Forma-1 Azerbajdzsáni Nagydíj

címke rss
Hamilton: Még nem Bottas a fő világbajnoki ellenfelem

Hamilton: Még nem Bottas a fő világbajnoki ellenfelem

A 2019-es szezon eddigi négy versenyén némi meglepetésre a tavaly pocsék szezont futó Valtteri Bottas nehezítette meg a legjobban a címvédő Lewis Hamilton helyzetét, az ötszörös világbajnok szerint azonban még korai lenne kijelenteni, hogy az idén főként a csapattársa ellen fog küzdeni az év végi elsőségért.

Hamilton átérzi a Vettel árnyékába kényszerülő Leclerc helyzetét

Gphírek2019.04.25, 18:43

Lewis Hamilton tökéletesen megérti, hogy mit él át Charles Leclerc a Ferrarinál, akit rutinosabb és már bizonyított csapattársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel segítésére kért az idén már többször is a Scuderia. Hamiltont az Alonso elleni újoncévére emlékezteti a mostani helyzet, a Mercedes pilótája amondó, hogy néha nem árt lázadni egy kicsit a csapat ellen.

A Honda vet be elsőként továbbfejlesztett motort az idén

Gphírek2019.04.24, 19:42

Némileg kényszerből a Honda lesz az első a négy jelenlegi F1-es motorgyártó közül, amely továbbfejlesztett motort vet be az idei szezonban, amely amellett, hogy megbízhatóbb és valamivel erősebb az elődjénél, garantálja a későbbi büntetést a Red Bulloknak és Toro Rossóknak.

Az Azerbajdzsáni Nagydíj promótere szerint félreértették őket

Gphírek2019.02.07, 19:46

Nagy port kavart a Forma-1-es versenyrendezők közleménye, melyben a száguldó cirkusz jogtulajdonosát bírálják. Az Azerbajdzsáni Nagydíj promótere szerint félreértésről van szó, ők csak segíteni akartak.

Legalább 2023-ig lesz Azerbajdzsáni Nagydíj

Gphírek2019.02.05, 09:30

Az eseménydús, sokszor a szezon egyik legjobb futamát hozó Azerbajdzsáni Nagydíj eredeti szerződésének lejárta előtt egy évvel további három éves kontraktust írt alá a Forma-1-gyel.

A tervezőguru az utcára vinné a Forma-1-et

Gphírek2018.06.19, 17:35

Szinte az összes általa tervezett pályán láthattunk már unalmas versenyeket, Hermann Tilke szerint erről azonban a biztonsági követelmények tehetnek. Amennyiben jobb versenyeket akarunk, utcai pályán kell azokat rendezni – véli a német.

Ricciardo szuperelőzését választották az év eseményének a rajongók

Gphírek2017.12.11, 11:03

Az F1-rajongók szavazatai alapján Daniel Ricciardo azerbajdzsáni előzése – amikor két Williamst és egy Renault-t hagyott faképnél egyetlen manőverrel – kapta az év eseménye díjat az FIA párizsi gáláján.

Vettel elmondta, ő hol hagyta cserben a Ferrarit

Gphírek2017.10.14, 11:09

Az előző két versenye a csapata hibáiból alakult siralmasan, de úgy érzi, volt, amikor miatta nem értek el elég jó eredményt. Konkrétan a bakui ámokfutására gondol, ami sokkal jobban fáj neki, mint a szingapúri kiesése.

Räikkönen sikítva követelte a kormányt

Gphírek2017.06.26, 15:20

Amikor a Ferrari visszaállította őt a versenybe a piros zászlós megszakításkor, a szerelők csak egy apróságot felejtettek ki majdnem az autójából…

Előző
Következő