béremelés

címke rss
Nincs olyan negyedév, hogy valamely ágazat dolgozóinak ne emelnénk a fizetését

Nincs olyan negyedév, hogy valamely ágazat dolgozóinak ne emelnénk a fizetését

„Csak a legszükségesebb esetekben helyezik át az orvosokat más kórházakba. Az orvosok esetében az átvezénylés nem olyan, mint a katonáknál vagy a rendőröknél, hanem inkább olyan, mint a bíróknál és az ügyészeknél" - mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere az Origónak. Hozzátette: a törvény csupán az áthelyezés elvi lehetőségét teremti meg, amelyet csak akkor alkalmaznak, amikor arra valóban szükség van. Durva torzításnak nevezte azt is, hogy az orvosok ne dolgozhatnának magánpraxisban. Ez nem igaz - mondta a miniszter -, csupán engedélyt kell kérni, és ezután is dolgozhatnak magánrendelőkben az orvosok. A miniszter beeszélt ...

Áder János elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését

Itthon2020.10.14, 15:35

Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését. Az ezzel kapcsolatos közleményében az államfő aláhúzta, hogy a döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.

Akár a háromszorosára is nőhet az orvosok bére 2023-ra

Itthon2020.10.08, 10:13

Akár a háromszorosára is nőhet azoknak az orvosoknak a bére 2023-ra, akik a bértábla szerint keresnek - mondta Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Megszavazták a történelmi béremelést az orvosoknak

Itthon2020.10.06, 13:48

Az Országgyűlés elfogadta az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényjavaslatot, amely alapján az orvosok három lépcsőben – először 2021-ben, majd 2022-ben és 2023-ban – kaphatnak béremelést. Egy kezdő orvos bére 2023-ra a jelenlegi 255 ezer forintról 687 ezer forintra emelkedik, a negyven év szakmai tapasztalattal rendelkező orvosé pedig a jelenlegi 525 ezer forint helyett 2,4 millió forint lesz.

A magyarok elsöprő többsége támogatja az orvosok bérének emelését és a hálapénz eltörlését

Itthon2020.10.06, 10:24

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a kormány elfogadta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett béremelést tartalmazó javaslatot, amely eddig soha nem látott mértékben emeli meg az orvosok fizetését, ezzel egyidejűleg pedig a hálapénz is eltűnik. Egy rezidens gyakorlati időtől függően 7-800 ezer forint körüli alapbért kap majd, az idősebb orvosok pedig 2,4 millió forintot kereshetnek. Maurer Szemerével, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egészségügyi üzletágvezetőjével beszélgettünk arról, hogy miért rendkívül fontosak ezek az intézkedések, és milyen hosszú és rövid távú hatásai lehetnek Magyarországon. 

Béremelés: Az orvosi kamara összes törvénymódosító javaslatát elfogadták

Itthon2020.10.06, 11:17

A kormány javaslatára a Magyar Orvosi Kamara összes, törvényi szinten kezelendő módosító javaslatát elfogadta a parlament törvényalkotási bizottsága hétfő esti ülésén - nyilatkozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője az MTI-nek.

A baloldali kormányok egyre nehezebb helyzetbe hozták az orvosokat, az Orbán-kormány viszont soha nem látott béremelést ad

Itthon2020.10.04, 11:53

Történelmi mértékű béremelést kapnak az orvosok Magyarországon a következő időszakban - jelentette be Orbán Viktor. A béremelés révén a hálapénz is eltűnhet a hazai egészségügyből. Az Orbán-kormány egyébként az elmúlt években a teljes egészségügyi szektorban nagyon komoly béremelést hajtott végre. A korábbi baloldali kormányok idején az egészségügyben csökkentek a fizetések, kórházakat zártak be és orvosokat küldtek el.  

Orbán Viktor bejelentette: Soha nem látott mértékű béremelést kapnak az orvosok - Videó

Life.hu2020.10.03, 14:37

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután szombat reggel találkozott a kormány és a kamara delegációja. "Összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében egy áttörő erejű javulást kell elérnünk" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor: Soha nem látott mértékű béremelést kapnak az orvosok, a hálapénzt kivezetik - videó

Itthon2020.10.03, 13:50

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután szombat reggel - több hónapos előkészítő munka után - találkozott a kormány és a kamara delegációja.

Orbán Viktor fogadta a Magyar Orvosi Kamara vezetőit

Itthon2020.10.03, 12:11

Orbán Viktor kormányfő hivatalában fogadta Kincses Gyulát, a Magyar Orvosi Kamara elnökét, valamint Álmos Péter Zoltánt és Lénárd Ritát, a Magyar Orvosi Kamara alelnökeit.

Megduplázhatják az orvosok bérét

Life.hu2020.09.30, 15:57

Az Origo internetes lap információi szerint a kormány szerdán az orvosi kamara javaslatairól tárgyal; a testület a hálapénz büntetőjogi betiltását és jelentős orvosi béremelést javasol.

Az alapbéren felül 8,5 milliárd forintot fordítanak béremelésre a postánál

Gazdaság2020.07.18, 23:19

A Magyar Posta az idén az alapbéren felül, egyszeri kifizetések formájában 8,5 milliárd forintot fordít a dolgozók bérhelyzetének javítására - mondta a társaság vezérigazgatója egy szombati sajtótájékoztatón.

Vitára hívták Kásler Miklóst, a miniszter a videóinterjú sorozatában reagált

Itthon2020.07.21, 12:46

Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere nemrég létrejött hivatalos Facebook-oldalán „Miniszteri percek" címmel videóinterjú sorozatot indított, amelyben e-mailben küldött nézői kérdésekre válaszol. A legújabb epizódban szó esik arról, hogy Ungár Péter (LMP) vitára hívta Kásler Miklóst a szociális dolgozók béremelésével kapcsolatban, ami a miniszter szerint csak egy politikai akció, ugyanis a szociális dolgozók bére az elmúlt 5 évben minden éven emelkedett és további emelések várhatók. A miniszter a koronavírus esetleges második hullámával kapcsolatos kérdésekre is választ adott.

Még a nyári szünetben megérkezik a tanárok emelt fizetése

Itthon2020.06.23, 08:34

Augusztusban kapják meg a pedagógusok a korábban bejelentett 10 százalékos emelést. Ez egy pályakezdőknek körülbelül 21 ezer forintot jelent majd, egy több mint 20 éve a pályán lévő pedagógusnak pedig körülbelül 32 ezer forintot.

Magasabb lett a szakképzésben a béremelés, mint amire számítottak

Gazdaság2020.06.11, 09:24

Elégedettek az oktatók, az igazgatók és még az érdekképviselet is a szakképzésben megajánlott új fizetésekkel. A Magyar Nemzet által megkérdezett érintettek szerint jelentős többletet könyvelhetnek el azok, akik sokat és jól dolgoznak.

Júliustól emelkedik a szakképzésben oktatók bére

Gazdaság2020.05.21, 08:13

A gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Júliustól emelkedik az oktatók bére, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja - írta közleményében az Információs és Technológiai Minisztérium. 

Emelik a kulturális szektorban dolgozók bérét

Itthon2020.04.13, 16:40

A kormány kiemelten fontosnak tartja a közszférában dolgozók megbecsülését, ezért az egészségügyi és az oktatási ágazatokat követően a harmadik meghatározó humánszektor, a kulturális szakterület béremeléséről is döntöttek. Ezt közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn az MTI-vel.

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Itthon2020.02.24, 16:03

Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn.

Bejelentette a béreket a Lidl is, 504 ezret kaphat egy targoncavezető

Gazdaság2020.02.04, 14:52

A Lidl Magyarország az elmúlt két év során több mint 12 milliárd forintot fordított bérfejlesztésre. A vállalat országos szinten egyedülálló ütemben és mértékben tovább növeli munkavállalóinak bérét, amelynek értelmében a 2020-as gazdasági évben további 7,3 milliárd forintot fordít béremelésre.

Szerdán már az emelt fizetés érkezik a rendőrök számlájára

Itthon2020.02.04, 12:05

Szerdán érkezik a számlákra a rendőrök emelt fizetése; a kormány januári döntése 56 ezer hivatásos rendvédelmi dolgozót érint - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Folytatódik az ápolói béremelés és a nővérszállók fejlesztése

Itthon2020.01.23, 14:55

A kormány elkötelezett az egészségügy humánerőforrás-fejlesztése iránt, ezért folytatódnak a béremelések, és tovább fejlesztik a nővérszállók hálózatát is - jelentette ki Csiki Zoltán egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének szakmai napján.

Miniszterelnökség: Emeli a kormányhivatali dolgozók bérét a kormány

Itthon2020.01.18, 13:06

Mintegy 32 milliárd forintból legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, és a cafeteria-rendszert pedig újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban.

Szentkirályi Alexandra: Béremelés és intézményfejlesztés az egészségügyben

Itthon2020.01.16, 17:34

Januárban és novemberben is emelkednek az ápolói alapbérek, valamint az ügyeleti és a túlmunkáért kapott díj – jelentette be Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán. A kormányszóvivő azt is elmondta, hogy a kormány terveiben szerepel a nővérszállók építése, illetve a meglévők felújítása, valamint az egészségügyi intézmények épületeinek további fejlesztését ígérik.

Idén is tovább emelkedik a bölcsődei szakdolgozók bére

Itthon2020.01.10, 15:34

A kormánynak 2020-ban is a gyermek az első, és különösen fontosnak tartja a kisgyermekekkel foglalkozó bölcsődei dolgozók anyagi megbecsülését, valamint a munka mellett kisgyermeket nevelő családok segítését, ezért idén is tovább emelkedik a bölcsődei szakdolgozók bére, folytatódnak a bölcsődefejlesztések - közölte a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek

Itthon2020.01.07, 13:43

Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek - mondta Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Völner Pál: Háromezer bíró és kétezer ügyész bére emelkedett januártól

Itthon2020.01.03, 14:22

Háromezer bíró és kétezer ügyész bére emelkedett januártól, a bírák átlagosan 32, míg az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesültek - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését

Itthon2020.01.03, 07:51

A nemzeti kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, gondoskodik az ápolók, orvosok utánpótlásáról, emeli a bérüket és mindent megtesz azért, hogy ismét vonzóvá tegye az egészségügyi pályát a fiatalok számára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Jövőre is 8 százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum

Gazdaság2019.12.19, 08:46

Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében - értesült a Magyar Nemzet.

Újra ledobta az Aldi a bérbombát

Gazdaság2019.12.16, 15:19

Az ALDI Magyarország 2020. január 1-jétől minden pozícióban az inflációt meghaladó emelést hajt végre - írja a vállalat közleményében. A cég bérpolitikájában fontos szerep jut a munkavállalói lojalitásnak, a hosszabb, vállalatnál eltöltött szolgálati időt magasabb összeggel díjazza. Két év ott töltött munkaviszony után a bolti dolgozók legalább 12 százalékkal, a boltvezetők 24 százalékkal magasabb bérsávba kerülnek.

Miniszteri biztos: Jelentős bölcsődefejlesztési programok folynak

Itthon2019.11.25, 10:09

A tavalyi 48 ezerről mintegy 51 ezerre nőtt a bölcsődei helyek száma Magyarországon - mondta Kovácsné Bárány Ildikó miniszteri biztos hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin: Átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re

Itthon2019.11.20, 20:28

Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Tovább emelkedik jövőre a minimálbér

Gazdaság2019.11.07, 13:59

A következő napokban egyeztetnek többek között a jövő évi kötelező legkisebb keresetekről, az állami cégek bérhelyzetéről és rövidített vasárnapi nyitvatartásról - írja a Magyar Nemzet.

Átlagot meghaladó fizetésemelés, közelgő határidők

Gazdaság2019.10.27, 09:34

Fontos határidőkhöz kerültek közelebb a héten úgy a társasházak, mind a banki ügyfelek. A héten lezajlott a 2018-as költségvetés zárszámadási vitája, amelynek során ismét figyelmet kapott az, hogyan támogatta és támogatja az állam a hazai gazdaságot és a magyar családokat. A hét felminősítést is hozott Magyarország számára, miközben a nemzetközi színtérről a Tesla jelentett jó híreket. Újabb pofont kapott problémás gépeinek földön tartása miatt a Boeing, a vállalatnak egyre sokasodnak a nehézségei. Pont került ügyanakkor egy régi vitára a Rubik-kocka körül.

Béremelést tervez egy hazai diszkontlánc

Gazdaság2019.10.24, 10:54

Újabb béremelésre lehet számítani az ALDI Magyarországnál, miközben a cégnél egyelőre nincs érvényben létszámstop sem. Erről a Pénzcentrumnak adott interjújában beszélt Bernhard Haider, a vállalat ügyvezető igazgatója.

Az átlagosnál is nagyobb fizetésemelés jöhet

Gazdaság2019.10.22, 10:20

A postánál, az állami vasúti- és közúti személyszállításban és a szintén állami fenntartású víziközmű cégeknél várható az átlagot meghaladó béremelés a közeljövőben - tudta meg a Magyar Nemzet. A cél az, hogy az állami szektor dolgozóinak fizetését a versenyszféra szintjére hozzák.

Horváth Ildikó: A védőnők társadalmi megbecsülését jelzi a béremelés

Itthon2019.08.09, 10:53

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy a védőnők társadalmi megbecsülését jelzi, hogy júliustól az egészségügyi szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, és ezáltal magasabb bért kapnak. Az államtitkár szerint a védőnői szolgálat az egyik legfantasztikusabb foglalkozás. 

Rétvári Bence: A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók

Itthon2019.08.02, 12:10

A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely pártja egyetlen béremelést sem szavazott meg

Itthon2019.07.23, 16:18

A nagyobbik kormánypárt frakciója Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatójára reagálva azt írta, hogy Karácsony Gergely pártja egyetlen béremelést sem szavazott meg az elmúlt években. 

Béremelés jön a MÁV-nál

Gazdaság2019.07.16, 14:52

Megállapodtak a MÁV és a Kollektív Szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek, így évközi bérfejlesztés jön a vasúttársaságnál – értesült a Magyar Nemzet.

Tovább emelkedik a bírók fizetése

Itthon2019.07.09, 14:57

Tovább emelkedik a bírók fizetése, mivel ennek a fedezete a Pénzügyminisztérium költségvetésében megtalálható - erősítette meg Varga Judit az Origónak azt, amit igazságügyi miniszterjelöltként még a parlamenti bizottsági meghallgatásán mondott. A miniszterjelölt kijelentésével egyértelműen cáfolta a Magyar Bírói Egyesületet, akik azt terjesztik, hogy nem lesz béremelés. 

82 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedik július 1-től

Itthon2019.06.17, 17:45

Július 1-től több mint 82 ezer egészségügyi szakdolgozó bére emelkedik. Az eredetileg november 1-től esedékes nyolc százalékos emelést előrehozottan kapják meg.

Újra emelt dolgozói bérén az egyik nagy áruházlánc

Gazdaság2019.04.29, 12:56

A januárban bejelentett bérfejlesztésen túl április 1-től újabb jelentős béremelést hajtott végre az Auchan Retail Magyarország - írja az áruházlánc az Origóhoz eljuttatott közleményében.

Több pénzt kapnak a védőnők

Itthon2019.03.13, 08:37

A családok egészségével foglalkozókat is minél jobban meg kell becsülni – mondta Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője annak kapcsán, hogy a gazdagréti védőnői szolgálat korszerűbb, nagyobb épületbe költözött. A védőnők július elsejétől nyolcszázalékos béremelést kapnak, és ezentúl rájuk is vonatkozni fog a bértábla.

Komoly béremelést kaphatnak a tanárok

Itthon2019.03.11, 09:35

Újabb béremelésre számíthatnak jövőre a pedagógusok, ha megvalósulnak az oktatási államtitkárság szándékai – tudta meg a Magyar Nemzet. Az elképzelések szerint az életpályamodell fejlesztésével párhuzamosan mintegy harminc százalékkal nőne a tanárok keresete 2020-tól. Az elmúlt években megvalósult bérfejlesztésekkel együtt ez összesen nyolcvanszázalékos átlagos emelést jelenthet 2013 óta.

Hankook: megszületett a bérmegállapodás

Gazdaság2019.03.06, 14:50

A Hankook Tire Magyarország Kft. bejelentette, hogy 2019-ben átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelést hajt végre. A béremelés visszamenőleges hatályú, 2019. január 1-jétől lép életbe – áll abban a közleményben, amelyet a cég az Origónak küldött.

A márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére

Itthon2019.03.04, 19:33

A márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.

A fiatalok béremelést várnak

Gazdaság2019.02.22, 15:08

A dolgozó fiatalok 69 százaléka számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre – derül ki a K&H 2018 harmadik negyedéves ifjúsági indexéből. Az érintettek 43 százaléka saját bevallása szerint könnyen találna magának új munkát, ami rekordmagas érték a felmérés történetében. Az országon belüli különbség azonban óriási: a nyugati megyékben élő fiatalok 64 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna állást, míg a keleti megyékben mindössze 28 százalékos az optimisták aránya. Egyre kevesebb fiatal találja az egyensúlyt a munka és a magánélet között, és az oktatási rendszerrel is kevesen elégedettek.

700 ezres fizetés plusz cégautó a Lidlnél

Gazdaság2019.02.14, 16:34

A Lidl Magyarország országos szinten egyedülálló ütemben és mértékben növeli munkavállalóinak bérét. A 2018-as béremelési hullámot követően ezúttal 2019. március 1-jével további, átlagosan 15 százalékkal emeli bolti és raktári dolgozó munkavállalói munkabérét - olvasható a cég közleményében.

Emelkednek a bérek a Dunaferrnél is, mutatjuk, mennyivel

Gazdaság2019.02.14, 13:26

2018 után, idén újra két számjegyű béremelés lesz a Dunaferr vas- és acélkohászati vállalatcsoportnál. A szakszervezetekkel aláírt bérfejlesztési megállapodásnak megfelelően a dolgozók bére idén átlagosan 13 százalékkal emelkedik – olvasható a társaság közleményében.

Ennyivel emelkednek a bérek a hatvani Bosch-gyárban

Gazdaság2019.02.12, 11:23

Az ÉTMOSz szakszervezet tagsága 75 százalékának szavazatával megszületett az egyéves bérmegállapodás a hatvani Robert Bosch gyár dolgozói és a vállalat vezetői között.

Kiderült, a fizikai dolgozók vagy a középvezetők bére nőtt-e jobban?

Gazdaság2019.02.07, 22:02

Bérnövekedés mindkét csoportba tartozó munkavállalók esetében történt, és nagyobb mértékű volt, mint az egy évvel korábbi.

Bérmegállapodás: a dolgozók a napokban kapják meg az emelt fizetéseket

Gazdaság2019.02.05, 15:19

A dolgozók a napokban kapják meg emelt fizetéseiket, miután a kormány és a szociális partnerek tavaly decemberi megállapodásának köszönhetően 2019. január 1-től 8-8 százalékkal emelkedett a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum összege - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

11 milliárd forint jut az önkormányzati köztisztviselői béremelésekre

Itthon2019.02.01, 14:08

A Belügyminisztérium 11 milliárd forinttal támogatja a nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat a köztisztviselők bérének emelésében - közölte a tárca önkormányzati államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

Óriási bejelentés a Penny Markettől, több ezer embert érint a hír

Gazdaság2019.01.23, 16:07

A Penny Market Kft.-nél az előző évhez hasonlóan idén is 10 százalékos béremelést terveznek, a béren kívüli juttatások rendszerét is fejlesztik.

A kormány támogatja a bérek további növekedését

Gazdaság2019.01.22, 13:50

A kormány arra törekszik, hogy a 71 hónapja tartó béremelkedés idén is folytatódjon – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a tavaly január és november közötti kereseti adatokra reagálva.

Fontos bejelentést tett az Auchan a bérekről

Gazdaság2019.01.14, 16:25

Megállapodott az Auchan Retail Magyarország a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2019-es béremelésről - írja közleményében az áruházlánc. A 2019. során 1,7 milliárd forint befektetést meghaladó új javadalmazási rendszer az áruházi munkatársak és a nem vezetői központi munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében jelentősen emeli az alapbéreket.

Sürgősségi ellátás: sikeresen vizsgázott az új rendszer

Itthon2019.01.14, 11:22

Sikeresen vizsgázott a január elsején bevezetett új sürgősségi irányítási rendszer – jelentette be Kásler Mikós. Az emberi erőforrások minisztere arról is beszélt, hogy a következő években 700 milliárd forintot fordít a központi magyarországi régió egészségügyi fejlesztésére.

Folytatódnak a reptéri sztrájkok, kedden Frankfurt következik

Travelo2019.01.12, 09:30

A héten volt már sztrájk a spanyoloknál, a németeknél és az olaszoknál is, de még mindig nincs vége. Jövő kedden Frankfurtban, a legnagyobb német reptéren szüntetik be a munkát, írta a hvg.hu az MTI híre alapján.

Két számjegyű béremelés jöhet idén is

Gazdaság2019.01.12, 13:48

2019-ben is több mint 10 százalékkal emelkedhetnek a bérek Magyarországon. Erről Parragh László beszélt a Magyar Időknek, több szakszervezet hasonlóan látja a fizetések emelkedésének ütemét, akik szintén tíz százaléknál nagyobb mértékű béremelésekben bíznak a most folyó vállalati bértárgyalásokon.

Fontos bejelentés a SPAR-tól, több mint tízezer embert érint a változás

Gazdaság2019.01.10, 15:09

Megállapodott a 2019-es bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete - írja közleményében az áruházlánc.

Minden egészségügyi dolgozónak emelkedik a fizetése

Itthon2019.01.08, 14:13

Hét lépcsőben emelik a béreket 2022-ig. Az erről szóló terveket Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára közölte az M1-en. 

Akad, ahol két számjegyű lesz a fizetésemelés az állami cégeknél

Gazdaság2019.01.08, 10:32

Hamarosan elkezdődnek az egyeztetések az állami vállalatok munkavállalóinak bérrendezéséről, amely több területen ismét két számjegyű lehet - értesült a Magyaridők.hu. A korábban, 2017-ben kötött többéves megállapodás szerint az idei emelés átlagosan öt százalék, ám a közlekedési ágazatokban már látszik, hogy a munkaerő megtartása érdekében ismét tíz százalék feletti emelés szükséges.

Tovább nőtt a hivatásos állományú rendőrök bére

Itthon2019.01.02, 14:58

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően január 1-től átlagosan újabb 5 százalékkal nőtt az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök fizetése.

Adócsökkentéssel segíti a kormány a béremeléseket

Itthon2019.01.02, 10:22

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta, Magyarország erősödő gazdasággal vág neki az új évnek, fontos területeken lesznek pozitív intézkedések 2019-ben. A munka törvénykönyvének módosításáról elmondta, hogy a túlórát havonta kell kifizetni, a többletmunka pedig önkéntes.

Tovább folytatódik a béremelés az egészségügyben

Itthon2018.12.21, 09:42

A 2016 óta tartó folyamatos béremelés jövő júliusban folytatódik az egészségügyi dolgozók körében – jelentette be Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára.

Nagyot fog nőni az egészségügyi dolgozók fizetése

Itthon2018.12.19, 14:42

A következő négy évben 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére, az emelés a védőnőket is érinti.

Bérbombát robbantott az ALDI

Gazdaság2018.12.14, 14:47

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. közzétette a 2019. január 1-jétől magyarországi üzleteiben és biatorbágyi logisztikai központjában érvényes béreket, írja Origóhoz eljuttatott közleményében az áruházlánc. Két számjegyű emelést hajt végre a cég a kezdő fizetéseknél.

Béremelést jelentett be a Magyar Telekom

Gazdaság2018.12.14, 11:04

A megállapodás értelmében 2019. április 1-jétől a Magyar Telekom nem vezető beosztású munkavállalói átlagosan 6 százalékos bérfejlesztésben részesülnek.

Ennyit lehet keresni a Mercedes-gyárban

Gazdaság2018.12.14, 14:20

A napokban a szakszervezeteknek sikerült megállapodniuk a kecskeméti Mercedes-gyár vezetésével a dolgozói béremelésekről. A munkavállalói képviseletek szerint nagyon jó bérmegállapodást tudtak kötni a német autógyártó itteni érdekeltségével, a cég részéről pedig fontos mérföldkőnek tartják a bérmegegyezést.

A béremelések ellenére is nagyon olcsó munkaerő vagyunk Európában

Archívum2018.12.11, 10:11

2019-re az ideihez hasonló, 6-8 százalékos béremelésre számítanak Magyarországon a külföldi cégvezetők. A mérték egyelőre nem befolyásolja a megkérdezettek beruházási terveit, Magyarország még mindig az egyik legvonzóbb befektetési célpont a munkaerőköltség alapján az Európai Unióban. Minderről Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) kommunikációs osztályvezetője beszélt a Kienbaum Consultants International tanácsadó céggel közösen a 2018-2019. évi bérezésről készített tanulmány sajtóbemutatóján.

Megmutatjuk a hazai egészségügy legnagyobb eredményeit

Itthon2018.12.11, 09:20

Jelentős változások indultak meg a magyar egészségügyben az elmúlt években, és ennek eredményeként 77 kórház, 54 szakrendelő és 97 mentőállomás újult meg. A dolgozók bére az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett, és a következő években további 72 százalékkal fog. A budapesti egészségügyi rendszer fejlesztésére a következő években 700 milliárdot költenek majd, miközben a kórházigazgatóknak nőni a felelőssége.

Az egészségügyben további jelentős béremelésekre kerül sor

Itthon2018.12.07, 20:25

Kásler Miklós további jelentős béremelésről beszélt egy szakmai konferencián. Összesen 72 százalékos emelkedés várható 2022-re 2018-hoz képest.

Újabb jelentős béremelések lesznek az egészségügyben

Itthon2018.12.07, 12:51

Az egészségügyi közalkalmazottak körében további jelentős béremelésekre kerül sor - ismertette Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken egy szakmai konferencián. Péntek délelőtt a 2018-as év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit tüntette ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos szervezete Budapesten.

Jelentős béremelés lesz a kecskeméti Mercedes-gyárban

Gazdaság2018.12.07, 12:29

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár az elsők között, jó eredménnyel zárta a bértárgyalásokat a szakszervezetekkel. A következő két évben jelentős béremelést kapnak a gyár dolgozói.

A Tesco a nyilvánosság kizárásával tárgyal a szakszervezetekkel

Gazdaság2018.12.03, 13:38

Megkezdődtek a jövő évre vonatkozók bértárgyalások a Tesco áruházlánc és a munkavállalók érdekképviseleti szervezeti között - áll a hipermarketlánc és a szakszervezetek közös közleményében.

Emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére

Nagyvilág2018.11.20, 18:56

Családbarát intézkedésekről, valamint a közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők béréről szóló tervezetet szavazott meg ma az Országgyűlés.

A cégek nem akarnak a profit terhére bért emelni

Archívum2018.11.09, 13:55

Gyorsítható lenne a keresetek felzárkóztatása, ha erre meglenne a szándék a vállalati és pénzügyi szféra nagyobb vállalkozásainál. Nemzetgazdasági szinten úgy nőtt az átlagereset tíz százalék felett egy év alatt, hogy a hozzáadott értékből a versenyszféra szereplői gyakorlatilag arányaiban ugyanakkora részt fordítottak bérre. Pedig a profit terhére garantálható lenne a legalább 15 százalékos bérrendezés a jövő évben, csak éppen nincs meg a szándék erre a hazai cégek körében - írja a Magyaridők.hu.

A csok hatékonyabb a lakáskasszáknál

Itthon2018.10.18, 10:06

A csok, a családi otthonteremtési kedvezmény jól működő rendszer, hatékonyabb a lakáskasszáknál - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Ezért emelt bért az Amazon

Gazdaság2018.10.15, 13:25

November elsejétől az amerikai kiskereskedelemi óriás óránként 15 dollárra (4.200 forint) emeli dolgozói minimálbérét. Ez a lépés 250 ezer dolgozóra, valamint 100 ezer szezonális munkavállalóra lesz hatással. A cég szinte megduplázza a szövetségi minimálbért, amely jelenleg 7,25 dollár (2 ezer forint) óránként.

Bért emel az Amazon

Gazdaság2018.10.02, 15:54

Béremelést jelentett be a világ egyik legnagyobb vállalata, az Amazon. A döntés munkavállalók százezreit érinti kedvezően - írja a BBC.

A munkaerőhiány alkupozícióba hozta a munkavállalókat

Archívum2018.09.24, 15:20

Várhatóan jövőre is átlagosan két számjegyű béremelés jöhet mind a versenyszféra, mind az állami szektor cégeinél. A munkaerő megtartása elsődleges szemponttá vált, ráadásul a fluktuáció sok területen már a rendkívüli bérrendezést is kikényszeríti.

Meglepőt lépnek a cégek a munkaerőhiány kivédésére

Archívum2018.09.20, 13:09

A munkaerő megtartása érdekében nagy számban találkoztak az érdekképviseletek 2018-ban olyan cégekkel, amelyek soron kívül emeltek a béreken – értesült a Magyaridők.hu.

A legnagyobb béremelést kapták a pedagógusok a rendszerváltás óta

Itthon2018.09.05, 16:29

Az elmúlt években a kormány a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógusbér-emelést hajtotta végre - hangoztatta Bódis József oktatási államtitkár szerdán Budapesten.

Varga Mihály: Nincs értelme tárgyalni ezzel az Európai Bizottsággal

Gazdaság2018.09.01, 09:43

Mindenkit pozitív értelemben lepett meg a második negyedéves kedvező adat, amivel dobogósok vagyunk az Európai Unióban – mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A pénzügyminiszter szólt arról is, hogy az eredményszemléletű hiány nincsen veszélyben, a Pénzügyminisztérium továbbra is 2,4 százalékos hiánycél teljesülésével számol. Varga Mihály szerint nem biztos, hogy ezzel az összetételű Európai Bizottsággal van értelme a tárgyalásoknak a következő uniós ciklus költségvetéséről, mivel a 2019-es választások után új testület áll majd fel. Viszonylag nagy esélye van, hogy a következő bizottság elnökét nem Junckernek hívják – ...

Mikor nőhetnek tovább a bérek?

Archívum2018.07.19, 15:14

A jövő évi költségvetés módosító javaslatairól döntöttek a képviselők az Országgyűlésben. Az egyik TV műsorában Bánki Erik, a gazdasági bizottság elnöke beszélt a költségvetés részleteiről, többek között a cafeteria rendszert érintő változásokról, a képviselői tiszteletdíj növeléséről, valamint a kormány kis- és középvállalkozásokat érintő támogatásairól.

Cser Ágnes: folyamatosak a béremelések az egészségügyben

Itthon2018.07.03, 12:58

Folyamatosak a béremelések az egészségügyben, ezért nem igaz, hogy nem lesz szakember; a kiszámítható emelkedés miatt nem fogják elhagyni az országot az ágazatban dolgozók. Ezt Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke mondta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Több tízezer forintos béremelés az egyik áruházláncban

Gazdaság2018.06.29, 15:29

Az éves tihanyi konferenciáján jelentette be az Euronics Műszaki Áruházlánc, hogy megemeli értékesítő és hitelügyintéző kollégái bérét.

Folytatódnak a bérfejlesztések az egészségügyben

Itthon2018.06.28, 17:17

Az egészségügyben megkezdett bérfejlesztések folytatódni fognak – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

Tovább emelkedik az egészségügyi dolgozók bére

Itthon2018.06.28, 16:30

Minden kormányzatnak feladata kifejezni az elismerést és a megbecsülést az egészségügyben dolgozók felé, ezért döntött a kormány a béremelésről - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Eurostat-jelentés - dobogós helyen a hazai béremelés

Gazdaság2018.06.18, 08:01

Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság.

Utalványok formájában kapnának béremelést a közszférások

Archívum2018.06.13, 16:43

Új típusú megoldásokkal kellene erősíteni a közszféra versenyképességét, a béremelésre például elektronikus utalványrendszert alakíthatna ki az állam – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke. A közszférában dolgozók fizetésemelésük egy részét utalványként kaphatnák meg, amit csak egészségügyi szolgáltatásra, oktatásra-képzésre, egyéb szolgáltatásokra, megtakarításra költhetnék el, mégpedig meghatározott cégeknél. A kijelölt vállalkozások között sok állami, önkormányzati vállalkozás szerepelne. A módszerrel az ÁSZ elnöke szerint minden érintett nyerne, miközben visszaszorulna a feketegazdaság.

Nagy Márton: 2030-ig meg kell duplázni a béreket

Gazdaság2018.05.30, 13:40

Sikerült megteremteni Magyarországon a pénzügyi stabilitást 2010 után, és ez különösen fontos a mostani piaci turbulenciák idején – mondta Nagy Márton, a jegybank alelnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlésén. Nagy Márton szerint a fő cél a hazai kkv-k termelékenységének és a bérek megduplázása 2030-ig.

Itt a megállapodás, az OBI is emeli év közben a béreket

Gazdaság2018.05.25, 12:38

Az OBI is csatlakozott az évközben béremelést végrehajtó vállalatok köréhez - írja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az Origóhoz eljuttatott közleményében.

Rétvári: Korszerűbbé vált a mentőszolgálat

Itthon2018.05.11, 10:20

Nyilatkozott Rétvári Bence a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A beszélgetés témája a mentőszolgálat volt.

A vártnál nagyobb, 12-13 százalékos béremelés lesz a versenyszférában

Archívum2018.04.21, 15:33

A várakozásoknál lényegesen magasabb, átlagosan 12-13 százalékos keresetemelés lesz idén a versenyszférában, a bértárgyalások a legtöbb helyen már lezárultak – értesült érdekképviseleti forrásokból a Magyaridők.hu.

Sztrájkra készülnek a McDonald’s dolgozói

Gazdaság2018.04.10, 14:43

Sztrájkba léphetnek a McDonald's gyorsétteremlánc dolgozói néhány brit étteremben akkor, ha a munkavállalókat tömörítő szakszervezetnél ezt a döntést szavazzák meg – írja az Independent. Tavaly ősszel már végigsöpört egy sztrájkhullám a Big Mac szendvics háza táján. Most ismét a bérezéssel és a munkaidő kezelésével van baja az alkalmazottaknak.

Csak piacképes bérrel lehet jól motiválni a dolgozókat

Archívum2018.03.22, 15:55

Az elektronikai-, világítástechnikai eszközöket gyártó Melecs győri üzemében bevezettek egy 12 százalékos béremelésnek beillő termelési pótlékot, amivel a dolgozókat a túlóra vállalására ösztönzik arra az időszakra, amikor magasabb a vevői igény a termékeik iránt. A kismamáknak egy-, illetve kétműszakos munkarendet alakítottak ki.

61 hónapja folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon

Gazdaság2018.03.20, 13:45

Több mint 5 éve, 61 hónapja folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, a tendencia vélhetően a követező hónapokban is folytatódik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva. A fizetések növekedési üteme meghaladta a várakozásokat.

Hathavi csúcs: januárban 13,8 százalékkal nőttek a keresetek

Gazdaság2018.03.20, 13:51

Januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít. A növekedésre többek között a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése voltak hatással - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal.

Előző
Következő