Amerikai szépség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kate Winslet
- Collateral - A halál záloga
- Sírhant Művek
- Donnie Darko
- Dogville - A menedék
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Temetés után tinilány
A Sírhant művek szülőatyja Muriellel, Dr. Del Amicóval és egy cigarettalobbistával forgatja első nagyjátékfilmjét. A Texasban, a kilencvenes évek elején játszódó történet egy tinilány zaklatott életéről szól.
Hová tűnt a magyar szépség?
Gothár Péter Magyar szépség című filmjét a 2003-as Filmszemlén mutatták be, a szakma és a kritikusok véleményét megosztva megnyerte a fődíjat, ezután bő három évre eltűnt a szemünk elől (bár ez nem teljesen igaz, tévében vetítették), hogy most váratlanul felbukkanjon: augusztus 24-én mozikba kerül végre a film. Az [origo] filmklub újságírója feltette az illetékeseknek a logikusan felmerülő kérdést: mi tartott ennyi ideig?
Nicolas Cage eladja a lelkét, Cameron Diazt megcsalják
Egy előzetes az akciódús képregény-adaptációk kedvelőinek, amelyben Nicolas Cage feje helyén lángoló koponyával motorozik, és egy másik a romantikus vígjátékok szerelmeseinek, amelyben Cameron Diaz és Kate Winslet bájosan libáskodnak.
Kevin Spacey: hotelszobák helyett színház
Az Amerikai szépség sztárja elárulta, hogy mostantól fogva ritkábban láthatjuk majd a filmvásznon, mert igazi szerelmének, a színháznak szeretne minél több figyelmet szentelni. Miért is unta meg Kevin Spacey a forgatásokat? A válasz egyszerű: utálja a hotelszobákat.
Görög Zita: Nem akarok megkattanni
Görög Zita az Underworld második részét jött népszerűsíteni hétfőn az Odeon Lloyd mozi kávézójába, de beszélgetésünk során nem esett szó sem vámpírokról, sem vérfarkasokról. Egy meghökkentően őszinte interjúban a Megasztár gyönyörűszép műsorvezetője elárulja, hogy rájött, nem való neki a színészkedés, és szakítani akar az illúzióvilággal, aminek a filmszakmát, a modellkedést és a televíziózást tartja.
Oscar nem meleg, kikéri magának
Oscar meleg! - kürtölte idén világgá az amerikai média, miután a Túl a barátságon 8 jelölésben részesült, a színészi kategóriák éllovasai (Philip Seymour Hoffman - Capote, Felicity Huffman - Transamerica) pedig meleg hősök bőrében parádéztak. Emberemlékezet óta a legnagyobb pofára eséssel végződött az egyébként teljesen kiszámítható díjkiosztó, és nem dőlt le Hollywood utolsó tabuja. Vaskalapos homofóbok gyülekezete az Amerikai Filmakadémia, vagy örüljenek a melegek annak, hogy Cher Oscar-díjas? Összeállításunk utánajár Oscar korábbi homoszexuális kalandjainak, és megfejti, hogy miért nem az év legjobb filmje az év legjobb filmje.
- címkék:
- Philip Seymour Hoffman
- Felicity Huffman
- Brokeback Mountain
- Gandalf
- Cher
- Holdkórosok
- Mary Poppins
- Millió dolláros bébi
- Született feleségek
- A pókasszony csókja
- Csillag születik
- Van, aki forrón szereti
- A boldogító nem
- kabaré
- Funny Girl
- Amerikai szépség
- Értelem és érzelem
- A Gyűrűk Ura
- Síró játék
- Tom Hanks
- A nyughatatlan
- A fiúk nem sírnak
- Gladiátor
- Rocky
- Ütközések
- Az órák
- Tigris és Sárkány
- Távol a mennyországtól
- Erőszakos múlt
- Capote
- Az élet szép
- Schindler listája
- Philadelphia - Az érinthetetlen
- A rém
- Farkasokkal táncoló
- Egy csodálatos elme
- Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia
- Címkefelhő »
A Casablancánál jobbat még nem írtak
Az Amerikai Írók Céhe (Writers Guild of America) összeállította a világ 101 legjobb forgatókönyvének listáját. Az első helyen Kertész Mihály 1942-es filmjének, a Casablancának az írói teljesítményét ismerték el. Ezt követi A keresztapa, a Kínai negyed, az Aranypolgár és a Beszéljünk Éváról! forgatókönyve.
- címkék:
- Humphrey Bogart
- Kertész Mihály
- Holdkórosok
- Szigorúan bizalmas
- Harold és Maude
- Nincs bocsánat
- Éjféli cowboy
- Aranyoskám
- Dühöngő bika
- Casablanca
- A remény rabjai
- Producerek
- adaptáció
- A John Malkovich-menet
- Átlagemberek
- Közönséges bűnözők
- A keresztapa 3.
- A vad banda
- Apokalipszis most
- Nagymenők
- Óz, a csodák csodája
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- A cápa
- Ne bántsátok a feketerigót!
- Az elnök emberei
- A bárányok hallgatnak
- Az elveszett frigyláda fosztogatói
- Idétlen időkig
- Ponyvaregény
- Writers Guild of America
- hálózat
- Harry és Sally
- Észak-északnyugat
- Amerikai szépség
- Kerülőutak
- Szerelmes Shakespeare
- Taxisofőr
- Thelma és Louise
- 8 és 1/2 nő
- Forrest Gump
- Becéző szavak
- Fargo
- Vissza a jövőbe
- Elfújta a szél
- Schindler listája
- Memento
- A harmadik ember
- Rocky
- Ének az esőben
- Diploma előtt
- Psycho
- Alkony sugárút
- Hátsó ablak
- Annie Hall
- Jerry Maguire - A nagy hátraarc
- Hannah és nővérei
- Amerikai Írók Céhe
- Bűnök és vétkek
- Amadeus
- Manhattan
- Kínai negyed
- Kánikulai délután
- A svindler
- Szemet szemért
- Butch Cassidy és a Sundance kölyök
- Arábiai Lawrence
- Bilincs és mosoly
- Az oroszlán télen
- A nagy balhé
- A kis szemtanú
- Az ítélet
- Aranypolgár
- A rakparton
- Címkefelhő »
Komfortos mocsok
Aki tegnap este bejutott a Kongresszusi Központba, drukkolni jött. Látni akarta, hogy Szabó István mindenek felett áll, hogy tehetsége elfeledtet minden körülötte dúló botrányt. Ha a Rokonokról kiderül, hogy remekmű, akkor fellélegezhetünk, akkor nincs más igazság. Mert aki szereti a mozgóképet - és főleg, aki megszállottan műveli is, mint a premier közönségének java része - az nem állhat másutt, csak a film oldalán.
Rendezői változatok
A Filmszemlén nagyjátékfilmmel jelentkező rendezők közül, a fesztivál sürgés-forgásában tizenhármat sikerült letámadnunk villámkérdéseinkkel. Miniinterjúinkból kiderül, hogy melyikük, mit változtatna a filmjén, ha lehetne, kik azok a rendezők, akik az ő példaképeik, milyen filmterveket dédelgetnek legmerészebb álmaikban és mit isznak szívesen, amikor épp nem dolgoznak.
- címkék:
- Rudolf Péter
- Tom Cruise
- Mundruczó Kornél
- Tímár Péter
- Pálfi György
- Szilas
- Goda Krisztina
- Cserhalmi György
- Hajdu Szabolcs
- Gárdos Péter
- Kocsis Ágnes
- Szőke (település)
- A herceg haladéka
- Csinibaba
- Madárszabadító, felhő, szél
- Szerelmes Shakespeare
- Amarcord
- A porcelánbaba
- Brazil
- A lét elviselhetetlen könnyűsége
- Barátok közt
- Idióták
- Feri és az édes élet
- Indiana Jones és a végzet temploma
- Szőke Kóla
- Csillagok háborúja
- Nincsen nekem vágyam semmi
- A kis utazás
- Johanna
- Országalma
- Csak szex és más semmi
- Tamara
- Rokonok
- Münchhausen báró kalandjai
- Fej vagy írás
- Le a fejjel!
- Dogville - A menedék
- I love Budapest
- Sin City - A bűn városa
- Hamlet
- Randevú
- József és testvérei - Jelenetek a Parasztbibliából
- Keresztapa
- Ütközések
- Taxidermia
- München
- Egészséges erotika
- Európa Expressz
- Uramisten
- Arizonai álmodozók
- Szamárköhögés
- Világok harca
- A cápa
- Cha-Cha-Cha
- Fonyó Gergely
- Friss levegő
- Az élet vendége - Csoma-legendárium
- Macerás ügyek
- Dick és Jane trükkjei
- Hukkle
- Kerülőutak
- Fehér tenyér
- A múlt nélküli ember
- Szép napok
- Keserű méz
- Üvegtigris
- Üvegtigris 2.
- Magyar Filmszemle
- Lazarescu úr halála
- Amerikai szépség
- Az igazi Mikulás
- 24
- Sztornó
- Címkefelhő »
Egy csók és két férfi
Mi a közös Robert Downey Jr.-ban, Ewan McGregorban, Kevin Spaceyben és Heath Ledgerben? Több helyes válasz is adható persze erre a kérdésre, és közülük az egyik kevésbé magától értetődő az, hogy ezek a színészek mind csókolóztak már férfival a filmvásznon. Bár Hollywood a mai napig ódzkodik a férfiak közti intimitás ábrázolásától, jó néhány filmben láthattunk már emlékezetes csókjelenetet két férfival. Összeszedtük közülük a tíz kedvencünket.
- címkék:
- Heath Ledger
- Robert Downey Jr.
- Ewan McGregor
- Kevin Spacey
- Val Kilmer
- Brokeback Mountain
- elefánt
- Durr, durr és csók
- Sírhant Művek
- Édes2kettes
- Anyádat is
- Amerikai szépség
- Síró játék
- Keresztapa
- Távol a mennyországtól
- Will és Grace
- Mielőtt leszáll az éj
- A vonzás szabályai
- A pókasszony csókja
- 54
- Felhőtlen Philadelphia
- Címkefelhő »
Vérszomjas szlovák macák
Amerikában folytatódik az év eleji dínomdánom a mozipénztáraknál, a múlt hétvége kedvező eredményei után ismét a tavaly ilyenkorinál sikeresebb hétvégét zártak a mozik, mégpedig 9%-kal.
Jake és Lars csinálja a demokráciát
A háború rossz - tudjuk meg Sam Mendestől és egy tucat marionettbábutól. A demokrácia akkor jó, ha jól csinálják - kontráz Lars von Trier. A modelleket meg lelövik - sejteti Tímár Péter. Ezt mind megtanulhatjuk a heti filmbemutatókból.
Jöttünk, láttunk, szopunk
Ha szeretnéd már premier előtt látni, ahogy a borotvált fejű Jake Gyllenhaal és Jamie Foxx izzad a sivatagi hőségben és tanítja a demokráciát az iraki népnek, válaszolj egy könnyű kérdésre, és megnézheted a Bőrnyakúak című háborús filmet az [origo] filmklub január 3-i vetítésén.
A csibe megmentette az egeret
Cincoghatnak örömükben a Disney egerei, komputeranimációs filmjük, a Csoda csibe az elvárásokat felülmúlóan jól teljesített a nyitó hétvégén. Boldogok a Universal stúdióban is, a bőrfejű Jake Gyllenhaalra és Jamie Foxxra a vártnál sokkal többen voltak kíváncsiak.
- címkék:
- Jake Gyllenhaal
- Jamie Foxx
- The Walt Disney Company
- Ünneprontók ünnepe
- Donnie Darko
- Fűrész
- Amerikai szépség
- Bőrnyakúak
- King Kong
- Ray
- Harry Potter és a Tűz Serlege
- Légcsavar
- A 40 éves szűz
- Good Night, and Good Luck.
- Az oroszlánkirály
- A kárhozat útja
- A szállító 2.
- George Wallace
- A hihetetlen család
- Wallace és Gromit és az Elvetemült Veteménylény
- Egy cipőben
- Pingvinek vándorlása
- Collateral - A halál záloga
- Shrek 2.
- Egy szoknya, egy nadrág
- Cápasrác és Lávalány kalandjai
- Universal
- Címkefelhő »
Sam Mendes megkezdte a kiképzést
Már letölthető az internetről az Oscar-díjas Sam Mendes öbölháborús drámájának első előzetese. A Jarhead című film Anthony Swofford veterán bestseller könyve alapján készült.
Vezérhím kerestetik
Schwarzenegger kormányzó, Mel Gibson apostol, Harrison Ford nyugdíjas, Kevin Costner pedig ciki lett az utóbbi egy évtizedben. Az 1995-ös állapothoz képest Tom Cruise és Brad Pitt még lazán elcipel egy-egy filmet ma is a hátán, de összességében Hollywood krónikus húzónévhiányban szenved. Ennek köszönhető, hogy fiatal, zöldfülű színészek is óriási lehetőségekhez jutnak, ahonnan hatalmasat lehet dobbantani és zuhanni is. Ezen a héten Orlando Bloom áll rajthoz, de áttekintjük az idei év további potenciális szupersztárjait is.
- címkék:
- Brad Pitt
- Tom Cruise
- Arnold Schwarzenegger
- Vin Diesel
- Kevin Costner
- Mel Gibson
- Adrien Brody
- Ewan McGregor
- Jamie Foxx
- Harrison Ford
- bácsi
- Ray Charles
- Gladiátor
- Little Voice
- Mennyei királyság
- Kínai negyed
- Trója
- Csillagok háborúja
- Mátrix
- Halálos iramban
- Az őrület határán
- Féktelenül
- Armageddon
- Elizabethtown
- A Karib-tenger kalózai
- Jerry Maguire - A nagy hátraarc
- A falu
- Glengarry Glen Ross
- Szárnyas fejvadász
- Collateral - A halál záloga
- Sekély sírhant
- Egy asszony illata
- Miami Vice
- Minden héten háború
- Ryan közlegény megmentése
- A király
- Ragyogás
- Ovizsaru
- Amerikai szépség
- Pornó-völgy
- Moulin Rouge
- Stay Cool
- Vanília égbolt
- Oscar Wilde szerelmei
- A Gyűrűk Ura
- Pearl Harbor - Égi háború
- Riddick - A sötétség krónikája
- Thelma és Louise
- Gorilla bácsi
- Ali
- Island
- King Kong
- Egy sorozatgyilkos nyara
- A part
- Pitch Black - 22 évente sötétség
- Ray
- Rómeó és Júlia
- Trainspotting
- Orlando Bloom
- Collateral
- Címkefelhő »
Spacey aláz, Deneuve mélabús - helyszíni tudósítás a berlini filmfesztiválról
A hétvégén további sztárdömpinggel és vegyes filmfelhozatallal folytatódott az 55. Berlinale. Catherine Deneuve rutinos fesztiválvendégként reklámozta rutinszerű melodrámáját, Scarlett Johansson helyett be kellett érnünk Dennis Quaiddel, a közönséget levette a lábáról a páneurópai életérzés, Kevin Spaceyvel kapcsolatos pozitív előítéleteinket pedig ideje újragondolni. Folytatódik helyszíni beszámolónk a német fővárosból.
- címkék:
- Scarlett Johansson
- Dennis Quaid
- Kevin Spacey
- Topher Grace
- Catherine Deneuve
- Lakótársat keresünk
- Közönséges bűnözők
- hotel
- Amerikai szépség
- Billy Elliot
- Kontroll
- Hetedik
- Amerikai pite
- Édes vízi élet
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
- Egy fiúról
- Good Bye, Lenin!
- Éjszaka a Földön
- Beyond the Sea
- Sorstalanság
- Címkefelhő »
Pályamódosító sztárok a tékában
Ha valaki egész életében reflektorfényben dolgozik, megeshet, hogy legalább egy film erejéig szívesen átállna a kamera túloldalára. Így történt ez Nicolas Cage-dzsel, John Malkovich-csal és Matt Dillonnal is, akik néhány éve mindhárman belekóstoltak a rendezői feladatokba. A Sonny, a Táncos a házban és A szellemek városa című drámákat, vagyis a kísérletezésük eredményeit mostantól bármikor ki lehet kölcsönözni az [origo] tékából.
Millió dolláros tanulságok
Utáljuk, mert sose az nyeri, akinek kellene, ha mégis, akkor nem azért, amiért kellene, hol a közhangulat diktál, hol a "járna már neki egy"-hangulat. Mégis minden évben a filmrajongók millióit szegezi a képernyőhöz az Amerikai Filmakadémia díjkiosztója. Idén is akadtak meglepetések, pofára esések, feltűnő ruhák és megható pillanatok - a tanulságokat már profi csapatok elemzik, és következményeiket kemény dollárokban mérik.
- címkék:
- Martin Scorsese
- Chris Rock
- Hilary Swank
- Renée Zellweger
- Jamie Foxx
- Laura Linney
- Kirsten Dunst
- adaptáció
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Ponyvaregény
- Amerikai szépség
- Elveszett jelentés
- Casino
- Aviátor
- A John Malkovich-menet
- Nagymenők
- Kerülőutak
- Taxisofőr
- Szigorúan piszkos ügyek
- Dühöngő bika
- Millió dolláros bébi
- Cinderella Man
- Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia
- Címkefelhő »
Holtomiglan, holtodiglan
Nap, mint nap tele a bulvársajtó és a televíziós műsorok híres félrelépésekkel. Legyen szó David Beckhamről, Brad Pittről, Károly hercegről, Csisztu Zsuzsáról, Geszti Péterről, Big Brother Zsanettről, vagy Jóskapistáról a Mónika showból - az embereket mindig érdekli, hogy ki kinek okozott fájdalmat egy kalanddal. A témára már élvezettel rácuppant a televíziós valóságshow műfaj, de jelenleg a mozikban is látható hollywoodi szereposztással A kísértés, melynek kapcsán áttekintjük azokat a filmeket, ahol a házastársak egy-egy félrelépése döntő hatással bír a szereplők további sorsára nézve.
Speed, terror, szenvedély - heti filmbemutatók
Ezen a héten harcias marionettbábuk tanítják móresre a terroristákat Michael Moore-ral egyetemben. Robert De Niro kislánya képzeletbeli barátjával bújócskázik, J. M. Barrie megírja a Pán Pétert, Leonardo DiCaprio két felszállás között meghódítja Katharine Hepburnt, az eheti drogosfilmben pedig Mena Suvari egy paranoiás dealerrel telefonszexel.
- címkék:
- Robert De Niro
- Leonardo DiCaprio
- Michael Moore
- Katharine Hepburn
- Pán Péter
- South Park
- Az angol beteg
- A por
- Nagydumás kiscsajok
- Amerikai szépség
- Én, Pán Péter
- A Gyűrűk Ura
- Pearl Harbor - Égi háború
- 8 mérföld
- Alfie
- Szörnyek keringője
- Aviátor
- Van Helsing
- Taxisofőr
- Las Vegas, végállomás
- Elizabeth
- Krisztus utolsó megkísértése
- Dühöngő bika
- A tűzben edzett férfi
- Aranyszem
- A fülke
- Egy sorozatgyilkos nyara
- Címkefelhő »
Dalnokok A ligája
A héten a mozikba kerülő Ray című filmben Jamie Foxxnak hátborzongató mélységekig sikerült Ray Charles bőrébe belebújni. A zongorán is maga játszott, de azt már nem engedhették a producerek, hogy a jól ismert soul és r 'n b legenda jellegzetes hangja ne csendüljön fel a filmben. Összeállításunk azokat a színészeket veszi számba, akik az utóbbi időben nem csak színészi alakításukkal, de énekhangjukkal és előadókészségükkel is maradandó benyomást hagytak a nézőkben.
- címkék:
- Julie Delpy
- Michelle Pfeiffer
- Nicole Kidman
- Antonio Banderas
- Ewan McGregor
- Jude Law
- Susan Sarandon
- Renée Zellweger
- Jane
- Ray Charles
- Virginie Ledoyen
- Azok a csodálatos Baker fiúk
- Ments meg, uram!
- Desperado
- A tehetséges Mr. Ripley
- Mielőtt lemegy a nap
- Chicago
- kabaré
- Amerikai szépség
- Moulin Rouge
- Bridget Jones: Mindjárt megőrülök
- Thelma és Louise
- Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
- Rocky Horror Picture Show
- Little Voice
- Veszett a világ
- 8 nő
- Evita
- Bálványrock - Velvet Goldmine
- Táncos a sötétben
- Az éhség
- Címkefelhő »
Szenvedély és apokalipszis a Golden Globe-on
A 62. Arany Glóbusz-gálán a boldog díjazottak, Hilary Swank, Clint Eastwood, Leonardo DiCaprio és a többiek lefutották a kötelező tiszteletköröket, méltatták egymás munkásságát, köszönetet mondtak a fél világnak, az életműdíjjal jutalmazott Robin Williams pedig hozta a szokott formáját a viccelődésben.
Keira Knightley hatalmas puskája
A Movieweb jóvoltából felkerült az internetre az első kép a Domino forgatásáról. Tony Scott új filmjében Keira Knightley vadóc szépséget játszik, aki megelégelve a modellkedést, felcsap fejvadásznak.
Amerikai csúfság
Velencében és Torontóban botrányt kavart, Ausztráliában betiltották: a Ken Park pornófilmbe illő szexjeleneteivel és egy premier plánban kiloccsantott agyvelővel botránkoztatta meg gyengébb idegzetű nézőit. Ütős alkotás, erős képekkel és mondanivalóval. Az [origo] téka segítségével Ön akár perceken belül elkezdheti nézni a Kölykök rendezőjének és írójának legújabb felkavaró moziját.
- címkék:
- Ken Park
- Amerikai szépség
- Kölykök
- Címkefelhő »
Oscar-visszaszámlálás indul
Tavaly ilyenkor izgatottan várta a filmvilág, hogy visszatérjen a Király, és az Amerikai Filmakadémia is letudja tartozását a grandiózus A Gyűrűk Ura-trilógiával szemben. Hasonló leosztott lapok és egyértelmű éllovasok nélkül indul az idei filmes díjkiosztószezon, hetente újabb és újabb kitüntetésekkel egészen 2005. február 27-ig. Támad a szőkített makedón vezér ír akcentussal, kísért még Jézus Krisztus, a szupersztár, Szabó István pedig ezúttal nem Magyarországnak, hanem Annette Beningnek hozhat dicsőséget. Lássuk az idei díjakért esedező felhozatalt!
- címkék:
- Pán Péter
- Audrey Tautou
- Cate Blanchett
- Jim Carrey
- Johnny Depp
- Bill Murray
- Martin Scorsese
- Annette Bening
- Alexander Payne
- Szabó István
- Paul Giamatti
- Jézus
- Király
- Angyalok Amerikában
- The Aviator
- Diploma előtt
- Szörnyek keringője
- Vera Drake
- Nincs bocsánat
- Nagymenők
- Nagy Sándor, a hódító
- A hihetetlen család
- Hanussen
- New York bandái
- Kill Bill
- Che Guevara: A motoros naplója
- A Karib-tenger kalózai
- Fahrenheit 9/11
- Mielőtt lemegy a nap
- Schindler listája
- A passió
- Schmidt története
- Chicago
- Hosszú jegyesség
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Mielőtt leszáll az éj
- Farkasokkal táncoló
- filmművészet
- Collateral - A halál záloga
- Titokzatos folyó
- A mandzsúriai jelölt
- Amerikai szépség
- Nem félünk a farkastól
- hős
- Shrek 2.
- Moulin Rouge
- Kontroll
- Dühöngő bika
- Én, Pán Péter
- Gimiboszi
- Erin Brockovich - Zűrös természet
- Az operaház fantomja
- Rossz nevelés
- Átlagemberek
- Ray
- Maria Full of Grace
- Lesz ez még így se!
- A Gyűrűk Ura-trilógia
- Központi pályaudvar
- Gladiátor
- Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia
- Isten
- Csodálatos Júlia
- Címkefelhő »
Magyarok, akiknek sikerülhet
Osvárt Andrea már nem emlékszik élesen Brad Pittre, akivel a Kémjátszma című filmben forgatott, viszont még mindig kicsit szerelmes Heath Ledgerbe, akivel szeptemberben dolgozott együtt Lasse Hallström új filmjében. A modellből színésznővé avanzsált lány pontosan tudja, mit szeretne elérni, és nem szégyell küzdeni érte.
Viva la diva!
Szabó István utoljára főiskolai vizsgafilmjében, a Te című rövidfilmben vallotta be, hogy tud rajongani egy nőért. Azóta szinte kizárólag férfiakról forgatott, az ő szemszögük uralta a mondandóját. Csodálatos Júlia című új művében azonban egy színésznő, egy díva körül forog a világ, és még a rendező is háttérbe húzódik, hogy mély áhitatban, elegáns rajongással átadja neki a porondot.
A foguk fehérje
Két hete Tom Cruise vert át bennünket a moziban. Kiderült, hogy ősz hajkoronája gátlástalan gyilkolászásra is feljogosítja a világ megmentése és a lányok meghódítása helyett. Meryl Streepről is megtudtuk, hogy nem az a jóságos anyukatípus, akinek eddig hittük: A mandzsúriai jelöltben gátlástalan politikusasszonyként manipulálja a világ sorsát és a fia agyát. Mi történik, ha a jófiúk és jókislányok kimutatják a foguk fehérjét? Legyintünk csak, vagy duplán rémülünk meg? Összeállításunk rendet tesz a vajszívű boszorkányok, farkasbőrbe bújt bárányok és vicsorító sztárok között.
- címkék:
- Reese Witherspoon
- Denzel Washington
- Tom Cruise
- Meryl Streep
- Cameron Diaz
- Robin Williams
- Magnólia
- Végzetes vonzerő
- Keresd a nőt!
- Álljon meg a nászmenet!
- Halálos fegyver
- Doktor Szöszi
- A cég
- Sok hűhó semmiért
- Veszedelmes viszonyok
- Philadelphia - Az érinthetetlen
- Sötétkamra
- adaptáció
- Collateral - A halál záloga
- Holt költők társasága
- A szív hídjai
- Miami Vice
- A mandzsúriai jelölt
- álmatlanság
- Egy becsületbeli ügy
- Dawson és a haverok
- Kegyetlen játékok
- Mission: Impossible
- Az utolsó vacsora
- Good Will Hunting
- Dögölj meg, Smaci!
- Amerikai szépség
- A vonzás szabályai
- Vanília égbolt
- Az élet sója
- Forrest Gump
- A tűzben edzett férfi
- Tom Hanks
- Pleasantville
- Betörő az albérlőm
- Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van
- Interjú a vámpírral
- Kísértetház
- Amerikai pszicho
- A szerelem hullámhosszán
- Madárfészek
- Távol Afrikától
- A hiúság vására
- Különvélemény
- kiképzés
- Az órák
- A kárhozat útja
- Kramer kontra Kramer
- A John Malkovich-menet
- Collateral
- Címkefelhő »
Oscar, a karriergyilkos
A 2002-es Oscar-díjkiosztó legemlékezetesebb pillanata kétségkívül Halle Berry nevéhez fűződik, amint zokogva mond köszönetet a legjobb főszereplőnő díjáért. A meglepetésen kívül fokozta a pillanat jelentőségét, hogy afro-amerikai színésznőként először nyerte el a kitüntetést. Ám ugorjunk két évet a jelenbe, amikor Halle idióta macskaálarcban és szado-mazo kosztümben csattintgat ostorával, majd az irtózatos bukta után nem győz Canossát járni, hogy kimagyarázza súlyos baklövését. A példa sajnos nem egyedi; sok-sok színész nem tud élni a lehetőséggel a legrangosabb filmes kitüntetést követően, és a megnövekedett gázsik bűvöletében észz ...
- címkék:
- Az élet szép
- Philadelphia - Az érinthetetlen
- Farkasokkal táncoló
- A tehetséges Mr. Ripley
- Pollock
- Közönséges bűnözők
- Apja lánya
- Chicago
- Millió dolláros bébi
- Foxy Brown
- Lesz ez még így se!
- Ryan közlegény megmentése
- Hulla, hó, telizsák
- Titokzatos folyó
- V. I. P. - Több, mint testőr
- Pinokkió
- Good Will Hunting
- Rossz álmok
- Amerikai szépség
- Pearl Harbor - Égi háború
- Forrest Gump
- Hulk
- Fanny és Alexander
- Gothika
- A fiúk nem sírnak
- Gladiátor
- Szörnyek keringője
- Halj meg máskor!
- Dzsungelláz
- Macskanő
- Waterworld - Vízivilág
- Szigorúan bizalmas
- Életeken át
- Lara Croft: Tomb Raider
- Nagymenők
- Kardhal
- A rettegés arénája
- Tolvajtempó
- Eredendő bűn
- Kifutó a semmibe
- Címkefelhő »
Scarlett Johansson Woody Allen új filmjében
A mindössze 19 éves tehetség Kate Winslet utolsó pillanatban bejelentett visszalépése után csatlakozik a New York-i filmes új projektjéhez.
Nyári filmzápor
Amikor megolvad az aszfalt, és az ember az árnyékban is alig kap levegőt a hőségtől, jó, ha van egy-egy jó film, amely egy rövid időre a mozik légkondicionált nézőterébe csábíthatja az embert.
- címkék:
- Kirsten Dunst
- film
- Garfield
- Halálos iramban
- rendőrakadémia
- A minden6ó
- Vészhelyzet
- A függetlenség napja
- Harry Potter
- Holnapután
- Alkonyattól pirkadatig
- Nyomás!
- Kill Bill
- Maverick - Halálos póker
- Frida
- Shrek 2.
- adaptáció
- Pókember 2
- Holtak hajnala
- Donnie Darko
- Én, a robot
- Egy makulátlan elme örök ragyogása
- Harry Potter és az azkabani fogoly
- Ponyvaregény
- A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője
- Szörny Rt.
- Riddick - A sötétség krónikája
- Némó nyomában
- Fék nélkül - Michel Vaillant
- Roger nyúl a pácban
- Pitch Black - 22 évente sötétség
- vírus
- A legelő hősei
- Tiszta ügy
- Ryan közlegény megmentése
- Amerikai szépség
- Pókember
- Sakáltanya
- A Gyűrűk Ura
- Hulk
- Fanny és Alexander
- A kör
- Gladiátor
- kiképzés
- Trója
- Nincs bocsánat
- A John Malkovich-menet
- Címkefelhő »
Mendes háborús drámát rendez
Az Amerikai szépség című filmért a legjobb rendező Oscar-díjával kitüntetett filmes egy öböl-háborús veterán emlékiratai alapján forgatja legújabb filmjét.
Kevin Spaceyt kirabolták
Az Oscar-díjas színésztől egy idegen férfi ellopta a mobiltelefonját, miközben Spacey a kutyáját sétáltatta London egyik parkjában.
Scarlett Johansson, a jövő dívája
Alig húszéves, és őt ünnepli egész Hollywood. Aligha hasonlít a tökéletes szépségű sztárokra, mégis a legfényesebb jövő áll előtte. Alig szólal meg a vásznon, mégis egész sorsokat képes megmutatni. Scralett Johansson személyében Amerika felfedezett egy vérbeli színésznőt, akinek különcsége hirtelen divatos lett.
Megszületett Kate Winslet második gyermeke
Karácsonyra megérkezett Kate Winslet színésznő és Sam Mendes rendező első közös gyermeke, egy kisfiú. A színésznő december 22-én hozta világra a kis Joe-t, akinek már van egy nővére édesanyja első házasságából.
2003 a moziban
Kockázat és biztonsági körök - Hollywood mérlege kiegyensúlyozott a 2003-as év végén. Európa ráállt a vígjátékokra, minden ország - köztük a miénk is - kitermelte a maga filmsikerét. Elmentek az amerikai film aranykorának legnagyobb alakjai - és visszatérőben a '90-es évek sztárjai. Áttekintettük az elmúlt év filmes eseményeit.
- címkék:
- Nicole Kidman
- filmművészet
- Boldog születésnapot!
- Kegyetlen bánásmód
- Dogville - A menedék
- taxi
- Apám beájulna
- Monte Carlo
- Charlie angyalai
- Az órák
- Állítsátok meg Terézanyut!
- Egy veszedelmes elme vallomásai
- Szezon
- Édentől keletre
- Valami Amerika
- Szigorúan bizalmas
- Mátrix
- Magyar szépség
- Moby Dick
- Volt egyszer egy Vadnyugat
- Terminátor 33 1/3
- Kill Bill
- New York bandái
- A Karib-tenger kalózai
- Schmidt története
- Volt egyszer egy Mexikó
- visszatérés
- Frida
- Rengeteg
- adaptáció
- Kill Bill Vol
- Bérgyilkos a szomszédom
- Maraton életre-halálra
- Chicago
- A vágy villamosa
- Némó nyomában
- Kapj el, ha tudsz
- Terminátor
- Római vakáció
- Dealer
- Apádra ütök
- Kontroll (film)
- Good Bye, Lenin!
- Igazából szerelem
- A Gyűrűk Ura - A gyűrű szövetsége
- Amerikai szépség
- A Gyűrűk Ura - A két torony
- Hidegvérrel
- Magyar vándor
- Ne bántsátok a feketerigót!
- Kontroll
- Doktor Szöszi 2.
- Sorstalanság
- A hét mesterlövész
- Pókember
- Még egy kis pánik
- 8 mérföld
- Amerikai pite
- Hukkle
- Címkefelhő »