Dél-Korea

címke rss

Észak-Korea agyonlőtt és elégetett egy dél-koreai tisztviselőt

Nagyvilág2020.09.24, 13:23

Észak-Korea agyonlőtt hétfőn egy dél-koreai tisztviselőt, majd a holttestét elhamvasztották - jelentette be csütörtökön a dél-koreai védelmi minisztérium, elítélve egyúttal az észak-koreai "brutalitást".

Tán nem tudsz róla, de minket is utolért a dél-koreai hullám

Life.hu2020.09.20, 11:56

Ha alig hallottál valamit a Koreai-sorozatokról, és semmit sem jelent számodra az a kifejezés, hogy hallyu, K-Pop, vagy dorama, akkor itt az ideje, hogy kiokosítsd magad a témában.

Elérte a Haisen tájfun Dél-Koreát is

Nagyvilág2020.09.07, 10:59

A dél-japáni szigetek után Dél-Koreára is lecsapott hétfőn a Haisen tájfun: megrongált épületeket, elárasztott utakat, áramkimaradást okozott több ezer lakásban, és leállt miatta két atomreaktor - közölték hivatalosan.

Újabb nagyberuházás érkezik Magyarországra

Gazdaság2020.09.03, 16:53

Mintegy 11 milliárd forintból létesít üzemet a Dongwha Electrolyte Hungary Kft., amellyel első lépésben 90 új munkahelyet teremt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

140 kilométeres széllökésekkel érte el Dél-Koreát a Majszak tájfun

Nagyvilág2020.09.03, 12:04

Japán és Kína után csütörtökön Dél-Koreára csapott le a Majszak tájfun, melynek szele óránként 140 kilométeres sebességgel is tombolt.

Új módszert dolgoztak ki a levegőben terjedő vírusok észlelésére

Tudomány2020.08.31, 17:16

A levegőben terjedő vírusok "gyors és pontos" észlelésére dolgoztak ki módszert Dél-Koreában - közölte hétfőn a tudományos és technológiai kutatásokkal foglalkozó négy dél-koreai állami egyetem egyike.

Bezárnak az iskolák és az óvodák Szöulban a járvány miatt

Nagyvilág2020.08.25, 19:10

Három hónappal az újranyitásuk után Szöulban ismét bezárnak az iskolák a koronavírus-fertőzöttek megugró száma miatt - jelentette be kedden az oktatásügyi minisztérium. Bezárják az óvodákat is.

Dél-Korea országos szigorításokat vezet be a koronavírus miatt

Gazdaság2020.08.22, 19:12

A koronavírusos esetek számának újbóli megugrása miatt Dél-Koreában az egészségügyi miniszter bejelentette szombaton, hogy szigorítják a korlátozásokat: országosan betiltják a tömegrendezvényeket, bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket, a templomokat és nézők nélkül tartják meg a sporteseményeket.

Rekordokat dönt az új fertőzöttek száma Dél-Koreában az egyházi gócpont miatt

Nagyvilág2020.08.19, 11:13

Március eleje óta nem volt ilyen magas az egy napon belül észlelt új koronavírusos esetek száma Dél-Koreában: szerdán 297 új fertőzöttet jegyeztek fel, nagyrészt annak következtében, hogy a vírus ismét egy egyházi közösségben kezdett terjedni.

Szöulban egy kisegyház több ezer tagja került karanténba

Nagyvilág2020.08.17, 11:16

Egy szöuli újprotestáns kisegyház több ezer tagját helyezték karantén alá, miután a közösségben megjelent a koronavírus - jelentették be hétfőn a dél-koreai hatóságok.

Ítéletidő Dél-Koreában: utakat mosott el, városokat öntött el a Han folyó

Nagyvilág2020.08.06, 13:19

Egy ember meghalt, öt pedig eltűnt, miután az áradás felborította a csónakjukat Chuncheon-si városában, Dél-Koreában. Az áradások óriási pusztítást hagynak maguk után: a medrükből kilépett folyók falvakat, városokat mostak el, utakat és hidakat tettek járhatatlanná.

Már 13 halálos áldozata van az ítéletidőnek Dél-Koreában

Nagyvilág2020.08.04, 15:02

Már 13 halálos áldozata van az ítéletidőnek Dél-Koreában. A heves esőzések miatt földcsuszamlás volt Kaphjongban, Szöul környékén pedig autópályákat árasztott el a víz.

Többen meghaltak, és eltűntek Dél-Koreában a hatalmas esőzések miatt

Life.hu2020.08.03, 10:01

Árvizek és földcsuszamlások alakultak ki a heves esőzések következtében Dél-Koreában. Az ítéletidőben hat ember meghalt, és nyolc sorsáról nem tudni semmit.

Esőzések, árvizek és földcsuszamlások miatt hatan meghaltak Dél-Koreában

Nagyvilág2020.08.03, 08:49

Árvizek és földcsuszamlások alakultak ki a heves esőzések következtében Dél-Koreában, az ítéletidőben hat ember meghalt, és nyolc sorsáról nem tudni semmit - közölte a rendkívüli helyzetek és természeti csapások kezelésével foglalkozó szöuli válságtörzs.

Közel 10 százalékkal nőttek a keresetek, több száz millió eurós beruházások jönnek

Gazdaság2020.08.02, 20:48

A héten a Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderült, hogy májusban 10 százalékkal voltak magasabbak a bérek, mint egy évvel korábban. Emellett komoly, több száz millió euró értékű beruházások is érkeznek Magyarországra Dél-Koreából. Jelentős támogatást kap az egészségipar, de kiderült az is, hogy járvány miatt bevezetett munkahelyvédelmi bértámogatások eddig 200 ezer embernek segítettek. A hét gazdasági összefoglalója.

Egy dél-koreai polgár szerint a pénzmosás is fontos a járvány elleni védekezéshez

Nagyvilág2020.07.31, 17:19

Mindig is tudtuk, hogy a pénzmosás nem jó ötlet. Egy dél-koreai azonban teljesen más megvilágításból is bizonyította ezt. Mosógépében mosott ki több köteg 50,000 vonos bankjegyet, hogy eltávolítsa a rajtuk megtapadt koronavírus részecskéket - írta az Associated Press.

Legalább két halálos áldozata van az ítéletidőnek Dél-Koreában - galéria

Nagyvilág2020.07.30, 11:17

Legalább két halálos áldozata van Dél-Koreában a heves esőzéseknek. A meteorológusok további csapadékra számítanak az ország ötödik legnagyobb városának környékén.

Megugrott a fertőzésszám Kína ujgurok lakta tartományában

Nagyvilág2020.07.29, 13:09

Megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma az északnyugat-kínai, zömében ujgurok és más muszlim etnikai kisebbségek lakta Hszincsiang tartományban, nőtt az újonnan regisztrált esetek száma Dél-Koreában is - tudatták kínai és dél-koreai hivatalos források szerdán.

A szöuli metróban hatalmas földalatti biokertészetet csináltak

Gazdaság2020.07.27, 14:55

A dél-koreai metró egyik állomásán egy föld alatti farm épült, hogy a lakosság élelmiszerellátást fenntartható és környezetkímélő módon biztosítsa – írja a BBC.

Szijjártó Péter: Dél-Koreából több száz millió eurónyi beruházás érkezik Magyarországra

Gazdaság2020.07.27, 14:44

Több száz milliónyi beruházás érkezik Magyarországra a következő hónapokban Koreából - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Szöulban tett látogatása során.

Egy vidámparkban született óriáspanda

Life.hu2020.07.22, 16:29

Óriáspanda született Dél-Koreában, elsőként az országban.

Először született óriáspanda Dél-Koreában

Nagyvilág2020.07.22, 15:58

Óriáspanda született Dél-Koreában, elsőként az országban. A kis állat 197 grammal és 16,5 centivel jött a világra.

Katonai műholdat bocsátott fel Dél-Korea

Nagyvilág2020.07.21, 11:20

Katonai kommunikációs műholdat bocsátott fel Dél-Korea az Egyesült Államokból helyi idő szerint hétfőn a SpaceX űrkutatási vállalat Falcon 9-es rakétájával - tudatta Szöulban a koreai védelmi beszerzési hivatal (DAPA).

Koronavírustesztet kér Dél-Korea a kockázatos országokból érkezőktől

Nagyvilág2020.07.13, 10:37

Egyre több koronavírus-fertőzöttről derül ki Dél-Koreában, hogy egy külfölditől kapta el a betegséget, ezért hétfőtől két napnál nem régebbi negatív vírusteszt felmutatását követelik meg a magas kockázatú országokból érkezőktől. A szigorítás egyelőre négy országra vonatkozik: Banglades, Pakisztán, Kazahsztán és Kirgizisztán.

Eltűnt Szöul polgármestere, egyelőre hiába keresi a rendőrség

Nagyvilág2020.07.09, 17:47

Eltűnt Szöul polgármestere, és már a rendőrség is keresi - adta hírül csütörtökön a helyi hatóság.

A dél-koreaiak feltalálták a jogsit, amit nem lehet otthon felejteni

Gazdaság2020.06.24, 13:48

A dél-koreai távközlési szolgáltatók közösen indították el az ország QR-kódra és vonalkódra épülő digitális jogosítványát, amelyet bár még nem lehet bevetni a közúti ellenőrzések során, de vásárláskor már lehet használni a boltokban.

Kim Dzsongun felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai tervek végrehajtását

Nagyvilág2020.06.24, 10:55

Kim Dzsongun észak-koreai vezető felfüggesztette a Dél-Korea elleni katonai cselekvési tervek végrehajtását - jelentette a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség kedden.

Észak-Korea 12 millió röplapot szór szét Dél-Korea felett

Nagyvilág2020.06.22, 11:03

Észak-Korea 12 millió röplapot szór szét Dél-Korea felett - közölte a phenjani rezsim szócsövének tartott KCNA hírügynökség hétfőn.

Csapatmozgásokat észleltek a két Korea közti demilitarizált övezetben

Nagyvilág2020.06.21, 12:16

Egy dél-koreai kormányzati forrás vasárnapi közlése szerint Phenjan folyamatosan kisebb csapatokat küld a két Koreát elválasztó demilitarizált övezethez (DMZ), a katonák bokrokat vágnak ki és útfenntartási munkákat végeznek.

Észak-Korea felrobbantotta a Korea-közi összekötő irodát

Nagyvilág2020.06.16, 11:34

A Keszong határvárosban lévő irodánál helyi idő szerint 14 óra 49 perckor történt a robbanás - jelentette be kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium. Nem sokkal a robbantás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményben tudatta, fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe. Korábban Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jodzsong katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát. Mostanra Észak-Korea megerősítette, hogy ők robbantották fel az irodát.

Katonai akcióval fenyegette Dél-Koreát Kim Dzsong Un húga

Nagyvilág2020.06.13, 20:56

Katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga a KCNA észak-koreai állami hírügynökséghez szombaton eljuttatott közleményében, amiért Szöul szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen.

Elvághatják az Észak-Korea és Dél-Korea közti forródrótot

Nagyvilág2020.06.09, 06:14

Észak-Korea a Dél-Koreával közös "forródrót" megszakítását helyezte kilátásba első lépésként, hogy beszüntessen minden kapcsolatot szomszédjával - közölte kedden a KCNA állami hírügynökség.

Nézők helyett plüssfigurák lepték el a koreai stadion lelátóját - videó

Sport2020.06.08, 11:07

A koronavírus-járvány miatt a legtöbb sporteseményt (már amit meg lehet tartani) zárt kapuk mögött rendezik meg. Van, ahol mesterséges atmoszférával próbálják "pótolni" a nézőket, Dél-Koreában már szexbábukat is bevetettek korábban, most viszont sokkal kedvesebb és aranyosabb módját választották a lelátók feltöltésének.

Dél-Korea szólított fel az Észak-Korea elleni kampány leállítására

Nagyvilág2020.06.04, 06:05

A dél-koreai kormány az Észak-Korea elleni szórólap-kampány leállítására szólított fel csütörtökön, miután Phenjan azzal fenyegette meg, hogy felmondja a katonai feszültség mérsékléséről kötött egyezséget, amennyiben Szöul nem lép fel az aktivisták tevékenysége ellen.

Rizst, kávét, búzát termesztenének a hét emír sivatagi országában

Gazdaság2020.06.02, 14:54

A rizs jelenthetné a jövőben a sivatagi ország, az Egyesült Arab Emírségek élelmiszer öneállátásnak az alapját, számol be arról a Bloomberg. A Covid-19 járvány ugyanis arra ösztökélte a hét emírség szövetségét, hogy határozott lépéseket tegyen kitettségének csökkentésében az élelmiszer-ellátás területén.

Gyorsan terjed a vírus Indiában és Pakisztánban

Nagyvilág2020.05.31, 14:04

Gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány az ázsiai országokban, Indiában az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 180 ezret, Pakisztánban pedig megközelítette a 70 ezret. A hónap eleji enyhítések óta Dél-Korea fővárosi agglomerációjában  ismét gyorsabban terjed a vírus.

Robotpincér dolgozik egy dél-koreai kávézóban

Gazdaság2020.05.26, 12:09

Egy dél-koreai kávézóban robot-kávépincért - azaz baristát - alkalmaznak azért, hogy könnyebb legyen betartani a vendégek közötti távolságot, miután az ország megkezdte a fokozatos nyitást és az élet visszarendezését a szokott kerékvágásba a vírus visszaszorítása után- írja a Reuters.

Csak maszkban használhatják a tömegközlekedést és a taxikat Dél-Koreában

Nagyvilág2020.05.26, 09:32

A maszk viselését kötelező szabály kedden lépett életbe Dél-Koreában, miután nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma. Ez elsősorban a szöuli éjszakai szórakozóhelyek újranyitása miatt van, egyik klubban több mint 200-an fertőződtek meg, köztük egy taxisofőr is.

Komédiába illő hiba után esett gól Dél-Koreában - videó

Sport2020.05.22, 20:19

A dél-koreai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (K-League) 3. fordulójának pénteki mérkőzésén a Szöul 2-1-re verte idegenben a Pohangot, pedig a vendég együttes számára nem is kezdődhetett volna rosszabbul a mérkőzés.

Naponta több millió hordónyi olajra vigyáz egy dél-koreai elitegység

Gazdaság2020.05.15, 10:22

Az Ádeni-öbölbe indult a hét elején a Dae Jo Yeong nevű, 4400 tonnás dél-koreai rombolóhajó. A hajón utazó speciális kalózellenes egység 300 tagját Szomália partjainál vetik be, és mintegy hat hónapos időtartamú misszót teljesítenek ezzel. A tengerészeti biztonság a koronavírus-járvány idején is ugyanolyan fontos maradt, különösen az olaj szempontjából egyik legfontosabb térségében a világnak, a Hormuzi-szorosban.

A dél-koreai hírszerzés azt állítja, Kim Dzsongun nem esett át szívműtéten

Life.hu2020.05.06, 10:16

Nincs jele annak, hogy szívműtétet végeztek az észak-koreai vezetőn abban az időben, amikor hetekre eltűnt a nyilvánosság elől, Kim Dzsongun az új típusú koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt korlátozta nyilvános tevékenységét - számolt be egy szerdán ismertté vált jelentésében a dél-koreai hírszerzés -írja az MTI.

Gyereket zaklathatott szexuálisan a kétszeres világbajnok sportoló

Sport2020.05.04, 13:56

Rendőri őrizetben várhatja az ügyészségi döntést a dél-koreaiak olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok cselgáncsozója, Vang Ki Csun, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatással vádolnak.

Bocsánatot kért a Kim Dzsongun egészségi állapotáról nyilatkozó, Észak-Koreából délre szökött képviselő

Nagyvilág2020.05.04, 10:30

Bocsánatot kért hétfőn az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun rossz egészségi állapotáról korábban nyilatkozó dél-koreai ellenzéki képviselő - számolt be a szöuli média.

A dél-koreai elnöki palota szerint Kim Dzsongun nem esett át semmilyen műtéten

Nagyvilág2020.05.03, 11:09

Nem esett át semmiféle műtéten az elmúlt hetekben Kim Dzsongun észak-koreai vezető - közölte vasárnap a dél-koreai elnöki palota egy munkatársa, tagadva az erről szóló sajtóhíreket.

Négy napja alig van új fertőzés Dél-Koreában

Itthon2020.05.02, 15:03

Dél-Koreában szombaton már negyedik napja regisztráltak tíznél kevesebb koronavírus okozta új fertőzöttet, ráadásul mind úgynevezett behurcolt eset volt. Japánban viszont továbbra is magas az áldozatok száma.   

36 ember meghalt egy dél-koreai tűzben - videó

Nagyvilág2020.04.29, 13:44

Legalább 36 ember meghalt, és tíz másik megsérült egy dél-koreai raktár építkezésen, amikor tűz ütött ki - adta hírűl a dél-koreai hírügynökség.

Ártalmatlan vírusmaradványok okozhatják az ismételt pozitív tesztet

Tudomány2020.04.29, 11:15

Ártalmatlan vírusmaradványok okozhatják, hogy a koronavírus okozta Covid-19-betegségből már meggyógyult pácienseket újratesztelve pozitív eredmény születik - közölték szerdán dél-koreai egészségügyi szakértők.

Tovább terjed a járvány Szingapúrban

Nagyvilág2020.04.26, 15:20

Szingapúrban egyetlen nap alatt 931 embert diagnosztizáltak SARS-CoV-2 vírusfertőzéssel, így az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma elérte vasárnapra a 13 624-et, Dél-Koreában viszont laposodik a járványgörbe.

Májusban indulna Dél-Koreában a labdarúgó-bajnokság

Sport2020.04.24, 12:23

A globális koronavírus-járvány miatt a dél-koreai első osztályú labdarúgó-bajnokság, a K League nem indult el február 29-én. Több, mint két hónapos csúszással, májusban elkezdődnének a küzdelmek.

Ásóval támadt felettesére egy dél-koreai katona

Nagyvilág2020.04.20, 14:48

Ásóval támadt felettesére egy dél-koreai katona, majd miután megütötte, fojtogatni kezdte - tudatta hétfőn a dél-koreai hadsereg.

Koronavírus - Dél-Koreában szinte megállt a kór terjedése

Life.hu2020.04.19, 06:59

Dél-Koreában szinte megállt az új típusú koronavírus terjedése, miután a járvány tetőzése óta első alkalommal mérséklődött egyszámjegyűre az új fertőzöttek száma.

Dél-Koreában szinte megállt a koronavírus terjedése

Nagyvilág2020.04.19, 10:02

Dél-Koreában szinte megállt az új típusú koronavírus terjedése, miután a járvány tetőzése óta első alkalommal mérséklődött egyszámjegyűre az új fertőzöttek száma.

Ausztráliában még négy hétig tartanak a koronavírus miatti korlátozások

Nagyvilág2020.04.16, 12:58

Ausztráliában, ahol eddig 6440 fertőzöttje és 63 halálos áldozata van a koronavírusnak, sikerült lelassítani a fertőzés terjedését, ugyanakkor még legalább négy hétig fenntartják a korlátozásokat. Japánban tovább szigorítanak az eddigi óvintézkedéseken, ezért az eddigi hét prefektúrában meghirdetett rendkívüli állapotot az egész országra ki fogják terjeszteni. A Fülöp-szigeteken magas a koronavírus-fertőzöttek száma, egész Délkelet-Ázsiában itt van a legtöbb fertőzött. Dél-Koreában állami segítséget kapnak a háztartások.

A kormányzó Demokrata Párt nyerte a dél-koreai választást

Nagyvilág2020.04.16, 06:10

Kényelmes győzelmet aratott Mun Dzse In dél-koreai elnök kormányzó Demokrata Pártja a szerdai parlamenti választásokon, amit elemzők értékelése szerint annak köszönhet, hogy a közvélemény szerint jól kezelte az új koronavírus járványát az országban.

Parlamenti választás kezdődött Dél-Koreában, miközben tart a járvány

Nagyvilág2020.04.15, 14:44

A járványügyi szabályok szigorú betartatásával folynak szerda reggel óta a dél-koreai parlamenti választások, amelyeken a Mun Dzse In szociálliberális államfő vezette, kormányzó Demokrata Párt (DP) az esélyes a győzelemre.

Lassult a járvány terjedése Tokióban

Nagyvilág2020.04.13, 15:47

Tokióban 91 új igazolt koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel, ezzel 2159-re nőtt a Covid-19-betegek száma - jelentette a hétfői japán média. Dél-Koreában 116-ra nőtt a korábban már gyógyultnak nyilvánított, de a SARS-CoV-2 vírusra másodszor is pozitív tesztet mutatók száma.

Dél-Koreában karperecet tesznek a karantént elhagyókra

Nagyvilág2020.04.11, 12:50

Dél-Koreában a Covid-19 járvány elleni küzdelem jegyében karperecet tesznek azokra, akik a karantént megszegve elhagyják lakhelyüket - derült ki egy szombati helyi sajtójelentésből.

Újra pozitív lett kilencvenegy gyógyult vírustesztje Dél-Koreában

Nagyvilág2020.04.10, 18:43

Pozitív lett 91 olyan ember koronavírus-tesztje Dél-Koreában, akiket korábban gyógyultnak nyilvánítottak, és kiengedtek a karanténból - közölte pénteken az ország betegségmegelőzési központja (KCDC).

Újra pozitív lett kilencvenegy gyógyult vírustesztje Dél-Koreában

Life.hu2020.04.10, 17:43

Pozitív lett 91 olyan ember koronavírus-tesztje Dél-Koreában, akit korábban gyógyultnak nyilvánítottak, és kiengedtek a karanténból - közölte pénteken az ország betegségmegelőzési központja.

Kambodzsában szükségállapot, Jakartában újabb korlátozások

Nagyvilág2020.04.10, 13:21

Az ott már lecsengőben lévő koronavírus-járvány közepette, szigorú egészségügyi előírások mellett tartanak pénteken előzetes parlamenti választást Dél-Koreában, a média pedig arról adott hírt, hogy egy szupergyors vírustesztet fejlesztett ki egy ottani cég. Kambodzsában szükségállapotot vezetnek be a járvány miatt. Japánban az eddigieknél is szigorúbb rendelkezéseket sürgetnek a kór megfékezése érdekében. Indonézia fővárosában pedig tovább szigorították a járványellenes intézkedéseket.

Túl lehet a járvány tetőzésén Dél-Korea

Nagyvilág2020.04.09, 11:38

A dél-koreai egészségügyi hatóságok csütörtökön bejelentették, hogy hét hete nem volt ilyen alacsony a koronavírus új fertőzöttjeinek száma, miközben Japánban már több mint ötezer eset van. Rengetegen maradtak munka nélkül Malajziában.

Óriás kártérítési per Dél-Koreában a járványszabályok megszegéséért

[origo] utazás2020.04.08, 17:29

Elrettentő nagyságú kártérítési pert indított egy anya és lánya ellen Dél-Korea egyik tartománya, mert többeket megfertőzhettek az új típusú koronavírussal.

Lassul a járvány terjedése Ausztráliában

Nagyvilág2020.04.06, 12:17

Sikerült csökkenteni a járvány terjedésének sebbeségét Ausztráliában és Új-Zélandon is. Japán egyes részein újranyitottak az iskolák, de Tokióban még mindig rohamosan terjes betegség.

2500 munkahelyet hoz létre egy dél-koreai cég Magyarországon

Gazdaság2020.04.05, 20:29

A dél-koreai SK Innovation, amely eddig 177,5 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és 750 magyar embernek ad munkát, az Origo értesülései alapján most újabb nagyberuházást fog végrehajtani, 238,5 milliárd értékben. Az elektromos járművekbe akkumulátorokat gyártó cég két magyarországi gyárának együttes értéke 416 milliárd forint lesz, és összesen 2500 embert fog foglalkoztatni. Az Origónak a nagyberuházásról szóló információit megerősítette a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Menczer Tamás. 

Dél-Korea kormánya is megsegíti a filmszakmát

Film2020.04.03, 15:29

A koronavírus-járvány miatt a dél-koreai filmipar is nehéz helyzetbe került, a The Hollywood Reporter szerint viszont a kormány viszont új intézkedésekkel igyekszik enyhíteni a válságot. 

Észak-Koreában hivatalosan továbbra sincs koronavírus-fertőzött

Nagyvilág2020.04.03, 06:18

Észak-Korea hivatalosan mindössze ötszáz embert tart karanténban koronavírus miatt a KCNA állami hírügynökség péntek reggeli közlése szerint, Dél-Koreában viszont az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ azt közölte, hogy tízezer fölé emelkedett a Covid-19-járvány fertőzöttjeinek száma.

A kínai gazdaság lassan felébred a tetszhalott állapotból

Gazdaság2020.04.02, 08:54

Ismét billegnek a rakpartok rakodódarui Ázsia nagyobb kikötőiben, mivel befutottak az első új szállítmányok a koronavírus miatt hetekre leállított, de a napokban ismét beindított kínai gyárakból. Ahogy Kína gazdasága lassan felébred a kijárási tilalom okozta tetszhalálból, láthatóan kezd visszatérni az élet az ázsiai gyárak, kikötők és logisztikai központok kiterjedt hálózatába is.

Hétszázezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma a világban

Nagyvilág2020.03.30, 17:48

Elérte a 722 435-öt az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma hétfő reggelre. A betegségben eddig 33 997-en haltak meg, és 151 991-en gyógyultak meg - tájékoztatott honlapján a Johns Hopkins Egyetem. A vasárnap esti adatsorban 685 623 fertőzött, 32 137 halott és 145 706 gyógyult szerepelt.

Különös maszkban hívják fel a járvány veszélyeire a figyelmet Dél-Koreában

Nagyvilág2020.03.30, 13:17

Bár Dél-Koreában hétfőre enyhén csökkenő tendenciát mutatott az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, Szöulban és környékén egyre több csoportos fertőzésre bukkannak, és külföldről is egyre többen hurcolják be újra a betegséget. 

Meggyógyult egy 97 éves koronavírusos hölgy

Life.hu2020.03.26, 15:44

Aggasztó hírből bőven akad mostanában, viszont végre történt valami csodával határos.

Teherán elutasította az amerikai segítséget

Itthon2020.03.22, 13:22

Elutasította Ali Hamenei, Irán legfelső vallási és politikai vezetője az Egyesült Államok segítségét a koronavírus-járvány elleni harcban vasárnap, Délkelet-Ázsiában nőtt a járványban elhunytak száma, az ausztrál miniszterelnök gazdasági élénkítőcsomagot jelentett be, Izraelben újabb szigorító intézkedéseket vezetnek be.

Dél-Koreában karanténra köteleznek minden Európából érkezőt

Nagyvilág2020.03.20, 11:07

Ismét 100 alá csökkent az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Koreában pénteken, a hét végétől pedig minden, Európából érkező embert 14 napos karanténra köteleznek.

A járvány elleni harc összehangolásáról egyeztetett Dél-Korea, Kína és Japán

Nagyvilág2020.03.17, 09:49

Az új koronavírus-járvány térségbeli és globális terjedéséről, valamint a visszaszorításának érdekében tett lépésekről egyeztettek kedden videókonferencián Dél-Korea, Japán és Kína külügyi tisztségviselői.

A legfrissebbek a koronavírus-járványról Ázsiából

Nagyvilág2020.03.15, 11:39

Kínában és Dél-Koreában lassul az új koronavírus-járvány terjedése, Ázsia több más országából többségében mérsékelt számú újabb megbetegedéseket jeleztek, számos esetben külföldről érkező vagy hazatérő embereknél.

Új gyorstesztet fejlesztettek ki a koronavírusra

Gazdaság2020.03.13, 14:07

A Roche kifejlesztett egy új, a korábbiaknál lényegesen nagyobb kapacitású gyorstesztet a koronavírus ellen, amellyel jóval több vizsgálat végezhető el egységnyi idő alatt.

Tömeges fertőzésre bukkantak egy szöuli call centerben

Nagyvilág2020.03.11, 08:38

Eddig 90 fertőzöttet találtak a hatóságok egy szöuli call centerhez köthetően - közölte szerdán Pak Von Szun, a dél-koreai főváros polgármestere, súlyos aggodalmat keltve abban a tekintetben, hogy tömeges fertőzési góc keletkezhet Szöulban.

Miért éppen Olaszország lett a koronavírus európai központja?

Nagyvilág2020.03.11, 09:31

Orvosok, politikusok, illetve a különböző sajtóorgánumok munkatársai is arra a kérdésre keresik a választ, hogyan lett Olaszország az új típusú koronavírus európai epicentruma, vajon mit ronthattak el a helyi hatóságok, hiszen a fertőzésnek leginkább kitett észak-olasz régiókban napi 25 százalékkal nő a regisztrált esetek száma. Az Origo ennek próbált utánajárni.

Újabb légitársaság mehet csődbe

Gazdaság2020.03.10, 17:47

Újabb légitársaság, a dél-koreai Korean Air küzd az életben maradásért a koronavírus-járvány következtében.

Ugrásszerűen nőtt a koronavírusos betegek száma Németországban

Nagyvilág2020.03.09, 10:14

Ugrásszerűen nőtt Németországban az új koronavírussal fertőzöttek száma hétfőre. A legtöbb beteg Észak-Rajna-Vesztfáliában van.

A dél-koreai fertőzések kétharmada tömeges fertőzés miatt jelent meg

Nagyvilág2020.03.04, 10:39

Dél-Koreában a koronavírusos megbetegedések 66 százaléka tömeges fertőzésekre vezethető vissza, amelyek középpontjában továbbra is a tegui Sincshondzsi keresztény egyház áll. Közben Mun Dzse In dél-koreai elnök háborút hirdetett a vírus ellen és közelgő külföldi útjait is lemondta.

Kínában csökken, Dél-Koreában rohamosan nő a koronavírus-fertőzöttek száma

Nagyvilág2020.03.04, 11:25

Dél-Koreában több mint négyszer annyi új koronavírusos beteget diagnosztizáltak egy nap alatt, mint a járvány kiindulópontjában. A betegségbe eddig 32-en haltak bele Dél-Koreában.

Bocsánatot kért a járvány elterjedéséért felelős dél-koreai szekta vezetője

Nagyvilág2020.03.02, 11:14

Bocsánatot kért hétfőn Dél-Koreában a Sincshondzsi keresztény egyház vezetője amiatt, hogy az irányítása alatt álló szervezet felelős volt az új koronavírus-járvány dél-koreai elterjedésében.

Kína után Dél-Koreából és Észak-Olaszországból sem lehet Csehországba repülni

Nagyvilág2020.03.02, 11:01

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében Csehország leállítja a közvetlen légi kapcsolatokat Dél-Koreával és három nagy észak-olaszországi várossal, Milánóval, Velencével és Bolognával - jelentette be Andrej Babis miniszterelnök a nemzetbiztonsági tanács hétfői ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Dél-Koreában bezártak a templomok a koronavírus miatt

Nagyvilág2020.03.01, 17:49

A Vuhanból indult új koronavírus okozta Covid-19 járvány megfékezése érdekében Dél-Koreában bezártak a templomok, így sok helyen az interneten keresztül tartottak vasárnap istentiszteletet.

Másodszor is elkapta a koronavírust egy nő Dél-Koreában

Nagyvilág2020.02.29, 10:11

A dél-koreai betegségmegelőző központ tájékoztatása szerint február 22-én, gyógyultan hagyta el a karantént az a 73 éves nő, aki csütörtökön újra megbetegedett. A dél-koreai fertőzöttek száma a hét végére 2931-re emelkedett, eddig 16-an haltak bele a kórba.

Dél-Koreában már több az új koronavírusos beteg, mint Kínában

Nagyvilág2020.02.29, 10:13

Egy nap alatt 594 újabb koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak Dél-Koreában, amely már jóval meghaladja a kínai napi átlagot. A halottak száma szombatra 16-ra emelkedett az országban.

Dél-Koreában önként vonult karanténba 1600 ember

Nagyvilág2020.02.28, 09:55

Önként vonult karanténba a dél-koreai Sincshondzsi keresztény egyháznak mintegy 1600 tagja, akik a koronavírus tüneteit fedezték fel magukon - közölték dél-koreai egészségügyi hatóságok pénteken.

Már több mint 2000 fertőzött van Dél-Koreában

Nagyvilág2020.02.28, 09:33

Péntekre újabb 256 betegről bizonyosodott be Dél-Koreában, hogy koronavírustól fertőződött meg, ezzel 2022-re emelkedett az ázsiai országban az esetszám - adta hírül a dél-koreai egészségügyi hatóság.

Dél-Korea pár nap alatt megállítaná a koronavírust

Nagyvilág2020.02.25, 12:37

A héten mindenképpen meg kell állítani az új koronavírus járványát Dél-Koreában, már nem elég, hogy esetleg katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják a Szöultól 300 kilométerre délkeletre lévő Tegú várost, ahol a fertőzés gyorsan terjedt az utóbbi napokban - jelentette ki Mun Dzsein dél-koreai elnök kedden a városban.