sztrádaépítés

címke rss

Börtönbe kerül a román aszfaltkirály

A bíróság elrendelte annak a román üzletembernek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint öt és fél millió eurót sikkasztott a dél-erdélyi autópálya építése során. A sztráda máig nem készült el, az aszfaltkirály azonban a gyanú szerint utasszállító repülőgépet és egy reptér építéséhez szükséges telket is felvásárolt a projektből kilopott pénzen.

Nincs csődegyezség a Szeviép Zrt.-vel

Archívum2010.06.11, 09:35

Nem fogadták el a Szeviép Zrt. és vagyonfelügyelőjének csődegyezségi javaslatát a beszállítók és az alvállalkozók, a bankok idő hiányában nem tudtak dönteni, így az első csődegyezségi tárgyalás eredménytelenül zárult.

Újabb sztrádaépítőt fenyeget az állami megbízó

Archívum2010.06.04, 15:57

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) elkezdte a szerződéstől való elállás előkészítését az M43-as autópálya első ütemét építő M43 Szeged-Makó Konzorcium esetében is. A szerződésbontás kilátásba helyezésének oka, hogy a kivitelező tiltott alvállalkozói megállapodásokat kötött.     

Sztrádabotrány: kedden egyezkednek

Archívum2010.05.21, 15:05

Kedden közvetlenül tárgyalnak egymással az M43-as sztrádát építő alvállalkozók a kivitelező spanyol Sedesa képviselőivel.

Sztrádabotrány: forgalomlassítással tiltakoznak az alvállalkozók

Gazdaság2010.05.20, 16:50

Nem kaptak választ követeléseikre, ezért forgalomlassítással tiltakoznak péntek reggeltől az M43-as sztrádát építő alvállalkozók.

Ismét tiltakozhatnak a sztrádaépítők

Archívum2010.05.19, 17:03

Csütörtökön délután háromtól újra demonstrálni fognak az M43-as sztráda alvállalkozói, amennyiben nem kapnak garanciát a kivitelezőtől követeléseik kifizetésére.

Tovább húzódik a patthelyzet az M43-as sztrádán

Gazdaság2010.05.19, 11:23

Az M43-as sztráda kivitelezője ugyan írásban kötelezettséget vállalt az alvállalkozók kifizetésére, utóbbiak viszont jelenlegi formájában nem fogadják el a nyilatkozatot.

Sztrádaépítések milliárdos extrákkal

Gazdaság2008.12.10, 07:30

Az önkormányzatok megkérik a sztrádaépítésekhez kapcsolódó engedélyek árát. Egyebek mellett a fejlesztőknek földutakat kellett építeniük, óvódai fűtésfelújítást kellett elvégezniük ahhoz, hogy az adott helyhatóság áldását adja a építkezésre - derül ki a Népszabadság összeállításából, amely szerint messze a kőröshegyi völgyhíd volt a legdrágább kényszerépítkezés.

PPP-konstrukcióban épül az M6

Archívum2005.06.01, 18:25

PPP konstrukcióban építik meg az M6 illetve az M60 két szakaszát. A kormányzat még júniusban kiírj a közbeszerzési eljárást a sztrádaépítésre.

Hetvenmilliárd forintot költöttek eddig autópálya-építésre

Itthon2001.12.04, 08:30

Noha az Orbán-kormány kezdettől nagy autópálya-építéseket ígért, sőt mandátumának második felében egyenesen grandiózus útépítési terveket vázolt fel, a gyakorlatban eddig csak az M7-es 73 kilométeres szakaszának felújításával és kiszélesítésével írta be magát a sztrádaépítés történetébe. Folytak ugyan tárgyalások és előkészületek, de a kormányzati ciklus első felében sztrádaépítés nem folyt. Tavaly megkezdődtek a felmérések és a talajmunkák az M3-ason, s az idén már építkeztek is: az autópálya-építő konzorcium november végéig körülbelül 70 milliárd forintot használt fel a sztrádaépítésre.

Előző
  • 1
  • 2
Következő