Steve Coogan
címke rss- kapcsolódó címkék:
- 80 nap alatt a Föld körül
- The Dinner
- Stephen Frears
- Richard Gere
- Rebecca Hall

Richard Gere-t sosem szabad leírni
Amióta Richard Gere kiöregedett a középkorú csábító szerepköréből is, egyre ritkábban látjuk a moziban, pedig éppen azóta derült ki róla, hogy valójában milyen jó színész. Az idei Berlinale egyik versenyfilmjében, a The Dinnerben például bravúrosan oldja meg, hogyan váljon narcisztikus politikusból erkölcsi példaképpé, miközben mellette hasonló csatákat vív magával Steve Coogan, Laura Linney és Rebecca Hall is. De nemcsak az ő játékuk kivételes minőségéért, hanem az okosan megírt történetért is érdemes volt látni a Testről és lélekről egyik vetélytársát.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ilyen szörnyű vacsorát az ellenségünknek sem kívánunk
Forrás: Tesuco middle on 1920 1040 A testvérek között megszokott piszkálódást azonban hamarosan halálosan komoly dráma váltja fel, hiszen azért gyűlt össze a két házaspár, hogy megbeszéljék gyerekeik rettenetes tettéről és megoldást találjanak rá. Kiálljanak vele a nyilvánosság elé? Vagy inkább családon belül rendezzék el az ügyet? Ha jól raktam össze a puzzle-darabkákat, akkor egy rettenetesen nehéz morális dilemmával szembesülnek a szülők. Engem már a felsorakoztatott színészekkel levett a lábamról a film – a Gere által eljátszott politikus feleségét a mindig rendkívüli alakításra képes Rebecca Hall játssza -, és az előzetees ...
Eladtuk a gyerekedet, bocs
Meg tudnál bocsátani a katolikus egyháznak, ha elvenné tőled, majd aprópénzért eladná a gyerekedet? A Philomena remek színészekkel rágódik ezen a kérdésen, hogy aztán ne foglaljon állást. És épp ettől lesz olyan szerethető film.
Julianne Moore nem jó anya
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=12AVO3w0ErAByBe6
Ahol felbukkant, ott lehulltak a melltartók
Gondolatolvasóként kezdte, majd a Soho királya lett, végül Anglia egyik leggazdagabb embereként végezte a brit Paul Raymond. Eközben nők százait fektette le, revübirodalmat épített, jóban volt a Beatles-szel; és ha mindezek mellett még a családjával is foglalkozott volna, talán elkerülheti tragédiáját - mindezekről szól Michael Winterbottom új filmje, a The Look of Love. Szórakozásnak kiváló, csak kár, hogy túl sok mindent akar 99 percbe belegyömöszölni.
Rossz zsaru, rossz zsaru
Will Ferrell és Adam McKay rendező megint csináltak egy vígjátékot: a Pancser Police valami frisset ígér, mert olyan palikról szól, akikről általában soha nem szól semmi. Két ügyetlen, kétbalkezes zsaru, Ferrell és Mark Wahlberg botladozik végig a filmen, ami végül sokkal kevésbé vicces, mint amilyennek hiszi magát.
[origo] filmklub
- címkék:
- Dane Cook
- Tom Cruise
- Steve Coogan
- Ben Stiller
- Jack Black
- Hugh Hefner
- Robert Downey Jr.
- Jessica Alba
- Javier Bardem
- Matthew McConaughey
- Elveszett gyerekek városa
- Paris
- Delicatessen
- Hosszú jegyesség
- Mielőtt leszáll az éj
- Jesse
- Szerelem a kolera idején
- Twin Peaks
- A lét elviselhetetlen könnyűsége
- Batman
- A nagy Lebowski
- Nem vénnek való vidék
- Az angol beteg
- Mission: Impossible
- A Szem
- Három szín: kék
- Az elszánt diplomata
- Isten városa
- Sin City - A bűn városa
- Randevú
- Inland Empire
- Az elveszett világ: Jurassic Park
- Sonka, sonka
- Eleven hús
- A kabalapasi
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
- címkék:
- Tilda Swinton
- Penélope Cruz
- Woody Allen
- Marion Cotillard
- Francisco José de Goya y Lucientes
- Catherine Keener
- Sarah Silverman
- Steve Coogan
- Ben Kingsley
- Emily Blunt
- Daniel Day-Lewis
- A meztelen Maya
- Süti, nem süti
- Csak az a szex
- A Jade skorpió átka
- A múmia
- Jelek
- Egy veszedelmes elme vallomásai
- Az Ördög Pradát visel
- Vénusz
- Michael Clayton
- Hamlet 2.
- Éjszaka a múzeumban
- Felejtés
- Hamlet
- Hatodik érzék
- Lány a vízben
- Cloverfield
- Farkasember
- Match Point
- Vicky Cristina Barcelona
- Volver
- Vérző olaj
- Piaf
- Kasszandra álma
- Szerelmem nyara
- Füles
- Élet, amiről az angyalok álmodnak
- Az élet nélkülem
- Címkefelhő »
Film lesz a nagykövet botránykönyvéből
A The Road to Guantánamo rendezője ismét ellentmondásos témához nyúl: szeretné megfilmesíteni Craig Murray, egykori brit nagykövet önéletrajzi könyvét, amelynek megjelenését a brit külügyminisztérium minden eszközzel igyekszik megakadályozni.