államfõ
címke rss- kapcsolódó címkék:
- köztársasági elnök
- Áder János
- Schmitt Pál
- Csehország
- Románia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bush a Fehér Házban fogadta a vietnami államfõt
George Bush amerikai elnök pénteken a washingtoni Fehér Házban fogadta Nguyen Minh Triet vietnami államfõt; a látogatás történelmi jelentõségû, hiszen a vietnami háború óta nem járt a délkelet-ázsiai kommunista ország elnöke az amerikai fõvárosban.
Abszolút többségbe kerülhetnek Sarkozyék
Abszolút többséget jósol a Nicolas Sarkozy francia államfõt támogató jobboldali tömörülésnek az Ipsos/Dell közvélemény-kutató intézet. A magyar származású Sarkozyt egy hónappal ezelõtt választották Franciaország köztársasági elnökévé.
Órákig tárgyalt Chavez és Castro
Közös programokat vitatott meg egymással Fidel Castro kubai és Hugo Chávez venezuelai államfõ. A tíz hónapja lábadozó Castro és Chavez a kubai tévé szerint hat órán át tárgyalt Havannában.
Újra hivatalban a román államfõ
Traian Basescu szerdán ismét átvette az elnöki hivatalt, alig néhány órával azután, hogy román alkotmánybíróság érvényesnek nyilvánította a visszatérése mellett döntõ népszavazást.
Törökország világisága mellett tüntettek Izmirben
Több mint egymillió ember tüntetett vasárnap Törökország világisága mellett Izmirben: a demonstrálók azt követelték a kormánytól, hogy ne keverje bele a vallást a politikába és a közéletbe. A megmozdulás hátterében az áll, hogy az iszlám gyökerû kormánypárt, az Igazság és Fejlõdés Pártja (AKP) a külügyminisztert, a volt iszlamistának tartott Abdullah Gült jelölte államfõnek.
Gül visszalép a török elnökjelöltségtõl
Ismét nem vett részt elég képviselõ a törökországi szavazáson ahhoz, hogy új államfõt választhassanak. Emiatt az egyetlen jelölt, a kormánypárti Abdullah Gül bejelentette, hogy visszalép.
Basescu nem mond le
Nem mond le Traian Basescu román államfõ, akit a parlament csütörtökön felfüggesztett hivatalából az alkotmány megsértésének vádjával. Ezt maga Basescu jelentette be pénteken bukaresti sajtóértekezletén.
Ideiglenes államfõje van Romániának
Egyre bizonytalanabb a román államfõ, Traian Basescu helyzete, miután az alkotmánybíróság jóváhagyta a felfüggesztésérõl szóló parlamenti döntést. Ideiglenesen Nicolae Vacaroiu, a szenátus elnöke az államfõ. A fõ kérdés azonban az, lesz-e új elnökválasztás, és ha igen, akkor a Basescu megbuktatására törekvõ kormánypártok milyen eszközzel próbálják meg elérni, hogy az õ jelöltjük nyerjen.
Kisebbségi kormányban küzd a túlélésért az RMDSZ
A magyar kisebbség támogatásával alakított kisebbségi kormányt Calin Popescu-Tariceanu román miniszterelnök. Tariceanu az ellenzéki szociáldemokraták segítségével megszabadult a korábban Traian Basescu államfõ által vezetett Demokrata Párttól, amely máris bejelentette, illegitimnek tartja az új kabinetet.
Már a legrosszabb lehetõségeket emlegetik Ukrajnában
Hallatta hangját az ukrán elnököt támogatásáról biztosító hadsereg az egyre mélyülõ ukrajnai hatalmi válságban. A válság oka, hogy Viktor Juscsenko államfõ többségi felhatalmazás nélkül oszlatta fel az ukrán parlamentet. A támogatóit folyamatosan elvesztõ államfõ az alkotmányosság védelmérõl beszél, Viktor Janukovics miniszterelnök pedig már a legrosszabb lehetõségeket emlegeti.
Castro barátja rádiómûsorában bizonygatta erejét
Fidel Castro egyre erõsebbnek érzi magát: errõl maga a kubai vezetõ nyilatkozott kedden Hugo Chávez venezuelai államfõ rádiómûsorában, a "Halló, elnök"-ben.
Elõször áll arab Izrael élén
A drúz Madzsalli Vahaba Izrael elsõ arab elnöke, igaz csak egy hétig, amíg a kedden Egyesült Államokba utazott Dalia Icik ügyvezetõ államfõt helyettesíti. Az 53 éves politikus alezredesi rangot ért el leszerelése elõtt az izraeli hadseregben, felsõfokú tanulmányait a haifai egyetemen végezte.
- címkék:
- USA
- Izrael
- államfõ
- rang
- felsõfokú tanulmány
- Címkefelhõ »
Még tart az olasz-horvát politikai szócsata
Gianfranco Fini, az Allenza Nazionale (AN) olasz jobboldali ellenzéki párt elnöke kedden bírálta Stjepan Mesic horvát államfõnek a több ezer olasz ellen jugoszláv partizánok által elkövetett második világháborús mészárlással kapcsolatos kijelentését.
Lemond a lengyel védelmi miniszter
A lengyel sajtó szerint Lech Kaczynski lengyel államfõ és Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök állhat Radoslaw Sikorski lengyel védelmi miniszter hétfõi távozásának hátterében. Sikorski korábban többször bírálta az országot vezetõ ikerpárt.
Washington elutasítja Havanna közeledését
Az Egyesült Államok hétfõn elutasította Raúl Castro ideiglenes kubai államfõ javaslatát, hogy a két ország kezdjen párbeszédet kapcsolatairól.
Felgyújtotta magát egy tibeti aktivista
Felgyújtotta magát egy tibeti aktivista az indiai Bombay-ben kedden reggel a kínai államfõ szállodája elõtt.
Újra Topolánek lehet a cseh kormányfõ
A cseh államfõ ismét Topoláneket, a júniusi választáson gyõztes Polgári Demokratikus Párt elnökét akarja újra kormányfõnek kinevezni. Václav Klaus azzal indokolta döntését, hogy a pártok képtelenek a megegyezésre.
Lemondott a cseh kormány
A múlt héten elbukott bizalmi szavazás után lemondott a cseh kormány. Az államfõ tárgyalásokat kezd a parlamenti pártokkal.
- címkék:
- parlament
- államfõ
- bizalmi szavazás
- Címkefelhõ »
A Time szerint Castro haldoklik
Rákban szenved Fidel Castro kubai elnök a Time amerikai hírmagazin értesülése szerint, az újság úgy tudja, a gyógyíthatatlan betegség végsõ stádiumba jutott a szigetország államfõjénél.
- címkék:
- Fidel Castro
- Kuba
- államfõ
- hírmagazin
- stádium
- Time
- Címkefelhõ »
Ügyvezetõként marad hivatalban a Schüssel-kormány
Két nappal a néppártiak parlamenti veresége után kedden Bécsben lemondott a Wolfgang Schüssel vezette jobbközép kormány, amely azonban az államfõ felhatalmazása alapján ügyvezetõ kabinetként továbbra is hivatalban marad.
Megúszta a kocsirobbantást a szomáliai elnök
Bomba robbant a szomáliai elnököt szállító kocsioszlop mellett. Abdullahi Juszuf államfõ sértetlenül megúszta a feltételezett merényletkísérletet.
- címkék:
- Írország
- merényletkísérlet
- államfõ
- Címkefelhõ »
Versenyen karambolozott a szlovák államfõ
Sérülés nélkül megúszott egy autóbalesetet a szlovák államfõ egy autóversenyen. Gasparovic harminc éve kezdte a versenyzést, amelyet akkor sem hagyott abba, amikor államfõvé választották.
Kumin Ferenc: "Egy remek embernek dolgozhatok"
A munkájával járó felelõsséget szereti a legjobban, és a közigazgatási rutin megszerzését tartja a legnehezebbnek a köztársasági elnök tanácsadója, Kumin Ferenc politológus, aki az [origo] Vendégszobájában válaszolt az olvasók kérdéseire. A tanácsadó azt is részletezte, miért írta alá az államfõ a Gyurcsány-csomagot.
Szexuális zaklatással vádolják az izraeli államfõt
Szexuális zaklatással vádolja Móse Kacav izraeli államfõt egy volt minisztériumi alkalmazott - jelentette kedden a Maariv címû izraeli napilap. Nem ez az elsõ ilyen eset, de az elnök szerint a vádaskodók csak zsarolni akarják õt.
A lengyel erõk 2007 júliusa elõtt távoznak Irakból
A lengyel katonák legkésõbb 2007 közepén elhagyják Irakot - valószínûsítette Lech Kaczynski lengyel államfõ, szóvivõjének közlése szerint.
Reformer párttitkár lett az új vietnami államfõ
Ho Si Minh-város reformernek tekintett párttitkárát választották meg Vietnam új államfõjének. A 63 éves Nguyen Minh Triet, a múlt héten lemondott Tran Duc Luongot váltja át az ország második emberének posztján.
Lemondtak Vietnam legfõbb vezetõi
Szombaton lemondott a vietnami állam három legmagasabb rangú vezetõje, ahogy ez április óta várható volt. Az új miniszterelnök, államfõ és nemzetgyûléselnök személyérõl legkésõbb hétfõn szavaznak.
- címkék:
- Vietnam
- miniszterelnök
- államfõ
- Címkefelhõ »
A szerb és a román államfõ egyetért határaik sérthetetlenségében
Egyetértés van Traian Basescu román és Boris Tadic szerb államfõ között abban, hogy a Balkán térségében megengedhetetlen a határok megváltoztatása.
Továbbra is secus múlttal vádolják Basescut
Emil Constantinescu volt román elnök továbbra is vallja, hogy Traian Basescu jelenlegi államfõ együttmûködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval, s az ügyben Constantinescut szerdán ki is hallgatta a Securitate Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS).
Visszavonul a szerbia-montenegrói államfõ
Kedden bejelentette lemondását Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfõ. Távozásának hátterében a vasárnap Montenegró függetlenségérõl rendezett népszavazás állhat, amelynek kedden nyilvánosságra hozott eredményei szerint az adriai miniállam kiválik Szerbiából.
Ellenzi Románia uniós tagságát a volt német elnök
Botránynak tartaná a volt német államfõ, ha Románia és Bulgária januártól az Unió teljes jogú tagjává válna. Roman Herzog szerint a két ország nem felel meg a belépési kritériumoknak.
Horst Köhler nyitja meg a focivébét
Horst Köhler államfõ nyitja meg június 9-én a németországi labdarúgó-világbajnokságot.
- címkék:
- államfõ
- Címkefelhõ »
Szerdán megválaszthatják az új olasz elnököt
Szerdán megválaszthatják az új olasz államfõt. A baloldal jelöltjérõl már hétfõn is szavaztak, ám akkor nem sikerült megválasztani Giorgio Napolitanót, a jobboldal elutasítása miatt.
Balközép elnöke lesz Olaszországnak
A nem hivatalos szavazási eredmény szerint a balközép pártok jelöltje, Giorgio Napolitano lett az új olasz államfõ.
Prodi és Berlusconi az új olasz államfõrõl egyeztetett
A küszöbön álló elnökválasztásáról, egy kölcsönösen elfogadható jelölt személyérõl tárgyalt csütörtökön Rómában Romano Prodi kijelölt olasz kormányfõ és elõdje, Silvio Berlusconi.
Ciampi mégsem pályázik az olasz elnöki posztra
A teljes politikai elit kérésének dacára nem jelölteti magát második mandátumra Carlo Azeglio Ciampi hivatalban lévõ olasz államfõ, aki döntését szerdán közleményben hozta nyilvánosságra.
Chirac tagadja, hogy kémkedett volna Sarkozy után
A francia államfõ és a francia miniszterelnök mellett egy hírszerzõ tiszt is tagadja, hogy 2004-ben kémkedett volna Nicolas Sarkozy jelenlegi belügyminiszter után. A Le Monde szerint Chirac utasítására több francia közéleti személy után is nyomoztak.
Amnesztiát kaptak a halálra ítéltek a Fülöp-szigeteken
Az összes halálra ítélt büntetését életfogytiglanra változtatta a Fülöp-szigetek államfõje vasárnap. Ezzel mintegy 1200 ember menekült meg a kivégzéstõl.
Szavazásra buzdított Sólyom
Szavazásra kérte a választópolgárokat szombaton közreadott televíziós beszédében Sólyom László. A magyar államfõ szerint a voksolással lehet ítéletet mondani a kormány munkájáról és az ellenzék tevékenységérõl, emellett a pártok irányvonalát is ily módon lehet befolyásolni.
- címkék:
- Sólyom László
- sólyom
- államfõ
- irányvonal
- Címkefelhõ »
Egy belgrádi múzeumban ravatalozták fel Milosevicet
Felravatalozták csütörtökön egy belgrádi múzeumban Slobodan Milosevicet, a scheveningeni börtöncellájában elhunyt volt jugoszláv államfõt, miközben egyre keményebb kritikák érik a szerbiai kormányt, mert közremûködik a "privát temetés" lebonyolításában.
Szerbiában temethetik el Milosevicet
Szerbiában eltemethetik Slobodan Milosevic egykori jugoszláv államfõt - jelentette be kedden Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök. A kormányfõ arra nem tért ki, hogy a temetést Belgrádban rendeznék-e meg. Milosevic családja ugyanakkor még nem döntött arról, hogy Szerbiában temeti-e el a volt jugoszláv elnököt.
Basescu szükségesnek tartja kisebbségi törvényt
Szükség van a romániai kisebbségek jogállásáról szóló átfogó törvényre, de nem szabad túlzásba vinni a kisebbségek javára történõ pozitív diszkriminációt - vélekedett pénteken Traian Basescu román államfõ.
Európai média létrehozását javasolta Sólyom
Európai média felállítását javasolta Sólyom László államfõ Drezdában. A köztársasági elnök nem részletezte, hogy miként képzeli el az európai médiát, de szerinte az európai politikai egységfolyamatot erõsítendõ intézmény lehetne az európai média.
Tarja Halonen marad a finn elnök
Ismét Tarja Halonent, a hivatalban lévõ államfõt választották meg elnöknek Finnországban a vasárnapi második voksolási fordulóban a szavazatok csaknem végleges összesítése alapján.
Meghalt Johannes Rau volt német államfõ
Pénteken meghalt Johannes Rau volt német köztársasági elnök. A szociáldemokrata politikus 1999 és 2004 között volt Németország elnöke. Johannes Rau régóta betegeskedett.
Megvan az új mongol kormányfõ
A mongol államfõ és az ulánbátori törvényhozás is jóváhagyta szerdán, hogy Mieagombo Enhbold, a Mongol Népi Forradalmi Párt elnöke legyen az ázsiai ország új kormányfõje.
- címkék:
- Mongólia
- törvényhozás
- kormányfõ
- államfõ
- Címkefelhõ »
Titokban találkozgat vezetõkkel Sólyom
Az elmúlt hónapokban több olyan találkozója is volt politikai vezetõkkel Sólyom László államfõnek, amelyrõl nem értesítették a nyilvánosságot. Legutóbb szombaton Orbán Viktor Fidesz-elnököt, kedden pedig Gyurcsány Ferenc kormányfõt fogadta így a köztársasági elnök. Úgy tudjuk, nem Sólyom, hanem vendégei szokták kérni a sajtó kizárását.
Párizs nukleáris csapással torolja meg a terrortámadást
Franciaország fenntartja magának a jogot arra, hogy nukleáris csapást mérjen bármely országra vagy regionális hatalomra, amely terrorista támadást hajt végre francia földön - tudatta csütörtökön Jacques Chirac francia államfõ.
Klaus magyarázatot kér a magyarokat megkövetõ levélre
Václav Klaus cseh államfõ csütörtökön levélben szólította fel Jirí Paroubek miniszterelnököt, hogy adjon magyarázatot arra, miért nem tájékoztatta õt arról a levélrõl, amelyben megkövette a csehországi magyarokat a II. világháború utáni jogsérelmekért. Jirí Paroubek a bírálatot visszautasította. Klaus akciójára éppen a magyar államfõ, Sólyom László prágai látogatása során került sor.
Secus múlttal vádolják Traian Basescu államfõt
Emil Constantinescu volt román államfõ kedden Bukarestben közölte: dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy Traian Basescu jelenlegi elnök az egykori kommunista titkosszolgálatnak, a Securitaténak dolgozott.
Iraki fegyveres csoportok készek tárgyalni
Iraki iszlámista és baaszista fegyveres csoportok kapcsolatba léptek a bagdadi elnöki hivatallal, hogy párbeszédet kezdjenek, válaszolva Dzsalal Talabani államfõ múlt hét végi kairói felhívására. Az elnök ajánlatát az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki csoportja rögtön elutasította.
Lecserélték Hamid Karzai amerikai testõreit
Immár nem amerikai, hanem afgán testõrök védik Hamid Karzai államfõt - vált ismertté kedden Kabulban.
Vegyes reakció kíséri az ukrán kormány menesztését
Amint az várható volt - viharosan indult az ukrán politikai szezon. Ilyen hurrikánszerû idénykezdetre azonban kevesen számítottak: Viktor Juscsenko államfõ csütörtökön menesztette az ukrán kormányt és ideiglenes, ügyvivõ miniszterelnököt jelölt ki. A különbözõ módon érintettekbõl vegyes reakciókat váltott ki az események sorozata, ezeket szedtük csokorba ebben az összeállításban.
Klaus mindenképpen javasolja Horvátország EU-s felvételét
Horvátországot akkor is fel kell venni az Európai Unióba "a megfelelõ idõben", ha nem teljesíti a csatlakozás összes feltételét - jelentette ki szerdai értesülések szerint a Zágrábban tárgyaló cseh államfõ.
Mégsem menesztik az államfõi lakért felelõs tisztviselõt
Tagadta a kormányszóvivõ a Népszabadság azon értesülését, hogy menesztenék a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) elnökét. A napilap szerint azért kell távoznia a KVI elnökének, mert nem sikerült határidõre rezidenciát találnia a pénteken hivatalba lépett új államfõnek.
Péntektõl Sólyom László az államfõ
Pénteken új államfõt avatnak Magyarországon: Sólyom László váltja Mádl Ferencet. Az új köztársasági elnök, aki magát elkötelezett Európa-pártinak tartja, az egyik legnagyobb társadalmi problémának a szegénységet nevezte. Egy interjújában azt is kifejtette, hogy a közvéleménytõl is független kíván maradni, még ha emiatt nem is lesz népszerû.
Megalakult az új libanoni kormány
Megalakította 24 tagú kormányát Fuád Szinjóra kijelölt libanoni miniszterelnök, és a kabinet névsorát Emile Lahud államfõ is jóváhagyta - jelentette be kedden Bejrútban a kormány fõtitkára.
A vesztes nyilvánította magát államfõnek Togóban
Szabályos utcai harcokat vívtak Togóban a biztonsági erõk nádvágókést lengetõ fiatalok bandáival a szerdán tovább szélesedett zavargásokban, amelyek legkevesebb tizenegy emberéletet és több mint ezer embert kényszerítettek a szomszédos országokba való menekülésre.
- címkék:
- Togo
- zavargások
- államfõ
- fiatal
- Címkefelhõ »
A baranyai SZDSZ-esek tehetik államfõvé Szilit
A Baranya megyei SZDSZ-esek támogatják, hogy Szili Katalin legyen a köztársasági elnök, mert Szili eredetileg baranyai politikus. Az SZDSZ vezetése továbbra is tartja magát korábbi álláspontjához, hogy nem támogatják a nagyobbik kormánypárt jelöltjét, de a szavazáskor Szilinek elég néhány liberális politikus támogatása is.
Álelnök járult a pápa elé
Úgy járult a pápa elé egy ismeretlen személy, hogy a kolumbiai államfõnek adta ki magát. Erre akkor derült fény, amikor maga Álvaro Uribe is XVI. Benedek elé akart járulni, de a biztonságiak közölték, hogy ezt már megtette valaki más.
Elhunyt Ezer Weizman
Vasárnap 81 éves korában elhunyt Ezer Weizman, volt izraeli államfõ. Weizman 1993-2000 között volt Izrael elnöke. Posztjáról egy vesztegetési botrány miatt kényszerült távozni.
Átvette hivatalát az új ecuadori elnök
Hivatalosan átvette az államfõ hivatalt és bemutatta kormányát csütörtökön Ecuadorban Alfredo Palacio, akit az elõzõ nap menesztett Lucio Gutiérrez helyére nevezett ki a törvényhozás.
- címkék:
- Ecuador
- törvényhozás
- államfõ
- hivatal
- Címkefelhõ »
Az MDF szélesebb alkuhoz kötné az elnökválasztást
Az MDF azt szeretné, ha csak a képviselõk kétharmados többségével lehetne köztársasági elnököt választani. Az errõl szóló alkotmányt módosító javaslatot Herényi Károly, a párt frakcióvezetõje nyújtotta be. A mostani alaptörvény szerint ha kétszer egymás után sincs meg a kétharmados többség, akkor harmadszorra már a képviselõk fele is választhat államfõt.
Tadic véget vetne Szerbia elszigeteltségének
Boris Tadic szerb államfõ pénteken közölte, hogy véget akar vetni Szerbia nemzetközi elszigeteltségének, s ezért elsõrendû célja, hogy hazája az Európai Unió és a NATO tagja legyen.
Hiller nõt jelölne államfõnek
Hiller István, az MSZP elnöke szerint jót tenne az országnak, ha a következõ államfõ nõ lenne. Gönczöl Katalin nem vállalja a jelölést - írja a Népszabadság.
Beiktatták Ahmed Korei új kormányát
Beiktatták hivatalába csütörtökön az Ahmed Korei vezette új palesztin kormányt. A 24 tagú kormány Mahmúd Abbász elnök elõtt, az államfõ rámalláhi hivatalában tette le az esküt.
Mesic elvenné a külhoni horvátok szavazati jogát
Stipe Mesic megfosztaná horvátországi szavazati joguktól az anyaországon kívül élõ horvátokat - a belgrádi média egyebek mellett ezt a szándékot emeli ki az újraválasztott horvát államfõ politikai célkitûzései közül.
Második fordulót tartanak Horvátországban
Két hét múlva második fordulót rendeznek a horvátországi elnökválasztáson. A vasárnapi elsõ fordulón ugyanis - hajszál híján - nem szerzett abszolút többséget a hivatalban lévõ államfõ.
A brazil elnök megnyittatta a katonai archívumokat
A brazil államfõ utasítást adott a katonai archívumok megnyitására, de hangsúlyozta, hogy az iratokat óvatosan kell kezelni, nehogy veszélyeztessék a demokráciát.
- címkék:
- Brazil
- demokrácia
- államfõ
- brazil elnök
- Címkefelhõ »
Kémkedéssel vádolják a szlovák kormányfõ-helyettest
A szlovák államfõ azzal vádolta meg a Magyar Koalíció Párja (MKP) által delegált miniszterelnök-helyettest, hogy információkat szolgáltat ki a szlovák kormány üléseirõl Budapestnek. Csáky Pál visszautasította a vádakat. Az MKP elnöke szerint a vádaskodás méltatlan egy köztársasági elnökhöz, ráadásul a kormányülésen elhangzottak nyilvánosak.
Belgrádi elitlaktanyában bujkálhatott Ratko Mladic
Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfõ szerint nem kizárt, hogy idegen személy - feltételezett háborús bûnös vagy valamilyen más bûnözõ - bujkált abban a laktanyában, ahol rejtélyes körülmények között életét vesztette két sorkatona.
Hétfõn jelöl miniszterelnököt Mádl Ferenc
Egy órán át tartott szerdán Gyurcsány Ferenc kormányfõjelölt és Mádl Ferenc köztársasági elnök megbeszélése. A találkozón Mádl kérdésére Gyurcsány közölte: felkérés esetén vállalná a miniszterelnökséget. Az államfõ a kormányprogram részleteirõl érdeklõdõtt, és azt ígérte, hogy hétfõn megbízza a koalíció jelöltjét a kormányalakítással.
Orbán támogatja az MSZP 2002-es vállalásait
"Támogatjuk azt a kormányfõt, aki a 2002-es vállalásokat teljesíti" - mondta Orbán Viktor az államfõvel folytatott beszélgetés után. A Fidesz elnöke szerint Magyarország ma kormány, miniszterelnök és biztonságos alkotmányos berendezkedés nélkül van.
Kadhafi pénzzel javítaná országa megítélését
Moammer el-Kadhafi líbiai államfõ az arab vezetõk közül elsõként kártérítést ígért az otthonaikból elûzött zsidóknak kedden. Líbia decemberben jelentette be nukleáris programjai leállítását, ami az Egyesült Államok szankcióinak enyhítéséhez vezetett.
A türkmének Atyja gyûlöli a sminket
Keményen megdorgálta a türkmenisztáni állami televízió mûsorvezetõit Saparmurat Niyazov államfõ, amiért kisminkelt arccal jelennek meg a tévéképernyõn.
- címkék:
- Saparmyrat Nyýazow
- államfõ
- türkmén
- Címkefelhõ »
Santana Lopes alakíthat kormányt Portugáliában
A populista lisszaboni polgármestert, Pedro Santana Lopest bízta meg kormányalakítással hétfõn a portugál államfõ - közölte az elnöki hivatal.
Életveszélyes az osztrák államfõ állapota
Életveszélyes Thomas Klestil osztrák államfõ állapota, akit hétfõn kellett kórházba szállítani, mert leállt a szíve. Klestilnek az 1996-ban már kezelt tüdõpanaszai újultak ki. Az államfõi teendõket ideiglenesen a kormányfõ vette át.
Lemondott a pakisztáni miniszterelnök
Benyújtotta lemondását szombaton Mir Zafarulla Hán Dzsamáli pakisztáni miniszterelnök Pervez Musarraf államfõnek, aki azt el is fogadta. Egyelõre nem tudni, hogy Dzsamáli távozása együtt jár-e a kormány feloszlatásával.
Prága szerint érinthetetlenek a Benes-dekrétumok
Václav Klaus, cseh államfõ hétfõn határozottan elutasította Edmund Stoiber bajor kormányfõ követelését, hogy Csehország nyilvánítsa semmissé a Benes-dekrétumokat, mert különben nem hajlandó látogatást tenni Prágában.
Lett államfõi nem a KGB-akták nyilvánosságra hozatalára
Vaira Vike-Freiberga lett államfõ pénteken úgy döntött nem írja alá azt a törvénymódosítást, amely nyilvánossá és hozzáférhetõvé tenné az egykori szovjet KGB megmaradt lettországi kartotékjait.
Nem kapott kormányfõi megbízást Gandhi
Az indiai államfõ nem adott kormányfõi megbízatást Sonia Gandhinak, a választáson gyõztes Kongresszus Párt elnökének. A két politikus szerdán ismét találkozik. Az államfõi döntés okai egyelõre ismeretlenek, ugyanakkor sokan nem szívesen látnának olasz születésû miniszterelnököt India élén.
Az SZDSZ nem választaná újra Mádlt
Az SZDSZ nem támogatná 2005-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök újraválasztását, mert olyan államfõt szeretne, akit négypárti konszenzussal választanak meg - közölte Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Kovács László, az MSZP elnöke szerint jelenleg nincs esély arra, hogy négypárti konszenzus alakuljon ki ilyen fontos kérdésben, ezért szerinte a két kormánypártnak kell közös jelöltet találnia, nevekrõl azonban szerinte korai beszélni.
Meciar elbukott a szlovák elnökválasztáson
Vladimír Meciar korábbi miniszterelnök elvesztette a szombati szlovákiai elnökválasztást. A hivatalos eredmények szerint Szlovákia új államfõje Ivan Gasparovic, Meciar egykori szövetségese lesz. Gasparovic közel 20 százalékkal több szavazatot kapott, mint Meciar.
Robbantásra készültek Budapesten
Terrorakció elõkészítésének gyanúja miatt folytatott kedden akciókat a rendõrség Budapesten. Egymásnak ellentmondó hírek érkeztek arról, hogy az ügynek hány gyanúsítottja van. A rendõrség illetékesei egy magyar gyanúsítottról beszélnek, a Havaria Press ugyanakkor úgy tudja, három arab férfit vettek õrizetbe. A hírügynökség információi szerint a kedden Magyarországra érkezett izraeli államfõ ellen készült merénylet, ezt azonban az Országos Rendõr-fõkapitányság szóvivõje tagadta.
Német államfõ lehet az IMF vezére
Vélhetõen Horst Köhler, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója lesz Németország következõ államfõje, miután a köztársasági elnököt választó testületben többségben lévõ ellenzéki pártok õt jelölték a tisztségre.
ORTT: éjféltõl lejár a testület mandátuma
Vasárnap éjfélkor jár le az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének és négy tagjának megbízatása. Az elnök személyérõl az államfõ és a kormányfõ mindezidáig nem jutott egyezségre, de az új tagok személye már ismert.
Vádat emeltek Menem argentin exelnök ellen
Adócsalás miatt vádat emelnek Argentínában Carlos Menem volt államfõ ellen. A Buenos Aires-i fellebbviteli bíróság pénteken semmisnek mondta ki azt a korábbi, elsõ fokon hozott bírósági ítéletet, amely felmentette a volt elnököt az alól a vád alól, hogy nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában egy svájci bankszámlán lévõ 600 ezer dollárját.
Feltételes szabadlábon a volt NDK-államfõ
Egon Krenzet, a néhai NDK egykori államfõjét és pártfõtitkárát, aki 1989 õszén Erich Honecker örökébe lépett, csütörtökön kiengedték a börtönbõl.- Örülök, hogy a karácsonyt otthon tölthetem - közölte Krenz a berlin-plötzenseei fegyház elõtt, mielõtt útnak indult volna tengerparti házához.
Az olasz államfõ visszaküldte az új médiatörvényt
Az olasz államfõ nem írta alá az ellenzék által hevesen bírált új médiatörvényt, ehelyett észrevételeivel együtt visszaküldte azt a törvényhozásnak.
Kimenekítik a külföldieket Bolíviából
Kilépett a bolíviai kormányból pénteken az Új Köztársasági Erõ nevû jobbközép párt, tiltakozásul Gonzalo Sánchez de Lozada Bustamente elnök politikája ellen. Az országban egy hónapja véres tüntetések zajlanak az államfõ lemondását követelve. Az elmérgesedõ helyzet miatt több ország kimenekíti állampolgárait Bolíviából.
- címkék:
- Bolívia
- tüntetés
- államfõ
- Címkefelhõ »
Riga: bombariadó az államfõi hivatalban
Bombariadó volt hétfõ délután Vaira Vike-Freiberga lett államfõ hivatalában - közölte az államfõ szóvivõje.
Buteflika: Az ENSZ közvetítsen a Közel-Keleten
A Közel-Keleten nem jöhet létre tartós béke ha nem veszik figyelembe a palesztin nép elidegeníthetetlen jogait, és Izrael nem vonul ki minden még megszállt szíriai és libanoni területrõl - hangsúlyozta kedden Bécsben Abdelaziz Buteflika algériai államfõ.
Inog az osztrák kancellár széke
Ausztriában nagyobb belpolitikai vihart kavart Thomas Klestil elnök utalása, amely szerint elvben felmentheti Wolfgang Schüssel kancellárt: az államfõt bírálták Schüssel Osztrák Néppártjának (ÖVP) vezetõi, Herbert Haupt, a koalíciós Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke s a Zöldek, csak az Osztrák Szociáldemokrata Párt mutatott megértést.
Kostunica bízik letartóztatott munkatársaiban
Vojislav Kostunica volt jugoszláv államfõ továbbra is bizalommal van a Zoran Djindjic szerb miniszterelnök meggyilkolása kapcsán letartóztatott munkatársai iránt, és kész a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulni érdekükben.
Az Interpol keresi Milosevic fiát is
A szerb hatóságok nemzetközi körözést adtak ki Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfõ fia, Marko Milosevic ellen.
Befejezõdött a generációváltás Kína vezetésében
Tulajdonképpen befejezõdött a tavaly novemberi pártkongresszuson elkezdett generációváltás a kínai kommunista pártban és egyúttal az állami vezetésben. Csiang Cö Min helyett Hu Csin-tao lett az államfõ, az egykori kormányfõ, a pekingi diáklázadást leverõ Li Peng pedig nyugdíjba vonult.
- címkék:
- Kína
- Peng
- államfõ
- generációváltás
- Hu Jintao
- Címkefelhõ »
Václav Klaus Csehország új államfõje
Václav Klaus 61 éves volt kormányfõt, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) tiszteletbeli elnökét választotta meg pénteken a cseh parlament az ország új köztársasági elnökévé.
Ausztria: megalakult az új kormány
Ausztriában újra az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) részvételével alakult pénteken kormány, amely már le is tette a hivatali esküt az államfõ elõtt.
Merénylet készült Kostunica ellen
Merénylet készült tavaly õsszel Vojislav Kostunica jugoszláv államfõ ellen - állítja a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), az államfõ pártja.
Havel: államfõ helyett polgártárs leszek
Vasárnap éjjel jár le államfõi megbizatása a cseh államfõnek, Václav Havelnek. Személyében az utolsó nagy közép-európai rendszerváltó figura távozik a hatalomból. "Mint államfõ most búcsúzom tõletek, de mint polgártárs továbbra is veletek maradok" - ígérte a cseheknek az utolsó televíziós beszédében.