem magam. A szemhéjam nehéz, nagy erőfeszítésembe telik felpillantani. De azért megteszem. Pedig jobb lenne már aludni. Pihenni és magam mögött hagyni mindent.

Mire észbe kapsz, már késő: addig fogd a kezét, amíg megteheted

She2022.07.10, 23:19

Milyen furcsa az ember. Sosem tud örülni annak, ami van, mégis folyton vágyakozik valami után, azt pedig, ami az orra előtt van, képtelen megbecsülni. Pedig egy valami biztos: addig kell szeretni a körülöttünk élőket, amíg lehet, mert senki nem tudja, meddig tart a közös út.

Nem hittem el, hogy haldoklom...

She2022.06.30, 18:00

Az orvos állt az ágyam mellett, a lázlapomat nézte, és az esélyeimről beszélt. "Túl magasak ezek az értékek a vérképében. Van, amelyik ötvenszer magasabb, mint a normális.

Müller Péter: "Főleg az elmúláson és halálon nevess"

Life.hu2022.06.27, 21:58

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.

Jeff Bezos megállítaná az időt: a milliárdos egy öregedésgátló technológia kifejlesztésébe fogott

Life.hu2022.06.05, 20:48

Az Amazon alapítója, Jeff Bezos csúcstudósokból álló csapatot állít össze, hogy segítsenek neki megvalósítani a legnagyobb álmát, a halhatatlanság technológiájának kifejlesztését.

A halál visszafordítható - döbbenetes tanulmányt tettek közzé ismert tudósok

Life.hu2022.04.14, 15:45

Az orvostudomány és az életmentő eszközök fejlődésével egyre több embert sikerül visszahozni a halálból. Azok, akik megjárták a túloldalt, szinte kivétel nélkül meghökkentő érzésekről és élményekről számolnak be. Ezeket azonban sokan pusztán hallucinációnak tartják.

Megijesztette a halál a legendás magyar énekest: "Kiegyezem vele, ha a színpadról visznek a temetőbe"

Life.hu2022.03.26, 10:57

Az elmúlt két évben sajnos számtalan nagy magyar zenésztől kellett végső búcsút vennünk. Elment Benkő László, Balázs Fecó és tavaly év végén örökre lehunyta a szemét Kóbor János is. Pályatársai halála megijesztették a Bikini ikonikus énekesét, D. Nagy Lajost.

Az utolsó vacsora: számít egyáltalán, milyen szájízzel távozunk a földi létből?

She2022.03.02, 23:15

Félek a haláltól, mégis körülötte forognak a gondolataim. Nem minden percben, nem is minden nap, de sokszor gondolkodom azon, vár-e ránk valami a "túloldalon", mi lesz az emlékeinkkel? Tudni fogjuk, hogy már nem élünk?

Nem kell zokogni ahhoz, hogy a gyász belülről feleméssze az embert

She2022.02.27, 21:51

Majdnem napra pontosan három éve vesztettem el az apámat. Az azóta eltelt időben sem tudtam őt meggyászolni, és hiába megyek ki hozzá a temetőbe a szóróparcellához, nem érzem, amit érezni kellene. Most pedig meghalt egy olyan ismerősöm, aki bizonyos értelemben pótapaként szolgált. Ebbe viszont belebetegedtem.

Jobb emberekké válnánk, ha tudnánk, pontosan mikor fogunk meghalni?

She2022.01.22, 17:25

Az életünk véges, az elmúlás gondolata pedig évezredek óta foglalkoztatja az embereket. Van, akire ösztönzőleg hat, ha arra gondol, hogy csak egyszer él, és megpróbál minden napba egy kis örömet csempészni. Mások azonban összeroppannak a súly alatt és nem tudják feldolgozni, hogy bármikor meghalhatnak.

Nem tudja elfogadni, hogy meghalt, ezért párnákból építette újra a férjét

She2021.12.17, 08:58

Az elmúlás az életünk része, mégis bitang nehéz vele megbirkózni. Mindenki elveszítette már egy hozzátartozóját, barátját, a kevésbé szerencsések pedig már eltemették a szüleiket, házastársukat, vagy a gyermeküket. Aki átélt már ilyen tragédiát, az tudja, hogy nem lesz könnyebb, a következő is piszkosul megviseli az embert, aki pedig még nem tapasztalt ilyet, az hozzám hasonlóan retteg tőle.

Venczel Vera sokat betegeskedett, de mindvégig férje miatt aggódott igazán

Life.hu2021.10.28, 12:16

Venczel Vera hat éve köszönt el végleg a színháztól, bár nem így tervezte. Először ő betegedett meg, majd férje.

Sztárok, akik sosem heverték ki a gyermekük halálát

She2021.10.07, 13:43

Sokszor irigyeljük a sztárokat, de bármilyen sikeresek is, a tehetség és a hírnév őket sem menti meg a tragédiáktól, amiket olykor az élet produkál. Ez jutott eszembe, miközben néztem a Keményfejű című filmet, amiben Terence Hill fia is szerepelt.

Ha téged magához szólított a teremtő, miért nem vitt magával engem is?

She2021.08.04, 19:36

60 évig éltünk együtt az én Jánosommal, aki egyik napról a másikra hagyott itt engem. Este még beszélgettünk, reggel pedig már nem ébredt fel. Felfoghatatlan, milyen múlandó az élet. 

Még nem készültem fel a szüleim halálára...

She2021.07.06, 18:29

Éppen a pszichológusomnál feküdtem lehunyt szemmel, amikor megtörtént. Azaz valójában semmi sem történt, mert ügyesen magamba fojtottam a feltörő könnyeket.

A szerelem egy virág, ha nem ápolod, elhervad.

She2021.05.03, 13:58

Egyszer egy romos ház ápolatlan kertjében megláttam egy csodaszép rózsát. Ott nőtt sudáran a gyomok között, élni akarása teljesen elkápráztatott. Szépsége annyira magával ragadott, hogy azonnal haza akartam vinni.

Ezért foglalkoztatja az elmúlás gondolata Marsalkó Dávidot

Life.hu2021.05.10, 11:36

A Halott Pénz frontembere a formáció új lemeze kapcsán mesélt arról, hogy miként látja a zenei pályáját, illetve magát az elmúlást.

Pécsi Ildikó utolsó heteiben a temetésére készült - Érezte, hogy közel a vég

Life.hu2020.12.07, 11:00

Pécsi Ildikó december 5-én hunyt el. A díva nem volt képes imádott férje, Szűcs Lajos nélkül élni, alig öt hónappal élte túl őt. A színésznő már hettekkel ezelőtt elkezdte szervezni a saját temetését - írja a Blikk.

Schobert Norbi egyre többet foglakozik a halállal: "Sok mindent megvehetek, de az időt nem"

Life.hu2020.11.04, 08:26

Schobert Norbi és Rubint Réka nemrég, egy műsornak köszönhetően szembesültek idősödő énjükkel. A fitneszguru azóta sokat gondolkodik az elmúláson.

Gyászol a világ: Meghalt Andrew J. Fenady

Life.hu2020.04.22, 14:11

91 éves korában elhunyt Andrew J. Fenady producer, regény- és forgatókönyvíró.

Hová tűnt az a férfi, akit szerettem?

She2020.02.18, 13:15

Egykor imádtuk egymást, most mégis a legnagyobb ellenségek vagyunk. Soha nem akartam harcolni, ellened főleg nem, de a köztünk lévő távolság, és az, hogy én mondtam ki először: legyen vége a kapcsolatunknak, lavinát indított el benned.

9 év után a szívem már nem párjaként üdvözölt...

She2020.02.18, 08:07

Hogyan tűnhet el minden, amit egyszer valaki iránt éreztünk? Hogyan feledkezhet meg a szívünk arról a millió hatalmas dobbanásról, amit akkor éreztünk, amikor megláttuk, hallottuk a hangját, megcsókoltuk? És hogyan válhat az emléke semmivé?

Az elmúlásról beszélt Esztergályos Cecília

Life.hu2019.11.06, 09:53

Esztergályos Cecília elárulta, már a végrendeletét is megírta.

Anyám halotti ágyánál mindent átértékeltem!

She2019.07.01, 14:41

A férfi állt a fehér lepedő előtt. Nézte az anyagot, pedig abban nem volt semmi különleges. Egyszerű, sima, hétköznapi fehér vászon volt, amilyet ezerszer látott már. Mégis megremegett a lába, amikor meg kellett állnia mellette.

Sírig tartó barátság: Ma már tudom, hogy létezik!

She2019.05.27, 09:35

Nincs időnk? De van. Csak általában nem becsüljük meg. Túl természetesnek vesszük azt, ami valójában ajándék. Nagy igazság, hogy életünk pénzben megfizethetetlen csodáit akkor értékeljük igazán, ha már elveszítettük.

Talán most találkozhattunk utoljára, mami.

She2019.03.10, 09:24

Ijesztő dolog ilyen mértékben szembesülni az elmúlással. Az ódon vaskapu, benne egy jobb napokat látott zöld faajtóval, mintha az is osztozni akarna a bentlakók sorsával. Elhasznált és elfáradt, pont, mint azok, akiket itt ápolnak.

Észrevétlenül múlt el a szerelem...

She2018.11.08, 10:40

Könnycseppek kopogtak a padlón: egy régen szeretett lélek sírta el bánatát. Nem először, de talán utoljára - a nő úgy reménykedett ebben, mint esküvőjük napján az örökkévalóságban.

Székhelyi József a családja körében töltötte utolsó napjait

Life.hu2018.10.30, 14:33

Nemrégiben hunyt el Székhelyi József Jászai Mari-díjas színművész. Lánya, Fruzsina megrendítő szavakkal írta le, milyenek voltak az apja utolsó napjai. 

A nagymamámat látogattam meg a kórházban

She2017.12.18, 12:39

Fehér falak, fehér ruhás, bizalmat árasztó emberek. Orvosok, ápolók, akikhez segítségért fordul az ember. Egy olyan intézmény szolgálói, ahová emberek ezrei látogatnak időt kérni.

Müller Péter: "A testi kéj is elmúlik és széthull az ölelés"

Life.hu2017.11.27, 19:39

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 314. rész.

A szerelemből szeretet lesz? - Avagy házasság darabokban

She2017.11.20, 09:37

Néha nem könnyű eldönteni, mit is jelent az, hogy a szerelem átalakul szeretetté... És egy ilyen szeretetbe mi férhet bele?

Müller Péter: "Úgy csókolj, mintha utoljára csókolnál"

Life.hu2017.05.08, 20:37

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 282. rész.

Müller Péter: "Sem a szív, sem az elme nem fogja elfogadni soha, hogy van örök elmúlás és halál"

Life.hu2017.01.10, 11:19

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 265. rész.

Ábrázold a halált!

She2021.07.02, 11:24

Meglehetősen paradox a viszonyunk a halállal. Gyakran igyekszünk elnyomni ugyan tudatunkban, másrészről viszont naponta szembesülünk vele elrettentő felvételeken a filmekben és a TV-ben. A halál gondolata évszázadokon keresztül, minden időben foglalkoztatta az embereket, de a múltban - a járványok, háborúk és a mindennapokat meghatározó vallás miatt - egészen másként, mint manapság. Mivel senki sem tudja, milyen is igazából a halál, így a művészek is csak a fantáziájukra hagyatkozhatva alkothatták meg műveiket.

Mi értelme temetőbe járni?!

She2017.10.26, 14:55

Közeledik a november, közeledik a Halottak napja. Megint menni kell "temetőzni". Évtizedeken át ez mást sem jelentett, mint végeláthatatlanul sok ismeretlen rokon, ismeretlen felmenőjének a nevét bámulni egy márványtáblán. Tudtam, hogy ilyenkor érezni kéne valamit, de szégyen-gyalázat, én legfeljebb csak az őszi hideget éreztem. Azon kívül semmi különöset.

Lagzi Lajcsi megtervezte a saját sírkövét

Life.hu2016.09.07, 15:00

Mint kiderült, Lagzi Lajcsi a börtönben töltött magányos órákban rengetegszer szembesült az elmúlás gondolatával. Erről, valamint arról is mesélt, hogy egy rabtársa miként próbált öngyilkos lenni.

Müller Péter: "Bízz a láthatatlan összefüggésekben!"

Life.hu2016.05.30, 23:57

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a  Life.hu -n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 233. rész. 

Majka képtelen lassítani

Life.hu2015.07.16, 15:05

Bár retteg az elmúlástól a rapper, nem tud lassítani, amikor karrierjét építi és rengeteg fellépést vállal.

Czeizel Endre: „a vesztemet érzem"

Archívum2014.12.04, 13:04

Czeizel Endre genetikus a Mokkában arról beszélt, hogy bár most jól van, mégis a vesztét érzi, mert bármikor kiújulhat nála a rák harmadjára is. Szerinte az elmúlást sokkal természetesebben kellene kezelnünk idehaza.

Szeretet, ragaszkodás, elmúlás - Újratervezés: megható magyar kisfilm készült az életről

Archívum2014.11.03, 12:18

Újra elérhető és a berlini Interfilm fesztivál autós film témájában versenyzik Tóth Barnabás Újratervezés című rövidfilmje, amely már számos díjat megnyert a Montreáli Filmfesztiválon. Megható alkotás, amit neked is látnod kell!

A válás 13 legszörnyűbb pillanata

Archívum2014.03.17, 08:46

Amikor tönkremegy egy házasság, az kétségkívül szörnyű mindkét fél számára. Ha pedig gyerekeket is érint az ügy, még borzalmasabb az egész. A Life.hu most a 13 legszomorúbb pillanatot gyűjtötte össze. 

Rózsa György soha nem törődött az egészségével - Csoda, hogy még él!

Life.hu2012.08.14, 17:16

Az ismert műsorvezető felesége elvesztéséről és a saját életében történt tragédiákról is mesélt Szily Nórának.

Előző
  • 1
Következő