bor

címke rss

Cambei! - borkóstoló Kínában

[origo] utazás2008.07.10, 16:47

Nem sokunknak jutna eszébe Kínáról a bor. Legalábbis nem a szőlőbor. Pedig az 1800-as évek közepén, többek között az Osztrák-Magyar Monarchia közreműködésével, kísérletezték ki az akkor még vadon termő cabernet gernischt fajtából az első kínai szőlőbort. Mára a cég kétharmada a kínai állam, egyharmada az olasz Illva Saronno cég tulajdonában áll, és tonnaszámra állítja elő a kínaiak büszke borát a Changyu-t. Mi is résztvettünk egy kóstolón a Yantai-beli Castel pincészetben.

Kevesebb bor kerül idén a pincékbe

Archívum2008.08.11, 17:10

Az előzetesen becsültnél kevesebb szőlő terem az idén, mivel az ültetvényekben jelentős kárt okozott a jégverés, illetve sok helyen elszaporodtak a kártevők is - tájékoztatta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az MTI-t.

Kevesebb bort vesznek a magyarok

Archívum2008.08.13, 13:31

Hiába a borfesztiválok, bornapok, boros rendezvények növekvő száma, a magasabb árak miatt ritkábban és egyre kisebb mennyiségben vásárolnak bort a magyar vásárlók. Így foglalta össze felmérését a GfK Hungária Piackutató Intézet, amelynek keretében tavaly a privát fogyasztást vizsgálta.

Cselekvési terv a tokaji bor védelméért

Gazdaság2008.08.15, 11:51

A kormány Olaszországgal és Szlovákiával szemben is lépéseket tervez a tokaji bor és borvidék megóvása érdekében - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő online sajtótájékoztatóján.

Angol segítség kellett a portóihoz

[origo] utazás2008.09.01, 16:21

Portugália egyik legvadregényesebb vidékén fekszik Portó, a jól ismert, nemes nedű hazája. Nemcsak a borok kóstolgatása miatt érdemes felkeresnünk a várost, hiszen rengeteg történelmi emlék, gyönyörű katedrálisok és csupa mosolygós ember várja az idelátogatókat.

Kevesebb bor kerülhet a pincékbe

Gazdaság2008.09.16, 13:55

A korábban várt mintegy 4 millió hektoliter bor helyett az idén csak mintegy 3,5 millió hektoliter kerülhet a pincékbe - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára.

Gyurcsány: tablettás bort iszik Orbán

Itthon2008.10.01, 18:33

Orbán Viktor el fogja bukni a következő választásokat is - írta szerdán egy internetes fórumban Gyurcsány Ferenc. A kormányfő azt írta: "Orbán legfeljebb prédikálja a vizet, de szemérmetlenül bort, sőt tablettás bort iszik."

Tíz éve nem volt ilyen jó a szüret

Archívum2008.10.31, 16:26

A balatoni bornak még a nyári hőségriadó is jót tett - állítják a balatoni pincészetek tulajdonosai. Elkezdődött a magyar újborszezon több pincészetben is és máris érezhető, hogy a 2008-as év kiváló évjárat lesz.

Pancsolt magyar borért jár büntetés

Archívum2008.12.08, 21:22

Magyarországról származó pancsolt bort találtak a Kaufland üzletlánc csehországi boltjaiban - közölte Jakub Sebesta, a cseh Állami Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Ellenőrzés (SZPI) igazgatója hétfőn a dél-morvaországi Brünnben.

Tokaji borokat bíráltak szlovák élelmiszer-ellenőrök

Nagyvilág2008.12.09, 22:51

Magyar tokaji borokat vizsgált ősszel a szlovák élelmiszerellenőrző hivatal. Az ellenőrök a vizsgált borok csaknem felénél említettek valamilyen hiányosságot.