Geoff Hoon

címke rss

Szerbiának elfogadhatatlan az Ahtisaari-terv

Szerbia számára jelenlegi formájában elfogadhatatlan a Koszovó jövőjére vonatkozó Ahtisaari-terv - erősítette meg szerdán Belgrádban Boris Tadic államfő és Vojislav Kostunica miniszterelnök. Az Európai Unió ügyeiért felelős brit minisztert, Geoff Hoont fogadó politikusok leszögezték, hogy Belgrád kitartóan védelmezni kívánja a szerb állami és nemzeti érdekeket.

A védelmi miniszter utasítására adták ki Kellyt

Nagyvilág2003.09.22, 14:30

Geoff Hoon brit védelmi miniszter tudott arról, hogy a BBC-informátor David Kelly neve nyilvánosságra kerül - derült ki a fegyverszakértő öngyilkosságának okait vizsgáló Hutton-bizottság mai meghallgatásán. A miniszter elmondta: nem akarta kockáztatni a minisztérium szavahihetőségét, ezért adták ki Kelly nevét az újságíróknak. Szakértők szerint a tudós nevének nyilvánosságra hozatala komolyan veszélyezteti Hoon miniszteri székét.

Kelly-ügy: jövő héten Blairt is meghallgatják

Nagyvilág2003.08.21, 19:41

Tony Blair brit kormányfőt és Geoff Hoon védelmi minisztert is meghallgatja jövő héten a David Kelly fegyverszakértő ügyében vizsgálatot folytató bizottság jelentette be Brian Hutton, a vizsgálóbizottság elnöke. Blair kormányfő jövő csütörtökön, védelmi minisztere pedig szerdán áll a bizottság elé. 

A britek szerint Irakban bujkál Szaddám

Nagyvilág2003.06.18, 08:56

A brit védelmi miniszter szerint Szaddám Huszein volt diktátor Irakban bujkál, és előbb utóbb kézre kerül. Geoff Hoon egy Ausztráliában tartott beszédében kijelentette, az iraki tömegpusztító fegyvereket is hamarosan megtalálják.

Orbán: Katonák helyett segélyt küldjünk Irakba!

Itthon2003.04.29, 17:30

Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint a bonyolult és közvetett segítség helyett közvetlenül kellene az iraki népen segíteni, például humanitárius segélyszállítmányokkal. A volt miniszterelnök erről azt követően beszélt, hogy az iraki magyar szerepvállalásról egyeztetett Geoff Hoon brit védelmi miniszterrel kedden.

London: Irakban vannak tömegpusztító fegyverek

Irak2003.04.14, 14:14

A brit kormánynak továbbra is meggyőződése, hogy Irakban vannak tömegpusztító fegyverek - mondta hétfőn a brit védelmi miniszter. Geoff Hoon londoni sajtótájékoztatóján közölte: a szövetséges erők folyamatosan kapnak jelzéseket helyi forrásokból ilyen fegyverekről. A szövetségesek eddig nem találtak egyértelmű bizonyítékot a tiltott iraki fegyverkezésre.

Hoon: Előbb-utóbb be kell venni Bagdadot

Irak2003.03.24, 12:44

Irak déli része "gyakorlatilag" szövetséges ellenőrzés alatt van - mondta hétfőn a brit védelmi miniszter. Geoff Hoon szerint a háború egy szakaszában be kell majd venni az iraki fővárost.

Nagy-Britannia: mozgósítják a tartalékosokat

Nagyvilág2003.01.07, 21:26

Egy Irak elleni háborúra való felkészülés jegyében a brit kormány kedden elrendelte 1500 tartalékos mozgósítását. Geoff Hoon védelmi miniszter kedden jelentette be a tartalékosok mozgósítását a parlament alsóházában.

Ellentétek a brit kormányban Gibraltár miatt

Nagyvilág2002.05.10, 13:30

Vita van a brit külügyminiszter és a védelmi miniszter között. Geoff Hoon szerint a gibraltári területen lévő brit támaszpontok felett Spanyolország nem gyakorolhat ellenőrzést. A védelmi miniszter szerint az enklávé lakosai brit alatvalók akarnak maradni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő