bombázás

címke rss

Több mint hét évtizede megfejtetlen rejtély Kassa bombázása

Tudomány2017.06.28, 13:41

1941. június 26-án, délután egy óra öt perckor a három évvel korábban Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki város, Kassa felett, három, azonosítatlan felségjelû és típusú bombázógép jelent meg. Az alacsonyan repülõ gépek harminc bombát oldottak ki a város légterében. A bombatámadásban 32 ember vesztette életét, majd 300-an megsebesültek, és közel hárommillió pengõs anyagi kár keletkezett. A máig tisztázatlan hátterû légitámadás azonban még ennél is sokkal súlyosabb következménnyel járt az országra nézve. A szovjet agressziónak minõsített bombatámadásra adott válaszként, Horthy kormányzó még aznap délutáni döntése nyomán, Magyarorsszág ...

Sok civil meghalt az Iszlám Állam területeinek bombázásában

Nagyvilág2017.05.15, 20:29

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõközpontja (OSDH) nevû ellenzéki szervezet szerint legalább 32 civil esett áldozatul az elmúlt két nap során Szíriában az Iszlám Állam terrorszervezet kezén lévõ Bukamal város és Akajirsi település ellen végrehajtott légi csapásoknak.

Így csapódott be Minden Bombák Anyja

Nagyvilág2017.04.14, 15:09

Az Egyesült Államok bevetette a legpusztítóbb nem nukleáris bombáját péntek hajnalban afgán terroristák ellen. A támadásban legkevesebben 36-an haltak meg, minden áldozat az Iszlám Állam embere volt. Most elõkerült a becsapódást megörökítõ légi felvétel. 

Az arab koalíció ismét kazettás bombákat vetett be Jemenben

Nagyvilág2017.03.09, 10:24

A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció az elmúlt 16 hónapban harmadszor vetett be brazil gyártmányú kazettás bombákat Jemenben – jelentette csütörtökön az Amnesty International.

Német városok, amelyek megúszták a bombázásokat

[origo] utazás2017.02.20, 08:35

A II. világháború során a legtöbb német város történelmi központját porig rombolták a szövetségesek. Néhányan azonban teljesen vagy kisebb károkkal megúszták a bombázásokat, közülük mutatunk most tizenötöt az Atlas of Wonders összeállítása alapján.

Líbiában bombázták az Iszlám Államot az amerikaiak

Nagyvilág2017.01.19, 14:55

Amerikai B2-es bombázók légitámadást hajtottak végre az Iszlám Állam líbiai katonai táborai ellen.

Lehet, hogy ezek az utolsó üzenetek Aleppóból

Unikornis2016.12.14, 11:05

„Várom a halálomat”. „Ez az utolsó üzenetem. Nagyon szomorú vagyok, hogy senki a világon nem segít nekünk, senki sem ment ki engem és a lányomat. Isten veletek, Fatemah.” Ilyen és hasonló, szívszorító búcsúüzenetek keringenek a Twitteren a szíriai kormány által körbezárt Aleppo keleti, eddig felkelõk által uralt területén. 

ENSZ-fõbiztos: Háborús bûn Aleppó bombázása

Nagyvilág2016.10.21, 13:52

Háborús bûncselekménnyel ér fel az észak-szíriai Aleppó ostroma és bombázása, amely számos polgári áldozatot követel – jelentette ki pénteken az ENSZ emberi jogi fõbiztosa.

Oroszország megvétózta az ENSZ BT-ben a szíriai tûzszünetet

Nagyvilág2016.10.08, 22:56

Oroszország megvétózta szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a francia javaslatot, amely a légicsapások azonnal beszüntetésére szólított volna föl a szíriai Aleppónál, és tûzszünetre az egész országban.

Az Aleppóból twitterezõ kislányért szorít az egész világ

Techbázis2016.10.06, 11:33

Az évek óta húzódó háborút és az aleppói bombázást láthatjuk egy hétéves gyerek szemén keresztül. Bana al-Abed az ostromlott városból kezdett twitterezni, már több mint 43 ezren követik.

Alig egy hét alatt csaknem száz gyerek halt meg Aleppóban

Nagyvilág2016.09.28, 18:52

Múlt péntek óta legalább 96 gyerek vesztette életét és 223-an megsebesültek a szíriai lázadók kormánycsapatok által ostromolt kelet-aleppói negyedekben - közölte szerdán az ENSZ Gyermekalapja.

Dánia és Nagy-Britannia is bombáztak

Nagyvilág2016.09.19, 15:28

Dánia és Nagy-Britannia is elismerte hétfõn, hogy harci repülõgépeik tévedésbõl csapást mértek a hétvégén a szíriai kormányhadsereg állásaira a Deir-ez-Zór melletti repülõtéren - jelentették hírügynökségek.

Tûzszünet elõtt légicsapások Aleppóban, sok áldozattal

Nagyvilág2016.09.10, 22:55

Két nappal az általános fegyvernyugvás tervezett hatályba lépése elõtt több légicsapás érte szombaton Aleppó felkelõk kezén lévõ részét, és legalább 45 ember meghalt - jelentették ellenzéki aktivisták.

Lebombáztak egy piacot, sok halott

Nagyvilág2016.09.10, 21:48

Harci repülõk bombázták Szíriában a felkelõk kezén lévõ Idlíb városának egyik forgalmas piacát, legalább 30-an meghaltak, többtucatnyian megsebesültek, az áldozatok között nõk és gyerekek is vannak. Mentõalakulatok és helyiek szerint orosz repülõk támadták a várost.

Teherán kérésére támadtak Iránból az orosz bombázók

Nagyvilág2016.08.23, 20:15

Teherán kérésére bombázták az oroszok egy iráni légitámaszpontról a szíriai Aleppót - közölte az iráni nemzetbiztonsági tanács vezetõje. A Hamadán melletti bázisról indított támadásokat most átmenetileg leállították.

Az oroszok tagadják, hogy õk bombázták ki az otthonából Omrant

Nagyvilág2016.08.19, 13:27

A moszkvai védelmi minisztérium tagadja, hogy orosz gépek bombázták volna Aleppónak azt a városrészét, ahol az egyik ház romjai közül kimentették Omran Daknít. A mentõautóban ücsörgõ, sebesült kisfiú képe bejárta az egész világsajtót.

Kórházakat ért bombatalálat Szíriában

Nagyvilág2016.07.24, 15:16

Kórházakat ért bombatalálat a szíriai Aleppóban. A támadás következtében meghalt egy újszülött csecsemõ. Mind a négy egészségügyi intézmény beszüntette a mûködését.

Menekülttábort ért találat Szíriában

Nagyvilág2016.05.05, 21:02

Légicsapás ért egy szíriai menekülttábort a török határ közelében, a felkelõk ellenõrizte Idlíb tartomány északi részén csütörtökön, több tucat ember vesztette életét és sokan megsebesültek a támadásban - számoltak be aktivisták és szemtanúk. 

NATO-fõparancsnok: Moszkva fegyverként használja a menekülteket

Nagyvilág2016.03.02, 07:47

Moszkva és Damaszkusz fegyverként veti be a menekültáradatot Európa destabilizálására - jelentette ki kedden az amerikai szenátus fegyveres erõkkel foglalkozó bizottságában a NATO európai erõinek fõparancsnoka.

Líbia lehet a nyugati hatalmak következõ célpontja

Nagyvilág2016.01.30, 09:39

Az Iszlám Állam egyre jobban megveti a lábát a káoszba süllyedt Líbiában, nyugati sajtóértesülések szerint Líbia lehet a nyugati hatalmak következõ célpontja a terrorista szervezet elleni harcban.

Putyin: Még nem vetettünk be mindent

Nagyvilág2015.12.19, 23:53

Oroszország még távolról sem merítette ki minden lehetõségét Szíriában - mondta Vlagyimir Putyin. Oroszország elnöke arról beszélt, hogy a hadseregnek "vannak további eszközei", és szükség esetén ezeket is fel fogja használni.

Tévedésbõl iraki katonákat bombáztak le

Nagyvilág2015.12.18, 20:55

A szövetséges légierõ az Iszlám Állam állásait támadta, de tíz iraki katonát is megöltek vagy megsebesítettek.

Üzemanyagpiacot bombáztak Szíriában

Nagyvilág2015.12.15, 19:02

Fõleg az Iszlám Állam területérõl származó dízelolajat árultak azon az üzemanyagpiacon, amelyet kedden légicsapás ért Szíriában. A támadásban harmincöten haltak meg és megsemmisült több tartálykocsi is.

A briteknél támadhat legközelebb az Iszlám Állam

Nagyvilág2015.12.04, 14:48

Terrortámadásra készülnek szélsõséges dzsihádisták Nagy-Britanniában. Az Iszlám Állam nevû terrorszervezet állítólag hazaküldte Szíriából a brit állampolgársággal rendelkezõ fegyvereseit.

Szavazás után bombázni kezdtek a britek

Nagyvilág2015.12.03, 08:41

Négy brit Tornado típusú harci repülõgép szállt fel a brit királyi légierõ ciprusi támaszpontjáról csütörtök hajnalban, és végrehajtották az elsõ légicsapásokat az Iszlám Állam nevû dzsihádista terrorszervezet szíriai állásai ellen. Korábban a londoni alsóház jelentõs többséggel jóváhagyta a szíriai hadmûveletekbe való becsatlakozást. A brit gépek eddig csak Irakban bombázhatták az Iszlám Államot.

Levegõbõl süvít a robbanó halál

Tudomány2015.11.30, 13:21

Egyre gyakrabban felvetõdõ aktuális kérdés, hogy az Iszlám Állam nevû terrorszervezetet el lehet-e pusztítani kizárólag légi hadmûveletekkel. Az ellenség levegõbõl történõ legyõzésének hadászati elmélete csaknem egyidõs a katonai repülés történetével.

Emberi hiba miatt bombázták a kunduzi kórházat

Itthon2015.11.25, 18:27

Szó szerint elnézte a célt az amerikai AC-130-as bombázógép személyzete, ezért bombázták le tévedésbõl a kórházat Kunduzban október 3-án. Az amerikai hadsereg vizsgálata véget ért, szerdán közölték az eredményeket.

Az oroszok elismerték, hogy lelõtték egy vadászgépüket

Nagyvilág2015.11.24, 14:42

Lelõttek egy Szu–24-es orosz harci repülõgépet Törökország és Szíria határán, ez biztos. Az már nem egyértelmû, hogy miért lõtték le a repülõt, és hogy honnan. Törökország azt állítja, hogy az orosz gép légteret sértett, az oroszok szerint ilyesmi nem történt. Õk azt mondják, hogy a földrõl lõtték ki a harci gépet, a törökök állítják, hogy F–16-osokat vetettek be. A repülõ olyan területre zuhant, amit a lázadók uralnak, az egyik pilóta állítólag meghalt.

Bombák Párizsból szeretettel

Archívum2015.11.19, 16:20

Pár napja kering az interneten az a fotó, amelyen a „Párizsból szeretettel” felirat díszeleg a Szíriára ledobott amerikai bombákon. Egyelõre nem derült ki, hogy valódi felvételekrõl van-e szó, mindenesetre nem ez lenne az elsõ alkalom a történelemben, hogy hasonló módon feliratozott bombákat indítottak volna útra.

Az évtized legnagyobb bombatámadása

Nagyvilág2015.11.19, 07:46

A modernkori történelem egyik legnagyobb és legbonyolultabb, nehézbombázókkal végrehajtott támadásaként értékelték amerikai szakértõk az orosz légierõ keddi szíriai akcióját. Moszkva hadászati bombázókat küldött, hogy megsemmisítsék az Iszlám Állam egyes szíriai állásait.

Közösen gyakoroltak amerikai és orosz vadászgépek

Nagyvilág2015.11.03, 23:16

Szíria légtere fölött gyakorolták azt, hogy mit kell tenni, ha közel kerülnek egymáshoz. Csak percekig repültek egymás mellett, de a két ország katonai vezetõi máris azon vitatkoznak, hogy ez hadgyakorlat volt-e vagy sem.

Bombatámadás során halt meg a híres zenész

Life.hu2015.10.30, 10:36

Az Iszlám Állam számára külföldi harcosokat toborzó énekes Szíriában, egy amerikai légicsapás során vesztette életét. Deso Dogg korábban azzal sokkolta a közvéleményt, hogy emberfejjel pózolt. 

Izraeli katonák közelében bombázhattak az oroszok

Nagyvilág2015.10.29, 11:38

Deraa tartományban, a Golán-fennsíktól alig 20 kilométerre támadtak célpontokat az orosz légierõ repülõgépei Szíriában. Sosem bombáztak még korábban ennyire délen fekvõ területen.

Blinken: Oroszország nem gyõzhet Szíriában

Nagyvilág2015.10.28, 22:26

Oroszország nem gyõzhet Szíriában, legfeljebb megmentheti Bassár el-Aszadot a kudarctól. Az elnökhöz hû erõket támogató orosz akciók csekély eredménnyel jártak ahhoz képest, amilyen hevességgel vitték véghez a légicsapásokat - fejtette ki szerdán a France24 francia hírtelevíziónak adott interjújában Anthony Blinken.

Moszkva újabb szövetségest szerezne

Nagyvilág2015.10.26, 21:19

A Nyugat által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg ellenzéki ernyõszervezet nem zárja ki az együttmûködést Moszkvával - mondta Isszám ar-Reisz ezredes, az SZSZH szóvivõje hétfõn. Egy orosz tisztviselõ szerint a szervezet képviselõivel már többször is tárgyaltak Moszkvában.

Az orosz bombázók utat törtek Szíria hadserege elõtt

Nagyvilág2015.10.11, 15:26

Szíria nyugati részén értek el katonai sikereket a kormánykatonák, mióta megkezdõdött az orosz bombázás az országban. Ezeket a területeket korábban iszlamista nézeteket valló felkelõk uralták.

Leállhat a szír lázadók kiképzése

Nagyvilág2015.10.09, 16:21

Az Obama-kormányzat befejezte a nem iszlamista elveket valló szíriai ellenzéki fegyveresek kiképzését - írja a The New York Times. A programra félmilliárd dollárt szánt az USA, de nem sikerült ütõképes haderõt kiállítaniuk az Iszlám Állam ellen.

Iráni tábornok cáfolta az eltévedt rakéták hírét

Nagyvilág2015.10.09, 15:16

Kirívó hazugságnak nevezte egy iráni tábornok, hogy eltévedt orosz rakéták csapódtak Irán területére. Szerinte ez csak annak a pszichológiai hadviselésnek a része, amelyet a nyugati média folytat.

A gyerekedért te is elindulnál - Szíriai menekült gyerekek megrázó fotói

Life.hu2015.10.09, 16:46

Ma a gyerekek számára az egyik legveszélyesebb hely a világon Szíria. 5,6 millió szír gyermeket érint az a katonai konfliktus, amely közel 5 éve tart és formálja a családok és gyermekek mindennapjait.

Moszkva szerint Amerika fantomokat támogat

Nagyvilág2015.10.06, 20:56

Az USA és a nyugati államok azzal vádolják az oroszokat, hogy légi csapásaikkal fõként Aszad ellenzékét támadják, nem pedig az iszlamistákat. Moszkva szerint viszont a  Szabad Szíriai Hadsereg egy fantomszervezet. Kiképzésük kudarcát nemrég az amerikai kormány is beismerte, és leállíttatta a programot.

Nem tudni, bombáztak-e Palmüránál az oroszok

Nagyvilág2015.10.06, 18:23

Orosz harci gépek elsõ alkalommal bombázták az Iszlám Állam nevû terrorszervezet állásait a szíriai Palmüra ókori romváros közelében - közölte a szíriai állami televízió kedden. Az orosz védelmi minisztérium viszont azt mondja, "ez teljes hazugság". Az utóbbi idõben Palmüra lett az Iszlám Állam mûemlékrombolásának szimbóluma.

Háborús bûncselekménnyel vádolják Amerikát Kunduz miatt

Nagyvilág2015.10.05, 11:31

“Udorító” nyilatkozatok hangzanak el a kunduzi kórház lebombázásának ügyében, amelyek ráadásul “felérnek egy háborús bûncselekmény beismerésével” - ezt közölte az Orvosok Határok Nélkül nevû segélyszervezet. Azért mondják ezt, mert az afgán kormány bejelentette, hogy a kórházban tálibok voltak. A szervezet szerint az USA is bûnös.

Egy orosz harci gép megsértette Törökország légterét

Nagyvilág2015.10.05, 10:16

Török F-16-os repülõgépek befogták azt az orosz harci gépet, amely a török külügyminisztérium közleménye szerint még szombaton dél körül lépett be engedély nélkül az ország légterébe. Az orosz repülõ végül Szíria irányába távozott. Törökország tiltakozik az eset miatt.

Kína is megszólalt Szíria ügyében

Nagyvilág2015.10.01, 11:50

A világ nem nézheti tétlenül a szíriai válságot, de nem is avatkozhat bele önkényesen, politikai megoldás kell - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter szerda este az ENSZ Biztonsági Tanácsában a minisztérium közleménye szerint.

Pentagon: nem az Iszlám Államot bombázták

Nagyvilág2015.09.30, 23:30

Úgy tûnik, nem az Iszlám Államra mért légicsapást Oroszország Szíriában - mondta szerdán Ashton Carter amerikai védelmi miniszter. Eközben Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivõ kijelentette, az orosz légierõ szíriai célpontjai közt csak szélsõséges és terrorista csoportok vannak.

Ellenzékiek szerint nem az Iszlám Államot támadták

Nagyvilág2015.10.01, 09:05

Ellenzéki csoportok szerint az õ állásaikra mért légicsapásokat az orosz légierõ a  szíria i Hama tartományban és Homsz város közelében, nem az Iszlám Állam szélsõséges szervezetre. Moszkva visszautasította és a tények eltorzításának nevezte ezeket a vádakat.

Washington kész tárgyalni Moszkvával

Nagyvilág2015.09.30, 19:41

Az Egyesült Államok kész minél elõbb, még a héten tárgyalásokat kezdeni Oroszországgal a Szíriában párhuzamosan folytatott katonai mûveletek közben potenciálisan elõforduló konfliktusok megelõzésérõl - jelentette ki szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában John Kerry amerikai külügyminiszter.

Cameron: ha Oroszország az Iszlám Államot támadja, "az rendben van"

Itthon2015.09.30, 20:09

A brit miniszterelnök szerint az orosz légierõ szerdai szíriai bevetése helyeselhetõ lenne, ha a támadások az Iszlám Állam nevû dzsihadista terrorszervezet állásai ellen irányultak.

Oroszország bombázni kezdett Szíriában

Nagyvilág2015.09.30, 20:05

Oroszország hivatalosan is megerõsítette, hogy légicsapásokat mértek Szíriára. Vlagyimir Putyin orosz elnök leszögezte, hogy a támadások kimerülnek az Aszad-párti erõk légi támogatásában, és kizárta annak lehetõségét, hogy Moszkva szárazföldi csapatokat is a térségbe küld. A légicsapások megkezdését valószínûleg több hetes, amerikai-orosz egyeztetés elõzte meg. A két ország közötti viszony azonban nem javult, az amerikaiak szerint ugyanis az oroszok nem az Iszlám Állam területeti bombázták, hanem a kormányellenes lázadó csoportokét. Az Origónak nyilatkozó szakértõ úgy véli, Szíria helyzetét nem lehet a levegõbõl megoldani. Cikkünk ffolyamatosan ...

Mindent bevet Oroszország Szíriában

Nagyvilág2015.09.30, 11:47

Legalább egy, korábban civil utasokat szolgáló kompot is Szíria felé irányítottak Oroszországból, a korábbi gyér hajóforgalom pedig az utóbbi hetekben megsokszorozódott. A komp fehérre festett kamionokat vitt a közel-keleti országba. Az amerikai és az orosz hadsereg között közvetlen kommunikációs kapcsolatot hoztak létre, hogy elkerüljék a Szíria fölött repülõ vadászgépek közti esetleges incidenseket.

Amerikaiak bombáztak Kunduzban

Nagyvilág2015.09.29, 11:34

Az Afganisztánban tartózkodó, kiképzési feladatokat ellátó magyar katonai egységektõl 170 kilométernyi távolságban mért légi csapást az USA légiereje a Kunduz városát elfoglaló tálibok állásaira. A BBC szerint komoly harcok folynak a városért, amelynek nagy részébõl tegnap kiûzték a kormányerõket.

Civilek haltak meg a szíriai légi csapásban

Nagyvilág2015.09.29, 09:04

Két tucat civil vesztette életét abban a bombázásban, amit az Iszlám Állam nevû terrorszervezet ellen hajtottak végre szíriai kormánygépek. Egy piacot találtak el.

Putyin is bombázhat Szíriában

Nagyvilág2015.09.29, 08:08

Vlagyimir Putyin orosz elnök nem zárta ki hétfõn, hogy orosz harci gépek légi csapásokat hajtanak majd végre Szíriában. A bombázásokkal Bassár el-Aszad elnök hadseregét támogatnák az Iszlám Állam nevû terrorszervezettel szemben.

Végzetes tévedés volt London bombázása

Tudomány2015.09.08, 08:16

75 éve, 1940 szeptember 7-én új fordulatot vett a szigetország légterében és a La Manche csatorna  felett kibontakozott légi háború; a Luftwaffe a második világháború történetében elsõ alkalommal intézett nagy erejû bombatámadást London ellen.  Dowding légi marsall, a Brit Királyi Légierõ fõparancsnoka szerint a megváltozott német taktika mentette meg Angliát.

Még több harci drónt akar az Egyesült Államok

Techbázis2015.08.18, 14:19

A megkérdõjelezhetõ eredmények ellenére növelné a légicsapásra fejlesztett drónok számát a Pentagon.  

A Bethesdában ápolják az összeégett szír kisfiút

Itthon2015.08.11, 16:11

A fõvárosi Bethesda kórházba került az a négyéves fiú, aki Aleppo bombázásakor sebesült meg súlyosan.

Akár errõl a repülõerõdrõl is ledobhatták a Duna mélyén lapuló bombát

Tudomány2022.05.05, 13:18

A 15. amerikai légi hadsereg 1944. április 3-i budapesti szõnyegbombázásával vette kezdetét az a Magyarország elleni, pusztító légi offenzíva, amely a háború viszontagságaitól addig megkímélt hátországot elõször szembesítette a háború borzalmaival. A vasúti hálózat, az olaj, valamint a hadiipari üzemek megsemmisítését célzó bombázó hadjárat 1944 júliusában érte el a legintenzívebb szakaszát. 

Befejezi a szaúdi vezetésû arab koalíció a légicsapásokat Jemenben

Nagyvilág2015.04.22, 00:17

Befejezi kedden éjfélkor a Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíció a légicsapásokat Jemenben, és új mûveletet indít, amely "a terrorelhárításra, segélyezésre, a biztonság megteremtésére és a politikai helyzet megoldására" fog összpontosítani - adta hírül a szaúdi tulajdonú al-Arabíja hírtelevízió kedden.

Az apokalipszis lovasai Drezda felett

Tudomány2015.02.14, 06:12

Pontosan 70 éve, 1945 február 13-án, nem sokkal este 10 óra elõtt a nyugvóra készülõ szász fõváros, Drezda, „az Elba parti Firenze” belvárosának ablakai remegni kezdtek a város fölé berepülõ brit bombázókötelék motorjainak egyre jobban erõsödõ, vészjósló basszusától. Pontban este 22 óra 9 perckor, a „karácsonyfákkal”, azaz az elõörs gépei által ledobott világító fáklyákkal megjelölt belvárosi negyedek felett kísérteties süvítés vegyült a fülsüketítõvé váló repülõgépmotor-zúgásba. Néhány pillanat, és alászálltak az égbõl az Apokalipszis lovasai.

Színes fotókon a Nagy Háború nagy katasztrófája

Tudomány2014.10.28, 10:06

Az elsõ világháború végérvényesen elsöpörte az klasszikus háborúzást. A harci repülõgépek, a stratégiai bombázás, a tank, a gáztámadás, a porig rombolt városok mind a teljes megsemmisítést szolgálták. Exkluzív színes fotók a világháborús csúcstechnológiáról és bevetésének máig ható következményeirõl.

Már bombázzák az Iszlám Állam szíriai állásait is

Nagyvilág2014.09.23, 14:43

Már az Iszlám Állam szíriai állásait is bombázzák az amerikaiak és szövetségeseik, köztük arab országok is. Ezt a Pentagon jelentette be. Részleteket késõbbre ígértek.

20 000 embert evakuáltak Dortmundban

Nagyvilág2013.11.03, 17:48

Németország nyolcadik legnagyobb városában egy hatalmas bomba miatt kellett kitelepíteni a lakosokat.

Lebombáztak egy pékséget Szíriában

Nagyvilág2012.12.23, 21:46

Több mint hatvanan meghaltak és legkevesebb ötvenen megsebesültek, miután légicsapás ért vasárnap egy péküzletet Szíria középsõ részén, Hama tartományban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelõ Központja. Helyi források ennél is több, kilencven halottról beszélnek.

Vadászgépekkel bombázták Aleppót

Nagyvilág2012.07.24, 17:51

A BBC szerint a szíriai konfliktus kiterjedéséhez vezethet az ország legnépesebb városának, Aleppónak a bombázása. Úgy tudni, most elõször vetettek be vadászgépeket a felkelõk elleni harcban.

Új városokat is bombázni kezdtek Szíriában

Nagyvilág2012.02.28, 14:01

Közel 150 ember halt meg a legutóbbi szíriai bombázásokban, nagy részük az ellenzék által uralt Homszban. A szíriai kormányerõk olyan városokat is bombáznak, amelyeket korábban nem.        

Ismét bombázta a NATO a líbiai fõvárost, Kadhafi nem mond le

Nagyvilág2011.07.17, 09:02

Vasárnap hajnalban ismét bombázta a NATO a líbiai fõvárost. Moammer el-Kadhafi líbiai vezetõ elõzõleg videoüzenetben jelentette be ismét, hogy nem mond le és országa sem adja meg magát a felkelõknek.

Százezren tüntettek a jemeni elnök visszatérése ellen

Nagyvilág2011.06.10, 21:11

Közel százezren követelték pénteken Szánában a megsebesült jemeni elnök lemondását, és egy ideiglenes kormány megalakítását. Ali Abdalláh Száleh hívei szerint a megsebesült elnök napokon belül visszatérhet Szaúd-Arábiából Jemenbe, ami a harcok kiújulásához vezethet.

Titkos háborút folytatnak az amerikaiak Jemenben

Nagyvilág2011.06.09, 15:29

Titkos háborút folytat Jemenben az Egyesült Államok: a mind nagyobb bizonytalanságot okozó politikai vákuumot kihasználva egyre többször mérnek légi csapásokat az al-Kaida feltételezett rejtekhelyeire az arab ország déli részén. Az amerikai támadások azért sûrûsödnek, mert Szaleh elnök megroggyant kormánya nem az al-Kaida elleni harcra, hanem saját maga átmentésére koncentrál - írta szerdán a New York Times.

Kadhafi fõhadiszállásánál összpontosulnak a NATO légicsapásai

Nagyvilág2011.06.08, 10:04

Két hullámban bombázták kedden a líbaia fõvárost, Tripolit a NATO vadászgépei. Legalább tíz erõs robbanást lehetett hallani a líbiai fõvárosban, és fekete füst szállt fel Moammer Kadhafi fõhadiszállásának környékérõl - írja a CNN amerikai csatorna online oldala. Közben megérkezett Bengáziba Oroszország különmegbízottja, aki a líbiai rezsim és a felkelõk közötti párbeszéd elõmozdításában segít majd.

Ismét az ellenzékiek közé lõttek a szíriai kormányerõk, harmincan meghaltak

Nagyvilág2011.05.20, 21:08

A szíriai kormány bejelentette, hogy megkezdte pénteken katonái visszavonását a nyugati határán fekvõ városból, Tell-Kalahból, ahol jogvédõk szerint legkevesebb 36 ember halt meg a hadsereg hatnapos hadmûveletében. Pénteken azonban a szíriai biztonsági erõk legalább harminc embert megöltek, amikor az ellenzéki tüntetõk közé lõttek az ima után. Az ENSZ jelentése szerint több ezer ember menekült már el Szíriából.

Civil áldozatai is vannak az éjszakai NATO-légicsapásoknak Líbiában

Nagyvilág2011.04.21, 09:12

Csütörtök hajnalban ismét bombázták a líbiai fõvárost a NATO harci repülõgépei. A hivatalos líbiai hírügynökség szerint a légicsapásokban legalább hét civil meghalt, tizennyolcan pedig megsérültek. A NATO már éjszaka felszólította a helyieket, hogy menjenek minél távolabb a Kadhafihoz hû erõk állásaitól.

Vasárnap is bombázza a Hamászt Izrael

Nagyvilág2008.12.28, 08:45

Már 230-nál is több áldozata van a soha nem látott mértékû izraeli bombázásnak a Gázai övezetben. Izrael véglegesen fel akarja számolni az övezetbõl területét érõ aknavetõs és rakétás támadásokat, ezért vasárnap már második napja folytatja a Hamász állásainak és létesítményeinek bombázását.

Tüntetõket választott szét a rendõrség Drezdában

Nagyvilág2008.02.16, 22:40

Rendõrök választottak szét szombaton jobb- és baloldali tüntetõket Drezdában. A város bombázásának évfordulóján mindkét csoport rendezvénnyel akart emlékezni.

Civilek lebombázásával vádolják Törökországot

Nagyvilág2007.12.24, 19:44

Civilek vesztették életüket a török hadsereg által Észak-Irakban végrehajtott bombázásokban - állítja a helyi kurd vezetõ. Az akcióknak a BBC szerint 10 áldozata van, de azt nem lehet tudni, hogy õk civilek vagy fegyveresek.

Mészárlással vádolják a palesztinok Izraelt

Nagyvilág2006.11.08, 09:03

Öngyilkos merényletek elkövetésére buzdította a palesztin harcosokat a Hamász, miután 18-an meghaltak a Gázai övezet északi részén történt izraeli bombázásokban. A palesztin kormányfõ az ENSZ BT összehívását kérte, Izrael pedig vizsgálatot rendelt az ügyben.

ENSZ-bírálat a libanoni bombázások miatt

Nagyvilág2006.08.08, 11:22

Tizenöten haltak meg hétfõn, amikor az izraeli légierõ Bejrút déli részét bombázta. A dél-libanoni falvak elleni izraeli légi csapásokban ugyancsak 16-an haltak meg hétfõn. Kofi Annan ENSZ-fõtitkár kedden a nemzetközi jog megsértése miatt bírálta Izraelt.

Negyven helyett egy halott az izraeli bombázásban

Nagyvilág2006.08.07, 17:56

Egy ember halt meg a dél-libanoni Hulát ért izraeli légi támadásban - közölte Fuád Szinjóra. A libanoni kormányfõ korábban arról beszélt, hogy több mint negyven áldozata volt a dél-libanoni falut ért bombázásnak.

Szárazföldön is összecsapott Izrael a Hezbollahhal

Nagyvilág2006.07.20, 08:02

Legkevesebb 500 ezer ember kelt útra Libanonban, hogy elmeneküljön a nyolc napja tartó harcok elõl. Izrael állandósította a bombázásokat, szerdán azonban szárazföldön is behatolt Libanonba, hogy támadást intézzen a Hezbollah állásai ellen. A gerillaszervezet ismét rakétákkal lõtte az észak-izraeli településeket. A Guardian szerint Izrael egy hetet kapott az USA-tól, hogy meggyengítse a Hezbollahot.

Tízezrek menekülnek Dél-Libanonból, Izrael mozgósít

Nagyvilág2006.07.18, 20:18

Emberek tízezrei menekülnek dél-libanoni otthonaikból az állandósuló izraeli légitámadások miatt. Az ENSZ szerint az izraeli bombázások teljesen használhatatlanná tették az utakat és hidakat, ami nem csak a menekülést nehezíti meg, de a segély- és mentõcsapatokat is elzárja a legválságosabb országrészektõl. Az éjszakai légitámadásokban 200 fölé emelkedett a hat napja trató közel-keleti konfliktus libanoni áldozatainak száma, a halottak többsége civil. A Hezbollah 15 észak-izraeli várost lõtt éjszaka és hajnalban, újabb áldozatokról nem érkezett jelentés. Az iráni Hezbollah is beleavatkozott az eseményekbe, a szervezet izraeli és ameerikai ...

Egy iraki várost ostromolnak az amerikaiak

Nagyvilág2005.09.10, 10:37

Egy iraki város visszafoglalásába kezdtek a szövetségesek. A bombázások után házról-házra járva fésülik át az utcákat a katonák. Ehhez hasonló nagyszabású akcióra idén még nem volt példa. 

Rekordkitörés a Napon, bombázás alatt a Föld

Tudomány2003.10.30, 11:00

Bolygónkat ezekben az órákban is heves részecskesugárzás bombázza, amely az október 28-án lezajlott óriási napkitörésbõl származik. Kedvezõ idõjárás esetén ma éjjel minden korábbinál nagyobb esélyünk van a sarki fény megpillantására.

Szerbia bombázása miatt ölhették meg Lindhet

Nagyvilág2003.09.27, 16:12

Az Anna Lindh svéd külügyminiszter meggyilkolásával alaposon gyanúsítható szerb nemzetiségû svéd fiatalember azért haragudott a politikusra, mert az helyeselte Jugoszlávia NATO-bombázását, írta szombaton az Aftonbladet címû stockholmi újság. Mihajlo Mihajlovicot szerda reggel állította elõ a rendõrség, két héttel Anna Lindh meggyilkolása után.

Hevesen bombázták Bagdadot

Irak2003.04.05, 15:26

Rendkívül heves légicsapások érték magyar idõ szerint szombat délben Bagdadot és déli, illetve délnyugati elõvárosait. A bombázás közben sok iraki a gyõzelmet ünnepelte.

Szaddám fiának a házát bombázták

Irak2003.04.01, 11:53

Hatalmas erejû robbanás hallatszott hétfõ reggel Bagdad központjában A vasárnap éjjeli szövetséges bombatámadásban egy bevásárlóközpont is kigyulladt, hétfõ hajnalban pedig Szaddám Huszein iraki elnök kisebb fiának, Kuszajnak a palotáját érte találat.. Az egyre hevesebbé váló bombázások a jelentések szerint ezen az éjjelen újabb csúcspontot értek el.

Hatalmas robbanás Bagdadban - állítólag sok a halott

Irak2003.03.27, 12:36

Az MTI információi szerint a szövetségesek ma délelõtt egy lakótömböt találtak el Bagdadban. Meg nem erõsített információk szerint sok a halott és a sérült. A szövetségesek bombázása álítólag Nedzsef és Kerbala városában is több emberéletet követelt.

500 iraki halott délen

Irak2003.03.25, 15:20

Egy magas rangú amerikai katonai parancsnok jelentése szerint az utóbbi napokban az Irak déli részén dúló harcokban 500 iraki halt meg. A szintén délen lévõ násziríjai úton az AFP tudósítója szerint 100 iraki halottat találtak. Ugyanakkor a BBC információi szerint 30 holttestet találtak ugyanezen az úton. A Bagdad elleni bombázásokban hétfõ óta 16 iraki civil halt meg, 95 pedig megsebesült.

Bagdadból nem látszik a Nap

Irak2003.03.24, 15:49

A vasárnapi erõs bombázás óta nem látszik a Nap Bagdadból: a füst és a robbanások után felszálló por szürkés derengésbe zárta a várost. Ráadásul az iraki hatóságok állítólag felgyújtottak több olajtartályt is a város határában, hogy a füst elrejtse a támadók elõl a célpontokat. A hatalmon lévõ Baath Párt aktivistái gyõzelmi ünnepléseket szerveznek a nappali félhomályban.

Újra robbanások Bagdadban

Irak2003.03.22, 16:31

Több robbanás hallatszott Bagdadban szombat délelõtt, miután megszólaltak a város légvédelmi szirénái. Irak intenzív bombázása egész péntekrõl szombatra virradó éjszaka folyt. Iraki források szerint három ember meghalt, több mint kétszázan megsebesültek a légitámadások következtében.

Tömegek hagyják el Irakot

Irak2003.03.22, 19:03

Több, mint 500 ezer, többségében Észak-Irakban élõ ember hagyta el otthonát a háború kezdete óta. Az ENSZ szerint körülbelül 300-450 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát a bombázások miatt, õk most is az országban tartózkodnak.

Információra éheznek a bagdadiak - egy helyi lakos internetes naplójából

Irak2003.03.21, 12:45

Bagdadból írja internetes naplóját egy helyi lakos, Szalam Pax néven. A férfi szerint a városban még mûködnek a közmûvek, tudnak telefonálni, és ha korlátozott mennyiségben is, de élelmet is vásárolhatnak. Az egyetlen, aminek híján vannak, az az információ, mivel a helyi tévék nem adnak semmi érdemlegeset, csupán hazafias dalokat, a bombázások alatt.

Bagdad után Moszulban is légiriadó

Irak2003.03.20, 22:11

Miután Bagdadban véget ért a bombázás, az észak-iraki Moszulban rendeltek el légiriadót. Bombázásokról ugyanakkor egyelõre nem érkezett jelentés.

Légicsapás Dél-Irakban

Nagyvilág2002.10.03, 22:31

Öt iraki meghalt és tizenegy megsérült csütörtökön abban a bombázásban, amelyet amerikai és brit harci gépek hajtottak végre az ország déli részén - közölte az iraki hadsereg egyik szóvivõje.

Bizonyítékokat tüntetett el az amerikai hadsereg

Nagyvilág2002.07.29, 14:01

Az amerikai hadsereg megsértette az emberi jogokat, állítja egy elõzetes ENSZ-jelentés. A világszervezet szerint bizonyítékokat tüntettek el amerikai katonák egy afgán lakodalom téves bombázása után.

Sikertelen nyomozás bin Laden holtteste után

Nagyvilág2002.05.08, 18:31

Nem találta meg Oszama bin Laden maradványait az a kanadai és amerikai felderítõkbõl álló csapat, akik május 5-én indultak a Tora Bora hegység barlangjaiba al-Kaida fegyveresek után kutatva. Amerikai feltételezések szerint bin Laden életét vesztette a Dzsalalabadtól 30 km-re északra fekvõ terület decemberi bombázásában.

A bombázások leállítását kérte az afgán kormány

Nagyvilág2001.12.28, 14:20

Miközben az átmeneti afgán kormány a bombázások leállítását kérte az Egyesült Államoktól, az amerikai légierõ komoly csapást mért egy afganisztáni létesítményre, melyrõl azt feltételezték, hogy tálib vezetõk tartózkodhattak benne. A bombázásoknak újabb civil áldozatai vannak.

A civilekért szüneteltetné az USA a bombázást

Nagyvilág2001.11.21, 08:59

Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy kész ideiglenesen szüneteltetni az észak-afganisztáni Kunduz bombázását, amennyiben ezt kéri a várost ostromló Északi Szövetség.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ