BBC News

címke rss

Mindent vihet a jobboldal Franciaországban

Archívum2002.06.15, 16:20

Jacques Chirac az újkori francia történelem egyik legnagyobb hatalommal rendelkezõ elnöke lehet a képviselõválasztások második, vasárnapi fordulója után: a legutolsó közvélemény-kutatások szerint az elnök programjának támogatására létrejött pártszövetség akár 400 helyet is szerezhet az 577 tagú nemzetgyûlésben. A BBC-nek nyilatkozó szakértõk egy része a jobboldali koalíció választási programját nehezen teljesíthetõnek minõsítette.

Marad az embargó Kubával szemben

Archívum2002.05.20, 19:14

Az elõzetes várakozásokkal szemben mégsem enyhít George Bush a Kubával szembeni embargón. Az amerikai elnök a ma tartott sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy addig nem lát esélyt a szankciók feloldására, amíg demokratikus reformok nem kezdõdnek a szigetországban - adta hírül a BBC.

Beszakadt a bajkonuri ûrközpont teteje

Archívum2002.05.12, 14:09

A kazahsztáni Bajkonurban beszakadt az ûrközpont teteje, embereket temetve maga alá. A BBC szerint legalább nyolc ember megsérült, más hírügynökség ugyanakkor halálos áldozatokról is beszámol.

Nem engedték a reptérre a szerencsétlenül járt gépet

Archívum2002.04.19, 07:57

Harminc emeletes felhõkarcolónak ütközött egy kisrepülõgép csütörtök délután Milánóban. A BBC szerint hárman vesztették életüket- köztük a gép pilótája. A szeptemberi terrortámadáshoz való hasonlatosság miatt pánik keletkezett a városban, a hatóságok szerint ugyanakkor baleset történt. A motorproblémákkal küzdõ kisgépet a légi irányítók nem engedték a milánói reptérre.

Felrobbantottak egy rendõrt Jeruzsálemben

Archívum2002.04.04, 15:04

Egy öngyilkos bombamerénylõ felrobbantott egy autót egy forgalmas csomópontnál Nyugat-Jeruzsálemben. A robbantásban egy rendõr súlyosan megsebesült - mondta egy izraeli rendõrségi szóvivõ a BBC-nek.

Bombázták az Al-Kaida-bázist

Archívum2002.03.02, 11:21

Amerikai harci gépek szombaton reggel hevesen bombázták az al-Kaida terrorszervezet egyik feltételezett bázisát Afganisztán keleti részén. Szemtanúk szerint a tálib harcosok rakétákkal és nehézfegyverekkel viszonozták a tüzet - adta hírül a BBC.

Újságíró-iskolát indít a Vajdaságban a BBC

Archívum2002.02.27, 23:10

Romokban hever a vajdasági magyar tájékoztatás; ezen szeretnének változtatni a folyamatos, korszerû és az európai normáknak megfelelõ újságíróképzés beindításával a Vajdaságban. Errõl Klemm József, a BBC magyar adásainak vajdasági munkatársa beszélt szerdai szegedi sajtótájékoztatóján.

Saron palesztin vezetõkkel találkozott

Archívum2002.02.04, 13:24

Ariel Saron izraeli miniszterelnök - tavalyi beiktatása óta elõször - magas rangú palesztin vezetõkel találkozott szerdán, titokban - közölte a BBC. A tárgyalások eredményérõl részletek nem derültek ki, de az izraeli rádió úgy értesült, hogy a megbeszélések a jövõ héten folytatódnak. Elemzõk szerint a találkozó a mérsékelt palesztin politikusok megnyerését szolgálta.

Elhagyta a kórházat a dalai láma

Archívum2002.02.02, 11:59

Elhagyta a kórházat szombaton a dalai láma, akit a múlt hét végén gyomorbántalmakkal szállítottak kivizsgálásra az indiai Bombay egyik klinikájára. A vallási vezetõ kezelése tovább folytatódik - közölte a BBC.

A pápa a válás bojkottálásra szólítja fel az ügyvédeket

Archívum2002.01.28, 17:29

II. János Pál pápa szerint a római katolikus ügyvédeknek nem szabad válási ügyekkel foglalkozniuk - jelentette a BBC.

Vita a New York-i tûzoltók emlékmûve körül

Archívum2002.01.17, 16:48

Hatalmas vita tárgyává vált az a bronz emlékmû, amely egy, a New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadás után készített fénykép alapján készül - írja a BBC. A képen három amerikai tûzoltó látható, akik a nemzeti zászlót emelik a magasba a WTC romjainál. A fotó tulajdonosai azt sérelmezik, hogy a szobor nem három fehér tûzoltót ábrázolna, ezért jogi úton akarják megakadályozni a mintegy hat méter magas emlékmû elkészítését.

Százmillió dolláros segély kell Afganisztánnak

Archívum2002.01.15, 15:31

Az ENSZ afganisztáni különleges megbízottjának szóvivõje, Ahmed Fawzi kijelentette: az ideiglenes afgán kormánynak mintegy százmillió dolláros sürgõs segélyre van szüksége az elkövetkezõ napokban - írja a BBC.

100 000 daganatos gyerek hal meg segítség nélkül

Archívum2002.01.14, 16:33

Tíz daganatos gyerekbõl nyolc úgy hal meg, hogy nem kap orvosi kezelést, annak ellenére, hogy a legtöbb gyerek gyógyítható lenne. Így évente több mint 100 000 gyereket is meg lehetne menteni - írja a BBC.

Fegyvermentes palesztin államot javasolnak

Archívum2002.01.13, 15:48

Demilitarizált palesztin állam létrehozását javasolta egy vasárnapi lapinterjúban Sari Nusseibeh kelet-jeruzsálemi palesztin vezetõ. Simon Perez izraeli külügyminiszter üdvözölte az elképzelést, míg a kabinet több tagja elutasította a tervet - közölte a BBC.

Nem kapnak kártérítést születésükért a fogyatékosok

Archívum2002.01.10, 16:27

A francia parlament legújabb határozata alapján senkinek sem fizethetõ kártérítés azért, mert megszületett - írja a BBC. Az elmúlt években a francia bíróság ugyanis többször is magas összegeket ítélt meg olyan családoknak, akik elvetették volna születendõ gyermeküket, ha tudják, hogy komoly fogyatékosságokkal jön majd a világra.

Egyenlõ jogokat kaphatnak a brit melegek

Archívum2002.01.10, 14:04

A brit parlament január végén tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely szerint a meleg párok, illetve az együtt élõ heteroszexuális párok ugyanazokat a jogokat élvezhetnék, mint a házaspárok - írja a BBC.

Milosevic Clintont is beidéztetné a tárgyalására

Archívum2002.01.10, 11:12

A volt jugoszláv elnök az utolsó tárgyalás elõtti meghallgatáson elfogultsággal vádolta a hágai bíróságot, és támadta a NATO katonai szervezetét az 1999-es jugoszláviai bombázások miatt. A BBC értesülései szerint Milosevic, akinek tárgyalása februárban veszi majd kezdetét, Tony Blair brit miniszterelnököt és Bill Clinton volt amerikai elnököt is beidéztetné a bíróságra.

Bush: Irán adja ki a terroristákat!

Archívum2002.01.10, 20:16

George Bush amerikai felszólította Iránt, hogy támogassa a terrorizmusellenes háborút - jelentette a BBC. Az amerikai elnök egy washingtoni sajtókonferencián elmondta: reméli, hogy a teheráni hatóságok átadják az Egyesült Államoknak az al-Kaida terroristaszervezet embereit, akik Afganisztánból Iránba szöktek át.

Terjednek a trópusi betegségek a britek között

Archívum2002.01.10, 13:57

Az egyre népszerûbbé váló egzotikus utazások és a bevándorlók növekvõ száma miatt az elmúlt években megszaporodtak a trópusi megbetegedéses esetek Nagy-Britanniában - írja a BBC. Sok brit például azt a fáradságot sem veszi, hogy utazás elõtt beoltassa magát a rá váró veszélyek ellen.

Huszonnégy sérült az éjszakai belfasti zavargásokban

Archívum2002.01.10, 10:31

Szerda éjjel újabb összetûzés robbant ki Belfastban a katolikusok és a protestánsok között - írja a BBC. A zavargásokban legalább 14 rendõr és 10 tüntetõ megsebesült. Katolikus fiatalok több jármûvet is felgyújtották.

Füvet esznek az éhezõ afgánok

Archívum2002.01.08, 22:43

Afganisztánban több tízezer ember éhezik és csak úgy maradhat életben, ha füvet eszik - írja a BBC. A hosszú évek óta tartó háborúk, a szárazság, és a tálibok uralma alatt számtalan ember halt meg, de még többen éheznek és szenvednek különbözõ betegségekben. Az élelmiszer és egészségügyi szállítmányok az ország távoli részeire nem jutnak el.

Hazájuk elleni támadásra készülnek a brit tálibok

Archívum2002.01.07, 14:02

Egy brit fiatalember, aki állítólag részt vett több mint kétszáz, a tálibok oldalán harcoló brit önkéntes kiképzésében, azt állítja, hogy a harcosok közül sokan hamarosan visszatérnek a szigetországba, ahol újabb terroristatámadásokat szerveznek majd. A 22 éves Hasszán Butt a BBC-nek elmondta, hogy õ maga is bátorítaná a brit politikai és katonai célpontok ellen irányuló jövõbeni támadásokat.

Egyre divatosabb az Oszama név Nigériában

Archívum2002.01.04, 13:38

Egy nigériai asszony újszülött gyermekével a karján elmenekült otthonról, mivel a férje úgy határozott, hogy Oszama bin Ladennek nevezi el gyermeküket - írja a BBC. A 36 éves apa azért választotta ezt a nevet, mert hõsként tiszteli a terroristavezért.

Öt halott egy angliai légikatasztrófában

Archívum2002.01.04, 15:12

Öt ember meghalt, amikor felszállás közben lezuhant egy magánrepülõgép a birminghami nemzetközi repülõtéren - jelentette a BBC.

Jamaicai drogcsempészek árasztják el Nagy-Britanniát

Archívum2002.01.03, 14:08

Minden Londonba tartó jamaicai repülõjáraton több tucat kábítószercsempész próbál besurranni Nagy-Britanniába - írja a BBC. Phil Sinkinson, a Jamaicában tartózkodó brit fõbiztos szerint minden tizedik jamaicai drogot próbál csempészni az országba. A csempészek többsége a szegények közül kerül ki.

Az oroszok a szamarakat is besoroznák

Archívum2001.12.27, 10:52

Oroszországban hamarosan hadba hívhatják a négylábú állatokat is - írja a BBC. A védelmi minisztérium új törvényjavaslata szerint ugyanis többek között szamarakat, szarvasokat és tevéketet is besoroznának az orosz hadseregbe.

Építkezési daru zúzott össze egy kínai iskolát

Archívum2001.12.27, 15:02

Öten életüket vesztették, több mint kilencvenen pedig megsebesültek, amikor egy daru rázuhant egy iskolára Kínában - írja a BBC. Több diák állapota jelenleg is válságos. A tragédiát feltehetõen technikai hiba okozta.

Pakisztáni menedékjogot kér a tálibok volt követe

Archívum2001.12.23, 23:04

A BBC értesülései szerint Abdul Szalem Zaif, a tálibok volt iszlámábádi nagykövete politikai menedékjogot kért Pakisztántól.

Teherhajón keresik bin Laden felszereléseit

Archívum2001.12.21, 18:17

A BBC értesülései szerint Oszama bin Laden terroristafelszerelései után kutatott a rendõrség egy, a La Manche-csatornán megállított teherhajón.

Tálib túlélõk az erõd romjai között

Archívum2001.12.01, 20:36

Több mint nyolcvan túlélõ tálib harcos jött elõ a Mazari-Sharif-i erõd romjai közül, ahol százak haltak meg a hét eleji háromnapos börtönlázadás során - jelentette a BBC. Tizenhárom tálib még pénteken adta meg magát, a többiek pedig szombaton, miután az Északi Szövetség katonái elárasztották a pincékben levõ rejtekhelyeiket. A beszámolók szerint kifogytak a lõszerekbõl, és már több napja nem ettek. Sok volt köztük a súlyos sebesült is.

"Valakivel jót tettem" - nõvért segített halálba egy orvos

Archívum2001.11.29, 15:51

Dr. Rob Jonquicre, nyugdíjas orvos, a Holland Önkéntes Eutanázia Társaság igazgatója a nyolcvanas évelben két gyógyíthatatlan beteg páciensét segítette a halálba. A BBC-nek adott interjújában a holland orvos a történtekkel kapcsolatos érzéseirõl mesél.

Ismét a Zöldeken múlik Schröder sorsa

Archívum2001.11.24, 13:52

Éves konferenciát tart a német kormánykoalíció kisebb pártja szombaton Rostockban. A találkozó tétje hasonló, mint a múlt heti, parlamenti bizalmi szavazásé: amennyiben a többség nem támogatja Schröder kancellár Amerika-barát politikáját, széteshet a Németországot irányító vörös-zöld koalíció - írja a BBC.

Fegyveresek újságírókat öltek meg Afganisztánban

Archívum2001.11.19, 17:11

Több helyen állítottak meg fegyveres bandák újságírókat szállító jármûveket a Kabult Dzsalálábáddal összekötõ úton. Szemtanúk szerint az úton közlekedõ jármûveket egymás után állítják meg. Bár a fegyveresek elengedtek egy sofõrt és egy tolmácsot, több jármû utasát nem találják. A BBC szerint négy újságírót megöltek.

Amerika elpusztításával fenyeget Omár molla

Archívum2001.11.15, 11:20

A BBC-nek nyilatkozó vallási vezetõ közölte, hogy van terve Amerika elpusztítására, és ez tovább halad, majd Allah akaratából megvalósul.