Amnesty International

címke rss

Bíróság elé citálná az ENSZ a CIA kínzásainak felelőseit

Nagyvilág2014.12.10, 10:17

Bíróság elé kell állítani azokat, akik felelősek a CIA által elkövetett kínzások lehetővé tételéért. Az erről szóló jelentés kedden lett nyilvános az USA-ban. Kicsi az esélye, hogy bárkit is felelősségre vonnának.

Nézze meg, kémkedik-e ön után a kormány!

Techbázis2014.11.20, 12:08

Felkutatja a gépünkön az állami kémprogramokat az Amnesty International programja. A vírusirtót nem váltja ki.

Amnesty: Az Egyesült Arab Emírségek egy elnyomó állam

Nagyvilág2014.11.18, 10:25

A látszat ellenére az Egyesült Arab Emírségek egy elnyomó állam, amelyben zaklatják, rendszeresen őrizetbe veszik, illetve meg is kínozzák az ellenzékieket - állapította meg kedden nyilvánosságra hozott jelentésében az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet.

Amnesty: Európa beletörődik az emberi jogok elárulásába

Nagyvilág2014.09.24, 15:18

A számos afrikai és közel-keleti konfliktus miatt az utóbbi időben annyian menekültek el otthonukból, mint a második világháború idején - közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet.

Az ukrán milicisták sem jobbak a lázadóknál

Nagyvilág2014.09.07, 07:49

Az ukrán milíciákat és az oroszbarát szeparatista erőket egyaránt háborús bűncselekményekért terheli felelősség, állítja Amnesty International.

Emberek életébe kerül az EU migrációs politikája

Nagyvilág2014.07.09, 07:37

Az Amnesty International programigazgatója szerint az EU felé tartó menekültek haláláért kollektív felelősséggel tartozunk.

Rendőri visszaélések zavarhatják meg a világbajnokságot

Nagyvilág2014.06.05, 08:52

Brazíliában a futball-vb idején utcára vonuló tüntetőknek fel kell készülniük a megkülönböztetés nélkül alkalmazott rendőri és katonai erőszakra, mivel az ország mindent megtesz, hogy kontrollálja a demonstrációkat, jelentette ki az Amnesty International egy héttel a világbajnokság előtt.

Tavaly nőtt a halálbüntetések száma

Nagyvilág2014.03.27, 00:01

Az elmúlt húsz évben csökkent a kivégzések száma, de tavaly százzal több embert végeztek ki, mint 2012-ben.

Mindennapos a kínzás és a kivégzés

Nagyvilág2013.12.05, 14:49

Az Amnesty International új műholdképeket tett közzé két észak-koreai fogolytáborról.

Túlélte az akasztást, de visszaküldik a bitóra

Nagyvilág2013.10.17, 14:57

Újra kivégeznék Iránban azt a férfit, akit kábítószer-csempészés miatt már egyszer felakasztottak. A saját akasztását túlélő férfi most kórházban lábadozik, ha felépül visszaküldik a bitóra. A jogvédők tiltakoznak.

Rabolt, levágják az egyik kezét és lábát

Nagyvilág2013.09.17, 13:28

Az emberi jogokat védő és értük harcoló Amnesty International követeli a jemeni hatóságoktól, hogy ne csonkolják egy elítélt férfi végtagjait.

Cseh fegyverekkel lőnek Egyiptomban

Nagyvilág2013.08.21, 21:44

Leállította a Ceská Zbrojovka Egyiptomba irányuló szállításait, miután az Amnesty International jelentéséből kiderült: cseh fegyveverekkel is lőnek az észak-afrikai országban a tüntetőkre.

A szuverenitás csapdájában

Vélemény2013.05.23, 11:13

A nemzeti szuverenitás doktrínájának áldozata az a 15 millió menekült, akiket államuk és a nemzetközi közösség magára hagy. A szuverenitás felülkerekedik az egyén jogán, hogy menedéket kérjen és találjon. Egyetlen jó válasz adható a szuverenitás visszaélésszerű használatára: a globális szolidaritás erősítése.

Nézze meg, mire ítélnék a világ másik felén!

Techbázis2013.05.16, 12:11

Az Amnesty International applikációja végigelemzi a facebookos bejegyzéseket, és megmutatja, hétköznapi cselekedeteink alapján a világ melyik országában miért, és mire ítélnének el bárkit.

Twitter-bejegyzése miatt büntették

Nagyvilág2013.04.17, 15:46

Az Amnesty International szerint a Twitter-bejegyzései miatt nemrégiben elítélt török zongorista esete figyelmeztetés minden töröknek, aki a közösségi médiát használja: ők lehetnek a következők.

Az Amnesty nyomatékosan kéri Ádert

Itthon2013.03.13, 10:59

Arra kéri az Amnesty International a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a Magyarország alaptörvényének negyedik módosítására vonatkozó törvényt, mert az álláspontjuk szerint korlátozhatja az alapvető emberi jogokat.

Többezer romát telepítettek ki a franciák pár hónap alatt

Nagyvilág2012.11.29, 16:50

Franciaországban "riasztó ütemben" zajlik az illegális romatelepek erőszakos felszámolása - állítja az Amnesty International. Az emberi jogi szervezet az intézkedések megszüntetését kéri a francia államtól.

Egy sor törvény miatt kritizálja Magyarországot az AI éves jelentése

Itthon2012.05.24, 08:21

A médiatörvény, az egyházügyi törvény és a gyöngyöspatai események miatt is bírálja Magyarországot az Amnesty International éves országjelentése. A szerdán bemutatott dokumentumban az idén kétszer annyit foglalkoznak Magyarországgal, mint egy évvel korábban, és az emberi jogi aggályok egész sorát vonultatják fel.

A politika eszközévé válhat a Forma-1 Bahreinben

Gphírek2012.04.14, 07:01

Az Amnesty International szerint nincs nagyobb biztonság az arab országban, mint 2011-ben volt, amikor nem tartották meg a futamot. Véleményük szerint a Forma-1 azt kockáztatja a verseny megrendezésével, hogy a helyi kormány PR-célra használja fel.

Bebörtönöztek két kisajátítások ellen küzdő kínai jogvédőt

Nagyvilág2012.04.10, 10:28

Egy kínai bíróság több mint kétéves börtönbüntetésre ítélt egy mozgássérült ügyvédnőt és a férjét, akik az állami kisajátítások kárvallottjainak nyújtottak jogi segítséget. Rendbontással és csalással vádolják őket, miközben az Európai Unió a nő azonnali szabadon bocsátását követeli.

Nőtt a halálbüntetés miatt kivégzettek száma

Nagyvilág2012.03.27, 08:33

Világszerte kevesebb országban alkalmaztak halálbüntetést tavaly, de nőtt a kivégzettek száma - derül ki az Amnesty International éves jelentéséből. Az emberi jogi szervezet szerint 2011 végén közel húszezren ültek siralomházban.

Elektrosokkal is kínozzák a szíriai foglyokat

Nagyvilág2012.03.14, 09:20

Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberijog-védő szervezet túlélők beszámolóira hivatkozva azt jelentette, hogy gyakran gumibottal, puskatussal, korbáccsal ütik a foglyokat a szíriai börtönökben, rendszerint kezüknél fogva felfüggesztik őket, hogy semmiképpen se tudjanak védekezni.

Vérfürdő és tárgyalás

Vélemény2012.03.06, 19:26

Miközben újabb és újabb áldozatai vannak a szír rezsim és a lázadók összecsapásainak, a nyugat nem követheti a Líbiában alkalmazott módszert. Milyen esélyei vannak a további vérontás elkerülésének Szíriában?

Növelné az EU nyomását Magyarországon az Amnesty International

Gazdaság2012.01.17, 08:08

Nagyobb nyomást kell gyakorolnia az Európai Uniónak Magyarországra az Amnesty International szerint, hogy a magyar jogszabályok összhangban legyenek az unió emberi jogi normáival.

A pápa kiállása sem mentette meg a kivégzéstől a Georgiában húsz éve elítélt Troy Davist

Nagyvilág2011.09.22, 09:16

Szerda éjjel kivégezték az Egyesült Államokban Troy Davist, akit húsz éve egy rendőr lelövése miatt halálra ítéltek. Davis bűnösségét nem bizonyították minden kétséget kizáróan, és később egymillióan írták alá a kegyelmet kérő petíciót. A férfi mellé állt többek között XVI. Benedek pápa, Jimmy Carter volt amerikai elnök, és az FBI egykori igazgatója, William Sessions is. Barack Obama amerikai elnök szerdán jelezte, hogy nem hajlandó közbelépni az ügyben.

Boszorkányságért lefejeztek egy férfit Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2011.09.19, 16:44

Tiltott varázslás és boszorkányság miatt halálra ítéltek egy szudáni férfit Szaúd-Arábiában. Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint ezzel 42-re nőtt az arab monarchiában idén kivégzett emberek száma.

Amnesty: Háborús bűnöket követtek el a felkelők Líbiában

Nagyvilág2011.09.13, 09:23

Több tucat kadhafista katonát "lőttek agyon, vagy lincseltek meg" a líbiai felkelők a hatalomért vívott harcban. Az Amnesty International jelentése szerint a felkelőknél lényegesen komolyabb bűnöket követtek el Kadhafi erői a harcok során.

"Visszaküldöm őket oda, ahonnan jöttek" - romatelepeket számolnak fel Nagybányán

Nagyvilág2011.08.31, 18:33

A romák lakta panelházak elé júliusban felhúzott két méter magas betonfal után, most a város romatelepeit számolná fel Nagybánya polgármestere. A városvezető a jogvédők kritikájára úgy felelt: kezdeményezése nem általában a romák, hanem a városban törvénytelenül letelepedett romák ellen irányul, szerinte ugyanis a település nem köteles eltartani a más vidékről érkezőket.

Emberiség elleni bűntettekkel vádolják a jogvédők Szíriát

Nagyvilág2011.07.06, 14:41

Kínzásokról, őrizetben történt halálesetekről számol be az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet a friss jelentésében. A jogvédők egy Szíria déli részén fekvő városban májusban történteket vizsgáltak szemtanúk és menekültek beszámolói alapján.

"Kellő létszámmal" biztosítja a rendőrség a szombati melegfelvonulást

Itthon2011.06.15, 20:58

Fokozott lesz a rendőri jelenlét a budapesti meleg méltóság menetén szombaton - közölte a BRFK szóvivője szerdán. A rendezvény délután három órakor indul a Hősök terén, a felvonulók egészen az Alkotmány utcáig sétálnak majd.

A fővárosi melegfelvonulás megkülönböztetés nélküli biztosítását kéri az AI

Itthon2011.06.14, 15:14

Levélben kéri az Amnesty International jogvédő szervet a belügyminisztert, a főpolgármestert és a budapesti rendőrfőkapitányt, hogy tegyenek meg mindent a szombati fővárosi melegfelvonulás résztvevőinek biztonságáért. A jogvédőszervezet szerint különösen fontos a biztonság garantálása azok után, hogy a hétvégén erőszakba torkollt az első spliti melegfelvonulás.

Vörösiszap-katasztrófa fenyeget Indiában

Nagyvilág2011.06.07, 14:20

Súlyos környezeti és egészségügyi katasztrófával néznek szembe indiai családok ezrei, mert szivárog a Vedanta Aluminium nevű vállalat finomítójának központi vörösiszap-tárolója. A szennyező anyag már utakat árasztott el, a közelgő monszunidőszakban pedig teljesen átszakadhat a gyűjtőmedence körüli védőfal - közölte kedden az Amnesty International.

Harminckilenc év után hoznának ki két rabot a magánzárkából jogvédők az USA-ban

Nagyvilág2011.06.07, 08:55

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet kegyetlen bánásmódnak tartja, hogy 39 éve magánzárkában tartanak az Egyesült Államokban két rabot. A két férfi egy börtönőr meggyilkolása miatt ül.

Halállal büntethetik Kínában az élelmiszer-hamisítást

Nagyvilág2011.05.30, 19:13

A kínai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy keményebb ítéletekkel, akár halálbüntetéssel is sújtsák a bírák azokat, akik figyelmen kívül hagyják az élelmiszer-biztonsági előírásokat - jelentette a BBC. A büntetés súlyosságát attól teszik függővé, hogy halálos kimenetelű-e az okozott mérgezés vagy fertőzés. Az Amnesty International szerint Kínában már most is több elítéltet végeznek ki egy évben, mint a világ többi országában együttvéve.

Horrorisztikus körülények vannak az észak-koreai börtönökben az AI szerint

Nagyvilág2011.05.04, 11:01

Nagyjából kétszázezer ember raboskodik az észak-koreai politikai fogolytáborokban az Amnesty International jelentése szerint. A jogvédő szervezet volt foglyok és tábornokok beszámolói alapján azt írja, hogy a rabok sokszor patkányokat vagy állati ürüléket esznek, hogy ne haljanak éhen.

Tiltakozik az Amnesty International a készülő alkotmány ellen

Itthon2011.04.15, 20:23

Több ponton is sérti a nemzetközi emberi jogi egyezményeket a készülő alkotmány az Amnesty International szerint. A magzati élet védelme és a szexuális irányultság alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalmának elhagyása az érintettek hátrányos megkülönböztetését okozhatja a szervezet szerint.

A rendőrség is készül a Jobbik hejőszalontai demonstrációjára

Itthon2011.04.02, 14:45

Rendőrök igazoltatják a Hejőszalontára érkezőket a település határában - közölte a Független Hírügynökség. A Borsod megyei faluban este jobbikos képviselők részvételével felvonulást tartanak "Demonstráció a cigányterror ellen" címmel. Szimpatizánsokra és ellentüntetőkre is számítanak a településen.

Jogsértő a melegfelvonulás megtiltása az Amnesty International szerint

Itthon2011.02.17, 19:43

Sérti a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek gyülekezési jogát, hogy a rendőrség nem engedélyezte a melegfelvonulást - közölte az Amnesty International. A nemzetközi jogvédő szervezet ezért felszólította a rendőrséget, hogy vonja vissza korábbi, tiltó határozatát.

Bécsben is tüntettek a magyar médiatörvény ellen

Itthon2011.01.15, 12:59

Tüntetést tartottak a magyar médiatörvény ellen péntek este a bécsi magyar nagykövetség előtt. A tiltakozók egy petíciót is átadtak a magyar nagykövetnek, és támogatásukat fejezték ki az ugyanaznap Budapesten zajló tüntetés mellett.

A cenzúrától félti a sajtót az Amnesty International

Itthon2010.12.24, 14:58

Az Amnesty International szerint a médiatörvényben az egyértelmű iránymutatások hiánya és az új szabályozótestület túlzott hatalma káros hatást gyakorolhat a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságára Magyarországon. A szervezet a cenzúra feléledésétől is tart.

Amnesty: Nem figyel a magyar rendőrség a rasszista indítékokra

Itthon2010.11.10, 18:46

Gyakran figyelmen kívül hagyják a magyar hatóságok a romák elleni támadások rasszista indítékát - állítja az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet. A jogvédők szerint a rendőrség által regisztrált rasszista támadások messze alatta vannak a valós számoknak, amin a rendőrök képzésével és a romák jobb tájékoztatásával lehetne segíteni. A kormány azt ígérte, megvizsgálja a civilek állításait, de visszautasította azt a véleményt, hogy nem tudja megvédeni a roma közösségeket.

Elítélte Franciaországot a romák ügyében az Amnesty International

Nagyvilág2010.09.11, 13:48

Elítélte a romák Franciaországból történt kitoloncolását az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi jogvédő szervezet. A francia társadalom megosztott a romák kiutasításának kérdésében.

AI: Éhségsztrájkot kezdtek a Szlovákiában befogadott guantanámói rabok

Nagyvilág2010.06.24, 20:38

Éhségsztrájkkal tiltakozik rossz tartási körülményei ellen az a három korábbi guananámói rab, akiket Szlovákia fogadott be idén januárban. Az Amnesty International jogvédő szervezet szerint a volt rabokat napi egy órás séta kivételével bezárva tartják, és hónapok óta nem rendeződött a jogi státuszuk sem.

Négymillióan tengődnek a pakisztáni tálibok rémuralma alatt

Nagyvilág2010.06.11, 09:33

Gyakoriak a nyilvános kivégzések, gyanús, ha nincs a férfinak szakálla és a nők mindössze 3 százaléka járt valaha iskolába - derül ki az Amnesty International jogvédő szervezet Pakisztán északnyugati részéről készített jelentéséből. A tálibok uralta környéken gyarmati időkből származó törvények uralkodnak, és a pakisztáni hadsereg se kíméli a szenvedő civileket.

A romagyilkosságok nyomozását bírálja az Amnesty International

Itthon2010.05.27, 14:22

Hiányosságok történtek a romák elleni gyilkosságsorozat nyomozásakor az Amnesty International jogvédő szervezet szerint, amelynek nemzetközi jelentésében a Magyarországról szóló rész a kisebbségi jogok helyzetéről fest lesújtó képet. A jelentésben szót ejtenek a Jobbikról, amelyet romaellenes és antiszemita pártnak neveznek.

Szülei segédletével végeztek ki egy iráni fiatalt

Nagyvilág2009.10.11, 20:32

Iránban vasárnap felakasztottak egy 21 éves férfit, akit kiskorúként elkövetett gyilkosság miatt ítéltek halálra. Szülei nem akarták megmenteni, sőt, jelen voltak a kivégzésnél.

Az őrület szélére sodródnak a japán halálraítéltek

Nagyvilág2009.09.10, 15:33

A kegyetlen bánásmód miatt a japán halálraítéltek többségét az őrület fenyegeti - állítja az Amnesty International (AI) nevű nemzetközi jogvédő szervezet. Az elítéltek pár órával a kivégzés előtt tudják meg, hogy meg fognak halni, évekig nem beszélhetnek senkivel, alig engedélyezik számukra a mozgást.