Arnold Schwarzenegger

címke rss

McCain mellett kampányol a Terminátor

Nagyvilág2008.11.02, 00:23

Nem elég izmos sem Barack Obama demokrata elnökjelölt, sem programja Arnold Schwarzenegger szerint. A színészből lett kaliforniai kormányzó John McCain mellett kampányolva arról beszélt: a republikánus jelölt ezzel szemben valódi akcióhős.

Szükségállapotot hirdettek ki a dél-kaliforniai tűzvész miatt

Nagyvilág2008.10.15, 06:32

Családok ezreinek kell menekülnie Dél-Kaliforniában az erős szél által táplált erdőtüzek elől, és ki kellett üríteni egy katonai támaszpontot is. A tűz eddig 26 ezer hektár területet pusztított el, két ember meghalt. Néhány helyen sikerült megfékezni a tüzet, így további kitelepítésekre nem lesz szükség.

Kalifornia a csőd szélén

Gazdaság2008.10.03, 21:04

A legnépesebb, egyben leggazdagabb amerikai szövetségi állam, Kalifornia a csőd szélére került, Arnold Schwarzenegger kormányzó heteken belül hétmilliárd dolláros szövetségi hitelért folyamodhat - írta a pénteki Los Angeles Times.

Kilncen meghaltak a Kaliforniában lezuhant helikopterben

Nagyvilág2008.08.07, 06:25

Lezuhant egy tűzoltókat szállító helikopter szerdán Kaliforniában. A balesetben kilenc ember meghalt. Arnold Schwarzenegger, az állam kormányzója, hősöknek nyilvánította az áldozatokat.

Schwarzenegger beszállna Obama kormányába

Nagyvilág2008.07.14, 19:09

Meglepő kijelentést tett Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam republikánus kormányzója: közölte, hogy szívesen vállalna valamilyen energiaügyi posztot Barack Obama demokrata elnökjelölt kormányában győzelme esetén. Schwarzernegger korábban ugyan már támogatásáról biztosította pártja jelöltjét, John McCaint, de eddig is ismert volt arról, hogy nem követi szolgai hűséggel pártja irányvonalát.

Akcióhős srác a szomszédból

Film2008.07.14, 18:45

Tizenöt éve még voltak filmsztárok és azon belül akciófilm-sztárok. Mára a határvonalak elmosódtak és párhónapos edzés után bármely drámai színész megmentheti a világot. Végleg lejárt az egyetlen arckifejezéssel operáló hústornyok ideje, vagy csak múló divat Keanu Reeves, Matt Damon, Edward Norton és James McAvoy akcióhősként alkalmazása? Utánajárunk, hogy a hatvanéves Sly vagy a kölyökképű Bourne, illetve a 300 chippendale-hadserege vagy a sármos és vicces Robert Downey Jr. jelentenek erőteljesebb tesztoszteron-bombát a moziban.

Füstriadót rendeltek el Kaliforniában

Nagyvilág2008.06.29, 20:37

Szükségállapotot rendeltek el Észak-Kaliforniában, mivel az utóbbi napok erdőtüzei miatt minden idők legmagasabb légszennyezettségi adatait mérték. Lemondtak több szabadtéri sportrendezvényt, Schwarzenegger kormányzó pedig azt kérte a kaliforniaiaktól, a közelgő nemzeti ünnepen ne használjanak petárdákat.

Schwarzenegger szükségállapotot rendelt el az erdőtüzek miatt

Nagyvilág2008.06.12, 23:12

Szükségállapotot hirdetett csütörtökön Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó az állam északi részén lángoló bozóttüzek miatt. A lángok lakóépületek ezreit fenyegetik.

"Ha Barack Obama egy állam lenne, akkor ő lenne Kalifornia"

Nagyvilág2008.02.04, 17:46

A fenti mondatot Maria Shriver mondta, Kalifornia First Ladyje - a grazi izomember és helyi kormányzó Arnold Schwarzenegger felesége, egy Kennedy lány -, aki annak a csendes-óceáni idő szerint délután kettőkor kezdődött kampányeseménynek volt a fellépője, melyet a Los Angeles-i egyetemen (UCLA) szerveztek, hírességfelhozatalban az Oscar-díjkiosztóra hajazott, résztvevői pedig tevékeny asszonyok voltak. Michelle Obama (Barack felesége), Caroline Kennedy (JFK lánya), és Oprah Winfrey, akire most mondhatnánk azt, hogy ő az amerikai Mónika-show háziasszonya, de ezzel roppant nagyon alábecsülnénk. Ne szaladjunk azonban előre: ez a vasárnnap ...

Schwarzenegger McCaint támogatja

Nagyvilág2008.01.31, 20:23

Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó csütörtökön bejelentette, hogy a republikánus John McCain szenátor elnökjelöltségét támogatja.

Több helyen megakadályozták a kaliforniai tűz terjedését

Nagyvilág2007.10.25, 01:56

A tűzvésszel négy napja küzdő tűzoltók helyi idő szerint szerdán elérték az első sikereket Kalifornia több részén, San Diego megyében viszont - ahol a károk elérik az 1 milliárd dollárt - tovább folyik a harc a lángokkal.

Schwarzenegger üdvözölte 1956-ot

Nagyvilág2007.10.23, 08:59

A forradalom emlékét őrző Remember Hungary 1956 bizottság elnökének küldött üzenetben méltatta az 1956-os forradalmat Arnold Schwarzenegger. Kalifornia kormányzója személyesen nem tudott megjelenni a Los Angeles-i megemlékezésen, üzenetét felolvasták.

Schwarzenegger nem kegyelmez Paris Hiltonnak

Női Lapozó2007.05.10, 16:28

Úgy tűnik, nem járt sikerrel Paris Hilton szabadítási akciója: Arnold Schwarzenegger ugyanis elutasította kegyelmi kérvényét. A 45 napi börtönbüntetésre ítélt örökösnő tegnap aláírásgyűjtést indított a blogján, így kérve felmentést Kalifornia kormányzójától.

Schwarzeneggertől kér kegyelmet Paris Hilton

Női Lapozó2007.05.08, 17:50

Aláírásgyűjtésbe kezdett és Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzótól remél kegyelmet Paris Hilton amerikai énekes-színésznő, akit múlt hét végén ítélt 45 napi börtönbüntetésre a Los Angeles-i bíróság.

Sportolók a filmvásznon: Tarzan, Terminátor és a többiek

Sport2007.03.01, 13:48

Mihez kezd egy sportoló aktív pályafutása befejezése után? Kisebb vállalkozásokat üzemeltet, edzősködésre adja a fejét, esetleg teljesen profilt vált, s átlép a szórakoztatóipar egy másik szegmensébe. Például a színészet világába. Sorozatunk nyitórészében összegyűjtöttük a tíz legismertebb sportolót, aki tehetségét, sokoldalúságát a filmvásznon is megmutatta, köztük olyanokat, mint a legjobb Tarzanként krokodilokkal birkózó olimpiai bajnok úszót, Johnny Weissmüllert vagy a pofonosztó pólóst, Bud Spencert.

Schwarzenegger is kivonulna Irakból

Nagyvilág2007.02.26, 21:12

Arnold Schwarzenegger kaliforniai republikánus kormányzó iraki csapatkivonási menetrend kijelölését sürgette hétfőn Washingtonban, amivel a vezető demokrata politikusok álláspontjára helyezkedett.

Lábát törte a síelő Schwarzenegger

Nagyvilág2006.12.24, 13:40

Eltörte a lábát egy síbalesetben Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger. A volt filmszínésznek meg kell műteni a megsérült combcsontját.

Schwarzenegger változtat a kivégzéseken

Nagyvilág2006.12.19, 06:06

Elrendelte a méreginjekciós kivégzések végrehajtásának módosítását Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, miután egy szövetségi bíró nemrégiben alkotmányellenesnek ítélte e kivégzési forma lebonyolításának módját.

Belőtték a ziccert a demokraták Bushéknak

Nagyvilág2006.11.09, 08:23

A nem hivatalos végeredmény szerint 12 év után jelentős többséggel sikerül a demokratáknak átvenni az Egyesült Államok képviselőházának irányítását a keddi időközi választásokat követően. A demokraták szoros versenyben megszerezték a szenátusi fölényt is és több állam kormányzói székét is ők vehetik át. Az exitpollok szerint a szavazók jelentős része George W. Bush elnök politikáját büntette.

Újra kormányzónak választották a Terminátort

Nagyvilág2006.11.08, 07:37

Az előzetes eredmények szerint a demokraták nyerték a keddi időközi szenátusi választásokat. Az előrejelzések szerint az ellenzéki demokraták valószínűleg többségbe kerülnek az alsóház szerepét betöltő képviselőházban. Hillary Clinton New Yorkban tarolt, Schwarzeneggert Kaliforniában újra megválasztották kormányzónak.

Meghalt a Híd a Kwai folyón zeneszerzője

Kultúra2006.09.25, 13:30

84 éves korában elhunyt Sir Malcolm Arnold, az egyik legelismertebb brit komponista. Arnold legismertebb műve, a Híd a Kwai folyón zenéje Oscar-díjat is hozott a zeneszerzőnek.

A listavezetők korelnöke és Schwarzenegger kedvencei

Kultúra2006.09.11, 14:26

A tengerentúlon Bob Dylan harminc év után tért vissza a lista csúcsára, mialatt Angliában a Kasabian, Németországban pedig az Iron Maiden nyitott az élen. Rúzsa Magdolna továbbra is uralja a magyarországi eladási listát.

Schwarzenegger küzd a gázok ellen

Nagyvilág2006.09.01, 15:41

Ismét bizonyította Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, hogy harcosabb környezetvédő, mint az egyébként általa is támogatott Bush elnök. A rivális demokratákkal együtt elfogadtatott egy törvényt, amely az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását fogná vissza. Egy vezető amerikai kutató szerint azonban az ehhez hasonló intézkedések elkéstek.

Meddig ugrál még itt ez a tata?

Film2006.08.18, 16:50

Mindannyian imádtuk Indiana Jonest, sokan szerettük a Terminátort, és egyesek számára még Rambo is szimpatikus figura volt. A nyolcvanas-kilencvenes évek akció- és kalandfilmjei meghatározó élményekkel, szexszimbólumokkal és példaképekkel ajándékoztak meg bennünket, de főhőseik ma már jócskán benne vannak a korban. Viszont úgy tűnik, az egykori csillagok közül sokan nem képesek elfogadni az idő múlását, és ötvenen vagy akár hatvanon túl is ragaszkodnak hozzá, hogy a világnak szüksége van egy újabb bokszolós, titkosügynökös vagy éppen régészprofesszoros filmre, természetesen az ő főszereplésükkel. Cikkünkben leleplezzük az önámító naagypapákat, ...

Schwarzival érvel a különutas pécsi SZDSZ

Itthon2006.08.15, 11:05

A Toller László balesete után Pécsen kialakult politikai zűrzavar újabb fejleménye, hogy szembekerült egymással a helyi MSZP és az SZDSZ. A polgármesteri posztért indul a szabad demokraták helyi vezetője is, aki szerint a szocialistákkal kötött korábbi megállapodásuk nem biankó csekk volt, és ha Arnold Schwarzeneggert állította volna jelöltnek az MSZP, őt sem támogatták volna.

Schwarzenegger is méltatta 1956-ot

Nagyvilág2006.07.13, 15:58

Bátornak és lelkesítőnek nevezte az 1956-os magyar forradalmat Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, aki ezzel csatlakozott az ötven évvel ezelőtti események előtt tisztelgő amerikai politikusokhoz.

25 év siralomház után végezték ki az aggastyánt

Nagyvilág2006.01.17, 11:45

Kedden kivégezték Kalifornia legidősebb halálra ítéltjét. A 76 éves Clarence Ray Allen egy gyilkosság megszervezése miatt várt 1980 óta a kivégzésre. A férfit szeptemberben majdnem elvitte egy szívinfarktus, Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó mégsem kegyelmezett - írja a BBC.

Motorral bukott Schwarzenegger

Auto2006.01.10, 12:25

Könnyebb sérülést szenvedett vasárnap motorkerékpár baleset következtében az 58 éves Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam kormányzója.

Kivégezték a békeharcos gyilkost

Nagyvilág2005.12.14, 13:50

Kivégezték a leghírhedtebb amerikai utcai galeri, a "Crips" megtért alapítóját. Stanley "Tookie" Williams - akit 24 évvel ezelőtt ítéltek halálra négy ember megöléséért - az utóbbi időben a börtönben írt gyerekkönyveivel mozgósított az erőszak ellen, és kiszivárgott információk szerint Nobel-díjra is jelölték. A férfi számtalan alkalommal fellebbezett és kért kegyelmet, legutóbb Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzótól, aki hétfőn utasította el, hogy a halálos ítéletet életfogytiglanira változtassa, majd az amerikai Legfelsőbb Bíróság sem adott helyt végső kegyelmi kérvényének.

Schwarzenegger nem kegyelmez "Tookie" Williamsnek

Nagyvilág2005.12.13, 10:29

Nem kegyelmez meg a négyszeres gyilkosságért 1981-ben halálra ítélt Stanley "Tookie" Williams egykori bandatagnak, a börtönben megtért gyerekkönyvírónak Kalifornia amerikai szövetségi állam kormányzója. Arnold Schwarzenegger közép-európai idő szerint hétfőn este jelentette be döntését.

Gibsont akarják Schwarzi helyett Kaliforniában

Nagyvilág2005.12.09, 12:50

Kiábrándultak Schwarzeneggerből kaliforniai párttársai, és már ki is néztek egy másik sztárt kormányzónak. A republikánusok helyi elnöke által igazi konzervatívnak tekintett Mel Gibsont azonban még meg kell győzni erről - írja a Guardian. Ha ez sikerül előfordulhat, hogy hollywoodi belharccá válik a kormányzóválasztás. A demokrata oldalon ugyanis Warren Beatty indulását rebesgetik a jövőre esedékes választáson.

Visszatérnek az idősödő izompacsirták

Film2005.10.12, 18:45

Svarci és Sly 60 felé közeledve, úgy tűnik, még nem gondol a nyugdíjazásra. A nyolcvanas-kilencvenes évek akciósztárjai két-két sikerfilmjük folytatását is bevállalták.

Schwarzenegger megvétózza a melegházasságot

Nagyvilág2005.09.09, 07:12

Vétót emel az egyneműek házasságának kaliforniai engedélyezése ellen Arnold Schwarzenegger, az amerikai szövetségi állam kormányzója - jelentette be csütörtökön a republikánus politikus szóvivője. A sacramentói képviselőház történelmi jelentőségű szavazással egy nappal korábban jóváhagyta a melegházasságok törvényesítését.

Vezérhím kerestetik

Film2005.05.18, 15:38

Schwarzenegger kormányzó, Mel Gibson apostol, Harrison Ford nyugdíjas, Kevin Costner pedig ciki lett az utóbbi egy évtizedben. Az 1995-ös állapothoz képest Tom Cruise és Brad Pitt még lazán elcipel egy-egy filmet ma is a hátán, de összességében Hollywood krónikus húzónévhiányban szenved. Ennek köszönhető, hogy fiatal, zöldfülű színészek is óriási lehetőségekhez jutnak, ahonnan hatalmasat lehet dobbantani és zuhanni is. Ezen a héten Orlando Bloom áll rajthoz, de áttekintjük az idei év további potenciális szupersztárjait is.

Schwarzenegger fenékberúgást ígért a nővérkéknek

Nagyvilág2005.04.18, 14:47

Kaliforniában mélypontra süllyedt Arnold Schwarzenegger republikánus kormányzó népszerűsége, miután szakmailag vitatható reformjavaslataival egy sor köztiszteletnek örvendő társadalmi szervezetet és csoportot maga ellen haragított. A civil szervezetek és a lakosság tiltakozása végül az ambiciózus tervek feladására kényszerítették Schwarzeneggert, aki korábban támadóit fenékberúgással fenyegette.

A Terminátor gyújtogat

Film2005.04.15, 12:07

Arnold Schwarzenegger nem tűri, hogy gyerekei szanaszét hagyják a szennyesüket. Ha dühbe gurul a rendetlenség láttán, egyszerűen felgyújtja a földön heverő holmikat.

Új arcok a Terminátor 4-ben

Film2005.02.03, 15:08

A gyilkos robotokról szóló film legújabb epizódjában a harmadik rész főszereplői nem tűnnek majd fel a vásznon.

Schwarzenegger kormányzóként sem kegyelmez

Nagyvilág2005.01.19, 02:56

Elutasította kedden egy 61 éves, két nő meggyilkolásában bűnösnek bizonyult és ezért halálra ítélt férfi kegyelmi kérvényét Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó, így három év után az első halálos ítéletet hajtják végre a legnépesebb amerikai szövetségi államban.

Schwarzenegger és a helyi terminátor

Axetázis2004.09.29, 18:11

Ha a legnagyobbakra gondolunk, elsőre biztos, hogy mindenkinek Arnold Schwarzenegger jut eszébe. Jó néhány évvel ezelőtt minden panellakás fiúszobájának falát az ő plakátjai díszítették, és az összes fiú haverom rá akart hasonlítani. "Egyszer akkora leszek, mint ő!" - mondták ellentmondást nem tűrő hangon mindannyian. "Valahol ő is elkezdte". Valóban. Az ex-Terminator már 13 éves korában tudta, hogy egyszer a világ legizmosabbja lesz.

Body building, gyúrás, kondi - avagy minden kezdet nehéz

Axetázis2004.10.07, 11:19

Te, aki ezt a cikket olvasod, nem biztos, hogy Arnold Schwarzenegger közeli külsővel rendelkezel. De megkockáztatom, még az sem biztos, hogy egyáltalán szeretnél. Az viszont elég valószínű, hogy nem lenne rossz, ha izmosabb lennél, mint amilyen most vagy. A kisportolt pasik ellenállhatatlanabbak is, és jobban érzik magukat a bőrükben. Ha csak arra vágyol, hogy fesztelenül, netán büszkén viselj egy ujjatlan pólót is, itt az ideje elgondolkozni azon, hogyan is kezdd el formába hozni magad.

Tilos dohányozni a kaliforniai börtönökben

Nagyvilág2004.09.28, 07:06

Betiltotta dohányzást a kaliforniai börtönökben az állam kormányzója, Arnold Schwarzenegger. A kaliforniai börtönök foglyainak fele dohányzik, a foglyokra fordított egészségügyi kiadások 280 millió dollárt érnek el.

Schwarzenegger nélkül is lesz Terminátor 4

Film2004.09.24, 12:56

2005-ben megkezdődhet a Terminátor 4 forgatása, de egyáltalán nem biztos, hogy Arnold Schwarzenegger is szerepelni fog benne. Ha a kaliforniai kormányzó nem vállalja a munkát, valószínűleg új típusú robotot fejlesztenek majd a készítők.

Schwarzenegger szerint Ausztria szocialista ország volt

Nagyvilág2004.09.04, 15:18

A történelem további tanulmányozását ajánlotta az osztrák belügyminiszter Arnold Schwarzeneggernek, Kalifornia kormányzójának, aki a Republikánus Párt jelöltállító konvencióján azt mondta: 1968-ban "a szocializmusból" távozott a szabad világba, és gyermekkorában szovjet tankokat látott a szülőföldjén.

Schwarzenegger az amerikai álmot köszönte Bushnak

Nagyvilág2004.09.01, 08:38

Arnold Schwazenegger és Laura Bush felszólalása volt a republikánus elnökjelölő nagygyűlés keddi napjának csúcspontja. A színészből lett kormányzó arról beszélt, hogy Bush segítette őt, hogy megvalósítsa az amerikai álmot, míg az elnök felesége és lányai férje emberibb oldalát igyekeztek kihangsúlyozni. Közben több száz Bush-ellenes tüntetőt vett őrizetbe a New York-i rendőrség, akik a forgalmat zavarták és kifütyülték a republikánus küldötteket.

Színészt keresnek Schwarzenegger szerepére

Tévé2004.07.12, 13:40

Tévéfilm készül Arnold Schwarzenegger életéről, amelynek főszerepére Jürgen Prochnow német származású színészt, a korábban Az angol beteg című mozi náci tisztjét alakító színész is esélyes.

Schwarzenegger szoknyabolond maradt

Film2004.06.15, 11:00

A kaliforniai kormányzó utolsó filmszerepe hamarosan a mozikba kerül a 80 nap alatt a Föld körül legújabb változatában. Verne örökzöldjében Schwarzenegger egy egoista, nőcsábász herceget alakít.