bevétel

címke rss

Enyhítené a kormány a távhõ áremelkedését

Gazdaság2008.09.22, 08:20

Az úgynevezett Robin Hood adó bevezetésével oldaná meg néhány évre a távfûtés állami támogatásának emelését a kormány. Az energetikai cégekre kivetett átmeneti adó bevételeibõl, vagy más fajta megoldásból minden távfûtést használó háztartás részesülne, a tervek szerint már októbertõl - írja a Népszabadság.

Csökkent a nyerõgép-piac bevétele

Gazdaság2008.09.12, 10:16

Folyamatosan csökken a Magyar Szerencsejáték Szövetségbe tömörült, nyerõgépeket üzemeltetõ vállalkozók bevétele az idén, tavaly a nyerõgép-piac játékból származó árbevétele mintegy 90 milliárd forintot tett ki, a 2006. évi 87 milliárd forint után - mondta Schreiber István, a szövetség elnöke.

Több állás az osztrák környezettechnológiában

Állás 20112008.09.11, 08:16

A növekvõ környezettudatosság Ausztriában egyre virágzóbb iparággá teszi a környezetvédelmi technológiák üzletágát: 1993 óta az osztrák környezettechnológiai cégek, megnégyszerezve forgalmukat, tavaly 6 milliárd eurós bevételt értek el. Az ágazati munkahelyek száma több mint megduplázódva, 22 ezer fölé emelkedett.

Kevesebb vendég, több bevétel a hotelekben

Gazdaság2008.09.08, 09:38

A magyarországi hotelekben csökkent a vendégek száma január és július vége között, miközben a bevételek csekély mértékben nõttek.  

Az Interware jelentõsen növelte bevételét

Archívum2008.08.28, 07:21

Az Interware Internet Szolgáltató Zrt. 2008 elsõ félévében 1,441 milliárd forint árbevételt ért el, ami 51 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - közölte a cég.

Visszavett az RTL

Archívum2008.08.26, 12:29

A németországi üzletmenet fellendülése ellenére kissé csökkent az RTL csoport bevétele az év elsõ felében. Európa legnagyobb televíziós társasága 2,864 milliárd euró bevételre szert, ez 0,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A szélesebb üzemi eredmény (EBITA) 2,5 százalékkal 502 millió euróra fogyatkozott 515 millióhoz képest.

A Rio Tinto megduplázta féléves bevételét

Gazdaság2008.08.26, 12:02

A bányaóriás Rio Tinto a nyersanyagárak megugrásának köszönhetõen elõzõ félévi bevételében 113 százalékos növekedést ért el a bázisnak számító egy évvel korábbi év hasonló periódusához képest - írja a BBC internetes oldala.

Eladósodás szélén a cseh önkormányzatok

Archívum2008.08.25, 14:31

Nagy arányú az eladósodás a cseh önkormányzatoknál: a mintegy 900 önkormányzatból 27 már csõdben van, 48-nál pedig az eladósodás mértéke éves bevételeik felét teszi ki. A cseh városok és falvak teljes adósságállománya 112 milliárd korona (1072 milliárd forint).

Népszerû az árverés a kórházakban

Gazdaság2008.08.22, 09:37

A bezárt OPNI ingóságait is kalapács alá viszik, az aukción 40 millió forint bevételre számítanak. Ez a harmadik árverés, ahol bezárt kórházak eszközeit ajánlják fel megvételre. Az elsõ árverésen a tervezett tízmillió helyett csak ötmillió forint jött be. A mostani aukción a legnagyobb érdeklõdés az újraélesztõ gép iránt mutatkozott, de a legtöbb licit az 550 ezer forintért meghirdetett, Wertheim páncélszekrényre érkezett - derül ki a pénteki Napi Gazdaságból.

Jól jött a GE-nek az olimpia

Archívum2008.08.22, 17:13

A GE, az olimpiai játékok globális partnere ma bejelentette, hogy felülmúlta a 2008-as pekingi olimpiai játékokkal kapcsolatban az eladási terveit mivel a Pekingben és környéken elnyert 400 infrastrukturális projekt 700 millió dollár bevételt eredményez számára. Az NBC Universal is rekordösszegû, több mint 1 milliárd dollárnyi hirdetési bevételt realizált, így a pekingi olimpiai játékok a cég eddigi történetének legsikeresebb rendezvénnyé válhat.

Óriási pénzt hoz a NOB-nak az olimpia

Gazdaság2008.08.19, 06:28

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több mint hárommilliárd dolláros bevételt vághat zsebre a pekingi olimpia kapcsán - írja keddi számában a Világgazdaság. Egyes források még ennél is több, 3,5 milliárdos bevételrõl tudnak.

Vonatneveket árulnak Szlovákiában

Archívum2008.08.15, 07:34

Szlovákiában új üzletbe fogott a vasúttársaság. Évi kétszázezer euró bevételt remélnek abból, hogy bárki névadó szponzora lehet a személyszállító vonatoknak. Az ötlet nem új, hazánkban azonban jelenleg csak a GYSEV folytat hasonló gyakorlatot - derül ki a pénteki Népszabadságból.

Veres: nem lesz többlet a büdzsében

Gazdaság2008.08.15, 10:04

Bár jelenleg valóban jelentõs bevételi többlet képzõdik a büdzsében, ezt Veres János pénzügyminiszter szerint hamarosan elviszik az emelkedõ kiadások - a tárca vezetõjét a Világgazdaság, a pénzügyi-gazdasági napilap idézi.

Jól megy a Rossmannak

Archívum2008.08.13, 13:32

A kozmetikai piacon zajló, erõs verseny ellenére tovább növelte bevételét a nagyságra harmadik német drogériahálózat, a Magyarországon is jelen levõ Rossmann, és az év egészében is növekvõ bevételt, illetve stabil nyereséget vár. A cégcsoport az idei elsõ félévben 1,8 milliárd eurós forgalmat ért el, 24,8 százalékkal többet a tavalyi elsõ félévi 1,5 milliárdnál.

Csökkent az E.ON profitja

Archívum2008.08.13, 13:34

A nagyságra második európai energiavállalat, a német E.ON szerdán 882 millió eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévrõl kisebbségi részesedések nélkül, 2,1 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 901 milliónál. A cég honlapja szerint ezzel az elsõ félévben az adózott eredmény, kisebbségi részesedések nélkül, 2,961 milliárd euró volt, 25,4 százalékkal kevesebb a tavalyi elsõ félévi 3,968 milliárdnál. Az elemzõk az elértnél jóval többet, 3,39 milliárdot vártak most.

Csökkent a Wolters Kluwer profitja

Gazdaság2008.08.13, 13:17

A holland Wolters Kluwer kiadó bevétele és nyeresége csökkent az elsõ félévben, fõként az amerikai gazdaság gyengélkedése miatt. Az egészségügy, az adóügy, a számvitel, a pénzügyi szolgáltatások, a jogi és a szabályozásügyi tájékoztatás területén tevékenykedõ kiadóvállalat a világ három legnagyobbja között van a területén.

Befulladóban a patikaüzlet

Archívum2008.08.11, 08:48

Két év alatt közel 13 milliárd forint árrésveszteséget könyvelhetnek el a patikák a tb által támogatott gyógyszerkörben, miközben a vény nélküli forgalom utáni ilyen jellegû bevétel csupán l,5 milliárddal nõtt - áll a Világgazdaság hasábjain.

Csehországban jól ment a T-Mobilnak

Archívum2008.08.08, 12:28

Mintegy 16,2 milliárd koronás bevétellel zárta az idei elsõ félévet a legnagyobb cseh mobilszolgáltató, a T-Mobil. Ez éves mértékben 5,2 százalékos növekedés - közölte a cég képviselete pénteken Prágában.

Sun Microsystems: nagyobb profit

Archívum2008.08.08, 07:23

A Sun Microsystems a június végén zárult pénzügyi évében 12 százalékkal növelte magyarországi bevételét, míg nyereségét 27 százalékkal. A Sun ennél konkrétabb adatokat nem közölt, csak annyit, hogy az Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot és Magyarországot magába foglaló Közép-Európai régió 30 százalékkal növelte termék rendelésállományát az elõzõ pénzügyi évhez képest.

Növekvõ bevétel és profit az Accornál

Archívum2008.08.08, 18:10

A legnagyobb európai szállodalánc, a Magyarországon is jelen lévõ francia Accor konszolidált árbevétele elérte a 3,765 milliárd eurót az idei év elsõ hat hónapjában. Ez az elõzõ év elsõ hat hónapjához képest 5,2 százalékos növekedést jelent összehasonlítható adatok - változatlan konszolidációs kör és változatlan devizaárfolyamok - alapján.

Csökkent a szálláshelyek forgalma

Gazdaság2008.08.07, 09:39

A kereskedelmi szálláshelyek 111 milliárd forint bruttó bevételt értek el az elsõ félévben, ami folyó áron 2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a külföldi és a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma lényegében nem változott - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

A Dél-Alföldön is gyûjtögetett az APEH

Archívum2008.08.04, 11:46

Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága az elsõ félévben 219,9 milliárd forint nettó bevételt szedett be a kiemelt adó- és járuléknemekben, ez 11,1 milliárd forinttal több mint az elõzõ év azonos idõszakában - tájékoztatta Tamásné Czinege Csilla regionális igazgató az MTI-t hétfõn.

Nõtt a Delhaize profitja, csökkent a bevétele

Archívum2008.08.04, 17:51

A jelentõs magyarországi érdekeltségekkel rendelkezõ belga Delhaize szupermarket-hálózat adózott eredményének 81 százalékos növekedésérõl számolt be a második negyedrõl. Ugyanakkor a társaságnál megerõsítették a korábbi elõrejelzést, miszerint az idén kisebb profitnövekedést várnak a korábban jósoltnál a vásárlóerõ csökkenése miatt.

Kevesebb bevételt hozhat a Forma-1

Gazdaság2008.08.01, 08:48

Idén kevesebb külföldi turistát vonz a Formula-1 ING Magyar Nagydíj, a jövõben jócskán megugorhat a versenyre érkezõ külföldiek száma: drasztikusan csökkenni fog ugyanis az Európai futamok száma, legalábbis erre számítanak a szakértõk. Az idén az erõs forint is hatással van aversenyre, ezért nincs teltház - derül ki a Népszabadságból.

Bevételben mindenkit lenyom a Nintendo

Archívum2008.07.31, 17:05

Az már korábban is ismert volt, hogy a Nintendo Wii az egyetlen a megvásárolható játékgépek közül, amelyik már az alapgép eladásakor profitot termel, a japán konzolgyártó elsõ negyedéves eredményei azonban arra is rávilágítottak, mennyi pénz jön be az alkalmi játékosokat célzó masinából.

Nem érzi a Siemens a lassulást

Archívum2008.07.30, 16:44

Siemensnél egyelõre még nem érzõdnek az általános gazdasági lassulás jelei: bár a német csoport adózott eredménye 31 százalékkal csökkent a júniussal végzõdött harmadik negyedben az egy évvel korábbihoz képest, a megrendelések, és a bevételek is nõttek, ráadásul az elemzõk által vártnál nagyobb mértékben.

Jól megy a SAP sora

Gazdaság2008.07.29, 12:50

A világ vezetõ üzleti számítógépprogram-gyártója, a német SAP adózott eredménye kisebb volt a második negyedévben az egy évvel korábbinál, annak ellenére, hogy erõteljesen nõttek az értékesítésbõl és a szolgáltatásból származó bevételek. A visszaesést a fejlesztés költségeivel és az értékesítéssel kapcsolatos beruházásokkal magyarázták a cégnél.

Növelte profitját a Pannon

Gazdaság2008.07.23, 12:43

A Pannon GSM Távközlési Zrt. 38,056 milliárd forint eredményt (EBITDA) ért el az elsõ félévben, szemben az egy évvel korábbi 37,483 milliárd forinttal, a cég bevétele 93,759 milliárd forintról 91,132 milliárd forintra csökkent.

Várt alatt a Microsoft profitja

Archívum2008.07.23, 18:44

A Microsoft növelni tudta ugyan az adózott eredményét az egy évvel korábbihoz képest, de a szakértõk által valamivel kisebb mértékben, miközben a vártnál nagyobb lett a bevétele a júniussal záródott negyedévben.

Tele az APEH kasszája

Archívum2008.07.23, 15:24

Összességében teljesültek az adóhatósággal szembeni államháztartási bevételi követelmények az elsõ félévben, amihez jelentõsen hozzájárultak a feketegazdaság fehérítését célzó intézkedések is - közölte szerdán az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal (APEH).

Hozta a várt szintet a Vodafone

Archívum2008.07.22, 09:59

A Vodafone mobilszolgáltató negyedéves bevétele a várt szinten alakult, ugyanakkor azt közölte, hogy éves bevétele várhatóan a becsült érték alsó szintjéhez lesz közel a globális gazdaság lassulása miatt.

Pirelli: többezer új lakás Kelet-Európában

Ingatlan2008.07.22, 12:19

Az olasz Pirelli abroncsgyár tõzsdén jegyzett ingatlan befektetõ leányvállalata a Pirelli & C. Real Estate (Pirelli RE) az idei elsõ félévben 530 millió euró bevételre tett szert ingatlan értékesítésekbõl, hat százalékkal magasabbra, mint egy évvel korábban.

Titkolja eredményét az Axel Springer

Gazdaság2008.07.22, 18:57

A számos magyar lapot is kiadó német Axel Springer médiakonszern 11 százalékkal növelte forgalmát az elsõ félévben a múlt év elsõ feléhez képest, 1,3 milliárd euróra.

Elégedettek sorsukkal a szabadúszók

Állás 20112008.07.18, 15:28

Rugalmas munkaidõ fõnök nélkül az otthoni irodából... Ki ne vágyna erre? A szabadúszók ilyen körülmények között dolgoznak nap mint nap. Ennek ellenére nekik is megvan a maguk keresztje: többnyire magányos farkasként dolgoznak, sok megbízás esetén napi 12-14 órás munka. Sanyarúbb idõkben viszont hetekig, hónapokig minimális bevétel. Nem mindenki alkalmas a munkára, sõt bizonyos munkavállalói típusnál károkat okoz ez a létforma. Kinek ajánlott, és mi kell az érvényesüléshez?

Nem annyira jó a Microsoft profitja

Gazdaság2008.07.18, 10:17

A Microsoft növelni tudta ugyan az adózott eredményét az egy évvel korábbihoz képest, de a szakértõk által valamivel kisebb mértékben, miközben a vártnál nagyobb lett a bevétele a júniussal záródott negyedévben.

Gráf nem vágna az élelmiszerek áfáján

Archívum2008.07.15, 16:17

Nem támogatható a Fidesz által benyújtott áfatörvény-javaslat a mezõgazdasági miniszter szerint, mert nem jelöli meg a kiesõ bevételek forrását és megvalósítása több kárt okozna a magyar embereknek, mint amennyi hozadéka lenne. Gráf József korábbi saját áfacsökkentési javaslatától függetlenül jutott egyetértésre a pénzügyminiszterrel.

Veres foglalkozna a Robin Hood-adóval

Gazdaság2008.07.11, 09:12

Magyarországon is érdemes foglalkozni az úgynevezett Robin Hood-adó bevezetésével, amely az energiaiipari cégek irreálisan magas energiaárakból származó extraprofitját adóztatná meg. Az így származó bevételt pedig szociális kompenzációra, elsõsorban távhõtámogatásra használnák fel - mondta Veres János pénzügyminiszter.

GE: profitcsökkenés, bevétel növekedés

Archívum2008.07.11, 13:24

Az amerikai General Electric, a világ egyik legnagyobb vállalata - amely háztartási gépektõl, orvosi mûszerektõl fényforrásokig és nehézgépekig szinte mindent gyárt, pénzügyi szolgáltatásokat nyújt, és az NBC Universal révén média- és szórakoztatóipari ágazata is van - pénteken 5,07 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett a második negyedévrõl, 5,8 százalékkal kevesebbet a tavalyi második negyedévi 5,38 milliárdnál. Az elsõ negyedévben is hasonló ütemben csökkent a profit éves összehasonlításban .

KSH: a kormányzati szektor hiánya 2,6 százalék

Gazdaság2008.07.08, 17:59

A kormányzati szektor 2008. I. negyedévi hiánya 174,4 milliárd Ft volt, ez a negyedéves GDP 2,6 százaléka. A hiány a 2007. I. negyedévinél 316,9 milliárd Ft-tal, GDP-arányosan 5,2 százalékponttal alacsonyabb. A csökkenés a bevételek 261,9 milliárd Ft-os növekedése és a kiadások 55,0 milliárd Ft-os mérséklõdése eredõjeként alakult ki - derül ki a KSH tájékoztatójából.

Megatrend: 1,6 milliárd forint bevétel

Archívum2008.07.04, 14:15

A vállalatirányítási szoftvereket fejlesztõ Megatrend Zrt. 1,6 milliárd forint bevételt ér el a tervek szerint az idén, szemben a tavalyi 1,4 milliárd forinttal - mondta K. Szabó Imre, a társaság elnök-vezérigazgatója.

Kútba eshet a MÁV Cargo magánosítása

Gazdaság2008.07.01, 11:38

Kérdéses, hogy végigvihetõ-e jelen formájában a MÁV Cargo privatizációja - derül ki a versenyhivatal és a már megszüntetett vasúti hivatal Miniszterelnöki Hivatalnak írt levelébõl. Az Állami Számvevõszék vizsgálata is súlyos problémákat tárt fel, többek között olyan vállalást is, amely akár 25 milliárddal csökkentheti a privatizációs bevételt - írja kedden a Népszabadság.

Hasít a cseh autóipar

Gazdaság2008.07.01, 12:34

Rekordnagyságú nyereséggel zárták a tavalyi (2007) évet a csehországi autógyárak. Bevételeik 641 milliárd koronára (körülbelül 6000 milliárd forint) emelkedtek, ami 15 százalékkal több, mint 2006-ban - közölte szerdán Prágában Martin Jahn, az autóipari szövetség elnöke. Az autógyártás teszi ki a cseh ipar mintegy 20 százalékát.

A vártnál is jobb a szlovák deficit-adat

Archívum2008.07.01, 13:57

A szlovák államháztartási hiány meredeken csökkent az elsõ félévben a tavalyi hasonló idõszakhoz képest, mivel a szárnyaló gazdaság növekvõ bevételeket generál a büdzsé számára. Szlovákia GDP-je 8,7 százalékkal nõtt az elsõ negyedben, ami az egész Európai Unióban a leggyorsabb ütem.

Az olajpapírok bánják a Robin Hood-adót

Gazdaság2008.06.26, 17:08

Olaszország az olajcégek váratlan nyereségeire vetette ki az extra adót, amelyek a példátlanul magas olajárak miatt jelentkeznek a társaságoknál. Az olasz gazdasági miniszter által elõterjesztett és szerdán elfogadott adóból képzõdõ állami bevételeket a szegényebb háztartások részére csoportosítanák át. A hírre az olasz olajipari részvények árfolyama lefelé indult.

PM: Borítaná az államháztartást az MDF adóterve

Gazdaság2008.06.24, 14:26

A Pénzügyminisztérium szerint közel 1400 milliárd forint bevételtõl esne el az államháztartás a Magyar Demokrata Fórum adójavaslataival. Az MDF hétfõn bejelentett adóprogramja adóamnesztiát, egykulcsos személyi jövedelemadót, háromkulcsos forgalmi adót, járulékcsökkentést javasol, valamint az örökösödési illeték eltörlését.

Rossz éve lesz az amerikai sajtónak

Gazdaság2008.06.24, 08:31

Az amerikai nyomtatott sajtó számára a 2008-as év minden korábbinál kisebb hirdetési bevételeket hozott; kétségessé válik több újság fennmaradása és az anyavállalatok fizetõképessége - írta a The New York Times, amely maga is tekintélyes visszaesést könyvelt el.

Növekszik a HP Magyarországon

Archívum2008.06.20, 11:42

A HP Magyarország technológiai és szolgáltatások divíziójának bevétele 30 százalékkal nõtt dollárban számolva a pénzügyi év elsõ félében a bázishoz képest, míg az árfolyamhatást is figyelembe véve 20 százalékkal bõvült - mondta Mohai Gábor, a divízió kereskedelmi igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Nem a vagyonadó húzza a kormány zsebét

Archívum2008.06.20, 08:49

Magyarországon az összes adóbevétel alig egy százaléka származik vagyonadóból, s ennek is csupán a felét teszik ki az ingatlanokhoz kötõdõ terhek. Az önkormányzatok büdzséjén belül már jóval nagyobb arányban vannak jelen az ilyen típusú adók, és a települések - lehetõségeikhez képest - igyekeznek is tovább növelni az ebbõl származó bevételeiket -írja a Népszabadságban Horniák Balázs.

Eredménytelen az Szrt. netes tendere

Gazdaság2008.06.12, 09:52

Nem engedélyezte a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) a Szerencsejáték (Szrt.) Zrt. számára, hogy új, internetes játékrendszerének megvalósítására vállalkozási szerzõdést kössön az Eastron Kft.-vel. A döntést azzal magyarázták, hogy a Szerencsejáték Zrt. az egyik kulcsszereplõje az Új Tulajdonosi Programnak (ÚTP), és a szerencsejátékokkal kapcsolatos, hosszú távú stratégia kialakításáig "nem idõszerû" az új, sokmilliárdos bevételt hozó játékrendszer megvalósítása - derül ki a Népszabadságból.

Jobb lett a Budvar-sörgyár eredménye

Archívum2008.06.10, 12:23

Tavaly 13 százalékkal - 302 millió koronára - növelte adózás elõtti nyereségét a Budejovicky Prazdroj sörgyár. Az utolsó még állami kézben lévõ cseh sörgyár bevételei tavaly nyolc százalékkal 2,301 milliárd koronára ( 1 korona = 10 forint) emelkedtek - közölte kedden sajtótájékoztatón Prágában a sörgyár igazgatója, Jirí Bocka.

Bõvült a negyedik kábelszolgáltató

Archívum2008.06.10, 10:49

Az ország negyedik legnagyobb kábelszolgáltatója, a ViDaNet Kábeltelevíziós Szolgáltató Zrt. nettó 4,704 milliárd forint bevételt ért el tavaly, szemben az egy évvel korábbi 4,368 milliárd forinttal; a cég adózott eredménye 15 millió forinttal, több mint 947 millió forintra nõtt - közölte a társaság.

Rekordot döntött a Capital Group

Archívum2008.06.10, 10:17

A Capital Group Zrt.-hez tartozó cégek összesített árbevétele 2007-ben újabb rekordot döntött és megközelítette a bruttó 1 milliárd forintot. A bevételek több mint felét továbbra is a cégcsoporthoz tartozó PR-ügynökség, a Privy Council Communications biztosította, ám a legdinamikusabban a public affairs munkákat végzõ GPS Capital árbevétele növekedett, közel 44%-kal.

Mindenki akar az olimpia reklámtortájából

Gazdaság2008.06.09, 12:50

A multik vagyonokat hajlandók fizetni az olimpiai szponzorációs jogokért. A többiek pedig azért, hogy szponzorálás nélkül is kihasználhassák a reklámfelületet. A harcok pedig csak élezõdnek a pekingi játékok közeledtével. Hét évvel ezelõtt dõlt el, hogy Kína lesz a házigazdája a 2008-as játékoknak, a kormány azóta az olimpiai szakértõk és a pekingi vezetõk segítségével azon ügyködik, hogy illetéktelenek ne tudják lefölözni a javakat.

A szerb jegybank szerint privatizálni kell

Archívum2008.06.05, 14:52

A szerb költségvetést olyan feszesre szabták, hogy privatizációs bevételek nélkül nem tartható, s a pénzszerzés érdekében az államnak sürgõsen el kell adnia valamilyen tulajdonát - jelentette ki csütörtökön a szerb nemzeti bank elnöke.

Jó éve volt tavaly a Spar-nak

Gazdaság2008.06.04, 16:33

Jó évet zárt tavaly a SPAR világszerte - állapították meg a Cannes-ban összeülõ kongresszuson a részvevõ 30 ország 190 képviselõi. A 33 országban 13 604 üzlettel rendelkezõ kiskereskedelmi lánc 27,22 milliárd euróra növelte bevételét 2007-ben - írja a flex-news-food.com.

ORCO: növekvõ veszteség

Archívum2008.06.03, 16:20

Az ORCO Property Group az elsõ negyedévet 47,15 millió euró bevétel mellett 11,98 millió euró adózás utáni veszteséggel zárta, mindkét adat rosszabb az egy évvel korábbinál - közölte a Budapesti Értéktõzsdén is jegyzett cégcsoport az MTI-vel.

Oneworld: 2,2 milliárd dolláros forgalom

Archívum2008.06.02, 14:25

A oneworld légitársaság-szövetség tagjai, köztük a Malév, tavaly az egymás közötti forgalomban 2,2 milliárd dollár bevételt értek el, 19 százalékkal többet a 2006-osnál. A tagok összesített éves árbevétele meghaladta a 100 milliárd dollárt, jelentette be a légitársasági szövetség hétfõn.

Rájár a rúd a Starbucksra

Archívum2008.06.01, 11:58

A magyar közönség által nagyrabecsült Starbucks új logója hangos nemtetszést váltott ki. A kávéóriásnak amellett, hogy csökkentenie kellett bevételi elõrejelzését, szembe kell néznie a népharaggal. Ráadásul a volt alkalmazottak is perlik - sikeresen.

Lemaradt a pénzversenyben a Serie A

Archívum2008.05.31, 20:30

Ki gondolná, hogy a kilencvenes években még a legerõsebb európai bajnokságnak számító Serie A bevételei ma elmaradnak attól, amit a német Bundesliga-klubok tesznek zsebre egy idény alatt? Alaposan átrajzolódtak a kontinens futballelitjében a pénzügyi erõviszonyok, de az összbevételek továbbra is gyarapodnak.

Gigaüzleteket kötött Ázsiában a Nav N Go

Archívum2008.05.29, 00:46

Hatalmas bevételt hozhat három olyan szerzõdés, amelyet a magyar-izraeli szoftvercég, a Nav N Go kötött két japán (Pioneer és Clarion) és egy koreai (Hyundai) céggel. A navigációs rendszereket fejlesztõ Nav N Go rendkívül dinamikusan terjeszkedik, árbevétele egy év alatt 2-rõl 10 milliárd forintra nõtt, és idén ez akár 20 milliárdra is emelkedhet.

Indy nyomában 500 ezerért

[origo] utazás2008.05.23, 13:11

A világon egyre több város, kulturális, vagy természeti látnivaló válik turistalátványossággá egy-egy nagyobb szabású mozifilm bemutatóját követõen. A filmek jeleneteiben látható helyszíneken sok esetben szabályos turistainvázió kezdõdik, hatalmas bevételhez juttatva a helyi vállalkozókat. A legújabb õrület természetesen az új Indiana Jones film miatt várható.

Temetés tartja fenn a balatoni hajózást

Gazdaság2008.05.23, 11:23

Az [origo] információi szerint napokon belül elindul a Balatoni Hajózási Zrt. privatizációs pályázata. Az eredeti tervek szerint az ÁPV Zrt. a Balatoni Hajózási Zrt.-ben lévõ 49 százaléknyi részvényének értékesítését 1,65 milliárd forintos minimáláron szerette volna értékesíteni. Pesszimista szcenárió esetén - ha a mind népszerûbb vízi temetések és esküvõk bevételei nem ellensúlyozzák a menetrendi közlekedés veszteségeit - viszont a társaság hajóinak többségét dobra is verhetik

Gyorsan nõnek az adóbevételek

Archívum2008.05.23, 07:28

Az elsõ négy hónapban nem volt olyan adónem, amelybõl a befolyó bevétel ne nõtt volna tíz százalékkal. Nemcsak a lakosságtól beszedett adók nõnek, de a társaságoktól érkezõk is kedvezõen alakultak - írja a Napi Gazdaság.

A románoknak bejött az egységes adókulcs

Gazdaság2008.05.23, 14:00

A román pénzügyminiszter szerint országa 16 milliárd eurónyi bevételt nyert az egységes adókulcs bevezetésével: már a reform elsõ évében, 2005-ben 2,4 milliárd eurónak megfelelõ többlet maradt az egységes adókulcsnak köszönhetõen a dolgozóknál és a vállalkozásoknál, és az összeg évrõl évre nõtt, tavaly már 4,4 milliárd eurónyit nyertek vele az adózók, az idén pedig 5 milliárd körül lesz az összeg.

Visszaesett a TNT Hungary árbevétele

Archívum2008.05.22, 12:40

A futárszolgáltatásokat kínáló TNT Express Worldwide Hungary Kft. nettó árbevétele 26 százalékkal esett vissza tavaly az egy évvel korábbi szinthez képest egy 2006-os, egyszeri, határozott idejû projekt következtében - mondta Járosi Márton, a cég ügyvezetõ igazgatója csütörtökön, a TNT évértékelõ sajtótájékoztatóján Budapesten. A cégvezetõ a bevétel alakulásáról nem közölt ennél konkrétabb adatokat.

BL: valaki jól jár, valaki még jobban

Gazdaság2008.05.21, 18:20

A Manchester United-Chelsea BL-döntõ gazdasági hatása 267 millió euróra tehetõ, melybõl 45 millió jut az orosz fõvárosnak, a Bajnokok Ligája-gyõzelem pedig több mint 108 millió eurót ér - derül ki a MasterCardnak az [origo]-hoz eljuttatott elemzésébõl. Összeállításunkból kiderül, mibõl adódik össze ez a ránézésre óriási összeg.

Nyerõ pályán a Tarom

Archívum2008.05.20, 01:52

Az év elsõ negyedében 25 százalékkal nõtt a román Tarom légitársaság bevétele a tavalyi év hasonló idõszakához képest.

15 millió turistát várnak Görögországba

[origo] utazás2008.05.20, 10:17

A tavalyi 14 millió külföldi vendég után 2007-ben 15 millió turista érkezését prognosztizálják Görögországban. Az idegenforgalom az egyik legfontosabb bevételi forrás a mediterrán országban, mivel 18 százalékát adja a GDP-nek. A fejlõdéshez azonban további jelentõs beruházások kellenek.

Százezrek szenvedésébõl Disneyland

[origo] utazás2008.05.20, 11:01

A világ számos országában találkozhatunk olyan, mára már turistalátványossággá szelídült létesítményekkel, amelyek a XX. század viharos évtizedeiben még sokkal sötétebb szerepet játszottak egy-egy ország életében. Az egykori börtönök, fogolytáborok, vagy akár a vasfüggöny megmaradt részei hatalmas bevételeket hoznak fenntartóiknak, erkölcsi megítélésük ugyanakkor kérdéses.

Növelte bevételeit a CS Cargo

Gazdaság2008.05.20, 12:59

A CS Cargo, a Magyarországon is érdekeltséggel rendelkezõ közép- és kelet-európai logisztikai csoport bevétele 2007-ben elérte a 4,266 milliárd koronát (172 millió euró), ezzel 20 százalékkal lépte túl a várt növekedést. Összehasonlítva 2006-tal a CS Cargo holding bevétele 54 százalékos növekedést mutat.

Jól fizet a német focikupa

Archívum2008.05.14, 10:03

Az új szerzõdésnek köszönhetõen 50 millió euró (13 milliárd forint) éves bevételre számíthat a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) a honi kupasorozat televíziós jogainak értékesítésébõl.

Öngyilkos turizmus

[origo] utazás2008.05.14, 11:19

A tibeti Potala palota, az egykori khmer birodalom fõvárosa, Angkor, vagy éppen az indiai Agrában található Taj Mahal évrõl-évre turisták millióit vonzza ezekbe az országokba. A nagyobb idegenforgalmi bevételek reményében hatalmas infrastrukturális fejlesztésekbe kezdenek a felkapott turistalátványosságok városai, hogy még több vendéget tudjanak fogadni. A turistaáradattól remélt haszon azonban sok esetben a visszájára fordul, sõt a turizmuson túlmutató következményi is lehetnek, s végsõ soron magukat a turistákat is elriaszthatják.  

Kína lesz a legnépszerûbb turista célpont

[origo] utazás2008.05.14, 10:21

Hamarosan Kína lehet a világ elsõ számú idegenforgalmi célpontja, megelõzvén a jelenleg elsõ helyen álló Franciaországot. A legnagyobb bevételt az Egyesült Államok könyvelheti el a nemzetközi idegenforgalomban.

Drágább lesz az amerikai vízum

[origo] utazás2008.05.14, 11:47

Januártól emelkedik az amerikai vízumok kezelési díja: a megnövelt vízumdíjból származó bevételek hozzájárulnak a 2001. szeptember 11-i merényletek után megerõsített biztonsági intézkedések finanszírozásához - jelentette be az amerikai külügyminisztérium.

Téli olimpia Dubajban

[origo] utazás2008.05.14, 09:41

A turizmus ma már a világ egyik leggyorsabban fejlõdõ iparága, amelybõl hatalmas bevételekre tesznek szert a szolgáltatók. A cél minden esetben a minél nagyobb számú turista vendégül látása, szórakoztatása és természetesen az is, hogy ezek a vendégek még több pénzt költsenek. Ezek érdekében egyes országok és régiók óriási, már-már a lehetetlenség határait súroló turisztikai beruházásokba fognak. Bár a költségeket tekintve Magyarország elmarad a világ élmezõnyétõl, 2008-tól így is Európa legnagyobb fedett élményfürdõjével büszkélkedhetünk majd.

Boratisztáni körutazás félpanzióval

[origo] utazás2008.05.14, 10:17

Néhány hetes késéssel ugyan, de úgy tûnik, Kazahsztánban végre vették a lapot és megpróbálják dollárosítható turisztikai bevétellé alakítani a fiktív riporter, Borat Sagdijev népszerûségét.

A gazdaságot növeli a szerény ír giliszta

Archívum2008.05.13, 14:19

A földigiliszták évi 700 millió euróval (175 milliárd forint) járulnak hozzá Írország bevételeihez - ezt tartalmazza egy e héten nyilvánosságra hozott jelentés, amelyet a dublini kormány rendelt meg.

Nem adnak letelepedésit több vajdasági magyarnak

Állás 20112008.05.09, 09:01

Mérlegelési jogkörére hivatkozva utasította el több vajdasági magyar fiatal magyarországi letelepedési kérelmét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH). Bruttó 110 ezer forintos fizetésük a hivatal szerint nem elegendõ a magyarországi életre. Igaz, azt az erre vonatkozó rendelet nem tartalmazza, mennyi lenne a minimális havi bevétel. - írja a Magyar Hírlap.

Kevesebb pénzt hoztak Playboy-nyuszik

Archívum2008.05.07, 02:28

Nem voltak elégségesek a nyereséges gazdálkodáshoz az Egyesült Államokban a Playboy reklám- és hirdetési bevételei: az idei elsõ negyedévrõl 3,1 millió dollár veszteséget jelentett szerdán a kiadóvállalat, a Playboy Enterprises Inc. A tavalyi elsõ negyedévben másfél millió dollár adózott eredménye volt a cégnek.

Lassított az AXA

Archívum2008.05.07, 08:03

A legnagyobb francia és az egyik legnagyobb európai biztosító, az AXA szerdán 1,939 milliárd eurós bevételt jelentett új életbiztosításokból és más, megtakarítási célú kötésekbõl, 6,2 százalékkal kevesebbet a tavalyi elsõ negyedévi 2,066 milliárdnál. Ezt a pénzügyi piacok "felfordulásával" és több országban a szabályozási és az adókörnyezet változásával magyarázták. Az elemzõk 2 milliárd eurót vártak most.

Nõtt a Zwack bevétele

Archívum2008.05.06, 07:43

Éves szinten továbbra is szerény, de stabil, 3,4 százalékos bruttó árbevétel-növekedésrõl számolhatott be tegnap megjelent, a 2007/2008-as üzleti évet lezáró gyorsjelentésében a Zwack - olvasható a Napi Gazdaságban.

Magánosíthatják a Deutsche Bahnt

Archívum2008.04.30, 09:37

Zöld utat kapott a Deutsche Bahn privatizációja, miután a CDU-SPD nagykoalíció megállapodott a vállalat 24,9 százalékának eladásáról. Az utolsó állami kézben lévõ német konszern privatizálásából 5-8 milliárd ezuuró bevételre számít a német kormány -írja a Népszabadság szerdai száma.

Bõvült az Avon profitja

Archívum2008.04.29, 17:24

Az elsõ negyedévben 23 százalékkal nõtt az amerikai Avon kozmetikai csoport profitja, mivel nemzetközi eladásai - elsõsorban Latin-Amerikában - ellensúlyozták észak-amerikai bevételeinek hanyatlását.

Vesztes�ges a Deutsche Bank

Gazdaság2008.04.29, 11:05

A Deutsche Bank AG �t �v �ta els� �zben z�rt negyed�vet vesztes�ggel. A k�nyszer� le�r�sok, a cs�kken� bev�tel �s az �zleti vesztes�gek �rz�keltetik a piaci felt�telek roml�s�t. Emiatt N�metorsz�g legnagyobb kereskedelmi bankja 141 milli� eur�s vesztes�get k�nyvelt el, szemben az egy �vvel kor�bbi 2,12 milli�rd eur�s ad�zott eredm�nnyel.

Több a tévés, kevesebb a rádiós reklám

Archívum2008.04.28, 14:24

A reklámozók 2007-ben az elõzõ évinél nagyobb összeget pumpáltak a televíziós reklámpiacba hazánkban, a rádiós reklámhirdetések költségei azonban visszaestek - tájékoztat a www.realdeal.hu internetes oldal az Ernst & Young az ORTT megbízásából készített összefoglalója alapján.

Új rekordok az Audinál

Archívum2008.04.28, 17:59

Volkswagen csoport luxusmárkája, az Audi az elsõ negyedévben 28,2 százalékkal 514 millió euróra növelte üzemi eredményét a tavalyi elsõ negyedévi 401 millióhoz képest.

Adócsalással vádolják a Hondát

Archívum2008.04.25, 08:51

A japán adóhatóság 1,3 milliárd dollár (140 milliárd jen) hazai bevétel elhallgatásával vádolta meg a Hondát, írja a www.reuters.com internetes oldal. Ezt az összeget a feltételezés szerint 2004 és 2006 máárciusa között kasszírozta a cég, csak "elfelejtette" bejelenteni.  

Szükség apasztja a fõvárosi cégvagyont

Gazdaság2008.04.25, 17:55

Gyakran képezi vita tárgyát, hogy miként is kellene bánni az önkormányzati tulajdonú vagyonnal. A gazdasági környezet változása még a Budapest nagyságú városokat is érzékenyen érinti, amely egyebek mellett cégvagyona értékesítésével igyekszik kezelni anyagi nehézségeit. A magyar fõváros így lemond ugyan egy rendszeres, nagyjából kiszámítható éves jövedelemrõl, cserébe egyszeri nagyobb bevételhez jut, ami költségvetése fenntartásához nemigen helyettesíthetõ hozzájárulást jelent.

Nõtt az Aviva bevétele

Gazdaság2008.04.25, 16:28

A legnagyobb brit biztosító, az Aviva pénteken 8,17 milliárd fontnyi új élet- és nyugdíjbiztosítás-kötésrõl számolt be az elsõ negyedévrõl, az összeg 5,4 százalékkal több az egy évvel korábbi 7,75 milliárdnál.

Peugeot-Citroen: gyengébb növekedés

Archívum2008.04.24, 11:09

Az európai piac gyengélkedése ellenére növelte bevételét a francia PSA Peugeot-Citroen az elsõ negyedévben, mert a látványos növekedés Oroszországban, Brazíliában és Argentínában ellensúlyozni tudta az európai csökkenést. A növekedés elmaradt a várttól.

Romolhat a magyar költségvetés helyzete

Archívum2008.04.23, 18:57

A www.budapesttimes.hu honlapon a magyar költségvetési fegyelem 2010-ig esedékes fellazulásáról olvashatunk. Az oldal késleltetett bevételekkel, fokozódó politikai nyomással és magasabb hitelköltségekkel támasztja alá a kormányzati költségek növekedését valószínûsítõ hipotézisét.

Csökkent a Sony Ericsson nyeresége

Archívum2008.04.23, 09:22

A japán-svéd Sony Ericsson, a nagyságra negyedik mobilkészülék-gyártó a világon, a tavalyi elsõ negyedévinél kisebb nettó bevételt és adó elõtti eredményt jelentett az idei elsõ negyedévrõl szerdán.

Rekord a sógorok külkereskedelmében

Archívum2008.04.22, 12:03

Csaknem kilencmilliárd eurós rekordtöbblettel zárta a tavalyi évet az osztrák külgazdaság. A nemzeti bank adatai szerint a külföldre irányuló áruforgalomból és szolgáltatásokból származó bevételek 8,8 milliárd euróval - a hazai össztermék (GDP) 3,2 százalékával - haladták meg a behozatalt.

Jól ment a Rossmannak

Archívum2008.04.22, 17:53

A kozmetikai piacon zajló éles verseny ellenére tovább növelte árbevételét a Rossmann drogériahálózat, és az év egészében is növekvõ bevételt, illetve stabil nyereséget vár.

Növekszik a BASF Magyarországon

Gazdaság2008.04.21, 14:14

Az elmúlt év során a világ vezetõ vegyipari gyártója, a német BASF 13 százalékkal növelte bevételeit hazánkban 2007-ben. A cég a 2008-as évben hasonló növekedési ütemmel kalkulál.  

A világ legnagyobb vidámparkjai

[origo] utazás2008.04.21, 14:43

A világ nagy vidámparkjai ma már nem pusztán szórakozást kínálnak gyerekeknek és felnõtteknek, hanem önmagukban is akár többnapos turisztikai attrakciót jelentenek, ráadásul hatalmas bevételekhez juttatják tulajdonosaikat. Talán nem meglepõ, hogy a világ legnépszerûbb vidámparkjai a Disney lánchoz tartoznak, de rajtuk kívül is akadnak szép számmal említésre méltó. Nézzük a tíz legnagyobbat.

Átadták az elsõ Airbus A380-ast

[origo] utazás2008.04.21, 15:21

A nyugat-európai Airbus repülõgépgyár hétfõn adta át elsõ A380-as óriásgépét: az elsõ tulajdonos a Singapore Airlines. Az elsõ menetrend szerinti út 1,25 millió dolláros bevételét a légitársaság jótékonysági célra fordítja.

Képek az erdélyi Feketetói vásárról

[origo] utazás2008.04.21, 15:09

Minden év októberének második hétvégéjén tartják az erdélyi Feketetón a híres Feketetói vásárt, amelyre Erdély minden szegletébõl érkeznek vásározók. A vásárhely Erdély történelmi határán, a Királyhágón keresztül vezetõ út mentén fekszik.

Hasít a Google

Gazdaság2008.04.18, 01:22

A Google világvezetõ internetes keresõ és tartalomszolgáltató a szakértõk által vártnál nagyobb, 31 százalékos elsõ negyedévi adózott eredménynövekedésrõl és 42 százalékos bevétel emelkedésrõl számolt be a New York-i tõzsde csütörtöki kereskedésének zárása után.

Minimumadót fizetnek a vállalkozók

Archívum2008.04.17, 07:25

Mindössze 97 ezer egyéni vállalkozó volt tavaly, aki nem tartozott a minimumadó szabályai alá - írja a Napi Gazdaság. Ez azt jelenti, hogy a 383 ezer bevallást adó vállalkozónak csupán egynegyede fizetett magasabb adóalap után, mint a korrigált bevétel két százaléka. Ez a kör drasztikusan nõ: tavaly 286 ezer olyan vállalkozás volt, amely ide tartozott, 2006-ban viszont csak 230 ezer.