Barack Obama

címke rss

Az ENSZ BT többsége támogatná, az USA elutasítja az önálló palesztin államot

Nagyvilág2011.09.21, 08:26

Szerdán kezdődik az ENSZ közgyűlésének 66. ülésszaka, amelyen a palesztin külügyminiszter várhatóan benyújtja az önálló palesztin állam ENSZ-beli elismerésére vonatkozó kérelmet. A palesztin külügyminiszter szerint az állam elismerését a világszervezet Biztonsági Tanácsában tizenötből kilenc tagállam támogatni fogja. Az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának helyettese viszont megerősítette, hogy az Egyesült Államok vétót emelne a palesztin tagfelvételi kérelem ellen.

Háromezermilliárd dolláros hiánycsökkentést jelentett be Obama

Gazdaság2011.09.19, 19:39

Az államháztartási hiány csökkentéséből a leggazdagabbaknak, illetve a vállalatoknak is ki kell venniük saját részüket - jelentette ki Barack Obama hétfői beszédében. A republikánus képviselők szerint mindössze egy politikai húzásról van szó, és kicsi az esélye, hogy az elnök javaslataiból végül törvény szülessen.

Hétfőn jelenti be deficitcsökkentő terveit Barack Obama amerikai elnök

Gazdaság2011.09.18, 11:05

Új adót vetne ki a gazdagokra az amerikai elnök, aki hétfőn jelenti be hosszú távú deficitcsökkentő terveit. A Buffett-szabálynak is nevezett új adó azokat érintené majd, akik egymillió dollárnál többet keresnek évente. Kérdéses azonban, hogy a kongresszuson átmegy-e majd a javaslat, a republikánusok ugyanis mindenféle adóemelést elleneznek.

Hillary Clinton már Obamánál is népszerűbb

Nagyvilág2011.09.17, 15:54

Barack Obama amerikai elnöknél is népszerűbb politikus az USA külügyminisztere, Hillary Clinton - derül ki egy friss közvélemény-kutatásból. Az amerikaiak harmada szerint Clinton jobb elnök lenne, mint Obama, és kétharmaduknak van róla jó véleménye, míg Obamát csak az emberek fele szereti.

"Rögvest el kellene fogadniuk" - 450 milliárd dollárt költene új munkahelyekre Obama

Nagyvilág2011.09.09, 02:06

Csütörtökön a kongresszus ülésén jelenti be Barack Obama amerikai elnök munkahelyteremtő csomagjának részleteit. Nagy rajta a nyomás a rendkívül magas amerikai munkanélküliség, a politikai megosztottság miatt, és azért is, mert az amerikaiak egyre kisebb része hiszi el, hogy az Obama-kormány képes úrrá lenni a gazdasági lassuláson.

Két hét után kiengedték a börtönből Obama nagybátyját

Nagyvilág2011.09.09, 17:30

Onyango Obama ittas vezetés miatt került rács mögé, egy kiutasítási végzés már érvényben van ellene, húsz éve el kéne hagynia Amerikát. Jelenleg nem tudni, hol van.

Egységet sürgetett Barack Obama a terrortámadások évfordulója előtt

Nagyvilág2011.09.08, 21:35

Az amerikai elnök a 2011. szeptember 11-ei terrorakciók évfordulója előtt megjelent cikkében arról írt, hogy az ország történelmének legszörnyűbb támadása a legjobbat hozta ki a honfitársaiból. Közben először hozták nyilvánosságra azokat a hangfelvételeket, amelyek a légiforgalmi irányítók, a pilóták és a katonai hatóságok beszélgetéseit rögzítették a terrortámadás napján.

Obama 300 milliárd dolláros munkahelyteremtő programot tervez

Gazdaság2011.09.07, 12:27

Az amerikai elnök adókönnyítésekkel, állami beruházásokkal és az államoknak adott közvetlen támogatással növelné a munkahelyek számát; a kongresszusi bejelentés csütörtökön várható. Közben egy friss felmérésből az derült ki, hogy jelentősen romlott az Obama-kormányzat gazdasági teljesítményének megítélése az USA-ban.

Nem hisznek az amerikaiak Obama gazdaságpolitikájában

Nagyvilág2011.09.07, 08:17

Bő egy évvel az elnökválasztás előtt új mélységbe zuhant Barack Obama amerikai elnök kormányának megítélése. A kormány gazdaságpolitikájáról kétszer annyian vélik úgy, hogy ront a helyzeten, mint javít, közben pedig az egyik republikánus elnökjelölt ambiciózus gazdasági programmal állt elő.

Költségvetési vitát okozott az Irene hurrikán az Egyesült Államokban

Gazdaság2011.08.30, 08:02

Az Irene hurrikán elvonulását követő veszteségekről a hivatalos kormányzati összesítés még nem készült el, de már most nyilvánvaló, hogy a Fehér Háznak pótlólagos költségvetési pénzekért kell a kongresszushoz fordulnia azért, hogy fedezni tudja a helyreállítás költségeit. Közben negyvennégyre emelkedett a hurrikán halálos áldozatainak a száma.

Év végéig lezárja az iraki háborút az Egyesült Államok

Nagyvilág2011.08.30, 20:39

Százezer katona már visszatért Irakból, az év végéig pedig a maradék amerikai haderő is elhagyja az országot - erősítette meg Barack Obama amerikai elnök. Az iraki miniszterelnök szerint az országban nem lesznek állandó amerikai támaszpontok.

Őrizetbe vették Barack Obama nagybátyját

Nagyvilág2011.08.29, 21:15

Múlt szerdán ittas vezetésen kapták, ezért őrizetbe vették Onyango Obamát, Barack Obama amerikai elnök rokonát. A 67 éves férfit ki is toloncolhatják az Egyesült Államokból, mert illegálisan tartózkodik az országban.

Két keréken az elnök

Life.hu2011.08.27, 00:00

Az Egyesült Államok elnökének is jár egy kis pihenés...

Kisebb károkat okozott a földrengés az Egyesült Államokban

Nagyvilág2011.08.24, 08:07

Lefelé módosították a kedden az Egyesült Államok keleti partvidékét megrázó földrengés erejét. Washingtonban a legnagyobb kár a nemzeti katedrálisban keletkezett, az épület központi tornyáról lezuhant három sarokcsúcs. A földrendés miatt New Yorkban kiürítették azt a bíróságot is, ahol a szexuális erőszakkal vádolt Dominique Strauss-Kahn ügyét tárgyalták, aki ezért csak szerdán kapja vissza az útlevelét.

A szíriai elnök szerint az ő rendszere nem bukik meg

Nagyvilág2011.08.22, 09:00

Bassár el-Aszad szíriai elnök szerint országának rendszerét nem fenyegeti az összeomlás, annak ellenére sem, hogy hónapok óta tartanak Szíriában a kormányellenes tüntetések. Az elnök a szíriai állami tévének adott nyilatkozatában reformokat és jövőre parlamenti választásokat ígért.

Kiderült az igazság Obama apjáról

Life.hu2011.08.19, 23:01

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke beleegyezett emlékiratainak kiadásába. A könyvben szó lesz a családjáról, fehér édesanyjáról és afrikai apjáról.

Obama szankciókkal kényszerítené lemondásra a szíriai elnököt

Nagyvilág2011.08.18, 16:50

"Példa nélkülieknek" nevezte a saját rendeletében megfogalmazott intézkedéseket Barack Obama amerikai elnök. Obama a szankciók bejelentésével egy időben felszólította Aszad szíriai elnököt, hogy ne álljon a népakarat útjába az országban. Ugyanezt várják Aszadtól az EU és vezető államai is.

Gamifikáció: játékszerű kampánnyal próbál nyerni Obama

Techbázis2011.08.18, 22:26

Helymegosztós játékkal és jelvénygyűjtéssel vág neki a 2012-es amerikai elnökválasztási kampánynak Obama. A közösségi médiát aktívan használó elnök lesz az első politikus, aki játékszerűvé próbálja tenni a politikát.

Gallup: Az amerikaiak elégedetlensége veszélyezteti Barack Obama újraválasztását

Nagyvilág2011.08.18, 21:05

A gazdaság állapota miatti aggodalom, a tőzsdeválság és az Afganisztánban meghalt amerikai katonák mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az amerikaiak mindössze tizenegy százaléka gondolja úgy, hogy rendben mennek az ország dolgai. A Gallup közvélemény-kutató felmérése szerint az elégedettség alacsony foka rontja Barack Obama újraválasztásának esélyeit.

Obama nem tart nagyobb terrortámadástól szeptember 11-e évfordulóján

Nagyvilág2011.08.17, 07:14

Barack Obama szerint leginkább egy magányos terrorista támadásától kell tartani szeptember 11-e tizedik évfordulóján.

Áldozatokra is szükség lesz a hiány lefaragásához Barack Obama szerint

Nagyvilág2011.08.16, 10:02

Új gazdasági tervet ígért a kampánykörúton lévő Barack Obama, aki a kongresszusra hárította a felelősséget az adósságplafon miatt kialakult megosztottságért. Megismételte, hogy az amerikai gazdaság állapota nem indokolta az Egyesült Államok adósi leminősítését.

Mélyponton Barack Obama népszerűsége

Nagyvilág2011.08.15, 11:17

A Gallup felmérése szerint az amerikaiaknak csak a 39 százaléka elégedett az elnök teljesítményével. Korábban Oszama bin Laden likvidálása lendített ugyan Barack Obama népszerűségén, a gazdasági válság és az adósságplafon megemelésének elhúzódó vitája azonban sokat ártott a 2012-es újraválasztásra készülő Obamának.

Háromnapos buszos kampányútra indul Obama

Nagyvilág2011.08.14, 22:19

Háromnapos, három államot érintő, autóbuszos kampánykörútra indul hétfőn Barack Obama amerikai elnök, hogy az amerikai Középnyugat kisvárosaiban elmondandó beszédeiben elhatárolódjon kiélezett kongresszusi pártküzdelmektől.

Barack Obama fogadta az NFL bajnokcsapatát

Sport2011.08.14, 09:26

Az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama a Fehér Házban fogadta a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) előző idényének bajnokát, a Green Bay Packers csapatát.

Alkotmányellenes Obama egészségbiztosítási reformja

Nagyvilág2011.08.13, 12:04

A bírósági ítélet szerint a kongresszus túllépte hatáskörét azzal, hogy bírság kilátásba helyezése mellett egészségbiztosítás megvásárlására kötelezte az állampolgárokat. a konfliktust a legfelsőbb bíróságnak kell majd feloldania.

A Nyugat mi vagyunk

Vélemény2011.08.07, 09:48

Az adósságválság nem csupán az Egyesült Államok gazdaságát és társadalmát rengette meg, hanem Amerika és a Nyugat tekintélyét is a világ szemében. De mit értünk ma Nyugat alatt?  

Obama nem engedi el pénzügyminiszterét

Nagyvilág2011.08.08, 09:41

Az amerikai elnök megkérte pénzügyminiszterét, Timothy Geithnert, hogy maradjon a posztján. Geithner korábban azt fontolgatta, hogy az adósságplafon emeléséről folytatott vita lezárása után távozik a kormányból.

Elismer hibákat a Fehér Ház a leminősítés után

Gazdaság2011.08.06, 21:41

Túlságosan elhúzodott az adósságplafonról szóló vita és többet kell tenni az ország gazdasági kihívásainak megoldására - közölte a Fehér Ház, miután a Standard and Poor's leminősítette az Egyesült Államok hitelosztályzatát. A hitelminősítő a politikai bizonytalanságokkal indokolta a döntését.

Hamburgerezéssel lazított az adósságvita végén Obama

Nagyvilág2011.08.04, 10:23

Az amerikai elnök kedvenc hamburgerével ünnepelte az adósságplafon-kompromisszumot a kongresszus Good Stuff Eatery nevű éttermében, ahová a stábját is meghívta. Bár Barack Obama, aki csütörtökön lesz ötvenéves, gondosan ügyel a vonalaira, egy 1700 kalóriás menüvel lazított a 2,4 ezer milliárd dolláros megszorításról szóló törvény aláírása után.

Barack Obama 50. születésnapjára új ruhát kapott

Life.hu2011.08.04, 22:43

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke augusztus 4-én ünnepli ötvenedik születésnapját, ezért egy elegáns nyakkendővel ajándékozták meg Obama viaszból készített szobrát a Madame Tussauds Múzeumban.

Meddig kormányozza Amerikát Obama? - Számmisztikai elemzés

Life.hu2011.08.04, 12:04

Barack Obamáról nemcsak az internetről és az újságokból tájékozódhatunk, hanem az egész arckaraktere árulkodik arról, mekkora akarat, kitartás jellemzi. Mindezeket születési dátumának számai is alátámasztják: 1961. 08. 04.

Elfogadta a szenátus az amerikai adósságplafon-emelést

Gazdaság2011.08.03, 09:58

Az amerikai szenátus hatvan szavazatával elfogadta az adósságplafon-emelésről szóló megállapodást. Ezzel a döntéssel az Egyesült Államokban tíz év alatt 2400 milliárd dollárral csökkentik a kormányzati kiadásokat. Barack Obama amerikai elnök élő televíziós beszédében azt mondta, a kompromisszum csak az első lépés deficit további csökkentése érdekében.

Obama bejelentette a megállapodást az adósságplafon emeléséről

Gazdaság2011.08.01, 10:16

Megállapodásra jutottak az úgynevezett adósságplafonról szóló vitában az amerikai pártok - jelentette be Barack Obama amerikai elnök, aki szerint ezzel elkerülhető, hogy az Egyesült Államok fizetésképtelenné váljon. Az egyezség értelmében a szövetségi kormány továbbra is tud hiteleket felvenni, de a következő tíz évben 2400 milliárd dollárral csökkentik a kormányzati kiadásokat. A megállapodásról még szavaznia kell a törvényhozás két házának is. Kérdés, hogyan értékelik majd a hitelminősítők azt, hogy megállapodás több fontos részletről elhalasztja a döntést.

Álmatlan éjszakákat ígérnek Obamáék az olajminisztereknek

Gazdaság2011.07.31, 14:26

Új, takarékos üzemanyag-hatékonysági szabványt hirdetett Barack Obama amerikai elnök a hétvégén. A módosítás szerint az Egyesült Államokban termelő autógyáraknak 2025-re el kell érniük flottaszinten az 54,5 mérföld/gallon (23,17 kilométer/liter) átlagos hatékonyságot. Az elnök szerint ez "a valaha tett legnagyobb lépés az importfüggőség csökkentése felé", a törvény társszerzője szerint a módosítás álmatlan éjszakákat okoz majd sok energiaügyi miniszternek a világon.

Obama visszatérő stábja vethet véget az adósságplafon körüli harcnak

Gazdaság2011.07.31, 11:14

Óvatosan, de optimistán nyilatkoztak szombat éjjel az amerikai kongresszusi képviselők, akik szerint van esély a megegyezésre, és megoldódhat az amerikai adósságválság. A tárgyalóasztalhoz visszatért Barack Obama elnök és stábja, miután szombaton kiéleződött a harc a hetek óta megegyezésre képtelen demokraták és republikánusok között.

Tízezrek iratkoztak le egy nap alatt Obama túlpörgetett Twitter-oldaláról

Nagyvilág2011.07.30, 11:52

Telefonáljanak, küldjenek e-mail- és Twitter-üzeneteket, gyakoroljanak nyomást Washingtonra! - kérte több mint kilencmillió Twitter-követőjétől Barack Obama amerikai elnök annak érdekében, hogy a kongresszus elfogadja az amerikai gazdasági csőd elkerüléséhez szükséges csomagot. Az agresszív kampány hatására egy nap alatt harmincezren iratkoztak le az elnök követőinek listájáról.

Egekbe szökne a svájci frank, ha Amerika elérné az adósságplafont

Gazdaság2011.07.30, 16:19

Lefagyna a gazdaság, egekbe szökne a frank árfolyama - így érezné meg Magyarország, ha az Egyesült Államok valóban elérné az adósságplafont. Igaz, ez még akkor sem valószínű forgatókönyv, ha egyelőre nem látszik, hogyan fognak megállapodni a demokraták és a republikánusok. Ha létrejön a kompromisszum, még akkor is négy-öt nap, amíg a törvényhozáson átfut a javaslat. A kormány korábban augusztus 2-át nevezte meg végső határidőként, de a legfrissebb elemzések szerint még azért van nyolc-tíz napja az amerikai politikának, hogy döntsön.

Akik sakkban tartják a csőd szélére szorult Amerikát

Nagyvilág2011.07.29, 16:25

Hiába gyűrte le Barack Obamát és a rivális demokratákat, az amerikai képviselőház republikánus elnökének, John Boehnernek most a saját embereivel gyűlt meg a baja. A drámai fordulatokban bővelkedő adósságplafon-vitában néhány tucatnyi keményvonalas republikánus képviselő szavára figyel mindenki, miközben továbbra sincs megoldása az Egyesült Államok csődjével fenyegető konfliktusnak.

Jól jönnek az amerikai adóbevételek, időt nyerhet Obama a csőd elkerülésére

Gazdaság2011.07.28, 12:06

Az amerikai pénzügyminisztérium szerint augusztus 2-án, vagyis jövő kedden jár le az adósságlimit-vita határideje, amelyen belül dönteni kell a plafon emeléséről a csőd elkerüléséhez. Több elemző azonban azt állítja, hogy a vártnál nagyobb adóbevételek miatt 1-2 hét haladékot még tud szerezni a kormányzat, sőt a jegybank lépései is meghosszabbíthatják a rendelkezésre álló időt. Közben Barack Obama elnök 2008-as republikánus ellenfele saját pártját ostorozta az időhúzás miatt.

Vád alá helyezték az USA-ban az Obama megtámadására készülő üzbég férfit

Nagyvilág2011.07.27, 12:20

Gránátokat és géppuskát vásárolt az a 21 éves üzbég férfi, aki a letartóztatása előtti hetekben négyszer is utalt rá, hogy meg fogja támadni Barack Obama elnököt.

Elszabadult indulatokkal rohannak a csőd felé Washingtonban

Nagyvilág2011.07.29, 12:47

A mindig higgadt Obama megsértődött, a republikánusok sírós vezére bekeményített, a világ pedig közben feszülten figyeli, hogy tényleg fizetésképtelenné válik-e az Egyesült Államok. Néhány nap van hátra az úgynevezett adósságplafon eléréséig, de egyelőre semmi jele a megoldásnak. Miért képtelenek megegyezni az egymást hergelő politikai vezetők?

Továbbra is elbeszélnek egymás mellett az amerikai pártok

Gazdaság2011.07.26, 06:32

Hétfőn sem került közelebb a megoldáshoz az amerikai államadósság felső határának megemeléséről zajló, az államcsőd bekövetkezésével fenyegető vita. Obama hétfőn este tévébeszédben a republikánusokat vádolta a kialakult helyzetért, de azt mondta, hisz benne, hogy meg tudnak állapodni határidőre.

Vasárnapig kell megoldást találni az amerikai költségvetési vitában

Archívum2011.07.24, 00:09

Kevesebb mint egy óra alatt lezajlott szombaton a republikánusok és a demokraták vezetői közötti, Obama elnöknél tartott egyeztetés. A képviselők vasárnapig adtak időt maguknak hogy megegyezzenek az adósságplafon megemeléséről - ha nem sikerül, azt az amerikai és a globális gazdaság is megsínyli.

Adósságválság: az eurózóna után pénteken az Egyesült Államokon a sor

Gazdaság2011.07.22, 13:57

Pénteken döntenie kell az amerikai politikusoknak az adósságplafon emeléséről, ha erre nem kerül sor, akkor az Egyesült Államoknak augusztus elején átmeneti csődöt kellene jelentenie. A republikánus és demokrata párt között vita van a döntéssel járó költségvetési kiigazításokról, ha a felek nem jutnak dűlőre, akkor egy jogi trükk megoldást jelenthet. 

Csökken Barack Obama támogatottsága

Nagyvilág2011.07.22, 22:30

Főleg a baloldali szavazók kiábrándultsága miatt 45 százalékra esett a jelenlegi amerikai elnök támogatottsága. Obama elutasítottsága csak egyszer volt ilyen magas szinten, mint most.

Tovább gyűrik egymást Obama és a republikánusok az adósságplafon emelése ügyében

Gazdaság2011.07.23, 01:12

A demokraták elutasították a republikánusok jelentős megszorításokat előirányzó csomagját, az amerikai elnök kitart a kiadáscsökkentést kiegészítő adóemelés mellett. Obama és a republikánusok vezetőjének mai tárgyalása eredménytelenül ért véget. Szombaton újabb megbeszélés jöhet.

Obama holtversenyben áll egy republikánus kihívóval egy felmérés szerint

Nagyvilág2011.07.22, 10:41

Holtverseny alakult ki Barack Obama amerikai elnök és a republikánus apsiráns, a volt massachusettsi  kormányzó, Mitt Romney között - állítja legfrissebb jelentésében az amerikai Public Policy Polling közvélemény-kutató intézet. Az amerikai elnök hosszú idő óta a legrosszabb eredményt produkálta, változásra az intézet szerint csak a gazdaság felpörgése esetén lenne remény.

A melegházasságok érdekében eltöröltetne egy törvényt Obama

Nagyvilág2011.07.20, 21:50

Eltöröltetné Barack Obama azt a szövetségi törvényt, ami egy férfi és egy nő szövetségeként határozza meg a házasságot, ezzel is előmozdítva a meleg párok egybekelésének lehetőségét.

A "hatok bandája" 3700 milliárd dollárral csökkentené az amerikai államadósságot

Gazdaság2011.07.19, 21:19

Tíz éven belül 3700 milliárd dollárral csökkentené az amerikai államadósságot a republikánus és demokrata szenátorokból álló, úgynevezett "hatok bandájának" javaslata. A deficitcsökkentési tervet Barack Obama elnök is támogatja.

Öt napjuk maradt az amerikai képviselőknek az adósságplafon-vitában

Archívum2011.07.18, 16:29

Aggódva figyeli a piac az amerikai képviselők adósságplafon megemeléséről szóló kötélhúzását. Barack Obama amerikai elnök péntekig adott időt a képviselőknek, hogy megegyezzenek a plafon megemeléséről. Elemzők szerint az adósságplafon megemelésének elmaradása felfordulást okozna a nemzetközi pénzügyi piacokon, és újabb válságba taszítaná az Egyesült Államokat.