Dominikai Köztársaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Haiti
- extrém időjárás
- utazás
- kékfény
- Köztársaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Óvadék ellenében szabadulhatnak a dominikai börtönből az erőszakkal vádolt magyarok
Óvadék ellenében, több mint egy év után szabadulhat ki a börtönből Dominikán két magyar férfi, akiket egy marikai nő vádol nemi erőszakkal. Az egyikük apja azt mondta, hogy a fia 30 kilót fogyott és a cipőjét is csak fél év után kapta vissza.
A Dominikai Köztársaságban lehet I. János Károly volt spanyol király
A Dominikai Köztársaságban tartózkodik I. János Károly volt spanyol király, aki hétfőn jelentette be, hogy elhagyja az országot - közölte kedden az ABC című spanyol lap, amelynek értesülését hivatalos forrásból nem erősítették meg.
Gelencsér Timi: "Nincs meg az a szabadság- és komfortérzet"
Bár a világ egyik legszebb helyén, Dominikán forgatják az Exatlon Hungaryt, a stábtagok a koronavírus miatti kijárási tilalom miatt ebből nem sokat élvezhetnek. Gelencsér Timi elmondta, hogyan töltik a szabadidejüket.
Exatlon: Tengerparti bulin eresztették ki a gőzt a Kihívók - Videó
Izgalmas fordulatokat hozott az Exatlon Hungary Jutalom játéka, de a legvégén csak a Kihívók csapata örülhetett felhőtlenül.
Rejtélyes módon halt meg egy kanadai turista egy dominikai hotelben
Holtan találtak egy kanadai turistát egy dominikai exluzív szállodában szerda reggel. A személyzet szerint a férfi leesett a lépcsőn.
Lehullt a lepel: ők az Exatlon Hungary második évadának Bajnokai
2020. januárjában szintet lép az Exatlon Hungary. A TV2 sikerműsorának új évada ismét a Dominikai Köztársaságból jelentkezik, de új helyszínen, még látványosabb és nehezebb pályákon szállnak versenybe a Bajnokok és Kihívóik. Az Exatlon Hungary műsorvezetője ezúttal is Palik László lesz, a küzdelem pedig 30 millió forintért zajlik, mivel az embert próbáló verseny végén a női és férfi győztes 15-15 millió forinttal lesz gazdagabb.
Pofára esés lett a romantikából – videó
Az alábbi felvételt a Dominikai Köztársaság Sosúa nevű üdülővárosában készítették, amelyen egy pár romantikázni ment a tengerpartra. Arra azonban nem számítottak, hogy ekkora hullám érkezik.
Lövöldözés a trieszti rendőrségen: egy migráns megölt két olasz rendőrt
Lövöldözés volt pénteken a trieszti rendőrségen, két rendőr meghalt. Az első információk szerint az elkövető és fivére a Dominikai Köztársaságból származnak, és családjukkal tartózkodási engedéllyel élnek Olaszországban. Az északkelet-olaszországi Trieszt városában gyásznapot hirdettek a helyi idegenrendészet épületében történt tűzharc után, melynek egy sérültje is van.
Újabb rejtélyes haláleset a Dominikai Köztársaságban
Megint meghalt egy amerikai turista a Dominikai Köztársaságban – írja a Fox News.
- címkék:
- Dominikai Köztársaság
- Címkefelhő »
Tizenegy évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottja ellen emelt vádat a szabolcsi főügyészség
Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nyíregyházi férfi ellen, akit a Dominikai Köztársaságban fogtak el. A vád szerint a férfi olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe – közölte a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-vel.
Nyom nélkül eltűnt egy amerikai pár Dominikán
Sherlock Holmestól a szőrös talpú Bilbóig – Látogasson el fiktív karakterek otthonaiba!
Egy igazi rajongónak nincs is annál nagyobb beteljesülés, mint amikor kedvenc története részese lehet, például úgy, hogy felkeresheti a sztoriban szereplő helyszíneket. Ezek gyakran stúdiókban felépített díszletek, ritkább esetekben valós épületek, melyeket a könyv vagy a film tett híressé. De a legizgalmasabb mégiscsak az, amikor egy kitalált szereplő, kitalált háza kézzelfogható valósággá válik. Ilyenből pedig nem is egy akad – ezeket listáztuk most Londontól kezdve a Sarkkörön át egészen Új-Zélandig.
Marsi Anikót megtréfálta Palik László – videó
Két hónapja nem látta a férjét Marsi Anikó, hiszen Palik László a Dominikai Köztársaságban vezeti az Exatlon Hungary műsorát. A gyerekekkel most a férje után utazott, ám Palik előbb egy kissé megtréfálta a feleségét.
Palik László nem mindennapi meglepetést kapott a stábtagoktól
Imádja a sportot Palik László, amit már az Exatlon Hungary forgatása alatt sem kell nélkülöznie a stáb jóvoltából.
Palik László megmutatta, milyen elképesztő helyszínen forgatják az Exatlon Hungaryt
Mesés tengerparton kell elképesztő teljesítményről tanúbizonyságot tennie az Exatlon Hungary versenyzőinek. A Dominikai Köztársaságban lévő forgatási helyszínt Palik László mutatta be egy friss videóban.
A gyermekprostituáltakért özönlenek a turisták a Dominikai Köztársaságba (18+)
Virágzik a prostitúció a Dominikai Köztársaságban. Sok turista csak azért utazik az országba, hogy fiatalkorúakkal szexelhessen.
Műanyagstopot vezet be a Dominikai Köztársaság is
A szigetállam szeretné hosszú távon megőrizni természeti szépségét.
Szeméthullámok a Dominikai Köztársaság partjain
A helyieknek talán nem annyira meghökkentő, de a világ többi részét elborzasztja, hogy micsoda szeméthullámok ostromolják jelenleg is a Dominikai Köztársaság partjait. A gyakran előforduló felhőszakadások és viharok ide sodorják a töménytelen mennyiségű szemetet.
Tömegverekedés és lövöldözés a bokszmeccs után - videó
Vélhetően élete legemlékezetesebb győzelmét aratta hétvégén a korábbi középsúlyú világbajnoki kihívó ,Curtis Stevens. A kemény öklű amerikai a Dominikai Köztársaságban lépett ringbe, a helyi Carlos Jairo Cruz ellen, akit a negyedik menetben ki is ütött. A pokol ezt követően szabadult el.
Parazita támadta meg a turistákat, csak otthon észlelték a súlyos tüneteket
Rémálommá vált egy fiatal kanadai pár nyaralása a Dominikai Köztársaságban. Hazatérve ugyanis kiderült, szörnyű parazita támadta meg őket.
Ez lesz a világ legmenőbb repülőtéri VIP-várója
A Dominikai Köztársaság kis falujában minden lánynak pénisze nő
A Dominikai Köztársaság egy kis falujában, Salinasban a lányok 90 százaléka férfivá változik pubertás korukban: péniszük nő.
A delfinek felemeltek, és röptettek a víz fölött
A Dominikai Köztársaság kedvelt üdülőhely a tehetősebb magyarok körében. A repülőjegy itthonról nagyon drága, ráadásul a szállás és az ellátás költsége sem kevés. Külföldi utazási irodáknál azonban sokszor olcsóbban hozzá lehet jutni egy ilyen trópusi úthoz, mintha Európán belül utaznánk valahová. A karib-tengeri országban sorra pipálhatja ki a turista a bakancslistáján szereplő dolgokat: kirándulás egy majdnem lakatlan szigeten, lovaglás a tengerparton, úszás a delfinekkel.
Siket gyerekek hallhatták a bálnák énekét
Egészen különleges utazást szerveztek siket diákoknak a Dominikai Köztársaságban. Hajóval egy bálnacsalád közelébe vitték őket, és kaptak egy olyan hátizsákot, amely rezgésekre fordította le a vízben lévő mikrofonokkal felvett hangot.
Dukai Regina bikinis teste elfeledteti velünk a rossz időt
Dukai Regina a Dominikai Köztársaságban tölti jól megérdemelt pihenését, miközben rajongói legnagyobb örömére folyamatosan tölti fel szebbnél szebb fényképeit az Instagramjára. Ezekből szemezgettünk.
Élő adásban lőtték le az újságírókat
A lövöldözés a Dominikai Köztársaságban történt kedd reggel egy rádióállomáson. A rádiós-műsorvezetőt és a producert élő adásban lőtték agyon.
Elcserélték a gyerekeket a reptéren
Két kíséret nélkül utazó ötéves kisfiút cseréltek össze a JetBlue légitársaság alkalmazottai, nagy riadalmat keltve a gyerekek családjában.
Összecseréltek két gyereket a repülőn, félmilliós kártérítést kapott a család
Két kíséret nélkül utazó ötéves kisfiút cseréltek össze a JetBlue légitársaság alkalmazottai, nagy riadalmat keltve a gyerekek családjában.
Otthagytam az állásomat, hogy átszeljem az óceánt
Sokan nem hittek a fülüknek, amikor közöltem, hogy hajóstoppal fogom átszelni az Atlanti-óceánt Európából a Karib-szigetekig. Olyan gyorsan történt, hogy én is csak akkor fogtam fel, mire vállalkoztam, amikor már a 45 láb hosszú katamaránon felhúztuk a horgonyt, és nekivágtunk a végtelen kékségnek.
Rubint Réka szerelmesebb, mint valaha
A fitneszedző egy csodás dominikai nyaraláson van túl, ahol férjével Schobert Norbival romantikára is jutott idejük.
Rubint Réka kőkemény edzéssel lazított - Fotó!
A fitneszedző alig ért haza Dominikáról, ahol edzőtábort tartott, máris az edzőterembe vette az irányt, ahol az utazás fáradalmait egy súlyzós edzéssel "pihente ki".
Rubint Réka meghódított egy pálmafát: Micsoda fotó!
A fitneszedző olyan könnyedén pattant fel a fa törzsére, mintha súlytalan lenne - ebből is látszik, Réka nem csak látszatizmokkal rendelkezik.
Így élvezi a napfényt Rubint Réka a paradicsomban - Álomszép fotó!
A fitnesz nagyasszonya egy meseszép képet tett közzé a közösségi oldalán, méghozzá egyenesen a tengerpartól. A háromgyermekes édesanya fantasztikusan néz ki!
A szülőszobán tudta meg, hogy gyermeke édesapja egy másik nőt vett el
Heather McGillion a Facebookról értesült arról, hogy míg ő éppen azon volt, hogy életet adjon gyermekének, barátja, Adonis Rodriguez az esküvőjéről posztolt képeket - egy másik lányt ölelgetve.
Kényszerleszállást hajtott végre egy orosz gép
Az orosz turisták vészcsúszdákon hagyták el az utasszállítót, amelynek kigyulladt az egyik hajtóműve.
12 évesen pénisze nő a lányoknak ebben a faluban
A Dominikai Köztársaság egy elszigetelt falujában, Salinasban a legtöbb baba lányként születik, majd tinédzserként egy részüknek pénisze nő.
Erika óriási pusztítást végzett
Óriási pusztítást végzett, és mintegy 20 halálos áldozatot követelt az Erika trópusi vihar a Kis-Antillák egyik apró szigetén, Dominikán.
Megtalálta az Interpol az elhurcolt magyar kisfiút
Egy láthatás alkalmával vitte magával az akkor hat éves kisfiát F. András két évvel ezelőtt. A férfi külföldre ment a gyerekkel, nemrég az Interpol akadt rájuk a Dominikai Köztársaságban. A kisfiút egy hónapon belül hazahozhatják, apja valószínűleg önként követi majd.
- címkék:
- Bandika
- Dominikai Köztársaság
- Címkefelhő »
Kis ország, nagy kaland - A Dominikai Köztársaság maga a valóra vált álom!
Ha egy egzotikus utazásról álmodozol, lelki szemeid előtt rögtön megjelenik a végtelen hosszú, fehér homokos tengerpart, és szinte látod magadat, ahogyan hűs koktélt szürcsölsz a pálmafák árnyékában. Ehhez még képzeld hozzá a fülledt latin ritmusokat, a helyiek töretlen életörömét, a trópusi dzsungelek élővilágát és a fantasztikus kalandtúrákat. A Dominikai Köztársaság megérinti a szívedet!
Egzotikus újév - ezeken a helyeken nem fogsz unatkozni!
A világ minden táján megünneplik az óév végét és az új esztendő kezdetét. A december 31-i évfordulón még azokon a tájakon is van valamiféle ünneplés, ahol az új év kezdetét nem az európai időszámítás alapján határozzák meg. Lássuk, hol milyen szokásokkal igyekeznek bebiztosítani maguknak az emberek a jó szerencsét a következő esztendőre.
Harmadjára is megnősült Marc Anthony
Jennifer Lopez exférje november 11-én mondta ki a boldogító igent modell-menyasszonyának, Shannon De Limának.
Több ezer ember vált hajléktalanná
A napok óta tartó heves esőzés és a viharos időjárás miatt több ezer család váltak hajléktalanná a közép-amerikai Hispaniola szigetén lévő két államban, Haitiban és Dominikában
- címkék:
- Haiti
- Dominikai Köztársaság
- áradás
- Címkefelhő »
Ebolásnak tettette magát viccből a repülőn
Tüsszögött és lázasnak mondta magát egy Dominikára tartó repülőn az egyik utas. Azt is mondta, hogy Afrikából jön, mire nagy riadalom támadt. Később bevallotta, hogy viccelt.
Így nyaral Beyoncé
Az énekesnő bikiniben, smink nélkül lazít világ körüli turnéja után.
Dominikára szöktek a bentlakásos iskolából
A diákpár megunta az angliai esőt, és egy kis napfényre vágyott. Visszaviszik őket.
Skrillex a gettóban bulizik
A$AP Rocky és Skrillex Dominikára utaztak, találkoztak bikinis csajokkal és utcagyerekekkel, robogóztak, buliztak és klipet forgattak.
Magyar drogfutár bukott le a madridi repülőtéren
Dominikából érkezett a madridi repülőtérre az a magyar férfi, akinek a gyomrában egy kilónyi kokainkapszulát találtak.
Dominikán is van halálos áldozata a kolerának
A Dominikai Köztársaságban is követelt halálos áldozatot a kolera. A szomszédos Haitin már négyezer ember halt meg a fertőzés miatt, amelyet csaknem kétszázezer ember kapott meg a járvány októberi kitörése óta - írja a BBC.