bíróság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- ügyészség
- kékfény
- gyilkosság
- rendőrség
- ítélet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hajdú Péter anyja fog tanúskodni a bíróságon Sarka Kata mellett
Kata és az ügyvédei azt kérték Hajdú Péter édesanyjától, hogy a Bálint Antóniával való pereskedésben álljon mellé - írja a Bors.
Trócsányi: Ilyen törvénye még nem volt Magyarországnak
A közigazgatási perrendtartás és bíráskodás tiszteletben tartja a történeti alkotmányunk hagyományait – mondta Trócsányi László az Origónak adott interjújában. Az igazságügyi miniszter történelmi jelentőségűnek tartja a 2018 januárjában életbe lépő törvényt. A politikus az új ügyvédi törvény körvonalairól is beszélt, a törvényt várhatóan tavasszal nyújtják be a parlamentnek.
A bíróság szerint Juhász Péter a bűnöző Portik Tamásnak dolgozott
A bírósági ítélet szerint Juhász Péterről állítható, hogy az elítélt bűnözőnek, Portik Tamásnak dolgozott, illetve régóta szívességeket tett neki. Ezt önmagában bizonyítja az Együtt politikusának a Facebookon közzétett videója is.
- címkék:
- Juhász Péter
- Portik Tamás
- bíróság
- Címkefelhő »
Bíróság elé áll Chris Brown bántalmazás miatt
Chris Brown exbarátnője azt állítja, hogy a rapper halálosan megfenyegette őt. Nemsokára a vád miatt bíróság elé is állnak. A nő távoltartási végzést kért ellene, mert félti az életét.
- címkék:
- Chris Brown
- bíróság
- bántalmazás
- Címkefelhő »
Kállay-Saunders Andrást felmentette a bíróság
Kállay-Saunders András ügyében megszületett az ítélet, a bíróság döntött: felmentették az énekest.
A rendőrség kísérte be a bíróságra Kállay-Saunders Andrást
Súlyos testi sértéssel vádolják Kállay-Saunders Andrást, ügye már régóta húzódik. Ítéletet most sem hoztak, mivel Kállay nem jelent meg a tárgyaláson. A rendőrség ment érte.
Vérengzésbe fordult a babonás fanatizmus
Háromszázhuszonöt éve, 1692. március 1-jén kezdődtek el a több tucat áldozatot követelő hírhedt salemi boszorkányperek. A tömeghisztéria kialakulásának, az ártatlanok meghurcolásának és elítélésének máig elrettentő eseteiről Arthur Miller írt nagy sikerű drámát. A magyarországi boszorkányperek történetének is volt egy Salem-je, Szeged.
Zacher Gábor kiállt a lúgos támadás áldozata mellett
Tovább folytatódik a borzalmas eset boncolgatása, szakértőket hallgattak meg egészségügyi szempontból szemlélve az esetet.
Édesanyja segít a bajba jutott Zámbó Krisztiánnak
Zámbó Krisztián az édesanyja segítségére szorul, amíg nem születik végleges bírói döntés az ügyében. Az énekes a közösségi oldalára posztolt közös fotót a mamájával.
Szabadlábon a rendőrgázoló
Megszüntette a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki február közepén az M5-ös autópálya leállósávjában kamionjával elsodorta az éppen intézkedő rendőröket.
Késsel támadott meg nőket egy olasz Budapesten
Vádat emeltek az ellen az olasz férfi ellen, aki két nőt megtámadott, és mindenüket elvette tőlük. Emellett üzleteket és dohányboltokat is kirabolt még tavaly nyáron Budapesten.
Részletesen megtervezte, hogyan öli meg az édesanyját
Az interneten talált rá egy fiatal, debreceni férfi a módszerre, amit tökéletesnek hitt. Kalapáccsal támadt rá az idős asszonyra álmában, de nem tudott vele végezni. Bíróság elé áll.
- címkék:
- támadás
- bíróság
- Debrecen
- Címkefelhő »
16 hónapja ül börtönben egy volt rendőr bizonyíték nélkül
Az Apple és az FBI harca után újabb nehéz bírósági ügy forog a titkosítás körül, most egy férfi nem hajlandó hozzáférést adni a merevlemezein található tartalmakhoz. Amíg a bíróság nem hoz döntést, addig őrizetben marad, eddig 16 hónapot töltött egy szövetségi börtönben.
Elítélt az orosz bíróság egy ellenzéki bloggert
Magyar Idők: Kellene legalább még egy másodfokú katonai tanács
Csak egy fellebbviteli katonai tanács működik az országban, ezért elengedhetetlen egy újabb, másodfokon eljáró katonai grémium létrehozása - írta a Magyar Idők hétfői számában. Előfordulhat például, hogy nem lesz olyan katonai tanács, amely másodfokon tárgyalhatná a 15 vádlottat felvonultató tábornokpert.
Húsz évet is kaphat Csábi Bettina
Bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolják a korábbi kick-box világbajnokot. A már visszavonult, két gyereket nevelő Csábi Bettina akár 20 évre is börtönbe kerülhet.
Csődöt jelentett be a Butlers
Fizetésképtelenséget jelentett be a Butlers a kölni bíróságon. A mindenféle háztartási terméket árusító üzletláncnak Magyarországon öt boltja is van, Európa-szerte pedig 100 üzletük.
- címkék:
- csőd
- fizetésképtelenség
- bíróság
- Köln
- Butlers
- Címkefelhő »
Elítélték a rolls-royce-os volt MSZP-s alpolgármestert
Fürst György korábbi VI. kerületi MSZP-s alpolgármestert a Fővárosi Törvényszék 2 év börtönre és 70 millió forint megfizetésére kötelezte. A bíróság az elsőrendű vádlott szabadságvesztését öt év próbaidővel felfüggesztette – hozta meg elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék a két Andrássy úti palota 2004-es eladása miatt indult büntetőeljárásban.
Súlyosbította a bíróság a tolvajt gázoló nő ítéletét
- címkék:
- gázolás
- bíróság
- tolvaj
- Címkefelhő »
Rágalmazott a meztelen jobbikos polgármester
Janiczak Dávidot jogerősen bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett rágalmazás vétségében a bíróság, ezért megrovásban részesítette. A decemberi meztelen fotójával felháborodást keltő ózdi jobbikos polgármester hiába fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, a bíróság lényegében helybenhagyta azt - írja az atv.hu.
Jogerős: méltatlan a posztjára a gyömrői polgármester
A bíróság másodfokon, jogerősen is kimondta, hogy a tavaly felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, de azóta újraválasztott gyömrői polgármester, Gyenes Levente méltatlanná vált a polgármesteri tisztségére. Új választás lesz, amin Gyenes nem indul, ám azt ígéri, a munkát folytatja.
- címkék:
- gyenes levente
- Gyömrő
- bíróság
- Címkefelhő »
Prostitúcióra köteleztek egy 15 éves lányt Budapesten
Két budapesti felnőtt vett rá egy 15 éves tinit, hogy pénzért árulja a testét. Az ügy kitudódott, az elkövetők ellen vádat emeltek.
- címkék:
- prostitúció
- bíróság
- tini
- Címkefelhő »
Botrány! Nótár Mary beperelte L.L. Juniort
Tovább dagad a botrány a két sztár között: úgy érzik, már csak a bíróságon tehetnek pontot az ügyük végére.
- címkék:
- L.L. Junior
- Nótár Mary
- per
- bíróság
- sztár
- botrány
- Címkefelhő »
Előzetesbe tették Bróker Marcsit
Elrendelte a szolnoki bíróság a Kun-Mediátor csalás miatt keresett, majd Belize-ben elfogott vezetőjének előzetes letartóztatását. Attól tartanak, hogy ha szabadlábon maradna, a Bróker Marcsi néven ismert nő újra külföldre szökne, esetleg a tanúkat próbálná meg befolyásolni.
- címkék:
- csalás
- bíróság
- Kun-Mediátor
- Címkefelhő »
Az alternatív vitarendezésé a jövő
Először tartott közös konferenciát a hazai alternatív vitarendezés valamennyi ágának szereplője. Az alternatív vitarendező szervezetek, a bírósági közvetítők és a bíróságon kívüli mediátorok, közvetítők, a pénzügyi és egyéb békéltetők, a választott bíróságok, valamint a regisztrációs döntnök évi több tízezer esetben működnek közre sikerrel Magyarországon a jogviták békés intézésében, s a felek közötti egyezségek megkötésében.
Nem biztos hogy lecsukják H. Nancy gyilkosát
Megdöbbentő, de még nem biztos, hogy miként végzi a Nancy-gyilkosság elítéltje.
- címkék:
- bíróság
- gyilkosság
- börtön
- ítélet
- Címkefelhő »
Rokkantkártyával csalt Jordán Adél
Édesanyjának, Lázár Katinak a rokkantkártyáját használta a parkolásához Jordán Adél, akit közokirat-hamisítással vádoltak meg a rendőrök. Elítélte a bíróság: 100 ezer forintot kell fizetnie.
18 évre elítélték a Nancy-gyilkosság vádlottját
Bűnösnek találták a tavaly elkövetett gyilkosság vádjával meggyanúsított férfit.
- címkék:
- bíróság
- gyilkosság
- börtön
- elítélt
- Címkefelhő »
Hat százalékkal csökkent a bíróságok ügyhátraléka
Az év első felében 21 ezerrel több ügyet fejeztek be a bíróságok, mint ahány újat kaptak, így a folyamatban lévő ügyek száma 6,2 százalékkal, 353 ezerről 331 ezerre csökkent.
Döntött a bíróság a Rubik-kockáról
Az Európai Unió Bírósága hatályon kívül helyezte elsőfokú törvényszékének korábbi ítéletét, amely a Rubik-kocka formájának európai uniós védjegyként történő lajstromozását mondta ki, valamint megsemmisítette az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ugyanerre vonatkozó határozatát is.
Neymar bíróság elé áll Barcelonába igazolása miatt
Bíróság elé kell állnia Spanyolországban Neymarnak, az FC Barcelona brazil labdarúgójának.
Börtönben marad a Teréz körúti robbantó
Előzetes letartóztatásban marad a szeptember 24-i Teréz körúti robbantás gyanúsítottja a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása alapján.
15 éves diákjával szexelt a 37 éves tanársegéd
Többszöri szexuális együttlét vádja miatt megy börtönbe a 37 éves tanársegéd. A 15 éves fiúval egy osztálykiránduláson habarodtak egymásba.
- címkék:
- szex
- bíróság
- börtön
- tinédzser
- Címkefelhő »
Előzetesbe tették a ceglédi gyerekgyilkos anyát
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság csütörtök délután azt a nőt, aki vasárnap reggel ceglédi lakásán olyan súlyosan megverte másfél éves kisfiát, hogy már nem lehetett megmenteni a gyerek életét.
Fordulat a brexitben: újabb szavazás kell
Elfogadta csütörtökön a londoni felsőbíróság azt a keresetet, amelynek beterjesztői szerint a brit kormánynak nincs joga parlamenti jóváhagyás nélkül elindítani az Egyesült Királyság EU-tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot.
- címkék:
- bíróság
- felsőbíróság
- Brexit
- Címkefelhő »
Életfogytiglan a kisújszállási asszony gyilkosának
Jogerősen is élete végéig börtönben marad az a férfi, aki 2013 őszén brutálisan meggyilkolt egy kisújszállási asszonyt. Sorsáról a Szegedi Ítélőtábla szerdán döntött.
Nem akar élete végéig börtönben ülni a kisújszállási gyilkos
Huszonhét késszúrással végzett egyik ismerősével egy fiatal férfi három évvel ezelőtt Kisújszálláson. A brutális gyilkossággal mindössze 84 500 forintot és egy üveg mézet zsákmányolt. A rendőrök elfogták, és bíróság elé állították. A Szolnoki Törvényszék idén tavasszal életfogytig tartó fegyházra ítélte, és 10 évre a közügyektől is eltiltotta, amibe ő nem nyugszik bele. Enyhítésért fellebbezett.
Bíróság elé állnak a fotósok, akik lekapták a félmezteleten Katalin hercegnőt
A hercegnő Dél-Franciaországban nyaralt, és egy magánház teraszán napozott félmeztelenül, amikor a szemfüles lesifotósok megörökítették ezt az intim pillanatot. A brit királyi caládban hatalmas balhé volt a fotók miatt, de most 4 év után végre megvannak a felelősök, és bíróság elé is állítják őket.
Sokkoló: a bíróságon akarta elvágni a saját torkát egy férfi
A kaliforniai bíróságon kis híján elvágta a saját torkát egy vádlott. Még vizsgálják a körülményeket.
Hetvenszer közösült a rábízott fiúval a bébiszitter
Hetvenszer közösült a rábízott fiúval a bébiszitter, aki állítása szerint viszonzottan szereti a nála négy évvel fiatalabb tinit.
Jim Carrey visszautasítja a Cathriona White öngyilkosságával kapcsolatos vádakat
Jim Carrey élete egykori barátnőjének öngyilkossága óta teljesen felfordult. Cathriona White édesanyja és férje is pereli a színészt, többféle váddal is: egyrészt azzal gyanúsítják, hogy nemi betegségeket adott át a nőnek, másrészt azzal, hogy ő szerezte be azokat a gyógyszereket, amikkel öngyilkosságot követett el Cathriona. Ezúttal Jim Carrey mondta el a történteket az ő oldaláról.
Többmilliós végrehajtás indult Bálint Antónia ellen
Az egykori szépségkirálynő a Facebook-oldalán sértegette gyermekének apját és annak feleségét. Ezért a bíróság kétmillió forintos kártérítésre ítélte Toncsit. Nem fizetett, most végrehajtást kértek ellene.
Rihanna pert nyert! Több millió dollár maradt a sztár zsebében
Elutasította a francia bíróság James Clar amerikai dizájner beadványát, amelyben plágiummal vádolta Rihannát.
- címkék:
- Rihanna
- per
- bíróság
- énekesnő
- Címkefelhő »
Gyerekek, akik beperelték saját szüleiket
A szülők gyakran megfeledkeznek róla, pedig bizony gyerekeiknek is vannak jogaik, amit az alábbi esetekben a bíróságon próbálták meg érényesíteni.
Oszter Sándor megszólalt az ellene folyó bírósági ügyről
Befolyással való üzérkedés: ezzel a váddal kell állítólag szembenézni Oszter Sándornak, aki azonban tagadja, hogy elkövetett volna bármi ilyesmit. Erről párja Facebook-oldalán tudatta a rajongóit.
- címkék:
- Oszter Sándor
- bíróság
- vád
- Címkefelhő »
Jogerős felmentő ítélet a miskolci paneltűz ügyében
Jogerősen felmentette a Debreceni Ítélőtábla bűncselekmény hiányában azt az asszonyt, akit három ember halálát okozó közveszélyokozással vádoltak a 2009-es miskolci paneltűz miatt. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a másodfokú ítéletet; első fokon, 2014-ben még négy évet kapott az asszony.
- címkék:
- Miskolc
- bíróság
- paneltűz
- Címkefelhő »
Bedrogozva vezetett Aurelio, mégsem emeltek ellene vádat
Aurélió szervezetében és autójában is drogot talált a rendőrség 2015 év végén. A Való Világ 6. szériájának győztesét kábítószer birtoklásért előállították, amiért egy év felfüggesztett börtönbűntetést kapott, kábítószer fogyasztásáért viszont nem felelt a bíróság előtt.
- címkék:
- Aurelio
- bíróság
- drog
- Való Világ
- vezetés
- Címkefelhő »
Koszban, hidegben tartotta hat gyerekét egy anya
Emberhez méltatlan körülmények között nevelte hat gyerekét egy 29 éves kertészszigeti nő. Kilencen éltek egy egyszobás lakásban, ahol nem volt fűtés, a fürdőt nem takarították, a gyerekeknek koszos ruhákban kellett lenniük, miközben a nő a barátaival szórakozott.
- címkék:
- bíróság
- anya
- gyerekek
- elhanyagolta
- Címkefelhő »
Hat hónapos csecsemőtől lopott
Két év börtönre ítélték és a közügyektől is eltiltották azt a tolvajt, aki egy féléves gyerektől lopott.
Elítélték a magyar válogatott futballistát, Fitos Józsefet
Egy év hat hónap börtönre ítélte a Szentendrei Járásbíróság az egykori válogatott futballistát, Fitos Józsefet kétrendbeli csalás miatt. Az ítélet végrehajtását viszont három év próbaidőre felfüggesztette.
12 éves kislány bugyijába nyúlt a tanár
A férfi 2014 szeptemberétől dolgozott a balmazújvárosi intézményben testnevelő tanárként. Emellett edzői feladatokat is ellátott az iskola kézilabdacsapatában. A 12 éves lánnyal is így, edzőként került kapcsolatba.
Megszúrta saját kislányát, majd magát is
Hétfőn dönthet a bíróság annak a lajosmizsei férfinak a sorsáról, aki négyszer mellkason szúrta egyéves kislányát, aztán magát is háromszor.
- címkék:
- Lajosmizse
- bíróság
- szúrkálás
- Címkefelhő »
Tagadja bűnösségét Simon Gábor
Tagadta bűnösségét az ellene adócsalás miatt folyó perben az MSZP egykori elnökhelyettese. Simon Gábor szerint a külföldi, eltitkolt bankszámláján tartott pénz - 267 millió forintnak megfelelő euró - legális forrásból származik, és az nem volt adóköteles. Az ügyészség Simont a költségvetési csalás mellett hamis magánokirat felhasználásával is vádolja, letöltendő börtönt kérnek rá.
Hat évet ülhet a rács mögött a szalámis szurkáló
Négy és fél helyett hat évig marad a börtönben a karcagi férfi, aki megszúrta lakótársát egy szalámi miatt.
Születése pillanatában ölte meg gyermekét a tatabányai nő
Öt gyereket nevelt, a hatodikat már akkor megölte, mikor még összekötötte őket a köldökzsinór!
Fürdőben mutogatta magát egy nyugdíjas
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség bíróság elé állította azt a 70 év feletti szerb férfit, aki egy Szeged környéki fürdőben mutogatta a nemi szervét.
- címkék:
- Szeged
- bíróság
- magamutogató
- Címkefelhő »
18 évig fegyházban marad a férfi, aki villamos alá lökött egy nőt
Jogerősen 18 év fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2014-ben villamos elé lökött egy nőt Budapesten, az áldozat a helyszínen meghalt.
- címkék:
- bíróság
- fegyház
- Címkefelhő »
100 milliót adtak a kapzsi ügyfelek a csaló ingatlanosnak
Végrehajtás alatt álló ingatlanok áron aluli megszerzését ígérő csoport tagjait ítélte el másodfokon csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla. Az ügy három vádlottját befolyással üzérkedés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a táblabíróság. Ezért három év és négy és fél év közötti börtönbüntetéssel sújtotta őket, emellett 6 és 46 millió forint közötti vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben.
- címkék:
- ingatlan
- bíróság
- üzérkedés
- Címkefelhő »
Olaszországban bárhol és bármikor maszturbálhatsz
Mint kiderült, az olasz legfelsőbb bíróság legfrissebb ítélete szerint Olaszországban nem számít bűncselekménynek a nyilvános önkielégítés. Egyetlen kivétel van, ha a közelben egy kiskorú is tartózkodik.
Miért hazudik mindenki a bíróságokon?
Tudta, hogy a bíróságokon szinte senki sem mond igazat? Miért? Milyen pszichológiai okai vannak? És a bírók hogyan szúrják ki a hazugságokat? És hogyan buktatják le a füllentőket?
Elfogatóparancsot adtak ki Kijevben az orosz védelmi miniszter ellen
Elfogatóparancsot adott ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter ellen a kijevi Pecserszki Kerületi Bíróság. A bíróság az erre vonatkozó augusztus 26-i határozatát ma hozta nyilvánosságra.
Taylor Swift nem bíráskodhat az erőszakolási perben
Vasárnap óta megy a találgatás, vajon Taylor Swift miért nem volt ott az MTV Video Music Awards gáláján. Most felmerült egy lehetséges magyarázat: ki kellett aludnia magát, hogy hétfő reggel frissen jelenjen meg a bíróságon.
A bíróság felfüggesztette az egyik helyi burkinitilalmat
Ideiglenes határozatában felfüggesztette pénteken a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó tilalmat az egyik franciaországi üdülőhelyen a legfőbb közigazgatási bírósági szerv, az Államtanács.
- címkék:
- Franciaország
- bíróság
- burkini
- Címkefelhő »
Szeptemberben áll bíróság elé a csalással vádolt Simon Gábor
Szeptember 21-én kezdődik a titokzatos külföldi bankszámláival lebukott volt MSZP-elnökhelyettes Simon Gábor büntetőpere - tudta meg az Origo az egykori politikus ügyvédjétől. A jelenleg is lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Simon Gábor egyébként időközben befizetett 128 millió forintot a NAV-nak, így lehet, hogy nem is kell börtönbe mennie.
Kenderesi Tamás sajtbureszeiből bírósági ügy is lehet
"Elfáradtam, rám férne pár sajtburesz!" - Nos igen, az előbbi mondat már lemoshatatlanul Kenderesi Tamás nevéhez tapadt, ennek nyomán Zing Burger és a Burger King is előszeretettel idézte a posztjaikban az úszót. Ám a Magyar Olimpiai Bizottság szerint az éttermek bejegyzései sértik a sportoló személyiségi jogait.
Bírósághoz fordult Anton Yelchin családja: súlyos mulasztás történt?
A család halált okozó műszaki hiba miatt követel kártérítést a cégtől, miután a színészt a saját kocsija, egy 2015-os Jeep Grand Cherokee ütött el.
- címkék:
- Anton Yelchin
- per
- bíróság
- autó
- család
- Címkefelhő »
Az MKB nem aggódik a gigaper miatt
Helyreigazítást kért és jogi lépéseket is tervez a Hvg.hu ellen az MKB Bank, miután a portál szerint egy ciprusi holding a vételárnál is nagyobb összegre perli a nemrég eladott bankot.
- címkék:
- per
- bíróság
- MKB Bank
- Elephant Holding
- HVG
- MKB
- Címkefelhő »
Saját tengeralattjárója is volt a kolumbiai kokainbárónak
Harmicöt éves börtönbüntetést szabott ki helyi idő szerint hétfőn egy manhattani bíró a kolumbiai Daniel Barrera Barrerára, aki "El Loco" vagyis az őrült néven volt ismert a kolumbiai alvilágban.
- címkék:
- Kolumbia
- kokain
- bíróság
- börtön
- Címkefelhő »
Taylor Swift egy rib*nc! - Kanye West durván beszólt az énekesnőnek
Csúnya harc van kibontakozóban Taylor Swift és Kanye West között. A szópárbaj oka pedig az, hogy a rapper a legújabb számában ribancnak nevezte az énekesnőt.
Kétszer ötszázalékos fizetésemelést kapnak a bírósági dolgozók
Kétszer öt százalékkal emelkedik a bírósági dolgozók fizetése - jelentette be az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bíróságok napja alkalmából rendezett pénteki budapesti ünnepségen.
- címkék:
- Handó Tünde
- fizetés
- bíróság
- Címkefelhő »
Quaestor-károsultak tüntettek Tarsoly Csaba perén
Quaestor-károsultak tüntettek a Fővárosi Törvényszék épülete előtt, ahol a bíróság ma kezdi tárgyalni a Quaestor-csoportot vezető Tarsoly Csaba és társainak büntetőperét. A fiktív kötvénykibocsátásokkal operáló cég bedőlése magával rántotta több tízezer ember, továbbá önkormányzatok, állami és magáncégek, sőt az agrártárca megtakarításainak egy részét is. Tarsoly akár 25 év börtönt is kaphat.
Rátámadtak egy ügyészre a csepeli bíróságon
Ítélethirdetés közben tört-zúzott egy férfi a csepeli bíróságon. A vádlott megpróbálta kidobni az ablakon a vádlotti pulpitust, az alügyésznő nem tudott kitérni előle, így a vádlottnak hivatalos személy elleni erőszakért is felelnie kell.
Befektetési bankár a vádlottak padján
Hűtlen kezelés miatt indult eljárás az osztrák Der Standard című lap szerint a Hypo Alpen-Adria bank vezetője ellen 4,3 millió euró vitatott kifizetése miatt. A gyanú szerint a Heinrich Pecina vezette Vienna Capital Partnersnek utalták át a pénzt furcsa körülmények között készült tanulmányok miatt. Kedden kezdődik a tárgyalás a klagenfurti tartományi büntetőbíróságon.
- címkék:
- Heinrich Pecina
- bíróság
- bankár
- Címkefelhő »
Tragédia! 25 kilóra fogyott a fogvatartott kislány
K. Istvánt és élettársát B. Ildikót a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésével bíróság elé állították. A szülők pere bár zárt ajtók mögött zajlik, mégis szörnyű információk szivárogtak ki. A kis Orsikát a spájzban tartották fogva, aki 25 kilósra fogyott.
Felmentették a MÁV Cargót megszerző cégvezetőt
Felmentő ítélet született az ausztriai St. Pölten bíróságán a Rail Cargo Austria korábbi ügyvezetője hűtlen kezelési ügyében. A vád szerint úgy fizetett a cég egy magyar bt.-nek 6,6 millió eurót a MÁV Cargo megvásárlása kapcsán, hogy az nem nyújtott ellenszolgáltatást.
- címkék:
- bíróság
- MÁV Cargo
- Címkefelhő »
Rossz szakértői vélemény miatt egyelőre börtönben marad a skálás gyilkos
Mindenidők egyik legismertebb magyar rablógyilkos-párosának még életben lévő tagja, Bene László már többször átgondolta, mit tenne, ha szabadulna. Négy ember meggyilkolása miatt ítélték el a férfit.
Justin Timberlake és Britney Spears a bíróságon köt ki? - Lopással vádolják az énekesnőt
Az énekesnő elképesztő formában van, és a jelek szerint végre visszatért a szupersztárok közé. Bár mostanság a botrányokat is elkerülte, de a múltja továbbra is üldözi: azt állítják róla, hogy lopott, méghozzá Justin Timberlake-től!
Letöltendőt kértek a röszkei tömegzavargás vádlottaira
Letöltendő börtönbüntetés kiszabását és kiutasítást kért az ügyész a tavaly ősszel a röszkei közúti átkelőnél történt tömegzavargás miatt indult per vádlottaira a Szegedi Járásbíróságon szerdán.
- címkék:
- Röszke
- bíróság
- zavargás
- Címkefelhő »
Egymilliót kell fizessen a Fidesz
Jogerősen pert vesztett a Fidesz a Magyar Helsinki Bizottság ellen, amiért azt állította róluk, hogy "politikai megrendelést segítő álcivil" szervezet. Ezzel a bíróság szerint megsértették a szervezet jó hírnevét, amiért pénzbírságot kell fizessen a Fidesz.
Bíróságra ment a Harry Potter sztárja, Rupert Grint
A Ron Weasley-t alakító színész nem követett el semmit, sőt, ő perel adó-visszatérítésért.
- címkék:
- Rupert Grint
- adó
- bíróság
- Harry Potter
- Címkefelhő »
Magánnyomozókat fogadott fel Lagzi Lajcsi
Mindenki Lagzi Lajcsija, azaz Galambos Lajos mindent bevet, hogy bizonyítsa ártatlanságát: nemrég saját magánnyomozó-hadsereget fogadott fel.
Kállay-Saunders András akár 3 évet is kaphat
A sztár a barátja ellen vallott tegnap délután a bíróságon. Azt mondta, hogy ő nem rúgott meg senkit, de a barátja igen.
“Még mindig érzem a vér szagát” - Oscar Pistorius a gyilkosság éjszakájáról vallott
Valentin-napon lőtte le barátnőjét a paralimpikon, aki aztt állította, betörőnek hitte a nőt. Gyilkossággal vádolják a sportolót, akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik tettéért. Most először szólalt meg arról az éjszakáról a kamerák előtt Oscar Pistorius.
Nem sértett szerződést a Gazprom, amikor drágábban adta a gázt
A stockholmi nemzetközi döntőbíróság elutasította a Gazprom orosz gázipari vállalat ellen benyújtott litván kártérítési keresetet szerdán. A litván kormány a 2012 októberében benyújtott panaszában arra kérte a bíróságot, hogy ítéljen meg 1,6 milliárd dolláros kártérítést számára, mert a Gazprom túl magas áron szállított földgázt 2004 és 2012 között a balti köztársaságba. Litvánia az európai átlagnál 30 százalékkal drágábban kapta a földgázt a Gazpromtól.
- címkék:
- bíróság
- Gazprom
- Litvánia
- Címkefelhő »
Ítélet született: 9 évet kapott a gólyatábori erőszakoló!
Jogerősen kilenc év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla azt a 40 éves budapesti férfit, aki 2014. augusztus 30-án megerőszakolt és megvert egy diáklányt az ELTE fonyódligeti gólyatáborában.
- címkék:
- erőszak
- bíróság
- ítélet
- gólyatábor
- Címkefelhő »
Simicska cége ismét indulna
Már egy éve a partvonalon kívülről szemléli a hazai tendereket Simicska Lajos cége, de szerdán eldől, hogy visszaengedik-e a pályára a közbeszerzésektől három évre eltiltott Közgépet, amely a kizárás ellenére is jó évet zárt tavaly. 2015-ben az „ellen-Közgépként” emlegetett Duna Aszfaltnak szintén jól ment, Simicska cégének egy korábbi rekordját is megdöntötte.
Sokkoló! Egy brit férfi agyonverte a hatéves kislányát (18+)
Ellie Butler hatévesen vesztette életét. Megölésével apját, Bent vádolták, akit a hatóságok félrevezetéséért és az igazságszolgáltatás akadályozásáért már elítéltek, a napokban pedig a bíróság bűnösnek találta a gyermeke megöléséért is.
Botrány! Gáspár Győzőt felpofozták a bíróságon
A showman kínos helyzetbe került a tárgyalás végén. Bár a bíróság neki adott igazat, a másik fél nem fogadta örömmel az ítéletet.
- címkék:
- Gáspár Győző
- bíróság
- család
- botrány
- Címkefelhő »
Elítélték a vak komondoros Baloghot
Tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztést kapott jogerősen az élettársát megverő fülöpházi polgármester.
A fegyvervásárlási tilalomról nem tárgyalnak az amerikai főbírák
Az amerikai legfelső bíróság elutasította, hogy felülvizsgálja két szövetségi állam fegyvervásárlási tilalmát. Az orlandói tömegmészárlás után nyújtottak be kérelmet a New York államban és Connecticutban érvényben lévő tilalom feloldására.
Az ítélet hallatán a bíróságon ölte meg magát egy amerikai férfi
Öngyilkos lett egy amerikai férfi Tajvanon, miután a bíróság négyéves börtönbüntetésre ítélte kábítószer-birtoklásért.
- címkék:
- öngyilkosság
- bíróság
- drog
- ítélet
- Címkefelhő »
Botrány! Leonardo DiCaprio hamarosan bíróság elé áll
A színészt a Wall Street farkasa című film sztárjaként idézte be tanúskodni egy New York-i bíróság – jelentette pénteken a BBC News.
Jogerős: felmentették Juhászt és Fapált
Jogerősen felmentette Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és Fapál László volt államtitkárt a hűtlen kezelés vádja alól hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla.
Beadta a bíróságnak, hogy álmában erőszakolta meg a nőket (18+)
15 év börtönt kapott az a férfi, aki két nőt is megerőszakolt. Az elítélt először megúszta a büntetést, mondván, hogy szexomniában szenved, és halvány fogalma sem volt arról, hogy mit művelt. A második támadásnál bebizonyosodott, hogy ez hazugság, ekkor a férfi elmebetegségre hivatkozott, de a terve nem jött be.
- címkék:
- erőszak
- bíróság
- nemi erőszak
- börtön
- Címkefelhő »
Életfogytiglan az egyiptomi exelnöknek
Egy életfogytiglani és egy halálos ítélet után most újabb 25 évet kapott a hatalomból katonai puccsal eltávolított egyiptomi exelnök. A mostani döntés szerint Mohamed Murszi Katarnak adott át olyan információkat, amiket nem kellett volna. Ugyenebben a perben újságírókat ítéltek halálra.
Zalatnay Cini: "Szándékosan akarnak tönkretenni"
Az énekesnőt nemrég csalás miatt jogerősen 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték 3 évre felfüggesztve. Zalatnay most a Story magazinban nyilatkozott az ügyről.
Pistorius-ügy: a bíróság előtt került megalázó helyzetbe a sportoló
A szerdai tárgyaláson Pistoriusnak megalázó élményben volt része: a lábprotézisei nélkül kellett sétálnia, bebizonyítva ezzel, hogy fizikailag is képtelen lett volna szándékosan megölni a barátnőjét.
Reeva Steenkamp édesapja is megszólalt: "Pistoriusnak bűnhődnie kell!"
Oscar Pistorius egy krikettütővel brutálisan megverte barátnőjét, aki el akart menekülni, a férfi ekkor lőtte le - állítja ügyészség a paralimpiai bajnok barátnőjének holttestén talált nyomok alapján. A keddi tárgyaláson Steenkamp apja is megszólalt.
Megszüntették az eljárást a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben
Megszüntette az eljárást a Győri Törvényszék keddi határozatában a pécsi egyetemi vesztegetés néven ismert perben, mert az ügyészség nem tett eleget egy tavaly szeptemberi felhívásnak. Az ügyész fellebbezett.
- címkék:
- vesztegetés
- bíróság
- Pécsi Egyetem
- Címkefelhő »
Új eljárás indul 33 cigarettacsempész ellen
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Nyíregyházi Törvényszéket egy 33 tagú cigarettacsempész bűnszervezet ügyében kedden a Debreceni Ítélőtábla Ficsór Gabriella vezette tanácsa. Az ítélőtábla megszüntette az ügy 11 vádlottjának előzetes letartóztatását.
- címkék:
- bíróság
- cigarettacsempész
- Címkefelhő »