diákmunka

címke rss

Ezekre figyeljen nyáron a diákmunkánál

Gazdaság2018.06.05, 12:01

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében.

Varga Mihály: Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunkaprogram

Gazdaság2018.06.04, 15:29

Varga Mihály azt mondta, a Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunkaprogramot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget.

Jogi segítség a diákmunkát vállalóknak

Gazdaság2018.05.30, 15:59

A diákmunkavállalók tájékoztatása, illetve a diákok munkajogi problémáinak megoldása érdekében együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája - jelentették be a szervezetek képviselői szerdán.

Már 230 ezernél tetőzik a diákmunkások havi bére a kiskereskedelemben

Gazdaság2018.05.30, 08:05

A munkaerőhiány fellőtte a béreket is, főként a hiányszakmákban. De a bérek emelkedése csak egy következmény, hiszen eleve munkaerő-keresletről beszélünk. Ez a fogalom a diákmunkások között a korábbi években jórészt ismeretlen volt, sok diák nehezen talált munkát magának nyáron.

A diákmunka ma már nem a szórólapozást jelenti

Gazdaság2018.05.24, 14:48

Virágkorát éli a diákok alkalmazása a munkaerőpiac bármely területén, pontosan ezért rendkívül sokszínű a kategóriák palettája: könnyű fizikai, irodai, telefonos, host/hostess, műszaki, informatikai, illetve vendéglátói munka.

A diákmunkásoknak is jár a munkaszerződés

Gazdaság2018.05.18, 08:49

A diákok munkavállalásának körülményeit is a Munka törvénykönyve szabályozza, így a 16. életévüket betöltött tanulók foglalkoztatásánál is fontos az írásban rögzített munkaszerződés, amelynek tartalmaznia kell az alapbért, a munkakört, a munkavégzés helyét, a napi munkaidőt, illetve a munkaviszony időtartamát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Diák munkavállalókból is hiány lehet a nyár végére

Gazdaság2018.05.17, 04:25

Néhány éve még sok diáknak nem tudtak munkát adni az iskolaszövetkezetek, ma már jó eredmény, ha a vállalati partnerek igényeinek a 80 százalékát teljesíteni tudják - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Magyar startup segít a diákoknak alkalmi munkát találni

Gazdaság2018.05.14, 19:54

Egy új magyar startup, a Click for Work online piacteret működtet, ahol a megrendelők által feltöltött, szakértelmet nem igénylő, gyorsan elvégezhető alkalmi munkákra jelentkezhetnek a 16. életévüket betöltött diákok.

Döntött a kormány, kártalanítják a Czeglédy-ügy károsultjait

Itthon2017.12.13, 13:20

Döntött a kormány szerdai ülésén a Czeglédy-ügy kártalanítási folyamatáról - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI megkeresésére.

Czeglédy-ügy: Az MSZP szombathelyi irodavezetőjét és két munkatársát vették őrizetbe

Itthon2017.10.11, 09:55

Három újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy-ügyben, az MSZP szombathelyi irodavezetőjét és két munkatársát. Az ügyészség kezdeményezte a Humán Operátor Zrt. egykori alkalmazottainak előzetes letartóztatását - adta hírül a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Nyilatkoztak a Czeglédy-ügy károsultjai

Itthon2017.10.05, 10:51

Üdvözlik, hogy a Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉsz) a miniszterelnökhöz és a házelnökhöz fordult a Czeglédy Csaba cége által megkárosítottak állami kártalanításának segítése ügyében - mondta két érintett diák csütörtökön Budapesten.

A diákmunka nem orvosolhatja a munkaerőhiányt

Gazdaság2017.08.30, 15:08

Míg 2010-ben még 420 ezer diák vállalt munkát évente hazánkban, addig ma már csak 170 ezer. Vajon a béremeléseken, juttatásokon, a nyugdíjasok bevonásán kívül segítheti-e a foglalkoztatási helyzetet a diákmunka?

Kártalanítani kell Botka és Gyurcsány ügyvédjének több ezer áldozatát

Nagyvilág2017.08.10, 18:12

A Fidesz a Czeglédy-ügyben azt tartja a legfontosabbnak, hogy minél hamarabb kártalanítsák a becsapott diákokat - mondta Budai Gyula országgyűlési képviselő.

A diákmunkák órabére 733 forintnál kezdődik

Gazdaság2017.08.04, 11:54

Pénzügyi, sokszor szakmai ismeretek nélkül mennek nyári munkára a fiatalok. Jellemzően fogyasztási cikkekre, szórakozásra költik a keresetüket, de nem ritka, hogy a gyerekek a szüleiket akarják tehermentesíteni - derül ki a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő szervezőinek körkérdéséből.

A diákmunka jogi korlátai (2. rész)

Jog2017.07.17, 11:40

A fiatal munkavállalókat nem szabad olyan munkára alkalmazni, amely testi alkatára és fejlettségére tekintettel hátrányos következményeket okozhat, külön jogszabály határozza meg azokat a munkaköröket, amelyekben nem, vagy csak meghatározott munkafeltételek biztosítása esetén, előzetes orvosi vizsgálat alapján foglalkoztatható fiatal munkavállaló. Számos további jogi korlátja van a fiatalok munkavégzésének.

A nyári diákmunka jogi feltételei (1. rész)

Jog2017.07.17, 11:19

A munkát vállaló diákok többféle jogviszony keretében foglalkoztathatók. A leggyakoribb formák: a munkaviszony, a megbízási jogviszony, iskolaszövetkezet tagjaként történő munkavégzés, az egyszerűsített foglalkoztatás. Érdemes kiemelni, hogy a diákmunkával szerzett jövedelem – más jövedelemhez hasonlóan - adóköteles.

A nyári diákmunka programra szánt összeg 300 millió forinttal bővült

Nagyvilág2017.07.13, 12:48

Cseresnyés Péter azt mondta, a Nemzetgazdasági Minisztérium 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget.

Zsebpénz, diákmunka, bankkártya, ezek motiválják a középiskolásokat

Gazdaság2017.07.05, 14:19

Mintegy 600 középiskolás vett részt a Diákhitel Központ és a Pénziránytű Alapítvány pénzügyi projektnapjain. A hat városba ellátogató rendezvénysorozat interaktív tanórával várta a diákokat, amit egy nyilvános pódiumbeszélgetés követett. A projektnapot online kvíz show zárta. Az összesített válaszok érdekes eredményeket hoztak: kiderült többek között, hogy a fiatalok hasonlóan fontosnak tartják az önálló pénzkezelést, mint a pénzügyi tudatosságot.

Zseniális találmányok, értékes márkák és a katari válság

Gazdaság2017.06.12, 11:35

Itt a nyár, így a gazdasági hírek is lassabban csordogálnak, de természetesen június első hete sem telt eseménytelenül. A magyar gazdaság az egész világot meglepte, az OECD is elismerte Magyarország jó teljesítményét. Nem lehetnek ilyen boldogok Katarban, mivel az országot gyakorlatilag karanténba zárták szomszédjai. Emellett szó lesz még olyan fantasztikus találmányokról, amelyek nagy hatással voltak vagy lehetnek a gazdaságra. Heti gazdasági összefoglaló.

A diákoknál is egyre nagyobb a munkaerőhiány

Gazdaság2017.06.05, 09:55

Simon Balázs, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) főtitkára azt mondta, a nyári diákmunka területén is tapasztalható a munkaerőhiány a kevesebb tanuló, illetve a több álláslehetőség miatt.

TV2 Tények: Nőtt a diákmunkák óradíja

Gazdaság2017.06.04, 15:53

A TV2 Tények beszámolt óla: nőtt a diákmunkáért fizetett óradíj. Átlagosan 1000 forintnál is többet fizetnek a cégek óránként.

Kétmilliárdból indul újra a Nyári diákmunka program

Gazdaság2017.05.30, 12:47

A programban a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkát.

A diákmunkásnak is jár a minimálbér és szabadság

Itthon2017.05.30, 06:01

A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában.

A diákoknak új szerződést kell kötniük a munkaközvetítőjükkel

Gazdaság2016.09.10, 08:34

A diákok 40 százalékának, 130 ezer fiatalnak van szerződése valamelyik diákszövetkezettel, a szeptembertől hatályos jogszabályváltozások értelmében ezeknek a diákoknak új megállapodást kell kötniük a munkaközvetítőjükkel - mondta a Magyar Nemzetnek a diákszövetkezeti szövetség főtitkára.

Négyszeresére nőtt a dolgozó diákok aránya

Gazdaság2016.09.02, 08:35

Míg a korábbi években a diákoknak mintegy tíz százaléka vállalt valamilyen munkát, ez az arány jelenleg nagyjából negyven százalék - idézi pénteki számában a Népszabadság Simon Balázst, a legnagyobb iskolaszövetkezeteket tömörítő DiákÉSZ főtitkárát.

Diákmunkásnak is jár a fizetett szabadság

Gazdaság2016.08.31, 08:51

A diákmunka vállalásánál a foglalkoztatás szabályait szeptember elsejétől már nem a Munka törvénykönyve, hanem a szövetkezeti törvény szabályozza.

Többet keresnek a tanulók a minimálbérnél

Gazdaság2016.07.21, 06:26

Átlagosan 15-20 százalék a különbség.

Indul a nyári diákmunka-program

Gazdaság2016.06.30, 04:40

A 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok kaphatnak az önkormányzatoknál munkalehetőséget.

A diáknak is kell munkaszerződés

Gazdaság2016.06.23, 05:07

A nyári diákmunka vállalásánál is fontos a munkaszerződés készítése, amelynek tartalmaznia kell a munkavállaló alapbérét, munkakörét, a munkavégzés helyét, a munkaviszony időtartamát, illetve azt, hogy teljes vagy részmunkaidős a foglalkoztatás - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztálya a tárca honlapján közzétett tájékoztatásában.

Álommeló nyárra! Ezrek hallhatják a hangodat

Gazdaság2016.06.16, 12:37

Nyári diákmunkákat ajánl a MÁV-START. A vonatokon és balatoni, velencei-tavi állomásokon dolgozhatnak a tinik.

Így adózik a diákmunka

Gazdaság2016.06.09, 10:35

A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében – közölte az adóhatóság.

Felmérték, mekkora fizetést akarnak a diákok

Gazdaság2016.06.08, 10:25

Egy felmérés szerint alig van olyan diák, aki óránként 700 forintos bér alatt elvállalna egy munkát, de olyan is alig akad, aki 900 forintnál többet vár. A legtöbben 800 forintos órabérért dolgoznának. A diákoknak a fizetés a legfontosabb, de az is fontos szempont, hogy hol van a munkahely, milyen az időbeosztás, a főnök és a kollégák.

Egyre nagyobb a verseny a diákmunka-közvetítésben

Gazdaság2016.06.07, 15:00

Egyre nagyobb arányban vállalnak munkát a diákok, az alacsony adók miatt sok cégnek jobban megéri diákokat alkalmazni, mint felnőtt munkásokat, akikkel ráadásul sok HR-es munkát is megspórolnak. Az általunk megkérdezett diákmunka-szervezők szerint az országban tapasztalható munkaerőhiány miatt is könnyebben kapnak munkát a diákok.

Ősztől új szabályozás a diákmunkára

Gazdaság2016.05.23, 13:00

Szeptember elsejétől nem a Munka törvénykönyvét, hanem a szövetkezeti törvényt kell majd alkalmazni a diákok tevékenységére. Az új szabályozás a legfontosabb munkajogi jellegű garanciák megtartása mellett fizetett szabadságot is biztosít majd a diákoknak.

Egy egész csoport ujjong, mert vége a boltzárnak

Gazdaság2016.04.26, 14:51

A diákok főleg hétvégén érnek rá dolgozni, ezért nagyon örülnek, hogy a boltok újra kinyithatnak vasárnap. A diákszövetkezetekhez folyamatosan futnak be az igények a kereskedelmi cégektől a vasárnapokra, különösen, hogy sokkal gyorsabb diákmunkást kérni vasárnapra, mint új alkalmazottakat felvenni vagy átszervezni a már meglévő beosztást. A boltzár megszűnése pedig hirtelen jött. A szövetkezetek szerint a vasárnapi diákmunka vissza fog állni a boltzár előtti időszak szintjére, vagy esetleg még nagyobb is lesz az akkorinál. 

A boltzár kimúlt, de magával vitt egy helyettes államtitkárt

Gazdaság2016.04.15, 17:25

Kimúlt a vasárnapi boltzár, de nem azért, mert nem volt sikeres, vagy mert a nép szavazni készült róla, hanem mert meg nem értett volt. Már diákmunkában is lehet teljesíteni a kötelező szakmai gyakorlatot. A nagyközönség még nem láthatja, de elkészült a 2017-es költségvetés, csökken az internet, a tej, a tojás, a baromfi és az étterem áfája. Több lesz a családi pótlék, több jut majd egészségügyre és oktatásra. A kormány pénzt osztott, főleg a tartalékból, többek közt Nemzeti Vágtára, autóversenyre és a 3-as metróra. Az IMF szerint kicsivel lassabban nő a magyar gazdaság 2016-ban, mint eddig várták. A jegybank alapítványai elárulták,, ...

Változott a diákmunka szabályozása

Gazdaság2016.04.12, 13:38

A parlament módosította a szövetkezeti törvényt, a jövőben a diákok iskolaszövetkezeten keresztül végzett munka keretében is teljesíthetik a kötelező szakmai gyakorlatukat. Eddig erre azért nem volt lehetőség, mert a diákok hivatalosan a diákszövetkezetnek dolgoznak, nem pedig annak a cégnek, ahová bérbe adják őket.

Diákokat hív a MÁV

Gazdaság2016.02.18, 12:55

Közösen toboroz diákmunkásokat a MÁV-Start és a Fürge Diák Iskolaszövetkezet. A fiatalok jelentkezését a következő pozíciókra várják: állomási segítő, hostess, ügyfélirányító, irodai adminisztrációs munkatárs, kerékpáros segítő az állomásokon és a vonatokon, valamint információs, hangosbemondó munkatárs.

Nem csak anyagilag éri meg diákot foglalkoztatni

Archívum2015.07.07, 07:48

Az egyik kolléga nyaralni megy, a kisgyermekes munkatárs pedig a vakáció miatt vesz ki néhány napot, vagy hetet. A munka mennyisége viszont általában évszaktól független, ezért is igényel olyan sok szervezést a nyári szabadságolás. Erre is jó megoldás lehet a diákmunka, ami a legolcsóbb legális foglalkoztatási forma, hiszen béreik járulékmentesek. Vállalkozással, iskolaszövetkezettel és hallgatókkal jártuk körbe a témát, kinek miért éri meg a diákmunka.

Diákmunkával akár ezer forintot is kereshet a nyáron

Gazdaság2015.06.12, 12:44

600 és 1100 forint között mozognak az átlagos bruttó órabérek a meghirdetett állásokban. A NAV tanácsa szerint senki se írjon alá olyan szerződést, amelyet nem olvasott át.

Jön a diákminimálbér

Gazdaság2015.06.01, 11:03

Hamarosan a parlament elé kerül az az iskolaszövetkezeteket érintő törvénymódosítás, ami garanciákat tartalmaz a diákmunkáért fizetendő minimum összegre - mondta Czomba Sándor az M1 aktuális csatornájának.

A Facebookon keresnek munkát a diákok

Life.hu2015.05.30, 10:46

 A diákok több mint 70 százaléka a Facebookon keres munkát, ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint az állásbörzék és karriernapok - derült ki a Mind-Diák Szövetkezet felméréséből.

Kecsegtető munkabér szerződés nélkül - Így lesz a diákmelóból rabszolgamunka

Life.hu2015.05.30, 08:33

Tizenéves lányok a fagyispult mögött, árufeltöltő fiúk a hipermarketekben és egyetemisták garmada a gyorséttermekben - bizony lassan beköszönt a nyár, ezzel párhuzamosan pedig diákmunkások serege lepi el a megüresedett állásokat. 

Már nyáron irigykedhetnek a szülők

Gazdaság2015.05.28, 13:37

Hamarosan diákok tízezrei özönlenek a munkaerőpiacra. Munkavállalásukat rengeteg diákmunka-lehetőség segít és sok gyakornoki program is rendelkezésre áll. Mint ahogyan a felnőttek, a nyári diákmunkások is a fizetést említik a legfontosabbnak.

Erről még a szülők is azt gondolják, hogy hasznos

Gazdaság2015.05.05, 11:28

A diákmunka generációk óta a szakmai karrier első lépcsőfoka sokak számára. Álláskeresésékor már az önéletrajzban is jól mutat. A szülőnek és a diáknak pedig anyagi segítséget jelent.

Diákmunkások százaival szúrt ki a kormány

Gazdaság2015.03.23, 09:04

Hiába hosszabbítja meg sok bolt a hétköznapi nyitva tartását, a diákok főleg hétvégén érnek rá, különösen, ha nem akarják, hogy a munka a tanulás rovására menjen. Eddig sok száz diák dolgozott vasárnaponként az üzletekben, nekik a kötelező zárva tartás miatt most más munka után kell nézniük. A vasárnap kiesésével a diákszövetkezetek is rosszul járhatnak.

Az önkormányzati képviselők rokonainak jutott, a romáknak nem, mi az?

Itthon2015.02.25, 10:54

Felvetheti a hivatali visszaélés gyanúját, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak meghirdetett, államilag támogatott nyári diákmunka programban több településen az önkormányzati képviselők, köztisztviselők rokonai kaptak munkát, míg a roma fiatalok nem, vagy csak rosszabb körülmények között.