alvás

címke rss

Lazítási technikák az anyaszerephez

Babalapozó2006.02.06, 10:51

A női lét sok más mellett abban is nagyon különbözik a férfiakétól, hogy teljesen különböző életszakaszok váltakoznak egymással. Néha teljesen más ütemre kell kapcsolnunk, mint amiben voltunk. Felnövünk és éljük dolgos hétköznapjainkat, ugyan úgy, mint a férfiak. Nem kíméljük magunkat, és munka mellett számtalan program, kevés alvás és állandó pörgés jellemez minket. Aztán egyszer csak jön egy jel, hogy "mostantól már nem csak magadért felelsz, lassulj le".

Álmok és vágyak

Női Lapozó2005.12.30, 11:47

Az alvás ritmusa mindenkinél eltérő. Egyesek már hajnalban kiugranak az ágyból, míg mások ólmos fáradtsággal tápászkodnak az ébresztőóra csörgésére. Ugyanígy sokan jól emlékeznek álmaikra, sőt megfejtésére is vállalkoznak, mások viszont egyáltalán nem tudják, mit álmodtak.

Amerika: több net, tévé és mobil, mint alvás

Archívum2005.10.10, 14:36

Az átlagos amerikai naponta akár kilenc órát is eltölt tévézéssel, számítógépezéssel vagy mobilozással - vagyis többet, mint amennyit egy nap alatt az alvásra szán.

Az alvás segít a fogyásban

Női Lapozó2005.09.30, 15:16

Azt ma már jól tudjuk, hogy a diéta nem könnyű vállalkozás. Kevés étel, sok mozgás, rendszeresség - gyakran ismételt szavak, ha éppen fogyni szeretnénk. Egy ausztrál diéta azonban egészen más oldalról közelíti meg a túlsúly elleni küzdelmet: nemcsak diétázni és tornázni, hanem aludni is kell.

Az alvás szerepe a memória kialakulásában

Archívum2005.08.19, 09:47

A Beth Israel Deaconess Medical Center (BIDMC) kutatói szerint az alvás olyan változásokat eredményez az agyban, amelyek elősegítik az új ismeretek, képességek elsajátítását.

Aludjon rá egyet!

Archívum2005.08.15, 15:52

Sok fiatal hétvégi nagy alvásokkal igyekszik behozni azt a lemaradást, amelybe a hétköznapok néhány órás éjszakai pihenőivel hajszolja magát. Ők ne is csodálkozzanak azon, hogy amit ilyenkor tanulnak, bizony nem épül be az emlékezetükbe.

Nyugodt alvás után a szex is jobban megy

Női Lapozó2005.08.03, 14:51

Ha egy férfi mélyen tud aludni, akkor a szexet is jobban bírja - derült ki abból a kutatásból, amelyet izraeli orvosok végeztek nemrégiben, ahol olyan férfiakat vizsgáltak, akiknek erekciós problémáik vannak.

A jó alvás titkai

Női Lapozó2005.03.10, 10:38

Előfordult már veled, hogy reggel nehezen ébredtél? Hiába álltál percekig a hideg vizes zuhany alatt, nem sikerült felébredned? Rászoktál a reggeli kávéra, mert másképp nem tud elindulni a nap? Gyakran vagy napközben rosszkedvű, nyugtalan, fáradt? Könnyen elkapod az épp aktuális járványt? Az itt felsorolt kellemetlen tünet csak néhány azok közül, melyeket a nem megfelelő alvás eredményezhet. A nyugtalan alvás oka lehet a túl sok stressz, személyes problémák, de egyszerűen az is, hogy nem megfelelő az alvóhelyünk.

Alvás közben nőnek a csontok

Archívum2005.01.29, 11:53

Az amerikai Wisconsin Egyetem kutatói szerint a csontok növekedése javarészt éjszaka történik. A vizsgálatok eredménye szerint a csonttömeg szaporodása 90 százalékban akkor történt, amikor a kísérleti állatok aludtak, vagy éppen pihentek.

A túl kevés alvástól túlsúlyosak lehetünk

Tudomány2004.12.06, 13:37

Ellentmondásosnak tűnhet, hogy bár alvás közben a szervezet kevesebb kalóriát éget el, mégis azok híznak meg, akik keveset alszanak. A Columbia Egyetem egyik legfrissebb kutatásából kiderül, hogy a nem eleget pihenők nagyobb valószínűséggel lesznek túlsúlyosak, mint eleget alvó társaik.