diplomácia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- külpolitika
- USA
- Oroszország
- Irak
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Iraki válság: egy napig még a diplomáciáé a szó
Március 17-én eljön az igazság pillanata a világ számára az iraki válsággal kapcsolatban - közölte George Bush amerikai elnök az Azori-szigeteken tartott hármas csúcstalálkozót követően. Az elnök egy napot adott az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy elfogadja az amerikai-brit határozattervet, amely felhatalmazást adna a háborúra. Ha az ENSZ nem bólint rá, Bushék feltehetően nemzetközi felhatalmazás nélkül is támadni fognak.
Csak jövő héten szavaznak az Irak elleni akcióról
Csak jövő héten szavaznak arról az újabb ENSZ-határozatról, amely lehetőséget adna az Irak elleni támadásra. Ezt a Fehér Ház szóvivője jelentette be, aki közölte, tovább folyik a diplomáciai egyeztetés az ügyről.
Diplomáciai harc a BT szavazatokért
Várhatóan kedden szavaznak az ENSZ Biztonsági Tanácsában az iraki kérdésről. Az USA és politikai ellenfelei diplomáciai háborúba kezdtek, a tagállamok meggyőzéséért. Az amerikai-brit háborús álláspont ellenzői egyelőre többen vannak, mint a támogatói, és a bizonytalanok többsége is inkább az angolszász javaslat ellen van.
MSZP: Szükségtelen a légtérsértési vizsgálóbizottság
Keleti György, a honvédelmi bizottság szocialista elnöke közölte: szerinte nem szükséges vizsgálóbizottságot felállítani a légtérsértési ügy miatt, mivel a bizottság felteheti a kérdéseit az illetékeseknek. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője, miután beszélt az amerikai nagykövettel, közölte: szerinte az ügy a diplomáciai szabályoknak megfelelően rendeződött.
- címkék:
- Áder János
- István
- diplomácia
- MSZP
- Fidesz
- Címkefelhő »
Irán-barát dandár Észak-Irakban
Észak-Irakban egy Irán által támogatott dandár előőrse vetette meg a lábát a minap, további harcosok ezreinek készítve elő egy megerősített tábort az iráni határ közelében. A magukat mudzsahideknek nevező harcosok megjelenése diplomáciai kihívást jelent mind az Egyesült Államoknak, mind a kurd hatóságoknak.
- címkék:
- Irán
- USA
- Irak
- diplomácia
- iraki konfliktus
- Címkefelhő »
Hazahívják a magyarokat Irakból
Pénteken megkezdik a bagdadi magyar diplomáciai testület evakuálását. Az ötfős küldöttség mellett négy vámőr, és egy fegyverzetellenőr is tartózkodik Irakban - írja a Népszabadság. Más magyarok - például tudósítók - is vannak még Szaddam országában, amelyet a határlezárások miatt szárazföldön már szinte lehetetlen elhagyni.
Félmillió iraki áldozata lehet a háborúnak
Jövő hét elején olyan határozati javaslatot terjeszt az ENSZ BT elé az Egyesült Államok, amely kimondja, hogy Irak nem teljesíti a leszerelésre vonatkozó követeléseket. Az Egyesült Államok egyúttal diplomáciai offenzívát is indított a katonai akciót jóváhagyó ENSZ-határozat érdekében. Az egyik tekintélyes orosz katonai szakértő szerint egy esetleges háború során több mint félmillió iraki veszítheti életét.
London még három hetet kér Bushtól
A brit kormány még három hetet kér a diplomácia számára az Egyesült Államoktól az iraki katonai beavatkozásról szóló döntés előtt - írta szerdán a londoni The Times. A lapban Wesley Clark, a NATO volt európai főparancsnoka március 24-re tette a háború valószínű kezdetét.
Bojkottálhatják a BMW-t Amerikában
A német üzleti élet képviselőinek egy része attól tart, hogy a megromlott német-amerikai diplomáciai viszony akár a német termékek amerikai bojkottjához is vezethet. Az aggódó üzletemberek újsághirdetésekben kívánják felhívni a figyelmet a két ország közötti barátság fontosságára.
- címkék:
- Irak
- Amerika
- diplomácia
- BMW
- fontosság
- Címkefelhő »
További együttműködést vár Bagdadtól Blix
Újabban kész együttműködni a fegyverzetellenőrökkel Irak, mondta Hans Blix. A főellenőr szerint azonban ez még nem elég. Az USA védelemi minisztere szerint viszont a bagdadi leszerelés ügyében tett diplomácia erőfeszítések kudarcot vallottak.
Ausztria nem vétózza meg a bővítést
Thomas Klestil osztrák államfő kizártnak mondta, hogy Ausztria vétót emeljen az Európai Unió bővítése ellen, s Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter a diplomácia valamivel bonyolultabb nyelvén ezt tudatta az EU görög soros elnökségével, noha Wolfgang Schüssel kancellár december 13-án a koppenhágai EU-csúcson még vétóval fenyegetőzött.
Állítólag Észak-Korea atomkísérletre készül
Lázas diplomáciai tevékenység zajlik ezekben a napokban annak megakadályozására, hogy Észak-Korea nukleáris kísérleti robbantást hajtson végre - írta a The Sunday Times. Szakértők szerint Phenjan 6-8 héten belül végrehajthatja kísérleti atomrobbantását az ország hegyei alatt húzódó barlangrendszerben.
Lukasenko: Maradnak a nemzetközi megfigyelők
A demokratikus szabadságjogok megnyirbálása miatt a Nyugat által diplomáciai elszigeteltségbe taszított Fehéroroszország hétfőn olyan kompromisszumos megállapodásra jutott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ), amely lehetővé teszi az európai szervezet emberi jogi megfigyelőinek további jelenlétét a szovjet utódállamban.
Fleischer: Washington diplomáciai úton marad
A Fehér Ház szóvivője szerint az Egyesült Államok a diplomácia útján marad, de ha ez nem vezet eredményre, akkor egy koalíciót vezetve erővel fogja Irakot lefegyverezni. "Az Egyesült Államok továbbra is együttműködik szövetségeseivel, konzultációkat folytat velük, de a cél nem lehet kétséges.
Az USA után Anglia és Ausztrália hadserege is készül Irak ellen
Annak ellenére, hogy továbra is a diplomáciai megoldások vannak előtérben, az angolszász országok egyre látványosabban készülnek az Irak elleni háborúra. Az Egyesült Államok után nemrégiben Anglia is bejelentette, hogy felkészíti hadseregét az iraki terepviszonyokra, és értesíti a tartalékosokat az esetleges behívóról. Szerdán Ausztrália is hasonló bejelentést tett, s hadseregét annak ellenére háborúra edzi, hogy még nem foglalt állást az orszég vezetése a részvételről.
Kimarad az EU-ból, aki tovább alkuszik
Csak évekkel később, Romániával és Bulgáriával együtt csatlakozhat az a tagjelölt állam az EU-hoz, amely nemet mond a számára szóló pénzügyi ajánlatra, és emiatt nem tudja lezárni a csatlakozási tárgyalásokat decemberben. Az ajánlatokat a hét első felében ismertette Dánia, az Unió soros elnöke. Diplomáciai értesülések szerint Lengyelország több pénzt akar kicsikarni, mint amennyit felajánlottak neki.
Kína szorosabb együttműködést akar a NATO-val
Kínában most folyik az ország külpolitikájának felülvizsgálata és az ország az eddiginél szorosabb együttműködésre törekszik a NATO-val - jelentette be szombaton Tang Csia-hszüan kínai külügyminiszter Moszkvában. A kapcsolatok felélénkülését mutatja, hogy diplomáciai források szerint múlt héten kínai küldöttség járt a NATO brüsszeli központjában.
Bush: a terrorizmus a félresiklott vallás nevében öl
George Bush amerikai elnök közölte szerda délután török és francia kollégájával is megbeszélést folytat az iraki helyzetről. A két országnak ugyanis döntő szerepe van mind stratégiailag, mind diplomáciai súlyuk miatt az ügyben. Bush a NATO-csúcs alatt dűlőre akarja vinni az iraki kérdést. A csúcson elsősorban a bővítésről, a szerkezeti reformról, a tagállamok védelmi képességeinek fejlesztéséről és egy gyorsreagálású haderő felállításáról lesz szó.
Izrael: meghalt Abba Eban egykori külügyminiszter
Nyolcvanhét éves korában egy Tel-Avivi kórházban vasárnap elhunyt Abba Eban volt külügyminiszter, az izraeli diplomácia jelentős alakja.
- címkék:
- Izrael
- diplomácia
- külpolitika
- alak
- Címkefelhő »
Szaddám Líbiába menekítené családját
Irak 3,5 milliárd dollárt fizetett Kadhafinak, hogy Szaddám Husszein családja és az ország legbefolyásosabb politikusai Líbiába menekülhessenek egy esetleges Irak elleni nemzetközi akció, vagy belső felkelés esetén - értesült líbiai diplomáciai forrásokból a The Times című brit lap. Szaddám egyik esetben sem menekülne Irakból.
Tovább bonyolódik az orosz kémbotrány
Svédországból kiutasítottak két orosz diplomatát a kábel nélküli távközlési berendezéseket gyártó Ericsson cég kémbotránya ügyében. A stockholmi külügyminisztériumba kérették hétfőn az orosz nagykövetet és közölték vele, hogy nem kívánatos személynek nyilvánították a nagykövetség két, diplomáciai státust élvező alkalmazottját a nemzetbiztonságot is sértő ipari kémkedési üggyel összefüggésben - jelentette be a minisztérium szóvivője.
Pokolgép robbant Kabulban
Két erős robbanás rázta meg szombaton este Kabul diplomáciai negyedét, nem messze az amerikai nagykövetség épületétől. A detonációban senki sem sérült meg.
Kedvezően alakul a magyar-román együttműködés
Várhatóan az ősz folyamán aláírják a magyar-román stratégiai partnerségről szóló dokumentumot - közölte szerdán Bukarestben Kovács László magyar külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője azután tartott sajtóértekezletet, hogy rövid, szűk körű megbeszélést folytatott Mircea Geoana román külügyminiszterrel, majd fogadta őt Adrian Nastase miniszterelnök.
Egyelőre elhárult a négymilliárdos kereskedelmi háború veszélye
Sem háború, sem béke: a jelek szerint az Európai Unió elsősorban diplomáciai aduként kívánja használni az Egyesült Államokkal szemben azt a pénteken született WTO-döntést, amely rekordnagyságú, négymilliárd dollár értékű kereskedelmi szankciók kivetésére jogosítja fel az uniót az amerikai exporttermékekre.
Normalizálódik Ausztria és Izrael kapcsolata
Ariel Saron izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael és Ausztria ismét helyreállítja a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatokat. A két ország közötti elhidegülést Jörg Haider pártjának kormányba kerülése okozta.
Kovács László találkozott Colin Powell-lel
Kovács László magyar külügyminiszter, aki vasárnap érkezett Washingtonba, hétfőn találkozott amerikai hivatali partnerével, az őt meghívó Colin Powell-lel. A magyar diplomácia irányítója előzőleg Condoleezza Rice fehér házi nemzetbiztonsági főtanácsadónővel folytatott megbeszélést, amerikai külpolitikai szakértőkkel tanácskozott, valamint külügyi és nemzetbiztonsági tanácsi illetékesekkel ebédelt együtt.
Goya-festmény kolumbiai kokainért
Két tonna kokaint csempészett magángépén diplomáciai védettsége segítségével egy állítólagos szaúdi herceg és három társa az Egyesült Államokból Párizsba - állítják az amerikai drogüldözők. A szállítmány nagy részét azonban értékesítése előtt az európai hatóságok lefoglalták, ezért a herceg egy társa két értékes festménnyel - egyik Francesco de Goya spanyol festő műve - akarta kiengesztelni a pénzüket követelő drogkereskedőket. A festményeket viszont az amerikai hatóságok foglalták le. Szaúd-Arábia állítja: nem tudnak a herceg létezéséről, aki talán hazájában bújkál.
Újra spanyol csizma a Petrezselyem-szigeten
A Biztonsági Tanácshoz fordul Marokkó, amiért Spanyolország szerdán hajnalban visszafoglalta a Perejil-szigetet. A lakatlan sziklákon július 11-én jelentek meg a marokkói katonák. A szigetet Marokkó és Spanyolország egyaránt sajátjának tekinti.
Közel-Kelet: új német béketerv
A német külügyminisztérium szerdán megerősítette azt a sajtóértesülést, amely szerint a német diplomácia vezetője új kezdeményezéssel kívánja kimozdítani a holtpontról a közel-keleti békefolyamatot.
Az USA iraki ENSZ-diplomata kiutasítását követeli
Az Egyesült Államok pénteken kérte egy iraki ENSZ-diplomata kiutasítását "diplomáciai státussal összeegyeztethetetlen tevékenység" miatt, ami arra utal, hogy a diplomatát kémkedéssel vádolják.
A külügy megkönnyíti a nyomozást az MTV-ügyben
Szabó László Zsoltot nem szakmai okokból rendeltük haza canberrai diplomáciai posztjáról - mondta Kovács László külügyminiszter. Kovács közölte: Szabó hazarendelése korábbi tévéelnöki posztjával függ össze. A külügyminiszter hozzátette: elképzelhetetlennek tartja, hogy ne hallgatnák ki a volt tévéelnököt a tévé visszás gazdálkodását vizsgáló nyomozók.
Több országban szórják szét a "betlehemi tizenhármakat"
Megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával Uruguay
Castro kijelentései miatt Uruguay megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával. Uruguay terjesztette be azt az határozatot, amelyben az ENSZ felszólítja Havannát, hogy tartsa tiszteletben az emberi és politikai jogokat.
Azonosították a felrobbant kamion sofőrjét Tunéziában
Azonosították a Dzserba szigetén felrobbant teherautó sofőrjét. A tunéziai La Marsza zsinagóga védelmét megerősítették. A tunéziai kormány állítólag diplomáciai csatornákon keresztül ismerte be, hogy a robbanás valójában a zsinagóga elleni merénylet volt.
Amerikai kémet lepleztek le Moszkva szerint
Az orosz titkosszolgálat szerint amerikai hírszerzőt lepleztek le. Az FSZB szerint az amerikaiak a védelmi minisztérium munkatársait környékezték meg. A diplomácia védettségben működő hírszerzőket dekonspirálásuk után rendszerint kiutasítják az országból, helyi együttműködőikre viszont Oroszországban akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik.
Orbán kijelentését a cseh kormány is megtárgyalja
A cseh külügyminiszter helyettese találkozott a prágai magyar nagykövetség ügyvivőjével. A Cseh politikusok bírálták a magyar miniszterelnök kijelentését, és elutasítják a benesi dekrétumok érvénytelenítését. A külügyminiszter szerint nem tervezik diplomáciai jegyzék küldését.
Feladta magát a volt tálib külügyminiszter
Vakil Ahmed Muttavakil, a megbukott tálib kormányzat diplomáciájának vezetője pénteken feladta magát, és amerikai őrizetben van. Az afgán tisztségviselő kihallgatásától az Al-Kaida terroristacsoport hálózatára vonatkozó információkat vár az amerikai katonai vezetés.
Medgyessy: a taktikus bürokrata
Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a háttérben tud igazán sikereket elérni. Ügyes kompromisszumokkal, kis húzásokkal tud előretörni, állandó taktikája a félig-meddig kívülmaradás. Miközben sohasem volt tagja az MSZP-nek, volt már pénzügyminiszter, és most miniszterelnök-jelölt a párt támogatásával. Nem karizmatikus személyiség, és nem jó szónok, de karrierjét jó diplomáciai érzékével évtizedek óta sikeresen szervezi.
Viselkedési kódexet kapnak az amerikai katonák Kandahárban
Hamid Karzai afgán kormányfő és Fahd szaúd-arábiai király a két ország diplomáciai kapcsolatának helyreállításáról, és az újjáépítés kérdéseiről tanácskozott Rijádban. A megbeszéléseken szóba került a tálibok oldalán harcoló, fogságba került szaud-arábiai állampolgárok ügye is. Közben viselkedési előírásokat tett közzé az amerikai hadsereg Kandahárban, az ott állomásozó 101-es légi deszant hadosztály katonái számára, amelyben megtiltják neki, hogy barátnőjük fényképét mutogassák a helyieknek.
Kiszorulhatnak a Rózsadombról a prostituáltak
A BM helybenhagyta a II. kerületi önkormányzat jogértelmezését. Így a prostitúciót szabályozó törvény szövege szerint a diplomáciai testületek munkatársainak lakásai közelében nem dolgozhatnak az örömlányok. Mivel a kerületben több ezer ilyen lakás található, a lányoknak sokkal nehezebb lesz olyan környéket találniuk, amelyik nem védett övezet. Elképzelhető, hogy a II. helyett valamelyik másik kerületbe kell költözniük.
Lemondott az olasz külügyminiszter
Szombaton lemondott az olasz diplomácia vezetője, miután számos külpolitikai kérdésben nem tudott megegyezni a kormány több tagjával. Olasz politikusok attól tartanak, hogy az egyik legnépszerűbb miniszter távozása árthat a külföldön eddig is sokat bírált Berlusconi-kabinet tekintélyének.
- címkék:
- Európa
- diplomácia
- külpolitika
- tekintély
- Címkefelhő »
India nem zárja ki a háború lehetőségét Pakisztánnal
Újra megnyitják a kabuli amerikai nagykövetséget
Afganisztán fővárosában, Kabulban közel 13 év után újra kitűzték az amerikai zászlót a volt nagykövetség épületére. A diplomáciai kapcsolatok teljes visszaállításával az ideiglenes kormány hivatalba lépéséig várnak.
Tovább tárgyalnak a státustörvényről
A külügyi szóvivő tájékoztatóján közölte, hogy folyamatosan tárgyalnak a magyar és román szakértők a kedvezménytörvényről, a külügyminiszterek pénteken egyeztetnek a témában. A magyar diplomácia álláspontja szerint az izraeli-palesztin konfliktusban mindkét félnek tartózkodnia kell az erőszaktól.
Martonyi szerint él az egyéni elbírálás elve
A külügyi bizottság elnöke, Szent-Iványi István kifogásolta, hogy a magyar diplomácia nem reagál azokra az egyre gyakoribb EU-s vélekedésekre, amelyek megkérdőjelezik a tagjelöltek egyéni teljesítmény szerinti elbírálását. Martonyi János külügyminiszter szerint ma is érvényes ez az elv.
Pakisztán nem utasítja ki a tálib nagykövetet
A pakisztáni külügyminiszter bejelentette, hogy bár kormány megszűntette a tálibokkal fenntartott a diplomáciai viszonyt, kormánya nem utasítja ki a tálib nagykövetet az országból. Ugyancsak hétfőn felszólították a tálibokat, hogy zárják be pesavari és kvettai konzulátusukat.
Szabad elvonulást ajánlottak a táliboknak
Magyar jegyzék Romániának
Szóbeli jegyzéket adott át Magyarország bukaresti nagykövetsége a román külügyminisztériumban azzal a diplomáciai malőrrel kapcsolatban, ami Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrel történt a hétvégén.
Lépfene két újabb amerikai nagykövetségen
A lépfene nyomaira bukkantak az oroszországi és a pakisztáni amerikai konzulátus diplomáciai postájában. Az eddig vizsgálatok szerint a nagykövetségek munkatársai közül senki sem kapta meg a halálos kórt.
Az európai rendőrvezetők megállapodtak a "terroristalistáról"
Elvi megállapodásra jutottak szerdán az Európai Unió (EU) tagországainak rendőri vezetői arról, hogy közös uniós listát állítanak össze az ismert terroristákról és terrorista szervezetektől - közölte Brüsszelben egy diplomáciai forrás.