Kánikulai délután
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Sidney Lumet
- hálózat
- Tizenkét dühös ember
- Szemet szemért
- Schindler listája

Liam Neeson végre jó útra akar térni
Október elejétől játsszák a hazai mozik Liam Neeson új filmjét, amelyben jó útra térni szándékozó bankrablót alakít. Ebből az alkalomból pedig listára gyűjtöttük a kedvenc filmjeinket a témában, amelyek esetében legjobban szórakoztunk egy-egy széfkipakoláson.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Al Pacino legalább tízszer volt zseniális
Ma ünnepli hetvenötödik születésnapját korunk egyik legnagyobb színésze, Al Pacino. Mi azzal köszöntjük a legendás zsaru- és gengszterszerepeiről híres színművészt, hogy megmutatjuk a tíz legjobb alakítását. Olyan hihetetlenül erős volt a mezőny, hogy még az a film sem került be a válogatásba, ami miatt megkésve bár, de megkapta az őt már régen megillető Oscar-díjat. Nem számított, hogy hippiruhát és bozontos szakállat viselve küzdött-e a korrupció ellen, vagy ellenkezőleg, kokainmámorban mészárolta-e le a rátámadó bérgyilkosokat, Al Pacino így is, úgy is képes volt arra, hogy intenzív játékával lángra lobbantsa a képernyőt.
Meghalt Tom Towles
Forrás: Lionsgate middle Ennek a filmnek köszönhette, hogy a következő két évtizedben számtalan horrorfilmbe hívták meg szerepelni. Játszott a Borrower-ben, melyben egy földönkívüli pszichopata sorozatgyilkos rendszeres időközönként emberi fejeket zsákmányol az álcájához, és Tom Towles is erre a sorsra jut a filmben. A színész felbukkant Az élőhalottak éjszakája és A pokol ingája remake-jében, illetve Rob Zombie Az 1000 halott háza, Az 1000 halott háza 2. - A sátán bosszúja és a Halloween című filmjeiben. Towles karrierje nem korlátozódott teljes egészében a horrorokra, kisebb szerepeket játszott el a Veszett kutya és Glóriá-ban, ...
Ilyen durvát ki se találhattak volna
Bankrablás nemváltoztató műtét költségeinek fedezésére, öt nap szikla alá szorult karral, nézők millióit átvágó tévéműsor, suliban mészároló gyerekek. A megtörtént esetek, amelyek alapján filmek készültek, néha vadabbak, mint a forgatókönyv-írói fantázia. A Phillips kapitány premierje apropóján összeszedtük tíz kedvenc, valós eseményen alapuló filmünket. (A cikk kisebb spoilereket tartalmaz.)
Meghalt Charles Durning színész
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Charles Durning amerikai színész, akit a magyar közönség leginkább az Aranyoskám, A nagy balhé és a Kánikulai délután című filmekből ismerhet. Fél évszádos karrierje során több mint száz filmben szerepelt, két Oscar- és kilenc Emmy-díjra jelölték.
Elhunyt Sidney Lumet filmrendező
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Sidney Lumet, ötszörös Oscar-jelölt filmrendező, akinek többek közt a Tizenkét dühös embert, a Kánikulai délutánt, a Hálózatot és egy remek, filmkészítésről szóló könyvet köszönhetünk. A rendező nyirokmirigyrákban szenvedett. Sidney Lumet a Mielőtt az ördög rádtalál című film forgatásán Első, és mind a mai napig talán leghíresebb filmje a Tizenkét dühös ember (1957) című bírósági-lélektani dráma, amellyel rögtön rendezői Oscar-jelölést szerzett. Ezután még négyszer jelölték a díjra, az 1975-ös, Al Pacino főszereplésével készült, egy bankrablás történetét elmesélő Kánikulai délután-ért,, ...
Ha filmmániás van a családban...
...megmondjuk, mivel kedveskedhetsz neki karácsonyra: a legjobb filmekről, filmesekről szóló könyveket ajánljuk a fa alá. Igyekeztünk az utóbbi években Magyarországon megjelent kiadványokból válogatni, de azoknak is szolgálunk egy-két meglepetéssel, akik inkább angolul olvasnának.
- címkék:
- Harvey Weinstein
- Marlon Brando
- Sidney Lumet
- Arnold Schwarzenegger
- Casablanca
- A hírhedt
- A boldogságtól ordítani
- Terminátor
- Good Will Hunting
- hálózat
- Szerelmes Shakespeare
- King Kong
- Fargo
- A fiúk nem sírnak
- Keresztapa
- Patyomkin páncélos
- Butch Cassidy és a Sundance kölyök
- Távol a mennyországtól
- Bálványrock - Velvet Goldmine
- szex, hazugság, video
- Solaris
- Maraton életre-halálra
- Briliáns csapda
- Tizenkét dühös ember
- Kánikulai délután
- Szemet szemért
- A vágy villamosa
- Kölykök
- Underworld
- Címkefelhő »
Van még bennük spiritusz
Összeállításunk szomorú apropóját Ingmar Bergman és Michelangelo Antonioni közelmúltbeli halála adja: ők ketten ugyan távoztak, de a filmművészet idős mesterei közül sokan még velünk vannak, sőt, alkotnak. Összeszedtünk tíz, nyolcvan év fölötti rendezőt, akiknek a többsége még mindig hódol a filmkészítés szenvedélyének. Életkor szerinti sorrendben mutatjuk be őket, a legfiatalabbtól indulva.
- címkék:
- Alain Resnais
- Ingmar Bergman
- Jancsó Miklós
- Michelangelo Antonioni
- Éric Rohmer
- Sidney Lumet
- Manoel de Oliveira
- Dino Risi
- Franco Zeffirelli
- Andrzej Wajda
- Vin Diesel
- Jane Eyre
- Rómeó és Júlia
- Keresztapa
- Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
- A bosszú
- Schindler listája
- A nap szépe
- Egy hölgy és a herceg
- Katyn
- Tizenkét dühös ember
- Kánikulai délután
- Sült zöld paradicsom
- Tavaly Marienbadban
- Ede megevé ebédem
- Star Wars V. - A Birodalom visszavág
- Hamlet
- Sophia Loren
- Címkefelhő »
Brooklyn, te csodás!
New Yorkban játszódó filmekben gyakran látunk sötétbarna kőből épült, századfordulós házakat hangulatos zárterkélyekkel, a megemelt bejárati ajtókhoz felvezető vaskorlátos lépcsőkkel. Amikor ilyenek tűnnek fel a vásznon, jó eséllyel Brooklynban járunk, New York legnépesebb kerületében, amely híres etnikailag vegyes lakosságáról, a Manhattanbe vezető Brooklyn Bridge-ről és az egykor csillogó-villogó, ma már inkább lepusztult Coney Island-i vidámparkról. No meg persze az innen származó filmesekről is, akik közül sokan visszatértek ide forgatni. Közéjük tartozik például Woody Allen, Harvey Keitel, Spike Lee és Noah Baumbach is; utóbbi ...
A Casablancánál jobbat még nem írtak
Az Amerikai Írók Céhe (Writers Guild of America) összeállította a világ 101 legjobb forgatókönyvének listáját. Az első helyen Kertész Mihály 1942-es filmjének, a Casablancának az írói teljesítményét ismerték el. Ezt követi A keresztapa, a Kínai negyed, az Aranypolgár és a Beszéljünk Éváról! forgatókönyve.
- címkék:
- Humphrey Bogart
- Kertész Mihály
- Nagymenők
- A vad banda
- Apokalipszis most
- A cápa
- Óz, a csodák csodája
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- A bárányok hallgatnak
- Ne bántsátok a feketerigót!
- Az elnök emberei
- Az elveszett frigyláda fosztogatói
- Idétlen időkig
- Ponyvaregény
- Writers Guild of America
- hálózat
- Harry és Sally
- Észak-északnyugat
- Amerikai szépség
- Kerülőutak
- Szerelmes Shakespeare
- Taxisofőr
- Thelma és Louise
- 8 és 1/2 nő
- Forrest Gump
- Becéző szavak
- Fargo
- Elfújta a szél
- Vissza a jövőbe
- Memento
- Schindler listája
- Rocky
- A harmadik ember
- Diploma előtt
- Ének az esőben
- Alkony sugárút
- Psycho
- Annie Hall
- Hátsó ablak
- Hannah és nővérei
- Jerry Maguire - A nagy hátraarc
- Bűnök és vétkek
- Amerikai Írók Céhe
- Manhattan
- Amadeus
- Kínai negyed
- A svindler
- Kánikulai délután
- Butch Cassidy és a Sundance kölyök
- Szemet szemért
- Bilincs és mosoly
- Arábiai Lawrence
- A nagy balhé
- Az oroszlán télen
- Az ítélet
- A kis szemtanú
- A rakparton
- Aranypolgár
- Szigorúan bizalmas
- Holdkórosok
- Nincs bocsánat
- Harold és Maude
- Aranyoskám
- Éjféli cowboy
- A remény rabjai
- Dühöngő bika
- Casablanca
- A John Malkovich-menet
- Producerek
- adaptáció
- A keresztapa 3.
- Átlagemberek
- Közönséges bűnözők
- Címkefelhő »