eljárás

címke rss

Ideges viselkedése buktatta le a sofőrt

Itthon2017.11.08, 12:43

A rendőrség kábítószer birtoklása miatt indított eljárást egy 23 éves férfi ellen.

Támogatást kapnak a budapesti cégek is

Archívum2017.10.25, 12:59

Adókedvezményt is igényelhetnek a jövőben a vállalkozások a közép-magyarországi régióban megvalósított fejlesztéseik során, amennyiben a parlament megszavazza Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek Tuzson Bencével, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárával közösen benyújtott törvényjavaslatát.

Megsokszorozódott a terrorgyanú miatt indított eljárások száma Németországban

Nagyvilág2017.10.22, 14:40

Közel négyszeresére emelkedett a terrorgyanú miatt indított eljárások száma Németországban, a szövetségi legfelsőbb ügyészség az idén már 900-nál is több eljárást indított, szemben a tavalyi 250-nel - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

Növelik a tb-finanszírozott lombikprogram-eljárások számát

Itthon2017.08.30, 13:08

Kibővítik a társadalombiztosítás (tb) által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, valamint változni fog az ahhoz kapcsolódó gyógyszertámogatás is - jelentette be az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán.

8 év börtönt kaphatnak Ukrajnában a Scooter tagjai

Nagyvilág2017.08.06, 10:04

Ukrajnában az ügyészség azért indított eljárást a Scooter német technozenekar tagjai ellen, mert pénteken felléptek egy zenei fesztiválon az Oroszország által jogellenesen elcsatolt Krímben - tudatta egy interjúban Ukrajna berlini nagykövete.

Több mint 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstőkéjét

Gazdaság2017.05.31, 18:54

A március 15-i határidőig 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstőkéjét a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén, a társaságok ellen a cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást indít - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A módszer, ami elpusztítja a rákot

Tudomány2017.04.25, 11:50

A biológiailag lebomló nanorészecskék genetikailag átprogramozzák a nyiroksejteket a daganat felismerésére és elpusztítására – és mindez a szervezeten belül zajlik.

Navracsics Tibor: Az Európai Unió nem tervez eljárást Magyarország ellen

Itthon2017.04.13, 06:53

Navracsics Tibor az Origo kérdésére, miszerint tervez-e eljárást Magyarország ellen az Európai Unió. Határozott nemmel válaszolt.

A románok is nekimennek az élelmiszermultiknak

Itthon2017.03.27, 18:20

Már a román obudsman is vizsgálódik a kiskereskedelmi láncok által forgalmazott élelmiszer kapcsán. Az eljárás arról szól, hogy alkotmányba ütközik-e a multik által vélelmezhetően alkalmazott gyakorlat, mi szerint rosszabb élelmiszer kerül Kelet-Közép-Európába, mint Nyugat-Európába. A román mezőgazdasági minisztérium már felállított egy vizsgálóbizottságot, amelynek a tevékenységéről viszont jó ideje nincs hír. 

Sokat spóroltunk az eltörölt eljárási díjakkal

Gazdaság2016.12.21, 14:00

Idén mintegy 12 milliárd forint marad a lakosságnál az állami eljárások egyszerűsítése és több eljárás díjának megszűntetése eredményeként – jelentette be Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. A kormány- és járási hivatalokban jelentős, átlagosan 30 százalékos béremelés volt: a legkisebb emelést a vezetők, a legtöbbet a középfokú végzettségűek és az ügykezelők kapják. Idén júliusban már volt egy béremelés a járási hivatalokban.

Lázár: Eljárást kezdeményeztek skandináv országok Magyarország ellen

Itthon2016.09.20, 10:42

A pozsonyi uniós csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Portik-ügy: újabb kérdésekre kell válaszolnia Juhásznak

Itthon2016.09.11, 12:13

A napokban megjelent információk fényében, miszerint Juhász Péter milliókat kaphatott a jogerősen 15 évre elítélt Portik Tamástól, a vagyonnyilatkozatot vizsgáló albizottság újabb információkat kérhet a képviselőtől – mondta az Origónak Böröcz László. Az V. kerület alpolgármestere szerint már most is zajlik egy vizsgálat az Együtt alelnökével szemben, de eddig nem adott megnyugtató válaszokat a testületnek. Juhász Péter tagadja a vádakat, azt állítja, Portikkal soha nem találkozott, nem kapott tőle pénzt.

Valóban olyan biztonságos a botox, mint ahogy gondoljuk?

Life.hu2016.09.02, 19:56

Az utóbbi évben közel 2 milliárd dollárnak megfelelő összegű botoxot értékesítettek szerte a világban – hivatkozik a The Guardian egy amerikai gyógyszeripari vállalat összegzésére. A botoxkezelést általánosságban véve biztonságosnak tekintik a szakértők, az orvosok pedig alkalmazzák is, mivel az eddigi vizsgálatok alapján viszonylag ártalmatlan eljárásnak gondolják. Az University of Wisconsin-Madison nemrég készült tanulmánya szerint azonban ez nem igaz.

Egy játék miatt ütöttek le a Keleti pályaudvarnál egy idős hölgyet

Life.hu2016.06.07, 12:37

A nagyjából 180 centiméteres, 30 év körüli férfi minden előzmény nélkül ütötte ki ököllel a 78 éves nőt. A rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz.

Galambos Lajos: "A nyilvánosság fog megvédeni engem!"

Life.hu2016.05.26, 09:28

A mulatós zenész saját bevallása szerint tudja, ki a felelős az ellene indult eljárásért, és nem fél elégtételt venni.

Angliában fogták el a gyermekpornográfiával és bombafenyegetéssel vádolt magyar férfit

Life.hu2016.05.11, 13:02

Egyéves nyomozás után Angliában elfogtak egy tatabányai férfit, aki sorozatosan azzal fenyegetőzött, hogy bombát robbant a város középiskoláiban, és pornográf képeket küldött az egyik diáknak.

Eljárást indítanak Demcsák Zsuzsa ellen

Life.hu2016.05.06, 17:47

Az ittas vezetésen kapott műsorvezetőt hétfőn hajnalban kapcsolták le a rendőrök. Nem vették el a jogosítványát, de eljárást indítanak ellene.

Különleges sebészeti eljárással mentették meg egy csecsemő életét

Egészség2016.05.05, 10:09

Az országban elsőként, a mellkas felnyitása nélkül, „kulcslyuksebészeti” eljárással mentették meg az életét egy nyelőcső-elzáródással született újszülöttnek a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáján.

Ismét kattant a bilincs Repülős Gizi csuklóján

Archívum2016.03.31, 16:30

A rendőrök Velencén csaptak le Repülős Gizire, aki épp egy házba próbált bejutni. 

Nem hagyják békén Simicska rádióját

Gazdaság2016.03.25, 10:50

Hatósági eljárást indít a Class FM-mel szemben a médiatanács, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A rádió az Orbán Viktor miniszterelnökkel szembenálló Simicska Lajos érdekeltsége.

Tudták, hogy agyhártyagyulladása van, mégsem vitték orvoshoz a kisbabájukat

Life.hu2016.03.09, 12:17

A mindössze 18 hónapos Ezekiel Stephan szülei tisztában voltak a diagnózissal, a hagyományos kezelés helyett azonban otthoni módszerekkel próbálták meggyógyítani gyermeküket, aki belehalt a megbetegedésbe.

Médiahatósági eljárás indult a TV2 és a Class FM ellen

Life.hu2016.03.05, 15:26

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa eljárást indított a TV2 és a Class FM ellen. A hírek szerint egy-egy műsornál túl enyhe volt a korhatár-besorolás.

A Médiatanács eljárást indított a Morning Show ellen

Life.hu2016.02.18, 09:52

A Médiatanács hatósági eljárást indít a Class FM Morning Show-jának két adása miatt, többek között azért, mert a kifogásolt műsorokban csak úgy repkedtek az obszcén kifejezések és a szexuális témák.

G. Fodor koncepciós pertől tart

Itthon2016.02.12, 15:30

G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője nem kíván megjelenni az Eötvös Loránd Tudományegyetem etikai bizottsága előtt, mert úgy véli, az egyetem ezzel kapcsolatban kiadott közleménye „magában foglalja az ítéletet is”.

Ópiumot találtak az éttermi ételekben

[origo] Gasztro2016.01.29, 16:38

Kínában nem bízzák a véletlenre a vevők elköteleződését: jelenleg 35 étteremről gyanítják, hogy titokban ópiumot kevernek az ételeikbe. Ha így van, akkor ez egy újabb magyarázat a kajafüggőségre.

Fásy Ádám: "Sose ártanék Lajcsinak"

Life.hu2015.12.07, 13:53

Nem csitulnak a pletykák Lagzi Lajcsi letartóztatása körül: egyesek szerint a mulatós sztár egyik "jóakarója" hívhatta fel a hatóságok figyelmét az illegális áram-, víz- és gázelvezetés gyanújával. Fásy Ádám megszólalt az ügyben.

Újra engedély nélkül működő cégeket vizsgál az MNB

Gazdaság2015.11.03, 13:33

Az MNB egy-egy Seychelle-szigeteken, illetve Belize-ben bejegyzett, egyaránt 5Gulden Corporation Ltd. nevű társaságnak azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB mindkét társaságnál piacfelügyeleti eljárást folytat - derül ki a jegybank legfrissebb közleményéből.

Behorpadt homlok, szőrös hónalj és társai - beteges trendek, amik még az egészségnek is árthatnak

Life.hu2015.10.13, 12:08

Nem szokatlan jelenség, hogy Ázsiában máshogy vélekednek a trendekről, hajmeresztő, az európai gusztustól eltérő ételeket készítenek, és furábbnál furább ötletekkel, beavatkozásokkal rukkolnak elő. A Life.hu szakértője elárulja, milyen pszichológiai hátterük lehet ezeknek az extrém beavatkozásoknak.

Szétlőtte saját péniszét a férfi - Börtönbe zárták érte (18+)

Life.hu2015.09.29, 11:35

Egy 43 éves amerikai férfi meglőtte saját szerszámát, és ha ez még nem lett volna elég, a rendőrség le is tartóztatta ezért.

Rendőrt hívtak a SOTE gólyatáborába

Life.hu2015.08.28, 08:11

Rendőrt hívtak a SOTE gólyatáborának szervezői, ugyanis egy hallgatót "zaklatott állapotban" találtak az egyetem záróbuliján néhány napja – írja az Origo.

Méltatlansági eljárás indult a pénzügyőrök ellen

Gazdaság2015.08.07, 14:12

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal – a Központi Nyomozó Főügyészség információi alapján – pénzügyőrhöz méltatlan cselekmény miatt eljárást indított 18 záhonyi munkatársa ellen, közölte a NAV szóvivője.

Feladta magát a férfi, aki miatt lövöldözés volt

Itthon2015.07.13, 20:09

Feladta magát hétfőn a rendőrségen az a férfi, aki ellen országos elfogatóparancsot adott ki a budapesti XIII. kerületi rendőrkapitányság. A 29 éves férfi a gyanú szerint vasárnap délután kést rántott egy Váci úti szórakozóhelyen.

Emberöléssel vádolják a nővé vált Bruce Jennert

Life.hu2015.06.25, 14:04

Kim Kardashian mostohaapja februárban okozott súlyos balesetet, amiben egy ember meghalt, heten pedig súlyosan megsérültek. Az ügy még mindig nem zárult le.

Mégis emelhet árat a Telekom és a Telenor

Techbázis2015.06.25, 11:41

A Telekom és a Telenor konstruktív együttműködésének köszönhetően az NMHH reményei szerint lezárja az eljárást a két szolgáltatóval még a módosítások tervezett hatálybalépéséig, azaz július 1-jéig.

Hűha! Lefagyasztatta testét Lindsay Lohan

Life.hu2015.06.16, 11:19

A színésznő -110 Celsius-fokon egy szál bikiniben hűtötte le magát. 

Eljárás folyhat az Apple ellen

Techbázis2015.05.06, 13:15

Visszaélhet a cég a zeneiparban való domináns pozíciójával, feltételezi a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság.

Saját gyermekét rabolta el a kórházból egy nő

Archívum2015.03.30, 20:31

A Győri Rendőrkapitányság járőrei mentették meg annak a háromnapos csecsemőnek az életét, akit a kórházból édesanyja engedély nélkül magával vitt.

Deák Bill Gyula: "Csak a becsületem érdekel"

Life.hu2015.03.15, 19:53

Megszüntette a költségvetési csalás vétségének gyanúja miatt megindított eljárást az V. és XIII. kerületi Ügyészség Deák Bill Gyulával szemben, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható a terhére rótt bűncselekmény elkövetése. 

Magyar szál is felmerült a korrupciós botrányban

Gazdaság2015.01.29, 13:09

Brit ügyészek vizsgálják, hogy az Alstom francia energia- és gépipari konszern brit leánycégeinél elkövetett korrupciós ügyeknek volt-e magyar száluk.

Maksa Zoltán ügyében eljárás indul

Tévé2015.01.22, 16:22

A Médiatanácsnak sem tetszett Maksa Zoltán poénja, amelyet az ELTE-s gólyatáborban történt nemi erőszakról sütött el, a testület hatósági eljárást indít az ügyben.

Üzenetekkel zaklatnak, követnek? Ismerd fel és óvakodj a stalkerektől!

Life.hu2014.10.20, 19:33

Kéretlen SMS-ek, hívások, lopakodás, követés, zaklatás, bántalmazás. Nehéz meghúzni a határokat az érdeklődés, a túlzott kíváncsiság, a kötődés és a beteges vonzalom között. És akkor még ott van az esetleges bosszúvágy, az intimitás görcsös keresése és a kontroll fenntartása is. Honnan ismerhetjük fel a stalkereket? 

Életet követelt a műtő felújítása

Itthon2014.10.06, 23:23

Az orvosi gázellátó műszaki hibája miatt halt meg egy nő tavaly a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban. A rendőrség lezárta a nyomozást. Négy ember ellen javasolják a vádemelést.

Eljárás indul a Class Fm ellen

Life.hu2014.10.03, 12:24

Hatósági eljárást indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Class Fm ellen a gólyatáborban történt nemi erőszakról elhangzottak miatt.

Nem szexelt vele a sztriptíztáncos, ezért rendőrt hívott

Archívum2014.08.22, 16:36

Egy kisebb vagyonért már elvileg jár a szex is a táncon túl, nem? Hát, nem.

Csodálatos! Háromdimenziós mandalákra bukkantunk

Life.hu2014.10.09, 20:56

Eric Standley egy különleges eljárással készíti a műalkotásait, amelyeket lézeres vágással hoz létre több réteg papírból.

Nyomozás indult Emma Watson ellen

Archívum2014.07.01, 14:55

Bajban van a színésznő: a hírek szerint már folynak a vizsgálatok ellene, amiért amerikai bejárónője vele tartott angliai otthonába és a megfelelő papírok nélkül dolgoztatta.

Elölről indul a Rezesova-ügy?

Archívum2014.04.22, 13:43

Új eljárást szeretne a Rezesova-ügyben az ügyészség – írja a hvg.hua lap birtokába került ügyészségi indítványra hivatkozva.

Megszűnt az eljárás a Gyógyszerész Kamara és a Galenus ellen

Archívum2014.01.20, 16:49

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa kötelezettségvállalás mellett megszüntette a Magyar Gyógyszerészi Kamarával és a Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.-vel szemben indított eljárását, közölte a hivatal az MTI-vel.

Ufó okozott galibát a reptéren

Life.hu2014.01.07, 15:58

Az azonosítatlan repülő tárgy a brémai reptéren akadályozta a közlekedést, eljárás indult ellene. Ezért akár börtön is járhat az ufónak – írja az Origo.