alvállalkozó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sztrádaépítés
- Vegyépszer
- Magyar Autópálya-építő Konzorcium
- Népszabadság
- NIF Zrt.
A közbeszerzésekben főleg alvállalkozókkal trükköznek
Az első kilenc hónapban több mint 170 ellenőrzést indított a Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési eljárásokban megkötött és teljesített, vagy még folyamatban lévő szerződések módosításaival kapcsolatban.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A közbeszerezés buktatói
A közbeszerzési törvény július 1-én hatályba lépett módosításai miatt újabb több ponton elcsúszhatnak az ilyen eljárásokban érdekeltek, állapítja meg a Szecskay Ügyvédi Iroda. Érdemes időt szánni az áttekintésükre.
Az alvállalkozók nem panaszkodtak a Közgépre
Az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön azt állította, hogy nem fizeti ki alvállalkozóit a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép. Az Index által megkeresett alvállalkozók viszont azt mondták, nem fordult még elő, hogy ne fizetett volna időben a vállalat.
- címkék:
- alvállalkozó
- Közgép Zrt.
- Címkefelhő »
Demján cége ellen alvállalkozók tüntettek
Ki nem fizetett követelésük miatt tüntettek vállalkozók Kecskeméten, a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó cég tárgyalna velük.
Magyar munkásokat csaptak be Berlinben
Legalább negyven magyar munkást vert át egy németországi cég az új berlini repülőtér építésénél. Fizetés helyett állítólag heti 20 euró zsebpénzt kaptak, zsúfolt szállásokon helyezték el őket, dolgozni pedig reggel 6 órától nem ritkán este 20 óráig kellett.
Népszabadság: A BKV nem várhatja meg a személyszállítási törvényt a buszos tenderrel
Mivel az autóbusz-üzemeltetési alvállalkozói szerződések nagy része lejár jövő áprilisban, még ebben a hónapban ki kell írni a tendert, amely alapján 2012 márciusában szerződni lehet majd. A buszszerződéseket azonban az egyelőre nem létező új közszolgáltatási szerződés terhére kötnék - írja a Népszabadság.
- címkék:
- tender
- alvállalkozó
- BKV
- Címkefelhő »
Lebontaná a gárdonyi vasútállomást az egyik, pénzére váró alvállalkozó
A gárdonyi vasútállomás felújításán dolgozó egyik alvállalkozó a vonatközlekedés szüneteltetését kérte a MÁV-tól Tárnok és Székesfehérvár között, hogy elbonthassa az állomás kábelépítményeit, mert a beruházásra létrejött konzorcium több mint 17 millió forinttal tartozik neki.
Százmillió forint tűnt el a csongrádi elkerülő út építésekor
Több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek a város elkerülő útját építő konzorcium, bár a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már fizetett a fővállalkozónak - írja a Délmagyarország. A város önkormányzata két magáncég ügyének tekinti az esetet.
Nagyobb nyilvánosságot akar a közbeszerzéseknél az adatvédelmi biztos
Közérdeket sért Jóri András szerint az, hogy alvállalkozók igénybevételével kivonhatók a nyilvánosság köréből az állammal kötött szerződés alapján végzett tevékenység részletei. Az adatvédelmi biztos ezért módosítaná a Ptk.-t.
Csődegyezség hiányában felszámolják a Szeviépet
Hivatalból elrendelte a Csongrád Megyei Bíróság a Szeviép Zrt. felszámolását - közölte Cseh Attila, a bíróság szóvivője. A Szeviép csődje több beruházás befejezésének csúszását okozhatja, így az M43-as sztrádáét, a szegedi villamosvonal felújítását is.
Sokba kerülhetnek a késedelembe eső fővállalkozók az ingatlanfejlesztőknek
A Futureal Csoport 32 projektje közül hatnál kellett lecserélni a fővállalkozót, emiatt összességében nem lett nyeresége a csoportnak ezeken az építéseken, mondta Futó Péter, a Futureal csoport elnöke egy keddi háttérbeszélgetésen, amelyen a szakújságírókon kívül alvállalkozó cégek vezetői is részt vettek.
Nincs csődegyezség a Szeviép Zrt.-vel
Nem fogadták el a Szeviép Zrt. és vagyonfelügyelőjének csődegyezségi javaslatát a beszállítók és az alvállalkozók, a bankok idő hiányában nem tudtak dönteni, így az első csődegyezségi tárgyalás eredménytelenül zárult.
Sztrádabotrány: kedden egyezkednek
Kedden közvetlenül tárgyalnak egymással az M43-as sztrádát építő alvállalkozók a kivitelező spanyol Sedesa képviselőivel.
Sztrádabotrány: forgalomlassítással tiltakoznak az alvállalkozók
Nem kaptak választ követeléseikre, ezért forgalomlassítással tiltakoznak péntek reggeltől az M43-as sztrádát építő alvállalkozók.
Ismét tiltakozhatnak a sztrádaépítők
Csütörtökön délután háromtól újra demonstrálni fognak az M43-as sztráda alvállalkozói, amennyiben nem kapnak garanciát a kivitelezőtől követeléseik kifizetésére.
Csalnak egyes alvállalkozók az M6-os építkezésén
Hőre eltűnő tintával töltik ki az alvállalkozók a dolgozók munkakönyveit az M6-os építkezésén - állítja a munkaügyi főfelügyelőség.
Hajdúság: bontják a frissen átadott utat
Egy héttel ezelőtt adták át ünnepélyesen a Hajdú-Bihar megyei Derecske városát Tépe községgel összekötő kerékpárutat, pénteken azonban bontani kezdte azt a kivitelező alvállalkozója, mert nem kapta meg a pénzét - írja a Népszabadság.
Szabálytalanul költöttek el nyolcmilliárdot Irakban az amerikaiak
Mintegy nyolcmilliárd dollárt fizetett ki az amerikai védelmi minisztérium Irakban működő alvállalkozóknak a csalásellenes szövetségi könyvviteli szabályokat megsértve - derült ki a tárca belső ellenőrzéséből.
Lecserélik a Kóka-villa fővállalkozóját is
Az alvállalkozó után a Kóka János villájának kivitelezését végző fővállalkozóval is szerződést bontottak, miután feketemunkásokat találtak hétvégén az építkezésen - írja a Népszabadság. A politikus korábban az alvállalkozót tette felelőssé az illegálisan dolgozó építőmunkásokért, de most minden megállapodást fölmondtak. Kóka a lapnak azzal vágott vissza: nem igazoltathat egyenként, naponta mindenkit.
Dühösen távoztak a Viadom alvállalkozói
Hiába hívták össze a Viadom Zrt. alvállalkozóit szerdán egy gyűlésre Budapesten, a felszámolóbiztos semmivel nem tudta őket bíztatni. A csaknem 400 alvállalkozó egy része ezért úgy döntött a tájékoztató után, hogy polgári peres úton próbálja behajtani a tartozást. A tavaly óta csődeljárás alatt álló Viadom Zrt. összesen 36 milliárd forintttal tartozik az alvállalkozóknak. A cég csődbejelentése óta csak a panaszok szaporodtak meg pénzt eddig egyetlen károsult sem kapott.
Csak késve fizet az SCD siófoki nagyberuházásán
A napokban több alvállalkozó is levonult a Balaton egyik legnagyobb presztízsű ingatlan-fejlesztésének építési területéről, miután hónapok óta várnak a pénzük egy részére. A közeljövőben a tó körül százmilliárdos nagyságrendben új projekteket indító beruházó szerint pusztán technikai jellegű problémáról van szó.
Felszámolhatják az Il Ferrót
Az autók matricázását végző V. Detti Kft. felszámolási eljárást indít a járműreklámozással foglalkozó Il Ferro Kft.-vel szemben. Az alvállalkozó cég illetékese szerint az Il Ferro több mint egy hónapja nem fizet és nem lehet velük felvenni a kapcsolatot.
Elraboltak egy amerikai alvállalkozót Irakban
Elraboltak egy amerikai állampolgárt hétfőn az iraki főváros közelében - közölte az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségének szóvivője.
Ismét pert vesztett a Citadella 4U
A Fővárosi Bíróság keddi jogerős ítéletében kimondta, hogy a Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2002-ben jogosan bontotta fel a Citadella 4U Vagyonkezelő Kft.-vel a Citadellán található étteremre és szórakozóhelyre vonatkozó bérleti szerződést. A cég szerint az ítélet nem vonatkozik rájuk, a létesítményeket ugyanis nem ők, hanem két alvállalkozó üzemelteti.
Magyar alvállalkozók az iraki újjáépítésben
Az Egyesült Államok budapesti nagykövete az Amerikai Kereskedelmi Kamara szerdai rendezvényén elmondta, hogy magyarországi vállalatok is részt vehetnek majd az iraki újjáépítésben, alvállalkozóként. A szerdai kormányülés után kiderült: a 15 millió dolláros amerikai támogatást honvédkórház építésére fordíthatják - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
Nyomozás a martinsalakos házak kormánybizottsága ellen
A martinsalakos házak újjáépítésébe bevont alvállalkozók minimum 450 millió forint többletköltséget jelentettek az államnak - tudta meg a Magyar Hírlap a Kehi jelentéséből. A dokumentum alapján megindult a nyomozás az újjáépítést irányító kormánybizottság ellen.
Gyanúsítottként hallgatták ki a Defend volt vezetőjét
Tizenöt rendbeli, személyes adatokkal történt visszaélés gyanújával hallgatták ki Földi Lászlót, a Defend egykori vezetőjét. Földi kihallgatásán állította, nem tudja, kiket figyeltek meg, mert a Defend alvállalkozói végezték a munkát, ő csak aláírta a szerződéseket. A biztonsági cég a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából korábban 189 embert figyelt meg.
Hajléktalanoké lett a milliárdos sztrádamunkát végző cég
Egy magyar és egy harkovi hajléktalanhoz került március végén a First VIP Security Kft., amely csaknem egymilliárdos alvállalkozói feladatot kapott az autópálya-építésnél a Nemzeti Autópálya Rt., illetőleg a Vegyépszer megbízásaiból - írja a Magyar Hírlap. A mára fantomizált társaság a feladatokat a Defend Kft. alvállalkozójaként kapta - az elsőt 2000 decemberében, az utolsót ez év januárjában.
Happy End-ügy: bekérték a szerződéseket a MeH-től
Bekérte az ORFK hétfőn a Miniszterelnöki Hivataltól a Happy End-szerződéseket - írta a Népszabadság. A rendőrség tanúként hallgatott meg több beszállítót és alvállalkozót, de eddig nem gyanúsítanak senkit sem az ügyben.
Minőségellenőrző céggel vizsgáltatnák az autópálya-építést
Minőségellenőrző cégekkel vizsgáltatná meg a Vegyépszer által eddig elkészített autópályaszakaszok minőségét Keller László, az MSZP országgyűlési képviselője, aki azt is kéri, hogy hozzák végre nyilvánosságra az alvállalkozók listáját. A politikus nyílt levélben követeli mindezeket a cég vezetőjétől.
Saját magukat ellenőrzik a vegyépszeres útépítők
Bár elvileg független kontroll működik az autópálya-építésnél, a gyakorlatban saját magukat ellenőrzik az útépítők - derítette ki a Magyar Hírlap. A cégbírósági iratok szerint ugyanis az útépítés minőségét ellenőrző cégben tulajdonosként szerepelnek a Vegyépszer alvállalkozói. Két alvállalkozó társaság is birtokolja a valamennyi autópálya és gyorsforgalmi úthálózat építésénél független mérnöki szerepet ellátó irodát.
Három cég akadt fenn az autópálya-kommandó ellenőrzésein
Három, feketén dolgozó alvállalkozó akadt fenn az autópálya-kommandó ellenőrzésein. A Magyar Autópálya-építő Konzorcium szeptember elején kezdett ellenőrzésbe. Ennek keretében felszólította alvállalkozóit, hogy jelentsék be, kikkel állnak munkakapcsolatban. Emellett a konzorcium által kiküldött ellenőrök az útépítéseken ellenőrizék, hogy ténylegesen mely vállalatok végzik a munkát.
Még mindig hiányos a sztrádaépítők listája
Még mindig nem készült el az autópálya-építésekben részt vevő alvállalkozók és beszállítók teljes listája. Az építkezések fővállalkozója, a Betonút-Vegyépszer duóból álló Magyar Autópálya-építő Konzorcium két tagja közül ugyanis eddig csak a Vegyépszer hozta nyilvánosságra a vele szerződésben álló vállalkozók névsorát.
Turgyán Tamás: Annyi pénzt költünk, amennyi munkát elvégzünk
Napokon belül lezárul a Magyar Autópálya-építő Konzorcium belső ellenőrzése, amelyben kétféleképpen is ellenőrzi a cég saját alvállalkozóit. Az [origo] vendége szeptember 13-án a Magyar Autópálya-építő Konzorcium szóvivője volt.
A héten befejeződik az autópálya-építő cégek átvilágítása
A héten újabb korrupciós ügyekre derülhet fény az autópálya-építések körül. Napokon belül lezárul ugyanis a Magyar Autópálya-építő Konzorcium belső ellenőrzése, amelyben kétféleképpen is ellenőrzi a cég saját alvállalkozóit.
Új nyugdíj-nyilvántartási rendszer lehet hónapokon belül
Az iratok nagy részének újrafeldolgozását már elvégezték az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon. A munkát ugyanazok az alvállalkozók fejezik be, mint akik elkezdték, de a közvetítőt lecserélték közben. A főigazgatóság szerint a csúszások miatt változtattak, míg egy ellenzéki képviselő szerint üzleti érdekből döntöttek így.
Feljelentették a zámolyi roma házak építőjét
Műszaki kifogások miatt rendőrségi feljelentést tett a zámolyi roma házakat építő alvállalkozó ellen az Országos Cigány Önkormányzat.
- 1