diktátor
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- Szaddám Huszein
- iraki konfliktus
- Augusto Pinochet
- bíróság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megalázónak érzik az arabok Szaddám elfogását
A legtöbb hétfői arab újság kevés szimpátiával szólt Szaddám Huszein volt iraki elnökről, bár egy részük az arab nemzetet ért megaláztatásként értékelte az egykori diktátor elfogását. Az olasz Corrierra della Sera szerint az amerikaiak egyik legnagyobb sikere, hogy Szaddámot élve fogták el, és így a volt elnök nem válhat Che Guevarához hasonló ikonná. Az izraeli sajtó örömmel, de visszafogott optimizmussal írt hétfőn Szaddám Huszein volt iraki vezető elfogásáról, míg az iráni lapok a diktátor sorsának megpecsételődését ünnepelték.
Szaddám mégis együttműködik
A volt iraki diktátortól származó információk alapján sikerült kézre keríteni két körözött személyt Irakban - jelentette be hétfőn az amerikai hadsereg szóvivője.
Sértődöttségből alapít pártot Mussolini unokája
Benito Mussolini egykori olasz diktátor unokája saját pártot alapít, miután vitája támadt korábbi pártja, a Nemzeti Szövetség elnökével. Gianfranco Fini ugyanis egy beszédében kijelentette: Benito Mussolini olaszországi uralma szégyenteljes volt.
Irak: kiveszőben a Szaddám név
Szaddám Huszein bukása előtt az irakiak előszeretettel adták újszülötteiknek a Szaddám nevet. A diktátor bukása óta azonban egyetlen gyereket sem neveztek el Szaddámnak az országban. A bukott rezsim anyagi juttatásokban részesítette azokat, akik egy napon születtek a diktátorral, ám az amerikai bevonulásával megszűnt az állami születésnapi ajándék is.
Elkelt Ceausescu utolsó autója
Elárverezték Nicolae Ceausescu volt román diktátor még utolsó, kizárólag a család számára gyártott gépkocsiját.
- címkék:
- Nicolae Ceauşescu
- Roma
- diktátor
- Címkefelhő »
Tikritnél látták Szaddámot
A CNN szerint Tikrit környékén látták Szaddám Huszeint, a hat hónappal ezelőtt megbuktatott iraki diktátort.
Bush még mindig Szaddám fejét ígéri
Az amerikai elnök szerdán megerősítette, hogy hazája mindenképpen el fogja kapni a bukott iraki diktátort.
Berlusconi védelmébe vette Mussolinit
Silvio Berlusconi olasz kormányfő ismét botrányt keltett; ezúttal Benito Mussolinit vette védelmébe, úgy állítva be a fasiszta diktátort, mint jóakaratú embert, akinek nem tapad vér a kezéhez.
101 éves korában meghalt Franco minisztere
Százegy éves korában meghalt Madridban Ramón Serrano Suner volt spanyol bel- és külügyminiszter, Francisco Franco volt spanyol diktátor jobbkeze - jelentette be hétfőn a spanyol rádió.
Lányai szerint Szaddám jó apa volt
Nagyon jó apa volt, szerette a családját, gondjainkkal hozzá fordultunk - nyilatkozta a CNN-nek a volt iraki diktátor két, Jordániában menedéket kapott lánya. Arról nem szóltak, hogy férjeiket minden bizonnyal Szaddám Huszein gyilkoltatta meg.
Iraki bíróság elé állítják Szaddámot
A New York Times az amerikai külügyminisztériumra hivatkozva arról számolt be, hogy a volt iraki diktátor elfogása esetén saját országa bírósága ítélkezne felette.
Powell: Szaddám szemét - be kell gyűjteni
Colin Powell szerdai nyilatkozatában szemétnek titulálta Szaddám Huszeint, a bukott iraki diktátort, amelyet be kell gyűjteni.
Szaddám elfogását híresztelik
Az amerikai pénzpiacokon Szaddám Huszein elfogásának híre terjed, azonban hivatalos források nem erősítették meg ezt az információt. A volt diktátor után jelenleg szülőhelye térségében kutatnak az amerikaiak.
Újságírókat bántalmaztak Guatemalában
A José Efraín Ríos Montt puccsista diktátor mellett tüntetők öt újságírót bántalmaztak pénteken Guatemalavárosban, kettőt közülük súlyosan. A volt diktátor az erőszakos cselekmények beszüntetésére szólította fel híveit.
Guatemala: lelőttek egy újságírót
A volt guatemalai puccsista diktátor, José Efraín Ríos Montt mellett tüntetők lelőttek egy újságírót csütörtökön az ország fővárosában.
Kómába esett Afrika mészárosa
Kómában van Idi Amin, Uganda volt diktátora. Alig nyolc éves uralma alatt 400 000 embert gyilkoltatott meg, és ezért kapta az "Afrika mészárosa" ragadványnevet. Idi Amin az elmúlt évtizedben Szaúd-Arábiában, luxuskörülmények között élt.
A britek szerint Irakban bujkál Szaddám
A brit védelmi miniszter szerint Szaddám Huszein volt diktátor Irakban bujkál, és előbb utóbb kézre kerül. Geoff Hoon egy Ausztráliában tartott beszédében kijelentette, az iraki tömegpusztító fegyvereket is hamarosan megtalálják.
Kővel dobálták meg a kampányoló exdiktátort
Kövekkel dobálták meg Guatemala egykori diktátorát, aki nemrég bejelentette, hogy indul a közelgő elnökválasztáson. Rios Montt egy olyan városba látogatott, ahol feltehetően az ő elnöksége idején a kormányerők húsz éve kivégeztek 66 helyi ellenzékit. A tömegsírokat csak néhány hónapja tárták fel, a város épp most készült újratemetni az áldozatokat.
Szaddámért Szíriába is bemenne az USA
Az USA akár Szíriába is beküldené különleges egységeit, ha ott nyomára bukkannának a volt iraki diktátornak. A kiszivárgott értesüléseket brit katonai források tagadták.
Törökország már nem tart iraki támadástól
Törökország szerint már nincs szükség az ország védelméhez nyújtott NATO-támogatásra. A török kormány szerint azzal, hogy az iraki diktátort és rendszerét megfosztották hatalmától, Bagdad már nem fenyegeti az országot.
- címkék:
- Törökország
- Bagdad
- támadás
- diktátor
- rendszer
- Címkefelhő »
Huszein felesége Szíriába menekülhetett
Egy londoni arab lap értesülései szerint az iraki diktátor felesége elhagyta az országot, és Szíriába, Damaszkuszba ment. Irak cáfolta az értesülést. Más arab lapok arról írtak, hogy a szövetséges légitámadásokban Huszein legidősebb fiának bizalmas munkatársai is odavesztek.
Én terveztem Szaddám bunkerét
A szövetségesek napok óta bombázzák Szaddám Husszein bagdadi palotáját, s csak találgatások hangzanak el, vajon az iraki diktátor a városban van-e még. Mindeközben egy német mérnök a napokban arról számolt be, hogy húsz évvel ezelőtt mintegy 2000 négyzetméteres földalatti erődítményét tervezett Szaddámnak.
- címkék:
- Szaddám Huszein
- diktátor
- bunker
- Címkefelhő »
Szaddám Huszein: Voltak tömegpusztító fegyvereink
Az iraki diktátor elismerte, országa korábban rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel, de azt állította, hogy már nincsenek ilyenjeik.
- címkék:
- Szaddám Huszein
- Irak
- diktátor
- fegyver
- ilyen
- Címkefelhő »
Csalások kéretlen e-mailben
Rendszeresen kapunk ismeretlenektől e-mailt, és rendszerint olvasás nélkül töröljük őket. Ám ha a levél egy nemrég elhunyt afrikai diktátor özvegyétől érkezik, az valószínűleg felkelti az érdeklődésünket.
- címkék:
- diktátor
- ismeretlen
- Címkefelhő »
Szaddám szeretője kitálalt
Az iraki diktátor Viagrát szed, festeti a haját, és ránctalanító kezelést kap - állítja egy 54 éves nő, aki állítólag harminc éven át szeretője volt Szaddám Huszeinnek.
Elítélték Pinochet vezérkarának 11 tagját
Augusto Pinochet egykori chilei diktátor vezérkarának 11 tagját ítélte el hétfőn egy santiagói bíróság Tucapel Jiménez szakszervezeti vezető meggyilkolása miatt.
Luxushotel Ceausescu börtönéből
Minden igényt kielégítő szobákban, illetve fűtetlen cellákban tölthetik a turisták az éjszakát hamarosan abban a dél-romániai szállodában, amelyet egy hajdani erődbörtön épületében alakítanak ki. A harmincas években itt raboskodott a későbbi diktátor, Nicolae Ceausescu.
Bush utasította a CIA-t Szaddám Huszein kiiktatására
Az amerikai elnök, George Bush 2002 elején arra utasította a CIA-t, hogy minden eszközt vessen be Szaddám Huszein iraki diktátor hatalomból való eltávolítására - jelentette a Washington Post. Felmerült Huszein elfogása, sőt még megölése is, ha a szükség úgy hozná. Emellett pénzzel és fegyverrel támogatnák az ellenzéket. Az akcióra állítólag már több tízmillió dollárt különítettek el. A CIA nem kommentálta az értesülést.