elfogatóparancs
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Körözött bűnözőt fogtak Ártándnál
Graázdaság miatt adtak ki elfogatóparancsot az ellen a román férfi ellen, akit Ártándnál fogtak el.
Körözött ukrán férfit fogtak a magyar rendőrök
Magyar elfogatóparancs volt érvényben az ellen az ukrán férfi ellen, aki Ártándán próbált meg belépni az országba. Elfogták.
Elfogtak egy körözés alatt álló magyar nőt a debreceni reptéren
A beléptetési ellenőrzésnél már nem jutott tovább a 49 éves asszony.
Csaló férfire tűzött ki nyomravezetői díjat a Tiszafüredi Rendőrkapitányság
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 100 ezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a képen látható férfival kapcsolatban.
Több millió forintot raboltak egy velencei házaspártól – videó
Három férfi és egy nő az otthonában támadt rá egy nyugdíjas házaspárra, majd késsel és fegyverrel fenyegették őket, hogy adják oda nekik a pénzüket és az értékeiket. A pár végül több millió forintot és ékszereket adott a bandának. A rendőrség a két férfit és a nőt elfogta, a negyedik társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Hét év bujkálás után fogtak el egy csalót
A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai Romániából hozták haza, és Ártándon átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak a körözött bűnözőt.
Ismerősei mérgeztek meg egy nyugdíjas férfit Dunaújvároson
Őrizetbe vettek egy 26 éves ócsai nőt, aki a gyanú szerint megmérgezett egy idős házaspárt. A mérgezést az idős férfi nem élte túl. A nőnek a gyanú szerint társa is volt, élettársa, egy 58 éves férfi. Őt még keresik a rendőrök.
Elfutott, amikor meglátta a rendőröket, elfogták a körözött a bűnözőt – videó
A rendőrök elfogtak egy 44 éves férfit Budapesten, aki ellen 4 elfogatóparancs volt érvényben. A férfi amikor meglátta a rendőröket, megpróbált elszaladni.
Körözött bűnözőt fogtak el Ártándon
Kedden éjjel akart belépni az országba az ártánid határon egy román férfi. Az ellenőrzése közben azonban kiderült, hogy körözi a rendőrség.
Fél év után elfogták a férfit, aki megerőszakolt és megkéselt egy nőt
Sokkoló élményben volt része egy Pest megyei nőnek a saját lakásában. Egy idegen férfival futott össze az előszobában, aki azzal fenyegette, hogy megöli. Megerőszakolta, eltörte a csuklóját, és még a pénzét is elvitte. A rendőrök fél éven át keresték a férfit, akit pár nappal ezelőtt a tiszafüredi vasútállomáson fogtak el.
Két szerb férfi rabolt ki egy ékszerboltot Mórahalmon
Vádat emeltek két szerb férfi ellen, akik 2015 nyarán szomjúságra hivatkozva bejutottak egy mórahalmi ékszerboltba, ahonann több tízmillió forint értékben raboltak pénz és ékszereket. A két férfi négy éven keresztül bujkált a rendőrök elől, mire végül tavaly őszre mindkettejüket elfogták, és őrizetbe vették.
15 évvel azután fogták el, hogy szíven szúrt egy férfit Budapesten
A vádirat szerint egy negyvenkét éves román férfi 2004-ben egy másik férfit keresve bement egy X. kerületi lakásba. Ott miután azt mondták neki, hogy a férfi, akit keres nincs ott, elkezdte átkutatni a lakást. Eközben rányitotta az ajtót egy meztelen nőre, aki kiküldte a szobából. Válaszul ő megrúgta. A nő védelmére kelt egy másik férfi, akit előrántva egy kést megvágott és szíven szúrt. A további támadását a késelő barátja akadályozta meg, aki elhívta a késelőt.
- címkék:
- elfogatóparancs
- kés
- szurkálás
- krimi
- Címkefelhő »
Külföldön fogták el a balatonszepezdi csalót
Több elfogatóparancsot is kiadtak költségvetési csalás miatt egy magyar férfi ellen, aki ezidáig sikeresen bujkált a rendőrök elől, végül Németországban sikerült elfogni.
Egy ütéssel elintézte barátját egy férfi Kőbányán - videó
Letartóztatták azt az 50 éves férfit, aki egy veszekedés során úgy megütötte barátját, hogy az életveszélyesen megsérült.
Néhány nappal azelőtt fogták az emberrablót, hogy megúszhatta volna az egészet
Napokig követett két férfi egy nőt Szegeden. El akarták rabolni, hogy elárulja nekik, hogy az ismerőse hol van. Aztán rá is támadták a nőre, amikor az be akart állni kocsijával a garázsba. Többször megütötték, de a nő kiabálni kezdtek, így elmenekültek.
- címkék:
- krimi
- elfogatóparancs
- emberrablás
- Címkefelhő »
Tizenöt évig bujkált a rendőrök elől, elfogták a bűnözőt - videó
A hevesi rendőrök Tolnában fogták el azt a középkorú férfit, aki ellen több elfogatóparancs is érvényben volt, mert nem vonult börtönbe, pedig több csalás miatt is elítélték.
Százezret fizetnek annak, aki tud valamit erről a férfiről
A rendőrök százezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki egy középkorú, szolnoki férfi megtalálása érdekében. A férfit költségvetési csalás miatt körözik.
Közel egymillió forintot csalt össze hamis lakáshirdetéssel egy férfi
Egy fiatal férfi tavaly novemberében az interneten kiadó albérletként hirdetett egy lakást Budapest VII. kerületében, a Hársfa utcában. A hirdetésekre jelentkezők közül hat érdeklődőtől összesen, közel egymillió forintot vett át különböző összegekben kaucióként. Mint kiderült, az egész átverés volt.
Hat év után kapták el a brutális rablót
Az Esztergomi Járási Ügyészség a több, mint hat évvel ezelőtt elkövetett minősített rablás miatt indult ügyben nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki külföldre szökött a hatóságok elől, aztán egy európai elfogatóparancs alapján az Egyesült Királyságban fogták el.
- címkék:
- krimi
- elfogatóparancs
- rablás
- Címkefelhő »
Több tucat unokázós csaló ellen emeltek vádat
Egy egész bűnszövetséget buktattak le a rendőrök, akik unokázós csalással több Magyarországon élő nyugdíjasnak okoztak milliós károkat. Eddig 22 ember ellen emeltek vádat, akik között kiskorú is van.
Kiraboltak egy nőt a Bem rakparton
Két fiatal még 2019 októberében kirabolt egy nőt a II. kerületi Bem rakparton, egyiküket jelenleg is keresik.
Elfogtak egy magyar férfit Ausztriában, 22 elfogatóparancs volt érvényben ellene
Lopás, csalás, sikkasztás, egyedi azonosító jellel visszaélés és jármű önkényes elvétele miatt összesen 22 elfogatóparancs volt érvényben azzal a magyar férfival szemben, akit végül Ausztriában fogtak el. A budapesti és a győri rendőrök információi alapján keresték, azért is, mert több évnyi letöltendő börtönbüntetését nem kezdte meg.
- címkék:
- elfogatóparancs
- krimi
- Címkefelhő »
Élettársánál bujkált, a gangon nyomták a földre a rendőrök - videó
Állig felfegyverkezett rendőrök jelentek meg egy ferencvárosi bérházban hétfő este. A 41 éves, gávavencsellői V. Attilát keresték, aki ellen a Fővárosi Törvényszék szeptember 19-én elfogatóparancsot adott ki lopás és más bűncselekmények miatt. Csakhogy ő nem vonult be a börtönbe.
Papucsban, terepmintás pólóban, és rövidnadrágban fogták el a körözött férfit - Videó
Szerdán Mátészalkán fogtak el a rendőrök egy 31 éves nagyecsedi férfit. Két elfogatóparancs volt ellene érvényben. Az egyik azért, mert nem kezdte el letölteni két és fél éves börtönbüntetését.
- címkék:
- elfogatóparancs
- elfogás
- krimi
- Címkefelhő »
Egész Európában körözték már a mándoki nőt, végre elfogták
Rablás és életveszélyes testi sértés miatt adtak ki nemzeti és európai elfogatóparancsot a most 25 éves nő ellen.
Körözi a rendőrség Gulyás Mártont
Országos elfogatóparancsot adott ki pénteken a rendőrség Gulyás Márton ellen - olvasható a rendőrség honlapján.
- címkék:
- Gulyás Márton
- elfogatóparancs
- Címkefelhő »
Álrendőrök fenyegetőztek egy győri társasházban fegyverrel a kezükben
Két férfit már elkaptak a rendőrök, társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki. A három támadó kedd hajnalban jelent meg rendőrruhában egy győri társasházban.
Nemzetközi elfogatóparancsot adhatnak ki Cicciolina ellen
Újranyithatnak egy 1992-es ügyet, amelyben Cicciolinát emberrablással vádolják, ugyanis akkor titokban vitte el Jeff Koonsszal közös gyermeküket a férfi amerikai otthonából.
Már Gyurcsány Ferenc feleségének barátnőjét is körözi az Interpol
Nemzetközi pénzmosás miatt elfogatóparancsot adott ki az Interpol Gyurcsány Ferenc üzlettársának felesége ellen. Az ügy kiindulópontja, hogy a Demokratikus Koalíció elnökének bolgár üzleti partnere, Cvetan Vaszilev bűntársaival együtt közel kétmilliárd eurót lopott el. Ezt a kétes módon megszerzett összeget felesége, a Dobrev Klárával baráti kapcsolatot ápoló Antoaneta Vassileva svájci ingatlanokba fektette. A bolgár hatóságok rájöttek a trükkre, hajtóvadászatot indítottak a házaspár ellen. Az ügynek kezd politikai vetülete lenni, a Ripost információi szerint a DK-ban kommunikációs válságstábot állítottak fel a helyzet kezelése érdekében.
Gyurcsány üzlettársa ellen elfogatóparancsot adott ki az Interpol
Az Interpol nemzetközi rendőrségi szervezet a lehető legmagasabb, Vörös Riasztás fokozaton adott ki elfogatási parancsot a Gyurcsány Ferenccel is üzletelő Cvetan Vaszilev ellen, aki bűntársaival együtt közel kétmilliárd eurót lopott el – írja a Ripost.
Montenegró elfogatóparancsot adott ki egy volt CIA-ügynök ellen
A montenegrói ügyészség elfogatóparancsot adott ki Joseph Assad, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA volt ügynöke ellen azzal a váddal, hogy részt vett egy bűnszervezet létrehozásában, amely 2016-ban meg akarta buktatni a montenegrói kormányt, hogy megakadályozza az Adria-parti állam NATO-csatlakozását - írta a helyi sajtó hétfőn.
- címkék:
- Montenegro
- elfogatóparancs
- CIA
- Címkefelhő »
Visszavonták a Carles Puigdemont elleni európai elfogatóparancsot
A spanyol legfelsőbb bíróság csütörtökön döntött így Carles Puigdemont volt katalán elnök ügyében.
Ismét több tucat katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban
Újabb 68 jelenlegi vagy korábbi katona, köztük 22 ezredes és 27 alezredes ellen adtak ki elfogatóparancsot hétfőn Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Nem tudták, hova tűnt Oszter Sándor, amikor az ügyét tárgyalták volna
A védőbeszédeknek kellett volna elhangozniuk Oszter Sándor tárgyalásán, de erre nem kerülhetett sor, a rendőrség elfogatóparancsot is kiadott - adta hírül a Ripost.
Elfogatóparancsot adtak ki egy ügyvéd ellen
K. S. I. ellen csütörtökön adott ki elfogatóparancsot a Budapest Környéki Törvényszék. A vesztegetés vádjával folyó elsőfokú büntetőperben egy ismert színész és két további ügyvéd is a vádlottak padjára került, mert az ügyészség szerint egy másik büntetőeljárás felfüggesztését és előzetes letartóztatás megszüntetését vállalták több tízmillió forintért.
A spanyol ügyészség európai elfogatóparancsot kér a katalán ex-elnök ellen
A spanyol ügyészség európai elfogatóparancs ismételt kiadását kérte a madridi legfelsőbb bíróságtól Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen a mai nap folyamán.
Pénzt és ékszereket loptak el egy kalocsai házból
Pénzt, ékszereket és órákat vitt el négy férfi egy kalocsai házból. A három férfit a rendőrök a helyszín közelében elfogták, a negyedik társuk ellen elfogatóparancs van érvényben.
- címkék:
- elfogatóparancs
- ékszer
- pénz
- óra
- lopás
- Címkefelhő »
Újabb 112 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban
Újabb 112 önkormányzati dolgozó ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak a tavalyi katonai puccskísérletért felelőssé tett hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Kétszer próbáltak rabolni, egyszer sem sikerült
A rendőrség két férfi ellen indított eljárást, akik Hatvanban két ember próbáltak meg kirabolni.
- címkék:
- Hatvan
- elfogatóparancs
- fegyver
- rablás
- Címkefelhő »
Több mint öt éve bujkált a rendőrség elől
A budapesti rendőrök elfogták azt a tiszafüredi férfit, aki ellen öt elfogatóparancs volt érvényben erőszakos és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.
A román határon fogták el a sikkasztót
A román határon, Létavértesnél fogták el azt a román állampolgárságú férfit, akit egyébként sikkasztásért körözött a rendőrség.
Késsel támadt rá egy férfira a buszmegállóban
Elfogatóparancsot adtak ki a rendőrök Simon Mihály ellen, akit felfegyverkezve elkövetett rablás miatt keresnek.
A szekrény mögé bújt a rendőrök elől
A rendőrök egy zuglói panzióban fogták el azt a férfit, aki ellen két elfogatóparancs is volt. Később azt a társát is őrizetbe vették, akivel együtt idős embereket vertek át – olvasható a police.hu oldalán.
Több mint három ezer ember ellen adtak ki elfogató parancsot Törökországban
Törökországban a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatához fűződő állítólagos kapcsolata miatt adtak ki elfogatóparancsot 3224 ember ellen - adta hirül az Anadolu török állami hírügynökség.
Egy furnérlemezfal mögött bujkált a körözött bűnöző
- címkék:
- Újbuda
- elfogatóparancs
- rendőrség
- Címkefelhő »
Rablás miatt keresnek egy 17 éves fiút
Az egri rendőrök keresik a hajdúsámsoni fiút.
Elfogatóparancsot adtak ki a 17 éves fiatal ellen
A rendőrség elfogatóparancsot adott ki egy 17 éves fiatal fiú ellen. Rablás gyanúja miatt keresik Bangó Csabát, de eddig az intézkedéseik nem vezettek eredményre, ezért a lakosság segítségét kérik.
- címkék:
- Hajdúsámson
- elfogatóparancs
- rablás
- Címkefelhő »
170 milliót csalt ki ismerőseitől egy érdi férfi
A rendőrök elfogtak egy férfit, aki ellen tizennégy elfogatóparancs volt érvényben - közölte a rendőrség. A férfi több mint 170 millió forintot csalt ki az ismerőseitől.
- címkék:
- elfogás
- elfogatóparancs
- Címkefelhő »
Elfogatóparancsot adtak ki Kijevben az orosz védelmi miniszter ellen
Elfogatóparancsot adott ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter ellen a kijevi Pecserszki Kerületi Bíróság. A bíróság az erre vonatkozó augusztus 26-i határozatát ma hozta nyilvánosságra.
Kiderült: Írországban él a körözött magyar rádiós
Az egykori rádiós, Henn Zoltán a saját elmondása szerint nem azért van Írországban, mert bujkál. A férfit csalás miatt keresi több városi bíróság is, neve összesen nyolcszor szerepel a rendőrség honlapján szereplő körözött embereket felsorakoztató listáján.
- címkék:
- Írország
- elfogatóparancs
- körözés
- rádiós
- Címkefelhő »
Így vitték be a rendőrségre a pakisztáni embercsempészt
A 35 éves pakisztáni férfi két albán férfit bízott meg azzal, hogy pénzért olyan külföldieket vigyen Olaszországba, akik schengeni tagállamokba utazáshoz és ott tartózkodáshoz szükséges okmányokkal nem rendelkeznek. Ehhez autót is adott nekik. Rédicsen sikerült elfogni.
Agyonverte, majd elásta - most keresik a rendőrök
Elfogatóparancsot adtak ki a román férfi ellen, aki agyonvert, aztán elásott egy férfit Kiskőrösön.
Elfogatóparancsot adtak ki a Force India tulajdonosa ellen
Fogy a levegő Vijay Mallya körül, miután egy indiai bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, és felfüggesztették a diplomata útlevelét is. Majdnem 1,4 milliárd dollárnyi adóssága van.
Lefejezte a nyelvtanárnőt a könyvtáros Varsóban
Európai elfogatóparancsot adott ki a varsói bíróság egy könyvtáros ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy lefejezett egy nyelvtanárnőt.
Elfogatóparancsot adtak ki Mihail Hodorkovszkij ellen
Elfogatóparancsot adott ki egy orosz bíróság Mihail Hodorkovszkij üzletember és volt olajmágnás ellen - közölte szerdán Vlagyimir Markin, az orosz szövetségi nyomozó bizottság szóvivője.
Továbbra is zaklatja Katalint a francia gyerekrabló
Európai elfogatóparancsot adtak ki Patrick Royer francia állampolgár ellen, aki bántalmazta magyar élettársát, Katalint, közös gyermeküket pedig elrabolta. A férfi azóta üzenetekben zaklatja egykori párját.
Késes-lövöldözős balhé a Váci úton - Ezt a férfit keresik
Feltehetően fegyver van a 29 éves Rácz Andrásnál, aki vasárnap délután 4 óra körül egy szórakozóhelyen verekedésbe keveredett, majd kést rántott. Jelenleg is keresi a rendőrség.
- címkék:
- Váci út
- elfogatóparancs
- kés
- balhé
- lövöldözés
- Címkefelhő »
Megérkezett az elfogatóparancs Hernádi Zsolt ellen
Most már formailag is rendben van. A parancsot a Fővárosi Törvényszékre küldik.
- címkék:
- Hernádi Zsolt
- elfogatóparancs
- Mol
- Címkefelhő »
Formai hibás a Hernádi elleni elfogatóparancs
A Közigazgatási és Igazaságügyi Minisztérium a Facebook-oldalán tudatta, hogy hibásnak tartja a Mol elnök-vezérigazgatója ellen kiadott európai elfogatóparancsot. Már az Interpol-körözést is kritizálták.
Horvátország kibocsáthat európai elfogatóparancsot
Horvátország kibocsáthat európai elfogatóparancsot más EU-országok felé - közölte Mina Andreeva, az igazságügyi kérdésekben illetékes Viviane Reding európai bizottsági alelnök szóvivője szerda este az MTI-vel.
- címkék:
- Hernádi Zsolt
- elfogatóparancs
- Mol
- Címkefelhő »
Már az Interpol keresi Hernádit
Horvát lapértesülések szerint az Interpol kiadta az elfogatóparancsot Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, ráadásul hatályba lépett az európai elfogatóparancs is. A hírt azonban egyelőre az Interpol és az ORFK részéről sem erősítették meg.
Azonosították a szegedi postarablót
Azonosította a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. június 28-án robbantással fenyegetőzve kirabolta a szegedi Olajbányász téri postát.
- címkék:
- Szeged
- posta
- elfogatóparancs
- rablás
- Címkefelhő »
Élettársára lőtt, azóta Jaguárral menekül
Veszekedést követően családi házukban többször is meglőtte élettársát egy szentendrei férfi péntek hajnalban, majd elmenekült. Az asszonyt kórházba szállították, a Jaguárral menekülő, tetoválást viselő férfi ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.
Blilincsben Liptai? - Elfogatóparancsot adhatnak ki ellene
Édesanyja rokkantkártyájával parkolt Liptai Claudia, amikor a Blikk fotósorozatot készített róla 2011 áprilisában. Az ügy odáig fajult, hogy a színésznőt bilincsben vihetik a bíróság elé.
Tíz elfogatóparancs elől menekülő bankvezért fogtak el
Több éve bujkált, megnövesztette a haját és a szakállát az a hatvanéves férfi, aki ellen tíz elfogatóparancs volt érvényben. Egy fővárosi pizzéria előtt kapta el a rendőrség. Az MTI úgy tudja, hogy O. Nagy Imréről van szó, akit az Ybl Bank csődje miatt szabadságvesztésre ítélt a bíróság 1992-ben.
Lopott papírokkal kezelteti magát egy férfi
A rendőrség keresi azt a férfit, aki a tatai kórházban ellopta egyik betegtársa személyes okmányait, majd azzal két másik kórházban is kezeltette magát, valamint telefon-előfizetési szerződést kötött. Kiderült, hogy a férfi korábban az interneten megismert nők lakásából különböző értéktárgyakat lopott.
- címkék:
- kékfény
- elfogatóparancs
- lopás
- Címkefelhő »
Elfogatóparancs az iraki alelnök ellen
Terrorizmus-ellenes törvények megsértésének gyanúja merült fel az alelnökkel szemben, akinek megtiltották, hogy elhagyja az országot.
Alig 60 millió került elő a pénzszállítóból elrabolt egymilliárd forintból
A még mindig körözött harmadik férfinál lehet a pénzszállító autóból elrabolt egymilliárd forint nagy része, a Tv2 Tények című műsora ugyanis úgy tudja, a napokban elfogott sofőrnél és a társánál mindössze hatvanmillió forintot találtak.
Emberöléssel gyanúsítják az eltűnt szolnoki házaspár ügyében őrizetbe vett férfit
A köztévé Híradója úgy értesült, hogy a szombaton letartóztatott férfit előzetes letartóztatásba helyezték, ügyvédje szerint emberöléssel gyanúsítják.
Őrizetbe vettek egy férfit az eltűnt szolnoki házaspár ügyében
A november közepén, autóikkal együtt eltűnt szolnoki házaspár ügyében vett őrizetbe a rendőrség egy férfit. Az eddigi gyanúsítottak elleni európai elfogatóparancs ennek ellenére továbbra is érvényben van.
Európában is körözik a kirabolt pénzszállító sofőrjét
Európai elfogatóparancsot adott ki a bíróság az ellen a férfi ellen, aki a gyanú szerint szerdán ellopta az őrzésére bízott pénzszállítmányt. L. Róbert az MTI információ szerint több mint egymilliárd forinttal, az eddigi legnagyobb magyarországi zsákmánnyal menekült el.
Elfogatóparancsot adtak ki a Fülöp-szigetek volt elnöke ellen
Megakadályozták a Fülöp-szigeteken a volt államfő elutazását az országból, mert attól tartanak, nem tudják majd bíróság elé állítani korrupciós, illetve választási csalásról szóló vádakkal.
Elfogatóparancsot adott ki a hágai törvényszék saját volt szóvivője ellen
Carla Del Ponte volt főügyész egykori szóvivőjét, Florence Hartmannt bizalmas információk kiszivárogatásáért ítélték el, de nem fizette ki a rá korábban kirótt hétezer eurós pénzbüntetést. A hágai törvényszék most elfogatóparancsot adott ki ellene.
Dániában fogtak el egy magyar csalót
Több városban csalt ki különböző összegeket az emberektől az a 25 éves férfi, akit elfogatóparancs alapján csütörtök éjjel hoztak haza Dániából. A csaló szerepelt a rendőrség Top 100-as körözési listáján is.
Elfogatóparancsot adtak ki Kadhafi ellen
Emberiesség elleni bűncselekmények és civilek ellen elrendelt támadások miatt elfogatóparancsot adott ki Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság.
Kadhafi elleni elfogatóparancs kiadását kéri a hágai ügyész
A Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze bíróság elé állítaná a líbiai vezetőt és két társát.
Hamarosan elfogatóparancsot adhatnak ki Kadhafi ellen
Az olasz külügyminiszter úgy tudja, május végén nemzetközi elfogadóparancsot ad ki a Nemzetközi Büntetőbíróság a líbiai vezető ellen. Közben egy katonai attasé átállt a líbiai felkelők oldalára, akiknek a vezetője több fegyvert kért a britektől.
Őrizetbe vették Jozef Rohácot Szlovákiában
A Magyarországon kiadott európai letartóztatási parancs alapján őrizetbe vette a szlovák rendőrség Jozef Rohácot. Az ORFK péntek délután csak annyit közölt, hogy egy folyamatban levő büntetőügy miatt keresték a magyar hatóságok Rohácot, de hogy pontosan mi ez az ügy, nem árulták el.
Németországban őrizetbe vették a futtatással vádolt Keleti Györgyit
Munkavállalási papírokat intézett Münchenben, amikor az olaszok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján német rendőrök őrizetbe vették Keleti Györgyit - írja a Blikk. Egyelőre nem tudni, hogy a futtatással vádolt nőt Magyarországnak vagy Olaszországnak adják át.
Földesi-Szabó felkerült a legkeresettebb bűnözők listájára
Felkerült a BRFK top 10-es körözési listájára Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány kuratóriumának volt elnöke. Földesi-Szabó december 22-én megszökött a bírósági ítélethirdetésről, azóta van érvényben elfogatóparancs ellene.
Elfogták a pénzintézetet kirabló páros egyik tagját
Elfogták azt a 26 éves nőt, aki még december 15-én társával kirabolt egy takarékszövetkezetet a Győr-Moson-Sopron megyei Szilsárkányban. A társát még keresi a rendőrség.
Elfogatóparancsot adtak ki a volt horvát kormányfő ellen
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a korrupcióval gyanúsított Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen, aki meg nem erősített hírek szerint Szlovéniában vagy Londonban tartózkodik.
Toplistás bűnözőt fogtak Budapesten
Újabb toplistás bűnözőt fogtak el a fővárosi rendőrök. A BRFK emberei szombaton, a XVI. kerületben tartóztattak le egy férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt érvényben, csalással és sikkasztással vádolják.
Három körözött bűnözőt fogtak el Ercsiben
Egy szekrény mögé és egy sufniba próbált elrejtőzni az a két férfi, akiket szombaton hajnalban fogtak el a Fejér megyei Ercsiben. Négy házkutatás során összesen három elfogatóparanccsal keresett bűnözőt vettek őrizetbe, három embert pedig előállítottak.
Újra kéri az ír gázoló kiadatását Magyarország
Új európai elfogatóparancsot adott ki a magyar bíróság az ellen az ír férfi ellen, aki kilenc éve halálra gázolt két kisgyereket Leányfalun. Megváltozott ugyanis egy ír jogszabály, amelyre hivatkozva korábban megtagadták a gázoló kiadását. Viszont ezúttal is az ír bíróságok kezében lesz a döntés.
- címkék:
- Leányfalu
- elfogatóparancs
- kiadatás
- Címkefelhő »
Külföldre menekült APEH-adósokra vadásznak
Egy alig megközelíthető tanyára jelentette be székhelyét négy cég, amelyek vezetőit nem találja sem az APEH, sem a rendőrség. Az adóhivatal elfogatóparancs kiadását kérte ellenük.
Őrizetben az Il Ferro másik volt tulajdonosa is
Őrizetbe vették szerdán a pénzügyőrök az Il Ferro Kft. másik volt tulajdonosát is, aki ellen nemrég adtak ki elfogatóparancsot. Egy héttel ezelőtt, csütörtökön már őrizetbe vették az Il Ferro egyik tulajdonosát.
- címkék:
- őrizet
- elfogatóparancs
- Címkefelhő »
Tizenhétmilliárdot mosott tisztára egy bűnbanda Magyarországon
Tizenhétmilliárd forintot mosott tisztára valós és fiktív cégeken keresztül ügyvédi és banki alkalmazottak segítségével egy nemzetközi bűnbanda Magyarországon. 23 gyanúsítottat őrizetbe vettek, nyolc előzetes letartóztatásba került, négy ember ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Körözött férfit fogtak el Ócsán
A Pest megyei Ócsán fogták el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felderítőosztályának nyomozói azt a 30 éves férfit, aki ellen már hét hatóság adott ki elfogatóparancsot.
Lopott mobil buktatta le a toplistás bűnözőt
Tiszafüreden fogták el azt az évek óta bujkáló Nógrád megyei férfit, aki ellen hat elfogatóparancs volt már érvényben. A férfi öccse papírjaival igazolta magát, ezért nem találták, de egy lopott mobil lebuktatta.
Körözik a dél-afrikai rendőrfőnököt
A elfogatóparancsot adott ki a dél-afrikai ügyészség az országos rendőrparancsnok ellen. Jacki Selebit azzal gyanúsítják, hogy maffiakörökkel tartott kapcsolatot, de lehet, hogy politikai játszma áll a háttérben.
Kommandósok fogták el az emberkereskedőt
Kommandósok törtek rá egy ember-kereskedelemmel gyanúsított férfire Nyíregyházán. A gyanúsított ellen elfogatóparancs volt érvényben.
Vizsgálati fogságba helyezték a volt orosz minisztert
Vizsgálati fogságba helyezték az orosz hatóságok szombaton a Svájc által nemrég kiadott volt atomenergia-ügyi minisztert. Jevgenyij Adamov ellen nagy kárértékű sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés címén azonnal eljárást indítottak. Az ex-miniszter ellen az USA is adott ki elfogatóparancsot, de a svájci legfelsőbb bíróság Oroszországnak adta ki Adamovot.
Újabb horvát gyanúsított kész Hágába menni
Josip Jovic horvát újságíró, aki ellen elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Törvényszék, mert nem jelent meg a délszláv háborús bűnök ügyében eljáró bírói testület idézésére, bejelentette csütörtökön, hogy már kész önként megjelenni a hágai törvényszék előtt, s e bejelentése nyomán a horvát hatóságok szabadon engedték előzetes letartóztatásából.
Charles Zentai elfogatását indítványozták
Elfogatóparancs kiadatását indítványozva, átküldte Charles Zentai, Ausztráliában élő, feltételezett náci háborús bűnös iratait a katonai ügyészség még hétfőn a Fővárosi Bíróságnak.
Uzsorából is gazdagodott az olasz kávékirály
Uzsorahitelek miatt letartóztatták csütörtökön az olasz "kávékirályt", Antonio Maurót, fia ellen elfogatóparancsot adtak ki - közölte az olasz rendőrség.
- címkék:
- Afrika
- uzsora
- elfogatóparancs
- rendőrség
- Címkefelhő »
Visszavonták a volt argentin elnök elleni elfogatóparancsot
Visszavonták a Carlos Menem volt argentint elnök elleni elfogatóparancsot az argentin hatóságok. Menemet, aki 1989-től tíz évig volt Argentína elnöke, korrupcióval vádolták. Menem svájci bankszámláin nyolcmillió dollár volt elhelyezve - ezeket a számlákat a svájci hatóságok a körözés miatt befagyasztották. A 74 éves volt államfő várhatóan még karácsony előtt visszatér Argentínába Chiléből, ahol körözése ideje alatt élt. menem állítólag indulna a következő elnökválasztáson is.
Újabb gyanúsítottai vannak a madridi merényletnek
Négy újabb elfogatóparancsot adott ki Juan del Olmo, a madridi vasúti merényletek felderítésével megbízott államügyész.
Csalás miatt köröznek egy Suzuki-kereskedőt
60 millió forintos károkozással gyanúsítanak egy tatabányai Suzuki-kereskedőt. A férfi ellen, aki a gyanú szerint 45 vevőt károsított meg, elfogatóparancsot adtak ki.
- címkék:
- elfogatóparancs
- vevő
- csalás
- Címkefelhő »