Danyiil Kvjat

címke rss
Ricciardót megbüntették az arcpirító hiba után

Ricciardót megbüntették az arcpirító hiba után

Ricciardo beletolatott Kvjat autójába egy kicsúszás után, emiatt három rajthelyes büntetést kap a Spanyol Nagydíjra. Az ausztrál szégyelli magát, Kvjat elfogadta a bocsánatkérését.

Kvjat szendvicsbe került, nem érti a büntetését

Gphírek2019.04.14, 12:07

Beszélni akar a Kínai Nagydíj sportfelügyelőivel, mert az ütközését egy klasszikus versenybalesetnek látta. Az egyik áldozat, illetve Max Verstappen sem tartja vétkesnek a koccanásban.

A Toro Rosso bemutatta 2019-es autóját

Gphírek2019.02.11, 15:24

Megérkezett a Toro Rosso STR14, a Red Bull fiókcsapatának Honda motorral hajtott 2019-es Forma-1-es autója, amelyet Alexander Albon és Danyiil Kvjat terelget az idei szezonban.

Szinte még gyerekek, de már a motorsport csúcsára értek

Gphírek2019.02.06, 10:26

Soha még nem volt ilyen fiatal a Forma-1 mezőnye, ami pedig még izgalmasabbá teszi az ifjoncok szereplését, hogy közülük nem is egy lehet képes versenyt nyerni 2019-ben. Összeszedtük, hogy kik lesznek a száguldó cirkusz idei rajtrácsának 25 év alatti tagjai.

Közel egymilliárd forintba kerültek a Toro Rossónak a balesetek

Gphírek2019.01.03, 09:06

Külön pech, hogy a balesetek többsége ellen semmit sem tehettek. 740 millió forintba kerültek a tavalyi szezonban elszenvedett károk.

Pietro Fittipaldi lett a Haas tesztpilótája

Gphírek2018.11.09, 16:19

Pietro Fittipaldi már korábban is lehetőséget kapott volna, de egy baleset miatt csúszik a bemutatkozása. Már az idén F1-es autóba ül.

Oconnak is bejöhet, ami Kvjatot visszahozta az F1-be

Gphírek2018.09.30, 09:35

Továbbra is a mezőnyben maradásért küzd, azonban a harmadik számú pilóta státusza is opció lehet a 2019-re valószínűleg versenyzői ülés nélkül maradó Esteban Oconnak, aki Danyiil Kvjat visszatéréséből meríthet erőt.

A Toro Rosso visszaszerzi Kvjatot a Ferraritól 2019-re

Gphírek2018.09.29, 10:00

Az Orosz Nagydíj szombati napján bejelentették, hogy a Red Bulltól korábban lefokozott, a Toro Rossótól pedig kirúgott Danyiil Kvjat ismét lehetőséget kap a faenzai istálló színeiben.

Kiválaszthatták a Toro Rosso egyik 2019-es pilótáját

Gphírek2018.09.15, 12:52

Pierre Gasly előléptetése miatt legalább egy versenyzőre szükség lesz a Toro Rossónál. Több név is a listájukon van, az egyiket hamarosan be is jelentik.

Ismét napirendre került Räikkönen leváltása a Ferrarinál

Gphírek2018.09.03, 12:32

A Ferrari új elnöke, John Elkann felkereste Charles Leclerc-t az Olasz Nagydíj során, de a monacói pilóta állítja, nem tudja, mi lesz a sorsa.

Kvjatot kétszer már kirúgta a Red Bull, jövőre visszahívhatják

Gphírek2018.09.01, 13:14

Danyiil Kvjat is képbe került a Toro Rossónál, ami továbbra is egykori pilótái körében castingol a következő szezonra.

Danyiil Kvjat lett a Ferrari új fejlesztőpilótája

Gphírek2018.01.10, 18:32

A Toro Rossótól tavaly ősszel menesztett Danyiil Kvjatot szerződtette új fejlesztőpilótájának a Ferrari – adta hírül az olasz istálló a Twitteren. A 23 éves versenyző az első orosz Maranellóban.

Büntetések 2017: Egyesek túl gyorsan, mások túl lassan vezettek

Gphírek2017.12.29, 16:12

Lassan négy évvel ezelőtt vezették be az F1-ben a büntetőpontok rendszerét, melynek lényege, hogy aki 12 fekete pontot összegyűjt egy év alatt, azt eltiltják egy futamról. Lássuk, kik vezettek a legveszélyesebben 2017-ben!

Marko: Kvjat tehetségesebb, mint a Toro Rosso aktuális párosa

Gphírek2017.12.16, 13:59

Helmut Marko szerint a Red Bull mindent megtett, hogy megmentse az orosz pilóta karrierjét, de folyamatosan romlott a teljesítménye. Pedig ígéretesebben indult a pályafutása, mint a Toro Rossónál versenyző Gaslyé vagy Hartley-é.

A Williams még castingol, a Sauber dönthetett a pilótáiról

Gphírek2017.10.31, 15:14

Sajtóértesülés szerint biztossá vált, hogy a Sauber is lecseréli az egyik pilótáját, és a Ferrari tehetsége mutatkozhat be a helyén.

Végleg kirúgták Kvjatot a Red Bulltól

Gphírek2017.10.28, 18:55

Vége Danyiil Kvjat hányattatásainak a Red Bullnál, Franz Tost és Christian Horner is megerősítette, hogy végleg eltanácsolták az orosz pilótát a tehetségkutató programtól.

Kvjat hiába szerzett pontot, Hartley indulhat helyette Mexikóban

Gphírek2017.10.23, 19:33

A Toro Rosso Mexikóra is megkavarja a pilótafelállását: Pierre Gasly visszatérhet, Brendon Hartley pedig újabb lehetőséget kap, így Danyiil Kvjatnak nem jut hely. Könnyen elképzelhető, hogy véget ért az F1-es pályafutása.

Eldőlt, Sainz már az USA-ban átül a Renault-hoz

Gphírek2017.10.07, 17:37

Jolyon Palmer beadta a derekát, vasárnap utoljára versenyez a Renault színeiben, majd átadja a helyét Carlos Sainznak, így Danyiil Kvjat is visszatérhet az F1-es mezőnybe.

Átment focizni a barátjához, F1-es pilóták lettek

Gphírek2017.09.28, 14:35

A hétvégén már háromra nő a francia pilóták száma az F1-ben az újonc Pierre Gasly révén. Esteban Ocon elárulta, az ő édesapja fertőzte meg a Red Bull tehetségét a versenyzéssel.

Váratlan pilótacsere jöhet a hétvégén a Toro Rossónál

Gphírek2017.09.26, 14:33

A hírek szerint Danyiil Kvjatot Malajziában félreállítják, hogy kipróbálhassák a Red Bull tesztpilótáját, Pierre Gaslyt.

Max Verstappen még nem bizonyított

Gphírek2017.09.07, 18:20

Két korábbi nagydíjgyőztes is kritikával beszélt a Red Bull fiataljaitól, egyikük szerint Verstappen sem akkora durranás, mint amekkora felhajtást csapnak körülötte.  

Újabb büntetésével Kvjat közel az eltiltáshoz

Gphírek2017.07.31, 09:58

Lance Strollt tartotta fel a Magyar Nagydíj időmérőjén, három rajthelyes büntetést és egy büntetőpontot is kapott. Az orosz úgy érzi, az FIA példát akar statuálni vele.

Villeneuve hazazavarná a romboló Kvjatot

Gphírek2017.07.17, 17:03

Az 1997-es világbajnok szerint a Toro Rossónak nem kellene megvárni, amíg Danyiil Kvjatot eltiltják egy versenytől, mert a sorozatos hibái és a hozzáállása miatt szabadságra kellene őt küldeni.

Kvjat úgy érzi, a sportfelügyelők kinézték őt maguknak

Gphírek2017.07.16, 20:06

Az orosz versenyző Spielberg után Silverstone-ban is balesetet okozott, de nem vállalta a felelősséget, inkább a sportfelügyelők döntéseit kérdőjelezi meg.

Lefokozta a Red Bull, de kirúgni nem akarják

Gphírek2017.07.10, 23:19

Christian Horner elképzelhetetlennek tartja, hogy jövőre ne Danyiil Kvjat vezesse az egyik Toro Rossót. Szerződés még nincs, de ez csak formaság lehet.

Egymásnak ugrottak a Toro Rosso pilótái

Gphírek2017.06.21, 19:51

A perpatvar amiatt tört ki, hogy úgy érzik, nem segítették egymást eléggé a montreali időmérőn. Kvjat nem biztos benne, hogy legközelebb akar asszisztálni Sainz köréhez.

Kvjat: Az F1-es ítélkezés „egy hülye cirkusz”

Gphírek2017.06.12, 01:46

A Toro Rosso orosz versenyzője kiakadt, miután a Kanadai Nagydíjon két büntetést is a nyakába varrtak egyetlen kihágás miatt: azért, mert a felvezető kör végén szabálytalanul vette vissza a rajtpozícióját.

Nincs több Verstappen a Red Bull tarsolyában?

Gphírek2017.06.06, 11:58

A Red Bull utánpótlásképző csapatát irányító Franz Tost örülne, ha jövőre is Carlos Sainz és Danyiil Kvjat lenne a két pilótája. Ennek a nyilatkozatnak valószínűleg a Red Bullhoz ácsingózó Sainz és a kispadon várakozó tavalyi GP2-es bajnok sem örül.

Akinek még a hazájáról is Vettel jut eszébe

Gphírek2017.04.23, 11:04

Danyiil Kvjat már viccelődve tekint vissza a tavalyi Orosz Nagydíjra, ami majdnem véget vetett az F1-es pályafutásának. Egyre nagyobb támogatásra számít a hazai versenyén.

Az F1-es pilóták nem szeretnék, ha a pajzs védené őket

Gphírek2017.04.08, 08:11

Az FIA 2018-ban mindenképp megerősítené a pilóták fejének védelmét, de még nem tudni, milyen módszerrel. A pilótáknak Kínában a glória után egy új tervet vázoltak fel, a "pajzsnak" nevezett megoldás azonban egyelőre nem túl népszerű.

Mégsem lesznek 5 másodperccel gyorsabbak az F1-es autók

Gphírek2016.11.23, 19:23

A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds úgy sejti, hogy kevesebbel fognak javulni a köridők, ráadásul nem is mindegyik pályán.

Egy F1-es eligazítás tiszta óvoda

Gphírek2016.11.11, 16:26

Danyiil Kvjat a versenyzői megbeszéléseken néha úgy érzi magát, mintha az óvodában lenne, ráadásul az alacsonyabb kategóriákban, fiatalabb versenyzők között nem tapasztalt ilyet.

A Toro Rosso mégis hosszabbított Kvjattal 2017-re

Gphírek2016.10.22, 17:34

Az istálló változatlan felállással vág neki a 2017-es idénynek, Pierre Gasly-nak egyelőre várnia kell a debütálásra. Kvjat az elmúlt néhány versenyen nyújtott teljesítményével érdemelte ki a Toro Rosso bizalmát.

Hülkenberg győzelemre tör a Renault-val

Gphírek2016.10.20, 19:52

A Renault új pilótája mindig is gyári csapatra vágyott. Az istálló egyik jelenlegi versenyzője, Kevin Magnussen reméli, hogy maradhat. Hülkenberg helyével új jelöltet hoztak összefüggésbe.

Kvjatot a Toro Rossótól is elküldhetik

Gphírek2016.07.26, 19:06

A Red Bullnál azt remélték, hogy az orosz versenyző a Toro Rossónál formába lendül, de Carlos Sainz mellett labdába sem tud rúgni. Újonc pilóta válthatja.

Sokkoló képek segíthetik az F1-es glória bevezetését

Gphírek2016.07.23, 12:08

Hamarosan döntenek a fejvédő szerkezetről, ezért az FIA pénteken prezentációt tartott a pilótáknak a glóriának nevezett megoldás pozitív hatásairól. A Toro Rosso versenyzői vegyes érzésekkel távoztak a bemutatóról.

Lauda: Túl biztonságos az F1, ezért nem nézik

Gphírek2016.06.30, 13:43

A korábbi háromszoros világbajnok úgy véli, nem lehet úgy sokat keresni F1-es versenyzőként, hogy az ember nem vállalja a kockázatot. Szerinte az óvatosság már a show rovására megy.

Webber: A Red Bull jól döntött Verstappen leigazolásával

Gphírek2016.06.17, 16:09

Sebastian Vettel korábbi csapattársa úgy véli, Danyiil Kvjatra nehéz feladat vár, ha fordítani akar pályafutása alakulásán. Carlos Sainz közben rájött, hogy nincs hely számára a Red Bullnál.

Kvjat megint rombolt, és ez már nem is zavarja

Gphírek2016.05.31, 13:00

Frederic Vasseur, a Renault versenyigazgatója és Danyiil Kvjat sem fogalmazott finoman, amikor a Monacói Nagydíjon történt ütközésről beszélt.

Hamilton: Nem jutottam előnyhöz a kanyarlevágással

Gphírek2016.05.29, 20:42

Az aszfalt vizes részére került, ezért nem tudta rendesen bevenni a sikánt. Őt nem büntették, Kvjatot és Ericsson viszont igen.

Kvjat nem kapott büntetést a szabálytalan padlólemez miatt

Gphírek2016.05.28, 20:01

A sportfelügyelők Magnussennek és Kvjatnak sem osztottak ki büntetést a Monacói Nagydíj időmérője után. Az orosz Toro Rossóját egy technikai szabálytalanság, a túl hajlékony padlólemez miatt vizsgálták.

Kvjat beszólt a Red Bullnak, de nem bánja

Gphírek2016.05.27, 18:49

Amióta az Orosz Nagydíj után lefokozták a Toro Rossóhoz, több szurkálódó megjegyzést is tett a munkaadóira, de azt mondja, nem fél senkitől. Kezdi megszokni az új autóját.

A vécén mégsem húzhatjuk le a sisakfóliákat

Gphírek2016.05.26, 19:49

Folytatódik a szappanopera: a versenyzők a Monacói Nagydíjon csak két sisakfóliát téphetnének le, ez azonban Danyiil Kvjat szerint kifejezetten veszélyes lehet. Még nincs jó megoldás.

A Red Bull brutalitása jót is tehet Kvjatnak

Gphírek2016.05.24, 20:11

Meglepte az F1-es közvéleményt, hogy a Red Bull kirúgta Danyiil Kvjatot a rögtön futamot nyerő Max Verstappen miatt, de Alex Wurz, a versenyzők szakszervezetének elnöke szerint a döntés még jót is tehet az orosz pilóta pályafutásának.

Verstappen az évszázad tehetsége, és még jobb lesz

Gphírek2016.05.17, 10:21

Niki Lauda megemelte a sapkáját a holland tehetség előtt, Damon Hill pedig megkövette Verstappent, miután a holland minden idők legfiatalabb F1-es futamgyőztese lett. Christian Horner szerint Verstappen sikerének titka, hogy végig nyugodt tudott maradni.

Alonso: Micsoda? Versenyzőt cserélt a Red Bull?

Gphírek2016.05.13, 10:53

A kétszeres világbajnok és Lewis Hamilton viccel próbálta oldani a feszültséget a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol mindenki Danyiil Kvjat és Max Verstappen helycseréjére volt kíváncsi.

Kvjat a Trónok harcát nézte, amikor kirúgták

Gphírek2016.05.13, 09:23

A Toro Rossóhoz száműzött orosz pilóta a pályán kíván választ adni feletteseinek, akik inkább Max Verstappent ültették a helyére a Red Bullhoz. A holland fiatal élvezni akarja a lehetőséget.

Wehrlein felújított Manorral nyomná le a Saubert

Gphírek2016.05.09, 13:11

A német újonc visszatért tavalyi sikerei helyszínére, és személyesen is ellátogatott a DTM szezonnyitójára. Bízik a Manor fejlesztéseiben, reméli, hogy Haryanto marad a csapattársa, és meglepte, hogy a Red Bulltól eltanácsolták Kvjatot.

Orosz szponzor betonozhatja be Kvjat helyét a Toro Rossónál

Gphírek2016.05.08, 11:41

Bár a Red Bulltól eltanácsolták, a Toro Rossónál biztos alapokra kerülhet Danyiil Kvjat jövője, miután orosz lapértesülés szerint egy komoly szponzor csatlakozik az istállóhoz.

A Ferrari cáfolja, hogy Kvjat kirúgását kérték

Gphírek2016.05.06, 15:05

Oroszországban vegyes érzelmeket váltott ki Danyiil Kvjat száműzése a Toro Rossóhoz, az a pletyka is terjedni kezdett, hogy az egész mögött a Ferrari áll. Az olaszok cáfolják a feltételezést.

A Red Bull csak kivonta a tűzvonalból Kvjatot

Gphírek2016.05.10, 10:46

Helmut Marko azt állítja, a pályafutását akarták megmenteni, mert az idei teljesítménye elmaradt a tavalyitól. A Sainz-Verstappen páros közötti feszültséget is enyhíteni szerették volna.

A Red Bull azonnal Verstappenre cseréli Kvjatot

Gphírek2016.05.05, 10:26

Az energiaitalos cégnél úgy döntöttek, az Orosz Nagydíj rajtjánál nagyot hibázó Kvjatot lefokozzák, és visszaküldik a Toro Rossóhoz.

Rendet kell tenni a fejekben az F1-es rajtbalesetek miatt

Gphírek2016.05.04, 21:38

Alonso megbeszélést sürget a versenyzők körében az elmúlt futamokon tapasztalt zűrös rajtok miatt. Alesi úgy véli, a Szocsiban vétkes Kvjat a rá nehezedő nyomás miatt hibázott.

Red Bull: Vettel nem fog bosszút állni Kvjaton

Gphírek2016.05.02, 12:11

Az Orosz Nagydíjon betliző istálló vezetősége le fog ülni a „túlzottan motivált” versenyzővel. Kvjat a verseny után felhívta Vettelt, és a maga részéről megpróbál túllépni a történteken.

Kiosztották a büntetőpontokat a rajtbaleset okozóinak Szocsiban

Gphírek2016.05.03, 09:31

A pellengérre állított Kvjat 3-at kapott, Gutiérrez 2-t, és Sainz is kapott 2-t Palmer leszorításáért. A spanyol értetlenül áll a szankciók előtt.

Ricciardo bocsánatkérést vár a türelmetlen Kvjattól

Gphírek2016.05.01, 21:00

Nemcsak a falnak lökött Vettel, hanem az általában kedélyes Ricciardo is mérges volt az Orosz Nagydíj után az ausztrál szerint türelmetlen Kvjatra, aki miatt Szocsiban elesett a pontszerzéstől. Ricciardo a kivetítőkről próbálta megtudni, hogy miért ment neki a Ferrari a rajt után.

Vettel: Ez már túlzás, amit Kvjat művel

Gphírek2016.05.01, 19:07

A német pilótát úgy feldühítette, hogy Danyiil Kvjat kétszer is nekiment az Orosz Nagydíj rajtja után, hogy nem győzték kisípolni a káromkodásait. Christian Hornernek nem volt más választása, mint bocsánatot kérni egykori versenyzője kiütése miatt. 

Sainz nem jelenti fel Kvjatot, mert az illetlenség lenne

Gphírek2016.04.30, 18:47

A spanyol fiatal neheztel a hazai pályán szereplő ellenfelére, mert szerinte „nagy testvére” akadályozta őt, és ezért esett ki ellene a Q2 végén. Meglepően érvelt, hogy miért nem tesz panaszt az FIA-nál.

A motorhang is más az F1-es szélvédő mögött

Gphírek2016.04.29, 21:42

Ricciardónak ez a véleménye a versenypályán is kipróbált fejvédő megoldásról, ami amúgy nem zavarta a kilátásban. A Red Bull kiélezett csatára számít a Williamsszel.

Vettel már nem dühös Kvjatra

Gphírek2016.04.29, 15:38

Nem bánta meg a kifakadását a kínai futam után, bár azt nem tudta, hogy az élő közvetítésben folyamatosan adták a vitáját Kvjattal. Versenybalesetnek minősítette az ütközésüket.

Vettel-balhé: hiszti vagy jogos felháborodás? - Sanghaji Görbe Tükör

Gphírek2016.04.21, 13:12

A Kínai Nagydíj tulajdonképpen egyetlen, önmagában ártatlan mozzanatnak köszönhetően lett thrillereket megszégyenítően fordulatos: azért, mert Räikkönen kicsit besokallt az első kanyarnál, láncreakciót indítva el. Utána többen is brillíroztak, de ki volt a verseny igazi hőse?

A Red Bull nyártól felforgatná az F1-es élmezőnyt

Gphírek2016.04.21, 09:51

Ehhez Christian Horner szerint arra lenne szükség, hogy beváljanak a Renault fejlesztései, de ebben egyelőre nem biztos. Meglepte, hogy milyen jól szerepeltek a Kínai Nagydíjon.

Ricciardo: Durva gyomros volt a defekt

Gphírek2016.04.17, 14:52

Az ausztrál pilótát a 2014-es szezonra emlékezteti a Red Bull idei formája, Kvjat dobogós helye láttán biztos abban, hogy nemsokára ő is pezsgőt locsolhat a dobogón.

Vettel beszólt, Kvjat nem hagyta magát

Gphírek2016.04.17, 16:50

A német pilóta felkapta a vizet a Kínai Nagydíj után, amikor Danyiil Kvjat megkérdezte tőle, hogy mi történt a rajtnál. A Ferrari pilótája a rádión öngyilkosságnak nevezte Kvjat manőverét.

Ricciardo sorsát a pálya állapota fogja meghatározni

Gphírek2016.04.16, 14:47

A Red Bull pilótáját meglepte a kínai időmérőn szerzett 2. hely. Úgy érzi, a futamon is harcolhat a Ferrarikkal, bár szerinte esélyeit jelentősen befolyásolja a pálya állapota.

A Red Bullok törött szárnnyal is gyorsak voltak Bahreinben

Gphírek2016.04.04, 12:20

Ricciardo és Kvjat autója is megsérült az első körben, de ez nem akadályozta meg őket a pontszerzésben. Az orosz örül, hogy a katasztrofális időmérője után sikerült előretörnie.

Ricciardo az első körében tönkrevágta a gumijait

Gphírek2016.04.02, 12:25

Kérdésesnek tartja, hogy bejutnak-e a Q3-ba, de szerinte a Red Bull versenytempójával nem lesz gond.

A Red Bull kipróbálta a glória alternatíváját

Gphírek2016.04.01, 09:54

Igaz, egyelőre csak a gyárukban, álló helyzetben, de Daniel Ricciardo szerint így látható volt, hogy a tervezők ötlete működőképes lehet. Danyiil Kvjatnak azért vannak kétségei.

Kvjat: Valakinek muszáj volt hibáznia

Gphírek2016.03.19, 22:40

Ricciardo az előzetes várakozásoknak megfelelően szerepelt az időmérőn, elmondása szerint a Red Bull a Kanadai Nagydíjtól lehet versenyképesebb. Megmutatták, milyen bukókeretet terveznek a glória helyett.

A Red Bull hasznot húzhat a rossz időből

Gphírek2016.03.18, 11:27

A mezőnynek általában nem kedvez a pénteki eső Melbourne-ben, de a Red Bull hazai versenyzője, Daniel Ricciardo úgy érzi, neki pont kapóra jön a váratlan helyzet.

Csak Vettel autója bírta végig az esőgumi-tesztet

Gphírek2016.01.26, 18:13

Bár a Ferrari, a McLaren és a Red Bull is kipróbált, tavalyi autókkal vett részt a Pirelli esőgumi tesztjén, a második nap során csak az olaszok zártak hibamentes napot.

A Red Bull megfúrta Ricciardo indulását Le Mans-ban

Gphírek2016.01.24, 11:21

Az ausztrál pilóta elárulta, 2015-ben ő is részt akart venni a híres 24 órás versenyen, de csapata nem engedte el őt. Kvjatnak közben a saját teljesítményét kellett optimalizálnia.

Kvjat nehezen viselte a Toro Rosso jó formáját

Gphírek2016.01.09, 10:09

Az idény elején nehezen fogadta el, hogy időnként a fiókcsapat újoncai is jobban szerepeltek nála, de az év végére úgy érezte, nem volt túl korai a Red Bullhoz szerződnie.

A motorgyártók összeesküdtek a Red Bull ellen

Gphírek2015.12.10, 14:03

Helmut Marko szerint nem véletlen, hogy senki nem akart nekik motort adni. Horner úgy véli, jövőre is a Mercedes fogja uralni a mezőnyt.

Ricciardo sajnálja, hogy futni hagyta Vettelt

Gphírek2015.11.29, 19:26

Szeretett volna az 5. helyen végezni, szerinte több volt a Red Bullban az abu-dzabi hétvégén. Kvjat a verseny felétől műszaki gondokkal küzdött.

Ricciardo vagy Kvjat? Vasárnap eldől

Gphírek2015.11.28, 19:51

A bajnokságban az orosz áll előrébb, de az Abu-dzabi Nagydíjnak Ricciardi vág neki jobb helyzetből. Kvjatot hátráltatta, hogy nem tudott körözni a harmadik szabadedzésen.

A Red Bull a 3. helyért harcolna

Gphírek2015.11.27, 20:04

Ricciardo már akkor elégedett lenne, ha az első öt hely valamelyikét megszerezné az időmérőn. A Red Bull elégedetten zárta az Abu-dzabi Nagydíj pénteki napját.

Ricciardónak az új motorral sem volt könnyebb előznie

Gphírek2015.11.16, 00:13

Az agresszív taktika sem segítette a mezőny végéről induló ausztrált, Danyiil Kvjat pedig Nico Hülkenberg mögé ragadt be. Jobb eredményre nem is számítottak Brazíliában.

Ricciardo esős versenyben bízik

Gphírek2015.11.14, 22:19

Szombaton sem érezte jobbnak az új motorját, már 2016 miatt is aggódik. Kvjat úgy érzi, az idei egyik legjobb időmérőjét futotta Brazíliában.

Ricciardo nem ájult el az új Renault motortól

Gphírek2015.11.13, 20:54

A Brazil Nagydíj pénteki edzésnapján kipróbálta, de nem érezte lényegesen erősebbnek a réginél. A Red Bullnak nem igazán fekszik Interlagos.

Ha a Red Bull bedől, Ricciardo Amerikába mehet

Gphírek2015.11.02, 12:19

Ha viszont sikerül motort szerezniük, ő és Kvjat is marad a csapatnál, jelentette ki Christian Horner.

Ricciardo szerint a Red Bull elrontotta a gumitaktikát

Gphírek2015.11.02, 00:46

Úgy véli, az utolsó etapra érdemesebb lett volna megtartani a keményebb gumikat. Danyiil Kvjat tehetetlen volt Valtteri Bottas támadásával szemben, ami miatt lecsúszott a dobogóról.

Ricciardo attól félt, hogy még a Q3-ba sem jut be

Gphírek2015.11.01, 00:31

A mexikói időmérőn nem volt elégedett az autójával, és attól tartott, hogy emiatt a Q3-as részvétele is veszélybe kerülhet. Danyiil Kvjat elérhetetlennek tartotta a 3. helyet.

A Red Bull a hosszú mexikói egyenesben veszti el az előnyét

Gphírek2015.10.31, 00:59

Szinte minden kanyar fekszik az autójuknak, mondta Daniel Ricciardo, de hozzátette, hogy a hosszú egyenesben ismét hátrányba kerülnek. Danyiil Kvjat szombaton gyorsuló Mercedesekre számít.

Red Bull: Esőben nyerhettünk volna

Gphírek2015.10.26, 03:14

Az USA Nagydíj elejét nagyon élvezték, a győzelemért is harcban álltak, de a száraz pályán bedarálták őket. Ricciardo egyetlen pontot mentett.

Ricciardo azt hitte, elég helyet ajándékoznak neki

Gphírek2015.09.27, 13:15

Räikkönen és Massa kevesebb helyet hagyott neki, mint amire számított, de senkit nem akar hibáztatni a defektjéért. Kvjat szinte az egész versenyen unatkozott és bosszankodott.

Verstappent megbüntették a veszélyes leparkolásért

Gphírek2015.09.26, 12:34

Három hellyel hátrasorolták az időmérő után, mert nem biztonságos helyen állította le az autóját, pedig megtehette volna. Kvjat csak a bokszutcából kezdi meg a versenyt.

Kvjat: Amatőr hibát vétettem

Gphírek2015.09.26, 14:49

Rendben van a szuzukai időmérőn elszenvedett hatalmas baleset után, és sajnálja, hogy amatőrnek nevezett hibája miatt túlóráznia kell a Red Bull szerelőinek.

Kvjat örülne a további esőnek

Gphírek2015.09.25, 11:09

Az orosz volt a leggyorsabb a délutáni edzésen vizes pályán, és nem bánná, ha ilyenek maradnának a körülmények Szuzukában. Tudja, hogy valószínűleg nem így lesz.

A Red Bull pilótái nem féltik a jövőjüket

Gphírek2015.09.25, 07:37

A csapat kiszállással fenyegetőzik, de Ricciardo és Kvjat biztos benne, hogy 2016-ban is lesz állásuk. Az ausztrált a főnökei is megnyugtatták.

Ricciardóval kiszúrt a pályán sétáló férfi

Gphírek2015.09.20, 19:55

A Red Bull nem örült a Safety Car-fázisok időzítésének a Szingapúri Nagydíjon, mert szerintük az etapok végén nagyobb nyomás alá helyezhették volna a későbbi győztes Vettelt.

Ricciardo bízik a győzelemben

Gphírek2015.09.19, 19:44

Szingapúrban a Red Bull a Ferrari elsőszámú kihívója lett a győzelemért folyó harcban:  Ricciardót meglepte, hogy a Mercedesek lemaradtak, de az autójában egyre jobban bízik.

Ricciardo a pole-ra hajt Szingapúrban

Gphírek2015.09.18, 19:12

Bár számít arra is, hogy a Red Bull pénteki tempója ellenére a Mercedes végül mindenkiből „hülyét csinál” majd az időmérőn.

Pizzával ünnepel Ricciardo

Gphírek2015.09.06, 18:39

A Red Bull mindkét pilótája pontot szerzett Olaszországban, a körülmények ismeretében elégedettek az eredménnyel.

Ricciardo a Red Bull világrekordjának örül

Gphírek2015.09.05, 18:29

Szerinte új csúcsot állítottak fel azzal, hogy 1 óra 40 perc alatt motort cseréltek az autójában. Hősnek nevezte a szerelőket.

Már az FIA is belezavarodott a büntetésekbe

Gphírek2015.09.04, 19:44

Az Olasz Nagydíjon újabb vaskos büntetésekkel szembesülnek a Honda és a Renault versenyzői. Az FIA először rosszul számolta ki a Jenson Buttonra kirótt hátrasorolást.

Három Renault motort is cserélni kell a hétvégén

Gphírek2015.09.02, 14:43

Max Verstappen autójának kivételével minden Renault motort használó pilóta kénytelen rajtbüntetéssel számolni Monzában, ahol egyébként sincsenek jó esélyeik. A Red Bull próbálja csökkenteni visszaesést, és már Szingapúrra terveznek.

Nincs veszélyben Kvjat helye a Red Bullnál

Gphírek2015.08.27, 18:19

Horner semmi okot nem lát rá, hogy jövőre változtasson a pilótapárosán. Tudja azonban, hogy Verstappennek hamarosan helyet kell szorítaniuk a csapatnál, ha nem akarják elveszíteni.

A Red Bull bevállalja a motorbüntetéseket Monzában

Gphírek2015.08.24, 14:32

Stratégiai okokból valószínűleg mindkét autójukban motort cserélnek az Olasz Nagydíjra, hogy Szingapúrban nagyobb esélyük legyen dobogóra állni. Horner szerint a Renault nem áldoz elég pénzt az F1-es projektre.

Előző
  • 1
  • 2
Következő